20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2021 december 02, csütörtök

T-sejtes immunitás is védettséget jelent.

Szerző: Vukics Ferenc / Szilaj Csikó

Gyorshír! / Erőlködésünknek hála, a hatóságok ezek után elfogadják a T-sejtes immunitás vizsgálatok eredményét is a védettségi kártyához.

Szilaj Csikó siker – elfogadják a T-sejtes immunitás vizsgálatokat a védettségi kártyához!

Két hónappal ezelőtt fordultunk a hatóságokhoz, azzal kapcsolatban, hogy ne csak az antitest-szint mérések eredményét, hanem a sokkal biztosabb sejtes immunitás igazolás eredményét is fogadják el a védettségi kártyához.

Jogi segítséggel, némi kormánypárti lobbi támogatással, közigazgatási eljárás keretében sikerült elérni, hogy több százezer honfitársunk ezután a sejtes immunitás igazolása után megkaphassa a védettségi kártyát.

Mindez azt jelenti, hogy aki bár átesett a betegségen, s az eltelt idő miatt már nagyon alacsony az antitestszáma, de a sejtes immunitása még fennáll, az is megkaphatja a mozgási szabadságot lehetővé tévő okiratot.

Reményeink szerint az egészségügyi szakhatóság rövidesen bevezeti a betegséggel szemben védett és nem védett kifejezéseket a biológiai állapot alapján pontatlan oltottak és az oltatlanok helyett.

Még nagyobb öröm, hogy az eljárásnak köszönhetően az első ilyen igazolványok a mai napon már kipostázásra is kerültek. Köszönjük szépen minden segítőnk közreműködését! Ha hozzájárulnak, természetesen meg is nevezzük őket.

Ez az eset is azt bizonyítja, hogy szükség van az alulról szerveződő szellemi műhelyekben folyó munkára, mert mi meg merjük lépni, azokat a lépéseket, amelyeket a szakemberek nem.

Emlékeztető:

 A sejtes immunitás és az antitest alapú immunitás az adaptív immunválasz két ága. Az antitest alapú immunitás csak az első védelmi vonal. A Magyarországon működő mikrobiológiai laborok munkatársai a következőt mondják:

„Antitestek nem feltétlenül jelennek mindenkinél, akár fertőzött volt, akár felvette a védőoltást, és mostanra kimutatásra került az is, hogy előfordulhat, hogy hosszú idő után nem detektálhatóak, nem kimutathatóak már a szervezetben. Azonban a T-sejtes immunválasszal már egy tartós és hosszú távú védettséget lehet megállapítani.” „Ha egy személy ki van téve a COVID-19 fertőzésnek, a saját immunrendszere reagál a vírus semlegesítése, elpusztítása érdekében. Ennek a válasznak az egyik része, hogy olyan specifikus T-sejteket állít elő a szervezet, amelyek vagy maguk képesek kiirtani a vírust (Killer T-sejtek – vagy helyesebben citotoxikus T-sejtek), vagy támogatni más T-sejtek és antitestek (Helper T-sejtek) munkáját. Az emberek egy része vírusfertőzésre vagy a védőoltásra reagálva termel T-sejteket, de ennek kimutatására szükséges egy T-sejtes immunválasz vizsgálat. Az egész országban már egy éve elérhető T-sejtes immunválasz tesztek mindegyik típusú T-sejt kimutatására alkalmasak. Ezekkel megállapítható a tényleges, hosszú távú védettség valódi szintje a COVID-19 fertőzéssel szemben. Mivel a különféle mutánsok aminosav-szerkezete nem különbözik egymástól alapvetően, ezért a módszer mindegyik variáns esetén alkalmazható.”

 

És itt a lényeg:

„A T-sejtes immunválasz kimutatásával, a SARS-CoV-2-re reagáló T-sejtek mérésével megállapítható, hogy fertőzés vagy oltás hatására kialakult-e a szervezetben hosszú távú védettség a vírussal szemben. Ezek a speciális fehérvérsejtek felismerik és elpusztítják a vérben lévő vírusokat.”

„Ez a fajta védettség tovább tart, mint amit a vérben keringő ellenanyag/antitest adhat. Ennek köszönhetően nincs szükség esetleges oltásismétlésre (a jelenlegi kettőn felül) vagy az oltás felvételére a védettség létrejöttéhez (fertőzés esetén).

Minden szakembert, akit megkérdeztem, minden nyugati orvosi szaklap, amelyet elolvastam, azt állítja, hogy a sejtes immunitás magasabb fokú védettséget nyújthat a lehetséges mutáns vírusokkal szemben. Éppen ezért a szakemberek már egy éve arra hívták fel a gyógyszergyártók figyelmét, hogy sokkal célszerűbb lenne olyan oltóanyagokat gyártani, amelyek a sejtes immunitást segítik elő (úgy tudom, hogy mi is ilyen oltóanyagon dolgozunk, s ez szerintem nagyon helyes), nem pedig az antitest szintjére fókuszálnak.

Vukics Ferenc

Forrás Szilaj Csikó
Ajánlotta: Törpapa

 

Hozzászólás  

#3 Már találtam is egy válaszfélét a Szilaj Csikón ahonnan a cikk is származikR Zoltán 2021-12-10 16:43
Védettségi Igazolvány 4+1 egyszerű lépésben

1/a. lépés: Laborvizsgálat (Antigén teszt – 9000 Ft.)

A legtöbb labor ingyenes kiszállást is vállal. A vérvételt követő 8-24 órán belül megérkezik. Pozitív eredmény esetén a laborleleten középen, nagy betűkkel található a törvényben megkövetelt mondat:

„Az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van.”

a részletek a Szilaj-csikón

szilajcsiko.hu/.../...
#2 olvasónk szerint "nincs rá rendelet, hogy ezt el kell fogadni"R Zoltán 2021-12-10 16:22
Olvasónk olyan panasszal jött hozzánk, hogy sajnos a T-sejtes immunisáról szóló cikk érvényét vesztette. Vagyis a következőt írta levelében:

"Nagy reménnyel olvastam a cikket a T-sejtes immunitásra megkapott védettségi igazolás sikeréről, de amikor a laborban erről érdeklődtem, azt a választ kaptam, hogy igen, felröppent egy ilyen hír, és néhány labor el is kezdte ajánlani ezt a tesztet, de nincs rá rendelet, hogy ezt el kell fogadni, így továbbra sem lehet rá megkapni a védettségit, a laborok le is vették az ajánlatot emiatt.

Van-e mégis valamilyen útja, hogy a T-sejtes tesztre meg lehessen kapni a védettségi igazolást ha az védettséget mutat ki?
köszönettel BK

Tud valaki (aki csonka honban él) erre választ adni olvasónknak?
#1 Lehet, hogy az OMICRON a covid gyógymódja?R Zoltán 2021-12-04 20:32
Az "enyhe" tünetekkel járó, rendkívül fertőző törzs világszerte természetes immunitást biztosíthat, és feleslegessé teheti a vakcinákat.

Tegnap interjút készítettem Steve Kirsch-sel, egy rendkívül intelligens, adatvezérelt elemzővel, aki a Substackon hatalmas hullámokat vetett a covid vakcinákról (és az emberiségre gyakorolt hosszú távú hatásairól) szóló cikkeivel. Ez a teljes interjú ma kerül fel a csatornámra a Brighteon.com-on.

Ebben az interjúban Kirsch ledobott egy bombát. Elmagyarázta, hogy az omicron eddig nagyon enyhének, de erősen fertőzőnek tűnik, a vírusos gazdaszervezet adaptáció meglehetősen tipikus útját követve. Ennek eredményeként elmagyarázta, hogy ha valakinek választania kellene, hogy melyik variánssal fertőződjön meg, akkor az omicront sokkal inkább előnyben részesítené, mivel ez eddig senkit sem ölt meg (jelenlegi tudásunk szerint), és mégis olyan erős immunválaszt vált ki a szervezetből, amely minden covid variáns (beleértve a delta változatot is) ellen immunitást biztosít.

www.pokolafoldon.hu/pandemia/lehet-hogy-az-omicron-a-covid-gyogymodja

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló