20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 április 20, kedd

A „bölcsesség-őrző”

Szerző: Piroska

3 fontos tanácsot fogalmaztak meg:
Az első: kezdjünk el emlékezni őseinkre, az ősök által közvetített értékekre, kultúrára Második: emlékezzünk arra, kik is vagyunk, s miért vagyunk itt a földön. Harmadik: mi vagyunk a TEREMTŐK, ISTENEK és ISTENNŐK, a teremtés nem rajtunk kívül álló dolog, mert mi teremtjük saját jövőnket, egyedül mi vagyunk felelősek érte.

 

A „bölcsesség-őrző”

Sziasztok!
Egy számomra lebilincselően érdekes videóra találtam ezen az oldalon: http://lightworkers.org/node/102 253 ahol egy amerikai „bölcsesség-őrző”, ahogy magát nevezi, civil nevén Kiesha Crowther, beszél az előttünk álló változásokról, elsősorban az idén, 2010-ben. Az előadás nagyon friss, március végén vették fel.

Mivel engem nagyon megérintett és leküzdhetetlen vágyat éreztem, hogy ezt megosszam veletek, ezért, mivel angolul beszél a hölgy, gondoltam megajándékozlak benneteket a fordítással és összefoglalom a lényegét saját szavaimmal átadva nektek az információt. (Aki beszél angolul, érdemes megnézni a videót, mert sokkal teljesebb az élmény)
Úgy érzem, hogy mindenkinek, aki fontos számomra ezen a földön (=mindenki, akit ismerek), tudnia kell ezekről a dolgokról, joga van alternatív forrásokból érkező híreket is figyelembe vennie döntéseinél, pláne most, a változások nagy tengerében. Ezt a levelet azért kapod, hogy láthasd a teljességet. Rajtad áll, hogy mit kezdesz vele.

A film két részből áll, az elsőben a következőkről beszél: (számos egyezés van azzal az információval, amit tavaly nyáron Drunvalo Melchizedek is nyilvánosságra hozott a Magyarországról közvetített internetes előadásán)

2008-ban összehívtak egy tanácsot a "bölcsesség-őrzők" számára, ahol szellemi úton érkezett az üzenet, hogy el kell kezdeni felkészíteni az embereket a közelgő és elkerülhetetlen változásokra.

3 fontos tanácsot fogalmaztak meg:
Az első: kezdjünk el emlékezni őseinkre, az ősök által közvetített értékekre, kultúrára

Második: emlékezzünk arra, kik is vagyunk, s miért vagyunk itt a földön.

Harmadik: mi vagyunk a TEREMTŐK, ISTENEK és ISTENNŐK, a teremtés nem rajtunk kívül álló dolog, mert mi teremtjük saját jövőnket, egyedül mi vagyunk felelősek érte.

Az őseink által még megélt, de mára már feledésbe merült igazságok megtalálása és értelmezése kulcsfontosságú ahhoz a fejlődéshez, ami hamarosan mindenkit érint majd a földön, ha akarja, ha nem. Az ész helyett a szív fog vezetni, s aki nem azt éli és élteti, amit szíve diktál, nagyon nehezen tud majd boldogulni az új világban.

Mesélt arról, amikor még nem volt annyi vallás a földön, amikor az emberek egységben éltek a természettel, amikor még nem háborúztak egymással. A háborúk oka szerinte az ősi igazság ismeretének hiánya. Ha tudnánk, hogy egy másik "teremtőt" bántunk meg szavainkkal, vagy ölünk meg fegyvereinkkel, aki az énünk egy másfajta megnyilvánulása, mert össze vagyunk kapcsolva mindannyian, nem tennénk ilyet. Ha nem értjük ezt még, kezdjük el dolgozni magunkon, hogy megértsük.

Azt is értsük meg, hogy teremtő mivoltunkban az égvilágon semmi sem korlátoz. Ha mégis vannak korlátok, azok mi magunk vagyunk, azokat mi magunk építettük.

A földön a tudatosságának elterjedését és hatalmának kiterjedését egy a horgászatban használt úszóhoz hasonlítja: ha elegendő ember kap információt az őt körülvevő valódi világról, akkor az úszó elkezd ingadozni, feldúlja a jelenleg uralkodó nézetek csendes állóvizét és semmi sem állíthat meg egy hirtelen bekövetkező, nagy erejű változást. Jelenleg ez az úszó igen-igen inog, már nem sok kell, hogy a vízbe bukjon. A teljes megbillenés várhatóan 2010 végére várható.

A következő, az egyik legizgalmasabb rész, amikor arról beszél, hogy 2010 végéig milyen tudáshoz férhetünk majd hozzá, mert ezeket folyamatosan fedik fel előttünk.

Beszél arról a spirál alakú égi jelenségről, amelyet tavaly év végén lehetett látni, fotók és videó is készült róla. Több országban is lehetett látni kisebbeket, de nem mindegyikről tudósított a média. Elmagyarázza, hogy őseink ismerték a jelenséget és a szimbólumot is, az ősi időkben gyakran volt ilyen az égen. Szerinte dimenziókapu, a változások kezdetét jelenti, az új tudatosság eljövetelét. Ez már nemcsak a jövő, ez javában történik. Ha a híreket nyomon követjük, akkor tudjuk miről van szó. A tudósok ugyan magyarázzák ezt ilyen vagy olyan fizikai elvekkel, a valódi válasz viszont máshol keresendő.

Töb felfedezés lesz 2010-ben.

Van egy hely, Puma Punku, ahol az épületek mértani pontossággal vannak építve, pontosabban, mintha lézerrel dolgoztak volna. Az itt található épületek térben elhelyezett alaprajza megegyezik a csillagok térbeli helyzetével.

Egy másik hely: Danura, ahol az épületek nemcsak emberi kézzel épültek máshonnan hozott kövekből, arról nevezetes, hogy modern, működőképes villanyégőt találtak, ami csaknem 17 000 éves.
Görögország több helyén ős-számítógépeket találnak.
Gíza és Tikal városok építményei, a piramisok, mértanilag pontosan megegyezően vannak építve és a még meglepőbb felfedezés, hogy van egy harmadik testvérük a Hold felszínén.
Bolíviában, Izraelben és Etiópiában is vannak felfedezendő dolgok, amik az év végéig napvilágra kerülnek.

Ezenkívül saját látomásaként megemlített egy fehér templomot, valahol a világon, ahol egy vak ember őriz egy dobozt, amiben régi igazságokat őriznek, s ezeket szintén felfedik. A felfedett információk segíteni fogják a mai életünket. Napvilágra kerülésükkor az emberek elkezdenek majd azon gondolkodni, hogy ezeket miért titkolták el eddig és ez változásokat hoz, felgyorsul az "ébredési" folyamat.

Ismert emberekről kapunk majd plusz információkat, például Nicola Tesláról, aki életében sokkal többet hozott létre mint amiről mi tudunk. Olyan gépet talált fel, amivel tudták az időjárást változtatni, de a hatalmi erők, a kormány visszatartotta az információt, ami már nem tud tovább megtenni.
Isaac Newton, akit nem értettek a kortársai, mert számukra érthetetlen dolgokról beszélt, őrültnek hitték, de nem volt az. Meg fogjuk ismerni elméleteit az időről és térről, aminek befogadására most lettünk elég érettek.

Sokminden másról fogunk még információt kapni, az ufókról, a magasabb intelligenciáról, a pszichikai energiákról, és nagyon jó hír, hogy az orvoslás is előre tud lépni, mert megkapjuk a szükséges igazságokat. Az emberek csontjai megerősítést kapnak, sokkal erősebbek lesznek és tudni fogják, hogy hogyan erősíthetik önmagukat. Nem lesz szükség magunkon kívülre helyezett gyógyítókra, mi magunk leszünk azok, megkapjuk hozzá az információt. S amikor megkapjuk mindezt, úgy érezzük, hogy eddig egy nagy ködben éltünk.

Felfedésre vár egy nagy torony, csövekkel és vezetékekkel, olyan mint egy magas, vékony piramis, a tetején gömb lesz és víz fog folyni mellette. Megdöbbentő, de emberi kéz által létrehozott építmény, amely működőképes, és ezzel az eszközzel az egész föld energia ellátását lehet majd fedezni.

A legnagyobb jó hír: a hatalom és tudás a most uralkodó ERŐ kezéből át lesz helyezve azoknak az embereknek a kezébe, akik SZÍVBŐL élnek.

A film második része főképp arról szól, hogy mi mit tehetünk:

NEGATÍV ENERGIÁK
Forduljunk el a negatív dolgoktól. Ha ilyen hírt hallunk a tévében váltsunk csatornát, ha valaki pletykálkodik vagy rosszindulatot gerjeszt, ne beszéljünk vele. Ha újságban negatív hírt látunk, ne olvassuk el. Ne adjunk neki energiát.

SZÍVBŐL CSELEKVÉS
Kezdjünk el gondolkodni azon, mit csinálnánk szívesen. Ha nem tetszik az a világ, ami most van, teremtsünk jobbat. Ne mást várjunk cselekedni helyettünk, a mi kezünkben van most nemcsak a saját, hanem a bolygó sorsa is. Éljünk istenadta teremtő erőnkkel, melyhez óriási segítséget is kapunk hamarosan.

RAGASZKODÁS
Ne ragaszkodjunk senkihez és semmihez. Ne azt várjuk, hogy más mondja meg mi legyen a véleményünk valamiről. Keressük meg a saját válaszainkat. Gondolkodjunk el az életről, az életünkről magunk. Soha nem adjunk más szavára, mert az nem a mi világlátásunk, alakítsuk ki a sajátunkat.

TUDATOSSÁG
Tudatosítsuk az életünket, magunkat. Ne fizessünk nagy pénzeket azért, hogy mások mondják meg mit csináljunk. Csak figyeljünk magunkat, a minket körülvevő életet. Kik vannak velünk, mellettünk, ellenünk. Kivel kapcsolatban vannak jó érzéseink, rossz érzéseink. Építsük le a rosszakat.

A NAGY KÖRFORGÁS RÉSZEI VAGYUNK
Ismerjük el, hogy van egy nálunk magasabb intelligencia, tudás, vagy ha úgy tetszik, rendező elv. Ez uralkodik az univerzumban, ennek vagyunk mi is alárendelve. A dolgok nem véletlenül történnek, aki most itt van a bolygón, nem véletlenül van itt. Nekünk dolgunk van és ezt most el kell végeznünk. Az élet sokkal több, mint mi gondoljuk.

A GONDOLAT
Értsük meg, a történelem a GONDOLKODÁS fejlődésének történelme, és nem a technológia és termelés fejlődésének a története. Fontos látnunk ezt, a vezérlő elvet. Amikor a gondolkodást a természet törvényei uralták, akkor még rend volt, de aztán jött valami, ilyen volt a vallás, amely elkezdte azt tudatosítani az emberekben, hogy Ő irányít. Az emberek elhitték, amit a vallások tanítottak. Itt indult el az az út, amin most járunk. Már nem a saját gondolat irányította az embereket, hanem a vallás tanításai. Óriási különbség. Mert elfelejtettük, hogy mi teremtők vagyunk, hogy mi teremtjük meg a saját életünk minden részletét. Ezért kell emlékeznünk. Arra, hogy kik vagyunk mi.

Tehát a GONDOLAT fontossága abban van, hogy használjuk az eszünket, mindig, mindenben, de úgy, hogy közben kössük össze gondolatainkat a SZÍVünk által súgott igazságokkal. Ha ez nincs meg, akkor és csak akkor tudjuk elfogadni az olyan jelenlegi nagyvárosok meglétét, amelyben az emberek BOLDOGTALANOK. Mert hiányzik a SZÍV a teremtésből. Egy szívvel alkotó ember nem teremt olyat, amitől rosszul érzi magát.

A VALÓSÁG
Szokjunk hozzá, hogy újszerűen nézzünk rá a fizikai világra. A világ nem pont olyan, mint amilyennek látjuk. A világ most olyan, amilyennek velünk azt láttatják. Minden dolog él, tele van energiával. Lásd az energiát, élvezd a szépet! Mindenki megteheti ezt, aki akarja. Csak gondolatban kell átállítanunk magunkat, a hitrendszerünket. Napfelkelte és naplemente alkalmas az energia meglátására. Fáknak és növényeknek is láthatjuk az energiáját, ha látni akarjuk. S ami a leglényegesebb, hogy meglássuk, ez az energia tart bennünket életben. Az az energia, ami mindenhol ott van. Minden élőben. Ez nem az adás-kapás energiája, ezt rosszul tudjuk. Ki kell javítani ezt a látásmódot.

ENERGIA = TÁPLÁLÉK, TÖLTEKEZÉS
Meg kell tanulnunk energiát átadni, átvenni a növényektől, hegyektől, folyóktól. A természetből, ahogy adva van. Ne egymástól vegyük el az energiát, inkább töltődjünk fel abból, ami körülöttünk van. Jelenleg egymástól veszünk el energiát, mert azt hisszük, csak ez az út van. Ha egy beszélgetésben valaki mindig vezeti a fonalat, közbevág, vagy sokat beszél, ő elvesz, aki hallgat, keveset szól, ő adja az energiát. De ha adunk, akkor töltekezni kell, s erre a természet az egyik legmegfelelőbb. Ha energiára van szükségünk, menjünk ki a természetbe, ne másokat "csapoljunk" meg. Ha valaki megtámad, akkor ne érezzük magunkat rosszul miatta, ne hagyjuk, hogy vegyenek tőlünk. Inkább töltődjünk, amikor csa tudunk. Amikor kint vagyunk, csak ülhetünk a természetben, vagy akár a kertben, már akkor töltődünk. Ne legyünk bent sokat. Figyeljük a kintlétet, mikor kint vagyunk, sokkal frissebben jövünk vissza a belső terünkbe. Bizonyítottan a hegyek tetején van a legerősebb energia, akkor kapunk a legtöbbet. Ha tehetjük, menjünk el ilyen helyekre.

HOZZÁÁLLÁS MÁSOKHOZ
Ne másokhoz viszonyítsuk magunkat. Nem érdekel, hogy ki mit ért el, hol tart, mindenkinek saját feladata van. A személyiség nem fontos, csak a jól-lét. Ki vagy, miért vagy, hogyan tudod a legtöbbet kihozni magadból. Ez számít. Van elég energia, mindenkinek jut belőle. Kérdezd meg magad, miért akarsz itt lenni. Ha igaz, hogy nem véletlenül vagyunk itt a földön, mi lehet az oka annak, hogy ÉN itt vagyok?

ÁLMOK
Figyelj az álmaidra. Legyenek azok éjjeli álmok vagy nappali álmodozások. Minden fontos, ami megtalál. Gondolkodj el rajtuk, miért jönnek azok a képek. Mire figyelmeztetnek? Ha valamilyen ötleted támad, hirtelen gondolat, figyelj oda rá. Ha furcsa véletlenek esnek be az életedbe, gondolkodj el rajta miért történt. Most minden számít, a felettes éned információt küld neked, csak oda kell figyelned. Ezek vezérelhetik az életed. Meg kell hallgatnod őket. Nem szabad felülírni a racionális agyaddal és elhessegetni. Nem azért jönnek, hogy elhessegesd őket. Figyelmeztetnek. Ha jól teszed fel magadnak a kérdést, hogy miért jönnek ezek az életedbe, a helyes válaszokat fogod kapni.

FEJLŐDÉSED MIBENLÉTE
Amennyiben ragaszkodsz bármihez és bárkihez, az megállítja a saját fejlődésed. Mindenkit szerethetsz, mindenkit elfogadhatsz, hiszen ez itt igazából a feladatod, de nem szabad megakadni másokon, elfogadni, amit mások mondanak, meg kell találnod a saját válaszaidat. A SZERETET ereje mozgat mindent, ezen keresztül tudod megélni az életed, ezen keresztül szemlélve semmit sem fogsz elutasítani és ez a fejlődésed útja is. Igazi feladatod megtalálni azt a szeretetet, amin keresztül fel tudod fogni az élet teljességét úgy, ahogy van, mert minden tökéletes úgy ahogy létezik.


Köszönöm, hogy végigolvastad. Remélem téged is legalább annyira lelkesített és feltöltött az itt közölt információ, mint engem, mikor először hallottam ezt az előadást.


Szeretetteljes szép jövőt nektek!
Ragyogó szeretettel:
Piroska
Kelt: 2010. április 17-18.

Beküldte SZUFI


Hozzászólások megtekintése a régi honlapról

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló