20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2008 április 18, péntek

Másfélmillió cukorbeteget tartanak nyilván Magyarországon

Szerző: STOP

Cukorbetegség: másfélmillió beteg és másfélszer ennyi, aki hamarosan lesz

Csaknem másfélmillió cukorbeteget tartanak nyilván Magyarországon - mondta Winkler Gábor főorvos, a Magyar Diabetes Társaság elnöke csütörtökön Tihanyban, a szervezet négynapos kongresszusának megnyitását megelőző sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy másfélszer ennyi lehet azoknak a száma, akik a cukorbetegség valamelyik "előállapotában" vannak, ezért rendkívüli a jelentősége a megelőzésnek.

A főorvos rámutatott arra, hogy egy friss felmérés szerint a betegség szövődményei, illetve "társulása" más betegségekkel, a felnőttek egynegyedénél volt kimutatható. Elmondta azt is, hogy az európai országokban összesen 53,2 millió cukorbeteg van, ez a teljes lakosság 8,4 százalékát teszi ki.

A társaság elnöke közlése szerint a diabetesállapot a legsúlyosabb kockázatot jelenti például a szív- és érrendszeri megbetegedések esetében.

A főorvos különösen a megelőzésre irányította rá a figyelmet, hangsúlyozva: az 1-es típusú, vagyis örökletes, kora gyermekkortól meglévő cukorbetegség esetében "szerények a lehetőségek", viszont a 2-es típusúnál (felnőtt korban kialakult cukorbetegség) nagy jelentősége van a helyes életmódnak.

Komoly rizikótényezőnek nevezte az elhízást (a felnőttek 25-30 százaléka túlsúlyos), a mozgásszegény életmódot, a gyakori és tartós stresszhelyzetet, a túlzott alkoholfogyasztást.

Winkler Gábor végül bemutatta a kongresszusra megjelentetett, A Magyar diabetológia története című, 600 oldalas, reprezentatív könyvet. Mint mondta, "olyan tudománytörténeti munkát sikerült letenni, amely talán a jövő orvoskutatóinak is forrásául szolgálhat".

Vándorfi Győző főorvos, a kongresszus főszervezője utalt arra, hogy egy 3-4 évvel ezelőtti felmérés szerint csak a cukorbetegségi szövődmények kezelése 17 milliárd forintba került évente. Hangsúlyozta, hogy ha egészségesen élnénk, sok milliárd forintot lehetne megspórolni.

A négynapos tihanyi kongresszuson mintegy 1200 orvos vesz részt.

 STOP

 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló