Sivatagi szél a gulyás pusztáján?

A mesés vagyon ellenére Farkas Zsófia földönfutó, élete igazi pokol. A rejtélyes magyar származású hölgy, akinek létezéséről a világ eddig nem is tudott, ugyanis Moammar el-Gaddafi meggyilkolt líbiai diktátor felesége.

Gaddafinéről a férje rendszerét elsöprő líbiai forradalom nyomán derült ki a valóság. A diktátorok elűzése után máshol is sok mítosz dőlt össze, ezt a történelem többszörösen bebizonyította. Férje 42 éves uralma idején az egyetlen hivatalos verzió szerint Safiya Farkash el-Barassi kelet-Líbia legelőkelőbb beduin törzséből származott, s ápolónőként ismerte meg valamikor a hatvanas évek vége felé autóbaleset nyomán kórházba került Moammar el-Gaddafit. A diktatúra idején nyilván senkit sem zavarhatott, hogy Szafijának soha nem került elő egyetlen arab rokona sem, "szülővárosában" még csak nem is hallottak róla. Az arab nyelvben fölöttébb idegen hangzású Farkash neve sem kelthetett feltűnést. Végül is a vezér, "Afrika királyai királyának" felesége még az arab világban szokásosnál visszavonultabban élt, 40 évig állandóan kerülte a nyilvánosságot, még a hatalom legbelsőbb köre, Gaddafi legközvetlenebb munkatársai sem ismerték.

A forradalom nyomán a külföldi sajtó elkezdett kutatni Gaddafiné múltjában. S kiderítette, hogy Farkas Zsófia néven született Hercegovina fővárosában, Mostarban, horvát anya és magyar apa gyermekeként. Nagyapja, Farkas János még a Monarchia idején került Bosznia-Hercegovinába tanfelügyelőként. Fáradhatatlanul publikált a boszniai pedagógiai folyóiratban, és ennek köszönhetően tudományos munkássága fennmaradt. A helyi lakosság előtt sem igen ismert történetnek idén januárban a tuzlai rádió horvát nyelvű adása járt utána. A szépséges Farkas Zsófia valóban ápolónőként ismerte meg Moammar el-Gaddafit, csakhogy nem Líbiában, hanem a mostari kórházban, amikor a fiatal líbiai katonatiszt az ottani katonai bázison vett részt kiképzésen. A hatvanas években ugyanis Tito Jugoszláviája az el nem kötelezett országok bajnokaként tömegesen képezte ki a harmadik világbéli országok katonatisztjeit, s fegyverezte fel hadseregüket. Gaddafi hivatalos biográfiájában is elismerte a mostari továbbképzést.

Az arab nacionalizmus bajnoka, az iszlám élharcosa és "Afrika királyainak királya" képéhez viszont aligha illett volna az európai keresztény, horvát-magyar feleség. Ezért fabrikálták Farkas Zsófia számára a kelet-líbiai előkelő beduin származást, az asszony pedig nyilván kerülte a nyilvánosságot, hiányos arab nyelvtudása aligha lett volna előny.

Moammar el-Gaddafi 1970 vagy 1971-ben vette feleségül Farkas Zsófiát, aki 7 gyereket (6 fiút és 1 lányt) szült a vezérnek. 2011 elejéig királyokat irigységbe kergető luxusban élt Tripoliban, ahonnan augusztusban a felkelők elől menekült a szomszédos Algériába, lányával, két fiával és unokáival. Férjét és legkisebb három fiát meggyilkolták a felkelők, egy másik fia pedig azok fogságába esett, túlélési kilátásai nem túl fényesek.

A politikai helyzet nyomán szeptemberben Farkas Zsófia luxusvillát vásárolt a horvátországi Adria-tengerparton, Igrane városkában, 100 kilométerre az etnikai háború által feldúlt, ma is kettészakított szülőhelyétől, Mostartól. Ott szándékszik letelepedni, horvát állampolgárságért is folyamodott, ismerte el hivatalosan nemrég a sajtó érdeklődésére a zágrábi külügyminisztérium. Horvátország is állampolgárságot biztosít a külföldön élő horvátoknak, méghozzá nagyon könnyen. A zágrábi kormány azonban még nem döntött, befogadja-e Gaddafiné Farkas Zsófiát, mivel az ügy igencsak megosztja a helyi tengerparti városka lakosságát. Egyesek örülnének, ha hatalmas vagyonával együtt oda kerülne, de mivel a délszláv testvérháború sebei még nem gyógyultak meg teljesen, a színkatolikus település lakói aligha örvendenének Gaddafiné muszlim kíséretének. A még mindig csinos Farkas Zsófia gyermekei és unokái ugyanis kivétel nélkül muszlimok, sőt, az sem kizárt, hogy 40 éves líbiai élete alatt ő maga is áttért az iszlámra.

Zágráb vonakodása azonban felvetette a magyar alternatívát. Ha Horvátországba nem fogadják be, Magyarország és a magyar állampolgárság is szóba jöhet, derítette ki a nemzetközi sajtó, a külmagyarok honosításáról tavaly elfogadott törvény alapján. Végül is felmenői magyar állampolgárok voltak, noha a budapesti sajtónak nem sikerült kideríteni, hogy a továbbra is roppant visszavonultan élő Farkas Zsófia beszéli-e egyáltalán a magyar nyelvet a horvát mellett.

Chirmiciu András, nyugatijelen.com

Forrás: http://erdely.ma/mozaik.php?id=103036&cim=sivatagi_szel_a_gulyas_pusztajan

Kadhafi felesége magyar

Moammer el-Kadhafi felesége akár magyar állampolgárságot is kérhetne, ha ismerné nagyapja anyanyelvét, aki a Monarchia idején tanfelügyelő volt a boszniai Mostarban. Az egykori Jugoszláviában született asszony magyar származását azonban férje eltitkolja.

Bécsben gyakran feltűnt egy arab öltözetet viselő, magas, határozott nő, aki egyik elegáns üzletet a másik után kereste fel. A boltokból teletömött reklámtáskák tömkelegével távozott, melyeket szolgák hada cipelt a titokzatos vásárló Mercedeséhez. Ha végzett az egyik helyen, indult a következőhöz, luxusautóját még vagy fél tucat másik kocsi követte, testőrökkel, inasokkal zsúfolva. Afféle modern arab karavánként vándoroltak keresztül-kasul az osztrák fővárosban. Dolga végeztével a hölgy a fényűző Imperial szállodába hajtatott, melynek királyi lakosztályát foglalta el.

Ha nem is királyi családdal, de dúsgazdag háttérrel rendelkezett a titokzatos idegen, vagyis Moammer el-Kadhafi második felesége, aki a látszat ellenére nem arab, hanem magyar. Farkas Zsófia néven látta meg a napvilágot a horvátok, bosnyákok és szerbek lakta boszniai Mostarban. Jelentős magyar lakosság soha nem volt a városban, Zsófia nagyapja, Farkas János is csak véletlenül keveredett oda mint körzeti tanfelügyelő azután, hogy Bosznia 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchiához került. Hátralevő életét itt töltötte, és 1902-ben hunyt el. Az agilis tanfelügyelő fáradhatatlanul publikált a boszniai pedagógiai folyóiratban, és ennek köszönhetően tudományos munkássága fennmaradt. A helyi lakosság előtt sem igen ismert történetnek idén januárban a tuzlai kantoni rádió horvát nyelvű adása járt utána.

Jugoszláv love story

A Farkas vezetéknév az 1960-as évek második felében bukkan ismét elő, Zsófia személyében, aki szintén tanárként helyezkedett el a mostari katonai kiképzőközpontban. Boszniai hírportálok mint előkelő horvát családból származó hajadont említik, de nem tagadják el a magyar nagypapát sem. Arra nincs adat, hogy Zsófia beszéli-e még valamilyen szinten a magyar nyelvet. Mert ha igen, akkor a honosítási törvény alapján akár magyar állampolgárságot is kérhetne.

A mostari katonai bázis anno azoknak a külföldi kadétoknak is otthont adott, akik az el nem kötelezett országok mozgalmának keretében - ennek az egykori Jugoszlávia volt az egyik pillére - ide jöttek továbbképzésre. Így került a fiatal líbiai tiszt, Moammer el-Kadhafi - még az észak-afrikai királyság idején - Mostarba. A love story már Líbiában folytatódott, ahová Kadhafi elvitte Zsófiát, nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy otthon már volt egy asszony a háznál, akitől fia is született. Ám ezen első házasság hagyományos iszlám módon köttetett: a fiatalok csak az esküvő előtt találkoztak, mindent a szülők rendeztek el. A kapcsolat nem is tartott sokáig, hat hónap után szétköltöztek, de addigra már az asszony várandós volt.

Zsófia valószínűleg még Kadhafi 1969-es katonai hatalomátvétele előtt hozzáment vőlegényéhez. Pontos adat azért nincs, mert ahogy a magyar lány a sivatagi országba tette a lábát, évekre eltűnt a nyilvánosság elől. Csak házasságuk hivatalos változatát publikálták - ez viszont köszönő viszonyban sem volt a valósággal. A közvélemény elől ugyanis eltitkolták, hogy a líbiai forradalom vezetőjének felesége külföldi. Ezért, legalábbis papíron, arabosították.

A hivatalos verzió szerint Kadhafi Szafijával - addigra már így emlegeti a helyi sajtó - Bengáziban, a városi kórházban találkozott, ahová a fiatal katonatisztet egy autóbaleset után szállították. Szafija ápolónőként dolgozott az intézményben, állították, hozzátéve, hogy Kelet-Líbia legelőkelőbb al-Barassi klánjából, Adzsdabija városából származik. Senkit sem zavart, hogy Szafijának soha nem került elő egyetlen arab rokona sem, „szülővárosában” még csak nem is hallottak róla. A nyilvánosság előtt pedig nem jelent meg, ami még a muzulmán protokoll szerint is szokatlan. Barbara Walters amerikai televíziós újságíró - aki többször készített interjút Kadhafival - azt állította, hogy Szafiját azért dugdosták a nyilvánosság elől, mert nehezen birkózott meg az arab nyelvvel, és kiderült volna, hogy külföldi. Az újságírónak sikerült a first ladyvel is beszélnie, aki a férjét ért vádakra reagálva feltette a kérdést: „Ha olyan gazember volna, mint ahogy mondják, gondolja, hogy ennyi ideig vele maradok, s hat fiút és egy lányt szülök neki?”

Szafija idővel beletanult a szerepébe. Vidéki utakat tett, kocsik hadából álló konvoja gyakran feltűnt a sivatagban, amint törzseket látogatott meg. Itt sem az irodalmi arabot beszélték, így aligha keltett feltűnést, hogy az előkelő látogató nem mindig a helyes kifejezést használja.

Nagymenő barátok

A jugoszláv kapcsolat mostanáig végigkíséri Kadhafi pályáját, mivel közeli viszonyt épített ki ottani politikusokkal és titkosszolgálati személyekkel, már egykori mostari tanulmányai idején is. A mostari bázisok jelentősége 1968 után megnőtt. Tito abbéli félelmében, hogy hazája is a Varsói Szerződés által megszállt Csehszlovákia sorsára jut, a nehezen megközelíthető boszniai hegyek közé telepített számos katonai parancsnokságot, és itt rendezték be a titkosszolgálatok rejtett központjait is. A mostari forrásokra hivatkozó tuzlai rádióadás tényként kezeli, hogy a városban jelen levő titkos ügynökök közeli kapcsolatot építettek ki a Kadhafi-Farkas párossal. Név szerint említik Stipe Mesićet, a délszláv háború előtti Jugoszlávia utolsó államfőjét, aki később 2010-ig Horvátország elnöke volt, valamint egykori külpolitikai tanácsadóját, Budimir Lončart.

Az igazi nagy barátnak azonban Zoran Lilić, Kis-Jugoszlávia egykori elnöke bizonyult, aki a kilencvenes években nemegyszer kért és kapott líbiai anyagi segítséget gazdasági összeomlás szélén álló hazájának. Kadhafi nem volt hálátlan, hiszen korábban a titói Jugoszlávia fegyverezte fel hadseregét, méghozzá olyan időben, amikor senki nem volt hajlandó harci eszközöket eladni neki, pláne hitelre nem. Így jutott Kadhafi jugoszláv gyártmányú Galeb és Orao vadászgépekhez, valamint Gazella harci helikopterekhez.

Jugoszlávia szétesése után, annak ellenére, hogy felesége magyar-horvát családból származik, a líbiai vezető a Szlobodan Milosevics nevével fémjelzett Szerbiát választotta szövetségesének. A délszláv konfliktus miatt zárlat alatt álló Belgrádot törvénytelenül fegyverrel és olajjal látta el. Sokan nem értették, hogy abban az időben a szerb fővároson nyomát sem lehetett látni a nemzetközi szankcióknak. Divatbemutatókat, kutyaszépségversenyeket, borkóstolókat tartottak, mintha mi sem történt volna. A líbiai vezető odáig ment, hogy támogatta a szerb ortodox egyházat a boszniai és koszovói muzulmánokkal szemben, noha magát mindig az iszlám ügy élharcosának nevezte. Kadhafi nem is volt hajlandó elismerni a többségében muzulmán albánok lakta Koszovó függetlenségét. Pedig a koszovóiak mindent elkövettek, hogy a muzulmán szimpátia és a régi jugoszláv kapcsolatok alapján hozzáférjenek a líbiai vezető pénzéhez.

Tavaly Behgjet Pacolli, Koszovó most lemondott elnöke kieszközölte, hogy Kadhafi egyik sivatagi sátrában partit rendezhessen a vezér tiszteletére, remélve, hogy az megenyhül hazájával kapcsolatban, és elismeri annak függetlenségét. A sátorba lépve Kadhafi ráparancsolt a koszovói politikusra, hogy énekeljen és táncoljon neki. A férfi kelletlenül eleget tett a kérésnek. Szemtanúk beszámolója szerint a jelenet inkább egy faluszéli búcsúra emlékeztetett, mint államközi találkozóra. Kadhafinak nem tetszett az előadás, és egyszerűen kirúgta a koszovói delegációt, mondván, hogy soha nem fogja elismerni egy olyan ország függetlenségét, amely Amerika pincsikutyája. A maga keresetlen módján így adta ország-világ tudtára, hogy kitart egyetlen európai szövetségese, Szerbia mellett.

Amikor a NATO 1999-ben bombázni kezdte Szerbiát, hogy megakadályozza a további koszovói vérontást, Kadhafi volt az egyetlen arab vezető, aki elítélte a katonai műveletet. Líbia azon 14 állam közé tartozik, amely magáévá tette azt a belgrádi álláspontot, hogy az egykori szerb tartomány elszakadása ellentétes a nemzetközi joggal. A két ország viszonya még ma is olyan szoros, hogy komoly hírügynökségek hitelt adtak annak a mendemondának, miszerint szerb gépek bombázták a líbiai kormányellenes felkelőket. A kósza híreknek tápot adott, hogy a közösségi oldalakon szerb fiatalok mozgalmat indítottak Líbia megsegítésére. Néhány nap alatt hetvenezren regisztráltatták magukat. Az 1389-es - ekkor volt a rigómezei csata, ahol a szerbek vereséget szenvedtek az oszmán birodalomtól, és elvesztették függetlenségüket - szélsőséges mozgalom egyik vezetője így nyilatkozott: „Amikor Líbiát megtámadták, a szolidaritás érzése kerített hatalmába minket, mert nem felejtettük el, hogy amikor a NATO bennünket bombázott, Kadhafi mellénk állt.”

Milliárdos megrendelések

Szerbia minden bizonnyal meg fogja sínyleni a líbiai válságot, mert Tripoli már most fizetésképtelen, és Kadhafi remélt távozása után a jövő több mint bizonytalan. A februári felkelés előtt járt az észak-afrikai országban egy szerb gazdasági delegáció, mely kecsegtető megállapodásokat kötött: ennek értelmében szerb cégek másfél milliárd dollár értékben infrastrukturális beruházásra készültek. Belgrád ugyancsak építeni akart egy katonai klinikát, az erről szóló szerződés már életbe is lépett. A hadiipari megrendelések is jelentősek, ám lehet, hogy értük Kadhafi már nem tud fizetni. Utóbbi egyébként is létfontosságú Szerbiának, mert hadiipara tízezer embert foglalkoztat, és az egyetlen ágazata, amely igazán jól működik.

(Heti Válasz)

http://szentkoronaradio.com/kulfold/2011_04_08_kadhafi-felesege-magyar