20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 július 29, kedd

50 éven belül megszűnhet Izrael

Szerző: Páll Zoltán

Az ország egy szűk, zsidó többségű tengerparti sávra és egy majdnem teljesen arab perifériára szakadhat, amelyet ráadásul körülvesz az arab-muszlim tenger. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a történelmi Palesztína (kb. Izrael és a megszállt területek) lakosságának már csupán 49.2%-a zsidó. Ez az arány az előrejelzések alapján 2025-re 41.8% lesz. A Közel-Kelet arab többsége ráadásul idegen testnek tekinti a zsidó államot - még akkor is, ha néhány állam, mint Egyiptom, vagy Jordánia elismeri és diplomáciai kapcsolatot tart fenn vele.

Egy, a Haifai Egyetem által kiadott új tanulmány szerint komoly esély van arra, hogy a 21. század első felében Izrael megszűnik létezni.

A zsidó államot valószínűleg nem az iráni atombomba, vagy az arab hadseregek inváziója törli el a térképről. A lehetséges okok demográfiai jelenségekben keresendők.

Az Arnon Soffer, a demográfia professzora által írt publikáció Izrael belső összeomlását vetíti előre. Szerinte ez a folyamat 15-20 éven belül el fog kezdődni. A zsidó állam megszűnésének legfőbb okozója az ország vízfejűsége, a vidéki zsidóság elvándorlása és a nagyvárosok, főként Tel-Aviv felduzzadása lesz.

A nyolcvanas évektől kezdve a perifériák zsidó lakossága folyamatosan beözönlik egy szűk, Haifától Askelónig húzódó tengerparti sávba. Ezen belül is Izrael nemzetközileg elismert fővárosának, Tel-Avivnak a lakossága növekszik a leggyorsabban. Ezzel párhuzamosan a vidéki területek folyamatosan kiürülnek, az ottani lakosság etnikai aránya pedig fokozatosan meg fog fordulni az arabok javára.

A metropoliszok és a periféria különválását az is gyorsítani fogja, hogy a vidék mind gazdasági, mind kulturális téren le fog szakadni a sűrűn lakott tengerparti sávhoz képest. Az ipar, a média és a közélet már most is leginkább Tel-Avivban és Haifában koncentrálódik, a lakosság elvándorlásával pedig ez a kontraszt csak még erősebbé fog válni.

Soffer szerint a megélhetés nehézségei mellett a zsidó lakosság a nagyvárosokba költözésének legfőbb oka a köztük és az arab lakosság között fennálló feszültségek. A 1948 után is Izrael területén maradt, az állampolgárságot megszerző arabok a zsidó államot nem érzik a magukénak. Az Európából és a Közel-Kelet más részeiről bevándorolt zsidókat a mai napig megszállóknak, bitorlóknak tartják, önmagukat a palesztin és nem a zsidó nemzet részeinek tekintik.

A metropoliszok lakosságának nagy arányú megnövekedése és a periféria kiürülése a világon általánosan megfigyelhető jelenség. Ez a tendencia talán a legerősebb Franciaországban, Nagy-Britanniában, Egyiptomban és Mexikóban. Ezeket az országokat azonban mégsem fenyegeti a széthullás vagy a megszűnés veszélye, mert határaik nemzetközileg elismertek, külső katonai támadás veszélye egyáltalán nem áll fenn.

Izarelben azonban egészen más a helyzet. Az ország egy szűk, zsidó többségű tengerparti sávra és egy majdnem teljesen arab perifériára szakadhat, amelyet ráadásul körülvesz az arab-muszlim tenger. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a történelmi Palesztína (kb. Izrael és a megszállt területek) lakosságának már csupán 49.2%-a zsidó. Ez az arány az előrejelzések alapján 2025-re 41.8% lesz. A Közel-Kelet arab többsége ráadásul idegen testnek tekinti a zsidó államot - még akkor is, ha néhány állam, mint Egyiptom, vagy Jordánia elismeri és diplomáciai kapcsolatot tart fenn vele. A demográfiai arány felborulásával azonban valószínűleg a régió összes országa erőteljesen követelni fogja a ma Izraelhez tartozó periféria egy palesztin államhoz való csatolását.

Soffer úgy gondolja, hogy ezzel a "cionista terv" össze fog dőlni, és akár az ENSZ 1947-es felosztási terve is megvalósulhat, amely annak idején Palesztínában egy arab, illetve egy zsidó állam kialakítását javasolta. Az utóbbi területe jóval kisebb lett volna, mint a mostani Izrael, ráadásul Jeruzsálemet sem foglalta magába.
A tanulmány szerint ezt a pusztító hatású folyamatot csak úgy lehetne megállítani, ha az izraeli állam erőteljesen, hatalmas tőkebefektetésekkel támogatná a periféria felfejlesztését. A kulturális és oktatsái intézményeket, mint a színházakat, vagy az egyetemeket telepítene vidékre. Meg kellene teremteni a periféria gazdasági fejlődésének az alapjait is az ipar áttelepítésével.

Soffer szerint emellett ugyanolyan fontos lenne az arabság gazdasági és szociális helyzetének a javítása, illetve alulreprezentáltságuk megszüntetése Izrael politikai és kulturális életében.
Páll Zoltán (Kitekintő)

Forrás: vajdasagma.info

Hozzászólás  

#7 Putyin a kereszténység utolsó bástyája?R Zoltán 2021-12-30 11:17
Putyin a következőket mondotta:


"Oroszország meg fog térni (Istenhez), Európa viszont a pokol felé tart. Az európai kultúra elbukik. Európa számára Isten és a sátán egyenlők. Egyenlőségjel kerül pl. a család és homoszexualitás ('végbél fetisizmus'),- a gyermek és az abortusz,- politika és a pedofília,- a béke és a háború,- a demokrácia és bankfeudalizmus között. Látjuk, hogy sok euro-atlanti állam, vagyis a Nyugat, azon az úton jár, hogy megtagadja, sőt elutasítja saját gyökereit; így a keresztény gyökereket is, mely a nyugati civilizáció alapja. Ezek az országok megtagadják nemzeti, kulturális, vallási, sőt nemi azonosságukat is. Ezekben az országokban olyan politikát folytatnak, mely egyenlőként kezeli a gyermekeket nevelő családot az egyneműek partneri kapcsolatával. Ez a politika egyenlőségjelet tesz az Isten-hit és a sátánban való hit között. Sok európai országban az emberek szégyellik megvallani a hitüket, eltörlik a vallási ünnepeket. ....

dringsti.wixsite.com/.../...
#6 Izrael megszűnése hamarabb fog bekövetkeznidrsebestyen 2018-08-12 10:58
Izrael megszűnése hamarabb fog bekövetkezni, mivel egy állam megszűnése nem csak egy baj függvénye, hanem egy összetett folyamat, mely ellen az állam alkotó nép vezetői nem tudnak fékező rendelkezéseket, és/vagy a folyamatot leállító , intézkedéseket foganatosítani. Tehát az itteni cikkben vázolt demográfiai foolyamat csak erősíti azt, a több közismert geopolitikus és geostratégiai szakember által kifejtett véleményt, mely szerint Izrael kb. 2032-2034 közötti időszakra legkésőbb megszűnik létezni. Izrael sorsa, a mai határok között, tehát ez lenne. Ennek kivédését Netanujahu elnök és az izraeli neokonzervatív politikai réteg, akik többségben vannak, Erec Izraelben látják, vagyis az Ószövetségi jövendölés és Herzl Tivadar álmának megvalósításában, közismerten Nagy Izrael megteremtésében. Ez a Nagy Izrael magában foglalná Közel-kelet összes energia forrását. A jelenlegi Iraki és Szíriai Háborút ezen geopolitikai folyamat részének kell tekinteni. Zsidó szempontból a baj az, hogy ez nem felel meg az oroszoknak. Habár egyes amerikai források szerint Putyin anyjának gyerekkori neve, Putyin anyai nagyapja változtatott a néven, Shalomova (jellegzetes oroszországi zsidó név), amint tudjuk Shalom, héber közismert köszöntés, és Béke, a jelentése. Putyin gyerekkorában, iskolából hazajövet, szülei munkában lévén, az üres lakás helyett a szomszédos zsidó családnál tartózkodott szívesen. Szoros kapcsolata a zsidósággal, a propaganda fényképészek kitiltása mellett, a történelem számára mégis rögzítve van.
Lehet, hogy az itt leírt geopolitikai folyamatban az oroszok a cinkelt kártya? Gondolkozzatok e fölött!
#5 jahveúgyistudodki 2018-08-02 09:44
"mindenki aki a zsidók barátja ,hozzájuk fog tartozni,sőt közülük lesz egy. Isten nem tűri ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az Isteni vallást.Nem szabad megállnod abban a munkádban,hogy bemutasd a zsidók csalásait." (Mohamed a Koránban)
israel bűnben fogant,így jövője sem lehet,mert a sors felett a törvénynek nincs hatalma.
#4 a zajos világ útcájaTemgerszem 2013-01-11 15:19
Rekabea ! Én szivböl remélem, hogy az EU sajátmagán sem tudjon segiteni, a politikusainkat meg hamarosan elkergetik a Nemzetek becsületes népe, magyarázatot sem érdemelnek a ( miértre ) annyira szemétdombra valók mint a zsidónemzet, nemkell ! De résen legyen a Magyarság mert kezdenek alánkcsuszni a bevándorló szemétnemzetek, a cigányságot is kikell tanácsolni ahová valók, a börtönöket kikell szellöztetnünk, a nehézfiútól had szivjanak félótát a frisslevegöböl nyakukon kötéllel ! - mindjárt könnyebben fellélegezünk a túlteher alól mi magyarok, de ez is eljön mihamarosan, tartsunk ki ! és békesség honól -e-magyarfőldön . ( nincs nagy vágyam csak ennyi )
:lol:
#3 VÁ: 50 éven belül megszűnhet IzraelTengerszem 2012-10-09 21:49
Ne ingadoz a feltevésedben ujj Piroska ! a Sára leszármazotjai hazudtak akkor is és most is. :eek:
#2 Ujj Piroska 2012-06-29 15:58
... akkor Ábrahám melyik fiára érvényes?? szaporodj és sokasodj!! ?? 3 évezred múltával is ez nem a Sárától született gyermek érvényesíti. Tévedtek, vagy hazudtak?? a Sára leszármazottai??
+3 #1 rekabea 2012-06-09 16:04
Talán sajnálkoznunk kellene az itt leirtakon.
50 év !! - az lenne jó ha ez már holnap bekövetkezne, -
csak ne a mi kárunkra !! - majd csinálnak belölünk
Nagy Izraelt Eu segitséggel - na és persze majd a vezetöink is segitenek ebben .

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló