20241219
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2018 március 24, szombat

Hullanak a fejek a FEMA által rendelt 16 000 guillotine alatt...

Szerző: Benjamin Fulford

Az Egyesült Államok titkos hatalmi struktúrájának csúcsán lévők eltávolítása már majdnem teljes, ami azt jelenti, hogy egy sokkal nagyobb tisztogatás várható a Pentagon, a CIA és más források szerint.

A világ hamarosan megtudja, milyen borzalmas bűnöket követett el a kazár maffia

A Fehér Ház, a CIA, az NSA, az FBI, a Pentagon és más amerikai ügynökségek legfelső vezetése most szinte teljes egészében fehér kalaposokból áll. Ez azt jelenti, hogy az alacsonyabb rangúak közötti szisztematikus tisztogatás most már lehetséges. Mindennek az eredménye az lesz, hogy az elkövetkező hónapokban az emberek meg fogják tudni, milyen szörnyűek voltak a kazár maffia által elkövetett bűncselekmények.

Ne felejtsük el, hogy ezek az úgynevezett nyugati vezetők aktívan próbálták megölni a világ népességének 90% -át. Rajtakapták őket, hogy SARS, madárinfluenza, ebola stb. betegségeket gyártanak és terjesztik azokat. Bebizonyosodott az is, hogy tömeges éhínséget próbáltak okozni növényi betegségek elterjesztésével és azáltal, hogy fizettek a farmereknek azért, hogy inkább bioüzemanyagnak való növényeket termeljenek élelmiszer helyett. Továbbá nagyon keményen próbálták kirobbantani a 3. Világháborút. Ők álltak olyan tömeggyilkos események mögött, mint például 9/11 és Fukushima. Ez mind bizonyított tény. Most meg fog történni az, hogy a világ lakosságának nagy része megtudja mindezt.

Az Egyesült Államokban mintegy egymillió ember vett részt a cselekményben, hogy megöljék az amerikai emberek 90% -át, és rabszolgává tegyék a túlélőket a japán katonai hírszerzés szerint. Ez az egymillió - akik úgy tesznek, mintha zsidók, muzulmánok vagy evangélikus keresztények lennének, de akik aktívan imádják a sátánt - máshol próbáltak menedéket találni a bolygón, de nem sikerült nekik.

A CIA és a Pentagon forrásai szerint megpróbálták elhagyni a bolygót is. "Az összeesküvők a Földön ragadtak, mivel a CERN portál megsemmisült," - mondja a Pentagon egyik forrása. "Amit a CERN-ről mondanak, az helyes," - erősítette meg egy CIA forrás, akinek hozzáférése van a titkos antarktiszi bázisokhoz. "A Föld zárlat alatt áll, nem lehet távozni és nem lehet belépni. A cionista kazár maffia csapdába esett. El fogják őket fogni," - folytatta a forrás.

Hogy megértsük, mennyire félnek az összeesküvők, nézzük meg Bandar bin Khalid herceg, 9/11 egyik vezető összeesküvőjét, aki március 12-én öngyilkosságot követett el annak érdekében, hogy elkerülje az igazságszolgáltatás, miután az Egyesült Királyság elutasította a menedékjogi kérelmét.

https://tinyurl.com/ybdtbth9

"Bandar-Bush herceget tényleg elfogták. Ő volt az, nem egy hasonmása, aki elcsúszott egy banánhéjon és átesett a korláton. Ennek a kijelentésnek az a lényege, hogy Bandar megkísérelte leküzdeni a gravitációt. Egyfajta elmekontroll alatt állt valamilyen szer hatására. NEM lesz boncolás," - magyarázza az incidenst egy CIA forrás.

Az Egyesült Államok korábbi elnöke, Barack Hussein Obama, akitől szintén megtagadta az Egyesült Királyság a menedékjogot, most a japán kormánytól kér védelmet, a japán királyi család tagjai és CIA források szerint. A japánoknak az amerikai hadsereg tanácsolta azt, hogy mondjanak nemet. Mindenesetre az az ember, akinek a védelmére Obama számított, a kazár rabszolga miniszterelnök Shinzo Abe, "aki a következő két hétben le fog mondani. Ő jelenleg nagyon nagy bajban van. Tudatában van annak, hogy az amerikai katonaságnak hibás acélt adtak el. A katonai járművek felszakadnak a bejövő lövedékek hatására. Hibás, alacsony minőségű acélokat értékesítettek. Viszlát Abe," - mondta egy ázsiai CIA forrás Obama védelmezőjéről.

A Fehér Sárkány Társaság azonban hajlandó védelmet nyújtani Obama számára, ha beleegyezik abba, hogy megjelenik a Japán Külföldi Tudósítók Klubjában, és elmondja a világnak az igazságot olyan dolgokról, mint a malajziai 370/17-es járatok, hogy ki volt az igazi apja, aki hatalomra juttatta őt, stb.

Obama azért keres menedéket, mert mindenki, aki védte őt az Egyesült Államok hatalmi struktúráján belül, azt kirúgták, letartóztatták vagy megölték. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének, Rex Tillersonnak a legutolsó küldetése az volt, hogy Kenyába utazzon, hogy elmondja a kormánynak, hogy ne nyújtsanak menedéket Obamának, Pentagon források szerint.

Tillersont is kirúgták a múlt héten azért, mert egyetértett azzal a hamis összeesküvés állítással, hogy Oroszország ideggázt használt, hogy megölje az Egyesült Királyságban az orosz disszidenseket. Az Egyesült Királyság miniszterelnöke Theresa May, Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár a múlt héten bebizonyították, hogy az összeesküvés részei, amikor csatlakoztak a "hibáztassuk mindenért Oroszországot" sémához.

Az igazi ok, amiért Szergej Szkripalt megmérgezték, az volt, hogy megpróbált bizonyítékokkal szolgálni Hillary Clintonnal és az amerikai Demokrata Párttal kapcsolatban, miszerint megpróbálták befeketíteni az Egyesült Államok elnökét, Donald Trumpot, az orosz FSZB forrásai szerint.

http://theduran.com/the-poisoning-of-sergei-skripal-reads-right

Szergej Szkripalt megmérgeztékA Google egyik informátora ugyanakkor azt állítja, hogy a Google az "orosz ügynök" címkét arra használja, hogy akadályozzák azokat az újságírókat és informátorokat, akik ellene vannak az elmekontroll programjuknak.

A fent említett CIA forrásnak, akinek hozzáférése van az antarktiszi bázisokhoz, eközben egy sokkal ezoterikusabb magyarázata van az Oroszország elleni hisztérikus összeesküvésre. Elmondása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök leállította azt a három "csillagkaput", amelyek Szíriában találhatók. "Putyin rendelkezik a csillagkapuk felett, és ez az, ami valóban piszkálja az összeesküvést. Nem hagyja, hogy arra használják őket, hogy elkerüljék az Ítélet Napját," - mondja.

Mint általában, az ilyen X-akták típusú információk azt közvetítik, amit a források mondanak, és hagyjuk, hogy az olvasók megismerhessék, hogy mi történik valójában. Csak azt lehet megerősíteni, hogy a bolygó biztosan karantén alatt áll.

Mindenesetre most, hogy Tillersont és ügynökét Steve Goldsteint kirúgták, az új külügyminiszter Mike Pompeo, a CIA műveleteivel kapcsolatos információkkal felfegyverezve felügyeli a külügyminisztérium "további" megtisztítását, Pentagon források szerint. Az FBI és az Egyesült Államok Kongresszusa szintén vizsgálatot folytat a külügyminisztérium és korábbi vezetője John Kerry ellen, tették hozzá a források.

Maga a CIA is egy nagy tisztogatáson megy keresztül most, hogy amerikai katonai ellenőrzés alatt áll. "Az új CIA igazgató, Gina Haspel egy félelmetes ügynök, aki jelenleg a Bush frakciót, a neokonzervatívokat és a további árulókat távolítja el," - a Pentagon forrásai szerint. A CIA egyik munkatársa a következőket mondta Haspelről: "Csendes és visszafogott - nem szókimondó vagy nagyszájú, ahogy mondjuk. A tekintete nagyon koncentrált és intenzív. Egy nagyon intelligens nő, aki megtartotta valódi misszióját magának." Ez a forrás azt mondja, hogy valószínűleg a CIA "sötét helyszíneiről" is gondoskodni fog, amelyek kábítószerekkel, illegális fegyverszállításokkal, pénzmosással és hasonló dolgokkal foglalkoznak.

Az FBI-nál és az Igazságügyi Minisztériumban is látni fogjuk majd az összeesküvés ügynökeinek eltávolítását, értett egyet több forrás. "Az FBI igazgatóhelyettesének, Andy McCabe-nek a kirúgása csak a kezdet, ahogy hullani kezdenek a fejek a FEMA által rendelt 16 000 guillotine alatt," - mondja vészjóslóan a Pentagon forrása. Feltételezhetően az összeesküvés által rendelt és széles körben ismertté vált guillotinokra utal, amelyeket valószínűleg az amerikaiak ellen akartak használni.

Az amerikai hadsereg és az ügynökségek haragjának oka az összeesküvés ellen az, hogy az Egyesült Államokban a jelentések szerint minden évben 800000 gyermek tűnt el (Az Eltűnt és Kihasznált Gyermekek Nemzeti Központja szerint). Ezzel szemben Kínában, melynek népessége négyszer akkora, mindössze 20000 gyermek tűnik el minden évben, az Egyesült Államok Külügyminisztériuma szerint. Ez azt jelenti, hogy az amerikai gyermekek 160-szor nagyobb valószínűséggel tűnnek el, mint a kínai gyermekek. Bár számos eltűnt gyermeket megtalálnak, sokan örökre eltűnnek. Több bennfentes van, akik azt állították, hogy megerőszakolják, meggyilkolják és az összeesküvők megeszik őket.

https://www.youtube.com/watch?v=b98ch_Pyi-Y

Hogy végérvényes módon foglalkozhassanak a gyilkos összeesküvés horrorisztikus titkaival, melyek révén uralomra törtek az Egyesült Államokban, az amerikai hadseregnek számos nyugalmazott tábornokot és tisztet kell behívnia aktív szolgálatra. Az újra aktívak között található Mike Pompeo, Robert Mueller különleges tanácsadó és még sokan mások, a források szerint.

Most már mindenütt megtalálhatók annak jelei, hogy a kazár összeesküvőknek végül szembe kell nézniük az igazsággal. E sorok írója már régóta támogat egy dél-afrikai stílusú igazságot és megbékélést, de úgy tűnik, hogy sokak számára ez nem lesz elérhető a titkos hatalmi struktúra tetején. A bűneik ehhez túlságosan borzalmasak voltak.

Ezen a héten utolsó megjegyzésként a CIA források azt mondják nekünk, hogy a Tesla Motors vezetője Elon Musk a Pentagon pénzmosási ügynöke. Ez megmagyarázhat egy csomó furcsaságot a vállalat körül, például több forrás beszámolója szerint Musk volt az, aki valójában az észak-koreai rakétaválság mögött állt. Ez azt jelenti, hogy a Pentagon Musk és a Tesla révén az észak-koreai nukleáris rakétákat használta alku tárgyaként a Kínával folytatott tárgyalások során. A legfrissebb az a hír, hogy a Tesla a szatirikus The Onion hírportál munkatársait veszi fel valamiféle titkos projektbe.

https://www.zerohedge.com/news/2018-03-13/not-onion-elon-musk

Napjainkban természetesen nehéz megmondani a különbséget a The Onion és az úgynevezett főáramú médiavállalatok, mint a CNN jelentései között. Talán a Pentagon azt tervezi, hogy lehántja a kazár vállalati média hitelességének utolsó darabjait azzal, hogy a The Onion menedzsmentje alá helyezi. Ahogy a mondás tartja: "Az igazság néha különösebb, mint a fikció". Furcsa időket élünk, de úgy néz ki, hogy ez valamiféle jó furcsaság.

Benjamin Fulford

Benjamin Fulford tudósítóként dolgozott Japánban a Knight Ridder, az International Financing Review, a Nihon Keizai Shimbun angol kiadásánál, és a South China Morning Post számára, mielőtt a Forbes magazinhoz került, ahol ő volt az ázsiai iroda vezetője 1998 és 2005 között. Oknyomozó riportjait botrányok követték a japán kormányban és az üzleti világban. Miután elhagyta a Forbes-ot, egy könyvsorozatot írt japán nyelven, melyek közül néhány bestseller lett, majd elkezdett az interneten is publikálni.

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.se

 

Hozzászólás  

#4 Új honfoglalásNagy József Károly 2018-04-11 20:41
Tudjuk,hogy hazánk idegen kézben van.Ezt kell megszűntetni,minden eszközzel!
#3 2621 Verőce, Lugosi u. 71.S. Tejfalussy András 2018-03-31 00:09
MIÉRT NEM LÉPNEK FEL A NÉPMÉRGEZÉS ELLEN AZ ÚJ KÉPVISELŐJELÖLTEK?

I. Izraelt, Kínát és az iszlám országokat miért nem mérgezik a kálium műtrágyázással és a kálisóval sózással, miközben a nyugati országokat mérgezik? Azért, mert tudatos népirtásról van szó, amit a következők bizonyítanak: 1./A mérgeztetők tudták, hogy Nobel díjat kaptak 1950-ben, akik bebizonyították a biológiai hatás méréseikkel a kálium túladagolás életrövidítő és nemzőképesség rontó hatását, s hogy ez a hatás a hiányos konyhasó pótlással fokozható. 2./Tudták, hogy egy nap alatt a 3 liter Ringer infúziós oldat a desztillált vízzel 27 gramm konyhasót, de csak 0,36 gramm káliumot juttat be a vérbe. 3./Tudták, hogy életveszélyes az infúziós Ringer oldattal a vérbe juttatotthoz képest ötödannyi konyhasót és tízszer annyi káliumot vérbe juttatás. 4./Tudták, hogy népirtás a „Nemzeti Stop só Program, Menzareform és Chips adó”-nak nevezett csalás, amivel napi legalább 4,7 gramm kálium akármilyen gyors vérbejuttatására és legfeljebb napi 5 gramm konyhasó pótlására kényszerítik a magyar embereket. 5./Tudták, hogy csalás a tiszta desztillált ivóvizet és a Ringer oldattal mellé adagolt konyhasó mennyiséget mérgezőnek hazudás. 6./Tudták, hogy orvosi tankönyvek szerint is és klinikai ellenőrző mérések szerint is, veszedelmesen szívmérgező lehet a vérbe szájon át 1 órán belül bejuttatott 1 vagy 2 gramm vagy ennél több kálium. 7./Tudták, hogy a káliummal műtrágyázott mezőn a birka kosok negyedik nemzedéke már nemzőképtelen lett. (Embereknél a négy nemzedékhez kb. 100 év kell).

II. Következtetés 1./Nyilvánvaló, hogy ezek ismerete alapján várhatta egy izraeli tudós a nyugati országok spermium romlási statisztikái alapján, hogy 2050 után már em lesz nemzőképes nyugati férfi, vagyis nemzőképes magyar férfi sem.2./Ehhez képest kell látni, hogy a hazai kormányok 1960 óta mérgeztetik a növényeket, állatokat és embereket káliummal. 3./A magyaroknak újabban kálisóval kevert étkezési sókat is ajánlanak. Például az interneten Izrael állami Star kosher tanúsítvánnyal magyar nyelven ajánlott, teljes egészében patkányméreg kálisó BONSALT-ot. 4./Valószínűsíthető az oka, hogy miért nem hajlandó egyik mai képviselőjelölt vagy és párt sem ígéretet tenni a káliummal népirtás leállítására. Az lehet az oka, hogy a káliummal népirtással kiürített magyar ingatlanok megszerzésére spekulálnak. 5./A kálisóval műtrágyázással és kálisóval sózással népirtást a WHO-tól és az Európai Tanácstól is szervezik, fedezik. 6./A népirtás ellen csak a Ringer oldat szerinti víz, konyhasó és kálium dózisok étkezéssel a vérbe juttatásával lehet védekezni. 7./A konkrét bizonyítékok a www.tejfalussy.com honlapon megtekinthetők. Lásd 1., 58. és 101. email könyvek, 8., 10., és 61. videó és GTS-Antirandom és MEHNAM rovatok!

III. A magyarok körében terjesztendő információként közzétette: Tejfalussy András okl. vill. mérnök, korábban minisztériumi, országgyűlési és önkormányzati és magyar tudományos akadémiai hatásmérés tudományi szakértő ()

Verőce, 2018. március 30. Iratjel: info180330
#2 b.szőlőstóth ferenc 2018-03-28 09:38
Nálunk is ideje lenne lerántani a leplet a cionista maffiáról,hogy milyen bűnöket követtek el "csak az elmúlt száz év alatt,mint erkölcsileg,mint anyagilag a Magyarság ellen. Hány Emberélet, derékba tört sors szárad a lelkükön(?).De "itt még biztonságban érzik magukat, mert jobbról is balról is élvezik a támogatást. Az elitnek(?) a pénz,a még több pénz,a siker,a karrier a legfontosabb, a Nép másodlagos,vagy inkább csak mellékes volt mindig. Nagyon ideje lenne a rend rakás,megszabadulni a szeméttől!
#1 Hírkontroll ...Horváth Ferenc 2018-03-25 21:34
Ez az írás tele van olyan információkkal, mint hír vagy bizonyíték, amelyet egy "halandó" egyáltalán nem hallott, nem tud leellenőrizni.
Ha mindaz igaz, ami az írásban áll, reménnyel tölthet el bennünket. De: Trump nagyhatalmú veje (tudjuk, milyen), Trump egész egyénisége számomra mást mutat.
Azt mondom: ha igaz és tényleg kipucolják a sok gonoszt, akkor nyerünk valami fontosat. Hogy mi lesz helyette a világban és a mi hazánkban, azt ugye nem tudni.
De akár így, akár úgy, a problémáinkat magunknak kell megoldani. Hazánk idegen kézben van. Nemzetünk tragikusan elkorcsosult. Őseink csodás értékeit a modern világra átültetve egy XXI. századi magyar értékrendű társadalmat (modell) kell megfogalmazni, ennek felépítéséhez egy stratégiát és akcióprogramot kell kidolgozni, tudást, erőt, embereket kell gyűjteni és CSINÁLNI, nem hátrálva. Szervezés és összefogás kell, (ősi) magyar módra. Sok helyen, sejtekben. Aztán a sejtekből lesz a test, a MAGYAR. Sok részlet van még, de nem részletezem tovább. Nem keseregni, "nosztalgiázni" kell, hanem cselekedni.
Én sajnos a mai napig nem látom ennek nyomát, de remélem, hogy én vagyok a tudatlan. Mindenesetre "amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra". Én teszem a dolgom.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló