20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 szeptember 28, szombat

Miért éppen 2014 lesz a holokauszt éve?

Szerző: Dr. Nagy Levente

Amikor a magyarság számára fontos keresztény ünnepeket nézzük, sokszor azt látjuk, hogy a szocializmus óta célirányosan valamilyen másik emléknapot tartanak ezeken az ünnepnapokon. Ezen logika alapján 2014-ben ismét megpróbálnak elfeledtetni egy nagyon-nagyon fontos tényt; 1914-ben, tehát kereken 100 éve tört ki az I.Világháború!Minden, ismétlem minden cionista összeesküvés felszínre kerülne ennek kapcsán! De a figyelmet el kell terelni erről az egészről...

Rá lehetne kérdezni, Linder Béla, a puccsista zsidókormány hadügyminisztere, hogy mondhatta a háború legfontosabb időszakában, hogy "Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység". Ezután hetekig lőtték minden fronton a Linder Béla által tétlenségre kárhoztatott magyar hadsereget - rengeteg katona halt meg értelmetlenül.Lehetne elemezni, Demecser mellett a Székely hadosztály, hogy tette le a fegyvert, miközben keletről a Magyarországra beözönlő román csapatok, nyugatról a zsidók által vezetett Kun-Kohn Béla Vörös hadserege támadta hátba... Magyarországon, magyar csapatokat, zsidók támadtak hátba... Hogy kapta meg Erdélyt és a Partiumot Románia 1920-ban Trianonban, amikor még 1918. május 7.-én a Bukaresti béke alapján békét kötött és kiszállt a háborúból?

-Hoppá! Erről miért nem tanulunk az iskolában? Kinek az érdeke ez a nagy hallgatás?

Majd 2014-ben minden héten bemutatják a Sorstalanság című valamit, amiben a Nobel díjas zseni azt mutatja be a sok idiótának, amint 14 évesen haláltáborból haláltáborba jut és bár 14-éves, mégsem gázosítják el sehol - mint azt a "dokumentumok" belénk sulykolják... Ekkora logikai ellentmondásra Irodalmi Nobel díjat adni és etetni az embereket, több, mint hiba!

Olaszországban 2014 egyébként emlékév lesz, amiben méltósággal emlékeznek többek között a magyar katonák bajtársiasságáról. Értetlenkedve fogják Magyarországot figyelni az olaszok, miért nem szállítják haza a több ezernyi, mai napig a Dobordó környéki templomok kriptáiban, bezsákolva heverő magyar hős holttestét. Akkor idehaza arról fog mindenki beszélni, Anna Frank hogyan nyomkodta a pattanásait, mielőtt a csúnya, gonosz nácik elvitték a lágerbe!(Arról szintén nem beszélhetünk, hogy a kicsi Anna Frank a naplója golyóstollal íródott, amit akkor még fel sem találtak! Meg Anna Frank apukája összeveszett egy íróval, mert nem tudtak megegyezni a sikerkönyv tiszteletdíján! A vitát New Yorkba a bíróság döntötte el, de ez olyan kellemetlen tény, mert hát akkor ki is írta a könyvet?)

Senki nem fogja megkérdezni a legfontosabbat; a magyarok 1918. november 2.-án megkötötték Magyarország ezeréves határait garantáló békeszerződést az olasz Diaz főparancsnokkal...Erre Károlyi Mihály a zsidókkal villámgyorsan kiutazott Belgrádba és 1918. november 8.-án Magyarországra nézve új, katasztrofális békét kötött, Franchet D. Esperay tábornokkal. A francia tábornok sorba állítja a küldöttséget, végigmegy előttük és legelső, - azóta legendás és sokatmondóvá vált - szavai ezek hozzájuk "Maguk zsidók? Maguk is mindannyian zsidók?".

- Kinek állt ez érdekében? Miért kötöttek a Patkányköztársaság zsidajai új békét a már meglevő helyett?

Azért nem lehet Tormay Ceciléről utcát elnevezni, mert a majdnem irodalmi Nobeldíjas a "Bujdosó könyv" című könyvében pontosan dokumentálta ezt az időszakot. Ha mindezt megtárgyalnánk, feldolgoznánk, akkor robbanna a bomba; TRIANON!!!Nos, akkor hogyan volt az, hogy az I Világháború ÖSSZES FRONTJA a történelmi Magyarország, ezeréves határán kívül volt és mégis elvették e területünk kétharmadát... Aztán az I. Világháború 1914-től 1918-ig tartott, de csak két év múlva, 1920. június 4.-én kötötték meg a Trianoni békediktátumot! Mi történt ez alatt a két év alatt?

Ezek érdekes kérdések lennének.

Nekünk mindig csak a lelkiismeret furdalás, vesztes csaták, a szégyen jut?! A magyarokat összeugrasztották a kettős állampolgárság miatt 2004. december 5.-én. Ez a szégyen napja. De arról mikor beszélünk, hogy a magyar hadsereg 1916. december 6.-án elfoglalta Bukarestet, Románia fővárosát??

Ehelyett kötelező jelleggel elkezdik majd 2014-ben Auschwitzba kiszállítani a magyarokat. Már előre látom a botrányokat, a Facebookos bejegyzéseket... Hogy volt ez a nagy nagy holokamu? Mikor elindultunk, a magyar lexikonok, régi tankönyvek 4 millió áldozatról szóltak... Mire kiértünk, 1,5 millió lett belőle...Láttátok a gázkamrát az "Arbeit macht frei" felirattal szemben? Ebben a rozoga, üvegezett, befelé nyíló, hátul ajtó nélküli helyiségben ölték meg cyklon-B gázzal az emberek millióit? De hát ez fizikai képtelenség!!Szóval, aki sokat hazudik, egy idő múlva orra esik a hazugságai tömegében... Már nem tud olyan döntést hozni, amiből ne származna baja.

Úgy látom, lassan hátradőlhetek a székben és már csak mosolyogva figyelem a világ eseményeit...

Közben elmondhatom magamról, meg néhány értelmesen gondolkodó embertársamról... azért vannak időszakok, amikor nem is rossz oktalan állatnak, akarom mondani GOJ-nak lenni....

Nos, érdekes lesz ez a 2014-es év, a megemlékezések, évfordulók tekintetében!

dr Nagy Levente
Kunhegyes


Beküldte Kunavar

Hozzászólás  

#3 NYILVÁNOS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK RÉSZÉRE, A NEMZETI KONZULTÁCÓJA RÉSZEKÉNT: A RABLÓGYILKOS ZSIDÓKKAL SZEMBEN A HOLOKAUSZT „JOGOS VÉDELEM VOLT”?!S. Tejfalussy Andráa 2019-01-29 13:33
Iratjel: Orban-Viktor-holokauszt-190128

NYILVÁNOS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK RÉSZÉRE, A NEMZETI KONZULTÁCÓJA RÉSZEKÉNT: A RABLÓGYILKOS ZSIDÓKKAL SZEMBEN A HOLOKAUSZT „JOGOS VÉDELEM VOLT”?!
:
A holokauszt „jogos védelem” volt a rablógyilkos zsidók áldozatai részéről?! Azok az ószövetségi és talmudi előírások és viselkedési minták, ill. fajirtási módszerek az okai, amelyek rablógyilkosságra biztatják fel a zsidókat, a „bálványimádóknak” nevezett keresztény és nem vallásos zsidók ellen, akiknek például ma is szennyezik az ivóvizét, és patkányméreg (kosher Bonsalt) kálisóval sózatják az élelmiszereit, lásd melléklet!

Néhány ilyen vallási előírás: 2 Mózes 23/20-33, 5 Mózes 7/1-26, Sámuel 2. Rabba bevétele, Talmud Taanith 10 a. lap és Baba kamma 93 b. lap. Stb.

A rablógyilkossági vallási előírásokat és viselkedési mintákat érvényben tartó, ezen gazdagodó, ebből élő politikus stb. bűnözők a holokausztot megengedett „jogos védelemként” legalizálták, és legalizálják ma is!

A holokauszt magyarországi zsidó és nem zsidó áldozatai és ezek utódai részére a mózesi, talmudi előírások szerinti rablógyilkosságot megengedő, végeztető, azon gazdagodó zsidók és zsidó és keresztény stb. vallási vezetők kötelesek a kártérítést fizetni, nem pedig az általuk megtévesztett, aljasul terrorizált „magyar nép”!

Felszólítom a Magyar Kormányt és a Törvényhozást, hogy haladéktalanul tiltsák be a zsidókat ma is rablógyilkosságra felbiztató vallási előírásokat érvényben tartó szervezeteket!

Folytassák le ellenük a holokauszt előidézésük miatti büntetőeljárásokat és kártérítési eljárásokat!

A Kormány és az Országgyűlés haladéktalanul és visszamenőlegesen is tiltsa be, hogy a mózesi és talmudi rablógyilkosságra felbiztató törvényeknek alávetett izraeliek és ukrán-orosz zsidók vízum nélkül Magyarországra jöhessenek, s az izraeliek cégei liberalizáltan betelepülhessenek, s hogy a maguk, ill. a cégeik és az ide szült gyerekeik nevében magyarországi ingatlant vásárolhassanak!

Amelyik kormánytag vagy országgyűlési képviselő nem hajlandó rá, az a rablógyilkosokat tudatosan kiszolgáló hazaáruló, akiket haladéktalanul le kell váltani és a nemzetközi büntető bíróság elé kell állíttatni!

Melléklet: DR. KÁSLER MIKLÓS GÁTLÁSTALAN SZÉLHÁMOS, OSTOBA ORVOS ÉS VAGY TUDATOSAN NÉPIRTÓ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTER? (Közérdekű bejelentés és feljelentés Orbán Viktor miniszterelnökhöz, a Rendőrséghez és az Országgyűléshez.) Iratjel: Kasler-Miklos-miniszter-tomeggyilkos-190116

Magyarország, 2019. január 28.

Tejfalussy András okl. vill. mérnök, néhai dr. Kovács Pál, volt egészségügyi miniszter által megbízott méréstudományi országgyűlési szakértő, mint megbízás nélküli kárelhárító ügyvivő (Ptk.), néhai Bartha Béla rendőrfőkapitány és néhai Dr. Tejfalussy Béla táblabíró unokája. Website: www.tejfalussy.com,
Lakcím: 2621 Verőce, Lugosi u. 71. Levelezési címek: 1036 Bp. Lajos u. 115. III. 18.,
E-mail: . T.: +36202181408, (Jelenleg pjt elnök)
feladó: András Tejfalussy
címzett: miniszterelnok ;
"ME - Érkeztetők (noreply)" ;
;
"Érkeztetők (ME)"
titkos másolat: . .
. . . . . .
dátum: 2019. jan. 28. 11:13
tárgy: NYILVÁNOS KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK RÉSZÉRE, A NEMZETI KONZULTÁCÓJA RÉSZEKÉNT: A RABLÓGYILKOS ZSIDÓKKAL SZEMBEN A HOLOKAUSZT „JOGOS VÉDELEM VOLT”?!
#2 http://budapest2budapest.wordpress.combudapesti 2014-07-05 10:03
#1 hungarmehecske 2014-01-10 13:45
Végülis kilehet számitani a lépéseket,hogy a sakktáblán hova,ki, és mikor minek lép.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások