Gondolattár a MVSZ "Védjük meg Magyarországot!" fölhívása fontolgatására

Védjük meg népét! folytatja. Eddig, ez egy kétségtelenül támogatásra méltó fölhívás. De aztán, mint egy pofon, repül az olvasó arcába a "kormány" szó, ami a számtalan családok törvénytelen kilakoltatásához, családi otthonok elárverezéséhez, a végrehajtó csöngőfrászhoz, a nép folyamatos megtizedeléséhez, Magyarország öngyilkosságához, a Magyar Népen és a Magyar Földön élősködő idegen érdekekhez kötődik. Hogy került ide ez a szó? Az olvasó elsápad, szeme kitágul, szíve egy nagyot dobban.

De aztán összeszedi magát, lecsillapodik, és eldönti, hogy nem enged elfogultságainak. Végig olvassa a fölhívást. Érzelmei futballoznak szívével, gondolatai csatároznak elméjében. Kérdésekre kérdések a válaszok; szív és ész beugrik a szorítóba, és máris püföli egymást; a közérzet nyugtalan. Támogatható ez így ahogy van? Támogassam, de csak részben? Kimondottan elhatárolódjak-e egyes részeitől? és ha igen, hogyan? a fölhívás keretein belül. Megalkuvó-e az, aki az összefogás érdekében egy szerinte törvénytelen szervezetet törvényesnek ismer el? Bemocskolja-e a magyar ember becsületét avval, hogy támogatja a Haza ellenségét szolgáló ellenfélt annak esetleges jövőbeli "pálfordulása" reményében? Mi szállta meg az MVSZ-t, hogy egy kalap alá tegye minden hazafias magyar Magyarországát és Magyar Népét, a Hazát, egy azt idegen érdekeknek kiszolgáló szervezettel? Hogyan támogatható egy hatalmat bitorló szolgabérese, miközben az naponta kiszolgáltatja remélt támogatóit gonosztevő gazdáinak? Hogyan férhet össze, érzelmileg vagy logikusan, egyben a Hazaszeret és a Haza megsemmisítésére törekvők bérencének támogatása?

A szorító másik sarkában, avagy a mérleg másik tányérján: Minek minősíthető az, aki a saját lebetegedett hazáját, a rajta élősködő paraziták és bérenceik tettei miatt nem segíti, vagy rosszabb esetben, támadja a nagyvilág színpadján? Miféle hazafiasság az, ha a Hazát a golyószóró tűztől nem védjük meg, mert az által a rajta élősködő piócákat is megmentenénk? Milyen sors vár ránk, ha nálunk is az egyik napról a másikra kitör a bankárdinasztiák-pénzelt féktelen gyilkolás, pusztítás és szabadrablás, úgy ahogyan az ma már több és több országban dúl? Támogatást érdemel-e egy szervezet, bárminek hívja magát, ha valamiképp fékezni tudja egy kétségbeesett gonosztevő nép sátánista világpusztítást, még akkor is, ha azt csak saját, családja, barátai és társai érdekében teszi? Ki tudja megmondani, mi tárgyalt az MVSZ elnöksége zárt ajtók mögött? és hogy egyáltalán miért zárt ajtók mögött fogalmazta meg ezt a fölhívást? És ki tudja megmondani, miféle erők vívják élethalál harcukat, értünk és ellenünk, látóhatárunkon túl?

Ezeket és hasonló, százával figyelmünkbe törő kérdéseket lehetetlen csak érveléssel megválaszolni. Ide megérzés, ráérzés is kell. De még az sem elég, mert a gondolat meg az érzés hol ellenkező irányba húzzák a magyarnak nevezett élőlényt, hol satuba szorítják maguk közé. Hej, be jól jönne most régi mágusaink bölcsessége... Annak hiányában, viszont, magunkra maradunk. Választhatunk: Vagy semmit sem teszünk, és azáltal megvédjük magunkat a hibázástól, vagy fölállunk a fölhívás mellet, vagy ellene. Az alábbi gondolatok a fölállás fonalát próbálják egy darabig követni, de se nem a fölhívás mellett, se nem ellene. Inkább serkenteni próbálják a válaszokhoz kellő fontolgatást. Ha sikerül, a végén a kedves olvasónak csak egy gondolattárt hozok figyelmébe, melyből tetszése szerint válogathat.

Ha elfogadjuk, hogy az erkölcsösség mindenkor kívánatos, a semlegesség se nem kívánatos, se nem elítélendő, és az erkölcstelenség mindenkor megvetendő, akkor gondolataink, szavaink, tetteink minőségét van mihez hasonlítanunk. Azaz, a nehéz abszolút értékelés helyett egy könnyebb viszonylagos minősítést tudunk gyakorlatba venni. Mindennapi tetteinket is általában ekként bíráljuk el - sőt, másokét is. Ha nem fogadjuk el, akkor cselekedeteinket - másokét is - egyenként kell abszolút értelemben értékelnünk, ami gyakorlatban a megbénulást jelentené.

Tehát, mondjuk, hogy elfogadjuk a fönti mércét és, hogy az erkölcsöt mi a Szent Korona Értékrend szerint határozzuk meg. Eszerint, csak azt tekintjük erkölcsösnek, aminek ebben az Értékrendben alapot találunk, minden mást vagy értéktelennek, vagy kimondottan erkölcstelennek tekintünk.

Szem előtt tartva ezt az irányzatot, nézzük meg az erkölcs szerepét a javasolt összefogásra bevetett eszközök egyikében, a megalkuvásban (az összefogás érdekében nyilvánosan törvényesnek ismerünk el egy törvénytelen szervezetet, és kiállunk a Hazánkat megsemmisíteni igyekezők helytartója védelmére). Ha az összefogás a cél, és ha a cél nem szentesíti az eszközt, akkor, a megalkuvás, ha önmagában erkölcstelen, akkor az az összefogást is erkölcstelené teszi. Ha a megalkuvás önmagában nem erkölcstelen, akkor - más eszközök erkölcsi minőségétől most eltekintve - az összefogás megtartja erkölcsi minőségét, még akkor is, ha a megalkuvás önmagában értéktelen (erkölcsileg semleges). Ha a megalkuvás önmagában erkölcsös, akkor sem változtat az összefogás erkölcsi minőségén, mert, habár az erkölcstelenség lehet fokozatos, az erkölcsöt lehetetlen "erkölcsösöbbé" tenni. Tehát, az első föladatunk a megalkuvás erkölcsi minősítése, függetlenül attól, hogy milyen célt szolgál.

A megalkuvás - vagy bármi más - erkölcsi minőségét sikeresebben tudjuk elbírálni, ha azt két szintre bontjuk, és mind a két szintet külön-külön megfontolunk. Tehát, vizsgáljuk meg közösen az eszközök erkölcsi minősítésének módszerét, amit azután mindenki saját maga alkalmazhat kimondottan a megalkuvás elbírálására.

Az eszköz alsó szintje maga az eszköz közvetlen eredménye. Az eszköz eredményének erkölcsösségét elég könnyű elbírálni, mert csak meg kell figyelnünk - és elbírálnunk - az eredményt, vagy, ha jövőbe vetített, következtetnünk kell. Pl. ha gyógyszert adunk be a betegnek és a beteg attól meggyógyul, akkor eszközünk eredménye erkölcsös. Ha, viszont, gyógyszer helyett mérget adunk be neki, és abba belehal, akkor eszközünk eredménye erkölcstelen. Az egyik eredménye építő jellegű, a másiké romboló. Ha az erkölcs célja (a Szent Korona Értékrend szerint) ember fölemelése (Isten felé), akkor az azt építő jellegű eredmény erkölcsös, míg az azt romboló vagy gátló jellegű eredmény erkölcstelen.

Az eszköz fölső szintje a szándék. Mint minden tevékenykedés, az eszközök alkalmazása is egy erő hatásának, vagy - inkább - több erő közti egyensúly fölbomlásának a megnyilvánulása. Ezt hívjuk szándéknak. Ezen a szinten megismételjük a fönti lelki, szellemi gyakorlatot, azaz, elgondolkodunk, milyen szándék áll az eszköz alkalmazása mögött (ami azt hajtja)? (Ezt a szándékot ne tévesszük össze a céllal, melyet az eszköz szolgál. Az eszköz szándéka az eszköz remélt közvetlen hatása vagy következménye, függetlenül attól, hogy milyen célt szolgál.) Ha a szándék (nem az eredmény) ember fölemelése, akkor erkölcsös. Ha nem, de ártatlan, akkor a szándék se nem erkölcsös se nem erkölcstelen. Ha, viszont, a szándék ember csorbítása vagy fejlődésének gátlása, akkor erkölcstelen. Úgymint a fönti gyakorlatban, itt is megfigyeljük illetve a jövőbe vetítjük gondolatainkat és ráérzéseinket, avval a különbséggel, hogy itt nem az eszközök eredményét nézzük, hanem azok szándékát. Ez a föladat nehezebb, mert, sajátjainkon kívül, a szándékot legföljebb csak következtetni tudjuk (de még sajátjainkat sem könnyű őszintén meghatározni). Ezen lelki, szellemi gyakorlat vagy nem változtatja meg, vagy fölülírja az alsó szint erkölcsi minőségét. A várható lehetőségek listája véges, azaz négy: (a hatástalan semleges eseteket mellőzve)

1. az erkölcsös szándék és az erkölcsös eredmény az eszközt erkölcsössé teszi,
2. az erkölcsös szándék és az erkölcstelen eredmény az eszközt erkölcsössé teszi,
3. az erkölcstelen szándék és az erkölcsös eredmény az eszközt erkölcstelenné teszi,
4. az erkölcstelen szándék és az erkölcstelen eredmény az eszközt erkölcstelenné teszi.

Itt érdemes különösen elgondolkodni a 2. és a 3 párosításon. Az eszköz akkor is erkölcsös, ha a szándék erkölcsös, de eredménye erkölcstelen. Pl. az apa elfenekeli az autók közt rohangáló gyermekét. Az elfenekelés rombolónak tekinthető, ám azt fölülírja az építő szándék (a gyermek tanítása, és azáltal életben, épségben tartása). Megfordítva, az erkölcstelen szándékú eszköz még akkor is erkölcstelen, ha eredménye erkölcsös. Pl. a gyűlölködő köpködi mérgét felebarátjára, de felebarátja annak hatására megundorodik a gyűlölettől és attól örökre elhatárolja magát. Habár az eredmény építőnek tekinthető, azt fölülírja a romboló szándék. (A héber Hammurapi "szemet szemért, fogat fogért" romboló bosszúideológiára alapozott társadalmi törvényirányzat ezt az elvet mindenestül elveti. Emiatt, pl. aki nem szándékosan de megöl valakit (pl. emberölés), arra keményebb büntetést szab ki a bosszúideológia, mint arra, aki gyilkosságot megtervez és végrehajt, de próbálkozása sikertelen (pl. gyilkossági kísérlet). Tehát, mondhatnánk, hogy az eszköz erkölcsi minőségét mindig a szándék szabja meg.

Mondhatnánk, ha nem lenne egyenletünkben egy harmadik, sokszor figyelmen kívül hagyott tényező: Az eszközök kivitelezése is néha megváltoztatja azok erkölcsi minőségét. Úgy az eszközök elbírálásában, mint minden más tevékenykedésben, sokat segít ha megkeressük és szem előtt tartjuk az elvhűség és a merevség közti finom de jelentős különbséget. Az elvhű gondolkodású megkeresi az elvek lényegét (miértjét), arra összpontosít, és annak érdekében alkalmazkodik a körülményekhez, míg a merev gondolkodású elveket tanul meg, azokra összpontosít, és nem alkalmazkodik a körülményekhez. Az elvhű keresi a körülmények sötét erdejében az utat az elv lényege átmentésére, míg a merev ugyanott utat próbál vágni az elv átcibálására - lényeget, alakzatot, csomagolást mindenestül. Továbbá, a merev, sokszor önmagára összpontosít, eltéríti a föladatára szánt erőt saját érdeke szolgálatába. Ráadásul, makacssága az eszközt eltérítheti céljától, vagy rosszabb esetben, az ellen veti be a föladata teljesítésére szánt erőt. Ebben az esetben, a merevség kimondottan elvhűtlenségnek minősíthető. Pl. ha az apa elfenekeli az autók közt rohangászó gyermekét, erkölcsös eszközt alkalmaz: De ha nadrágszíjával durván elveri a kisgyereket, mert neki azt tanították, hogy "gyermeket szíjjal kell nevelni", vagy mert megijedése dühvé vált, amit annak elképzelt okozóján, gyermekén, tölti ki, akkor merevsége erkölcstelenné teszi az amúgy erkölcsös eszközét.

A megalkuvás erkölcsösségét csak mindenki saját maga tudja elbírálni. Ezt a föladatot a fönti bontás-módszer esetleg segíti, de nem helyettesítheti. Tehát, bontsuk föl a fölhívásban javasolt megalkuvást két szintjére, és próbáljuk meg a szinteket egyenként minősíteni. Azután, nézzünk önmagunkba, és tegyük föl magunknak a kérdést: Mi az, amitől valójában irtózunk? - ha irtózunk. A megalkuvás eredményétől? annak szándékától? vagy a megalkuvás hangzásától? Ha hangzásától, akkor gondolkodásunk valószínűleg merev. Kétségtelen, hogy a hófehér becsület semmiféle megalkuvást sem tűr el, annak még csak szagát sem. Ugyanakkor, ezt az elvet is az elvhűség-merevség mérlegére kell tennünk ahhoz, hogy megtaláljuk annak (az elvhűséghez kellő) lényegét. Azt, pedig, csak magasabbra nézve találjuk meg - talán. A legfőbb irányadó a magyar ember számára a magyar istenhitben meghatározott Isten (Igazság), aki a Szent Korona Értékrendben megalapozza az ember fölemelését szolgáló magyar erkölcsöt. Ha pl. a becsület lényege (miértje) (is) ember fölemelése, és a műveltség - ami ebben az esetben a társadalom elismeréseként hat annak tagjaira - csak a becsület kialakítója, míg a becsület tekintélye annak csak csomagolása, akkor az, aki pl. a csordaszellem vagy a becsület fogalom tekintélye hatása alatt becsületét ember fölemelésénél többre értékeli, a merevség csapdájába esett. Kiemelem: Semmi áron se adjuk el becsületünket. De ne azért ne, mert az számunkra egyénileg értékes (habár, sokan annak tekintik), hanem azért, mert a becsület közös hívatásunk (ha elfogadjuk) erőforrása.

Az összefogásról már írtam máshol; most csak ezen fölhívást illető észrevételeimről szeretnék még egy pár szót szólni. Az összefogás csak egyetlen egy közös célt igényel. Az a cél, viszont, valójában közös (és megosztott) kell hogy legyen. A jelen, önmagát "Magyar Kormány"-ként híresztelő szervezet célja lehet, hogy azonos a magyar nép céljával, de az tevékenykedéséből egyáltalán nem következtethető, függetlenül attól, hogy mit hirdet. Az átlag ember el sem tudja képzelni miféle hatalom áll egy állam rendelkezésére. Ha a hirdetett és a valóság-bizonyított célok közt lényeges különbség létezik, akkor azt a hatalmat gyakorló illetéktelensége vagy becstelensége okozza. Ám, egy harmadik lehetőség is létezhet: A megadott különbség lehet egy célszerű (stratégiai) eszköz megtervezése és kivitelezése, mely egy - nem föltétlenül rosszindulatú - rejtett célt szolgál. Ha Orbán Viktor (és társai) célja egyezik a magyar nép céljával, de azt a magyar nép nem tudja, sőt, annak ellenkezőjét tapasztalja, akkor, viszont, nincs egy megosztott közös cél ami mellett összelehetne fogni. Hirdetett célja, még ha egyezik is a magyar nép céljával - de az sem bizonyított -, hihetetlen, mert azt "kormányzása" eredménye, a valóság megcáfolja. Emiatt, ebben az esetben sincs egy közös cél. Ha "kormányzása" eredményét tekintjük céljának, akkor az többségben szöges ellentétben áll a magyar nép céljával, tehát, itt abszurdum lenne egy közös célról beszélni. Ám, ha célja egy harmadik, de rejtett cél, akkor az lehet, hogy azonos a magyar nép céljával - de éppúgy lehet, hogy nem. Ahhoz, hogy ez az esetleges rejtett cél legyen azon közös cél, mely mellett az MVSZ fölhívása szerint össze kell fognunk, azt nem ismervén, olyan fokú bizalom szükséges, amit csak gyermeteg hiszékenységnek lehet tekinteni.

Kétségtelen, hogy hagyományos gyermeteg hiszékenységünk eddig nem sok jót hozott ránk, de bizonyítja a mai napig megőrzött tisztaszívűségünket. Tehát, itt is egy életbevágó döntés igénye tolakszik elénk: Maradjunk hiszékenyek, és tegyük ki magunkat további becsapásoknak? vagy gyanakodva - esetleg gúnyosan - közelítsük meg az efféle fölhívásokat, és az által védekezzünk a kiábrándulások ellen? Az előbbi előnye tisztaszívűségünk megőrzése, hátránya lelki állapotunk esetleges süllyedése. Az utóbbi, előnye lelki állapotunk megőrzése, hátránya tisztaszívűségünk esetleges süllyedése.

Hadd zárjam mondókámat két kérdéssel - az egyik egy korábbi megismétlése: Ki tudja megmondani, miféle erők vívják élethalál harcukat, értünk és ellenünk, látóhatárunkon túl? És, mit nyerhetünk, vagy mit veszthetünk ha fölállunk ezen fölhívás mellet vagy ellene? és mit, ha nem? A valódi érték, szeretteim, nem a válaszokban rejlik, hanem a kérdések latolgatásában.

leszerelt: magyarmegmaradasert.hu