20210306
Last updateH, 21 dec. 2020 2am

rovas logo

2020 december 18, péntek

Bebizonyítva, hogy a pincebörtönök léteztek!

Szerző: Dézsy Zoltán

1956 legsötétebb, máig takargatott titka a kommunista pártház ostroma, és ami utána következett. Dézsy Zoltán lassan három évtizede dolgozik fáradhatatlanul a pártház alatti, minden bizonnyal brutális kínzások és vérengzések helyszínéül szolgáló pincebörtönök feltérképezéséért, létezésük igazolásáért, s most lassan révbe ér.

Habár egy libanoni vállalkozás megpróbált beakasztani, Dézsy Zoltán bebizonyította, hogy a hírhedt pincebörtönök léteztek!

Két évvel ezelőtt a PestiSrácok.hu olvasóit kértük: segítsék a dokumentumfilm-rendezőt egy talajröntgen-vizsgálat elkészítésében, Önök felhívásunkra közel egymillió forintot össze is dobtak nagylelkűen, de a hírhedt MDP–MSZMP–MSZP-székház új tulajdonosa, egy libanoni vállalkozás az utolsó pillanatban megakadályozta a munkát.

Ám Dézsy Zoltánt – akit e kutakodásáért a rendszerváltást túlélő médiaelit a kilencvenes években agyonheccelt és kirúgatott-kiátkozott a szakmából – egy kis közel-keleti intrika már nem tántorította el, és más módon, aprólékos kutatómunkával, a magyar államigazgatás berkeiben véghezvitt akadályfutással feltárta a titkot.

Kiderült, hogy miként azt az 1956-ban a kétségbeesetten ásó-fúró forradalmárok, majd a Dézsy Pincebörtön című dokumentumfilm-sorozatában megszólaló hiteles szemtanúk állították, Rákosi Mátyás valóban titkos földalatti lejáratot építtetett az Erkel színházbeli díszpáholyától a pártház alatti, a pincebörtönt is magába foglaló objektumig, illetve a 2-es metróhoz kapcsolódó atombunkerekig.

Sőt: Dézsy kiderítette, hogy az elvtársak – perverz módon – egy harmadik lejáratot is létesítettek a Fiumei úti sírkert munkásmozgalmi panteonjában, itt szeretett elvtársaik urnái között rejtőzhettek el a dühös a magyarok elől. Sőt: volt egy negyedik mélybe vezető lépcső, a Mosonyi utcai ávós (ma rendőr) laktanyánál. Dézsy Zoltán filmrendező a PestiSrácok.hu-nak írt hosszú, de olvasmányos és drámai írásában mutatja be kutatómunkáját.

Egyben nagylelkű engedélyével közzétesszük a Pincebörtön című dokumentumfilm digitálisan helyreállított első részét. Az alkotást hosszú idő után a PestiTV tűzte műsorára, hiszen azt az 1994-es szocialista revízió után margóra tették és a liberalizmus nagyobb dicsőségére sokáig csak kisebb társaságok előtt lehetett lejátszani. Íme.

Történeti háttér

Ezerkilencszázötvenhat történetében van egy nap, amelyről viszonylag keveset tudunk. Ez a nap október 30-a, a Köztársaság téri kommunista (később szocialista) pártház ostromának napja. Az ostrom alatt a dühös tömeg ávósokat végzett ki és lincselt meg, az erről szóló képek – az amerikai Life magazin riportja után – bejárták a világot, némi alibit szolgáltatva a „fasiszta csőcselék” megregulázására, azaz a forradalom szovjet eltiprására, Magyarország megszállására. Arról a rendszerváltásig – sőt, azon túl – nemigen lehetett beszélni, hogy mi váltotta ki a forradalmárok dühét. A szóbeszéd szerint felkelők százait tartották fogva és kínozták a pincebörtönben, valójában a kiszabadításukért tüntetettek a téren. A tüntetőket véres sortűzzel oszlatták fel a kommunisták, ezt követte a tömeg ellencsapása. Vélhetően – miként a Stefka István dokumentumfilmjében taglalt október 25-i Kossuth téri sortűz – ez is tudatos provokáció volt tehát, a néhány meglincselt pártkatona pedig beáldozott sakkbábu.

Ám a Köztársaság teret (mai nevén II. János Pál pápa teret, korábban pedig Tisza Kálmán teret) végül elfoglaló forradalmárok hiába fúrtak-bontottak-ástak napokig, hiába hallották a mélyből jövő ütemes zajokat (egyesek szerint morzejeleket) és hangokat, nem találták a jól álcázott és trükkös módon a pince helyett az emeletről induló lejáratot, a néhány nap pedig kevés volt a közelben futó „piros metró” szintjéig leérő műtárgyak felbontásához. Ezek után talán nem is meglepő, hogy a Budapestre benyomuló szovjet hadsereg egyik első dolga volt november 4-e reggelén a Köztársaság tér és a pártház visszafoglalása, a kutakodás leállítása. Dokumentumfilmemből kiderül, hogy Kádár János megszilárduló rezsimje nagy gondot fordított az igazság eltussolására, a fasiszta lincselőkről szóló propaganda életben tartására. Pénzt, energiát nem kímélve hihetetlen mennyiségű betonnal, földmunkával próbálták meg örökre eltüntetni a hírhedt pincebörtöneket, amelyek kapcsolatban álltak Rákosi föld alatti hálózatával, atombunker-rendszerével. Nem véletlen, hogy a kilencvenes évek elején a médiaháborúban égő posztkádári médiaelit egyik leggyűlöltebb céltáblájává vált a forradalmárok igazságát alátámasztani hivatott Pincebörtön című dokumentumfilm-sorozat, amit gúnnyal és elhallgatással igyekeztek semlegesíteni.

Pinceborton1

„Föld alatti börtön” – a Magyar Nemzet 1956. november 3-i tudósítása (rákattintva kinagyítható)

A tudósítás folytatása a november 3-i Magyar Nemzetben (bal szélső hasáb)

A tudósítás folytatása a november 3-i Magyar Nemzetben (bal szélső hasáb)

A PestiSrácok.hu olvasói segítettek

Két évvel ezelőtt a PestiSrácok.hu arra kérte az olvasókat, hogytámogassák a volt Köztársaság téri pártház titkainak feltárást, és az erről tervezett dokumentumfilmem harmadik részét. Hihetetlenül jó érzés, hogy rengetegen mozdultak meg a felhívásra. A még köztünk lévő ’56-os generációnak és a pesti srácok mai utódainak egyaránt fontos tudni, milyen titkokat rejt ez a hírhedt épület. Olvasóink nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is utaltak. Több, mint kilencszázezer forint jött össze, amely egy film, illetve egy teljes körű feltárás költségeire ugyan nem elegendő, de mégis hatalmas lökést adott a munkának. Folytattam a kommunista pártközponttal összefüggő létesítmények kutatását is – ugyanis a pártház, mint hatalmi központ nem önmagában létezett: rejtett, átjárható összeköttetésben állt más objektumokkal. Hol pinceszinten, hol az akkor még épülő metrót felhasználva, hol pedig polgári védelmi létesítményekkel kombinálva hoztak létre szupertitkos hálózatot. Tűzfalakat törtek át, rejtett átjárókat építettek – csakúgy, mint az Andrássy úti  ávós háztömböknél, illetve sok helyen Budapesten.

A Köztársaság téri pártbizottság épülete a hálózat eleme volt, ahonnan el lehetett jutni az Erkel Színházba, a metró alagútjába, a Magyar Dolgozók Pártjának garázsához (Bezerédj utca 5.) és a Pestvidéki ÁVH (Csokonai utca 14.) épületébe is. Az ötvenes években az ország a III. világháborúra készült, ehhez pedig óvóhelyek, atombiztos bunkerek kellettek a pártelit számára. Itt az ideje, hogy bemutassam feltárásaim eredményeit, és sok fontos, eddig nem publikált információt!

 Az 1956. november 4-én

Az 1956. november 4-én megjelent utolsó szabad Magyar Nemzet még mindig a pincebörtönök kutatásáról ad hírt – ám hajnalban már szovjet csizmák taposták a teret

Betonnal feltöltve

Betonnal feltöltve

← A libanoni befektető mélygarázst is álmodott a pártház helyére építendő lakásokhoz. Bukták, hiszen egy emelet magas betontömbbe ütköztek – itt a betonfeltöltésen belül az emeleti kultúrterembe vezető atombiztos lejárat kürtőjének acélhálói láthatóak.

Nos, a titok nem titok többé, noha az elvtársak mindent megtettek annak érdekében, hogy eltüntessék a műszaki nyomokat, dokumentációkat. A kádári propagandagépezet kitalációnak, legendának állította be a jól álcázott földalatti objektumrendszert, tömeghisztériának, hallucinációnak hazudva sok ezer tanú észlelését, akik mind hallották-tapasztalták a föld alól jövő jeleket. Egy mélyben lévő bunkert úgy lehet eltüntetni, ha a le- és feljárók nyomait eltüntetik. Nos, ezt választották. Pénzt és fáradságot nem kímélve aknákat bontottak vissza, amit pedig végképp nem lehetett megszüntetni, azt betonnal töltötték fel, hogy soha, senkinek ne jusson eszébe kibontani. A pártház esetében a nyomeltüntetők attól tartottak, hogy a föld alatt lévő objektum az évtizedek során beomlik, ez pedig – a lelepleződésen túl – súlyos következményekkel járhat a felszíni bérházakra nézve. (Az aggodalom nem volt alaptalan, más bunkerekkel ez történt, erről lentebb írok.) Árulkodók a szupertitkos földalatti létesítmények kódnevei is: a Zoltán utcai Rákosi-bunker az F4 (Földalatti 4-es munkahely), ám sehol sincs az F1, az F2 és az F3…

A hatalmas eltüntetési akciót – szokás szerint – építkezéssel álcázták. Ekkor – a hatvanas évek első felében – épült a Luther utca sarkára a modern bérház, és kapott új homlokzatot az Erkel Színház. A hetvenes években ismét alaposan átépítették a pártházat. Befedték az udvart, amelynek virágágyásába az ávéhások az elfogott és később legyilkolt fiatalokat ásták el, mint ahogy erről korábban írtam. Éveken, évtizedeken keresztül kísértem figyelemmel a volt pártház hányattatását a felszámolásig. (Négy éve például az MSZP által elpanamázott, már hajléktalanok lakta épületet fotóztam végig.) Amikor pár éve valódi tulajdonos vásárolta meg az ingatlanegyüttest (a VISION BP26 Kft.), felcsillant a remény, hogy végre belül is kutathassak. Felvettem a kapcsolatot a céggel, jeleztem nekik, hogy nem akármilyen épületet szereztek meg, és azt is, hogy nem lesz könnyű dolguk a föld alatt lévő objektum miatt. A cég ügyvezetője kétkedve fogadta állításaimat. Az első időszakban készségesek voltak, többször is bejuthattunk az összeomlás előtt és bontás alatt lévő ingatlanba.

Aztán komolyra fordult a feltárás. A PestiSrácok.hu olvasói támogatásával megbíztam egy profi, műszaki feltárással foglalkozó mérnöki vállalkozást, amely a bejárások alapján a következőket összegezte (kérték, hogy nevüket ne írjam ki, mert akkor esetleg elveszítenek (?) megrendelőket). V. A. cégvezető ezt írta: „Megvizsgáltuk az ingatlan alig bejárható földalatti részét. Kiderült, hogy a  vasbeton objektum nem óvóhely, hanem a feltételezések szerint a lenti rendszer fogadó egysége. Az épület homlokzati részénél a szerkezet megerősítése igen szokatlan – arra utal, hogy egy rendszert képez a földalatti műtárggyal.”

A pártház bontása közben

A pártház bontása közben „aprócska”, tömör vasbetonkocka került elő. Kádárék nem sajnálták a pénzt… (A fotót még az épület lebontása előtt készítettem, azóta a betontömb magányosan várja, hogy újra körbeépítsék és újra elzárják titkait.)

Éveken keresztül kutattam a levéltárakban, ám a pártházról nincsenek tervdokumentumok. Arról a bizonyos hatalmas, az emeletig felmenő, 6.5 méter átmérőjű vasbeton hengerről egyetlen tervrajzot találtam a Lechner Ödön Tudásközpontban. Azt az egyet – nyilván trehányságból – ott felejtették (lásd a rajzot). Ez a rajz az atombiztos henger keresztmetszete. Jól látható, hogy az emeleti tanácsterem mögött, a pártház bal hátsó szárnyán süllyesztették a mélybe. Egy gigantikus akna, épp olyan, mint amilyen a belvárosi Zoltán utca F4 számú bunkerének belsejében is volt. A pártházbelit teljesen feltöltötték, kibontani szinte lehetetlen, körbefonja Kádár Jánosék óriás betontömbje. A betonhengert sűrű szövésű acélhálóval erősítették meg. Felbecsülhetetlen, mennyibe kerülne a teljesen tömörré tett betonmonstrum elbontása, és megjósolhatatlan az is, mi történne mélyítés közben a szomszédos házakkal. Éppen ezért a beruházó meghagyja a monstrumot, ám ez azzal a hátránnyal jár, hogy alig marad hely mélygarázsnak. A szomszédos DISZ/KISZ-épületet még le lehetett bontani, de a pártházban meghagyják a feltöltött vasbeton hengert és a mellette lévő vasbeton dobozt. Így viszont nem lesz gazdaságos a beruházás. Ez az oka, hogy áll minden.

A kommunista pártház átépítésének terve

A kommunista pártház átépítésének terve – közepén az atombunker-lejárattal és a pincékbe vezető lépcsőkkel. Ezt az egy eredeti iratot találtuk, a rendszerváltáskor takarító elvtársak slendrián munkát végeztek…

 Libanonban dőlnek el a pesti dolgok

Van egy főváros Európában, ahol egy rendkívüli elhelyezkedésű, történelmi múltú épületről a közel-keleti Bejrútban döntenek. Ez a város Budapest. Ugyanis a VISION BP26 Kft. egy leányvállalat, amelynek tulajdonosa a libanoni székhelyű Statumen for Contracting S.A.R.L. A bejrúti cégtől engedélyt kértem, hogy a felmérés és bejárás után végre talajradarral és egy mobil fúróberendezéssel is megvizsgálhassuk a pince mélyített részét (lásd 6. képünket). Fawzi Nehme projektvezető sokáig igen segítőkésznek bizonyult, majd az egyeztetett napon – amikor hatfős csapattal és eszközökkel álltunk a pártház előtt, bebocsátásra várva – hirtelen megváltozott a hozzáállása. Először időt kért, majd a műszaki stáb tagjainak személyi adatait. Végül félnapos várakoztatás után megtiltotta a belépést és a kutatást. Hirtelen biztonsági őrök is előkerültek, nehogy eszünkbe jusson mégis bemenni. Nem értettem a hirtelen váltást. Hiszen a mi mérési adatainkkal ők is okosabbak lennének.

Segítséget kértem és kaptam: a Nemzeti Emlékezet Bizottságától. Földváryné Kiss Réka elnök asszony támogató levele azonban nem hatotta meg a libanoni befektetőket. Újabb segítségkérés, ezúttal a kerület volt polgármesterétől, a kormánypárt frakcióvezetőjétől. Dr. Kocsis Máténak a következő választ adták:

A tulajdonosok sajnálattal közlik, hogy nem járulnak hozzá semmiféle nem hatósági külső személy által folytatandó helyszíni kutatáshoz, elkerülendő a projekt késleltetésének bármiféle kockázatát is. Jelen levél másolatban megküldésre került Dézsy úrnak is.

A bátor és nagy ellenállás igazi oka: a beruházó is felmérette a föld alatt rejtőző objektumot. A bunker hatalmas mérete miatt kibontására – történelmi titok ide vagy oda – nem vállalkoztak. Inkább lenyelték a békát, tudomásul vették, hogy csak jóval kisebb épületet tudnak építeni.

 A bunker hatalmas mérete

a libanoni vállalkozó

Mit mond minderre a Katasztrófavédelem?

A válaszlevélben volt egy reménysugár: csak a „nem hatósági külső személy által folytatandó” kutatásokat ellenzik derék közel-keleti befektetőink. Tehát hivatalos kutatás lehetséges! Noha egy tényfeltáró dokumentumfilmes is lehet hivatalos személy, nem akartam vitatkozni. Megkerestem a Fővárosi Katasztrófavédelem parancsnokát, hivatalos vizsgálatot reméltem. Volt egy érvem: 1962-ig kötelező volt óvóhelyeket építeni a középületek alá, a pártház alatt pedig hatalmas bunker található. Mivel közpénzből épült, még mindig köztulajdon lehet. Logikus eszmefuttatásomat a Fővárosi Katasztrófavédelem lazán lesöpörte:

„…Megkeresésére, mely a VIII. kerület II. János Pál Pápa tér 26. szám alatti építménnyel kapcsolatos bejárás lefolytatására vonatkozik, az alábbi választ adom: A kérdéses létesítmény a VIII. kerületi óvóhelyi kataszterben nem szerepel, így Igazgatóságunknak nincs jogköre a kérdéses objektumban óvóhelyi ellenőrzést tartani./…/

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásul vételét.
Kelt, Budapest, 2019. június. 13.
Tisztelettel: Varga Ferenc tű. Dandártábornok, igazgató

Cikkünk nyomán az Erkel-igazgató lánya is jelentkezett

A katvédesektől azért ennél többre számítottam, de nem adtam fel, már csak az olvasók és a nézők miatt sem. A PestiSrácok.hu-n megjelent felhívás nyomán közel félszáz telefont, e-mailt, levelet kaptam. Újabb és újabb szemtanúk jelentkeztek, akik 1956-ban ott voltak a téren. Mindegyik visszaemlékezés a titkos objektumról szólt. Jelentkezett a Városi (ma Erkel Színház) 1948–1953 közötti igazgatójának lánya, Radványi Katalin, aki különösen érdekes adalékkal szolgált: édesapja, Radványi László a forradalom napjaiban otthon betegeskedett. Amikor a Szabad Magyar Rádióból megtudta, hogy milyen kutatás folyik az 1956-os szabadságharc napjaiban a Köztársaság téren, azonnal levelet írt a forradalmároknak. Azt üzente, hogy a színház épületében is kutassanak, mert onnan van átjárás a pártházba… Katalin iskolás volt akkoriban, sietve vitte a levelet a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol a forradalmi központ működött. Édesapjától azt is hallotta, hogy Rákosi pártfőtitkár sohasem a főbejáraton keresztül érkezett, hanem „alulról”, mégpedig ezen a pártház és a színház közötti titkos átjárón. Radványi László a Városi Színház volt igazgatójaként ’56 novemberéig őrizte ezt a titkot. Lányát kíváncsisága kihajtotta a térre is – együtt fél Budapesttel, ugyanis a forradalom pár békés napján virágzott a korabeli katasztrófaturizmus. Katalin – és még sok ezer ember! – határozott munkazajokat hallott a föld alól. Ahol zajokat, rezgéseket éreztek, ott az emberek kétségbeesetten ásni kezdtek. Először a színház mögött, majd az oldalánál, később a tér Gázművek irányába eső részén. Sőt, a Baross téren is kutattak – ott is érezték az alulról jövő jelzéseket

 1956 november

1956 novemberének első napjaiban lázasan kutatnak a Köztársaság téren. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

A Pincebörtön 1994-es MTV-s premierje után is rengeteg levelet kaptam. Egy Rottenbiller utcai lakó írta, hogy évekkel ’56 után, a felüljáró építésénél magas palánkokkal vették körbe az utcát, és ásni kezdtek. Emeleti lakó lévén rálátott a munkálatokra. Látta, hogy körbeásnak egy alagutat (?), majd óvatosan betemetik. Nem csatorna, vagy egyéb közmű volt – állította határozottan. Akkor mi lehetett?

Az MTI helyszíni tudósítója jelenti az Erkelből

Sokat kutatok levéltárakban, így megtaláltam a Magyar Távirati Iroda helyszíni tudósítójának 1956. november elsején kelt gyorsírásos jelentését (lásd. 6. fotónkat). Ekkor már a forradalmárok javában keresték a földalatti objektumot. Ezt írta
Szilágyi György: a földalattinál dolgozott az apósa mint fűtésszerelő, mesélte, hogy egész lakások vannak itt berendezve. A színházban volt Rákosi páholya alatt egy külön járat. Kristóf Jánosné jegyszedő: ahogy lejöttünk a lépcsőn, volt egy helyiség, azt neki (Rákosinak) tartották fenn. A lépcső alatt volt egy kerek ajtó, vérvörös rózsákkal teli, ezen volt egy gomb, azt kellett megnyomni, és akkor kinyílott az ajtó. A szobát és a vasajtót nem találják, a fal még ott van. A lépcső egyébként egyenesen ment lefelé. 1949-50-ben egy tűzoltó megnyomta a gombot, de azt (értsd: őt) már kivégezték…

A gyorsírással írt közlés az élőbeszédet követi, attól hiteles.

Íme, az MTI-tudósító gyorsírásos jegyzete és annak lejegyzése

Íme, az MTI-tudósító gyorsírásos jegyzete és annak lejegyzése

Megerősítette ezt az információt egy riportalanyom is, aki az Erkelben dolgozott a hatvanas években. Elmondta, hogy a kellékesek úgy tudták a régiektől, hogy a kelléktárból indult a Rákosi számára épített lejárat az óvóhelyre. A színházi szakember más furcsaságokat is mesélt, pl. sok-sok évtizeddel ezelőtt barangoltak a színház járataiban, a föld alatt beleütköztek egy rácsba, mögötte pedig egy egyenruhás őrrel találkoztak (?) …

Ókovács Szilveszter főigazgató támogatásával megvizsgálhattuk az Erkel Színház pincéjét is

A kelléktárban és környékén kutattunk – a tér felőli oldalon, a pincében. A tanúk ezt a helyet jelölték meg, mint a titkos lejáró helyét. Egyértelműen kiderült, hogy volt lejárat a mélybe, és az is, hogy azt – a ’60-as évek elején – műszakilag visszabontották, hogy a nyomokat eltüntessék. A kelléktárban, épp Rákosi Mátyás díszpáholya alatt, a pinceszinttől számítva kb. hat (!) méter mélységig feltöltött talajt találtunk. Régi bakancstalpak, ácskapcsok és téglatörmelékek jelezték, hogy ott valamikor akna lehetett. Amikor (a hatvanas években) a színházat teljesen átalakították, az ötvenes évek árulkodó nyomait is igyekeztek eltüntetni. Rákosi privát bejáratát visszabontották, de a bontott anyagot nem szállították el. Egyszerűen húztak egy falat a légakna és a kelléktár közé, és oda ömlesztettek minden szemetet. Kiszámoltuk: kb. 20 köbméter bontási törmelékről van szó! Nem fért azonban minden ide, ezért a női zenekar szobája alatt is leválasztottak egy részt a pincéből, és a fal mögé rejtették az akna maradványait, majd befalazták. (Nem valami szép munka, de nyomot eltüntetni ügyes).

  Dézsy Zoltán a szemtanúkat kérdezi

A színházból kivezető alagút létét mérések is alátámasztják. Az 1993-as mérési eredményeket megerősítették a 2010-esek. A talajradar szerint a színház tér felé eső parkolója alatt kb. 16-18 méter mélyen valamilyen „anomália” húzódik, a pártház felé, van ott „valami”, oda nem illő „anomália”.

A nyomok a föld alá vezetnek, és onnan? – Igen, a Munkásmozgalmi Panteonba!

Régi feljegyzéseimet vettem elő, és rögtön beugrott több tanú, akik állították, hogy a pártház a föld alatt az Erkel Színházon kívül egy távolabbi, titkos létesítményhez is kapcsolódott. A döbbenetes beszámolóknak 1994-ben nem tudtam a végére járni, de eltettem jegyzeteimet. Nézzük, miről mesélt L. néni, a Fővárosi Temetkezési Vállalat volt alkalmazottja. Az asszony takarítóként dolgozott a cégnél, feladata a Munkásmozgalmi Panteon takarítása volt. A panteont kizárólag a pártállami elit számára tartották fenn, éppen ezért ragyognia kellett a márvány burkolatnak. L. néni elmondta: egyszer épp mosta a kövezetet, amikor kinyílt egy titkos ajtó. Kontyos elvtársnők érkeztek, kosarakkal. Nem sokat törődtek a takarítónővel, annyit mondtak neki, hogy ne lepődjön meg, odakint esik az eső, ők pedig nem akartak megázni, ezért inkább a föld alatt jöttek – egyenesen a pártbizottságról… Mindez a hetvenes évek elején történt. L. néni nem kérdezősködött, magukra hagyta az elvtársnőket – amúgy sem volt hivatalos a torra.

törmelékkel feltöltött nyílás

Az Erkel Színházban is megtaláltuk a Rákosi Mátyás díszpáholyából a pártház felé vezető járat gyengén elfalazott, törmelékkel feltöltött nyílását

Igyekezett elfelejteni ezt az epizódot, ami egészen 1994-ig nem is jutott eszébe. Látva a Pincebörtönt, betelefonált a tévébe, hogy megossza velem történetét. Komolyan vettem. Megkerestem a Fiumei úti temető igazgatóját, Triff Zoltánt. Az igazgató nem csodálkozott a történet hallatán. Annyit mondott, hogy tud róla, sőt, és akad még cifrább: a Mosonyi utcai rendőrlaktanya felé is vezet a temetőből alagút, de már nem járható. Amúgy értsem meg, a kormányváltás nem kedvez az efféle kutatómunkának. Így a sírkert és a panteon átvizsgálására akkor, 1994-ben már nem volt lehetőségem. Már csak azért sem, mert nem sokkal később lehetetlenné tették munkámat a Magyar Televízióban.

A kommunista vezetők halhatatlanságra ácsingóztak

A kommunisták nem hittek ugyan a túlvilági életben, de azért mégis foglalkoztatta őket a gondolat: mi van, ha mégis van feltámadás? Gondoskodtak arról, A zöld telefon hogy ha mégis feltámadnának, legyen meg minden kényelmük: privát terek, telefonos összkomfort. Igen, a Fiumei úti sírkert Munkásmozgalmi Panteonjában nemcsak telefon, hanem hozzá tartozó telefonközpont is volt… Sokáig még őr is strázsált a zöld telefonkészülék mellett, hátha hívás jön a mélyből… és ez nem vicc.

← A zöld telefon az elvtársak panteonjának márványpolcán ma is megvan

 A kommunista kripta terve 1949-ben fogant meg Rákosi Mátyás fejében. A temetőt 1952-ben lezárták, oda már senki nem temetkezhetett. Hamarosan elindult az évekig tartó titkos építkezés. A Fiumei úti temető rengeteg gyönyörű, régi síremléke lett a grandiózus terv áldozata – kellett a hely az elvtársaknak. Ritka ronda, de a diktatúra lényegét tökéletesen kifejező építmény született. A panteont 1958-ban avatták fel, 365 urnát gyártattak le a Zsolnay-gyárral (ja kérem, a munkásmozgalom hőseinek ez dukált), ám csak 75 elvtárs várja itt a feltámadást. Időközben ugyanis megbukott a rendszer… A rendszerváltoztatás nélkül semmit nem tudtunk volna ezekről a titkos és abszurd projektekről. A temetőt Nemzeti Emlékhelynek nyilvánították, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és a Nemzeti Örökség Intézete óvja értékeit. Törvények garantálják, hogy megőrződjön az utókor számára mindaz, amire emlékezni érdemes. A panteont is védi a törvény, amely nincs tekintettel arra, hogy falai között tömeggyilkosok és egyéb népnyúzók hamvait őrzik. A nehéz üzenetű, gigantomán emlékmű azonban tökéletesen alkalmas arra, hogy bemutassa a XX. század szocializmusát.

Képzeljék el, hogy néztek rám a NÖRI-ben, amikor azzal állítottam be hozzájuk, hogy szeretném felbontani a panteon hátsó falát. Sőt, nem is egy, hanem két helyen. Az intézet vezetőit sikerült meggyőznöm, ugyanis megszereztem azt az 1972-es légi felvételt (lásd a fotót), amelyen egyértelműen kirajzolódnak a panteon mögötti titkos munkálatok nyomai. Látható a hatalmas felvonulási épület és az azt védő kerítés, a füves részen pedig a mélyépítési munkák nyoma. A tervrajzok pedig azt mutatták, hogy a valóság nem egyezik a műszaki leírással (lásd képeinket). A helyszíni terepszemlén kiderült: az alagsorban két ajtó is volt, amelyet befalaztak. Nos, ezek kibontását terveztem. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság engedélyezte a kutatást. Már „csak” a műemlékvédelem hozzájárulását kellett beszerezni. Nyolcfős stábom szakmérnöki művezetéssel februárban kezdhetett neki a bontásnak.

A Munkásmozgalmi Panteon a Fiumei úti sírkertben

Felhívás! Mivel a Fiumei úti titkos földalatti objektumot több fázisban építették, még akadhatnak olyanok munkások, mérnökök, akik el merik mondani az építés körülményeit. Különösen az 1972-es átalakításon dolgozhattak sokan, élhetnek még az akkori műszakiak, karbantartók, belügyi dolgozók. A pártállam már nem létezik, titkait sem kéne védeni, várjuk hát a visszaemlékezéseket – akár név nélkül is. Hívjanak bátran: 06303524420, vagy írjanak: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Bunker a mélyben – ástunk, amíg tudtunk

Bátorított a kutatásban, hogy akadt egy koronatanúm, aki járt lent az objektumban! Évekkel ezelőtt a Salgótarjáni út MÁV-telepen vitték le, elgyalogoltak vele a panteonig, megmutatták neki a felfele vezető lépcsőt, mondván, hogy az vezet a mauzóleumhoz, ott az egyik kijárat. Ezen a nyomon indulva láttunk neki a bontásnak. Az évtizedekkel ezelőtti, utólagos zsaluzás kibontása után kiderült: nemcsak az ajtót tüntették el tokostul, hanem a mélybe vezető aknát is visszabontották – hasonlóan az Erkel Színházéhoz. Kutatóárkot ástunk, és hat méter mélyen még mindig építési törmelékeket találtunk, mélybe vezető kábelekkel. Megvizsgáltuk a panteon jobb és bal oldalán elhelyezkedő, furcsa kőtömböket is. Kiderült, hogy a mindösszesen 2 méter magas tömbök nem esztétikai célokat szolgálnak, hanem valami egészen mást. Ez a lenti objektum felső műtárgya. Hat méter mélyen még nem találtuk meg a tömbök alapjait. Mélyebbre nem áshattuk, a tömb megbontására pedig nem volt engedélyünk.

 panteon fala mellett

 Ásunk a panteon fala mellett – ott, ahol belül az elfalazott ajtó nyomait megtaláltuk

Ki hazudik? A vagyonkezelő, vagy a rendőrség?

A Salgótarjáni úti volt MÁV-pályaudvar elátkozott hely. Informátorom megmutatta a kis építményt, amely a panteon felé vezető lejáratot rejtette/rejti. Nos, milyen érdekes, pont ez a kis bodega nem a MÁV-é, hanem az MNV Zrt.-é. A bejutás miatt levelet írtam a Nemzeti Vagyonkezelőnek. Válaszuk:

A Budapest 38820/2 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az ingatlan 1/1 állami tulajdonban és az MNV Zrt. közvetlen kezelésében áll, azonban az ingatlanra vonatkozóan Társaságunk a Készenléti Rendőrséggel használati szerződést kötött, így a hivatkozott használatra tekintettel, az ingatlan hasznosítására, forgatási célú bérbeadására jelenleg nincs lehetőségünk.

Semmi baj, irány a Készenléti Rendőrség. Válaszuk:

Tájékoztatjuk, hogy a Készenléti Rendőrség nem rendelkezik ott objektummal. Forduljon a BRFK-hoz.

Önök szerint mit írt a BRFK megkeresésemre? Igen, jól sejtik. A megjelölt objektum nem a BRFK használatában van… Valaki hazudik, de miért? Az MNV Zrt. leveléből ugyanakkor egyértelműen kiderült, hogy az ingatlan használatára hasznosítási szerződést kötöttek a rendőrséggel, és az is, hogy az ingatlan kormányzati beruházási célú terület, és nem javasolják a belépést. Különben is, a „bunker jelenlegi műszaki állapota nem ismert”, így testi épségünk védelmében nem javasolják a lenti forgatást.

Vagyis ott van, amit keresek! Tényleg romos állapotban lehet, mert felette megroggyant a talaj. Körbe kellett keríteni, nehogy valakit elnyeljen a föld. Ezt a bunkert elfelejtették feltölteni betonnal. Bezzeg a Köztársaság téren elővigyázatosak voltak az elvtársak…

a beomlott titkos lejáró

A MÁV-pályaudvar mellett, a Mosonyi úti laktanya közelében körbekerítették a beomlott titkos lejárót

Amit még megtudtam erről az objektumról: a kommunista pártelit számára készült, és több, mint 300 fő befogadására volt alkalmas. Sokfelé van/volt kijárás onnan, így a Munkásmozgalmi Panteonba, és onnan tovább – valahová, de merre fut az alagút? Bármerre is, az metró-mélységben, a márgában lehet, mert ott ugye nincs talajvíz, és könnyebb alagutat mélyíteni. Ezt a metrósoktól tudom, akiket megkértem, hogy vigyenek le a 2-es metró Baross tér felé vezető alagútjába. A Pincebörtönben szerepelt ugyanis egy idős mérnök, aki váltig állította, hogy a Szövetség utcai földalatti munkahelytől kb. 100 méterre alagutat indítottak a pártház felé. Indítottak – így mondta, mert így nevezték műszakilag az ötvenes években. Az építkezés szupertitkos volt, maguk a munkások sem tudták, min dolgoznak. Később ezt a járatot megszüntették.

A metróalagút titka

Az információt megerősítette egy másik mérnök is, aki dolgozott azon a szakaszon, és feltűnt neki valami az 55 89-es és az 55 99-es szelvénynél. Mint elmondta, van ott egy furcsa, indokolatlan betonozás. Sehol máshol, az egész vonalon nincs ilyen – állította. A BKV segítségét nem győzöm megköszönni. Lehetővé tették, hogy lemenjünk az alagútba. Az éjjeli munkákat nem zavarva gyalog indultunk el az áramtalanított sínek között. S valóban, a Rákóczi út alatt, nem sokkal a Kenyérmező utca után megtaláltuk a lebetonozott részt. Ez a kb. tízméteres falazás egy régi járatot takar. A betonozás mögött jól láthatóan nincs öntöttvas tübing, ami a metróalagút falát alkotja. Az alagút tájolása egyértelmű: a Köztársaság tér felé mutat. A metró építéséről vezetett naplók szűkszavúak (naná, amúgy is mindent titkosítottak). Bata István valamikori metró-üzemigazgató emlékirataiból is csak annyit lehet tudni, hogy 1952–53-ban ennél a szelvénynél műszaki munkákat végeztek, de hogy mit, arról nincs adat.

Ki tudja, miért nem lepődtem meg…

a befalazott bejárat

A Keleti és a Blaha között megtaláltuk a piros metró alagútjában a befalazott bejáratot – szemtanúk szerint innen lehetett a pártszékház atombunkerébe és a pincebörtönökbe jutni 

Egy pillanatra az az őrült ötlet jutott eszembe, hogy bontsuk ki a betont… Sajnos ez lehetetlen. Mégsem lehet megbénítani a 2-es metrót csak azért, mert egy filmes a múltat kutatja.

Rémségek más házai – kádba nyomták a vallatottat, aki ellenállt, a húskampón végezte. 1994-ben, dokumentumfilmem bemutatója után a sok levél között volt egy különösen megrázó. Dr. G. Szabó László írta. Idézek: „A Lehel út 10. számú épületet 1957 tavaszán az ÁVH (jogutódja – a szerk.) átadta a Volán Vállalatnak. Az átadó ávós a pincében flegmatikusan pipálta ki: 8 fürdőmedence tetővel. Az utca pinceablakkal szembeni fala mellett voltak ezek a 1,5 m x 1,5 m x 1,2 mély fürdőkádak, felettük betontető… Az ávós kérdésünkre röviden közölte, hogy ha a vallatott nem írta alá a jegyzőkönyvet „ezekbe nyomtuk bele, a hideg vízbe. Negyed óra múlva a legtöbbjük összecsinálta magát, és aláírt…” Voltak kötözködők, ezeket meg oda akasztottuk fel a szemben lévő falra, ahol kb. 2,2 m magasságban egy vasrúd volt /…/. Az utolsón még ott lógott egy hurok is, fejbőr darabokkal.” A Lehel út 10. az 1948-as államosításig egy Méray nevű autós cégé volt, majd fedett belügyi épületként működtették. Később a posta kapta meg – mint félkatonai szervezet, gyakran kezelt ilyen titkos épületeket. A privatizációban feloldódtak a nyomok, velük a régi bűnök is… Amikor 1995-ben szerettem volna szétnézni az épületben, a portás meglepődésemre azt válaszolta, hogy forduljak a nemzetbiztonsági szervekhez… Megtettem, ám kérelmemre nemleges választ kaptam.

Levél Dézsinek

A hírhedt „Katpol” vallatóbázisa ma épp a CEU központja…

A Pincebörtönhöz éveken keresztül gyűjtöttem az anyagot. Eltettem egy 1993-as olvasói levelet a Magyar Nemzetből, amelynek már a címe is sokatmondó: „A pincében börtöncellák voltak.” A levél a Nádor utca 9-es számú épületéről írt megrázó dolgokat. A II. világháború után a Katpol (a szovjet megszállás kezdetétől a kommunista párt által felügyelt hírhedt Katonapolitikai Osztály nevű karhatalmi szerv) vette birtokba a palotát. A katpolosok azzal váltak hírhedtté, hogy még az ávósokon is túltettek kegyetlenkedésükben. Fő tevékenységük az volt, hogy eltöröljék a régi elitet és hogy a koncepciós perekhez muníciót szolgáltassanak. Célkitűzéseiket fényesen teljesítették, ám végül őket is bedarálta a terrorgépezet. Az olvasói levél feladója, bizonyos Déry Zoltán azért ragadott tollat, hogy emlékeztessen: „a pincében börtönök vannak”… Édesapja is ott volt vizsgálati fogságban. A huszártisztet hat hétig tartották a palota pincéjében. Kiszabadulása után már soha nem nyerte vissza régi önmagát, nem sokkal később meghalt.

Vissza a Köztársaság térre!

Se szeri, se száma a hiteles szemtanúknak, akik mind megtapasztalták a tér alól jövő ütemes, mechanikus zajokat, rezgéseket. Legtöbbjük úgy vélte, hogy valamilyen gép dolgozhatott lent, valamilyen berendezéssel szerettek volna kiszabadulni a föld alatt rekedtek. A Kádár-rendszer sajtója – és ehhez tegyük hozzá a rendszerváltás utáni liberális médiumokat – csak azt mantrázták, hogy sem a pártház alatt, sem a Köztársaság tér alatt nincs semmi, de ha volt is, akkor azt nyilván a fasiszták építették, és különben is, a pártház ostromlói fasiszták voltak stb… Ebben a támadássorozatban nem várt segítséget kaptam a liberális oldalon is nagyon elismert szakembertől, dr. Buda Béla pszichiátertől, akit azért szólaltatott meg a Népszabadság (1994. május 16.), hogy ráerősítsen a tömegpszichózis-elméletre. Az újságíró azonban nem tudta, hogy a pszichiáter is tanúja volt a Köztársaság téri eseményeknek. A professzor elmondta, hogy ő is hallotta a mélyből jövő ütemes, mechanikus zajokat, és szó sem lehet tömegpszichózisról. Az ’56-ban tizennyolc esztendős Buda szinte szó szerint megerősítette filmem állításait:

Nem ért váratlanul, hogy belelőttek a tömegbe, és az sem, hogy a fehér zászló után golyózápor indult meg. Előzetesen ugyanezt láttam a rádió, a Parlament előtt… A fegyvertelen tüntetők lekaszabolásának joga, szinte automatizmusa volt az égbekiáltó, ami ellen örökké küzdeni kell.

Egy másik kommunista pártház…

Egy érdekes tudósítást idézek 1997-ből. Az Új Magyarország bukaresti tudósítója írta:

Pincebörtönt tártak fel Bukarestben. A volt Román Kommunista Párt KB egykori székháza alatt többszintes börtönrendszert találtak… A leletek és az egykori foglyok elbeszélése szerint a földalatti börtön az 1940-es évek második felétől évtizedekig folyamatosan üzemelt. Az épület alatt nemcsak börtönrendszer, hanem titkos alagútrendszer van.

Nincs ebben semmi meglepő. A szovjet blokk diktatúrái szinte versenyeztek a moszkvai példák másolásában és egymás túllicitálásában. A KGB föld alatti börtönöket alkalmaz? Nosza, tegyünk túl a Lubjankán.

És Budapesten? Bizony, a Rákosi-diktatúra terrorlegényei méltók voltak szovjet példaképeikhez. Az ötvenes évek közepére totális börtönvilágot teremtettek Magyarországon. Nem véletlen, hogy az emberek minden szörnyűséget el tudtak képzelni. A kitelepítések és munkatáborok országában az is teljesen hihetőnek tűnt, hogy a budapesti pártbizottság székháza alatt titkos börtön működik. Pont ez ne lenne igaz a sok aljasság közül? Rám az a riportalanyom volt nagy hatással, aki elmondta, hogy ’56 november elsején a Köztársaság tér Gázművek felőli részén elérték a földalatti bunkert, és a fúrócsövön keresztül morzejelekkel beszélgettek a lentiekkel (lásd: Pincebörtön II.).

Az üzenetváltás szerint száznál is többen szorultak a tér alá, ők kértek segítséget a föld alól, ők adták a jeleket és kétségbeesetten várva a szabadulást. Azt is tudjuk, hogy számukra a szabadulás soha nem jött el. A szovjet csapatok november 4-én hajnalban elfoglalták a Köztársaság teret, és ezzel véget ért a kutatás. Hogy mi történt a föld alá szorultakkal? Filmemben megszólalt két volt belügyes villanyszerelő, akik megrendülten mondták el, hogy részt vettek a halottak földi maradványainak eltakarításában – hónapokkal később, 1957 tavaszán. Nézzék meg ezt a részt is filmem 2. részében (hamarosan ezt is közzétesszük a PestiTV oldalán)!

Mi lesz a régi pártház sorsa? A saroképület biztosan megmarad. Előbb-utóbb kezdenek vele valamit – a föld alatti titkok bolygatása nélkül. Nem tartom kizártnak, hogy egyszer majd jön egy véletlen, és felfeslik néhány fontos részlet, amely közelebb visz a teljes feltáráshoz. Azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy a rendőrség vagy a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kinyitja a titkokat rejtő fiókokat, amelyeknek már régen nem kéne titkosaknak lenniük. Ráadásul sok fiókról azt sem tudják, hogy mit rejtenek. A Köztársaság tér titkait is teljesen fel lehetne tárni, ha valaki kinyitná a Munkásmozgalmi Panteon, a Salgótarjáni út elitbunker és a többi, ötvenes években épült szörny-objektum titkos dossziéját.
forradalmárok keresik a lejáratot az elrekesztett rabokhoz
A kommunista pártszékház pincéjében forradalmárok keresik a lejáratot az elrekesztett rabokhoz. Nem tudták, hogy azt két szinttel feljebb, a betonhengerbe vezető titkos ajtón át, a díszteremben kell keresni. Az ő emléküknek is tartozunk azzal, hogy bebizonyítjuk igazukat és visszaverjük a szocialista-balliberális médiahiénák hazugságáradatát. Fotó: Fortepan/Nagy Gyula

Írta: Dézsy Zoltán filmrendező (bevezető: PestiSrácok.hu)


Megnyitva 551 alkalommal

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások