37. HELYNÉVKUTATÓK KRITIKAI ÖSSZEHASONLÍTÁSA

A régi és az új világ helynévkutatási irányzatának szemléltetésére elegendő Steinhauser és Weigl Henrik irányelveinek Kranzmayerrel szembeni kirívó ellentéteire rámutatni. Az Anschluß éveiben a B. északi részét is magában foglaló Nieder-Donau helyneveiről író Weigl Henrik még őszintén ki meri jelenteni, hogy számos helynév jelentését, eredetét nem lehet megfejteni.

Jóllehet, Steinhauser és Weigl Henrik munkái az akkori hitleri Németo. hiv. elismerésével, az uralkodó NSDAP (National Sozialistische Deutsche Arbeiter Partei) kiadásában jelentek meg, minden germanizáló törekvésük mellett is megőrzik a tud. kutatás egyik lényeges feltételét, a higgadt gondolatfűzést, érvelést. Velük szemben a mai u.n. demokraták, kiváltképen Kranzmayer és Bürger, lépten-nyomon gúnyolódnak vagy mélyen hallgatnak, amikor tagadhatatlan magyar eredettel vagy vonatkozással állnak szemben. Amíg a nem-céhbelieket állandóan ostorozó Kranzmayer és Bürger a magy. eredetű dűlőneveket egyáltalán, a magy. folyónevek közül (ld. a 12. fej.-et is!) pedig csupán a Sárvizet említik, addig a NSDAP szellemét tükröző Steinhauser külön fejezetet szentel nemcsak a magyar eredetű dűlő-, hanem vízrajzi neveknek is B.-ban. Ugyancsak tárgyilagosságra vall, hogy a hitleri megszállás idején Steinhauser a történeti hűségnek megfelelően, kifejezetten rá mer mutatni az ezeréves magyar múltra. Tehát a mai „agyondemokratizált" osztrák nacionalistákkal ellentétben, nem rejti véka alá az ezeréves magyar jelenlét valóságát B.-ban. Éppen ezért ismételten kiemeli, a magy. hatást: „Die Bedeutung Westungarns für den ungarischen Staat, zu dem das Burgenland vor 1921 gehörte, rief zuerst ungarische Forscher wie János Melich, Konrad Schünemann, Elemér von Schwartz, Elemér Moór u. István Kniezsa auf den Plan. Es ist auch selbstverständlich, daß die bis 1921 währende Zugehörigkeit des Burgenlandes zum ungarischen Staat in den Orstnamen ihre Spuren hinterlassen hat. Das macht sich vor allem in der Form geltend, in der die Namen überliefert sind."¹

A Schwartznak tulajdonított tévedések eltörpülnek az osztrák szerzők szándékos ferdítései, féligazságai v. költött adatai mellett. Mint pesti egyet. tanár és a nemzeti eszmétől áthatott ciszterci szerzetes, méltó utódja volt Ipolyi Arnoldnak, az egri Kandrának, továbbá Mindszenty, a másik vasi magyar mellé is méltó kortársként állítható. 1932-ben kiadott magy. nyelvű szakkönyvével ő volt megalapítója és elindítója a nyugati végek toponymiai kutatásának. Amíg osztrák részről a máig is tartó nyelvöltögetések várhatók voltak, addig a magy. (Moór) kritika ügyetlen, túlzott és indokolatlan. A germán fajelmélet bajnokai az elfogultság vádjával illetik Schwartzot, mert tud. bírálatot kiálló módszerrel sikerült neki mintegy 130 magy. eredetű b. helynevet kimutatnia. Elsőnek bizonyította be a FIDISCH szónak a magy. FÜZES szóval való értelmi azonosságát. A Kárpát-medence felszabadulása és újraegyesülése után a szellemi küzdelem végül is őt fogja igazolni. Az egyik kismartoni betolakodó „históriai tudatlanságáért" rója meg, mert hiteles kútfőre (Annales, Fulda, A.D. 894) hivatkozva, Ny.-Magyaro.-t a honfogl. korában pusztának és lakatlannak mondja.²

Moór német nyelvű könyvében (1936) a céhbeliek fölényével ítéli el „az említésre sem méltó dilettánsokat", mégis saját maga is az egykori monarchia germán-szláv hatása alatt áll. Bírálata — amely szerint Schwartz cáfolására egész könyvet kellene írni — elsősorban önmagára vonatkoztatható. Szinte elképesztő az a tudománytalan részrehajlás, amellyel a hun-avar valóságot kutatásaiból kirekeszti. Még csak meg sem kísérli a szlávoknál jóval számosabb hun-avar államformáló nép hat évszázados jelenlétét a helynevek megfejtésénél figyelembe venni.

Schwartz Elemér kutatását a magy. nemzeti öntudat hatotta át, míg Moór (magyarnak tűnő neve ellenére!) a jéghideg tudós álarcát öltve magára, a tárgyilagosság határát könnyelműen túllépte. Ha ellenségeink tud. köreiben mindössze feleannyi „tárgyilagosság" lappangana, mint Schwartz műveiben, akkor nem kellene félteni történetünket, ősi határainkat. Moór is egyike azoknak, akik az idegen-imádat túlzásbavitelével segítik elherdálni azt a keveset is, ami jogos ősi örökségünkből még megmaradt. Germán ellenségeink ezért lépten-nyomon örvendezve hivatkoznak áltud. germánosító, szlávosító megállapításaira.

Az ú.n. Landesregierung már egy hónappal Schwartz helynévkönyvének megjelenése után felemelte ellene tiltó szavát Kismartonban, ahol a „tartományi" könyvtár a mű hiv. német fordításával gyarapodott. Avval a fordítással, amelyet a szerzői jog becstelen semmibevételével, tolvajok módjára, a szerző tudta ésengedélye nélkül eszközöltek. Íme, az osztrák „demokrácia" eggyel több erkölcstelensége! Karner, a kismartoni helytartótanács akkori megbízottja is a szláv-karoling mítosszal fenyegetődzik.³

A bécsi helynév-hamisító boszorkánykonyha két legbuzgóbb tagja, Kranzmayer és szerzőtársa üzelmeire már előzőleg is többször utaltunk. Középkori okleveleink óriási többségű magyar helynévanyagát lekicsinyelve, a saját, puszta feltevéseikkel hengerelnek le mindenkit, így Schwartzot is, aki útjukban áll. Magyarellenes adataikat szajkózva ismétlik, a göbbelsi uszításnak akaratlanul is szerény terjesztőivé válva. Kranzmayer unalomig hangoztatja a réges rég letűnt és népi helynévi nyomokat nem hagyó római gyarmatkorszakot, de a jelenleg is érzékelhető magyar uralmat egyszerűen kihagyja. A lelkiismeretesség teljes hiányáról tesz tanúságot, amikor ilyen feltűnő elfogultság közepette nem általi tud. módszereire, tévedhetetlenségére hivatkozni, a nálánál sokkalta tárgyilagosabb kutatókat lefitymálva.

Magukat a tudomány grál-lovagjainak tartó bécsi germanisták a hiteles adatok nélküli bizonyítási eljárást t.k. ilyen szómenettel helyettesítik: „Das läßt sich zwar nicht belegen, ist aber durchaus möglich." Bürger kifejti, hogy szerzőtársa, Kranzmayer javaslatára „0" (nulla) jelzés kerül a magyarul nyomtatott helynév elé, ha: 1) azt hivatalosan alkották; 2) okl.-ben nem fordul elő; 3) nyelvtörténeti szempontból hamisítás(?) áll fenn. A sok közül egyetlen eset is beszédesen szemlélteti saját ígéretük megszegését: Borostyánkő tárgyalását is „0" jelzéssel vezetik be, annak ellenére, hogy az oklevelek (vagyis Beleg-ek) hétszer említik. (Ld. az előző fej.-ben.) Vajjon a 6-7 évszázados, magyar írásmódú, hiteles okiratok helynevei is „mesterséges alkotások", csak azért, mert magyarok által magyarul íródtak?

Tudománytalan eljárásukra jellemző az ilyen érvelés is: „Im ersten Fall würden sowoll Winden wie SASONY auf eine alte Volkszugehörigkeit hinweisen." Miután kútfőkkel nem igazolható névfejtése elhangzott, így tömjénezi társát Bürger: „Das ist die starke Seite der kranzmayerischen Deutung." Így dicsőíti egymást a két szerző, és ezt a módszert tartják dilettantizmustól mentes tudománynak! Részrehajlásuk tagadhatatlan jeleként a magy. vonatkozások (kikerülhetetlen) feltárásánál nem fogja el őket a pártatlan tudós felfedezési öröme. Annál inkább röppen a lelkesedés szláv összefüggésnél: „Sie enthalten ungemein wertvolle Fingerzeige …”⁴

Ha már minden képzeletbeli érvből kifogytak, a gúnyolódáshoz folyamodnak: „SÁR, SÁRVÍZ für die Leitha ist jene Schwalbe, die noch keinen Sommer macht, ebensowenig SELYEG für die WULKA." Ilyen és hasonló kifejezéssel tűzdeli tele a „dilettantizmustól" mentes „tudós színvonalat", egyszerűen elhagyva a SÁRHEGY (Lajta-hegység) említését. Az azonos nevű folyó és hegy 1043. okl.-ben fordul elő. Következetesen megfeledkezik a Fertő tóról is. Ahol „szláv eredetet" képes belemagyarázni, ott a legkisebb patakot is részletesen és több helyütt tárgyalja, de az ú.n. „Burgenl." északi részét uraló, nagy kiterjedésű Fertő tavat egyetlen szóval sem érinti, mert annak német neve csak késői (1313) keletkezésű. Mi más ez, ha nem elfogultság? A lényeges tényezők mellőzésével szemben a jelentékteleneken rágódik. Kifogásolja a magy. helynevek gyakori változását, anélkül, hogy figyelembe venné annak tulajdonképeni okát.⁵

Kranzmayerre vall, hogy elsikkasztotta az 1969. nagyfalvi nemzetközi értekezlet által kitűzött előadást, amennyiben önkényesen megmásította előadásának tárgyát. Pedig eredetileg, a rendezőség felkérésének megfelelően, az AVAR-TÖRÖK helynevekről tartandó előadásra vállalkozott. Félrevezetve tehát megbízóit, egyszerűen elvetette a megígért tárgykört, és előadását a pángermán terjeszkedés és hamisítás szolgálatába állítva, hamis helynév-elméletét ismertette. A tőle megszokott áltudományos módszerrel egyszerűen kirekeszti az AVAR-TÖRÖK HELYNEVEK lehetőségét, mondván, hogy azokat a németből is éppoly könnyedén le lehet vezetni. Nem meglepő tehát, hogy nagyfalvi előadása is hírhedt b. helynévkönyvének hamis módszereit és germanista következtetéseit tükrözi.⁶

A szándékos ferdítésektől sem riadva vissza, Harmuth teljesen szlávofil szellemben intézi el a földrajzi neveket. Megemlékezik a Fertő tóról is, de csupán azért, hogy rányomja a szláv bélyegzőt, amennyiben a Plinius-féle Lacus Peiso-t az illir-szláv nyelvből próbálja levezetni. Még ha történetesen igazolható is lenne az általa felvázolt tört.-földrajzi kép, akkor is nyakatekert mesterkedés, mivel sem a Fertő, sem a Balaton latin neve nem maradt használatban. Mennyivel inkább kellett volna a latinnál sokkal hosszabb idő óta (több mint ezer éve) használt „Fertő" elnevezést fejtegetnie! Ha már azonban elvetette a kockát, járjuk végig mi is az utat. Schoenwisner és Rumi szerint a bojok BOJER-See, BOI-See, PEI-See-jéből alakult ki a Plinius által átvett PEISO. Ami pedig az illireket illeti, utalunk az egyik közismert osztrák kutatóra, aki (1973-ban) mellékvágányra tolja a szlávizáló körök által felkapott homályos illir-eredet elméletét. Vajha, ez az idők jelének tekinthető gyengécske fény osztrák berkekben is szétáradva meghozná a maga felvilágosító hatását! fine, Weigl H. von. véleménye: „Die Volksbezeichnung ,illyrisch' wird heute von den Sprachforschern NICHT MEHR voll akzeptiert, besser wäre wohl die Bezeichnung ,vorkeltisch' oder ähnlich, da uns das Volkstum dieser Sprachen-gruppe, von der die Illyrer nur ein Teil waren, nicht bekannt ist."⁷

Fekete Zsigmond a Fertő avar eredetét ekként vezeti le: (Pallus) ELEDE (Itinerarium HYEROSOLIMITANUM) az ELETEO (előtő) régies szóból készült, amint őseink is a Fertő-t FERTEO-nek írták. T.i. az ELEDE magyaros hangzású, de elferdített szóban a Fertő avar elnevezését látja. Hasonlóképen értelmezi a BALATON avar nevét: BILISATEO. Szerinte a régi íróknál olvasható PELISSA a Bilis vagy PILIS, PELES latinosítása.⁸

Alig van még földrajzi nevünk, amely oly gyakran fordul elő az okl.-ben, mint a Fertő. Korai (1074) említése is sejtteti avar eredetét. Harmuth azonban, mint szemellenzős germán nacionalista, meg sem kísérelve az avar eredetet tud. kritikával cáfolni, a von. magy. kutatási eredmények alaptalanságát az „ószlovén hatás könnyű felismerésére" utalva, mondja ki.⁹A hazánkat ábrázoló térképeken — még a Habsburg elnyomás első százada alatt is — a Fertő magy. névalakja szerepel, és csak mellesleg a latin-német: FERTOW 1528, FEURTEW 1570, FERTU 1579, FERTEW az 1585., 1626. és 1647. térképen. (E térképek további adatait ld. a 10. fej.-ben.)

A magyar irodalomban megközelítőleg sem létezik olyan fajelméleten élősködő hazugság-halmaz, mint amilyent a Kranzmayer által is dilettánsnak osztályozott Zimmermann összehord. Ilyen minősítés miatt nekünk is minden további nélk. mellőzni kellene, ha nacionalista indulattól fűtött kontárkodásai ártalmatlanok lennének. Megnevezésével az avatatlanok figyelmét hívjuk fel arra, hogy germán részről (Hitler után egy emberöltővel is!) milyen kíméletlen faji jellegű harc folyik nemcsak az ideiglenesen elcsatolt nyugati határsávért, hanem a Dunántúl egyharmadáért, egészen a Rábáig. Okl.-re csak ott hivatkozik, ahol a germánságnak használ. Ilyenek hiányában pedig ő is a felfújt szlávizálással igyekszik kijátszani a magyarságot. Még a hunok elől Itáliába menekülő, szentjeiket is magukkal cipelő római telepesek Siedlungs-fortbestand-jával is előhozakodni merészkedik, viszont kizárja annak lehetőségét, hogy a magyarok „csak részben" is letelepedtek volna a nyugati végeken. Szentgotthárdot és az attól D-re fekvő vend falvakat germánnak, a trianoni határ keleti oldalán sorakozó színmagyar helységeket pedig „vegyes nyelvűnek" tünteti fel Ethnographisches Ostburgenland c. térképvázlatán. Feltűnő, hogy a szlávok által északon elrabolt három Moson vármegyei község, délen pedig a Vendvidék lakosságának germán v. vegyes eredetét nem kutatja. Vajjon a trianoni határral minden etnikai kérdést „igazságosan" megoldottak? Talán csak magyar területek hátrányára szabad követeléseket támasztani, de a szlávok által bitorolt földdel szemben nincsen semmiféle germán igény? Már ez a tény egymagában is elárulja kizárólag a magyarsággal szemben gyakorolt szörnyű elfogultságát.¹⁰

Előttünk van még 3 olyan német nyelvű munka, amelyek osztrák földön élő magy. származású szerzőktől valók. Annyira germán befolyás alatt állnak, hogy Kranzmayer uszályhordozóinak is beillenek, különösen tanítványa, Győri Vilmos. Emberileg érthető okokból tanára kisiklásait vonalvezetésként követte doktori értekezésében. Talán lesz még alkalma a kényszerhelyzetben elkövetett hibák helyreigazítására. Török Sándor is valótlannak tartja azt a bécsi germanistáktól kölcsönzött elméletét, amely szerint az egykori stájer, sőt burgl.-i magy. telepesek a tatárok elől menekültek nyugatra. Cáfolatul szabatos rövidséggel itt csak arra emlékeztetünk, hogy az UNGER-előtagú alsó-ausztriai és stájer helynevek közül néhányat jóval a tatárjárás előtti időkből őriztek meg az oklevelek. „FALVA" (VALWA, 1147) és ennek formái, mint pl. VALIBA a további három évszázad folyamán, a középkor végéig szerepelnek oklevelekben. A ma is használt FALLBACH (UN-GERNDORF mellett) csak 200 év múlva, 1346-ban jelentkezik először.¹¹Ott van aztán UNGERBACH helység, Kirchschlag járásban (1155-62), VNGERNDORF, LAA jár. (1172), Styriában a Schwartzau melletti UNGERDORF 1157. (Ld. a 11. fej.-et is.)

Amíg Győri Bécsben helynevekkel, addig négy évvel később Somogyi László Grácban a b. magyarokkal foglalkozik doktori értekezésében. Ő is osztrák-germán szemléletű tanárainak nyomására veszi át a Kranzmayer-féle szlávofil hazugságot, amely szerint a b. helynevek 18%-a „szláv eredetű". Hasonló valótlanság a „karolingische Kolonisation" említése. Egyébként terjedelmes, alapos dolgozat, amelynek egyes adatait, dokumentációját az elkövetkező kárpát-medencei újjárendezés során forrásként használhatják a kutatók. Különös érdeme, hogy Felsőőr, Felsőpulya ősmagy. településein kívül a fertővidéki puszták és a Vas vármegyei majorok színmagy. alkalmazottjainak szociográfiáját is ismerteti.

A karolingi túlzások elleni óvásunknál is hivatkozhatunk Steinhauserre, aki a hitleri időkben is mérsékletre int a karolingi eredettel kapcs.: „Daher scheint es mir auch verfehlt, im Burgenland nach Ortsnamen ältester Prägung. Also etwa nach echten ING- und HEIM-Namen zu suchen, wie wir sie in Niederdonau u. besonders zahlreich in Oberdonau finden."¹²

Az utolsónak maradt kritikai arckép is érleli a gondolatot, hogy a jó magyaros név egymagában még nem szavatolja hordozójának magy. lelkületét. Több mint négy évtized választja el a Schwartz-féle helynévkönyvtől, de Magyar Arnold N.-Újvárról szóló monográfiája nem fejlődést, hanem visszaesést jelent a tárgyilagos kutatás terén. A négy évtizedes szakirodalomból egyoldalúan, csupán az austro-marxisták szemléletét veszi át kritikátlanul. Így t.k. a feltevésekre épült karoling-elméletet szolgai módon adja tovább. Bámulatosan szűk látókörrel intézi el a csak fél százada megszállt szentistváni földet. Gyáva félénkséggel meg sem említi ama történeti tényt, miszerint N.-ÚJVÁR EZER ESZTENDEIG MAGYAR FELSÉGTERÜLET VOLT. Viszont arra van gondja, hogy a germanistákat utánozva, a hunok kárpát-medencei államiságát csekély ötven esztendőre rövidítse le.

Aki ad valamit a lelkiismeretére és a tárgyilagosságra, annak történet-földrajzi mondanivalóját alapos őstörténeti (nemcsak római!) előtanulmányokra kell felépítenie. Angol-francia nyelven egymás után látnak napvilágot a karoling mítoszt cáfoló művek, lerántva a leplet a germán ferdítésekről. Érdekes megfigyelni, hogy a kettős mértékű germán történetszemléletben, a Drang-nach-Osten hatalmi terjeszkedésénél nem kifogásolják az egyházi tisztségeket bitorló világiak által elkövetett visszaéléseket. Ám, ha ugyanazon írók protestáns szemszögből tárgyalják a r. kat egyház szerepét, akkor nem győzik mértéken felül támadni a IX-X. szd. miatt.

Vizsgálódásaink folyamán már konkrét hivatkozással rámutattunk, hogy újabban a német szakirodalom bátor úttörői szakítanak a gyűlölködő krónikásaik tört. hagyatékával. A magyarságtudománynak, az egyetemes európai történetírásnak hosszú időre lesz szüksége ahhoz, hogy a Magyar A.-féle germanista propagandától megtisztítsa a történelmet.

MAGYAR NYELVŰ KONYVÉSZET

A magyar nyelv történeti etimológiai szótára, Bpest, 1976

Az ezeréves Magyarország, a Pesti Hírlap kiad., Bpest, 1939

Bóna István: A középkor hajnala (A gepidák és a longobárdok a Kárpát-medencében), Bpest, 1974

Bóna István: A magyar régészet regénye, Bpest, 1968

Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza, Bpest, 1890

Csobánczi Elemér: Nagy-Magyarország vagy nemzethalál, Ausztrália, évsz. nélk.

Csonka Emil: A száműzött bíboros, München, 1976

Czermann Antal: A magyar külpolitika új útjai. Vasárnapi Levél kiad., Klagenfurt, 1957

Dienes István: A magyar régészet regénye, Bpest, 1968

Dienes István: A honfoglaló magyarok, Bpest, 1972

Duray Miklós: Kutyaszorító, N. York, 1983

Erdélyi István: Adalékok a magyarság eredetkérdéséhez, London, évsz. nélk.

Ezerszínű Magyarország, Bpest, 1970

Fehér M. Jenő: A korai avar kagánok, B. Aires, 1972

Fejérpataky László: Magyar czímeres emlékek, 3 köt., Bpest, 1901, 1902, 1926

Fekete Zsigmond: Magyarország a honfoglalás előtt, B. Aires, 1976

Ferenczy Endre: A magyar föld népeinek története a honfoglalásig, Bpest, 1958

Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei, Kir. Magy. Egyet. Nyomda, Bpest, 1938

Györffy György: István király és műve, Bpest, 1977

Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet, III. kiad., Bpest, 1935, 1-5. köt.

Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történetéből, Genf, 1864 és Pest, 1868

Illés József: A magyar állam és társadalom szervezete a honfoglaláskor, Bpest, 1916

Imre Samu: A felsőőri nyelvjárás, Bpest, 1971

Juhász László: Burgenland, történelmi útikalauz, München, 1976

Kalász Elek: A szentgotthárdi apátság birtokviszonyai és a ciszterci gazdálkodás a középkorban, Bpest, 1932

Karácsonyi János: Történelmi jogunk hazánk területi épségéhez, Youngstown, 1982

Kálmán Béla: Nyelvjárásaink, Bpest — Dabas, 1977

Kniezsa István: A magyar nyelv szláv jövevényszavai, 2 köt., Bpest, 1955

Kótai Zoltán: Mindszenty album, Cleveland, évsz. nélk.

Kring Miklós: A muraközi országhatár, Bpest, 1942

László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete, Bpest, 1944

László Gyula: Vértesszőlőstől Pusztaszerig, Bpest, 1974

Magyar utónévkönyv, Bpest, 1972

Magyarország helységeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása.

Magy., latin, francia es angol nyelven kiadta a Magyar Béke küldöttség, Bpest, 1920

Magyarország története, I. köt., Bpest, 1967

Marina Gyula: Ruténsors — Kárpátalja végzete, Toronto, 1977

Maróthy-M. Károly: Az ismeretlen Mindszenty, Editorial Pannonia, B.Aires, 1958

Merényi Lajos: Herczeg Esterházy Pál, Bpest, 1895

Mindszenty József: Padányi Bíró Márton élete es kora, Zalaegerszeg, 1934

Mócsy András: Pannonia a korai császárság idején, Bpest, 1975

Mócsy András: Pannonia a késői császárkorban, Bpest, 1975

Moldova György: Az Őrség panasza, Bpest, 1974

Musil Róbert: A tulajdonságok nélküli ember. Fordítás németből. Bpest, 1977

Nagy Géza: Magyar nemzetségek. Változatlan utánnyomás. B. Aires, 1974

Nagy Sándor: A magyar nép kialakulásának története, B. Aires, 1968

Nádas János és Somogyi Ferenc: A Magyar Találkozó Krónikája, XXII. és XXIII. évfolyam, Cleveland, 1983, illetve 1984

Pauler Gyula: A vezérek kora István királyig, B. Aires, 1974

Rados Jenő: Magyar kastélyok. Kir. Magy. Egyet. Nyomda, Bpest, 1939

Schwartz Elemér: A rába-lapincsközi nyelvjárás hangtana, Bpest, 1914

Schwartz Elemér: A nyug.-magyarországi német helységnevek, Pécs, 1932

Schwartz Elemér: Harc a nyug.-magy.-országi német helynevek körül, Bpest, 1933

Sebestyén László: Vitairat Kézai Simon védelmében, Bpest, 1975

Somogyi Ferenc: Küldetés. A magyarság története, Cleveland, 1973

Szabó István: A falurendszer kialakulása Magyarországon, Bpest, 1971

Szalatnai Rezső: Elindulunk és visszatérünk, Bpest, 1977

Szalay Jeromos: Vértanú püspök vértanú népe, Párizs, 1952

Szalay Jeromos: Igazságok Közép-Európa körül, Párizs, 1959

Szalay Jeromos: Igazságok Magyarország körül, Párizs, 1960

Szent Ivány Géza: Magyar Felvidékünk és Kárpátalja, Pittsburgh, 1956

Szilvay Gyula: A besenyők története, B. Aires, 1976

Thirring Gusztáv: Magyarország népessége II. József korában, Bpest, 1938

Tóth István: A rómaiak Magyarországon, Bpest, 1975

Tóth János: Az Őrségek népi építészete, Bpest, 1971

Török Sándor: Településtörténeti tanulmányok és határproblémák a Kárpát-medencében, Astor Park, Florida, 1973

Várkonyi Nándor: Dunántúl, I. kiad., Pécs, 1944. máj. 1., II. kiad., Bpest, 1975

Zolnay László: Kincses Magyarország, Bpest, 1977

A SZERZŐ TOLLÁBÓL MEGJELENT TORT.-FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK

Nyugat-Magyaro. a Kárpát-medence szerves része, Kanadai Magyar Újság, Winnipeg (a továbbiakban KMU), 1959. aug. 25. Yalta De Gaulle és mi ... Egységes Magyarság (Niagara Falls,

Canada), 1959. nov. 28. (Söjtöri Gábor írói néven)

A trianoni békeparancs revíziója a Kárpát-medence népeinek húsvétja, KMU, 1960. ápr. 15. (Söjtöri Gábor írói néven)

A trianoni békeparancs 54. évfordulója. (A vendek hűsége) KMU, 1974, máj. 31

Magyar helységneveink a világatlaszokban, KMU, 1974. jún. 14. Trianon - 1920. június 4., KMU, 1975. jún. 6.

Nyugati végeink a világlexikonok tükrében, KMU, 1975. jún. 27. A határ-revízió védelmében, KMU, 1975. szept. 26. és okt. 3. Revízió nélkül nincs feltámadás! Magyarság, Pittsburgh, 1983. aug. 15.

Magyar falvak Ausztriában, Magyar Élet, Toronto, 1983. szept. 17., szept. 24. és okt. 1. Továbbá ugyanaz: Északi Vártán, Södertälje, Svédo. 99. sz.

Ausztria és az avar-kérdés. Magyar Élet, Toronto, 1983. máj. 7. Bécs avar múltja, Magyar Élet, Toronto, 1983. máj. 21.

A szentgotthárdi apátság 800. évfordulója, Magyar Élet, 1983. nov. 5.