Basarab származása némileg kérdéses, egy Károly Róbert királyunk által kiadott oklevél szerint apja Tochomerius volt, amely alapján magyar kutatók valószínűsítik Basarab dzsingiszida származását.
Ez Tochomerius és Batu kán dédunokájának, Toktogának azonosságán alapul. Ugyanakkor Basarab neve a törökből eredeztethető, és bár ez nem jelenti azt, hogy automatikusan kun vagy besenyő származású volt, a román történészek által sugallt román/vlach származást ezek a tények igencsak kérdésessé teszik.
Havasalföld területe a XIII. század elejétől a tatárjárásig a magyar korona hűbére volt, majd tatár felségterületté lett, ahol a kun törzsek maradványai, és egyre nagyobb számban a Balkán-félszigetről érkező vlach csoportok éltek. A magyar korona mindig fenntartotta jogait a térségre, sőt az Olt folyótól nyugatra eső rész Szörényi bánság néven többször közvetlenül a magyar király uralma alá tartozott. Ám Károly Róbert uralkodásának első felét teljes egészében a belharcok kötötték le, így az Basarab új államának része lett. Basarab Bulgáriával szövetségben igyekezett függetlenségét megőrizni, de szövetségük 1330-ban vereséget szenvedett Szerbiától, és Károly Róbert úgy érezte, itt a lehetőség elismertetni a Magyar Királyság fennhatóságát Basarabbal. A konfliktust kiélezték a magyar területeket gyakran elérő havasalföldi fosztogatások is.
A XIV. századi magyar krónikakompozíció (közkeletű nevén: Képes krónika) szerint a Szörényt elérő óriási, 30 ezer fős magyar seregtől megrémült Basarab azonnal követséget küldött a fenyegető veszély elhárítására. A krónika szerint komoly engedményeket ajánlott fel (igaz fenyegetés mellett), többek közt 7 ezer márka ezüstöt ígért kárpótlásként, elismerte a magyar király uralmát és Szörény átadását (ez mondjuk nem volt engedmény, ekkor már magyar kézre került), valamint fiát adta volna át túszként. A magyar királyt, úgy tűnik, ez végképp meggyőzte arról, hogy ellenfele képtelen lesz neki ellenállni, s meglehetősen pökhendi módon válaszolt: „Mondjátok meg Bazarádnak: ő az én juhaim pásztora; szakállánál fogva húzom ki búvóhelyéről!”. A magyar had megindult Basarab fővárosa, Argyasudvarhely felé, melyet fel is égetett.
Ám katonai győzelmet nem volt képes kicsikarni az erdőkbe visszavonult és rajtaütésekkel a magyar sereget zaklató havasalföldiek ellen, s ahogy észak felé kanyarodva Erdély felé vonult, a nehéz erdős-hegyes terep egyre jobban kínozta a király csapatait. Végül Károly Róbert kénytelen volt követet küldeni a fejedelemhez, hogy fegyverszünetet és kalauzokat kérjen hazafelé. Basarab meglepően készségesen járult hozzá, hogy a magyar sereget hazasegíti – a lovagvilágból érkezett magyar uralkodó nem volt tapasztalt a keleti harcmodorban, ahol a siker fontosabb volt, mint a becsület. A Basarab által adott vezetők ugyanis egy Posada nevű helyre csalták a magyar hadat, mely egy szűk völgyben feküdt, két oldalról hegyektől ölelve. A kalauzok felszívódtak, és Basarab katonái nyilakkal és kövekkel árasztották el a kelepcébe került magyarokat (a képen a Képes krónika ábrázolásában). Károly király is csak néhány harcos hősiességének köszönhette, hogy elkerülte a halált vagy a fogságot.
A Képes krónika egyik legérdekesebb (különös módon kétszer is ábrázolt) miniatúrája mutatja a jelenetet, ahogy a királyt álruhában kimenekítik a csatatérről, míg egyik, Dezső nevű vitéze – aki felöltötte Károly Róbert vértjét és patkóba harapó struccal díszített sisakját – éppen elesik (a címlapképen Dezső önfeláldozása Molnár József festményén látható). 1330. november 9. péntekre esett, és egészen hétfőig tartott a reménytelen helyzet, mivel a vlachok a völgy be- és kijáratát is elállták, s az ország előkelőinek és harcosainak jelentékeny része maradt a csatamezőn. Még a király pecsétje is az ellenség kezére került, így minden azzal ellátott korábbi királyi oklevelet egy új pecséttel kellett megerősíttetni, miután a király hazajutott.
A győzelemmel Basarab egyelőre sikeresen megőrizte országát a magyar fennhatóságtól (bár Szörényvár magyar kézen maradt), ám Károly fiának, I. (Nagy) Lajosnak végül már sikerül majd elismertetni a Szent Korona jogait a térségre, és Havasalföld vajdái egészen 1526-ig többé vagy kevésbé a magyar királyok vazallusai lesznek.
Horváth Gábor
Forrás: Győri Szalon