20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2019 július 19, péntek

Úzvölgy - A dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá

Szerző: hiradó.hu

Egy friss tanulmány szerint az úzvölgyi temetőben eltemetett, románnak tekintett katonák közül több nem szolgált a román hadseregben, így a dokumentum a magyar fél igazát támasztja alá – hangzott el pénteken az M1-en.

Pászkán Zsolt Románia-szakértő elmondta, a tanulmányt a román Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) adta ki, ezzel megmutatva, hogy vannak olyan intézmények Romániában, amelyeknél a szakmai becsület fontosabb, mint a vélt nemzetpolitikai érdekek kiszolgálása.

Hangsúlyozta, jelenleg az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatban a magyar és román fél között nem valódi történelmi vita zajlik, hanem a magyar fél történelmi érvekkel próbál kivédeni egy politikai, etnikai támadást.

A román politika szokása, hogy gondok idején előrángatják „a magyar ügyet", és azt éreztetik, hogy a magyarokkal szemben bármit, bármikor megtehetnek – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az Úzvölgyében történtekkel is azt akarják bizonyítani, hogy a magyar közösség sokadrangú tagja a romániai társadalomnak.

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Június első csütörtökén több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

Nem legionárius szimbólum a temetőben állított kelta kereszt

A romániai Elie Wiesel intézet álláspontja szerint nem minősül román legionárius (román fasiszta) szimbólumnak az a kelta kereszt alakú emlékmű, amelyet a Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) polgármesteri hivatala állíttatott az úzvölgyi katonatemetőbe.

A Romániai Holokausztkutató Elie Wiesel Intézet a Transparentnews.ro portál megkeresésére közölte álláspontját az úzvölgyi emlékművel kapcsolatban, azt követően, hogy Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke július elején sérelmezte az emlékmű formáját, és közölte, hogy az Elie Wiesel Intézethez fordul ez ügyben.

Az intézet közölte: a körbe illesztett kereszt egész Európában elterjedt szimbólum. Elsősorban az írországi és skóciai síremlékeken jelenik meg, Romániában pedig a Máramarosi síremlékeken és faragott kapukon használják gyakran.

Forrás: hirado.hu

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások