A tücsök és a hangya a mai magyar viszonyokra hangolva

Jean de La Fontaine tanmeséirõl, fabuláiról volt híres már korában, a
XVII. században is. Népszerûsége ma is töretlen, történetein generációk nõnek fel.

Íme egy örök klasszikus, mai magyar viszonyokra "hangolva".

Egy nagy rét kellõs közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta jól, hogy munkájának gyümölcsét élvezheti majd szabadidejében.

A tücsök? Õ ugyan nem! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak
beköszöntött az ínséges idõ. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel kicsiny álla, a hangyák vezetõihez fordult segítségért.

Õk szemügyre is vették a tücsök nyomorát, és úgy döntöttek, hátrányos helyzetûnek nyilvánítják tücsök komát. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segítség egy részébõl, majd a többit a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, egyikük éhen is halt.

Tücsök koma ismét a hangyákhoz ment, ismét kapott segítséget.

Nem ám szépen megköszönte, toppantott egy nagyot. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen õ is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár! És mivel hátrányos helyzetû, gyermekei sem lehetnek mások:
- "Tessék szépen kiszámolni, mennyi is jár nekem, és gyermekeimnek!" - rendelkezett.

A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek intelligensen kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne szert még több segítségre:
- "Hohó! Saját magamat nem sokszorozhatom meg... no de gyermekeimet...!" rikkantotta.

Így hát féktelen és felelõtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament a hangyákhoz.

A hangyák megadóan bólintottak, ismét segítettek, ám néhányan közülük elégedetlenkedtek a kialakult helyzettel:
- "Miért adunk a tücsöknek? Miért nem teremti elõ magának, ha szüksége van rá?"

Erre a tücsök agresszívan visszavágott:

- "Mit mondtál? Tücsöknek neveztél??? Az én nevem ízeltlábú hegedûvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom!"- mondta fenyegetõen, majd útjára indult.

Napokig forrongott magában. "Még hogy tücsök... teremtsem elõ... nem tudják ezek, ki vagyok én!!!"
Ezzel útnak indult, megkereste fajtársait.
- "Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben!"
- duruzsolta társai fülébe.

Így is lett. Megegyeztek, ki lesz közülük a szószóló. Neki nincs más dolga, csak fülelni. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell vágnia hogy rasszista és kirekesztõ.

Taktikájuk bevált. A buta hangyák nem akartak rasszistának tûnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben dolgoztak keményen, hogy a saját számláikat is be tudják fizetni. Fel is tûnt ez a tücsköknek. Úgy gondolták, nem szép dolog a hangyától, hogy csak magára gondol, amikor pluszmûszakot vállal. Valahogy ezt is el kéne venni tõle...

Így hát elkapták a hangyát az éjszakás mûszakból hazafelé, kifosztották, és
jól elverték. A hangya, a törvények szerint a rét rendfenntartóihoz fordult:
- "Segítsenek, kirabolt egy csapat tücsök!"

A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:
- "Honnan tudod, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?"

A hangya inkább legyintett, és hazament Napokig emlegette barátainak, hogy csúnyán elbántak vele a tücskök. A barátok csak bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. A rémhír gyorsan terjedt a rablókedvû tücskökrõl, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:
- "Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre õket!"

Ezzel elindult egy soha nem látott erõszakhullám a réten. A tücskök raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésbõl verték félholtra a hangyákat. Errõl nem is szólhatott a fáma, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, õ habzó szájjal üvöltötte "RASSZISTAAAA!"

A hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is lehurrogták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, hiszen egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. A tücskök (hm, elnézést ízeltlábú hegedûvirtuózok) senkit sem kíméltek. Öreget, fiatalt, nõt, gyereket egyaránt megtámadtak, szemrebbenés nélkül.

Még egy köztiszteletben álló hangyatanárt is meggyilkoltak sok más hangyával együtt. A hangyák csak tûrtek, dolgoztak, hiszen a rét komoly gazdasági válságba sodródott.

Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették õket, míg a kis éhes szájakból kifejlett tücsökbûnözõk nem cseperedtek. A hangyák egyre demoralizáltabban élték hétköznapjaikat. A tücskök egyre többen lettek. Végül az egész rét fölött átvették az irányítást. Elszennyezték a rétet, feléltek minden tartalékot, büntetlenül q qkaszabolták le az utolsó hangyát is.

Minden La Fontaine mesének van tanulsága. Ennek is. Nem mondjuk ki.
Nem vagyunk rasszisták.

U.I. a nyolc éven aluli magyarországi lakosság fele(!!!) tücsök!