Az egyik szemem nevet, a másik meg sír.
avagy a nemzetegyesítési törvények margójára.
" Az utóbbi időkben egyre többen és többen teszik föl a kérdést: mikor megyek márhaza? Ideje tehát, hogy őszinte választ is adjak ezekre a kérdésekre. ... tehát ma csak Magyarországra "térhetnék haza", ahova viszont nem köt semmi személyes, se rokoni, se földrajzi, sem emlékbeli szál, csupán a nyelv. S még az is ahogy hírét vettem- ma már nem ugyanaz a magyar nyelv, amit én beszélek.
De még így is hazámnak tudnám nevezni a magyar földet, ha ez valóban a megmaradt magyar nemzet szabad hazája lenne, mely nemzetnek magam is egy távol esett gyümölcse vagyok. De bárhogyan is keresem a "felszabadulás" után még megmaradt magyar nemzet nyomát Magyarország mai lakosainak, főként politikai képviseletének megnyilatkozásaiban: nem lelem sehol. Mindössze egy "népet" látok ott csupán, egy meggyötört, sokat szenvedett népet, mely megtanulta, hogy bizalmatlan legyen és önző, amikor csak módja van hozzá. Ezt a népet ma nagyobbára olyanok vezetik, akik pozícióikat még a nemzetközi kommunizmus zavaros vizeiben szerezték meg, s akik nem a népet szolgálják, hanem érdekeket, s piacon árulják még ma is mindazt, amit a hajdani nemzeti vagyonból megmaradt. Ha én ma "hazamennék" oda, vagy lebunkóznának egy esztendőn belül, vagy bolondokházába zárnának, mint "közveszélyes őrültet", aki veszélyezteti az ország nemzetközi helyzetét és kitűzött irányvonalát. Vén fejjel még valami kis bölcsesség is ragadt reám az évek során, és ha nehezen is, de megértettem, hogy az, aki nem lelné helyét egy változott világban, az csak maradjon ott, ahol már vackot kotort magának valahol. Különösképpen, ha még csak nem is hívják."
NEMZETÜNK ÖRÖKKÉ VALÓ ERŐFORRÁSA: MAGA AZ ÚRISTEN
Wass Albert
Talán túl hosszú mottót választottam, de ez felel meg leginkább a mondanivalómnak. Ezért elnézést kérek azoktól, akik idejüket pazarolják e sorok olvasására, s elgondolkodnak is az írottakon. Talán érdemes lesz! Így hát kezdjük el: A napokban emelkedett jogerőre két új törvény: (a 2010-es XLIV. valamint a XLV.) az állampolgárságról, és a nemzeti összetartozásról. Mindkettő a magyarság határok feletti újraegyesítése érdekébe született, egyesek szerint, bár a törvény csak az összetartozást mint tényt állapít meg.
Gondom már eddig rájöttek, hogy miért a címben a szócsere?
Mert a törvény alkotói azt szeretnék, ha előre innánk a medve bőrére.
Nem akarok ünneprontó lenni, aki akar, azért ünnepelheti e törvényeket, hisz én is örömmel nyugtáztam, a XLV. tv.-ben, a történtekhez híven, békediktátumnak nevezi az 1921. évi XXXIII. tc.-ben becikkelyezett békeszerződést, amely gyászkerettel jelent meg a törvénytárban, a nemzeti kormányok kormányzása idején. Szintén örömmel olvastam végre az Isten szót a Magyar Közlöny hasábján (le is másoltam emlékül). S a kettős állampolgárságról szóló törvény is lélekmelengető kezdet, s még sorolhatnám a lelkemnek oly kellemes tényeket, de eszembe jut a mondás: Minden törvény csak annyit ér amennyit a hatóság megold /vagy betartat belőle.
Így szerintem még nincs itt az ideje az ünneplésnek, habár, a hatálybalépésük mindkettőnek ünnepre esik, s nem biztos, hogy később ünnepelhetünk, legalábbis itt a végeken. Jó pesszimista magyarként nem szeretném utólag sírva bevallani, igaz már nincs is kinek, hogy: Anyám, én nem ilyen lovat akartam Lovászy Károly (1887 – 1952). Bár ne lenne igazam!
Az is igaz, hogy sokféleképpen lehet sírni és nevetni, lehet örömkönnyeket ejteni és tragikomikusan nevetni, vagy amint Ady mondja Az utca dalában:" A szalonokban a könny is hamis,/Az utcán hű az őrült kacaj is." Így hát hagyjuk csak a sorrendet, úgy ahogy volt. Talán, nem fog annyira fájni a csalódás.
Teljes tudatában vagyok, hogy nem az én feladatom megítélni a történelem igazságosságát, sem a törvények milyenségét, de mivel szenvedő alanya vagyok/vagy leszek mindkettőnek, jogot tartok a jajkiáltásra, ha valami nagyon fáj (s „ordítok, mint a fába szorult féreg”). Még az a hit sem kisebbíti a fájdalmamat, hogy nem vagyok egyedül vele. Sőt ez csak bátorít, mert: MINDEN MAGYAR FELELŐS MINDEN MAGYARÉRT (Szabó Dezső) s erőt ad a szókimondásra.
Így hiányolom a második világháborút lezáró békeszerződés, igazságtalan voltának a ki nem mondását (csak halvány utalás erejéig futotta) a törvényben. Mert még igazságtalanabb volt, mint a trianoni, hisz már látta, hogy az igazságtalanságok hova is vezethetnek, mekkora áldozatokat követelnek, s mégis visszaállíttatta a háború előtti állapotokat, s még megfejelte azt az úgynevezett szocialista láger kialakításának a lehetőségével, s még sorolhatnám tovább a károkat, amit előidézett.
Sokan sajnálják Magyarország megcsonkítását a trianoni diktátum következményeként, jogosan, de csak nagyon kevesen gondolkodnak el a csonk túlélési lehetőségein- pl. 2004 dec. 5.- talán azóta valamivel többen gondolnak ránk is. Ennek oka szerintem többek között a sok hamis információ is amit egyesek összegalattyólnak a történelemre hivatkozva, (el kellene gondolkodni azon hogy, hogyan lehetne a történelmet kivonni a politika hatásköre alól és azt mint más tudományt kizárólag csak a szakértőkre bízni) mert mindaddig amíg tévhitek is terjengnek a történelemben, törésvonalat idéznek elő az egységes nemzetben (vagy akár a béketanács tagjai közt is) és oda az egység és a nemzet is. Ez is okozta a vesztét nemzetünknek. S ezt sokan ki is használták ellenünk (pl. Dákó-román mese)
A '80-as évek végén az egyik barátom elpanaszolt (persze csak négyszemközt) egy beszélgetést a lányával, aki akkor középiskolás volt, 10. vagy 11.-es, akinek meg kellett tanulnia a SZÓZAT -ot, amely első mondata (mindenki tudja) "Hazádnak rendületlenül / légy híve, oh magyar;"
-melyik hazádnak, apa- kérdi a lány?
Erre az apa felvázolja a pillanatnyi politikai és történelmi helyzetet s szorultságában azt válaszolja, hogy:
-Erdély-országnak.
-de ilyen ország nincs is? Ezt te is tudod; -Így a lány.
Megint következett egy hosszú, történelmi magyarázat, s mivel ö, másként tanulta az iskolában, hitte is-nem is, amit az apja mondott, s csak annyit válaszolt:
-tehát mégis igazuk van a románoknak, amikor azt mondják ránk, hogy hazátlanok!?
Nekem erre nyelnem kellett, s higgyék el, hogy nem örömkönnyeket, s eszembe jutott Kányádi Sándor „A bujdosni se tudó szegénylegény éneke” című verséből egy idézet:
"nem kellünk mi múltnak / nem kellünk mi mának / kivált jövendőnek / minket itt utálnak /nem kellünk mi testvér / sem itten sem ottan"
Még csak egy dolgot szeretnék (bár még volna elég) okvetlen felhozni a határok feletti nemzetegyesítési témához, amit én nem ellenzek, csak drukkolok érte (HAJRÁ MAGYAROK) és segítek, amiben tudok, hogy nem látom a megoldást?
Mert a törvényben 1.§ többek között ez áll: ".. e tragédiát követően a magyarság mind szellemi, mind gazdasági értelemben képes volt újra megerősödni,.." ez így nem fedi a valóságot, s tán kissé dicsekvésnek is tűnik, már ami a csonkot illeti, mert a magyarságba mi is beletartozunk, nemde? Mi köszönjük, de nem vagyunk megerősödve, s erőnk is egyre fogy.Élünk mint Reményik Sándor mondta az Ahogy lehet című versében:
"Testvéreim, bizony nem élünk jól mi,/ Nem apáinknak tetsző életet.
De aki másképp tehetne helyünkben,/ Az vesse reánk az első követ!
Minden percünk kínzó kiegyezés:/Ahogy lehet..."
Bebizonyosodott, hogy a NEKÜNK MOHÁCS KELL (Ady; 1908) sem volt elég, hisz megkaptuk trianon és párizs (szándékosan kis betűvel) néven, s megpúpozva azt a román s szovjet alárendeltséggel és szörnyűségeivel.
S íme, nem segített. Sőt. S most nemzetegyesítést szeretnénk elérni (természetesen csak a határok felett, mert trianonnak így felel meg).
Talán a vérszerződést s a pajzsra emelést kellene példának tekinteni, amikor még utoljára volt gyümölcsöző s hosszan-tartó egyesülése a magyarságnak, s a Teremtő Isten áldását kellene kérni hozzá, s a megbocsájtását bűneinknek, hogy elhagytuk „szkíta-keresztény” hitünket és, tűzzel-vassal, felvettük a zsidó-kereszténységet, amit megbántunk, (mert bűnbánat nélkül nincs megbocsájtás s e nélkül nincs áldás sem) talán még megbocsájt, s leveszi rólunk az átkot (nem a turánit) talán úgy sikerülhet még.
Grátz Gusztáv tudósítása szerint: "A magyarságnak erős volt a hite, hogy az ítélet nem végleges és hogy a történeti fejlődés még nem mondta ki az utolsó szót a magyarság felett."(A forradalmak kora) s még talán ma is tart e hit, amit próbál e törvény is fenntartani „a nemzetközi jogi szabályok" szerinti megoldást helyezve kilátásba. Bár csak sikerülne, ami örömkönnyeket varázsolna sokunknak a szemeibe.
Az XLIV. tv.- ben is van néhány furcsaság, mégpedig a 11.§-át valahogy nem értem, ugyanis ott ez áll:
„(1) Ez a törvény 2010. augusztus 20-án lép hatályba.
(2) E törvény rendelkezéseit a 2011. jan. 1-je után induló eljárásokban kell alkalmazni"
Én nem vagyok jogtudós, de azért szeretném tudni, hogy ez esetben, a két időpont között, melyik törvényre hivatkozhatok: -amelyik már hatályba van, de még nem kell alkalmazni? Vagy amelyik már hatályon kívül van, de még alkalmazzák? Van ilyen is? Itt tán megáll az idő (vagy lyuk van az életrajzban)? Vagy van még más törvény is? Talán a szokásjogban?- ugyanis mindig is szokás volt a néppel kiszúrni,- (hogy legyek kíméletes a nyomdafestékkel) amely hatályba van, de még nem kell alkalmazni, vagy nem kell tudni róla, főleg a sértett félnek? Ahogy az volt az átkosban (már a mi átkosunkban), a Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság között 1979. június 13.- i egyezmény, amellyel megszüntették az állampolgárságomat.
Sőt (s még sőtebb is, ha lehetne) a fent említett XLIV. tv. változatlanul hagyja az 1993. évi LV. tv.1. § (4)- át vagyis „A törvénynek nincs visszaható hatálya” de a továbbiakban „A magyar állampolgárságra azok a jogszabályok az irányadók, amelyek az állampolgárságra ható tények vagy események bekövetkezésekor hatályban voltak." Tehát, ha jól értem, egy jogsértő törvényerejű rendelet (1980. évi II. sz.) amely megsérti az 1957.évi V. tv.15.§-át az Alkotmány 69.§ (1)- át és az E. N. Sz. (amelynek már Magyarország is tagja 1960- óta) 1948. dec. 10-én elfogadott Az emberi jogok egyetemes Nyilatkozata 15. cikk. (2)- át: „Senkit sem lehet állampolgárságától,..., önkényesen megfosztani” s mégis megfosztott, önkényesen. A törvényt ugyan (1992. évi VII. tv.- el) „Az Országgyűlés az emberi jogok teljesebb érvényesülése érdekében felmondott egyezménynek magyar jogból való törlése érdekében” hatályon kívül helyezték, de jogtipró hatását megtartották a mai napig, s annak szenvedő alanyai között én is ott vagyok. Így, nyilatkozatomat nem tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg. Melyik törvény szerint. De sebaj, még van egy pár nap, míg a régi érvényben van. Aztán majd meglátjuk. Úgy sem sürgős, ha már 67 éve tart e bizonytalanság még egy két évtized mit számít. Tán még jobb is, ha közülük hal meg egy.
Ugyanis már 2000-ben is folyamodtam jogaim érvényesítéséért, de elutasításban részesültem többek között: „ön a mai Magyarország területén sohasem élt” indoklással, csakhogy az 1940. évi XXVI. tc.-el Észak-Erdély (Szászrégennel együtt, ahol születtem, magyar állampolgárságú szülőktől) Magyarország része lett s az is maradt 1947 szept. 15.-ig míg, a békeszerződés életbe nem lépett, amely így fogalmaz az 1. Cikk. 2.-ében: "Az 1940. évi augusztus hó 30-án kelt bécsi választott bírósági határozat rendelkezései semmiseknek és érvényteleneknek jelentetnek ki. Magyarország és Románia között az 1938. évi január hó 1.-én fennállott határ ezzel visszaállíttatik." (kiemelés tőlem) tehát semmiképpen nem meg nem történtnek nyilvánítják, s a fegyverszüneti egyezmény sem tárgyalja ezt visszaható hatállyal. S ez logikus is hisz én is megtörténtem. Az állampolgárság visszavonásáról meg szó sincs.(Azért ennyit illene tudni a belügyminiszter titkárságán! Vagy nincs jogunk tudni hogy, mikor szűnt meg az állampolgárságunk?)
Esetleg, odaköltözéssel (egyéni kérelemre) „visszahonosítást” ajánl, s a nekünk kik soha nem voltunk honosítottak, hanem tősgyökeresek Magyar földön, s a XLIV. tv. is ezt ígéri csak odaköltözés nélkül.
Sajnálták volna tőlünk nemzettársaink a születésénél fogva, vagy leszármazással, vagy egyszerűen csak alanyi jogon megnevezést, ami fedné valamelyest a valóságot is? Tőlünk elszakítottaktól (vagy eltaszítottaktól) és leszármazottaiktól, akik itt őshonosak vagyunk és nem honosítottak, hontalanok vagy hazátlanok, akiket honosítani kellett valamikor (esetleg még nomádok is)!? Gondolom nem ez volt a szándék? De ki tudja?
Talán valamikor megértem én is mint Wass Albert?
Mondhatnák, hogy a törvény (pl. az 1993. évi LV.) nem enged semmiféle megkülönböztetést 1. § „az állampolgárság keletkezésének, illetőleg megszerzésének jogcíme alapján”, s ezt megerősíti az Alkotmány is a 70/A. § (1), megtalálható az E. N. Sz. emberjogi chartájában stb. Mégis a fent említett törvény 21. § (1) a (2001-ota 5./A) Nyugatra menekülteknek visszaadta állampolgárságukat, semmilyen feltétel nélkül, míg, mi akik őriztük a Magyar Szent Koronától elszakított országrészt, akik nem hagyták el azt, csak ennek elhagyásával juthatnának jussuk-hoz? S akkor is csak mint honosítottak. Mindezt a jogsértést meghagyják a törvénymódosítások is. Ezt az eljárást minősíteni már nem tudom finom szavak használatával.
Tudtommal ez a törvény is átment egy alkotmányossági ellenőrzésen (mint minden törvény, de talán tévedek, s akkor elnézést kérek) s ott rendben találtatott. Talán ez így is a helyes. De akkor miben bíznak (ha már a törvény, megszegi a törvényt) amikor azt hiszik, hogy a nép be is tartja a megkülönböztetési tilalmat, s nem oláhozza le az Erdély- i magyarokat s másokat a maguk módján. Tudják, nálunk az iparban (ahol ledolgoztam az aktív életem) amikor leellenőriztek egy alkatrészt, vagy gépet (M.E.O.), a minőségét csak két osztályba lehetett besorolni: vagy megfelelő, vagy nem megfelelő. Látom, a törvényeknél van egy harmadik besorolási osztály is: elmegy így is.
Pozitív tényként tekintem a kedvezményezést is, amivel az állampolgárságot megszerezhetik nemzettársaink, de ezt mint alamizsnát dobják nekünk, hisz ehhez hasonlót már az 1997-es, az állampolgárságról szóló Európai Egyezmény ajánl, s amit sajnos csak 2002-ben, hirdettek ki (III. tv.) s így nem vették figyelembe a 2000-ben leadott kérelmemnél s újat már nem adtam be a honosítás jogcím miatt.
S még csak annyit, hogy nekünk nem az adófizető polgárok pénzéből juttatott alamizsna a fontos (mert ha jól összeszámoljuk, még nyer is a magyar állam a sok elszívott szakember után, felszámítva taníttatásukat s egyáltalán a megszülésüket stb.) de még figyelembe kéne venni az évezredek óta a Magyar föld megmaradásáért ontott vért, az adónkból épített építményeket s sorolhatnám még. Tehát innen a jussunk legalább az állampolgárságra s egy köszönet a kitartásért-ra mert nekünk ez a lelki vigasz is számít.
Ilyen körülmények között, inkább lenyelem a „boscor”-t, (csaló, hamis, varázsló vagy érthetetlen nyelvű) az idegentől, mint nemzettársamtól a honosított oláh -ot, tehát rám ne számítsanak a visszahonosítás osztogatásánál.
Kolozsvár 2010 aug. 14 Gyalai Korpos András.
U.I. Köszönettel tartozom dr. Gaudi-Nagy Tamásnak és Körömi Attilának a biztatásért és felvilágosításért amit „A Kárpát-medencei magyarság lappangó és alvó állampolgársága” című cikkétől kaptam.