20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2011 december 11, vasárnap

Diéta belső-szervi gombafertőzések esetére

Szerző: Kósáné K Mária

 

 FŐZÖTT ÉTELEK

Főtt burgonya

Hozzávaló: 2-4 közepes burgonya, só, víz, oliva-, kukoricaolaj

Elkészítés: A burgonyát lemossuk, héjában megfőzzük. Megpucoljuk, 6-8 részre vágjuk, sózzuk, olajat teszünk hozzá, összekeverjük. Erre a burgonyára tehetünk mákot, diót; teljes lisztben megforgatott, és kisütött vöröshagyma szeleteket. Bármilyen zöldséggel fogyasztható, húst ne, de szóját, babot, kenyeret fogyaszthatunk.

 Főtt kásák

Hozzávalók: 2 csésze tisztított búza, zab, árpa, barna rizs, köles vagy hajdina, 2 csipet só, víz.

Elkészítés: A magot előző este beáztatjuk, Másnap, a vizet leöntjük, majd kétszeres mennyiségű vízben a sóval együtt fedő alatt lassú tűzön főzzük egy-másfél órán át. Akkor kész, ha a szemek szétnyílnak. Önállóan fűszerezve (fűszernövénnyel, olajos magvakkal), köretnek, vagy levesbetétnek is használjuk.

Hajdinakása

Hozzávalók: 1 evőkanál olaj, csipetnyi fehér bors, 1 fej vöröshagyma, csipetnyi szerecsendió, csipetnyi só, víz, petrezselyem, egy csésze hajdina, 1 kávéskanál pirospaprika.

Elkészítés: A hagymát az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a fűszereket és felöntjük vízzel. Folyamatos kevergetés közben hozzáadjuk a hajdinát. A lángot kicsit erősebbre tesszük és még 1-2 percig pároljuk. Ezután hozzáadunk néhány csepp olajat és a szerecsendiót. Készre főzzük. Ha kész, fedő alatt állni hagyjuk néhány percig, majd tálalás előtt hozzáadjuk a fűszerpaprikát és a petrezselymet.

Köleskása pirított hagymával

Hozzávalók: 1 csésze köles, 1 csipet tengeri só, 1 nagy fej vöröshagyma, szálasra vágva, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, édesnemes fűszerpaprika, víz.

Elkészítés: A kölest 4 csésze vízben puhára főzzük. A hagymát az olajon üvegesre pirítjuk. A kész köleskását tányérba rakjuk, belekeverjük a fűszerpaprikát, tetejére a pirított hagymát tesszük.

 Zöldséges köles egytál

Hozzávalók: 1 csésze köles tisztítva, megmosva, 1 szál sárgarépa hosszára vágva, 1 szál fehérrépa hosszára vágva, 1 fej apróra vágott vöröshagyma, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 csipet tengeri só, 2 evőkanál petrezselyemzöldje, apróra vágva, víz.

Elkészítés: A kölest az olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a zöldségeket, sózzuk, majd ötszörös mennyiségű vízzel felöntjük. Puhára főzzük, majd fedő alatt állni hagyjuk pár percig. Tálaláskor megszórjuk petrezselyemzöldjével.

Zabpehelykása

Hozzávalók: 2 csésze zabpehely, 2 csipet tengeri só, 3 evőkanál szezámmag, víz.

Elkészítés: A zabpelyhet háromszoros mennyiségű vízben 20-25 percig kevergetés mellett főzzük, majd mikor besűrűsödött, levesszül a tűzről, Fedő alatt tartjuk még néhány percig. Tálaláskor sózott, pirított szezámmaggal meghintjük. A kásához hozzáadhatunk szezámmag helyett pirított napraforgómagot, diót, mogyorót, mákot vagy kókuszreszeléket. Édesítőszerrel édesíthetjük.

Sáfrányos rizs

Hozzávalók: 1 csésze barnarizs tisztítva, megmosva, 1 vöröshagyma apróra vágva, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 mokkáskanál sáfrány, 2 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: A rizst és a hagymát olajon megpirítjuk, felöntjük 4 csésze vízzel. A sót és a sáfrányt beletesszük és fedő alatt, takaréklángon 40-45 perc alatt készre főzzük. Aprított petrezselyemmel és pirított szezámmaggal ízesíthetjük. Reggelire, ebédre és vacsorára is fogyasztható salátával, párolt zöldségekkel (vegyes mexikói, sárgarépa kocka, stb.).

Fűszeres rizs

Hozzávalók: 1 csésze barna rizs tisztítva, megmosva, 1 csipet só, fűszerek ízesítésre, víz.

Elkészítés: A rizst kétszeres mennyiségű, sós vízben feltesszük főzni, majd különböző fűszerekkel ízesítjük. (pl. borsikafű, kakukkfű, bazsalikom, oregano, borókabogyó, koriander, köménymag). A fűszereket kávédarálón megőröljük. Fogyasztható ebédre, vacsorára egyaránt salátával, olajban gyorsan megfutatott, de nyers zöldségekkel, párolt vagy gőzölt zöldségekkel.

Zöldséges rizs

Hozzávalók: 2 csésze barna rizs tisztítva, megmosva, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 szál sárgarépa karikára vágva, 1 szál fehérrépa karikára vágva, 1 db zeller apróra vágva, 1 nagyobb apróra vágott zöldpaprika, ˝ csésze zöldborsó, 3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 2 csipet tengeri só és fehér őrölt bors.

Elkészítés: A hagymát az olajon megdinszteljük, rátesszük a rizst és kétszeres mennyiségű vizet öntünk hozzá. A félig megfőtt rizshez hozzáadjuk a felaprított zöldségeket. Megsózzuk és elfőzzük róla a vizet. Idénysalátával tálaljuk.

Rizses lencse

Hozzávalók: 1 csésze barna rizs tisztítva, megmosva, 1 csésze beáztatott lencse,1 fej vöröshagyma karikára vágva, 2-3 babérlevél, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 2 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: A rizst 2 csésze vízben feltesszük főni, enyhén sózzuk. A lencsét egy külön edényben 4 csésze vízben, a babérlevéllel együtt megfőzzük. Amikor a rizs már majdnem kész, a lencsével összekeverjük, és együtt készre főzzük. A hagymakarikát olajban megpirítjuk, és tálaláskor a tetejére rakjuk. Rizs helyett árpa és búza is használható.

Rizses zöldbab

Hozzávalók: 1 ˝ csésze barna rizs tisztítva, megmosva, 65 dkg friss zöldbab tisztítva, darabolva, ˝ csésze hidegen sajtolt olaj, 1 kávéskanál őrölt fekete bors, 1 kávéskanál őrölt édesnemes paprika, 2 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: A rizst az olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, majd 4 csésze vízzel felöntjük, felforraljuk, és 20 percig főzzük. A zöldbabot beletéve, takaréklángon, fedő alatt készre főzzük.

Töltött paprika

Hozzávalók: 1 csésze zabpehely, 1 csésze szójagranulátum (vagy darát csirkemell), 1 db nagyobb, durvára reszelt burgonya, 1 db nagy, apró kockára vágott vöröshagyma, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 csokor apróra vágott petrezselyem, 1 kiskanál só, csipet fehér őrölt bors, 1 liter házi, cukor nélküli paradicsomlé, 6-8 zöldpaprika.

Elkészítés: A pelyhet, szójagranulátumot, burgonyát, hagymákat, petrezselymet és a fűszereket összekeverjük, majd 2 dl forró paradicsomlét adunk hozzá, és fél óráig állni hagyjuk, hogy összeérjen. Ha szükséges, lehet még paradicsomlét hozzáadni. A paprikákat megtöltjük a masszával, majd a paradicsomlében készre főzzük. Ezzel a masszával karalábé, vagy más zöldség is tölthető. Paradicsom helyett a töltött zöldséget vízben is főzhetjük, majd a főzővízből fokhagyma- vagy tormamártást készítünk, s ezzel öntjük le a töltött zöldséget.

Karfiolpörkölt

Hozzávalók: 1 db közepes karfiol, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 db közepes paradicsom, 2 db húsos zöldpaprika, 1 evőkanál pirospaprika, pici só, 4 közepes burgonya, 4 evőkanál olaj

Elkészítés: Az apróra vágott vöröshagymát az olajban üvegesre sütjük, pirospaprikával megszórjuk és kevés vízzel felöntjük. A kis kockára vágott paradicsomot, zöldpaprikát, rózsáira bontott karfiolt és a negyedébe vágott burgonyát hozzáadjuk és puhára főzzük. Tejfölös habarással ízesítjük. Galuskát is főzhetünk hozzá.

 LEVESEK

Zöldségleves

Hozzávalók: 2 fej vöröshagyma, 2-3 póréhagyma, 1 fej zeller, 1-2 szál fehérrépa, 3-4 burgonya, 2-3 db paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, rozmaring, majoránna (vagy amit ön beletenne) víz.

Elkészítés: Az összedarabolt zöldségeket lassú tűzön puhára főzzük, majd áttörjük. A leves akkor jó, ha sűrű, pürészerű. (A zöldségeket turmixolhatjuk is, és fokozatosan hozzá adjuk a levet.) Fogyaszthatjuk kenyérrel.

Káposztaleves kölessel

Hozzávalók: 1 csésze köles tisztítva, megmosva, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 csésze fehér káposzta apróra vágva, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 csipet bors, 2 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: A zöldségeket az olajon megpároljuk, sózzuk, borsozzuk és felengedjük vízzel. Beletesszük a kölest és lefedve, kis lángon készre főzzük.

Orosz céklaleves (másképp)

Hozzávalók: 50 dkg csirkemell, vagy 30 dkg előre beáztatott szójakocka (eredetileg 50 dkg marhaszegy kellene hozzá), 1-2 vöröshagyma, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 zellergumó, 4 közepes cékla, 1 evőkanál paradicsompüré (vagy 2 paradicsom), 1 evőkanál citromlé, (édesítő, ha szükséges), 35 dkg káposzta, 2 burgonya, 1 csokor petrezselyem zöldje, 2 dl tejföl, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, 3 evőkanál vaj, 2 evőkanál olaj.

Elkészítés: A csirkemellet vagy szójakockát tegyük fel főni sóval és borssal. A vöröshagymát, répát, gyökeret és zellert vágjuk csíkokra, pároljuk meg bő vajban. A meghámozott céklát vágjuk csíkokra, spricceljük be citromlével, és az olajon pároljuk puhára, adjuk hozzá az édesítőt (ha kell), és a paradicsompürét, vagy paradicsomot. A káposztát metéljük laskára, a burgonyát kockára és tegyük a húslébe főni. Adjuk hozzá a céklás és répás egyveleget, majd főzzük együtt még negyedóráig. Ízesítsük fokhagymával és sok petrezselyemzölddel. Tálaláskor kínáljunk hozzá tejfölt.

Rizsleves zöldséggel

Hozzávalók: fél csésze barnarizs tisztítva, megmosva, 2 csésze vegyes zöldség aprítva (pl. sárgarépa, karalábé, hagyma, káposzta, fehérrépa, stb.), 3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 kávéskanál kakukkfű (ízlés szerint lehet más fűszer is), 3 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: Az olajon rövid ideig pirítjuk a rizst, felengedjük egy liternyi vízzel, sózzuk, húsz percig főzzük. Beletesszük a zöldséget, együtt puhára főzzük. Kakukkfűvel ízesítjük.

Bableves búzával

Hozzávalók: 1 csésze fehér- vagy tarkabab tisztítva, megmosva, 3-3 szál sárga- és fehérrépa hosszára vágva, 1 nagy zeller apróra vágva, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, 4 gerezd fokhagyma (2 egészben és 2 zúzva), 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, 2 csipet tengeri só, főtt búza betétnek.

Elkészítés: A babot egy éjszakára beáztatjuk, reggel feltesszük főni. Amikor puhulni kezd, hozzáadjuk a zöldségeket, a hagymát. Az olajból és a lisztből rántást készítünk, beletesszük a zúzott fokhagymát, és a levesbe öntjük. Együtt felforraljuk. Tálalás előtt beletesszük a főtt búzát. Búza nélkül is jó. Kenyér adható mellé.

Bableves árpával

Hozzávalók: 1 csésze árpa tisztítva, megmosva, 1 csésze beáztatott bab, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 szál hosszára vágott paszternák, 1 szál hosszára vágott fehérrépa, 1 szál hosszára vágott sárgarépa, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 csipet só, ízlés szerint fűszerpaprika, víz. (Egyéb fűszer is adható, de soha legyen túl fűszeres.)

Elkészítés: Négy csésze vízben a hozzávalókat készre főzzük. A fűszerpaprikát utólag adjuk hozzá, amikor már egy kicsit kihűlt.

Zabdaraleves

Hozzávalók: csésze zabdara, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 csomó petrezselyem zöldje apróra vágva, 1 csipet tengeri só, 1 literforró víz, köménymag, petrezselyemzöldje.

Elkészítés: Az olajon a darát néhány percig pirítjuk, egy liter forró vízzel felöntjük. A sót hozzáadjuk, lassú tűzön készre főzzük. Köménymaggal ízesíthetjük. Tálaláskor petrezselyemzölddel megszórjuk.

Zöldségleves árpagyönggyel

Hozzávalók: 1 szál sárga- és fehérrépa, zeller gumó karikára vágva, 1 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 zöldpaprika, 1 csomó petrezselyemzöldje apróra vágva, 1 csésze árpagyöngy, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: A zöldségeket az olajon megdinszteljük, majd felengedjük vízzel. Ízlés szerint sózzuk, majd hozzáadjuk az árpagyöngyöt, és készre főzzük. Tálaláskor apróra vágott petrezselyemzöldét szórunk rá.

Árpapehelyleves

Hozzávalók: 1 ˝ csésze árpapehely, 2 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 2 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 csomó petrezselyemzöld apróra vágva, 2 kanál joghurt, 2 csipet tengeri só, víz.

Elkészítés: Az árpapelyhet olajban megpirítjuk, liszttel meghintjük, és forró vízzel felengedjük, és készre főzzük. Tálaláskor petrezselyemzöldjével és joghurttal ízesítjük.

Rántott leves búzadarával

Hozzávalók: 1 evőkanál teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál korpás búzadara, 3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 1 kávéskanál köménymag, ˝ kávéskanál őrölt pirospaprika, 1 csomó petrezselyemzöldje vagy kapor apróra vágva, 2 csipet tengeri só, 1 pohár joghurt, víz.

Elkészítés: Az olajból és a lisztből világos rántást készítünk, beletesszük a köménymagot, sózzuk és 1 liter vízzel, felengedjük, öt percig forraljuk. A búzadarát folytonos keverés mellett beleszórjuk és további 5-6 percig főzzük. Tálalás előtt adjuk hozzá a pirospaprikát, joghurtot és a vágott petrezselyem zöldjét vagy a kaprot.

 LEVESBETÉTEK

Tökmagos gombóc(leves)

Hozzávalók: 4 evőkanál zölségleves (főzzünk, mert több lé is kell), 1 púpozott evőkanál őrölt tökmag, Ą hagyma, ˝ szelet teljes kiőrlésű, élesztő nélküli kenyér, 1 teáskanál olaj, 1 tojássárgája, 1-1 csipet frissen reszelt szerecsendió, majoranna és tárkony, tengeri só, fél liter zöldségleves, 1 teáskanál összevágott snidling.

Elkészítés: A 4 evőkanál zöldséglevest egy kis fazékban felforraljuk, az őrölt tökmagot hozzáadjuk és alacsony hőfokon pároljuk. A hagymát és a korpás kenyeret apró kockákra vágjuk, olajban megpirítjuk és a tökmag masszához adjuk. Az egészet addig keverjük, amíg el nem válik a fazék aljáról. A lehűlt tésztába belekeverjük a tojássárgáját és a fűszereket. A zöldséglevest felforraljuk és a tésztából egy vizes teáskanállal gombócokat szaggatunk, a lébe tesszük és kb. 15 percig főzzük. Végül a levest snidlinggel szórjuk meg.

 SÜTÖTT ÉTELEK

Rakott hajdina

Hozzávalók: 2 ˝ csésze hajdina tisztítva, megmosva, 1 kg karfiol rózsáira szedve, megmosva, 2 fej vöröshagyma apróra vágva, 6 evőkanál hidegen sajtolt olaj (4 a hagymához, 2 a hajdinához), 1 csomó petrezselyemzöldje apróra vágva, 3 csipet tengeri só, 1 pohár joghurt, víz.

Elkészítés: A hajdinát olajon pár percig pirítjuk, majd három csésze enyhén sós vízzel felöntjük, és lefedve 30 perc alatt puhára főzzük. A karfiolt lobogó, forró vízben pár percig forraljuk, majd kiszedjük és lecsepegtetjük. A hagymát az olajon megpirítjuk, sózzuk, majd megszórjuk petrezselyem zöldjével. Tűzálló tálba lerakjuk: alsó rétege a hajdina legyen, a tetejére a karfiol kerüljön. Egy pohár joghurttal meglocsoljuk és sütőbe téve megsütjük.

Búzával rakott zöldségek

Hozzávalók: 2 csésze főtt búza, Ą kg sárgarépa, durvára reszelve, Ą kg durvára reszelt fehérrépa, 4 gerezd zúzott fokhagyma, 3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, 2 csomó vegyes zöldlevél apróra vágva (sárgarépa, zeller, petrezselyem), 1 kávéskanál őrölt bors, 4 evőkanál szezámmag, 2 pohár joghurt, 3 csipet tengeri só.

Elkészítés: A zöldségeket olajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a szezámmagot és a zöld leveleket, rövid ideig pároljuk. Tűzálló tálban rétegezzük: legalul a búza, majd a zöldségek, joghurt, majd ismét búza és a többi, a tetejére is búza és joghurt kerüljön. Nyers szezámmaggal megszórjuk. Közepes hőmérsékletű sütőben 35-40 percig sütjük. Répák helyett más zöldség is használható.

Köles zöldséges rakottas/brokkolis

Hozzávalók: 1 csésze köles, 1 csipet tengeri só, 30 dkg brokkoli, 1 pohár joghurt, 2 gerezd fokhagyma zúzva, 10 dkg szezámmag.

Elkészítés: A kölest a sóval együtt 4 csésze vízben puhára főzzük. A brokkolit is megfőzzük. A joghurtban elkeverjük a fokhagymát. Egy tűzálló tálba terítjük a kölest, rátesszük a lecsepegtetett brokkolit, meglocsoljuk a fokhagymás joghurttal, és a tetejét megszórjuk szezámmaggal. Közepes hőmérsékleten 20 percig sütjük. A változatosság kedvéért, köles helyett használhatunk főtt rizst, búzát, árpát, brokkoli helyett kelkáposztát, karfiolt, tököt vagy más zöldséget.

Padlizsán muszaka

Hozzávalók: 1 kg padlizsán, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 6 evőkanál olívaolaj, ˝ kg darált csirkemell, ˝ kg paradicsom, kakukkfű, rozmaring, zsályalevél, csipet só és őrölt fehér bors, 2 dl joghurt

Elkészítés: A vékony szeletekre vágott padlizsánt besózva fél óráig állni hagyjuk. A felaprított hagymákat 2 evőkanál olajon üvegesre sütjük, hozzáadjuk a fűszerezett húst és enyhén megpirítjuk. A maradék olajban a padlizsánszeleteket mindkét oldalán megsütjük. Kiolajozott sütőbe fektetjük a felét és a húst rászórjuk egyenletesen. A meghámozott és felszeletelt paradicsomot a padlizsán másik felével a húsra rakjuk, joghurttal leöntjük és előmelegített sütőben 25 percig sütjük. A vegetáriánusok és a diétások a hús helyett szójagranulátum és gabonapelyhek keverékét használhatják.

 Hagymás bab

Hozzávalók: 15 dkg apró hagyma, 25 dkg előfőzött óriásbab, 2 gerezd fokhagyma 2-3 evőkanál hidegen sajtolt olaj, só, bors (esetleg saját ízlés szerint egyéb fűszer), Cayenna bors, 1 mokkáskanál oregano.

Elkészítés: A hagymákat megpucoljuk, alufóliában egymásmellé tesszük és sütőben megsütjük.

A felforrósított olajon a szétzúzott fokhagymát gyorsan megforgatjuk, beletesszük a babot. A tűzről levesszük. A megsült hagymácskákkal összerakjuk. Önálló ételként fogyaszthatjuk. De rakhatjuk pizzára is. Berakhatjuk tűzálló tálba, tejföllel leöntve még piríthatjuk 10-15 percig, főételként esszük salátával.

Pizza tészta

Hozzávalók: 13 dkg teljes kiőrlésű liszt, 8 dkg vaj, 2 evőkanál víz, só

Elkészítés: Gyúrjuk össze a hozzávalókat, takarjuk le és tegyük hideg helyre pihenni. Lisztezett gyúródeszkán nyújtsuk ki a tésztát, osszuk négyfelé. Megsüthetjük üresen, tepsiben, vagy rakhatunk rá babot, zöldséges masszát és tetejére tejfölt s így süssük meg. Az üresen megsütött pizzát lefagyaszthatjuk. Bármikor elővehetjük és feltéttel ellátva újrasüthetjük.

Pizza tészta másként

Hozzávalók: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt, fél teáskanál só, megfelelő víz, hogy félkeménységű tésztát kapjunk, 1 evőkanál hidegen sajtolt olaj, vagy 1 evőkanál vaj, ˝ teáskanál szódabikarbóna.

Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, simára kidolgozzuk 1 nagy lapot nyújtunk belőle. Feltéttel ellátjuk, tejfölt rakunk a tetejére, kisütjük.

 SÜTEMÉNYEK, NASSOK, „ÉDESSÉGEK”

Halava

Lásd „Reggeli és uzsannakrémek” fejezetben.

Magos palacsinta

Hozzávalók: 1 csésze nyers aprított tökmag, 1-2 evőkanál egész ánizsmag, 2 evőkanál egész lenmag, Ą csésze teljes kiőrlésű zabliszt, 1 csésze forró víz, 1 evőkanál olaj, Ą teáskanál só, Ą csésze hideg víz.

Elkészítés: Egy tálban keverjük össze a tök-, ánizs- és a lenmagot a liszttel. A keverékből ˝ csészényit őröljünk meg (kávéőrlőn). Az őrleményhez adjuk hozzá a forró vizet és az olajat, majd a megmaradt magvakat. Keverjük össze. Kóstoljuk meg a tésztát és adjuk hozzá a sót, ha szükséges. Hagyjuk a tésztát 10 percig állni, hogy felszívja a vizet. Rakjuk be a hűtőbe egy éjszakára. Ha nagyon sűrű, adjuk hozzá a hideg vizet. Kiolajozott palacsintasütőben másnap kisütjük. Reggelire is fogyasztható.

Szezám palacsinta

Hozzávalók: ˝ csésze szezámliszt, ˝ csésze darált dió, ˝ csésze teljes kiőrlésű liszt, 2 evőkanál egész szezámmag, Ą teáskanál só, 2/3 csésze forró víz, 1 evőkanál olaj, 1 csésze forrásban lévő víz, 1 teáskanál szódabikarbóna.

Elkészítés: Egy edényben keverjük össze a szezámlisztet, a diót, a szezámmagot, a lisztet és a sót, majd adjuk hozzá a forró vizet és az olajat. Adjuk hozzá a szódabikarbónát a forrásban lévő vízhez és kevergessük, hogy feloldódjon. Öntsük ezt a keveréket a tésztába (habzani fog). Rögtön kanalazzuk a tésztát a palacsintasütőbe.

Sima palacsinta

Hozzávalók: 1 csésze teljes kiőrlésű liszt (és zabliszt keveréke), csipet só, ˝ tojás, 1 evőkanál hidegen sajtolt olíva vagy napraforgó olaj, 1-2 dl tej vagy szódavíz, kisütéshez olaj.

Elkészítés: A tojás felbontjuk, felverjük és ketté osztjuk. A lisztet, sót összekeverjük, beletesszük a fél tojást. Folytonos összedolgozás közben felengedjük a tejjel és csomómentesre kidolgozzuk. Állni hagyjuk, és ha túl sűrű, még hígítjuk. A palacsintákat kisütjük. Bármit tehetünk rá, amit szabad. Magokat, édesítővel készített krémeket, sárgarépa-, paszternák pürét.

Ropogós répa

Hozzávalók: 4-6 zsenge tavaszi, vagy 3 nagyobb sárgarépa, 2-3 evőkanál teljes kiőrlésű liszt, bő olaj a kisütéshez.

Elkészítés: A zsenge sárgarépákat megsúroljuk, kettévágjuk. A nagyobb sárgarépákat lemossuk, majd lehámozzuk, és négyrét félbevágjuk majd nyolcrészt szeleteljük. Szép hosszú darabokra. Megforgatjuk a lisztben és a sárgarépákat ellepő, bő, forró olajban barnás színűre kisütjük. Magában fogyasztható, de készíthetünk hozzá mártogatóst is.

 MÁRTÁSOK, ÖNTETEK

Fokhagyma-, kapor- vagy tormamártás

Hozzávalók: 2 evőkanál olaj vagy libazsír, 4 evőkanál teljes őrlésű liszt, csipet só, 1 közepes szál reszelt torma vagy 6 gerezd zúzott fokhagyma, vagy 1 csokor apróra vágott kapor

Elkészítés: A lisztből és az olajból világos rántást készítünk, felengedjük kevés vízzel vagy megmaradt zöldséglevessel, hozzáadjuk a reszelt tormát vagy a zúzott fokhagymát, vagy a kaprot és néhány percig főzzük. Ízlés szerint adhatunk hozzá joghurtot vagy tejfölt, de tojássárgáját is keverhetünk a tejtermékekbe. Ha több vízzel engedjük fel, akkor leves gyanánt tálalhatjuk. Betétként apró kockára vágott és pirított élesztő nélküli kenyeret kínálhatunk.

Mártogatós

1. Snidlinget vágjunk apróra, keverjük el joghurttal, sóval, borssal ízesítjük, behűtve tálaljuk.

2. Frissen készített majonézt keverjünk el egy kanál paradicsompürével. Hűtsük be.

3. Az apróra zúzott fokhagymát sózzuk meg és dolgozzuk jól össze joghurttal. Hűtsük le.

 SALÁTÁK

A salátákból olyan sok fajta van és olyan sok féleképpen készíthetüjük őket, hogy azokra most nem térek ki.

Mindenkinek kellemes gyógyulást kívánok, megfelelő testi és ezzel együtt lelki erősödést!


« Prev Next

Hozzászólás  

#16 Kósáné K Mária 2011-12-18 16:50
Idézet - Emerencia:
Idézet - Kósáné K Mária:
Idézet - Emese:
Idézet - Zoli:
Idézet - Horváth Emerencia:
[quote name=", Emerencia


Kedves honfitársak!

Nem vagyunk egyformák és a nemzetünknek ebből csak haszna van.
.



Köszönöm Zoltán.
Egyébként léteztek és mai is léteznek olyan magas szellemi szinten lévö entitások, melyek képesek arra, hogy fénnyel és levegövel táplálkozzanak.
A földhöz ragadt halandóknak ez ma még elképzelhetetlen....csoda.
Üdv, Emerencia.


Kedves Emerencia!
Az entitások is táplálkoznak, csak nem földi élelemmel, hanem saját rezgésük szerint, más itt élők kibocsátott hullámaival, ebbe persze beletartozik a fény is a magasabb entitások esetén, de inkább úgy lenne helyes mondani, hogy az állandóan jelenlévő összes nanorészecske a levegőben, de a sima entitások csak a növényi és állati és emberi környezetből felvett hullámrészek lecsapolása által élnek, s ők vannak többen, nem a magasabb rendűek.
Az ember azonban úgy van létrehozva, hogy erre képtelen, hisz emésztőrendszerrel van megáldva, s az a fenntartás folyamatában és az egészséges életvitelhez, ki nem iktatható. :)



Kedves Mária,
köztudott, hogy vannak emésztöszervekkel rendelkezö indiai jógik, söt tibeti szerzetesek, akik képesek ilyesmire, ha Ön erröl esetleg nem hallott, az nem azt jelenti, hogy nem léteznek. Világunk még nem teljesen felfedezett...
Hogy ki a Honfitárs, az a nehéz szituációkban derül ki és nem szavakkal.
Egy biztos, SZERETET terén még Önnek is van mit fejlödnie....
Emerencia.


Kedves Emerencia!
Amennyiben a cikk tartamához egyéb hozzászólása nincs, akkor kérném, a felém intézett személyeskedést mellőzni sziveskedjék, mert Ön felé ilyen lépést úgy látom nem tettem. Köszönöm.
(Anikógyörgyivel már lefutottunk itt egy pár kört, s tudtommal nem vagyunk haragban, de ha az igazság baj, majd a szerkesztők értesítenek erről.)
Kósáné K Mária
#15 Emerencia 2011-12-18 13:22
Idézet - Kósáné K Mária:
Idézet - Emese:
Idézet - Zoli:
Idézet - Horváth Emerencia:
[quote name=", Emerencia


Kedves honfitársak!

Nem vagyunk egyformák és a nemzetünknek ebből csak haszna van.
.



Köszönöm Zoltán.
Egyébként léteztek és mai is léteznek olyan magas szellemi szinten lévö entitások, melyek képesek arra, hogy fénnyel és levegövel táplálkozzanak.
A földhöz ragadt halandóknak ez ma még elképzelhetetlen....csoda.
Üdv, Emerencia.


Kedves Emerencia!
Az entitások is táplálkoznak, csak nem földi élelemmel, hanem saját rezgésük szerint, más itt élők kibocsátott hullámaival, ebbe persze beletartozik a fény is a magasabb entitások esetén, de inkább úgy lenne helyes mondani, hogy az állandóan jelenlévő összes nanorészecske a levegőben, de a sima entitások csak a növényi és állati és emberi környezetből felvett hullámrészek lecsapolása által élnek, s ők vannak többen, nem a magasabb rendűek.
Az ember azonban úgy van létrehozva, hogy erre képtelen, hisz emésztőrendszerrel van megáldva, s az a fenntartás folyamatában és az egészséges életvitelhez, ki nem iktatható. :)



Kedves Mária,
köztudott, hogy vannak emésztöszervekkel rendelkezö indiai jógik, söt tibeti szerzetesek, akik képesek ilyesmire, ha Ön erröl esetleg nem hallott, az nem azt jelenti, hogy nem léteznek. Világunk még nem teljesen felfedezett...
Hogy ki a Honfitárs, az a nehéz szituációkban derül ki és nem szavakkal.
Egy biztos, SZERETET terén még Önnek is van mit fejlödnie....
Emerencia.
#14 Kósáné K Mária 2011-12-18 05:21
Idézet - anikogyorgyi:
Idézet - Horváth Emerencia:
Idézet - anikogyorgyi:
Kedves Emerencia, nagyon szívesen és szeretettel :-)
Ennyit tudok ebben a témában :-)


Kedves Anikó,
nagyon sajnálom, hogy miattam vitába kavarodott.
...
Össze kéne fognunk és nem ellenségeskednünk.

Üdvözlettel, Emerencia


Kedves Emerencia !
Maradjunk a tegeződésnél, ha gondolod írjál Zolinak, hogy megadja az email címem, jobban tudnánk beszélgetni személyesen, nem tudom hol laksz, mi Pest megyében, az én Angyalkámnak nincs oldala, "csak" sok gyógyult Embere, bennem nincs indulat, csak az érzéseim "diktálták" a leírtakat, és én sem szeretném, ha bajban vagyok, bármilyen téren, még le is "szúrnának", kicsit bosszantott szevike, de aztán kiírtam magamból (bízom benne nem durván) az én véleményem :-)
Szeretettel : Anikó



Kedves anikogyörgyi!
Köszönöm hogy fenti hozzászólásoddal értékelted itteni egész tevékenységemet, hisz én nem nagyon szoktam dicsekedni a "csak" gyógyultakkal.
Ugyan erről a napodról mit mondhattak előre a csillagok neked? :)
Ajánlom a továbbiakban, hogy érzelmeidet te magad kontrolláld, s ne engedd szabadjára, hisz az ember azért ember, mert különbséget tud tenni értékes és értéktelen dolgok között és uralni tudja ösztönös megnyilvánulásait.
Szeretném, ha a továbbiakban a tudtom nélkül és beleegyezésem nélkül nem adnál számomra feladatot, helyettem másnak ígéretet, pl.: "na majd Mária kifejti ennek a miben létét", én ugyanis máshogyan látom a dolgokat a sejtszintekig menően, s lehet, hogy egyáltalában nem is erről az oldalról közelíteném meg a dolgot, hanem mondjuk rögvest onnan, hogy olyan nincs is, hogy savas szervezet, vagy lúgos szervezet, ugyanis csak egészséges szervezet van, és esetleg méreggel és savas kristályokkal telített... Valamint ami savas kémhatású étel, nem biztos, hogy ártalmas a szervezet részére, mivel az emésztés alatt nem mindenki láthatja, hogy mik "készülnek" belőle, bent a szervezetben. (Erről csakis a látók tudnának egyértelműen állást foglalni, ugyan lehet hogy utána elmagyarázni nem tudnák biológiai és tudományos szinteken, ezáltal szavuk nem hiteles talán a sima emberek előtt, ezért az is lehet, hogy csak kijelentenek dolgokat, vagy csak ajánlanak dolgokat, hogy ne válhassanak támadhatóvá a tudomány emberei által.)
Teljes szeretetemmel kívánom neked, hogy sose kelljen látóvá válnod...
#13 Kósáné K Mária 2011-12-18 04:52
Idézet - Emese:
Idézet - Zoli:
Idézet - Horváth Emerencia:
[quote name=", Emerencia


Kedves honfitársak!

Nem vagyunk egyformák és a nemzetünknek ebből csak haszna van.
.



Köszönöm Zoltán.
Egyébként léteztek és mai is léteznek olyan magas szellemi szinten lévö entitások, melyek képesek arra, hogy fénnyel és levegövel táplálkozzanak.
A földhöz ragadt halandóknak ez ma még elképzelhetetlen....csoda.
Üdv, Emerencia.


Kedves Emerencia!
Az entitások is táplálkoznak, csak nem földi élelemmel, hanem saját rezgésük szerint, más itt élők kibocsátott hullámaival, ebbe persze beletartozik a fény is a magasabb entitások esetén, de inkább úgy lenne helyes mondani, hogy az állandóan jelenlévő összes nanorészecske a levegőben, de a sima entitások csak a növényi és állati és emberi környezetből felvett hullámrészek lecsapolása által élnek, s ők vannak többen, nem a magasabb rendűek.
Az ember azonban úgy van létrehozva, hogy erre képtelen, hisz emésztőrendszerrel van megáldva, s az a fenntartás folyamatában és az egészséges életvitelhez, ki nem iktatható. :)
#12 Kósáné K Mária 2011-12-18 04:20
folyt.:

-Ki állíthat olyat, hogy aki ide hozzászólást beír, az mind "honfitárs"? Kedves anikogyörgyi igen meglepődnél, ha megtudnád kik kérnek tőlem segítséget ezen oldalon megjelent cikkeim alapján, és milyen országokból. Valamint ha a honlapok negatív dolgok ilyen esetekben, akkor meg már nem is értek semmit, mert ugye most is egy honlapon vagyunk... A másik pedig az, hogy tessék már elfeledni, hogy valami is ebben a világban ingyen van. Nincs semmi ingyen, talán csak a fizettséget már valaki megfizette érte, vagy más átvállalta, vagy jelenleg átvállalja. Senki nem jár át a szomszédhoz, hogy ossza meg vele a fizetését. Jól is néznénk ki... A különbség csak a látásmódban van. Valaki a fizetésén könyvet vesz, valaki pedig bútort, házat vagy élelmet. Vagy valaki amíg szellemi terméket hoz létre és azt ingyen nyújtja mások rendelkezésére, nem tud pénzkereset után menni...Valakinek tárgyak az érték, valakinek pedig egyfajta tudás. Viszont mindkettő valakinek, valamikor került valamibe. Ha a másik tudását nem értékeljük és azt mondjuk róla, hogy az nem érték, akkor nézzünk már szembe vele, milyen alapon tartunk rá igényt, hogy megossza velünk? Vagy had kérdezzek egy kicsit durvábban, ha valaki gondolkodó, vagy gyógyító, annak nem kell enni kenyeret?
Hát úgy látszik nem. Eszem megáll.

Ez az újfajta gondolkodás egymás után írtja ki a tudóinkat és gyógyítóinkat, mert mindenkinek minden ingyen kell... Minden ilyen jellegű import eszmei hullám, csak a mostani gazdagoknak kedvez. Rá vesznek bennünket, hogy oldjuk meg a társadalmi feszültségeket magunk között, helyettük.
Gondolkodjunk már emberek!
Régen egy gyógyítót például eltartott egy község, mert része volt a közösségnek, manapság ez már nem így működik... van róla pár évtized tapasztalatom, és a végeredménye elég siralmas.

Borzasztónak tartom, hogy mik hangzottak el itt, méghozzá vica versa (fordított szerep) osztásban.
#11 Kósáné K Mária 2011-12-18 04:17
:o Látom itt már minden lefutott, ami létezhet... Amint figyelgetem meg is oldódott minden. Anikógyörgyi skypot cserélt Emerenciával és ezzel szerintem már minden infót meg is kapott. Ha mégsem, akkor kérek még egy további visszajelzést kedves Emerencia, hogy további válaszokat kaphasson.
Már csak pár észrevételt ha megengednétek:
- a kérések még a mi népünkben, tényleg nem így kezdődnek: " Nos csak azt szeretném megtudni, hogy..." s a végére odaírjuk, hogy egyértelművé tegyük, hogy egy valakitől akarnánk ezt megtudni: "Válaszát szeretettel várom,s köszönöm"
A szeretet szón milliók mást és mást értenek... ezt nem fejteném ki. Hogy hogyan lehet szeretettel várni, azt sem fejteném ki, de ha kivesszük a szeretet szót akkor ez marad: "Válaszát várom, s köszönöm" vagyis felszólítom az illetőt, és még előre is bocsátom, hogy el is várom a válaszát, mert ugye előre megköszönöm, tehát elvárom, hogy a válasz megérkezzen a felszólításomra, hisz már "adtam" érte valamit, a "köszönöm" szót.

- Nem csodálom, hogy "szeviké"-nél kinyílt a bicska a zsebben, ugyanis ő maga is évek óta kéréseket és kívánságokat teljesít, s tuti hogy őt sem így szokták felkérni, hogy segítsen valakinek. S akkor még "szeviké"-ről még az sem állítható, hogy konzervatív lenne, és az illemre hajtana.
Mellesleg megjegyzem pont ő az élelmek egyik legjobb ismerője, hisz nem hiába 10 évi kutatás előzte meg a saját fél év alatt kivitelezett eredményét."szeviké"-vel teljesen egyetértek abban, hogy a kérés elolvasása alapján ő is azt vonta le, amit én is, hogy az utóbbi időkben olyan kérések futnak be hozzánk, hogy mindent gyűjtsünk ki, mindent állítsunk össze, és mindent oldjunk meg a kérést előterjesztő helyett, hisz már mi úgyis tudjuk azt a tudást, és utána majd ők vagy felhasználják, vagy nem, vagy majd változtatnak saját ízlésük szerint rajta... Aki évtizedek óta emberekkel foglalkozik, és napi 10-50 levele van naponta, az már nem sűrűn szokott könyörögni, hogy valaki valamit tegyen már meg a saját érdekében, s ne csak másra dobja azt amit ő is megtehetne.
(folyt.)
+2 #10 Emese 2011-12-15 12:35
Idézet - Zoli:
Idézet - Horváth Emerencia:
[quote name=", Emerencia


Kedves honfitársak!

Nem vagyunk egyformák és a nemzetünknek ebből csak haszna van.
Minden egyes megnyilvánulás (itt is) az ember "akkori" állapot tükrét vetíti felénk, de nekünk a kimondott szándék tanácsait kell leszűrnünk belőle. Ha nem idevaló, megtévesztő vagy ellenséges gondolatokat éreztem volna a szövegben azonnal töröltem volna. Azt szeretném ha továbbra is úgy könnyítenétek a mi dolgunkban, hogy hagyjátok, hogy mi hárman döntsük el (szerkesztők) mi maradhat az oldalon és mit kellene másképp írni illetve törölni. Persze minden hozzászólás alatt van lehetőség arra is, hogy figyelmeztessétek a "figyelőket" (moderátorok) ha úgy gondoljátok, ott valami nincs rendben. Ezt megkapjuk és amint tudunk beavatkozunk, ha a szükség úgy kívánja.

Máriánkat személyesen is ismerem és tudom, hogy nem akad fel egy ilyen hozzászóláson, sőt értékeli az egyenes rövid beszédet, igaz ö maga, inkább az alapos válaszok embere.

Meg kellett volna várni (türelemmel) az ő válaszát a második bejegyzésre, habár már az elsőben érteni lehetett, hogy itt személyes kapcsolatot kell teremteni, mert ez már nem tartozik másokra, pont az egyedi estek végett.

Mária nagyon el van foglalva és most is terepen van és gyógyít, ezért nem válaszolt, de ha újra internetközelbe lesz, egész biztos, hogy segíteni fog bárkinek és nem is kell az erszényt nagyon nyitogatni: :lol:

Amit ajánlani merek, hogy írj meg a hozzászólásokban egy drótposta címet ahol kéred, hogy jelentkezzen amint erre ideje adja.

Szerintem szevike csak tömören kicsit "konyhai magyarral" :-) jelezte mi lenne a legrövidebb és hatásos út. És valóban az. Az igaz, hogy az elsö irása eltérőbb az eddigi fogalmazásmódoktól, de valójában a lényeg ott lapult és azt írta le amit Máriánk is mondana, hogy minden egyes embernek kizárólag rászabott élmódváltoztatást tud tanácsolni és azt nem szabad általánosítani.
Ezért kedves Emerencina én is azt tanácsolom kérjél tőle élérhetőséget. írjál neki személyes levelet, vagy találkozz vele, ha Gyöngyöspata közelébe élsz.



Köszönöm Zoltán.
Egyébként léteztek és mai is léteznek olyan magas szellemi szinten lévö entitások, melyek képesek arra, hogy fénnyel és levegövel táplálkozzanak.
A földhöz ragadt halandóknak ez ma még elképzelhetetlen....csoda.
Üdv, Emerencia.
+2 #9 Zoli 2011-12-15 12:00
Idézet - Horváth Emerencia:
[quote name=", Emerencia


Kedves honfitársak!

Nem vagyunk egyformák és a nemzetünknek ebből csak haszna van.
Minden egyes megnyilvánulás (itt is) az ember "akkori" állapot tükrét vetíti felénk, de nekünk a kimondott szándék tanácsait kell leszűrnünk belőle. Ha nem idevaló, megtévesztő vagy ellenséges gondolatokat éreztem volna a szövegben azonnal töröltem volna. Azt szeretném ha továbbra is úgy könnyítenétek a mi dolgunkban, hogy hagyjátok, hogy mi hárman döntsük el (szerkesztők) mi maradhat az oldalon és mit kellene másképp írni illetve törölni. Persze minden hozzászólás alatt van lehetőség arra is, hogy figyelmeztessétek a "figyelőket" (moderátorok) ha úgy gondoljátok, ott valami nincs rendben. Ezt megkapjuk és amint tudunk beavatkozunk, ha a szükség úgy kívánja.

Máriánkat személyesen is ismerem és tudom, hogy nem akad fel egy ilyen hozzászóláson, sőt értékeli az egyenes rövid beszédet, igaz ö maga, inkább az alapos válaszok embere.

Meg kellett volna várni (türelemmel) az ő válaszát a második bejegyzésre, habár már az elsőben érteni lehetett, hogy itt személyes kapcsolatot kell teremteni, mert ez már nem tartozik másokra, pont az egyedi estek végett.

Mária nagyon el van foglalva és most is terepen van és gyógyít, ezért nem válaszolt, de ha újra internetközelbe lesz, egész biztos, hogy segíteni fog bárkinek és nem is kell az erszényt nagyon nyitogatni: :lol:

Amit ajánlani merek, hogy írj meg a hozzászólásokban egy drótposta címet ahol kéred, hogy jelentkezzen amint erre ideje adja.

Szerintem szevike csak tömören kicsit "konyhai magyarral" :-) jelezte mi lenne a legrövidebb és hatásos út. És valóban az. Az igaz, hogy az elsö irása eltérőbb az eddigi fogalmazásmódoktól, de valójában a lényeg ott lapult és azt írta le amit Máriánk is mondana, hogy minden egyes embernek kizárólag rászabott élmódváltoztatást tud tanácsolni és azt nem szabad általánosítani.
Ezért kedves Emerencina én is azt tanácsolom kérjél tőle élérhetőséget. írjál neki személyes levelet, vagy találkozz vele, ha Gyöngyöspata közelébe élsz.
+3 #8 Horváth Emerencia 2011-12-15 10:59
Idézet - anikogyorgyi:
Kedves Emerencia, nagyon szívesen és szeretettel :-)
Ennyit tudok ebben a témában :-)


Kedves Anikó,
nagyon sajnálom, hogy miattam vitába kavarodott.
Szeretnék Önnek azért írni pár sort, mert bánt a dolog.

Nem jellemzö rám, hogy bárkivel is cinikus legyek, ha így jött le, elnézést kérek az érintettektöl, elsösorban Kósáné K. Máriától, aki biztosan kiváló szakember a területén!
A cikkíró megszólítás azért történt, mert pár napja, hogy egyáltalán a lapon járok és nagyon érdekes olvasnivalókra bukkantam, melyekröl már sokat eddig is tudtam. Annyira pici betükkel áll odafent a cikket író neve, hogy az ember nem is veszi észre, elsöre.
Kicsit azért háborogtam, mert ugyan már régen nem eszek egyáltalán kenyeret, sem cukrot (ezt korábban sem ettem, s nincs 50 Kg feleslegem.), mert tudom milyen ártalmas....nem vagyok kényelmes típus, nagyon sokat kutatok az igazság meglelése érdekében. (a hátsó felem pedíg gyakran mozgatom, de mindenki a sajátjából indul ki, gondolom szevike is így tesz.)

Örültem, hogy találtam egy ilyen oldalt, mert azt hittem, gyorsabb válaszokat kaphatok, hisz tényleg nem könnyü megbízható személyekkel kapcsolatba kerülni.
A férjem szenved az utóbbi idöben savasodástól, azért kérdeztem erröl...nem akarom, hogy gyógyszereket szedjen...én magam is inkább alternatív dolgokat választok.
Semmit sem kaptam ingyen, mivel, hogy a drága nagyszüleim (bolgár kertész),kulákok voltak, amiért megdolgoztak keményen, mindent elvettek tölük (államosítás), ez hatással volt az édesapámék és a mi generációnkra is. Aki átesett ilyenen, az tudja miröl beszélek. Tehát semmit sem vártam ingyen soha....Az átkos rendszert elszenvedtük mindannyian.
Azt nem csodálom, hogy az emberek már a humorérzéküket is elveszítették,mert ami jelenleg Magyarországon folyik, az több mint aljasság. Szerintem Szevike is jobban tenné, ha ott élesítené a méreg fogait, mert olyan emberrel teszi ezt, akit egyáltalán nem ismer....hát igen ez is jelzi, mekkora a baj, hogy pár sor EKKORA indulatokat vált ki.
Nagyon sajnálom ami történt!!! Mégegyszer köszönöm Önnek, hogy nem értette félre a levelemet és ismeretlenül is mellém állt!
Szerintem álhatott volna egy rövid tájékoztató a megelözéssel kapcsolatban, hisz az lenne a legfontosabb. A MEGELÖZÈS.
Ha nincs megelözésre lehetöség, akkor bocsánat a dilettáns kérdésemért...
Össze kéne fognunk és nem ellenségeskednünk.

Üdvözlettel, Emerencia
#7 szevike 2011-12-15 08:20
Kedves anikogyorgyi! Nekem nincs időm kőrbe írni és udvarolni az embereket a neten..A lényeget röviden,tömören megírtam,hogy ezeknek a dolgoknak a folyamata hogyan működik,mivel a kényelmet szokták meg az emberek.Amit kérdeznek általában azok nagyon kényes és összetett,nagyon egyénireszabott válaszokat igényel.Ezeket egyértelműen nem lehet megválaszolni,a folyamatban sokat kell kérdezni és a legnagyobb tudásunk szerint segíteni az embereknek.De nagy részt a kényes kérdésekben neten ezt nem lehet megoldani,illetve egy-egy emberen órákat űlni válaszólgatni írásban,,,,ezt ugye senki nem várja el senkitől?Mindenkinek az ideje drága és azért vannak akik ebből élnek,ez a dolguk,feladatuk.Mint az orvosok, csak azok nem gyógyítanak hanem gumicsontot rágatnak a betegekkel.Tehát szinten tartják őket a gyógyszermaffia számára.Csak mellesleg én 50 kg-ot fogytam,10 éves kutatás munkám után, amit 6 honap alatt csináltam.De egyébként ha a neten beütöd a googlébe a főbb szavakat,hogy lúgosító étrend,ételek,mindent megtalálsz.Emerencia megfogalmazása sem Matyó himzés,,,,,,írjátok már oda,,,meg,hogy ő még nem jutott el odáig,hogy levegőből és fényből táplálkozzon...Ezt a Marika fele címezte,ezt az udvarias kérést...Hááát erre én sem válaszolnék.Szép napot

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló