Egy, a Haifai Egyetem által kiadott új tanulmány szerint komoly esély van arra, hogy a 21. század első felében Izrael megszűnik létezni.

A zsidó államot valószínűleg nem az iráni atombomba, vagy az arab hadseregek inváziója törli el a térképről. A lehetséges okok demográfiai jelenségekben keresendők.

Az Arnon Soffer, a demográfia professzora által írt publikáció Izrael belső összeomlását vetíti előre. Szerinte ez a folyamat 15-20 éven belül el fog kezdődni. A zsidó állam megszűnésének legfőbb okozója az ország vízfejűsége, a vidéki zsidóság elvándorlása és a nagyvárosok, főként Tel-Aviv felduzzadása lesz.

A nyolcvanas évektől kezdve a perifériák zsidó lakossága folyamatosan beözönlik egy szűk, Haifától Askelónig húzódó tengerparti sávba. Ezen belül is Izrael nemzetközileg elismert fővárosának, Tel-Avivnak a lakossága növekszik a leggyorsabban. Ezzel párhuzamosan a vidéki területek folyamatosan kiürülnek, az ottani lakosság etnikai aránya pedig fokozatosan meg fog fordulni az arabok javára.

A metropoliszok és a periféria különválását az is gyorsítani fogja, hogy a vidék mind gazdasági, mind kulturális téren le fog szakadni a sűrűn lakott tengerparti sávhoz képest. Az ipar, a média és a közélet már most is leginkább Tel-Avivban és Haifában koncentrálódik, a lakosság elvándorlásával pedig ez a kontraszt csak még erősebbé fog válni.

Soffer szerint a megélhetés nehézségei mellett a zsidó lakosság a nagyvárosokba költözésének legfőbb oka a köztük és az arab lakosság között fennálló feszültségek. A 1948 után is Izrael területén maradt, az állampolgárságot megszerző arabok a zsidó államot nem érzik a magukénak. Az Európából és a Közel-Kelet más részeiről bevándorolt zsidókat a mai napig megszállóknak, bitorlóknak tartják, önmagukat a palesztin és nem a zsidó nemzet részeinek tekintik.

A metropoliszok lakosságának nagy arányú megnövekedése és a periféria kiürülése a világon általánosan megfigyelhető jelenség. Ez a tendencia talán a legerősebb Franciaországban, Nagy-Britanniában, Egyiptomban és Mexikóban. Ezeket az országokat azonban mégsem fenyegeti a széthullás vagy a megszűnés veszélye, mert határaik nemzetközileg elismertek, külső katonai támadás veszélye egyáltalán nem áll fenn.

Izarelben azonban egészen más a helyzet. Az ország egy szűk, zsidó többségű tengerparti sávra és egy majdnem teljesen arab perifériára szakadhat, amelyet ráadásul körülvesz az arab-muszlim tenger. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy a történelmi Palesztína (kb. Izrael és a megszállt területek) lakosságának már csupán 49.2%-a zsidó. Ez az arány az előrejelzések alapján 2025-re 41.8% lesz. A Közel-Kelet arab többsége ráadásul idegen testnek tekinti a zsidó államot - még akkor is, ha néhány állam, mint Egyiptom, vagy Jordánia elismeri és diplomáciai kapcsolatot tart fenn vele. A demográfiai arány felborulásával azonban valószínűleg a régió összes országa erőteljesen követelni fogja a ma Izraelhez tartozó periféria egy palesztin államhoz való csatolását.

Soffer úgy gondolja, hogy ezzel a "cionista terv" össze fog dőlni, és akár az ENSZ 1947-es felosztási terve is megvalósulhat, amely annak idején Palesztínában egy arab, illetve egy zsidó állam kialakítását javasolta. Az utóbbi területe jóval kisebb lett volna, mint a mostani Izrael, ráadásul Jeruzsálemet sem foglalta magába.
A tanulmány szerint ezt a pusztító hatású folyamatot csak úgy lehetne megállítani, ha az izraeli állam erőteljesen, hatalmas tőkebefektetésekkel támogatná a periféria felfejlesztését. A kulturális és oktatsái intézményeket, mint a színházakat, vagy az egyetemeket telepítene vidékre. Meg kellene teremteni a periféria gazdasági fejlődésének az alapjait is az ipar áttelepítésével.

Soffer szerint emellett ugyanolyan fontos lenne az arabság gazdasági és szociális helyzetének a javítása, illetve alulreprezentáltságuk megszüntetése Izrael politikai és kulturális életében.
Páll Zoltán (Kitekintő)

Forrás: vajdasagma.info