20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 szeptember 05, hétfő

Petőfi után szabadon: Még (csak) szól a nép…

Szerző: Madarász László

Hét évi "töprengés" után, az 1950 -es éveket idéző koncepciósnak látszó perben, Budaházy Györgyöt 13 év fegyházban letöltendő börtönbüntetésre ítélte a „magyar" bíróság! A vád: emberölésre előkészület, terrorcselekmény, és robbanóanyaggal való visszaélés volt. Állítólagosan Budaházy és társai követték el –többek között – az MSZP-s Hiller István, az SZDSZ-s Kóka János és több más, szerintem szintén hazaáruló politikus háza elleni lőfegyveres- és Molotov-koktélos támadásokat, még 2007-2008 között. A „támadásoknak" áldozatai nem voltak! Az egyetlen sérült Csintalan Sándor műsorvezető – korábban MSZP-s politikus – volt, akit vagy Ők vertek meg, vagy sem!

BudaházyÉn nem tudom, hogy Budaházy és társai ellen felhozott vádak valósak-e vagy sem, de úgy látom: ha történetesen Ők egyáltalán elkövették a terhükre rótt bűncselekményeket, az ítélet akkor sem áll arányban cselekményeik súlyával! Különösen úgy nem, hogy ezért 13 évi fegyházbüntetést szabtak ki! Miközben cigány-bűnözők hada terrorizálja a magyar társadalmat, nap mint nap szinte büntetlenül magyarokat – főleg öregeket – gyilkolnak, vagy okoznak nekik életre szóló maradandó sérülést, és ha egyáltalán bíróság elé állnak a tettesek akkor is csak nevetséges időtartamú börtönbüntetést kapnak, viszont emberölésre tett előkészület és “terrorcselekmény” miatt hosszú-hosszú éveket osztottak ki! 2009-ben az enyingi cigányok 150-200 fős csoportja késekkel, kardokkal vonult fel Siófokon a Petőfi sétányon, kihívóan és nyíltan terrorizálva a többségi magyar lakosságot, de az akkori rendőrségi vezetés szerint nem történt bűncselekmény! Próbálnánk ugyanezt megtenni mi magyarok valamelyik cigánysoron! Ha a bíróság terrorcselekménynek próbálja beállítani Gyuriék ténykedését, miért nem mondja ki azokról az esetekről ugyanezt, amikor vasúti biztosító berendezést rongálnak meg, vonatokat dobálnak, vagy hatalmas kő-, beton darabokat visznek a sínekre? Vagy mikor transzformátorokat tesznek tönkre, magasfeszültségű légvezetékeket vágnak le, stb.? Azok gyerekcsínyek? 2006 őszi brutális rendőrterror vezetőit és fő felelőseit felmentette a bíróság a vádak alól! A rendőrterrorra véleményem szerint utasítást adó Gyurcsány még csak bíróság elé sem került! Az ajkai vörösiszap tragédia következtében 10 ember meghalt és 150 ember sérült meg, az ügyészség és a bíróság mégsem „találta meg” a bűnösöket!

Gondolkozzunk el! Budaházyt 2009 –ben tartóztatták le, másfél évig nyomoztak, de további öt év telt el mire ügyükben ítéletet hoztak! Mi tarthatott eddig, ha a vádak valóban megalapozottak voltak? Én úgy vélem a 2016. 09. 30. –án meghozott (vagy talán már jó előre megírt) rettentően eltúlzott ítélet nem nekik szól, hanem nekünk, magyaroknak! És nem véletlenül most! Október 2. –i népszavazás után, mint azt már több, ezen a honlapon megjelent cikkemben is jeleztem, vélhetően meg fog változni a „magyar” országgyűlés- és kormány politikai irányvonala. Olyan törvényeket, rendeleteket fognak alkotni, amelyek megszüntetik Hazánk még valamennyire is megmaradt függetlenségét, és teljességgel kiszolgáltatottakká teszik a magyarságot! És aki ez ellen tiltakozni mer majd, az Budaházyék sorsára kerülhet! Ha sokan leszünk, esetleg már nem fegyházba zárnak, hanem valamelyik újonnan épült stadionba, mint 1973-74 között Chilében a Pinochet tábornok vezette puccs után. Tulajdonképpen tehát ezzel az ítélettel minket fenyegettek meg! Mondhatnám úgyis: jó előre terrorizál minket ez a semmire sem való liberális rendszer, az általa irányított ügyészségeken és bíróságokon keresztül! Pedig előbb-utóbb el fog szakadni a cérna… és ezt ők is jól tudják, de ezzel az ítélettel kísérletet tesznek az elkerülhetetlen elodázására!

Budaházyt és társait, hasonlóan Táncsics Mihályhoz, a „törvényekkel”, az ország kifosztásával, egyesek szabad rablásával megalázott, felháborodott tömeg fogja majd valamikor, talán nem is olyan sokára kiszabadítani! De ezt, a mai rendszer kiszolgálói közül már kevesen tudják majd szemmel kísérni! „Engem itt Budapesten felakasztanának egy lámpavasra…” – mondta nem is olyan régen Orbán Viktor. Jóstehetség ő, vagy tudja, mi jár a hazaárulásért? Most még tehetne a saját jóslatának beválása ellen! Még… És nem a többségi magyar társadalom, – egy felháborító ítélettel megvalósuló – jó előre történő terrorizálásával!

Petőfi Sándor: A NÉP NEVÉBEN

Még kér a nép, most adjatok neki!
Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz; ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

S a nép hajdan csak eledelt kivánt,
Mivelhogy akkor még állat vala;
De az állatból végre ember lett,
S emberhez illik, hogy legyen joga.
Jogot tehát, emberjogot a népnek!
Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, s ki rásüti:
Isten kezét el nem kerűlheti.

S miért vagytok ti kiváltságosok?
Miért a jog csupán tinálatok?
Apáitok megszerzék a hazát,
De rája a nép-izzadás csorog.
Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya!
Kéz is kell még, mely a földet kihányja,
Amíg föltűnik az arany ere…
S e kéznek nincsen semmi érdeme?

S ti, kik valljátok olyan gőgösen:
Mienk a haza és mienk a jog!
Hazátokkal mit tennétek vajon,
Ha az ellenség ütne rajtatok?…
De ezt kérdeznem! engedelmet kérek,
Majd elfeledtem győri vitézségtek.
Mikor emeltek már emlékszobort
A sok hős lábnak, mely ott úgy futott?

Jogot a népnek, az emberiség
Nagy szent nevében, adjatok jogot,
S a hon nevében egyszersmind, amely
Eldől, ha nem nyer új védoszlopot.
Az alkotmány rózsája a tiétek,
Tövíseit a nép közé vetétek;
Ide a rózsa néhány levelét
S vegyétek vissza a tövis felét!

Még kér a nép, most adjatok neki;
Vagy nem tudjátok: mily szörnyű a nép,
Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Nem hallottátok Dózsa György hirét?
Izzó vastrónon őt elégetétek,
De szellemét a tűz nem égeté meg,
Mert az maga tűz… ugy vigyázzatok:
Ismét pusztíthat e láng rajtatok!

(Pest, 1847. március.)

Írta ezt Petőfi egy évvel az 1848 -as forradalom, majd az azt követő szabadságharc előtt! Mi is egy évvel vagyunk egy hasonló esemény előtt???

Madarász László

Az eredeti írás: http://magaspart.hu/?p=835

Hozzászólás  

#2 Szabadságot Budaházynak!Zoli 2016-09-06 13:07
Budaházy György és társai mellett, valamint a büntetőügyükben hozott ítélet, összességében 125 év börtönbüntetés ellen tüntettek a Markó utcában. A felszólalók véleménye szerint igazságtalan és koncepciós perekhez hasonlatos döntés hozott a bíróság. huntv.info/tv/szabadsagot-budahazynak/
#1 "A kormány a terrorista nem Budaházy György"Zoli 2016-09-05 14:43
Budaházy György elítélésről beszélnek a Aktuálpolitikai Kerekasztal 147. adásában is.
huntv.info/tv/aktualpolitikai-kerekasztal-147-adas/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló