Úgy határoztam, hogy nyilvánosságra hozom ezt a nagyon jól megírt Svédországnak szóló búcsúlevelet. Az írója nemrég töltötte fel a szöveget a Facebookra, és szeretnék szavainak nagyobb terjesztést adni. Mert ezek a szavak árnyaltak, jól irányzottak, szomorúak, de egyáltalán nem gyülölködőek, amivel szokásosan vádolják azokat az embereket, akik kritikával mernek élni a félresikerült svéd rendszerrel szemben.Ugyanis manapság nagyon sokan hasonló fájdalmat éreznek a szívükben, 2019-ben amikor is Svédországban sokféle módon kibírhatatlanná kezd válni a helyzet. „ Vásároltunk egy lakást Budapesten", kezdődik a levél, amit Mercedes Wahlby írt. Jól összegzi mindazt, amit sokan, akik Svédországban élnek manapság éreznek. Korábban egy Marbellába költözött házaspárral készítettem interjút, de úgy gondolom, hogy több, hasonló kivándorló hang megszólalása szükséges. Talán ezek késztetik majd a politikusokat az ébredésre. Az ember mindig reménykedik.

„Nem könnyű szívvel és nagy gyötrelmek között hoztuk meg ezt a döntést. Legalább immár 5 éve oda-vissza gyötrődtünk, hogy elhagyjuk Svédországot. A férjem, aki született svéd volt leginkább ösztökélő. Az évek során megpróbáltam milliónyi kifogást találni a döntés halogatására. Egész idő alatt reménykedtem abban, hogy végül rendeződnek a dolgok Svédországban. De évek elteltével csak azt tudtam megállapítani, hogy minden csak egy rosszabb és rosszabb lesz és csekély reményem van arra, hogy meg lehet fordítani a negatív fejleményeket. Azt hiszem, hogy túl késő már és ha mégís történne valami változás akkor az nem az én életem során lesz.

Képtelen vagyok tovább élni a szörnyű pszichikai sztressz alatt, bizonytalanságban és nem biztonságos közegben, gyilkossággal, lövöldözéssel, kivégzésekkel, robbantásokkal, erőszakkal és csoportos erőszakkal, rablással, lakásba betörésekkel, verekedéssel, gépkocsi gyújtogatásokkal, iskolai gyújtogatásokkal, súlyos bűnözőkkel, akiket alkalmasint egy relatíve rövid bebörtönzés után nem utasítanak ki az országból, hanem továbbra is szabadon mozoghatnak közöttünk, egy egyre inkább csökkenő szintű jóléttel, kórházi személyzet és tanár hiánnyal, az öregotthonokbeli és idősek gondozásában mutatkozó hiányosságokkal, egyre nagyobb számú szegénységben élő nyugdíjasokkal,önkormányzatokkal, melyek elviekben már csődbe mentek vagy a csőd szélén állnak, mindazokkal a no-go zónákkal, amiket másnak neveznek, a rendőrhiánnyal, ami miatt 1,5-2 órába telik, hogy kiérkezzenek egy folyamatban lévő bűnügy színhelyére vagy egyáltalán nem is jönnek ki, a politikai színtől független hazudozó politikusokkal és a velük együtt hazudozó közmédiával, a másképp gondolkozók befeketítésével, az egyre jobban zsugorodó szólásszabadsággal, az egyre inkább eltűnő demokráciával és leginkább és nem utolsó sorban az országban folyamatos és egyre szélesebb körben terjedő iszlamizációval. Ha ebben az államformában akartam volna élni, akkor 53 más ilyen országot választhattam volna!

Nem tudom tovább elviselni, hogy naponta halljam vagy olvassam, hogy ez az új Svédország és fogadjuk csak el és szeressük ezt a helyzetet. Nem bírom tovább hallani a rendőrség tanácsát, melyeket időről időre egyre újabb javaslatokkal bővítenek: vezetés közben zárd be az ajtót, ne menj ki egyedül esténként és éjszakánként, ne fuss egyedül az erdőben, ne mutatkozz sötét sikátorokban és utcákon, ne viselj drága márkájú órákat vagy arany ékszereket, drága márkájú ruhákat, ne utazz taxin vagy egyéb városi közlekedési eszközön egyedül esténként vagy éjszakánként, ne válaszolj megszólításokra és nézz a szemébe bizonyos férfiaknak úgy, hogy ne képezzék le maguknak meghívásként válaszodat, stb.stb.Más szóval maradj otthon a négy fal között! Úgy érzem magam mint egy börtönben, szabadon nem lélegezhetek, egész idő alatt megfontoltan kell cselekednem, figyelemmel kell lennem a környezetemre és ne bánjak félvállról senkivel.

Eredetileg francia születésű vagyok, hosszú évek óta svéd állampolgár és 1972 óta letelepedettként élek Svédországban. Magamat jól beilleszkedett és asszimilálódott személynek tekintem. A férjem gyakran vitáink során többek között a kivándorlásról azt mondta, hogy én jobban svéd vagyok, mint ő. Minden bizonnyal igaza van, mivel én szerettem a régi Svédországot és szülőföldemnek tekintettem. Svédország lényegesen többet nyújtott nekem, mint amit valaha Franciaország adott. Svédország első alkalommal, akkori fiatalkoromban boldoggá tett engem. Itt találkozhattam két csodálatos szerelemmel is. Lehetőséget kaptam, hogy korai felnőttkoromban szakmát szerezhettem. Szorgalmasan dolgoztam és karriert csináltam és ezalatt az évek alatt mindig eleget tettem kötelezettségeimnek. 67 évesen mentem nyugdíjba, de egészen 69 éves koromig időnként még vállaltam feladatokat. Visszafizettem minden tartozásomat, többek között a tanulmányi kölcsönöket, magas jövedelem adót fizettem és a társadalmi élethez többel járultam hozzá, mint amennyit kihasználtam abból.

Svédország számomra több, mint egy ország csodálatos és nagyszerű természeti adottságokkal, mint pl. a magas hegyvidék, ahol 3 hetes kirándulás során 1992-ben voltam, több mint a „Falu"piros fehér szegletű kis hétvégi házikók, a nyárközép ünneplése (midsommar), amikor a májusfát táncolják körül és éneklik a „kis békákat". Svédország számomra a svéd kultúrát is jelenti, amit a mostani politikusaink megtagadnak. Svédország jelenti a vikingeket, az ő hűségüket, a pusztításukat még a régi szülőhazámban Franciaországban, illetve pontosabban Normandiában, ahonnan gyökereim származnak. Svédország a nagy királyok országa, mint Wasa, XII. Károly, VI. Gustav Adolf, az íróké mint A. Strindberg, S. Lagerlöf, W. Moberg, A. Lindgren, a művészeké, mint A. Zorn, B. Liljefors. Svédország A. Nobel országa, a rengeteg svéd találmányé, aminek a felsorolása végtelen. Svédország a Skanzen az ősrégi házikókkal a letűnt időkből, ahol az ember szinte érzi a történelem szárnycsapásait, ezen idők kézművessége mint pl. az üvegfújás, vidéki kézimunkák, gyapjú- és lenfonás, csipkeverés és még sok hasonló más.

Az utóbbi években megvizsgáltam annak lehetőségét, hogy egy új országba költözzek. Franciaország néhány éve sajnos nem jöhet számításba mint lehetőség, ugyanígy nem Spanyolország, Olaszország, Anglia, Belgium és Hollandia, melyek csak nyelv szempontjából vonzóak számomra. Dániát régóta egy lehetőségként tartottam számon, de ott megvannak a maguk problémája, ha nem komolyabbak, mint Svédországban és részben vannak egyéb szempontok is. Az Európai Unión kivülre költözni számunkra már túl késő. Túl idősek vagyunk ahhoz. Marad még a visegrádi országok és minél több negatívumot hallok és olvasok ezekről az országokról, annál inkább érdekel, hogy az állítások igazságtartalmát magam vizsgáljam meg. Lengyelországot a múlt évben látogattuk meg és ez évben Magyarországot választottuk.

35 napig tartózkodtam Budapesten és nagyon jónak tűnt. Többek között biztonságban éreztem magam. Naponta utaztam busszal és metróval még késő este és éjszaka is. Semmi problémát nem jelentett. Ezt nem mertem volna megtenni a mai Stockholmban. Úgy láttam, hogy az emberek barátságosak és segítőkészek, büszkék a hazájukra, eredetükre és a nemzeti lobogójukra. A Parlament előtt van egy zászlórúd a magyar lobogóval és amikor felvonják a zászlót két katona tiszteleg előtte.

Nem vagyok naiv. Nem hiszem, hogy Magyarországon minden tökéletes. Láttam, hogy van szegénység, vannak idősebbek, akik az utcákon és tereken kéregetnek, minden bizonnyal mivel a nyugdíjuk nem elég a megélhetésükhöz. Láttam, hogy alkoholt többet fogyasztókat és hallottam, hogy vannak problémák bizonyos népcsoporttal, hasonlóan azokhoz akik a mai svédországi élelmiszerüzletek előtt kéregetnek. Megértem azt is, hogy Magyarország nagy nyomás alatt van, hogy ne mondjam az EU zsarolása tárgya, talán egy szép nap kénytelen lesz azt tenni, amit az EU diktál, de akkor én már remélhetőleg nem leszek az élők sorában.

A nyelv ugyan problémát jelent, de megteszem a tőlem telhetőt, hogy megtanuljam. Már el is kezdtem. Nem fogok terhet jelenteni az új hazámnak, mivel gondoskodni tudok magamról.

A régi Svédország már nincs többé és az újban pedig nem tudok élni. Elhozom magammal a régi Svédországot a szívemben és soha nem felejtem el. A hátralévő életemben hordozni fogom magamban a fájdalmat és hiányt a hazám iránt, de a haragot is annak politikusai iránt, akik megengedték és kitervelték mindezt és becsapták a saját népüket. Nemsokára utazok vissza Budapestre, hogy átvegyem a lakásomat és ezután egy éven belül felszámolok mindent Svédországban és véglegesen letelepszem Magyarországon.

MERCEDES WAHLBY

Forrás: Katerina Magasin
Fordította: Géber Zsuzsánna
Beküldte: Ballán Mária