Két cserkész elindul, a hegy két oldaláról, a hegy tetején lobogó zászló felé. Az sűrű erdőben, minden lépés egy kisebb-nagyobb kihívás számukra. E kihívások egyike egy egy útban eső darázsfészek. A darazsak, megrémülve a "támadástól," természetesen nekiesnek a cserkészeknek. Az egyik cserkész azonnal tüzet gyújt és tűzzel, füsttel védekezik, fölgyújtja a darázsfészket. Addig égeti azt amíg az utolsó darázs is vagy elmenekül vagy ott pusztul. A másik cserkész kikerüli a darázsfészket, elviseli a csípéseket, és tovább halad. A végén, mind a két cserkészt ugyanannyi csípés éri. Efféle és hasonló kihívások a félnapos úton többször is megismétlődnek. Aki először eléri a zászlót, az kapja meg a hegy-környék természetvédelmi felelősséget a vele járó fölhatalmazással együtt. Vajon melyiké lesz a zászló?
A szlovák állami nyelvtörvény módosítást, a cigánybűnözést, a délvidéki magyarveréseket, az erdélyi magyar-tudat irtását, az megszálló hatalom pimaszkodásait, embertelen viselkedését, mind, mind darázs-támadásokhoz lehet ha csípések fájdalmasak. De ha el akarjuk érni célunkat, akkor el kell viselnünk az efféle kellemetlenségeket: Nem engedhetjük meg hogy eltereljenek bennünket célunktól vagy hogy megállítsanak. A magyarok eddig is kitartottak, s ezután is ki fognak tartani - mert magyarok. Aki Isten-adta idejét, erejét sajnálkozásra és testvérei helyzete enyhítésére szánja, legföljebb csak ideiglenesen segíthet rajtuk, de lehet hogy akaratlanul még meg is hosszabbítja szenvedésüket.
Máshol már említettem hogy a cél eléréséhez mindenek előtt létre kell hozni a hozzá kellő eszközöket, első sorban az összefogást. Aki velünk akar tartani az most ezt tekintse föladatának (Erre iránymutató tanácsot a Harmadik kürtszóra című írásomban próbáltam adni). A határon kívüli (és belüli) magyarság most fizeti meg drága vérével nekünk azt az időt ami eszközeink létrehozásához, az összefogáshoz kell. Tehát aki nyavalyáskodik, akinek fáj a hasa, lelkileg kimerülnek érzi magát, vagy szenved a tehetetlenség megbénító súlya alatt vagy úgy érzi hogy "valamit most már tenni kell," rájuk gondoljon. De ne szenvedésükkel törődjön hanem értékelje és az összefogásra hasznosítsa hősies kitartásukat.
Az megérthető hogy mindannyiunkat bánt honfitársaink szenvedése. De aki csak össze vissza csapkodózik, aki saját testi vagy lelki fájdalmait akarja enyhíteni, vagy nemes de jelen helyzetben alkalmatlan tevékenységgel köti le magát, semmivel sem járul a cél eléréséhez. Egy ötlet, akár milyen briliáns, akár milyen önzetlen, akár milyen jószándékú abszolút szempontból, ha jelen helyzetünkben nem segíti elő az összefogást, csak szétszórja erőnket. A szablya lapjával - akár milyen hatásos lehet más föladatra - vágni nem lehet.
Aki segíteni akar a határon belüli vagy kívüli magyarságnak, az most a magyar összefogást tekintse föladatának. Erre szánja most minden idejét, erejét, és bízzon a magyarok Istenében, a magyar lelkierőben.
Hazafias szeretettel,
őszkatona