Kr. e.1900 Törökország Szíria BT 214.o.

A hun-magyar népág egyesülése a Földközi-tenger keleti öble körül is végbemegy. (UR) PIT KHANA, Árpád Hona és fia AN-I-TAS, Huni Törzs Ura első királyaik neve, északi (kaukázusi) magyarok. Ugyanakkor a déli magyarok HET-TUS várát lerombolták.

Kr. e. 1900-1650 Balkán BT III.22., 23. o.

A Balkán benépesítésének második hulláma Kis- Ázsiából történik. A sok magyar értelmű és magyar eredetű helynév azt bizonyítja, hogy a Kr. e. III. és II. évezred folyamán, a görögség kialakulása előtt, szintén sűrű magyar nyelvű népesség létezett. CSERÉP József: Magyar nyelvű nép a hellén hőskorban című tanulmányában (Ethnographia, 1910.) a magyarság balkáni jelenlétére hívta fel a figyelmet, ACZÉL József Ősgörög eredetünk című munkájában (Veszprém, 1927) háromezernél több magyar értelmű görög szóra hívta fel a figyelmet.

Kr. e. II. évezred Mezopotámia GK

Ibi-Zuen (Ibi-Sin), Ur utolsó sumér királya alattvalóival fogságba kerül és szétszóródik a méd, örmény hegyvidéken és iráni szórványokban. Leszármazottaikból népek keletkeztek.

Kr, e. XVIII. sz. Mezopotámia BT. 213.o.

Babilonra száll a Keleti Birodalom fősége, HAM-UR-ABU, Hun ÚrHab, Hammurábu királyra.

Kr. e. II. évezred első századai Mezopotámia PV

A kasszuk (asszuk, úzok) az utolsó szumir hatalmi megdöntése után Hammurápit támogatják lovas és harci kocsis alakulataikkal. Az új fegyvernemeknek nincs ellenszere. Hammurápi dinasztiájának bukása után hat évszázadon át áll fenn Babilónia. A gyalogkort felváltja a lovaskor.

Kr. e. 1746- 1731 Mezopotámia PV

Gandás, az első kasszu uralkodó, országukat Kur- ten-iz (Teniz országának) hívják. A kasszú lovasság vérségi kötelékre épült törzsekre, nemzetségekre tagolt társadalom volt. Központja a Zab folyó partján épült Asszur (Ló-város szumir nyelven). További városok közül Dabigu és Paripa neve ismert.

Kr. e. 1740 Katti Birodalom BT 214.o.

TAKAR-NAS, Tábor Nagy (Kr. e. 1680-1650) a HET-TUS ura. Trónneve HAT-TUS-IL, Hét Törzs Ura. Szíria felé terjeszkedve a másik Hétországot is bekebelezi, közös neve KAT-TU, KAT-TI, Kettő, Két Ta, Két ország, birodalmi jelvénye a kettős sas. A Katti név mellett megmarad a Het-i-ta név is.

Kr. e. 1700 Egyiptom BT 227- 230.o.

Egyiptom másfél ezeréves nyugodt periódusa véget ér. A Híres Ajtónál (Sinai-félsziget) - Egyiptom bejárata -kelet felől hyksos néven egy titokzatos nép tűnt fel, amely azon nyomban betört a Deltába, azután villámgyorsan lerohanta Esthont s a Théba vidéki területeket kivéve az egész völgyet az uralma alá vonta. Győzelmük oka egy új fegyver, a kétkerekű, lófogatú harckocsi. Főhadiszállásukat a Delta keleti részén állították fel egy 240 000 személyt befogadó katonai táborban. Ez a katonai tábor volt A-vARis, A Város. Egyiptomi uralmuk százötven évig, Kr. e. I 550-ig tartott és úgy viselkedtek, mintha született egyiptomiak lettek volna.

Hyksos, AR-HIKU-SASU, Öreg Sas országából jöttek - Libanonon át a Magyar, MEGARA völgy és a Bükk, BUKK lapályáról és Lótanyáról, LO-TANU, - aki az Araxes völgyéből intézte gyarmatosító politikáját. Tanulhattak a hettiták, mitannik, hurik lovastudományából, Kánaánt uralkodásukra A-NK-UN-RA, Kánaán neve utal. Bizonyára szerves része voltak a Kr. e. II. évezredben lezajlott népmozgalomnak, amely az Árpádok Kaukázusi gyarmataiból a húri és mitanni népágakat vetette nyugat felé. Eszerint a magyar nyelvű népek hun ágához tartoztak, magyarul beszéltek. Visszapillantva az Őshaza néptörténetére, megállapíthatjuk, hogy árja fajtánk vízözön idejében elkülönült két ága, a hun és a magyar, hosszú külön út után 1. a Tigris és az Eufrátesz völgyében, 2. a nagy Hétita Birodalomban és 3. a Nílus völgyében újra összetalálkozott. Az összetalálkozott ágak egymással testvériesülve, virágzó nemzeteket alkottak, mindenütt kettős királyságokat hoztak létre és kettős hagyományt ápoltak. Ez a "Katti" politikai képlet annyira sikeresnek mutatkozott, hogy amikor Őshazájukat elhagyva máshova mentek országot alapítani, ott is a bevált és ősi szervezkedési formát alkalmazták: a már korábban beérkezett néprészekkel az újonnan érkezettek a teljes jogegyenlőség alapján örök barátságot - vérszerződést - kötöttek, egymással összeházasodtak és mint szilárdan megépített nemzet folytatták életüket.

Kr. e. XVIII.- IX. sz. Kaukázus, Georgia, ÉK Törökország CSI.

Szabir magyar (szavárd magyar) haza.

Kr. e. 1650-1150 Görögo. BT. III.23.o.

A Balkán benépesítésének harmadik hulláma a krétai szigetvilágból származik. Thesszália, Thess-Ária, Tíz Árja törzs lakóhelye, több Makar nevű város volt, Marathon forrásvizének neve Makar-On, Magyar Hon.

Kr. e. 1640 Erdély BT. III. 127

A tatárlaki három agyagtábla készülte. 1961-ben N. Vlassa román régész találta meg. A táblák egy napvárta alkatrészei voltak és naptár készítésére szolgáltak. Szövegük: Ez irány elé jön Isten négy órakor (hónap jele): Rák övön tíz telek után. Másik: A Nap (az Ég ura) itt Rákkor jön A napsugár lyukába. A harmadik tábla a téli napfordulót jelzi, ami akkoriban a Bak-csillagkép havában zajlott le, lyuk nincs rajta, mert Magyarországon az égbolt decemberben általában borult.

Kr. e. 1600 PV

A dákok ettől kezdve Belső-Ázsia felől a Kaukázus felett nyugatnak kanyarodva a mai Dél-Oroszország és Közép-Európa irányában terjednek el.

Kr. e.1600 Katti Birodalom

Katti hadjárat Babilonba. Mintha a kani királyok az Árpád által gyarmatosított összes területeket egybe akarták volna foglalni. Katti a magyar mesék Heted Hétországa.

Kr. e.1578 Kréta BT III. 20.o.

Két kerek, egy kis lyukkal ellátott kőlapocska felirata Krétáról: "iT K.ER.üI aK-aR.I.Ka U.T-Já-Ba aS-Te.Nu uR 11-Szer. AR-NYé-Ka eL-IK-RA eS-eS (- eS-ek). Mai helyesírásunk szerint: Itt kerül a karika útjába Isten úr tizenegyszer. Árnyéka e likra esik. A másik: iT K.ER.üL "a rák" T-I-Z TÁ-Rá,-Ba...", azaz Itt kerül a Rák (Csillag) tíz tárába... E kövek egy napvárta legfontosabb alkatrészei voltak, segítségükkel pontosan állapították meg a nyári napmegállás (solstitium) idejét.

Kr. e. 1550-1100 Egyiptom BT 230.o.

A hyksos néven érkező hun tömegek beolvasztása után óriási harcikocsiparkot szerveztek Egyiptomban. Országuk biztonsága érdekében birtokba vették a Híres Ajtó előterét, majd benyomultak Szíriába és az egész Eufráteszig, Habúrig terjedő vidéket ellenőrzésük alá kívánták vonni, ami azonban már a hettiták érdekkörébe tartozott. A nagy elgondolás érdekében Amén-Nem-Hét, A-Mén-Marat, Amenemhet, - III. Tudó-Mása, Thutmosis, -A Tudós, Athotis és II. Ramás, (Ra (Napisten) -Mása), Ramses királyok sűrűn vezettek hadjáratokat az új területekre, amelyekről minden akkori kincs: temérdek ló és rabszolga, arany, ezüst, vas és drágakő Egyiptomba ömlött. A hagyomány szerint Il. Ramás a Habúr folyón is átkelt és messze északkeletre kalandozott el, egészen az Árpádok ősi fészkébe, talán éppen a hyksosok megbosszulására.

Kr. e. 1550-től Mezopotámia BJF 109.o.-tól

Badiny Jós Ferenc írja a Hammurápi bukása után és a Kr. e. 1200 körüli időkről: ..A Hammurápi-dinasztia eltűnésével Babilon újra sumir lesz. A "Kassita" -nak nevezett nép újraéleszti a sumir tradíciókat. Nem igaz a semitológusoknak az a híresztelése, hogy Hammurápival "a sumir nyelv eltűnt és megszűnt létezni" - hiszen annak az ékiratnak a születési ideje, amelyen a "Teremtés Története" sumirul van leírva, a kassita uralomba esik, nevezetesen Karduniás király uralkodása alatt, a Kr. e. 1500. esztendő körül, miképpen azt Poebel megállapítja.

A kassiták hovatartozandóságát Speiser és Hicks akkor határozzák meg, amikor a kassitákat (akkádul: KUSSU) "Kus fiától -Nimrudtól származtatják". A kassiták tehát kusiták, akik békésen élnek az úgynevezett mitanni-ak mellett, akik "hurrita" nyelvet beszélnek, mely sem indoeurópai, sem semita"... "hanem a kaukázusi nyelvek valamelyike" és az egyik kultúrközpontjukat ma Nuzi-nak nevezik, amelyik "subar település". Viszont a Nuziban talált ékiratok nyelve ugyanaz a sumir, mint a kassitáké.

Így keveri meg a szakirodalom ezt az egybe tartozó etnikumot, hogy a végén senki sem tudja, melyik hova tartozik s a türelmes olvasó azt hiszi, hogy itt megint valami másfajta népről van szó. Pedig a helyzet az, hogy a kusiták- talán éppen rokonaik segítségére jönnek be valahonnan keletről. Hammurápi Babilonjának bukása után tehát a következő helyzet áll elő:

1. Hurrita-mitáni-subar uralom a Delta-vidék északi részén,

2. Káld-sumir-subar uralom a régi Subir-Ki területén és a Van-tó környékén.

3. Kusita-kassita birodalom Babilon centrummal - kiterjesztve a Zagrosz - hegység keleti oldalára is. Mind a három uralom sumir fajú és sumir alapnyelvű - természetesen a fennálló nyelvmódosulásokkal.

A Kr. e. 1200-ban megszilárduló asszír uralom 400 éven át szélesíti a területfoglalásaival az éket e három uralom között, és hatalmi fölényét 600 éven át a legnagyobb kegyetlenséggel terjeszti ki. Az asszír birodalom megszilárdulásakor és a fenti királyságok likvidálásával a mezopotámiai sumir származású nép helyzetét a következőképpen látom:

a) Subarok-hurriták-mitánik-káldok: mindig feljebb húzódnak észak felé a már irracionálissá vált kitérési úton. Az asszíroknak sikerül a Van-tóig feljutni - de az Urmia-tó környéke hatáskörükön kívül esik és ugyancsak a kaukázusi vidék is. Az új letelepedések helyei UR-AR TU, már ma-da-a és mat ma-na-a (Baráth Tibortól tudjuk: a mat kifejezés földet, országot jelent. -A szerk.), vagyis a Káspi-tenger és a Fekete-tenger közti kaukázusi vidék.

b) Kusiták-Kassiták: átkelnek a Zagroszon és behúzódnak a hegyek közé, ahová az igen sok veszély miatt az asszírok nem nagyon törnek be, de sok kellemetlenséget okoz nekik a krónikákban sokat emlegetett kassu nép. Hogy itt laktak a Zagrosz-hegységben, s annak keleti oldalán - tudjuk Sutruk Nahunte elámi király ékiratából, aki K.r. e. l 130-ban a Zagroszig üldözi őket. Birodalmukat Luristánnak nevezik, és ők az alkotói azoknak a remek lurisztáni bronzoknak, melyek művésziességét ma is csodálja a világ... De erősek és élnek. Macedón Sándor is harcolt ellenük. Hiszen Kr. e. 317-ben Antigonos főtisztje Macedón Sándornak (de Kr. e. 306-301. között király). Seleucidot - aki ebben az időben szintén még csak tábornok - Sasában hagyja és ő maga a kusita-kassiták ellen indul, hogy adófizetésre kötelezze őket, de "iszonyú nehézségek után megtörten érkezik vissza seregével és nem sikerült a "fanatikus hegyilakóktól" behajtani az adót". No és ezek után azt is megkérdezhetjük, hogy mi lett a mitánniakkal és a régi SUBUR-föld népével...? A szakirodalom erről nem beszél, de megállapítja azt, hogy a Van-tó környékén létesül egy "káld-királyság" és az Urmia-tó környékén (ahonnan Ziwiyéből előkerültek a remek szkíta aranykincsek) - (amelyeket Bakay szintén szkítának ismer fel. -A szerk. BK 79.0.) - nagy népsűrűsödés észlelhető. Valószínű tehát, hogy az asszír kegyetlenség elől a "nem semita nyelvet" beszélő subar-babiloni és mitanni nép ide, észak felé összpontosítja erőit.

Ezt a néptömeget azonosítja a szakirodalom azokkal a "médekkel", akik Kr. e. 612-ben földig rombolják Ninivét és ezzel véget vetnek az asszír uralomnak. Egyedül a médek voltak elég erősek ahhoz, hogy legyőzzék az asszírokat?

Ugyanis egyáltalán nincsen tisztázva az, hogy kiket kell érteni a British Museum B. M. 21901. sz. Káld Királyi Krónika ékiratában feltüntetett "mat ma-da-a" és "mat ma-na-a" nevű népeken, akiknek vezérük -a szintén nem tisztázott "Umman-manda". (A tisztázást segítheti egy újabb adat, a Kr. e. 673. cím (BK) alattiak áttekintése a szkítákról. A felvetés annál is elképzelhetőbb, hiszen a szkítákról tudjuk, Kr. e. 673-ban is a környéken csatáztak - akkor az asszírok oldalán.)

Mindenesetre nem lehet elenyésző népecskéről beszélni, hiszen a ninivei győzelmet, Asszíria bukásának döntő ütközetét, amelyről a történelemírás úgy tudta, hogy a "babiloni csapatok győzelme" volt, ezt a "mat ma-da-a" és "mat ma-na-a"-i nép egyedül nyerte meg. Egyedül győzte le az asszírokat, mert Nabopolasszar babiloni serege elkésve érkezett. A csata után jött meg és egyetlen tevékenysége az volt, hogy a "mat ma-da-a" -iak becsületességével két részre osztott zsákmánynak a felét átvegye mint szövetséges. (Ugyanez történik Kr. u. 627-ben Bizánc alatt az avar Baján-fi és a perzsák esetében is- mint olvashatjuk majd az említett évszám címe alatt.) Ma médeknek nevezik őket - de szerintem ez a nép szoros kapcsolatban állt fajilag és nyelvileg a mitáni-káld-subar szövetséggel és a szarmatákkal, hiszen Plínius a szarmatfákat a médektől származtatja és Herodotos szkítáknak ismeri el őket. Itt nem az a fontos, hogy a népek eredeti megnevezéseit találjuk meg, hanem az, hogy a Mezopotámiából kivándorlottak útját követni tudjuk. (Hogy is van ez? A méd - mat ma-da-a - szkíta fajilag és nyelvileg szoros kapcsolatban van a mitáni - káld - subar - szarmata és méd - szarmata és szkíta népekkel? Lehetséges, hogy ebben az önmaga körül forgó működben is megleltünk egy újabb fonalat, és egy nép nevének szinonimáit taglaljuk, nem először? -A szerk.) c) Babilon a maga reformált állapotában sumir marad, hiszen nincs olyan asszír uralkodó, aki ellen Babilon fel nem lázad addig, míg végre Nabopolasszar- csaknem 600 év után meg tudja szilárdítani az évszázados babiloni forradalmak uralmát...A háborúknak is más az indítóokuk. Nem területi hódítás, hanem a "kiválasztottság", az isteni "küldetés" érvényesítése az, ami a tömegeket megmozdítja. És ebben a nagy zűrzavarban egyedüli nép a "subar", mely a legrégibb tradíciók letéteményese és így tiszteletet kap minden testvérnépétől, mert azok még tudják, hogy kik a subarok.

Kr. e.1530 Mezopotámia PV

Bábelben II. Burnaburiás autonóm területnek kénytelen elismerni a kasszu katonai parancsnokot, IV. Puzur- Asszurt.

Kr. e. 1520 Égei- tenger BT III. 5.o.

A Santorin (Théra) vulkáni felrobbanása. A lakosság egy része észak felé húzódik, az Égei világ súlypontja Mikénébe helyeződik át.

Kr. e. 1500-tól Közép- Ázsia BT III.135.o.

A Turáni Alföldön árják és kusok keveredéséből magyar nyelvű népek alakulnak ki. Társadalmi és politikai szervezetük szkíta, hun és egyéb neveken volt ismert. Gazdasági és politikai hatalmuk Nagy-Ázsia értékesebb részeire is kiterjedt és jelentős turáni gyarmatok alakultak ki több tájon, mint pl. az Altaj hegység lábainál, ahol aranyat bányászó szkíták éltek.

Kr. e. XVI. sz. Mezopotámia BT 213.o.

KOSA, KASSI uralkodók Babilon trónján. Szerepük 500 évig tart. Ekkor kezdődik a magyar népek vezető szerepének meggyengülése. A sivatagból beszivárgó népek birtokba veszik a magyar alapítású Asszír városállamot.

Kr. e. II. évezred vége Kis Ázsia PV A boghazközi rovott írásleletek.

Kr. e. XIV sz. Közel-Kelet BT 214-216.o.

A Katti birodalom két további hun törzsszövetség bekebelezésével bővül. Az egyik a Tigris és Eufrátesz felső folyása közt kialakuló HURI, Úri, Úr nép volt, a másik a tőlük nyugatabbra lakó MITANNI. Nagyon keveset tudunk róluk. Mitanniból egy pecsétet olvasunk: "Magyarok ezek Arméniából, Árpádok országából" A hurik a Van-tó környékéről Kr. e. 2000 táján lassú mozgással indulnak el. Mindkét nép szimbóluma a hegedű, az Égető kifejezésére szolgált, s a napisten egyik fajta megjelölése volt. Magukat a hegedű-nép részének, húrjának képzelték, országuk HOR-i-TA, Úri föld, királyuk lakóhelye UR-HOI, Úr helye, annak nagyobb környéke UR-HENA, Úr hona. Az összes árja fajú népek magukat ARIYA fajtájúnak mondották. Kilétüket a fenti pecsét felirata tisztázza.

A fentebb idézett eseményekkel párhuzamosan közbeiktatok egy szemelvényt Roman GHIRSNMAN Az ókori Irán c. művéből (46 -47. o.). Ghirshman nagytudású, jeles régész, a Régi Keleten igen sokat ásott és később publikált is. Elévülhetetlen érdemei vannak a ziwiyei szkíta kincsek összegyűjtésében (BK) és a pártus történelem - bár indoeurópai szemléletű - megőrzésében. A Kr. e. II. évezred közepének főleg a hettitákkal kapcsolatos eseményeit ő egészen másképpen látja. Könyvének szereplői indairániak, indoeurópaiak, indoárják, barbárok nomádok és ismeretlen eredetű népek. A szereposztás nyilvánvaló: indok az elképzelt felsőbbrendű nyugatiak elképzelt keleti ősei, a "barbár-nomád ismeretlen " pedig az ősi kultúrát vivő őshonos népek, amilyenek mi is vagyunk. Aki nagyon ismert, azt megnevezi. A prímet nála mindig az indoval kezdődő előbbiek viszik- utóbbiak leginkább csak zavaró körülményként jelennek meg a színen. Megnevezni nem tudja kedvenceit, mint ahogy a "nomádokat, barbárokat" nem akarja. De egyik sem csoda, az "indo"-k valóban ismeretlenek leginkább (számára), vagy úgy szeretné őket látni, vagy nem indo-k, és akkor jobb, ha ismeretlenek is maradnak A barbárokat mi mind ismerjük: urartuiak, hettiták, szóval sumeriai leszármazottak, rokonok. Igazi programtörténelem kerül ki kezei közül, az azóta letűnőben lévő indotörténelem. Néha mégis elszólja magát, és az előző mondatban galádul beszivárgó' egy-két ismeretlen összeáll a régebbi ismeretlenekkel és hirtelen magas kultúrájú birodalmat alapítanak az indok rovására. Ősi rokonaink is gyakorta indová magasztosulva alapítanak királyságokat. Mivel ennek már nyoma van, nem kerülheti ki a megemlítésüket. Meseszerű fordulatokkal tarkított elbeszélése is igen figyelemre méltó, a Kaukázuson átvonuló néhány indo Mitanniban véghezvitt karrierje egyenesen irigylésre méltó. A dolog csattanója az, hogy mint kiderült a kutatások során, az indok elmélete feloszlott, mert nem voltak indok, azokat csak a romantikus nyugati történetírás találta ki.

Az pedig külön tragédia, hogy az említett művet az ókorral foglalkozók alapműnek tekintik szerte a világban és itthon is. Aminthogy azonban minden relatív, mondhatjuk azt is, hogy egy nagytudású indopárti művét még mindig jobb olvasni, mint a Korai Magyar Történeti Lexikont, mert az nem is ismeri pl. a pártusokat, amint arra a figyelmet Bakay ráirányította. De ez a jelenség is csak az indeurópai- finnugorista történetírás következménye, főszereplői a tisztelve szidalmazott, kritizált indo kontra a tudatlanságot terjesztő finnugorizmus.

Kr. e. II. évezred Kis-Ázsia, Irán R. Girshman

Nyugat-Ázsia történelmét az i. e. 2. évezredben alapvetően meghatározta az az esemény, hogy indoeurópai eredetű népcsoportok tűntek fel az ókori világnak ezen a részén őslakóknak nevezhető népek között. Ez a népmozgás Iránt sem kerülte el, bár a Felföldön az újonnan jötteknek egyelőre még csak viszonylag kisebb szerep jutott. Az indoeurópaiakat minden jel szerint az általuk lakott területek hátországában élő népek nyomása késztette arra, hogy elhagyják hazájukat, a dél-oroszországi sztyeppeket, ahol a nagy vándorlást közvetlenül megelőzően éltek, és ahonnan valószínűleg két ágra szakadva keltek útra. Egyik csoportjuk, a nyugati ág, a Fekete-tenger mentén haladt végig, majd a Balkánon és a Boszporuszon átkelve behatolt Kis-Ázsiába. (!) Itt az új jövevények, az ezen a területen őslakosnak tartható aziánus népességgel keveredve, hamarosan megszerezték a vezető szerepet, és létrehozták a hettita szövetséget. (!) Birodalmuk a korszak nyugati monarchiáinak sorában főszerepet játszott. Hódításaikat egyre nagyobb területre kiterjesztve, még Babilonon is sikerült rajtaütniük, elfoglalták és kifosztották a várost. De győzelmüket nem használták ki, szinte azonnal visszavonultak, és a hódító korszakot hamarosan hanyatlás követte. Az i. e. 2. évezred második felében azonban a birodalom friss erőre kapva született újjá, bekebelezte a szomszédos királyságok egész sorát, köztük a huni birodalmat és Mitannit, és szemtől szemben találta magát a szíriai és palesztinai területeken terjeszkedő Egyiptommal.

Az indoiráninak nevezhető keleti ág a Káspi-tenger partjai mentén, indult kelet felé. Egyik, meglehetősen kislétszámú és valószínűleg elsősorban harcosokból álló csoportja keresztülhaladt a Kaukázus hegyláncain, és eljutott az Eufrátesz nagy kanyarulatáig. Itt rövid idő elteltével összeolvadt az aziánus eredetű őslakossággal, (!) a hurrikkal, létrehozták a Mitanni királyságot, uralmukat kiterjesztették Észak-Mezopotámiára és Asszíriára is, sőt hatalmuk nagyságának bizonyítékát adva, bekebelezték a Zagrosz északi völgyeit is, ahol a gutik éltek. (!)

A királyság legényesebb időszaka i. e. 1450 tájára tehető. Egyiptom szövetségese lett, és a leghatalmasabb fáraók mitanni királyok leányait vették feleségül. Ám a királyi család belső viszályai és lázadások következtében meggyengült ország nem tudta a virágzása teljében lévő hettita birodalommal szemben függetlenségét megvédeni. Az i. e. 14. század végén Mitanni végleg eltűnt a történelem színpadáról, de az utókorra hagyta fejlett civilizációja, erőteljes és sajátos művészete számos emlékét, melynek gyökerei a sumer művészetből táplálkoztak, és amelyet ugyanakkor egyiptomi és égei hatások is gazdagítottak.

Valószínűnek tűnik, hogy a Mitanni királyság kialakulása idején a hurri népesség már teljesen elnyelte az indoeurópai jövevényeket, csupán vallásuk némely eleme és ősi panteonjuk néhány istenneve emlékeztetett egykori jelenlétükre. Az egyik hettita király és az egyik mitanni uralkodó között jött létre az a szerződés, melyben Mitra, Vanma, Indra és a Nászatják neve szerepel, ugyanazok az istenek, akiket a mitannik közeli rokonai, az ugyanebben a korban Indiában letelepülő indoeurópaiak (tulajdonképpen az indoeurópai nyelvcsaládhoz tartozó indoiráni ág indoárjáiról van szó) is ismertek.

Kr. e. XIV. sz. Égei- medence BT III. 8. o.

Kialakul a Krétai Birodalom.

Kr. e. 1360 Mezopotámia PV

Asszíria már de facto létrejött. Az ez idei főparancsnok önálló külpolitikát folytat, a névleges király csak jegyzékekben tiltakozik.

Az asszírok hettita szövetségben felosztják Mitannit. A hatalmától és katonai bázisától megfosztott kasszu uralkodót szemita forradalom távolítja el.

Kr. e. 1300-750 Cimmeria BT III. 78.o.

A cimmerek országának önálló nemzeti léte. A Dontól a Kárpátokig terjedő területet a Dnyeper osztotta ketté. A tudósok Mezopotámiában és Iránban látják származási helyüket. A CimmEri, SzemÚri nép, Napistenhívő. E nevük mellett használták a Madai, Méda nevet, amelynek magyar értelme Mat-i, földi, Honfi. Helyneveik: Cimmerikum, Szam-Ta-Rovo, Szamas-Un (Szemes Hon). Nevet adtak: Dnyeper, DANA-BER, Tanya Bora- később BoR-yST-HEN-ES, Az Est-Hon Bora, tehát est-honi nép adta e nevet. Másik két határfolyó a Duna, DANU-BIS, Tanya vize és a Don, TANA-IS, Tanya vize.

Nemzeti létüknek a szkíták vetettek véget. Többségük észak felé ment a Balti-tenger partjára, másik jelentős részük a Fekete-tenger déli oldalán talált új lakóhelyet. Egy kisebb néptöredék, köztük a fejedelem törzse a Kárpát-medencébe vonult.

Baltikum

A Balti-tenger déli partjára költözöttek Est-Honi, ESTI, AESTI, észt népek lettek. Ma csak az észtekre vonatkozik az elnevezés. A többi esti törzs vérségi elaprózódást követve külön politikai keretbe szervezkedett törzsnevén, amit legtöbbször a hon szóval bővítettek ki. Ezek a Lethoni, Lithuani, Livoni, Kuroni, Inkeri (Hungari) és Mazuri (Magyari).

Helynevek Lettországból: Kalota, Lippa, Tápió, Nova stb.

Kr. e.1300-tól 600 körülig GL I.242.o.

A szkíta kérdéssel kapcsolatban külön kell foglalkoznunk Mészáros Gyula alapvető fontosságú felismeréseivel (Kelet-Európa néptörténete II. - Chattiak és skythák), mert ezek is osztoznak a többi, nem kizárólagosan, finnugor szemléletű kutatási eredmény közös sorsában: finnugor eredetünk irányzatának jóvoltából a süllyesztőbe kerültek, s a mai napig szisztematikusan ignorálják őket.

Mészáros alapos forrásvizsgálatokkal, névhasonlításokkal és elmélyedt művészeti motívum elemzéssel olyan eminens jelentőségű elő-ázsiai - szkíta összefüggéseket tárt fel - már a 30- as évek végén -, amelyeket a régészeti kutatások azóta legnagyobbrészt messzemenően megerősítettek.

Kimutatta, hogy Kr. e. 1300-tól kezdődően délről északra irányuló vándorlások indultak meg Kis-Ázsiából és Észak-Mezopotámiából a Kaukázuson át a Kubán-Terek-Kobán vidékére, A csontmaradványok ebből az időből mind a KobánnáI, mind a Kur-Araxes mellett, mind pedig Kappadókiában ugyanazon hosszú fejű és rövid fejű népcsoport szoros együttélését és keveredését bizonyítják. E vándorlások a Kr. e. 7-6. században érték el tetőpontjukat. Hatalmas Elő-ázsiai tömegek özönlötték el a Kubán-Don környékét és a Fekete-tenger északi partvidékét. Kultúrájuk szervesen összetartozik, fő eleme a vas általános használata. Egykorú források egyértelműen bizonyítják, hogy e népek a szkíták voltak. A szkíták tehát a Kr. e. 7. századot megelőzően a Kaukázustól délre laktak - állapítja meg Mészáros.

A fennmaradt szkíta helynevek sok esetben azonos hangalakban megtalálhatók Kis-Ázsiában és Transzkaukáziában is, néha az ékírásos hettita időkig visszamenőleg. Ugyancsak szemléltető dokumentumokat találunk a szkíta vándorlás kiindulópontjának meghatározására a szkíta személynevek párhuzamaiban. Azonos szójelentéssel bíró azonos személynevek tűnnek fel mindkét területen, amelyek Kis-Ázsiában túlnyomórészt a jellegzetes, hettiták előtti ősnyelvi rétegből erednek. Többek között az első ismert szkíta királyok nevei, "Partatua" és "Madyas" vitathatatlanul ősi kis-ázsiai nevek. (V.ö. KÖNIG: Die älteste Geschichte der Meder und Perser) Majd nyomatékosan rámutat arra, hogy az antik forrásokban említett négy szkíta társadalmi réteg pontosan megfelel a babiloni, asszír és a hatti társadalmak tagozódásának. Megállapítja, hogy a hettita hely-, folyó-, hegy- és tartománynevek legnagyobbrészt a patti őslakosság nyelvéből származnak. Ugyanígy a legtöbb személynév is, még a hettita királyok nevei is. A hettita udvari ceremónia nyelvében, a méltóságnevek között, a vallási kultusz szövegeiben, szintén nagyon sok hatti szó található, sőt a legtöbb istennév is hatti eredetű. Mindezek egyértelműen bizonyítják, hogy a hettita birodalom döntő etnikai tényezője az őslakos hatti nép volt.

Az 1200 körüli katasztrófa, az ún. "tengeri népek" inváziója után Kappadókiában, Észak-Szíriában még 500 évig több "késő-hettita", azaz hatti állam létezett. Ezen országok onomasztikonja (névanyaga) szintén túlnyomórészt hatti nyelvű. II. Sargon (helyesen Sarru-Kenu) asszír király Kr. e. 717-ben foglalta el utolsó támaszpontjukat, Karkemisz városát. Nem sokkal ezután az Urmia-tó környékén új nép jelenik meg, az "asguzai" vagy "iskuzai", azaz a szkíták. Az európai történetírás ezt a szkíta betörést egy Belső-Ázsiából kiinduló népvándorlás részeként értelmezi. Erre azonban semmi bizonyíték nincs. Ellenkezőleg, a szkíták nemzeti neve és személyneveik elemeikben és szerkezetükben a hatti nyelv kétségtelen maradványait érzik. De a görög források tanúsága szerint is a szkíták Kis-Ázsiából, Transzkaukáziából vándoroltak be Dél-Oroszországba. Eleinte az Araxes körül laktak (Herodotosz, Diodoros Siculus), Plinius Szíriába helyezi legrégibb hazájukat. A görögök szerint a szkíták találták fel a vasmegmunkálásának fortélyait, sőt a kovácsfújtatót, a rézöntést, a horgonyt és a fazekaskorongot is (Euphoros, Kr. e. 4. sz.). Azóta tudjuk, hogy a vasat először valóban a hettiták használták. Az antik hagyomány - igen helyesen - átvitte az ősi kis-ázsiai kultúrnép tetteit annak etnikai utódaira, a szkítákra. Emiatt írja például Justinus, hogy a szkíták az egyiptomiak mellett a világ egyik legrégibb népe, s 1500 évig uralkodtak egész Ázsia felett. Uralmuknak az asszírok vetettek véget. Mészáros nyomatékosan kiemeli, hogy ez a hagyomány szinte teljesen megegyezik az utóbbi évtizedekben megismert ősi elő-ázsiai történelemmel, nem lehet tehát véletlen, még kevésbé mese.

Bizonyítható például, hogy a kora vaskori Kobán kultúra Kis-Ázsiából, a hettita kultúrkörből származik. A szkíta szimbolika is részletekbe menően megegyezik a korábbi kis-ázsiaival. A szkíta művészet vezérmotívuma, a szarvas, amely eredetileg napjelkép volt, megtalálható a Kr. e. 2. évezredben Kappadókiában, Szíriában, a 3. évezredben pedig Mezopotámiában. A kiterjesztett szárnyú sas is igen gyakori a szkítáknál. Ez is napszimbólum. Előfordul már a 4. évezredbeli Susa-kerámián, a 3. évezred 1. felében a szuméroknál (Irndugud-relief- a szarvasokkal együtt!), a 2. évezred közepén és végén Kappadókiában. A Kr. e. 1000 körüli Kobán kultúrában jelenik meg először a Kaukázustól északra. A horogkereszt már a samarrai, susai kerámia kora óta (5-4. évezred) gyakori Elő-Ázsiában. A Kaukázustól északra e motívum is a korai vaskorban tűnik fel először, majd a szkítáknál általánosan elterjed. Ugyanígy a kőszáli kecske az oroszlánfejű és a madárfejű griff, valamint a kardkultusz is bizonyíthatóan elő-ázsiai örökség a szkítáknál.

A szkítákat az európai tudomány Zeuss és Müllenhoff óta iráni fajúnak, nyelvüket iráni nyelvjárásnak tartja. Midőn azonban 1928-ban megjelent az Elbert-féle "Reallexikon der Vorgeschichte ", mindössze hat olyan szóalakot tudott felmutatni, amelynek iráni eredete bizonyítottnak látszott. E hat szó közül azonban csak három kétségtelenül iráni - jegyzi meg Mészáros -, s ezek közül is kettő egyugyanazon személynév kérésze: "Ariapeithes". A szkíta nyelvmaradványok legnagyobb és legbecsesebb részével, a bilinguis és quasi-bilinguis emlékekkel viszont semmit sem tudtak kezdeni. Csodálatosképpen nem jut eszébe senkinek, hogy az iráni teóriát talán revidiálni kellene.

Kr. e. 1279 Egyiptom, Hettita Birodalom BT II.94.o

Egyiptom és Hétország nagy szövetségkötése. A szerződő felek egymásnak békét és barátságot fogadtak és katonai segítséget ígértek arra az esetre, ha valamelyiküket egy harmadik hatalom megtámadná, ami alatt az akkori viszonyok között csakis a szemitává lett Asszíriát érthették.

Kr. e. 1264 A fenti szövetséget a két dinasztia házassággal is megerősítette: II. Ramás egyiptomi király feleségül vette a hetita ősúr, III. Hattusúr csinos leányát, akinek hivatalos egyiptomi címe Ra nővére, Ra Neferu, vagyis a király felesége lett.

Kr. e.1251 körül Asszíria PV

I. Tikultu-Ninurta asszír király Babilon bevétele után Marduk isten szobrát Asszurba viszi. A kultikus központ papsága a Van-tóhoz költözik. Itt alakul ki a káld (chaldeus) civilizáció.

A szabirok (sumérral rokon) Szubartun át a Kaukázus vidékére költöznek. Két emberöltővel később tovább nő az itt lakók száma.

Kr. e. 1200 és 1000 között-től (GK, 359. o.)

A szkíták - nem tudni mikor, talán a Kr. e. 1200 és 1000 között (?) - érkeztek a szarmata síkságra, de bizonyára a Kaukázus felől. (Közép-Ázsiából való jövetelük mondája egy hajdani masszagéta háború után (?) Herodotosznál is csak merő találgatás.) Éppen Herodotosztól tudjuk, hogy a szkíták Elő-Ázsiát egy ízben maguknak követelték, és a VII. században, amikor szövetségesül hívták őket, annak északi részét meg is szállották, és egy emberöltőig meg is tartották. Justinustól a Kr. e. II. században úgy tudjuk, hogy a szkíták, vagyis őseik voltak Elő-Ázsia első ismeretes urai. Hagyomány ez is, de az összes és főleg nyelvi adatok megerősítik ezt. A szkíta nyelvmaradványok a szumér nyelv elemeinek felelnek meg és nem a török nyelveknek. Iráni megfelelések igazában még aligha akadtak közöttük. Amit ez iránt eddig felhoztak, többnyire helyt nem álló, jobb híján tág erőltetés. Bár feltehető, hogy óiráni szótári egyezések kisebb mennyiségben csakugyan lappanghatnak közöttük. Az adatok összevetéséből - amint azt más helyen kifejtettem - Mezopotámiából Médiába szakadt szuméroknak iráni népekkel való keveredését bízvást megállapíthatjuk.

Óiráni eredetű, a szanszkritban már meglevő nyelvtani formák, valamint lényeges szavak a magyar nyelvben, melyek másfelől a szumér nyelvvel kapcsolatosak, jól ismertek. Az északi finnugor nyelvekben, amelyeknek a mai határa a mai Oroszország közepéig nyúlt le, egy részük szintén megvan. A valóságban számos összevetett adat alapján - az embertan és a történeti emberföldrajz adatait is ideértve - az iráni adalék csak közvetlenül Iránból eredő örökség lehet a magyar nyelvben. Hasonlóképpen feltehető ugyanaz, vagy ki is következtethető a kihalt kazárban és társnyelveiben és a szkíta közvetítő nyelvben - az ezúton való alaki és anyagi kölcsönzés pedig az északi finnugor nyelvekben.

Őskori, szibériai érintkezés az említett nyelvű népek részéről óirániakkal (!) igen-igen távoli, laza feltevés csupán - régészeti vagy állat- és növényföldrajzi, változó szórványjelenségek korántsem bizonyítják - még erőltetés árán sem azt, ami amúgy is valószínűtlen.

Kr. e. XIII. sz. vége Urartu BK 38.o.

Az asszír király, I. Tukulti-Ninurta (1233-1197) már viselte a Naíri királya címet. Mi volt ez a Nairi és hol terült el? Az ékírásos táblákról kiderül, hogy Nairi azonos Uruatri-val vagy Uratri-val, azaz Urartu-val. Az 5165 m magas Ararat nevében is ez rejtőzik. Urartu első királya

Aramu volt, akinek országa a mostani Örményország, Törökország és Irak területén feküdt, a Kaukázus déli oldalán, ott, ahol a Tigris, az

Eufrátesz és az Araxész folyók erednek, ott, ahol a három nagy tó terül el: Van, Urmia- és a Szeván-tó. Noha a téli időszak fél évig is eltart, a roppant kedvező éghajlat miatt 1800 m tengerszint feletti magasságban is kiválóan megterem a búza és virul a szőlő. Urartu évszázadokon át Babilon legfontosabb borexportőre volt! Kiváló hegyi legelőin pompás lovak tenyésztése folyt, Urartu adta az ókor legjobb és legnemesebb lovait. (Sztrabon!) Ezenkívül gazdag fémkincsekben: ezüst-, réz- és vasbányái nevezetesek. Noha már a Kr. e. XII. században megemlítik, igazi virágzása ennek a bámulatos országnak a Kr. e. IX-VI. század közé esik. (I. Szardüri, II. Szardüri, I. és II. Rusza, I. Argisti, stb.) Bár év századok óta rabolják és fosztogatják az urartui emlékeket, rendkívül jelentős a tárgyi és írásos forrásanyaga. Voltak váraik, erősített városaik, templomaik és csodálatosan megépített vízvezeték- és öntözőcsatorna-rendszerük. A vizet a Van-tóból vezették pl. a fővárosba, Tuspa-ba (Menua-csatorna), amely kőből épült, szélessége 4,5 m, mélysége 1,5 m, hossza pedig 50 km. Vízhozama 1500 liter/sec volt. A legjelentősebb régészeti feltárások Karmir-Bluron, Erebuniban, Toprak-Kalában és Altin-tepe-a voltak. Karmir-Blur (Vörös-domb) ősi neve Teisebai (régebben Teisebani-nak mondták), ahol 1939-ben kezdték el az ásatásokat.

Kiderült, hogy a II. Rusze király által a Kr. e. VIII. században alapított 30 ha-os város (ebből csak 4 ha-t tártak fel) 7m magas és 3m széles városfallal volt körülvéve. Mind a városfal mind az épületek kőből, 51 X 35 x 14 cm-es téglából és nemes fából voltak megépítve. A palotában feltártak nyolc bortárolót 400 000 liter befogadóképességgel! A gabonatárolókban 750 tonna gabonát tudtak elraktározni. De voltak külön olaj- és sörtárolók is. Ereburban, amelyet ugyancsak a VIII. században alapított I. Argisti fia, többek között kettős oszlopcsarnokos homlokzatú templomot találtak (40 X8 m, ezt szuszi-nak nevezték), döntően fából építve. A faoszlopok bazaltoszlopokon álltak. Hogy a templomoknak milyen gazdag belső díszítései voltak, arról a muszaszíri Haldi-templomról szóló asszír leírás tanúskodik. Az asszírok ugyanis Kr. e. 814-ben elfoglalták ezt a templomot és felsorolták az arany- és ezüst "pajzsok" tömegét, amelyek oroszlánokat, sárkányokat, kutyákat, stb. ábrázoltak. Az urartuiak azonban emeletes házakat is tudtak építeni, ezt egy bronz ház-modell igazolja, amelyet Toprak-kaleban találtak. A paloták (é-gal) belsejét gyönyörű freskókkal díszítették (Kef Kalesi, Tuspa, Telsébai). A temetkezési szokásaik is fontosak számunkra.

Sziklába vágott barlang-helyiségeket hoztak létre (Altin-tepe), s ezekben helyezték el halottaikat vagy kő szarkofágokban, vagy hamvasztva, urnákban. Az urartui régészeti anyag zöme azonban nem ásatásokból való, hanem - csakúgy, mint az ún. lurisztáni bronzok esetében - rablásokból. A kirabolt lelőhelyek anyagaiból eddig már három "világkiállítás" volt (München, Gent, Jeruzsálem). A szebbnél szebb tárgyak szétszóródtak az egész világon. A kerámia jellegzetesen festett (külön érdekesség az ún. csizma alakú edények), ismert lelettípusok még: melldíszek, medallionok, csészék, fémveretes vödrök (situlá-k), pajzsdudorok, sisakok, tegezdíszek, kocsidíszek. Ezeken állatábrázolások (II. Szardur pajzsán például 7 oroszlán, 24 ökör), életfák, palmetták, szarvasok, gránátalmák láthatók. Külön érdekesség az állatok hátán álló istenalakok és géniusok.

A sziklaépítményeken, a templomokban, az edényeken, agyagbullákon számos felirat maradt meg. Az asszír ékírás átvétele ellenére az urartuiak nyelve nem indoeurópai, hanem ragozó, mint a sumir és pl. a magyar. Nyilvánvalóan hurri népről van szó, amely rendkívül nagy hatást gyakorolt a szkítákra. Az urartui hatalom a Kr. e. VI. században eltűnik, emléke azonban megmarad, hiszen I. Dareiosz (522-486) nevezetes bisztuni (régebben: behisztumi) sziklafeliratán (perzsa-elámi és akkád szöveg!) szerepel: Urartu - Armina - Arménia, sőt egy urartui férfiú is: Haldita fia, Arahu.

Kr. e. XIII század fordulója BT III. 53

Megindul a harmadik néphullám is Európa felé a Régi keletről a pikt (kus) és maúri (magyar) magyar nyelvű néprészei után. Évszázadokon át tart e folyamat. Az elő jelentősebb rajok Asszíria nagyhatalommá válásával indulnak, I. Tiglathpilesar király (Kr. e. kb. 1116-1078) uralkodása alatt. Ő hódította meg először Libanont, Kappadókiát, Hétország nagy részét és tömeggyilkolási módszereivel halálfélelmet keltett a lakosság körében.

Földművesekből áll e hullám főleg, és megtelepszenek a már kevésbé porhanyós földeken is az V. századtól kezdve. Mindez úgy volt lehetséges, hogy a Duna-medencében feltalálták az öntözés nélküli gazdálkodást.

Kr. e. XII. sz. Mezopotámia PV

A Van-tótól keletre, az Urami-tó vidékén Uzzi (Hayasha, Kum-uzzu) katonaállamok. Mitanni megdöntése után az ottani úz erők szétszélednek, Kisázsia - negyven lovas nemzetség költözik a Hettita birodalomba manda katonai kaszt néven -, az Urami-tó vidéke és ősterületük, az 1200 körül Elámi hegyvidék mögötti síkra. Ez utóbbiban megalakul a mada (méd) hatalom, szintén lovastársadalom.

A hettiták birodalmát a Tengeri népek döntik meg, az úzok Szubartu szívébe, Uzzuba költöznek nemzetségfőik, a kálok vezetésével.

Ugyanebben az időben szemita forradalom Babilonban az utolsó kasszu uralkodó ellen, a (1171) kasszu lakosság a Van-tó környékére megy.

A Duna-medence összeköttetése a Régi Kelet nagy kultúrközpontjaival ettől kezdve fokozatosan nehezebbé válik és 750 táján egészen megszakad. Az érintkezést előbb a trójai háború és az asszír hódítások korlátozták, aztán a Balkán politikai helyzetének gyökeres megváltozása. Ez események után a Duna-medence további bevándorlókat dél felől nem kapott, hanem keleti határain keresztül. De ezek a néphullámok is a magyar népek nagy őshazájából indultak ki, csakhogy annak India és Belső-Ázsia felé eső határvidékeiről s bennük a turániak voltak többségben, főleg szkíták és hunok. A nem magyar szerzők munkáiban teljes az egyetértés az eddigiekkel. Amire nem találni ott választ, az e nép nyelve és nemzetisége. Megválaszoljuk a kérdést most: magyar, mégpedig ízes.

Korezm-mel kapcsolatban Bakay Kornéli idézzük. (BK. 198-200.0.)

Szergej Pavlovics Tolsztov (1907-1976) 1929 és 1950 között feltárta a homoktenger alól az ókor egyik igen jelentős civilizációját: Korezmet. Tolsztov Közép-Ázsia Egyiptomának nevezte el Korezmet, amely az Amu-Darja, az ókori Oxus folyó egyik hatalmas és igen termékeny oázisán jött létre. Az ásatások 1937-ben kezdődtek, s az első eredményekről Tolsztov már 1948-ban beszámolt s ezt a könyvet csodálatos módon már 1950-ben magyarra is lefordították. A tudós szerző kutatásai beigazolták, hogy Korezmben az első kultúrák a Kr. e. IV. évezredben létrejöttek s valószínűsíthető, hogy a mezopotámiai sumér városok népe talán éppen erről a területről vándorolt le a Perzsa-öböl vidékére. Az mindenesetre aligha vonható kétségbe, hogy a két terület között igen szoros volt a kapcsolat. Amint később látni fogjuk, rendkívül sok hasonlóság mutatható ki például a sumér és török nyelvek között. (Erre Gosztonyira hivatkozva a magunk is utalunk a bevezetőben. A szerk.) Korezm története valójában a Kr. e. XIII. században indul, amikor is Abu Rajbán al-Biruni (a Kr. u. X-XI. század fordulója táján élt korezmi történetíró) szerint a dinasztiaalapító isteni hős, Szijavus Korezmbe érkezett. Ez a dinasztia Korezmben 2300 esztendőn át uralkodott, tehát a Kr. u. X. századig. Ennek ellenére nálunk ritkán tekintik a magyar őstörténet részének, a mellőzés legkirívóbb példája, hogy a Korai Magyar Történeti Lexikon fel sem vette a címszavai közét Holott krónikáink határozottan tudnak korezmi kapcsolatokról. Kézai Simon Szkítia leírásánál említi a korezmi népet (gens Corosmina), majd pedig elmondja, hogy Ednek és Edemennek az anyja korezmi asszony volt. A korezmi szálakat a Pozsonyi Krónika is ismeri. Abu Hamid al Garnáti, aki Granadában 1080-bon született, 1131 és 1153 között beutazta Közép-Ázsiát, Dél-Oroszországot és a magyar királyságot, ahol

1150-től három esztendőn át élt. Ő azt írja: hogy Magyarországon a korezmiek "megszámlálhatatlanul sokan vannak", a királyt szolgálják, keresztényeknek tettetik magukat és titokban tartják, hogy muszlimok.

Korezmről kétségtelenül keveset tudunk, Tolsztov működéséig szinte semmit. Ennek egyik főoka nyilvánvalóan az, hogy Kr. u. 712-ben Kutejba Ibn-Muszlim arab hadvezér elégettette a korezmi archívumok hatalmas írott anyagát, a tudósokat összeszedte és kivégeztette és mindenkit üldözött, aki a régi hagyományokat ismerte és terjesztette. Hasonlóképpen jártunk mi is a római judeo-kereszténység erőszakos terjesztése után.

Tolsztov expedíciós csapata 1938 után sorra tárta fel a homokba temetett ősi korezmi városokat, várakat és erődítményeket, különösen nagy figyelmet fordítva az oázisok öntözőrendszereire s ezen keresztül a letelepedett földműves népesség és az állattartó nomád népek közötti kapcsolatokra. Bebizonyosodott, hogy az ókorban az Amu-Darja (Oxus) vize valóban az Uzboj folyón keresztül a Káspi-tengerbe ömlött, és csak a Kr. e. II. évezredtől igyekszik az Aral-tóba. A Szír-Darja (Jaxartes) vidékén a Kr. e. VI-V. században a szkíta-szaka törzsek éltek, ám ezek a népek egyáltalán nem voltak nomádok, hanem letelepült és földet művelő népek voltak. Ebben az időben jelentős változások mentek végbe az Aral-tótól délre, Korezmben, amelyet régészetileg is jól nyomon lehet követni. Megjelentek a nagyméretű, háromlapú kovácsoltvas nyílhegyek és az erős falakkal körülvett gorogyisesék, félköríves lőréses bástyákkal, tégla alapozású védművekkel. A hadsereg eddig is zömmel nehézfegyverzetű lovasságból állt, ám Nagy Sándor hadjáratai után, amikor is a makedón phalanx szétverte a korezmi lovas sereget, átszervezték a haderőt. Megmaradt a nehézlovasság, de hatalmas erejű nyílzápor után lendültek támadásba. Megerősítették a karavánutak védelmét, amelyek Korezmből az Amu-Darja mentén dél felé vezettek: Khazaraszp - Szádvár Dzsigerbent - Kaparasz - Elharasz. A makedón hódítás után Khorezm maradt az egyetlen független állam, amely még növelte is a befolyását. A Kr. e. II. században elfoglalta Baktriát, majd 170ben Szogdiánát, Tocharisztánt és Fergánát.

E korszak, tehát a Kr. e. IV. század és a Kr. u. IV. század közötti időszak két legjelentősebb helye: Koj-Krüglan-Kala, a vallási és asztrális központ, valamint a Toprak-Kala-i palota, amelyet Tolsztov 1946-ban kezdett el kutatni s 1950-ig dolgozott itt. Ekkor vetette be először a repülőgépeket és a légifotókat. A 17 000 négyzetméteres erődített várost monumentális sáncok és antik téglából készített 25 m magas falak oltalmazták, a palotát külön három 40 X 40 méteres bástyával megerősített falak. A falak szárított téglából és vert agyagból készültek. (Emlékezzünk Stein Aurélra!) A pompás palota, amely az 500 x 350 m-es erődített város északnyugati sarkában állt, díszes termeinek falát freskók és szekkók díszítették, valamint agyag reliefszobrok, a korezmi királyok egész sorozata. Különösen díszes volt a második emeleti 5. sz. terem, amelyben a mennyezetet négy faragott faoszlop tartotta. A fekete-sárga tónusú falakat szívalakok, rozetták, akantuszlevelek és rombuszok sávjai díszítették. A figurális ábrázolások közül kiemelkedik a zenészek (hárfás nő, dobos) és az artisták csoportja. Feltűnő a hasonlóság a keresi szkíta-szarmata katakombák falfestményeivel. A várpalotától délkeletre helyezkedett el a Nap és a Tűz temploma, innen indul dél felé egy 10 m széles főutca, amely a várost kettéosztotta. A Tűz templomától keletre helyezkedett el a 200 x 130 m-es piactér. Az ebből kiágazó 5-7 m széles keresztutcák választották el egymástól a korezmi főváros hatalmas háztömbjeit, amelyek mindegyike 10-12 szobából állt. Később, az 1960-as években Ju. A. Rapoport folytatta a kutatásokat. A várfalak 7m magasak voltak és fehér színben tündököltek. (Majd megemlítjük ezt a kazár Szarkel esetében!) A palotában több mint 100 helység volt három szinten. A palota központja a 300 m2-es trónterem volt, közepén a királyi trónnal, mellette Nana-Anahita (Boldogasszony) szentéllyel. A palota szobáiban töméntelen leletet találtak, így - többek között - sárgabarack, őszibarack, sárgadinnye, szőlő, árpa, köles maradványait, valamint kecske, juh, disznó, marha, ló és teve csontjait, továbbá sok gyapjú-, selyem- és bőrmaradványt, és 1946/47-ben itt került elő az első őskorezmi abc, amelyet fekete tussal egy falemezre írtak, majd később megtalálták az egész levéltárat ( 116 db bőrre, papiruszra és falemezekre írt szöveget). Egyelőre csak annyit jegyzünk meg, hogy a korezmi írás az arameus írás változata. Az arameus írás az alapja a szogdnak, a pehlevinek, a szaszanida pársznak, az ujgurnak, a mongolnak és a rovásírásnak is! A korezmi nyelv egészen a XIV. századig (a magyar Anjou-korig!) fennmaradt. A toprak-kalai palota feltétlenül mezopotámiai hagyományokat követ, így a kapcsolat megkérdőjelezhetetlen. Az utcákkal 10 negyedre osztott városban igen sok palota és ház fából épült....A falfestmények és szobrok a kusán-gandahári művészet termékei. A toprak-kalai erődítmény és palota, valamint a váras kezdetei a pártus időkbe nyúlnak, a virágkora azonban már a kusán-gandahári művészeti periódusra esik. Toprak-Kala Korezm fővárosa volt Kr. u. 305-ig. Természetesen temetők is előkerültek. Sajátságos vonás a szabadba kitett holttestmaradványok urnába helyezése! Az időrend, a keltezés legbiztosabb alapjait az érmék jelentik s Korezm esetében az I. századtól csaknem ezer esztendőn át vertek saját pénzeket a korezmi uralkodók! A pénzérmék kora előtt más időrendi fogódzók is használhatók, mint pl. a bronz és kovácsoltvas nyílhegyek Dingilidzse korezmi település esetében, amely település a Kr. e. VI-V. századra keltezhető. Az első korezmi pénzérméket a görög-baktriai tetradrachmák mintájára verték, ám a görög dioszkurok helyett az éremképen a korezmi lovas jelenik meg.

Kr. e. 1190 körül Sziria BT 216.o.

A hetita főváros egyetlen éjszaka elpusztul, a birodalom összeomlik, népe szertefut. A Szíriában élő másik hét törzs ezután visszavette hajdani függetlenségét és egy laza konföderáció keretében folytatta életét hol az egyik, hol a másik törzs vezetésével. Kr. e. 740-ig állt fenn. A birodalom léte biztosította a későbbi északra vonulás lehetőségét. Kettős hun-magyar jellege mindvégig megmaradt. HONT-IL-IS, Hon Urós hun, MA-UR-S-AR, Magyar Ős Úr és AMMUN-AS, A Mén-Ős magyar királyaik trónneve.

Kr. e. 1150- 800 Balkán BT III. 24-26

Az Égei Katasztrófa időszaka. A Földközi-tengeri szigetvilágba és a Balkán déli területeire betörő szemita dór népesség a Régi Keletről érkezik és kettévágja a vidéket. A magyar őslakosság a Ródosz-Théra-Melos-Korinthosi szoros vonaltól délre Egyiptomba és Kánaánba menekül. Kánaánban egy keskeny parti sávon megalakítják a PILIS-TA, Palesztina államot, öt törzs szövetségét. Mások Egyiptomba mennének, de ott a fáraók felmorzsolják őket. Az említett vonaltól északra élők a Vardar és Morava folyók völgyén keresztül a Kárpát-medencébe mennek. Akiknek voltak hajóik (achaioi, a hajósok) és nem akhájok. Szicília, Szardínia, az Olasz félsziget, a Brit-szigetek felé és még tovább jutottak. E nyugat felé hajózó csoportok vezérei Brutus, Partholon, Romulus, Remus és az etruszk Tarquin. A dór támadás tehát a fenti vonalon keletről történt, ekkor pusztul el a Hettita Birodalom is és Trója is. Ekkor zajlanak Asszíria véres és hatalmas támadásai, amikkel saját népeit telepíti le itt.

A dór bevándorlás után a Balkáni félsziget nyugati felének nagyobbik része (Epiros, Peloponnésos) dór vezetés alá került Spárta főhatalommal az élen, keleti fele Athén vezetésével megmaradt magyar nyelvűnek (Thessalía, Attika, Achaia, Megara, Árkádia)

Kr. e. XII-VI.sz. Athén BT III. 30. o.

A hellén kultúra formatív szakasza. Herodotos mondja: Az istennevek majdnem mind Egyiptomból származtak Görögországba. A görög írás a magyar rovásjeleket Kr. e. 776-tól használja egyszerűsített változatában. A rövidítéseket és összevonásokat nem vették át.

Kr. e. XII. sz.-tól a VI. sz.-ig Brit szigetek BT III. 59

Etrúria kialakulásával egy időben földműves életformájú emberi kötelékek érkeztek a Brit-szigetekre. Az utasok Társak, Barátok és Pártolók néven utaznak. A BARÁT, rovással P-R-T, PRÁT, BRIT alakot vett fel. A BARÁTok országa, Barátok Hona, BARÁT-ANA, BRYTHON, BRITAIN országnévvé alakult. Lakosai Barát-honiak, BRYTHONI, többes számban BRYTHONIC. Ugyanezen időszak alatt benépesül Franciaország is. Általános néven, mint szövetségesek, LIG-ÚR-I szerepeltek. (Liga néven ez átment a latinba is szövetség értelemmel.) A nevet használták még a Duna jobb partjának cgy részén, a Pó folyótól délre és Spanyolország, Portugália északi részén is. Nem alkottak központosított államokat hasonlóan az etruszkokhoz és brithoniakhoz, hanem kiskirályaik vezetésével kisebb egységekben éltek. Julius Caesar feljegyzése szerint neveik a Szövetségekben (Civitas): CALETt - keleti, a Szajna alsó szakasza felett az óceánra támaszkodva, BEL-LOVACI - Bál (isten) Lovasai, EDUI - Héti, trójai eredetű, hetita-fajta nép volt, REMES - Ra-mása, egyiptomi eredetűek, BITURIG - Bátrak; egyiptomi eredettel, ARVERNI - úr-vér-Hon-i, úr származásúak, SANTONES - Szent-Honiak, több helyen a négyes szám szerepel a nevekben: NAM-NETES, VE-NETES, CAR-NUTES, érthető a SALLASI - szállásokban lakók neve, már Szíriából ismerjük az itt felbukkanó RUTENI, VOLOQUE, rutének és vlachok neveket, később Magyarországon is használják e neveket, de csak átruházott minőségben, végül a svájci ÚRI szövetség, a későbbi konföderáció egyik meg- alapítója.

Francia nyelvészek elemezték az ún. pre-latin földrajzi neveket. Kiválogatták a leggyakoribb gyökszavakat, ezek: APA, ABA a HAB, víz értelemmel, BOR, víz értelemmel, VIS, víz értelemmel, ÁR áradat értelemmel. Talajjal kapcsolatos: PALA, réteges kőzet, pala, TALA, talaj, CAMPUS, Hon-Fűs mező értelemmel, CARA kő értelemmel, CUCC, csúcs értelemmel, aztán Bál, Szem (Samo, Sama), és Úr, Falu (Plou), Pajta (Baita), Nem Ura, Namour és Szemúr, Saumur nevek. Az eredmény szédületes. A helynevekben szereplő magyar szavak: ÚR, LÓ, MÉN gyökök együttes előfordulása 2874, MAG, MAGAR 450, BÁL, BÉL 200, BOR 200, SZEM 200, FALU 75, BARÁT 50, egyéb 200. A Hab, Bor, Víz, Ár, Pala, Csúcs, Talaj, Kő, Fű szavaink hemzsegnek a folyó- és hegynevekben.

Köszönet érte Dauzat professzornak.

Kr. e. 1103 Brit szigetek BT III. 59. o.

Brit források - Albanius a Kr. u. V. században, Nennius 822, Geoffrey püspök krónikája 1140 - egybehangzóan szólnak Kis-Ázsiából, Kánaánból, Föníciából és Hétország (Hettita Birodalom) területéről érkező bevándorlókról. Így ért partot a trójai származású Brutus flottája is. Ő maga Ascianus (Őshoni Ős) unokája, aki Trójából menekülve az itáliai Latiamban szállt meg. Neki is menekülnie kellett, mert véletlenségből apját megölte. Híveivel a Loire torkolatánál ért partot, ahol piktek uralkodtak még. Szabad helyet nem találva megütközött velük és Tours-ig jutott, amely a krónikák szerint az ő alapítása. Végleges helyet azonban nem tudott magának szerezni, így Albianba ment. ltt is pikteket talált, de azok megijedtek és elszaladtak a sziget beljebb eső tájaira, úgyhogy csak az "óriások" leszármazói (maúri magyarok) álltak ellen. Brutusék győzedelmeskedtek, és az egész Albiont elfoglalták. A hont Britain, magukat Brithoni névvel illették. Fővárosuk Új-Trója, a helyén ma London áll.

Kr. e. 1101 Mezopotámia PV

Bábel Asszíria vazallusává süllyed, a szemita uralkodót elkergetik. A politikai és katonai alap ugyanaz: az úz lovasság Asszíria, a brutális fosztogató terrorállam nagyhatalom lesz, zsákmányéhsége kielégíthetetlen.

Asszír katonai rangokat jelentő szavak magyar megfelelőikkel: khasánu-kusán, a kagán helyettese, szalat - solt, zsolt, zupa, fejedelem (akkád sziltanu, etruszk zilath, török szultán), tar tan - tarján, kovácskirály (etruszk tarchun - Tarquinius), vizir - vezér (török vezír), kadar -kádár, bíró (szumir kad, török kádi), kundu - kende, kündü, magas katonai rang, zakhanu - zakanos, közigazgatási főtisztviselő, Árpád a pajzsra emelésekor lett ez (kazár, avar, kők-türk kagán), pekhu - bakó, a honfoglaláskor még nem hóhér volt (török bég, avar teke, kazár beg), harku - horka, kisebbik király, hadseregparancsnok, labattu - lebedu, határőrvidék a kazároknál szlávul.

Kr. e. 1070 Szubartu

I. Tikulti-apal-asszír király a birodalomhoz csatolja Babilont és a maradék Mitanniát is, a megmaradt manda nemzet- PV.

Bégek szintén Szubartuba költöznek a Van-tó partjára valószínűleg káld keretben.

Kr. e. 1000-től kb. VI. sz.-ig Etrúria BT III. 54.o.

Etrúria első bevándorlói a Kr. e. VI. századig bezárólag érkeznek. A VIII. század folyamán országot alapítanak.

Függetlenségét a Kr. e. I. századig tudja megőrizni, ezután Róma tartománya lett, és néhány évszázad elteltével eredeti egyéniségét elvesztette. A nép TYRRHENI, Turs-Heni, Társ-Honi és ETRUSCANI, Hét Úrős Hona, vezérük TYRRHENUS, Társhon Őse.

Az etruszk szövetséget 12 úr, ill. hon alkotta TARCHON, Társhon (ura) vezetésével. Minden szövetséges hon élén a LUKO-MON, Lak Méne állt királyi jelvényekkel. Koronát viselt, jogart tartott a kezében. Ha bírói minőségében működött, kísérete rőzsenyalábokat vitt magával és e faszékekre ültek. (Ugyanezt tették a kelták is, sőt Magyarországon is, míg IV. Béla be nem tiltotta.)

A nemzet- és államtudat gyengeségének tudható be -a vérségi kötelékek előbbre tartása miatt -, hogy Róma egyenként tudta meghódítani őket, anélkül, hogy akár egyszer is szembe találta volna magát Etrúria egyesült erejével. Magyarul fejtett etruszk szöveg egy síremlékről, amely egy korsót tartó leányt tart: A színe, a szeme fénye, a leányka ruhája elárulja, ki a váza álmodója. Egy árja királyleány, övé a művészi váza. Az etruszk nyelv a magyarnak annyira közeli dialektusa, hogy azonosnak tekinthetjük. Amint a görög kultúra is, a római civilizáció is magyar talajból nőtt ki.

Etrúria GL II. 858-859.o. Kétségtelennek tűnik, hogy az ősi anatóliai-égei nyelvközösség eredetileg azon Elő-Ázsiából - főleg a közép-anatóliai Hacilar - Catal Hüyük kultúrkör területéről, kisebb részben a szíriai - kelet-anatóliai - kilikiai Halaf műveltség térségéből - első és második hullámként elvándorolt telepesek nyelveiből, nyelvjárásaiból ötvöződött össze, akik a legelső görögországi (proto-Sesklo, Magulica), balkáni (Starcevo, Karanova), kárpát-medencei (Körös) és mediterrán partmenti földművelő kultúrákat (cardium vagy impresszió kerámia művelődési köre) kialakították. Erre az elsődleges ősanatóliai és szíriai nyelvi alaprétegre rétegeződtek felül azután azok az előszumér, majd később már kimondottan szumér nyelvi hatások, amelyeket a késői Ubaid, az Uruk és a Jemdet Nasr időkben, valamint a 3. évezredben (korai szumér dinasztiák, akkád kor, III, uri dinasztia) Mezopotámiából és környékéről elvándorolt további néphullámok vittek magukkal Anatóliába, az Égeisz térségébe, Délkelet-Európába és a nyugati mediterrán vidékekre. Így tehát az I. könyvben és most bemutatott szemér-görög szópárhuzamok nyilvánvalóan nem közvetlen úton kerültek bele a csak jóval később kialakult ógörögbe, hanem kétségkívül az anatóliai-égei nyelvközösség különféle nyelvjárásainak közreműködésével. E tekintetben a minoszit, a pelázgot, a nyugat-anatóliai lydet, kárt és lykiait éppúgy figyelembe kell vennünk, mint a mykénei kultúrkör közlekedő nyelvét, amely utóbbiból végül az aiol, ion és dór felülrétegezés hatására az ógörög nyelv kialakult.

Láthatjuk, milyen bonyolult nép- és nyelvkeveredések, felülrétegeződések útján konszolidálódtak annak idején az egyes, már konkrétan megfogható nyelvek, nyelvcsoportok, s hogy mennyire naiv módon képzelte el a 19. századi nyelvtudomány azok keletkezését, mindezen komplikált paleolingvisztikai folyamatokat egyszerűen egyenes vonalú nyelvcsaládi leszármazásra és szabályos hangfejlődésre redukálva.

Nyugatabbra tekintve azonban kissé módosulnak az elő-ázsiai nyelvi hatások összetevői. Így pl. az etruszkban sokkal tömb szumér párhuzam található, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi nyelveinek fennmaradt emlékeiben, holott Etrúria emezeknél jóval távolabbra fekszik Elő-Ázsiától. Ez az első pillantásra meglepő körülmény azonban egyszeriben érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy az itáliai területeken- eltekintve a cardium kerámia elszórt parti gócaitól - sokkal későbben kezdődött meg a földművelés, mint az Égeisz térségében, az Itáliába érkezett elő-ázsiai gyarmatosak zöme tehát már főrészt a késő Ubaid periódus kulturális és nyelvi koinéje idején hagyta el hazáját, s így ezeknek tekintélyes mennyiségű nyelvi elemet kellett magukkal vinniük e korszak immár ősszumér, ill. előszumér közlekedő nyelvéből. Vagyis az Itáliában kialakult elsődleges nyelvi alapréteg már nem egyedül az ősanatóliai-szíriai neolitikus kultúrák nyelvéből származott, mint az anatóliai-égei nyelvcsoport keletebbi területeinek primér szubsztrátuma, hanem ezenkívül jelentős mértékben a késő Ubaid kori előszumérból is. Majd a később keletről beérkezett csoportok nyilván szintén több-kevesebb szumér elemet vittek magukkal a szumér nyelv fiatalabb fejlődési fokozatainak nyelvi anyagából - még akkor is, ha nem közvetlenül a szumér nyelvterületről származtak...

Az etruszk műveltségről szólva nem kerülhetjük el, hogy röviden foglalkozzunk Róma alapításával és a római városállam keletkezésével is. Elsőrendű fontosságú kérdések ezek, mert csak a valóságos történelmi helyzet ismeretében mérhetjük fel teljes nagyságában azt a döntő szerepet, amelyet az etruszkok a római műveltség, államszervezet, a vallási kultuszok és a szociális berendezkedés kialakításában, valamint a latin nyelv konszolidálódásában játszottak.

Róma Ruma

A régészeti és őstörténeti kutatások már évtizedekkel ezelőtt egyértelműen kimutatták, hogy a Romulus-féle hagyomány, amely Róma városának alapítását Kr. e.. 753-ra helyezi, nem egyéb mint késői, a Kr. e. I. század elején tudatosan véghezvitt történelemhamisítás, amellyel egy csapásra két legyet akartak ütni.

A legenda egyrészt azt volt hivatva bizonyítani, hogy az akkoriban már világhatalmi szerepet játszó rómaiak a görögökkel egyenrangú ősiséggel és műveltséggel rendelkeztek, másrészt pedig egyúttal arra is kiválóan alkalmasnak mutatkozott, hogy a kb. 620 és 509 között uralkodó etruszk származású római királyok (Tarquinius Priscus, Servius Tullius és Tarquinius Superbus) elsőrangú szerepét Róma kiépítésében és gazdasági, szociális, politikai, katonai szervezetének kialakításában-amely dolgokat letagadni semmiképpen sem lehetett, mert görög történészek is megemlékeztek róluk- úgy tüntessék fel, mintha mindazok csupán egy már 150-200 éve fennálló és virágzó városállam életének mintegy szükségszerű fejlődési fokozatait tükröznék, amelyek akkor is bekövetkeztek volna, ha a kérdéses három király nem etruszk lett volna. Ugyanakkor azonban a jó rómaiaknak arra is volt gondjuk, hogy az említett etruszk királyok uralkodása alatt bekövetkezett eminens fontosságú változások, újítások tekintélyes részét arányosan felosszák az ezek elé beiktatott négy fiktív római király között, hogy ezáltal is az évszázados normális és fokozatos fejlődés képzetét keltsék.

Így Romulusnak tulajdonították az első állami berendezések létesítését, a szenátus megalapítását, a nép kúriákba való beosztását és a hadsereg megszervezését. Utóda, Numa Pompilius vezette volna be a vallási kultuszokat, a harmadik királyra, Tollus Hostiliusra ruházták Alba Longa lerombolásának dicsőségét, s ezzel Róma latiumi hegemóniájának megalapozását, végül Ancus Martius a tengeri hatalom alapját rakta volna le Ostia megépítésével (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 50. old) Láthatjuk, az etruszk királyoknak ezek után már nem sok tennivalójuk akadt volna. Mindezzel szemben azonban a régészeti kutatások bebizonyították, hogy a 8-7. században a későbbi Róma területén városról még egyáltalán nem beszélhetünk, ebből az időből csupán kezdetleges falusias településeket találtak a római hét halom némelyikén, amelyek néhány vesszőfonadékkal összetákolt, sárral tapasztott, a felszínre alapozás nélkül épített nyomorúságos kunyhókból álltak, a halmok közötti völgyekben pedig lakhatatlan mocsarak terültek el. Majd a 600-as évek végén - azaz Tarquinius Priscus uralkodása kezdetén - egyelőre ugyanilyen primitív épületek jelennek meg a Palatínus és a Capitolium közti mélyedésben, a későbbi Fórum területén is, vagyis akkor csapolták le a mocsarakat.

Valamivel később, kb. 575 táján azután ezek a kunyhók egyszerre eltűntek a völgyből, s gondosan elegyengetett helyükön tudatos tervszerűséggel döngölt kaviccsal kikövezett tágas szabad teret alakítottak ki: a Fórum elődjét, a már valóban városias Róma központját. (l. pl. Bloch 1970, 17. old) Ugyanebben az időszakban tűnnek fel a már kőalapokra épített, vályogtéglából készült szabályos négyszög alakú házak is. Magyarán a régészeti leletek tanúsága szerint Rómát - mint várost Tarquinius Priscus etruszk király alapította Kr. e. 575 körül, s ennek következtében ő volt Róma első királya is. Így tehát "...Rómában egyetlen latin király sem uralkodott, hanem azok csupán a késői idők kitalálásai " (l. Prapyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old).

Róma alapítása kétségkívül azzal függött össze, hogy mellette a Tiberisen gázló volt, se kényelmes és fontos átkelőhely megerősítése az etruszkok számára szinte önmagától kínálkozott a campaniai gyarmatvárosok felé vezető szárazföldi útvonal biztosítására. De etruszk alapításról árulkodik maga a városnév is: Róma neve etruszk szó, "Ruma" (l. Propyläen Weltgeschichte IV. köt. 52. old.).

Mindezen, a szakirodalomban már több évtizede közismert tényekkel szöges ellentétben az iskolakönyvekben, ismeretterjesztő művekben, de még a lexikonokban és az összefoglaló jellegű tudományos munkákban is mind a mai napig világszerte a Romulus-féle városalapítási mondát találjuk, a fiktív 753-as dátummal, sőt többnyire még ezt is egy-két évszázaddal megtoldva, s a fentebb említett nyomorúságos kunyhókat, amelyek pl. a Palatínus dombon a 9. századig visszakövethetők, úgy értelmezve, mintha azok feltűnésével kezdődne Róma városának (!) története (vö. pl. Brockhaus Enzyklopedia 1973, 10. köt. 6l.old.).

Türelmes olvasóink számára ilyesmi már nem jelenthet meglepetést, elvégre a rómaiak indogermánok voltak, az etruszkok pedig nem.

E kérdéssel kapcsolatban, s egyúttal az etruszkokra gyakorolt, állítólag döntő jelentőségű görög kultúrhatások vetületében is - amelyeket a fentebb már vázolt módszerek segítségével többnyire definitív módon tételesen állítanak- igen tanulságos, hogy pl. Tarquinius Superbus 520-510 táján olyan monumentális etruszk stílusú templomot építtetett a Capitoliumon, amelyhez mérhetők abban a korban Görögországban is alig akadtak. Egyedül az ephesosi Artemis-templom múlta felül a maga 55,1 m-es hosszúságával a capitoliumi templomot, melynek hosszanti oldala 53,25 m volt. Ha viszont egy jelentéktelen, 510 táján csupán 60-70 éves múlttal rendelkező etruszk gyarmatvárosban ilyen hatalmas templom adatolható, akkor kétségtelen, hogy az etruszk anyaország évszázadokkal régebbi városaiban már sokkal korábban álltak hasonló méretű templomok. Hogy eddigelé nem ismerünk ilyeneket, annak az az egyszerű magyarázata, hogy mind ez ideig még egyetlenegy nagy etruszk város területén sem végeztek rendszeres ásatásokat.

Szintén az európai tudományosság grekofil szemléletének szükségszerű következménye az etruszkok Herodotos és számos más antik szerző által ránk hagyományozott kis-ázsiai, közelebbről lydiai vagy pelázg eredetének újabban egyre erőteljesebben jelentkező elutasítása is. Míg ugyanis a korábbi kutatás szinte kivétel nélkül a keleti származást fogadta el, addig ezek a törekvések éppen abban az időben kezdtek nagyobb méreteket ölteni, amikor a szaporodó régészeti leletekből mindinkább megmutatkozott, hogy a "hellaszi csoda"-ként emlegetett viszonylag gyors görög kultúrfejlődés legfőképpen a környező korábbi műveltségek (Kréta, Kis-Ázsia, Fönícia, Szíria) domináns hatásaira vezethető vissza, azaz pontosan azokra a forrásokra, amelyeken az etruszk kultúra is alapult. Ebben az összefüggésben jellemző adat, hogy a legkorábbi monumentális görög templom, az előbb említett ephesosi Artemision, Kroisos lyd király bőkezű anyagi támogatásával Kr. e. 550 táján épült, amikor a kis-ázsiai görög városok lyd fennhatóság alatt álltak: mégpedig nem előzmények nélkül, hanem a kis-ázsiai Kybele istennő ősidők óta álló szentélye helyén. - Ilyen körülmények között tehát a grekocentrikus szemléletű kutatás számára nem marad más kiút, mint mindenáron tagadni az etruszkok kisázsiai származását, mivel így legalább azzal lehet érvelni, hogy az etruszkok műveltségében tagadhatatlanul domináló keleti elemek nem közvetlenül jutottak el Etrúriába, hanem csak görög kultúrkisugárzásként, a görögök ún. "orientalizáló" stílusának szimpla átvétele útján.

Kr. e. II-I. évezred fordulója Finnország BT III. 83. o.

A Baltikumban letelepedett esthoni népek közül népesült be Finnország. Főleg a Szemi nevű kerületből, Mahur-Ana tartományból és a Pirita folyó völgyéből. Első támaszpontjuk Turku, TaÚr-Kő, esti népek istene védelme alá helyezett erősség értelemmel. A betelepített vidéket Szemu-Maa, Napisten Országa névre keresztelték, falvaik Szom-Er-Olla, Szemúr Helye, Szom-Er-Mieme, Szemúr Földje stb. nevet kapták, majd az egész országot Szuom-Mea, Szuom-En, Szuomi, Szemhon néven nevezték. A nép másik neve a Fenni, Phinni, csak a külföldiek használják. Jelentése vitatott, lehet a legkorábbi föníciai hajósok és telepesek neve, akik a borostyánkövet (Gintaras, Ginti, Gyanta) szállították, és lehet, hogy az Esthonban (Észtország) maradtak használták a Szemúri gyarmat neveként.

Nem feledkezhetünk meg a Permi népek kis népcsoportjairól sem. Ők a Fehér-tenger partvidékén, Pera-Maa, permi, Perem tágabb körzetében élnek. Elemeik a permiek, szamojédok, hantik (ostiak, estiek) és mansik (vogulok). Előbbiek összesen hat és fél milliónyi lelket számlálnak.

A Volga és Káma vidékén további néprészek élnek, szintén déli irányból telepedtek be. Ma hárommilliós lélekszámú ez az ág. Neveik beszédesek: mordvinok - ezra, árja, márik, maúri származással - cseremisz, S-C-RE-MEN-ESC-ANA, Az Égúr-Mén Ősök Hona, komi - zürjén, Z-YR-I-AN-I, Az Úr Honi, és az udmurtok - vótiak. Mindannyian a Volga nyugati oldalán élnek. A volgai néprészek nyelvük állapotából ítélve igen korán, a Kr. e. III. évezredben eltávozhattak már a déli őshazából.

Mediterránum GL II. 879.o

A számba vehető vonatkozó régészeti leleteket figyelembe véve és gondosan mérlegelve arra a következtetésre kell jutnunk, hogy azok az anatóliai-égei-tirrén nyelvcsoportba tartozó nyelvek, amelyeket a Kr. e. 2-1. évezred fordulója táján és utána már többé-kevésbé megfoghatunk (pl. a minoszi, a mykénei, az etruszk, a ligur, az ibér), az őseredeti anatóliai alaprétegen kívül már nagymértékben telítve voltak az elő-ázsiai nyelvi koiné, halafi, késő ubaidi (előszumér) és szumér fokozatainak többszörösen felülrétegződött nyelvi elemeivel. Más szóval az elő-ázsiai kultúráramlat során bekövetkezett, régészetileg sokszorosan bizonyítható vándorlások és etnikai keveredések kifogástalan magyarázatot nyújtanak az ógörögben, az etruszkban és a latinban található tömeges szumér nyelvi megfelelésekre.

Az Elő-Ázsiát keletről és északról körülvevő területek régi és mai nyelveiben azonban éppoly masszív szumér párhuzamokat találunk, amilyeneket fentebb Dél-Európában megismertünk. Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban a III. könyvünkben szemléltető példaként számos szumér-magyar-finnugor, szumér-magyar-iráni és szumér-magyar-altáji szómegfelelésre, valamint az azokból levonható őstörténeti és paleolingvisztikai következtetésre.

Kr. e. IX. sz. közepe Kaledónia, Skócia, Brit szigete BT III. 114-116.o.

A skótok véglegesen leigázzák a kus pikteket és beszüntetik a pikt név használatát. Ezután Kaledóni (Kelet Honi) elnevezést vezették be, de területükön, Kaledóniában ezután is a piktek maradtak a főnép. A skótok, akik a pikteket legyőzték, maguk is Régi Keletről származó népcsoport lehettek a fehér magyarok csoportjából, mert a hagyomány szerint ősük egyiptomi királylány volt, Skota fejedelemasszony, aki nagy kísérettel érkezett új hazájába és Skócia névadója lett. Következésképpen a kaledoni - kelethoni kifejezés illett a skótokra és a piktekre egyaránt.

Kr. e. 835 körül Moabi királyság BT I. 114-116.o.

(Baráth Tibor temérdek nyelvi fejtésének újraközlését nem tekinthetem célomnak, ezt munkájában bárki elolvashatja eredetiben. Hogy most egy fenicei (föneciai) eredetű szöveg magyar nyelvű olvasatát mégis hozom itt, azt azért teszem, mert több legyet is üthetek egy csapásra -a feltáruló oldalszálak és összefüggések kifejezetten izgalmasak.)

3. sz. fenicei felirat. - Ez a szöveg Mesa moabi király emlékoszlopán szerepel, amit jelenleg a párizsi Louvreban őriznek. Az oszlopot körülbelül Kr. e. 835-ben készítették és jobbról balra haladó 34 sor írást véstek rá. A moabinak mondott királyságról csak annyit tudnak, hogy "Beor Fia Béla" alapította az időszámításunkat megelőző 13. században. Az állam a Holt-tenger déli sarka és a Vörös-tenger északi öble között terült el, meglehetősen kényes stratégiai helyzetben: nemzetközi útvonalak metszőpontján, minden természetes védelem nélkül. Nem akadtunk nyomára, hogy bárki is elolvasta volna, ezt a roppant nehéz szöveget és eredményét közzé is tette volna. Tartalmáról mégis az a vélemény terjedt el, hogy abban a moabi király eldicsekszik Izrael felett aratott győzelmével. A véleményt nyilván az asszíriai uralkodók szokása alapján alkották, akik győzelmükről dicsekvő feliratokat hagytak hátra, meg abból az egy szóból (ISRAEL), ami az ötödik sor kezdetén könnyen olvasható. Ez a nézet azonban sehogy sem illik bele az egykorú eseményekbe, mert éppen a fordítottja történt: Izrael pusztította el a kis moabi államot.

Figyelmünket a szövegre az államalapító király magyar neve, Bőr fia Béla hívta fel, valamint az a körülmény, hogy az írás első vizsgálói a jeleket hun-szkíta írásjelekhez közel állónak vélték. Mindegyik sor jobbról bal felé halad. Az első négy sort és az ötödik sor elejét kiböngésztük és végignéztük a hátralévő részt is, amennyire tudtuk. Úgy találtuk, nincs abban szó a moabi király katonai győzelméről, ellenben szó van több olyan szenzációs eseményről, amit a régi keleti hírmondók borozgatás közben széltében-hosszában mesélgettek. A közölt sorok, ha nem is mindig egészen tökéletes olvasatban, de mégis ízelítőt adnak a feljegyzések természetéről és a szöveg magyar voltát igazolják. Az írásjeleket szavakba tagolva és azokat hangzósítva így írtuk át: (A magyar nyelv- és ennek megfelelően -a rovásírás a mássalhangzókba kódolt információkat hordozza. A hangzósítás ennek megfelelően a rovás szabályait követve történik

Baráth szófejtéseiben. -A szerk.)

1. (sor) A-NY-íT Me-S-eL eB-eN, Kí Má (r) So-Se La-aT, eM-Lé-Ke Ma eB-E-D.

2. Jó BoR-Ná (1) J-I A Ba-J eM-Lé-Ke. ELE-áL, M-á (r) Be-SZ-éL: Ne-SZ-To.R, aV-A-NO-K eMLé-Ke,

3. TRó-J-a Zá-Ra. A Ba-J-1-VÓ A-ELE-S E (m) -Be.R-eM-eT Z-A-Ta, áL Ki Mo-S (t) Bi-R-oQ-Ra aZ-E-IB-eM-eL,

4. éS Ő Ki-Jő, E-S ELE-Ne Jő Me-Ke-Li E-S Le-Ke-Ne V-ET-1 E-R-A-N-I eB-eK ELE. Sa-Ná-Ja aJEL-eS-D,

5. Jó eM-Lé-K I-S-RA-E-eL VÁ-JÓ Ne-Vű...

Mai helyesírásunkkal: "Annyit mesél ebben, ki már sose lát, emléke ma ebéd.

Jó bornál jő a baj emléke. Előáll, már beszél: Nesztor, a vánok (görögök) emléke.

Trója zára. A bajvívó Achilles emberemet csalta: állj ki most birokra énelibém (?)

És ő kijő, ez ellene jő, megöli és legénye veti iráni ebek elé.

Sajnálja Achillest (Aki Jelest). Jó emlék Izrael Vájó nevű.

Talán majd akad olyan magyar írásszakértő, aki a szöveg mind a 34 sorát el tudja olvasni. Első kísérletképpen mégis bemutathattunk ennyit, amiből kétségtelenül kiderül, hogy a szöveg magyarul van és a híres trójai háború egyik megrázó eseményét, Achilles (Aki Jeles) halálát meséli el benne a hírmondó. De ki lehetett az a mesemondó vak ember, akinek tiszteletére ebédet rendeztek, aki az ebéd közben előállt és mesélt, tehát személyesen jelen volt a magyarok között? Erős a gyanúnk, hogy ez a mesemondó maga a titokzatos Homérosz lehetett, akinek kedvenc témája éppen a trójai háború, s akiről úgy tudjuk, öregségére megvakult. Ez a feltevés azért sem tartozik a lehetetlenségek közé, mert Homeros is a Kr. e. 9. században élt, a Mese-kő felállításának idején és nem a görög félszigeten lakott, hanem Kisázsiában, közelebb a Mese-kő színhelyéhez, a magyar népek által lakott világrészben. Ezenfelül Homeros Odysseájában valósággal hemzseg a görögre csavart, de a görögben soha meg nem értett sok régi magyar szó, amelyek magyar voltát a Homeros által hozzáfűzött jelzők és a környező magyarázó részek félreérthetetlenül bizonyítják.

Végül Homeros (Hon-Úr-Ős) munkáiban sok az obszcén leírás, a perverz szójáték, amelyek mind magyar szavak összecsengésére vannak felépítve, tehát magyar észjárással vannak megfogalmazva, de a görögben érthetetlen dolgokká laposodnak. Talán nem is Homeros írta a görög szöveget, hanem azt mások fordították le utóbb erre a nyelvre a magyar eredetiből? Ezt a véleményt sok adattal támogathatjuk és a megfelelő fejezetben részletekbe is bocsátkozunk. Homeros szerintünk tudott magyarul, méghozzá nagyon is jól, és valószínűnek tartjuk, hogy a Mese-kőn említett lakomának ő volt az előadója.

Kr. e. IX. század vége Urartu PV

A káld Van-tó-i terület királysággá szerveződik Urartu néven. A terület régi kasszu-mita és manda-chus-úz lakosságú. Első királyuk Urami. Utódai Lutíbir, I. Sardur (844-828), Iszpenik, Ménua, I. Urgisztik, III. Sardur, I. Ruzsa, II. Urgisztik és II. Ruzsa. Az utolsó királyok idején az asszírok megszállják és elpusztítják Urartut.