20241203
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 január 21, péntek

5G és a morfogenetikus mező

Szerző: Dr.Weixl-Várhegyi László

Ebbe a mezőbe lépnek bele az 5G-vel és a beoltottakba nyomott grafénoxiddal. A grafénoxiddal tudják elérni, hogy a morfogenetikus mezővel hozzáférhetnek az egyének gondolatihoz is és ezen keresztül irányítják, rabszolgásítják őket, vagy éppen meg is ölhetik őket. Nem szabad oltatni!!

A MORFOGENETIKUS MEZŐ (AZ A "VALAMI")

Nem szabad oltatni!! Aki megkapta az első kettőt, ne adassa be a harmadikat, mert az első kettőben sok volt a kamu oltás, ami még nem ártott és csak arra volt jó, hogy megvezesse, manipulálhatóvá tegye az oltottakat!

Naponta sokszor földeljétel le magatokat élő fák megfogásábal megölelésével, földelt és nem festett fémek megfogásával (vízcsap és cső, fűtéscsap és cső, gázcsap és cső) A festettek nem biztosítják a test és az adott fém közötti vezetőképességet.

A szabályosan és jól földelt konnektorok földelési érintkezőjének megfogása is jól földeli a testünket a ránk küldött energiáktól, sugárzásoktól megszabadít bennünket. Szeressétek a fákat és sokat legyetek erőben, most télen pedig fenyőfák és örökzöldek (tuják) között, mert azok is védenek.

Ha bírjátok a hideget, akkor legyetek egy pár percig mezítláb, földes, vagy füves talajon, mert az szedi le legjobban rólunk a negatív energiákat.

Azt hiszed a hétköznapokban, hogy önálló gondolataid vannak, pedig csak rákapcsolódsz egy Veled egy frekvencián működő energiamezőre, amiből információid nyered. Minél magasabb rezgésű a mező, amiből táplálkozol, - annál közelebb kerülsz a TEREMTÉS szintjéhez.
Az előttünk álló, nem mindennapi fejlődés átéléshez az utca emberének is meg kell értenie, hogyan működik az a „valami”, ami által a tényleges előrelépés rövidesen megtörténik. Ami által végre valóban változást láthatunk az emberi lét minőségében… ez a valami, ami véget vet a válságnak, a széthúzásnak, és egy korszakot befejező csúnya évek sorozatának. „Válság” van! Már szinte divat mondani. És tényleg az van. Az emberi tudat válsága zajlik, a polaritás, avagy dualizmus korának alkonya, annak is végnapjai. Ezért e káosz. De a romokból egy szépséges világ születik hamarosan. Egyre több kvantumfizikus figyelmét köti le: az úgynevezett morfogenetikus mező. Ennek meghatározása a következő:

„A morfogenetikus mező – olyan energiamező, mely által az emberi faj egyedei nem fizikai módon kommunikálnak egymással.
A morfogenetikus mező metafizikai energiaformák összekapcsolódásából keletkező információs közeg, melyben az emberi faj gondolatainak és érzelmeinek összessége akkor is kapcsolatba lép egymással, ha erre az adott ember nem tudatos.
A tudatos emberek ezt a mezőt képesek nagymértékben pozitív irányba „hangolni”, míg egyes érdekcsoportok ugyanezt a mezőt használják alvó tudatok irányításához, médián, reklámokon és pornográfián keresztül”.

A közös tudatmező, avagy háló tehát az információs közeg, melyen keresztül metafizikai energiaminták, gondolatok és érzelmek „találkoznak”. Olyan ez, mint az emberi faj közös komputere. Nem véletlen tehát, hogy ennek a közegnek a segítségével bizonyos érdekcsoportok gyakorlatilag vegetáló állapotban tartják az emberiség nagy részét. A média tökéletes eszköz arra, hogy mesterségesen állítsák be mindazt, hogy mit higgy. Behatárolják „fontos” politikai csoportokról a véleményed, megmondják, neked, milyen ruhában leszel vonzó az ellenkező nem számára, és elhitetik, hogy a Föld kocka, csak tulajdonképpen gömbnek tűnik.

Figyeld meg, hogy a híradóban a hírek túlnyomó többsége nemcsak negatív, de valójában lényegtelen is. Az ember természeténél fogva hajlamos pozitív gondolkodásra, mert így született, ez a természete.
Ha viszonylag több időt töltöttél már külföldön, megfigyelheted: idegen származású, vallású, politikai ideológiákat magukénak valló emberek is nagyon könnyen összebarátkoznak hasonló körülmények között, (például ha közös a munkahelyük) és ha nincs közöttük mesterséges szitás. Az emberi faj nem bűnben született, nagyon is harmonikus állapotban élhetne, és élni fog a természettel együtt, amint egy picit is tudatosabb lesz önmagára és személyes energiáira.

A közös tudatháló segítségével az emberi faj is nagyon gyorsan (a jelenleginél sokkal gyorsabban) fejlődhetne. És fejlődni is fog. Itt most nem a kéthavonta megjelenő telekommunikációs és informatikai fejlesztésekre gondolok, hanem az emberi lét értelmének, a tudatnak előrelépésére, ami által lehullik a maszlag erről a reklám-cukormázas kirakatvilágról, ami által az emberiség és a bolygó jelentős problémái végre megoldódhatnak.
Ha nincs fék. Csakhogy a média még milliók tudatát mossa nap, mint nap. Most nem arról van szó, hogy minden műsor rossz, és szándékos butítás. Bár ezekből is akad szép számmal, korántsem ez a fontos.

A gazdasági elitnek éppen elég, ha a tömeg-tudat hálóját jelentéktelen dolgokkal köti le, mert az leköti a figyelmet. Ahol a figyelem ott pedig az energia, és aki jelentéktelen dolgokkal tölti az idejét, az nem ér rá gondolkodni: így eszébe sem jut, hogy szolgaként él. Nagy trükk ez, és az alvó tudat szépen be is veszi. Jól tudják azok ott az elitben, hogy lehet az emberből szorgos dolgozót faragni, úgy hogy az még kérdezni sem fog. Miért kell nekem 12 órát dolgozni? És miért nem tudok megélni belőle? Az „Azért mert nincs más” és az „azért mert válság van” válaszok pedig elégségesek egy mélyen alvó tudat számára. Jól tudják azok ott az elitben: add meg nekik a szabadság illúzióját, és a nép kezes báránycsordaként válik irányíthatóvá. Irányítsd a gondolkodásukat és ők meg sem fogják kérdezni, hogy mi, miért történik.

Szabad fordításban idézném John Lennon szavait:

„Kábítanak vallással, szex-el, TV – vel. Azt gondolod, annyira okos vagy, és a társadalmi rétegek szabadok. De amennyire én látom, ti még mindig rabszolgák vagytok.”

Mikor ültél le utoljára úgy híradót nézni, hogy feszülésig tele voltál izgalmakkal és alig vártad, hogy kezdődjön? Mert valójában így kellene történnie… tele izgalmas és érdekes, fejlődést képviselő eseményekkel. Új anyagot fedeztek fel, új expedíció a holdra, megszűnt az AIDS, gyógyíthatóvá vált a rák. Megélénkülne és pezsdülne a világ, hiszen ahol a figyelem, ott az energia. Ehelyett elég a figyelmet érdektelen politikai és gazdasági adatokon, és celebek magánéletén tartani. Így tartják álomban a jóravaló munkásembert, aki melója után hazatérve csak TV mellett szeretne vacsorázni… és várni, hogy lassú haldoklása egyszer véget érjen.

Képzeld el, hogy ha a Híradóban minden este bemutatnák a szabad energia jelenségét, és az ahhoz kapcsolódó fejlesztéseket. (Csak itt jegyzem meg, hogy bár a technológiai fejlesztések sohasem állnak meg, a szabad energia jelensége már több éve felhasználható lehetne!) A morfogenetikus mező által a tömegtudat robbanna… Néhány hónap alatt, ténylegesen fűthetnénk és közlekedhetnénk segítségével – gyakorlatilag ingyen. Mi szükséges ehhez?

Mindössze a szabad energia témájára irányuló, megfelelő mennyiségű figyelem.
Minél több ember foglalkozik és gondol a szabad energiára, a válság, egyetlen gyors, és végleges megoldásaként, a valóság annál hamarabb fogja ezt a gondolati mintát követni. Persze ehhez fel kéne nőni, kollektív tudatossági szinten is.

Gondolkoztál azon, mi az akadálya, hogy az autód nem forgó-mágneses motorral szállít reggelente téged – ingyen - a munkahelyedre, ahonnan egy fél délelőttnyi „munka” után már mehetnél is a családodhoz, barátaidhoz, szerelmedhez?

Mi vagyunk az oka. Mert még mindig alszunk. Még mindig azt várjuk, hogy majd bemondja a TV… majd megtörténik magától az egész. Nem és nem, ideje rájönni, hogy az a doboz nem tartozik a barátaink közé. Tudod, a „rosszak” legnagyobb fegyvere, hogy a „jó” emberek gyakran nem tesznek semmit. Tudják, hogy a birkanyáj közepén vannak, de nem cselekednek. Az elit pedig elégedetten néz végig a cseléd-seregen.

Minden Magyarnak hallania kell a szabad energiáról. És tudnia azt, hogy ez a nép rendeltett arra, hogy az Új világ új technológiáját a bolygó többi részébe kisugározza. Mert - bár ez a jelenünkben gyakran nem látszik – a Magyar… ősi, spirituális gyökerekkel rendelkező nép, amely el fogja hozni a szabad-energiát a Kárpát-medence, majd a Földanya többi vidékére is.

Így lesz, méghozzá nagyon hamarosan.

Kristályzsuzska és -weixl-'Dr.Weixl-Várhegyi László
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.vitaminstation.hu

Beküldte: Németh Antal László

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló