Ágnes eljutott Tiahuanacuba, a világ egyik legősibb városába, ahol megfigyelhető az ősi betonelemes építkezés. Egy-egy kőtömb 400 tonna, senki nem tudja, hogyan voltak képesek ezeket megemelni több ezer éve.
Golenya Ágnes néhány éve maga sem gondolta volna, hogy új irányt vesz az élete. Marketingesként és közgazdászként dolgozott, felépült halálos betegségéből, 2006-ban azonban munkája és magánélete miatt is válságba került. Ekkor határozta el, hogy ír egy regényt.
– Arról akartam írni, az ember hogyan tapasztalja meg Istent. A barátnőm mutatott egy cikket az Andok alatt húzódó hihetetlen labirintusrendszerről, amelyet egy magyar aranybánya- tulajdonos, Móricz János fedezett fel. Megálmodtam, milyen lehet ez a világ – meséli az írónő.
Könyve, az Aranyasszony útja még kéziratban hevert, amikor levelezni kezdett az interneten egy perui dokumentumfilmessel, akiről kiderült, hogy tud a barlangról, és felajánlotta, elviszi őt oda. Mint egy mesebeli fordulat, úgy adódott számára egy lehetőség az utazásra jelentős kedvezménnyel.
– Ott álltam a labirintus egyik észak-perui bejáratánál, és azt hittem, álmodom! Ahhoz, hogy beléphessünk az alagútrendszerbe és a termekbe, több száz métert kellett leereszkedni. Lenyűgöző és sokkoló volt a látvány. A gótikus folyosók és kisebb- nagyobb termek mellett egy emberkéz által épített fürdőszoba maradványait is láttuk, ami azért furcsa, mivel a peruiak a barlangról úgy tudják, az utolsó jégkorszak előtt, ie. 13-7. évezredben vájták ki – meséli Ágnes. Ezután évekig járta dokumentumfilmesekkel a perui falvakat, sok időt töltött a helyiekkel, gyakran ott is élt köztük.
– A barátnőim nem értették, hogyan tudom elviselni a kinti körülményeket. Közös zuhanyzó, vécé, hideg víz, fűtetlen szoba várt az andoki falucskában, Ninabambában, és onnan kellett nekivágnom a több kilométeres távoknak, hogy felkutassam a környéket. Egy csoda volt – meséli Ágnes. – Az egyik legmegdöbbentőbb élményem volt, amikor egy amazonasi sámánnal találkoztam. Megkérdeztem tőle, ismeri-e azt a magyar szót, hogy kincs? Értette: azt felelte spanyolul, hogy valami, ami nagyon értékes.
Ágnes Peruban kapta a Purisaca nevet a helyiektől. Azóta megírta a Perui papnő trilógiát, és elkészült az Aranykapu című könyve is, emellett folyamatosan előadásokat tart.
– Móricz János felfedezése az egész őstörténetet átírja, amit kötelességünk kutatni. Amikor 91-ben meghalt, azt mondta, lesz, aki a nyomdokaiba lép. Én megtettem, és remélem, egyre többen leszünk.
Április 14-én Körmenden nemzetközi konferenciát tartanak a páratlan felfedezésekről. Ezt Móricz János 1991-ben szerette volna megtartani, de időközben elhunyt. Ágnes valóra váltja a végakaratát, és elérte, hogy a felfedező ügyvédje is eljöjjön Ecuadorból.
Vitatják a magyar kutató felfedezését
A hatalmas mesterséges labirintusrendszer Kolumbia, Ecuador, Peru, Argentína, Chile és Brazília alatt húzódik az Andokban. Móricz János magyar származású kutatót az Andok hegyei között élő törzsek befogadták. A Suarok mutatták meg neki a Tayos barlangot, amelynek értékeit generációkon át őrizték. Móricz szerint az őslakók ide hordták össze a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Csak a beavatottak, a „Naposok” léphettek be. A kamrákban Móricz valóságos múzeumra bukkant. Azt, ahol az aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat találta, elnevezte Táltosok barlangjának. A kamrákban találtak több ezer arany- és rézlapot, melyekre furcsa jeleket véstek. A kincs ma az államé, nagy része múzeumba került, egy része a barlangban maradt, ahová ma is csak engedéllyel lehet belépni. Móricz János 1991-ben rejtélyes körülmények között halt meg, a barlangban talált kincsekkel kapcsolatos értelmezéseit sokan vitatják.
G. J.