... s őseinket az ókorban e területen élt népekkel, nevezetesen a médekkel, pártusokkal, kusánokkal, eftalitákkal, valamint az akkori általános nemzetközi tudományos véleménnyel teljesen összhangban a szkítákkal, a szarmatákkal illetve a Kr. u. 1. évezredben a hunokkal, avarokkal, szabírokkal, onogurokkal, kazárokkal hozták összefüggésbe, közelebbi történelmi és etnikai kapcsolatba. Körösi Csoma Sándor pedig Kína nyugati határain a "jugarok országában" akarta keresni azt a népet, melyből a magyarok elszármazását hitte.

Mai modern történettudományunkban úgyszólván a szakma íratlan szabályai közé tartozik e kutatókon jóízűen élcelődni, vagy legjobb esetben a megértő, elnéző sajnálkozás hangján említeni "tudománytalan, zavaros, badar" nézeteiket, amelyeket a tudomány fejlődése állítólag már több, mint száz éve meghaladott. Ez a vélemény a korábbi történelmi kutatások teljes módszertelenségéről, menthetetlen elavultságáról a XIX. század közepe táján alakult ki történettudományunkban, s azóta is változatlanul fennáll.

Különösen a polihisztor Horvát Istvánt szokták "elrettentő példaként" előszeretettel idézgetni, nevezetesen: "Rajzolatok a Magyar Nemzet Legrégibb Történeteiből" című 1825-ben megjelent művét, melyben kétségtelenül gyakran messze elvetette a sulykot szóegyeztetéseinél. A Révai Lexikon pl. így ír erről a könyvről: ". . . nemcsak a Paradicsomban, hanem Perzsiában, Görögországban, Itáliában, minden régi népnél a magyarok őseire talál, természetesen csak a nevek hasonlósága után indulva". Szekfű Gyula pedig "bizarr eltévelyedés"-nek nevezi Horvát e munkáját, hozzáfűzve: ". . . ábrándos szómagyarázataiban a magyarokkal, mint szittyákkal azonosította Európa, Ázsia és Afrika minden valamire való népét".

Mielőtt mi is elnézően mosolyognánk, nézzük meg, hol is kereste Horvát István szavaink párhuzamait? - A "Paradicsomban" (Mezopotámia), Perzsiában, Görögországban és Itáliában. Azaz pontosan azokon a helyeken, ahol masszív szumir nyelvhatások észlelhetők. E meggondolás után felmerül, hogy Horvát István alapgondolata nem is volt olyan fantasztikus és bizarr, mint amilyennek a fenti jellemzések olvasásakor első pillantásra gondolhatnánk. "Bizarr eltévelyedése" csakis úgy érthető, hogy észrevett valamit azokból a szoros nyelvi összefüggésekből, amelyek Nyugat-eurázsia nyelvcsaládjait egybekapcsolják. Éspedig még akkor, amikor az előázsiai ásatások még meg sem kezdődtek.

Horvát István ugyanis nem volt fantaszta. Ez számos egyéb, a tudományosság minden követelményét kielégítő, magas színvonalú művéből - amelyeket azonban a "Rajzolatok" buzgó idézgetői nem szoktak emlegetni - egyértelműen és kétségtelenül megállapítható. Ha tehát a "Rajzolatokat" mégis kiadta, erre csak az indíthatta, hogy szilárdan meg volt győződve az általa összehasonlított nyelvek és a magyar szoros kapcsolatáról és mint egyre inkább kiderül, ebben nem is tévedett. Nem volt ugyan megalapozott, szilárd módszere, de mielőtt pálcát törnénk felette, figyelembe kell vennünk azt is, hogy neki nem álltak rendelkezésére azok a nyelvemlékek és művelődéstörténeti adatok, amelyeket az előázsiai régészeti felfedezésekből ma már ismerünk. Ennek ellenére mégis meglátta nyelvünk mélyreható összefüggéseit a többi nyugat-eurázsiai nyelvekkel. Ez pedig nem kis teljesítmény volt, még akkor sem, ha jócskán túllőtt a célon.

Összehasonlításként megemlíthetjük Budenz esetét, aki annak idején kb. 2000 magyar szó finnugor rokonságát állította. E kétezer szó egyeztetéséből a későbbi kritika mindössze 450-et (négyszázötvenet) - egyes kutatók még ennél is kevesebbet - helyeselnek. De még ha a magyar nyelvészet 1000 finnugornak tartott szavát fogadjuk is el összehasonlítási alapként. Budenz etimológiáinak jó 50%-a ebben az esetben is "Horvát István-féle fantáziaszülemény"-nek lenne nevezhető. Kinek jutna eszébe Budenzet emiatt elítélni? Sőt, mi több, gúnyolódni rajta? Ellenkezőleg, mindenki hangsúlyozza, milyen helyes volt Budenz alapgondolata nyelvünk finnugor rokonságáról.

Horváték őstörténeti szemléletéhez, melyet az "északi" finnugor irányzattal szemben "déli"-nek is mondhatunk, számos ókori és középkori forrás mellett az akkori nyelvkutatók által kimutatott magyar-héber, magyar-perzsa stb. nyelvi párhuzamok, egyezések is a tudomány az időbeli színvonalának teljesen megfelelő alapot szolgáltattak, de a középkori magyar krónikák és nemzeti hagyományok is egyértelműen ebbe az irányba mutattak.

Semmiképp sem oszthatjuk tehát mai történettudományunk abbeli nézetét, hogy a XIX. század első felének magyar őstörténeti kutatásai csupán mint tudománytörténeti kuriózumok érdekelhetnek bennünket. Sokkal inkább azon kell csodálkoznunk, hogy mai ismereteink birtokában e vélemény még mindig fennállhat, sőt uralkodhat. Az utóbbi évtizedek régészeti, művelődéstörténeti és embertani felismerései ugyanis mind nagyobb és nagyobb mértékben arra vallanak, hogy 1848 előtti történettudósaink nem voltak minden valóságtól elrugaszkodott romantikus álmodozók, hanem megállapításaikat jórészt eredeti, alapos és kritikus forrástanulmányokra építették. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a humánus előképzettségű kutatók a görög, latin, héber, szír nyelveket többnyire ismerték, tehát az eredeti kútfőkből meríthettek, amit sajnos későbbi történészeinkről már csak igen kevés esetben lehet elmondani.

Nem lenne haszontalan időtöltés, ha egy-két kutatónk rászánná magát akkori történettudósaink nézeteinek összevetésére az újabb régészeti és művelődéstörténeti felismerésekkel, hogy miket is állítottak ezek a "Horvát Istvánok". Inkább eleve elfogadják az utóbbi száz évben kialakult véleményt, továbbra is szorgalmasan idézgetik apáik, nagyapáik megsemmisítő kritikáját.

Így például felfedezhetnék, hogy Kiss Bálint "Magyar Régiségek" (1839) című könyve tanúsága szerint - történészeink e munkát is a "Rajzolatok" kategóriájába sorolják - "Horvát Istvánék" már 1839-ben megállapították, hogy az avarok nem a zsuan-zsuan nevű keletázsiai nép származékai voltak amint ezt az európai történettudomány a közelmúltig tanította -, hanem az északkelet-iráni eftalita-hun birodalom területéről vándoroltak 550 után nyugatra.

És mit tesz isten: A múlt század 50-es éveiben a német történetkutatás is "felfedezte" ezt! (H. W Haussig: Theophylaktés Exkurs über die skythischen Völker) (F Altheim: Geschichte der Hunnen). K. Jetimar és szerzőtársai (Geschichte Mittelasiens) mind elvetik a korábban általánosan vallott zsuan-zsuan azonosítást.

Úgy látszik elsietett dolog volt annyit élcelődni "Horvát Istvánék" rovására, mert mostanában lassan-lassan kezd kiderülni, hogy a pártosaknak bizony volt közük a hunokhoz és az avarokhoz. És éppen ezt állították - többek között - a mi "romantikus álmodozóink".

Más, ugyancsak érdekes és felettébb "modern" megállapításokat is találhatunk azonban Kiss könyvében. Például Zarathustra korát, gondos forráselemzés alapján Kr, e. 500 körülre határozza meg. És ismét mit tesz isten: E felismerés is csak jó 130 évvel később jelenik meg a nemzetközi történettudományos irodalomban. (Altheim-Stichi: Geschichte Mittelasiens im Alterum, 1970.)

Persze nem kell azt gondolni, hogy az indogermán történészek nem ismerték volna az idevágó forrásmunkákat, csupán "nyelvtörténeti meggondolások" alapján "forráskritikát" alkalmaztak. Az indogermán nyelvtudomány ugyanis annak idején e a "Grimm-féle hangfejlődési törvények" segítségével megállapította, hogy a Zarathustra vallás szent könyvei az Aveszta legősibb "gathái", az iráni nyelvek Kr. e. 1000 körüli nyelvi állapotának felelnek meg. Ennek következtében "természetesen" Zarathustra sem élhetett a Kr. e. 2/1 évezred fordulója után. Mindazon antik források tehát, amelyek Zarathustráról a Kr. e. 6. századi első óperzsa uralkodókkal kapcsolatban beszéltek, a "nyelvtörténetileg" megállapított "tényekkel" ellenkezvén, csakis tévesek lehettek, - mármint ezen egyoldalú szemlélet tükrében.

Hasonlóan az óindiai Védákhoz, ezek az Avesztai gathák és velük együtt természetesen maga az Aveszta is - az utóbbi évtizedekben, a tárgyilagosabb szemléletű indogermanisztikai kutatások megindulása után, szintén tetemesen megfiatalodtak.

E felismerések is közrejátszottak abban, hogy a józan modern indogermán nyelvtudomány a közös indogermán ősnyelv kikövetkeztethetőségét, sőt annak valamikori létezését is elvi, módszertani okokból elvetette, de a Grimm-féle hangtörvények érvényességét is nyomatékosan megkérdőjelezte.

Fentiekből megállapítható, hogy az 1848 előtti magyar történettudósok véleménye irányába mutat nem egy újabb felismerés. Ez azt bizonyítja, hogy több szempontból messze felülmúlták a korukbeli indogermán szemléletű történetírás tudományos színvonalát, módszereit, amely irányzat a XIX. század 30-as, 40-es éveiben uralomra jutva, az addig megismert őstörténeti összefüggéseket a maga egyoldalú indogermán kultúrprioritás-elméletének érdekében számtalan esetben önkényesen, többnyire megalapozatlanul és módszertelenül elvetette, vagy oly mértékben összekuszálta, hogy egy évszázadnak kellett eltelnie, míg a modern kutatás napjainkban lassan-lassan újra "felfedezi" ezeket a már 150 évvel ezelőtt világosan kirajzolódó történelmi kapcsolatokat.

Az indogermanisztika rohamos térhódítása az európai tudományosságban hamarosan nálunk is éreztette hatását, amely a finnugor származásunkat és nyelvészetünket szülte és az 1850-es évek után a 48 előtti magyar kutatók történelmi irányzata és szemlélete mindinkább háttérbe szorult, párhuzamosan a magyarok kizárólagos finnugor eredetét hirdető német és osztrák iskola Schlöezer, majd követői: Zeuss, Büdinger, Rössler, Dümmler stb. nézeteinek fokozatos térhódításával. Ez a radikálisan indogermán szemléletű kutatócsoport mindennemű más irányú nyelvi, etnikai és történelmi kapcsolatunknak még a lehetőségét is kategorikusan tagadva azt állította, hogy a magyarok őstörténetét, népük és nyelvük származását csakis a finnugornak elnevezett népek által lakott területeken, azaz a Felső-Volga, Oka, Káma folyók, az ural hegység és Nyugatszibéria térségében, az eurázsiai erdőövben szabad kutatni, nagyjából az 50-55. szélességi foktól északra.

Ez az elmélet nem volt más, mint az akkori indogermanisztika globális, kontinentális méretű őstörténeti szemléletének szerves része. Miután Előázsiát, Iránt, Középázsiát és az eurázsiai sztyeppét a Kárpát-medencétől Mongóliáig, Ázsiáig és Kínáig - mindenütt indogermánokkal népesítették be, a magyarok számára, akikről "megállapították", hogy Európa a barbárság legalsó fokán állva érkeztek, egyszerűen nem maradt szabad terület a délebbi, kulturáltabb "indogermán" térségben. Nyelvünk kétségtelen finnugornak elnevezett rokonsága volt e nézet legfontosabb, de egyetlen alátámasztása is.

Nincs hely itt arra, hogy ennek az érthetetlenül egyoldalú, sablonos nézettel foglalkozzunk. A Schlözerek, Schwarthnerek hallgathatnak.

Vörösmarty Mihály jól ismerte Horvát Istvánt. Nemcsak Horvát tudománya, hanem egyénisége is hatott rá. Kedvelte benne azt a nemzeti szilaj önérzetet, magyaros módot, mely Horvát egész lényén elömlött, egész addig, hogy gyermekeit is ősmagyar nevekre kereszteltette. Horvátnak kedvenc könyve volt Zalán futása s belőle vett jeligét Rajzolatok című munkájához. A költő iránti rokonszenvet átvitte az emberre is és mindig kitűnő szívességgel fogadta házánál Vörösmartyt. Későn szokott fölkelni s ágyában reggelizett. Ilyenkor jött Vörösmarty legtöbbször hozzá. Szokása szerint elfeledte leültetni, de annál nagyobb lelkesedéssel beszélt neki a régi magyar nyelv emlékeiről s az őstörténelemről. Vörösmartyban Horvát munkái és beszédei epikai terveket ébresztettek. E történelmi álmodozásokból átvett és alakított minden olyast, mi képzelmére hatott s egy nagy eposz tervét érlelte elméjében, melynek tárgya az ősi haza lett volna. Már 1827-ben ezt írja Zádornak: "Szeretnék egy nagyobb eposzba fogni s már nagyon forrnak gondolatjaim. " 1828-ban megjelent belőle egy töredék Magyarvár cím alatt a Koszorúban. Ezt az 1830-i Aurórában a Rom követte, mely szintén a leendő eposz egyik részét tette volna, de az egész örökre abbamaradt. . . Az irodalomban is többször szóba jött, hogy az eposz nem korszerű. A megalakult akadémia is drámára tűzött jutalmat. Ez eposz félbeszakadtával lassanként félbeszakadt Horváttal is minden viszonya. Sok minden választotta el őket; az Auróra-kör, a Kritikai Lapok, az akadémia, melynek tagsági oklevelét Horvát kétszer is visszautasította. Horvát ezidő óta különben is mindinkább magába zárkózott s csak azoknak nyílt meg, kik rögeszméiben nem zavarták. Vörösmarty nem látogatta többé egykori pártfogóját és barátját, csak 1846-ban lépte át újra küszöbét, midőn Horvát a koporsóban feküdt s az akadémia Toldy indítványára, félbeszakítva ülését temetésére sietett egy olyan embernek, ki nem tartozott ugyan tagjai közé, de akinek egykor hatása alatt állott minden régibb tagja.

ELŐBESZÉD

Sokszor kérének biztosabb Barátim, hogy a Magyar Nemzet eredetéről véleményeimet, mint igen régi fáradozásaimnak gyümölcsöket, legalább rövid Rajzolatban közleném a Haza Tudósaival. Elértettem, ha világosan ki nem nyilatkoztatták is, gondoskodásaikat e jó Hazafiaknak, és magam is helybe hagytam a buzdításokat már csak azért is, mivel egy nem lehetetlen történet, tudniillik életemnek váratlan félbe szakadása, könnyen sírba döntheté azokat, a miket igen nagy munkával sok évek alatt összekeresgéltem.

Azonban, ha hajlandó voltam is minden tőlem kitelhető áldozattal kedveskedni nemes szívű Barátimnak, felette nehéz vala teljesíteni aggódó kívánságaikat. Hogy lehetne így gondolkodám őrültség gyanúja nélkül e rövid Rajzolatban elmondani azokat, melyek az egész tudós világnak mostani köz vélekedéseivel szemlátomást világos ellenmondásban állanak? Vagy egész készületű Könyvben megszólamlani, vagy inkább semmit véleményeimről ki nem adni, volt tehát mindenkor a serkentésekre Feleletem.

Utóbb, hogy a sok Historicus Kontároknak hallgatást, vagy gondosabb tanulást súgnék füleikbe, engedtem a sok unszolásoknak, és arra határoztam magamat, hogy nagy érdemű Tek. Tudós Kultsár István Barátom Nemzeti Újságai mellett, e jeles férfiú iránt viseltető tiszteletem, szeretetem és hálaadásom zálogául, csakugyan árkusonként közleni fogom kívánt rövid Rajzolatban véleményeimet.

Alig jelent meg két árkus e Rajzolatokból, már éppen azoktól, kik előbb bátorítának a kiadásra, új kérelmeket kelletett, amit régen előre láttam, hallanom.

"Szépek ezek, de hihetetlenek. Csak rövid próbákat, kedves Barátunk, melléjek, és majd nagyobb hitellel fogja az olvasó venni azokat. " Ily szólának az előbbi biztatók.

A Szerző

Különös Toldalék a Hazai Tudósításokhoz

Gyenge koromtól kezdve meg nem foghatám, hogy az a dicső Magyar Nemzet, mely majd Konstantinápolynál, majd Hamburgnál, majd Páris előtt, majd Marseillynál szegezé ki győzedelem zászlóját; - melyet majd a Német, majd a Görög, majd az Olasz, majd a Francia Fejedelmek hívának meg Frigyeseiknek, Árpáddal hullott volna-e le a Magyar boldog Földre a magos Egekből.

Ha erősektől születnek a test és lélek természeti rendszabásai szerint az erősek, a nagy tetteket végbevivő unokáknak nem lehetett (így gondolkodám) pásztoroktól, halászoktól, és hol mi gubás emberektől eredniük.

Mind ezek arra bírának tehát, hogy nagy igyekezettel felvilágosítani iparkodjam az elakasztó nehézségeket, és egyszersmind a Magyar Nemzet régiebb történetének felfedeztetését ne a külföldtől, amit polgártársaim közül sokan emlegetének, várnám ; hanem, a mi mind az okossággal, mind az illőséggel inkább megegyez, a haza kebelében, hol számosabbak a világítható fáklyák, hoznám, vagy legalább hozni törekedném napfényre.

Ilyen eltökélés szüleménye vala a Nemzeti Nyelvnek tudós esméretével kötött szövetkezés. Mohón hallatni a Nagy Révai leckéit; a hallottakat vizsgálni, fejtegetni, újabb okokkal támogatni; a Magyar Nyelvnek minden kezemhez keríthető régi maradványait feldúlni; ezekben az időről időre történt változásokat figyelmes szemmel észrevenni, édes foglalatosságommá leve.

Másfelől a históriai kútfőkre fordítottam egész gondoskodásomat. Midőn majd nem minden régi Frantzia, Olasz, közép századi Görög, Német, Orosz írókat által megáltal olvasgattam; midőn a Literaria Históriának egész kiterjedését tanulásom fő tárgyává tettem; midőn közel 350. magyar históriára tartozó, és többnyire mind a külföldön használás nélkül heverő kéziratokat össze keresgéltem; midőn a Frankofurtumi Históriai Német Társaságnak valóban óriási fáradozásait soha szemem elől el nem eresztettem: Akkor másfelől az oklevél gyűjteményekben kerestem az annyira kívánt fénysugárra segéd eszközöket.

Nem nagyítom fáradozásomat, ha nyilván megvallom, hogy három száz ezer részint magyar, részint külföldi okleveleket vagy egészen elolvastam vagy legalább futólag végig tekintettem; ha megvallom: hogy a Római Törvényt, a Francia Capitulárékat, és a Canzianitól kiadatott Barbarorum Regeseket igen nagy gonddal forgattam. A Tanulás természete hozza tudniillik magával, hogy egyik tárgytól a másikra keresgéléseinkben könnyen által csapunk

Édes jutalmát nyertem fáradozásomnak, mikor a Magyar Köz és Polgári Törvénynek, úgy nem különben a Magyar Törvény Történetének, és a Magyar Diplomatikának számtalan tárgyai sokkal tisztább és bizonyosabb képekben tűntek előmbe. Azonban, ha a későbbi Magyar Históriának egyik vagy másik idő szaka talán nem keveset nyert is igyekezeteim által, a Magyar Nemzetnek Árpád előtt folyt viszontagságait csak ugyan semmi úton módon ki nem tapogathattam. Naponként inkább elenyészett reményem, és már hinni is kezdettem: hogy ezen tárgyakat elűzhetetlen sűrű örök homály fedezi.

Ekkor jelent meg egyik munkás Hazánkfiának, Kriebel Cs. K. Tanácsos Úrnak nagy kiterjedésű Rajzolata Magyar Országnak régi történeteiről. A derék férfin a Földnek, melyen lakunk, viszontagságait, nem tekintve különösen annyira magát a Magyar Nemzetet, Homerus és Herodotus ősz időszakaszától fogva kívánta megesmértetni, és az után Árpád korára által térve következőleg lefesteni. Valóban nagy, igen nagy Gondolat! Méltó vala, hogy az ilyen nagy szándék pártfogás és részvevő oltalom alá vétessek.

Mit akar e tévedett Hazafi a haszontalan Munkával? Kérdék sokan a mától hol napig gondolkodó pulyák, és nem juta eszekbe, hogy a Föld is, mely őket boldogul táplálja, mint sok százados Hazánk, méltó a gondos esmértetésre. Ellenben a Haza Felséges Nádor Ispána, József ő Császári Királyi Fő Hercegsége, minden nagy szándéknak hatalmas pártfogója, figyelmére méltatja érdeme szerént a magos igyekezetet, és megszólít minden Törvényhatóságokat, hogy a nemes célra törekedő szerzőt segíteni törekedjenek

Ekkor múlt már annak is esztendője, hogy a Nagy Széchényi Ferenc, a magyar dolgokban netalán gyűjtött esméreteim híréből, könyvtára mellé engemet is mély alázatossággal a haza szeretve tisztelt Felséges Nádorának Őrzővé ajánlani méltóztatott, de ajánlása az Intézet pénztárának szűk állapota miatt sikeressé nem lehetett. Most azonban helyeztetésem a nagy szándék oltalma által a nélkül, hogy róla csak gondolkodtam volna is, egyszerre kifejtett, midőn a nagy kegyelmű Nádor Ispán váratlanul a Magyar Nemzet drága kincsét egyenesen oly kötelezéssel reám bízni méltóztatott: hogy elő segíteni iparkodnám Kriebel Consiliaritis Úr roppant fáradozásait,

A mód, mellyel a Felséges Fő Herceg kegyelmében részesülni szerencsém volt, késszé teve engemet akár mely súlyos munkának lehetős végre hajtására. De fájdalommal kellett éreznem elégtelenségemet. Hogy a Felséges Fő Herceg várakozásának meg nem felelhetek, az gyötrött mindenek fölött Ha elgondolám, hogy oskolai neveltetésemnél fogva még csak görög hangot sem hallottam, annál kevesebbé esmértem Homerust, Herodotust, Xenophont, Thucydidest, Arrianust és a t. szívemet mély szomorúság foglalá el, és pirulva láttam éppen abban tudatlanságomat, amit tőlem az előttem minden kincsnél becsesebb várakozás kívánni látszatott.

De a becsület érzése leírhatatlan ösztön még el nem aggott Férfiúban, ha főképpen Nagy Lelkű Pártfogó által hozatik életre. Megtanulhatod utóbb azt is, így biztatám magamat, amit eddig nem tudsz, és forrón ragadám kezembe a Görög Classicusokat esmértető írókat. Ezereket költék azoknak megszerzésére, és rövid idő múlva szobámban állának a legjobb, vagy legtudósabb kiadásokban. Olvastam, és ismét éjet nappallá téve olvastam, és midőn nagyobb részét a Görög írói Seregnek keresztül forgattam; midőn Herodotust, a História Atyját, végig tanultam; már láttam: hogy a Felséges Nádor ispán nekem parancsolt, és világossá lett a Magyar Nemzet történetei fölött.

Azon esméretekkel olvasni a Görög írókat, mellekkel már előbb bírtam, egészen más volt mint azokat imígy amúgy olvasni. A külföldi olvasó nem tudhatá, nem értheté azokat, a miket nekem a Magyar Históriából hosszú készületeim után nem tudni, vagy észre nem venni, lehetetlen vala. Minden nap más új, meg új, találmányok ötlének szemeim alá, és midőn végre a Szent írás és Hermeneutika tanulására ösztönöztek a Magyar Oklevelekben és Törvényekben állandóan előjövő Philistaeusok, minden tiszta régi jelentésében tűnt fel előttem. Így támadott a Magyar Nemzetnek egy szoros értelemben vett Kritika Históriája, mely Ábrahám előtt egynéhány száz esztendővel kezdetik, és folyton folyik a Szent írók, a Görög és Római Classicusok, az Armenus, Syrus, Arabs meg Persa írókon, úgy nem különben a közép század maradványán keresztül Árpádig.

Egy úttal mindazonáltal ez a Magyar História új világosságot von Ázsia, Afrika, és egész Európa történeteire is. Legalább a Régi Görög Ország, a Régi Látium, a régi Spanyol Ország, a régi Germánia ebből sokat fog kölcsönözni, sőt maga Dania, Svecia, Russia, és Anglia is. Ezekben vagy ezeknek némely részeikben, több századokig laktak a magyar nyelvet beszélő Magyar, Kun, Jász, Palóc, Pacinacita, Valus, Avar, s. a. t. népségek Vadaknak, és talán őrültségeknek is látszathatnak előadásaim, mivel szokatlanok: de előre tudni szükséges, hogy nem mind hibás az, a mi szokatlan; nem mind csalattatás, vagy tévedés, amit még soha sem hallottunk. És ez annak is oka, hogy szokásom ellen tanulásaim sorát, melyről különben hallgattam volna, híven előadtam. Emeljük fel fejünket az Ég felé! Nekünk is adott a Gondviselés ép észt és két szemet arra, hogy magunk szemével látva valami újat, és mégis hiteleset mondhassunk.

Nem nyerhettem volna becsesebb jutalmát ezernyi fáradozásimnak, mint, ha ezen új tekénteteket egész készületű munkában a kívántató bébizonyításokkal, most napfényre ereszthettem volna, midőn a Magyar Nemzet legfényesebb nemzeti ünnepét, Felséges Karolina Auguszta szeretett Királynéja koronáztatását, érzékeny hódolással szenteli. Azonban egy olyan munkát, melyben majd nem minden régi írók bizonyságul szolgálnak, sokféle hivatalaim mellett nem lehetett erőltetve készítenem. Két, vagy három, esztendőt kíván az, ha meg nem szűnnek egyéb foglalatosságaim. Addig is tehát, mivel magok a régi Istenek is kedvesen vették a kisded áldozatokat is, légyen e rövid Rajzolat a felséges ünnep emlékezetének, és az egybegyűlt Magyar Képviselők várakozásának is szentelve!

A Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejűek, Palócok, Pártusok mindenkor hajdan is szinte úgy egy nyelvű nemzetet tettek, mint ma egy nyelvű nemzetet tesznek. Azonban nem voltak mindenkor, vagy minden lakásokban egy polgári alkotmány és Fejedelem alatt. Tagadhatatlan maradékaik a régi Szittyáknak. Nem igaz tehát a közvélemény, ha bár nagy erőre kapott is, hogy a Szittya név a legrégibb időkben bizonytalan jelentésű. Későbben ugyan a Dacusokat, azaz Getákat, vagy is Gothusokat is nevezték némely írók vigyázatlanul Szittyáknak, de e vigyáztalan élést, mely onnan vette eredetét, mivel e népek utóbb a régi Scythiában laktak, a Kritika fáklyájánál könnyű mindenkor észre venni és el is kell igazítani.

A Magyarokat, mivel mageresztők, szántóvetők voltak, és minden Szittya népek között, mint az egész régi, írói sereg egyezőleg bizonyítja, legnagyobb csinosodással bírtak, a Görögök Scythae Georgii, Gergithae, Scythae Aroteres, Scythae Chorasmii, Scythae Agriani, Scythae Argiui, Scythae Agriaspae nevekkel nevezték görög nyelven. A Görögök tudniillik nyelvük bőségéből minden jelentő nemzeti nevet a magok nyelvére le fordítottak, és így a Történetekben nagy homályt, nagy zűrzavart okoztak. De e homályt is hiteles tanúbizonságok által világosságra, és a sok neveket hiteles egységre lehet hozni. A Szláv nyelvű Nemzetek a Georgiusból: Juria, Jurhra, Jura fordítást; a Latinosok Campanus, Campestres Scythae fordítást; a Németek Anger, Angerland, Angland, Aengland, Angria, Angaria, Angrivária, Ongria, Ungania, Ungeria fordítást készítettek.

De maga a Magyar név is részént a Dialectusok által, részént a hibás írás, vagy idegen helyesírás és inflexio által Muger, Moger, Mager, Mogar, Magiar, Macar, Machar, Mocher, Mazar, Mazer, Maxer, Macaron, Macron, Macris, Mazaca, Mazaga, Masax, Masaeus, Masyx és a t. formákra által változtatott. Ezen különbözéseket is hiteles tanúságoknál fogva egységre lehet hozni. A Görög a Magyar Szabadság szereteténél fogva a Boldogot Makar-nak mondotta.

A Kunok, mivel mindenkor egész királyi hatalom alatt éltek, Kun Szittyáknak; a Görögöktől pedig Scythae Basilii; az Örményektől Barselii, Berzelii; a Persáktól Sachae, Sakkae Sacae; Sagae, Sugi; az Arabsoktól Kazari; a zsidóktól Charranaei; a Magyarokról Chazari, azaz Császári, Sagok, Bulsuknak neveztettek. Azonban maga a Kun név is eképpen változott a leírás által Chun, Hun, Con, Can, Kymenus, Cimerius, Cumanus, CamavUS, Comini, Comeni, és a t. De Kazárból-is Kozar, Kosri, Gazar, Gaziur, Gazux, Gazaeus, Al-Kazir, Akazir és a t. lett.

A Jászok íjaiktól nyervén nevezeteket íjászoknak is hívattak. A Görögöknél Jon, Panjon, Pajon, Paeon, Pannon, Toxotae, Toxandri, Jas, Jassi, Jazyx, Jassaeus, Jason, későbben Jazymitae, Jazuingi, Sagittarii és a t. névvel találtatnak. Itt is a Jász mellé, ha ki nem tétetik, oda kell érteni a Szittya nevet.

A Székel név Marchiót (végőrt) jelent, és azért a Bissenusok és a Szászok is sokszor Székeleknek hivatnak, és Magyar- Országban is az ország szélein több Székelségek, Őrségek, Skopiák és a t. voltak. A Székeleknek Nemzetségi Nevek a Lófejű név, mely a Törvényekben, és a Nemzet XVII-dik századi pecsétén is olvastatik. Nem csúf Név, mint sokan vélik. Most Lófejűnek mondanók. A Görögök őket Scythae Hippomolgi, Scythae Nomades, Scythae Hipoboti névvel illetik; a Római Classicusoknál Equiculi, Equi, Aequiculi, Aequi, Aecani, Aeqnetae és a t. nevek alatt jönnek elő. A német Marchi, Fali, Vali, Valuen, adott okot a Faliscus, Phalerers, Falones, Phalagi, Phalangi nevekre. Oly igazság szeretők voltak a Lófejűek hajdan is, mint mostanában; és azért a Római Nép, mely tőlök tanulta a had izenés módját is, az Igazat Aequus-nak mondotta.

A Palócok neveket a prédálástól nyervén, noha a Kunoknak egyik ágok voltak, még is Enareas, Laestrygones, Plauci, Planetae, Planetcus, Plotius, Polowczi, Placius, Palacius részént görög, részént római vagy szláv nevekre adtak alkalmatosságot Hozzá kell itt is a Scytha Enareas vagy Palóc Szittya nevet érteni.

A Pártus Szittyák, mivel hazájukat elhagyván Sesostris Aegyiptusi Királlyal Assyriába vagy is Cappadociába költöztek, Exuleseknek, az az Pártusoknak hívattak. Görögül ugyan ezt jelentő Allophylus, Metanasta; Coptusul Pelascus; zsidóul Philistaeus; Latinul Alieni, Alienigenae, Alienon, Alenon, Aleius nevet nyertek. Azonban e Pártus név közönséges név levén voltak a Pártusok között Magyarok, Kunok, Jászok, Lófejük, és Palócok kik hazájukat pártosságból elhagyták,

Köz neve volt későbben mindegyik Szittya Ágnak az előszámláltak közül a Turcus nevezet, amely a régi Teucri helyett következett. És a Magyarok különösen még a munkásságtól görög nyelven neveztettek Urgus névvel is, melyből a Latin Ureus, utóbb pedig Murcus, és Murcia szavakat faragott.

Voltak e neveken kívül a Szittya nemzetnek némely különös, csupán geographiai nevei. Hylaea, magyarul Erdő ország, úgy Bessia is, hasonlóképpen Erdő ország vétkesen tartanék a Hylaei és Bessi formában szoros értelemben nemzeti névnek; mint nem az ma is, jól véve, Transsilvanus, Erdély; Pedemontanus, Hegyalai Ilyen név vala az Uhus Azus, Osus, Oxus folyótól az Usus, Husus, Hosus, Uxus, Utzus, Osus, Oscus, Asus, Asius, Ausus, Auson nevezett. Ilyen Peucetól és Pacinactól a Peucinus, Picenus, Peucetius, Pitinas, picentinus, picentes, Pisinates, Pesinus, Pisinus, Pici, Peucolaitae, Predenecenti, Penci, Pizenaci, Pezineigi, Pincinnatici, Pincinnati, Pincenati, Pecenari, Picenati, Pincenates, Pedenei, Pedinei, Pecinei., Pecenaci, Pincinati, Pincernati; Pacinakae, Pacinacitae, Petschenaere, Petse negen, Pétsiek, Pótsiek, Péczek, Pöczök; ilyen Baktra folyótól Bactrianus, és a t.

Említésre méltók a Szekeres Szittyák is, Scythae Hamaxobii; a Szénitó (Szénes) Szittyák, vagy is Sátoros Szittyák, Scythae Scenitae, vet Skenitae, Tecto Sagi; - a Putris Szittyák, Scythae Troglodytae; - a Frantzia Szittyák, Celto Scythae, a kik együtt laktak a Galatákkal, vagy is Celtákkal; s Szökevény Szolga Szittyák, Scythae Fugitivi, Scythae Profugi, Cabiri, Sabiri, Saviri, Avari; - a Zychy Szittyák; Zichii és a t. De ezek, és több ilyenek csak kisebb Felekezetek valának, és soha a többi nagyokkal, nem mérkőzhetének.

Ilyeneket, és több efféléket, nem lehetett Herodotusban, és más görög írókban, érteni a Magyar Történeteknek hív esméretek nélkül. Mi lenne pedig a Históriából, ha, a mint mostanig többnyire meg esett, ennyi neveket mind annyi kiveszett Nemzeteknek tartanánk? Úgy a Föld nyelné el a Nemzeteket, mint eddig a Nemzetek az égből hullottak. De térjünk már magára a Szittya Nemzet Históriájára.

A Szittyák Chamiták voltak, és azért Afrika lakosai Mózes szerént, kinél hitelesebb bizonyságot nem gondolhatni. Lakhelyek volt Nubia és Abissinia, hol ma is a Magyaroknak, Kunoknak, vagy is Bissenusoknak, Namadeseknek, Avaroknak, Enareasoknak, Uzoknak. Hazájokat könnyű fel találni Afrika abroszán. A régi Abia, Abissenus, Bissenus Európai és Asiai nevek is ezt hirdették szakadatlanul. Hogy innen Aegyiptomot gyakran meglátogattál, azon nem kételkedhetni. Nagy előmenetelt tevén a csinosodásban (mert minden újabb utazó Abissiniaból és Núbiából származtatja az Aegyiptomi csinosodást) a Hunhalmok, vagy is Király halmok Hunenbette, Hunengräber helyett a nagy Pyramisokat kezdék Fejedelmeik emelni, a mi utóbb nagy terhére esvén a Népnek kivándorlást okozott. Ezt jelenti Mósesnek nyelvzavarodása, és a Sennaar mezején Núbiában, nem pedig Asiában, épült nagy tornyot, vagy is Bábyl, Babylonia, (Babul, Bábulna, Bábolna) várost.

A tengerre kelők a Fekete Tenger mellett szálának ki, és itten megtelepedének a Thraciai vagy is Geta földön az új hazában. Utóbb Sesostris Aegyiptomi nagy Fejedelem a Thraciaiak és Szittyák ellen véres háborút viselt, és elcsábítván a Szittya Nemzetből öt millió Embert, ezeket, mint Frigyeseit, a Syrusok és Assyriusok ellen vivé és földúlá segedelmekkel egész Ázsiát. A kiköltözök az Európai Szittyáktól, Partusoknak, Exuleseknek neveztettek, vagyis Kymeusoknak, (Aegyiptomiaknak) azaz Cumanusoknak, Cimeriusoknak, kik Assyriát, vagy is Cappadociát nyerék és választók lakásul. Ettől az időtől fogva az Európai Szittyák eleget igyekeztek véreiket meghódítani, de velük nem boldogulhattak. Innen támadtak a Szittyák és Cimeriusok között folyt háborúk.

A Szittyák már régi hazájokban Napimádók levén magokkal vitték a Titanes nevet. Nagy alkotások és rettentő erejük pedig a Gigantes, Zomzommim (Zomok = Solidus, Robustus) és Riesen neveket voná maga után. Csak ott lehet Gigansokat találni, hol Magyarok, Kunok, Jászok s a t. laktak. Királyaikat, ha dicsőségesen országlottak, ha jót tettek a Nemzettel, Isteneknek nevezék már életekben, és ez által a késő maradéknak alkalmat adónak a Theogonia írásra. Innen történt, hogy Homerus Istenei (a Királyok) házasodtak, és néha illetlen dolgokat is tettek. Ezeket tehát mindenkor józanul kell érteni.

Az Aegyiptomi Frigyesek utóbb magára Aegyiptomra nézve veszedelmesek lenni kezdének, és el foglalák Aegyiptomig egész Szur országot, azaz Syriát. Így eredeti Syriában a Gergesaeus (Magyar), a Chananaeus (Kun), Hamoreraeus (Jász), Jeb- Usaeus (Usus), Khethaeus (Palóc) és a. t. tartomány. Mindezeknek közös nevek vala azonban a Pelasgus, Philistaeus vagy is Pártus nevezet. Noha, mivel egy nyelvűek és eredetűek valónak, néha a Szentírásban a különös nevek egymással fel is cseréltetnek. Itt laktokban jőve hozzátok Ábrahám, egy hatalmas zsidó Fejedelem egész népségével, kinek Agár nevű fia, megkedvelvén a Nyíl forgatást, Jásszá lett; és aki Sára feleségének halála után, mint az Armenus írók említik, Keturát, a Pártus Királyi vérből feleségül elvevé Philisteai laktában. E dolog nem vala esméretlen több századok múlva a Pártus Királyok előtt; de sokakat tévedésbe vitt utóbb az írók közül, kik azt kezdék állítani, hogy a Pártusok Ábrahámnak Keturától nemzett gyermekétől származtak.

Utóbb, midőn Mósesben a Nemzeti Szabadság érzése lángoló szikrára kapott, és ez az ő vérségét Aegyiptomból az Ígéret földére kivezetni akaró, hol egykor Abrahám tartózkodott, a Philistaeusok állának nagy szándékának útjában. Negyven esztendőig kellett az Isten rendeléséből Puszta Arábiában nyomorogni a zsidóságnak, míg szem-közt állhata a Pártusokkal. Móses későbben csak ugyan győzedelmeskedett a Jászokon és Bosányi (Basan) Fejedelmeken; de hada levén az Arabs Királyokkal is, a Philistaeusokat hazájukból csak ugyan ki nem mozdíthatta. Azt is erősen hitte, amit Deuteronomii VII. I. feljegyzett: "Septem gentes (Philistaeorum) multo maioris numeri sunt, quam Tu es, et robustiores Te. " ("A filiszteusok hét törzse sokkal nagyobb számú, mint te vagy és nálad erősebbek")

És innen képzelhetni, mi nagy hadi tudománnyal, mi nagy bátorsággal, lélekkel és vitézséggel bírt vala Mósesnek Követője, a Nagy Josue, Návinak fia, midőn gyalázatosan feldúlta, és szét oszlatta a Pártus hatalmat. Büszkén mondhatá ez a zsidó népnek XIV., 13, " Dedi vobis terram, in qua non laborastis, et urbes, quas non aedilicastis, út habitaretis in eis: vineas oliveta quea non plantastis" ("adtam nektek földet, amelyen nem dolgoztatok és városokat, amelyeket nem ti építettetek, hogy bennük lakjatok, szőlőskerteket és olajfaligeteket, amelyeket nem ti ültettetek. ")

A Vitézségnek és Dicsőségnek élt Pártus Szittya Nemzet rettentő csapást, az Isten haragjának súlyát, érezvén lealáztatásában, kénytelen vala most hazája hagyottan Arabiába és Aegyiptomba vonódni. A vörös tenger oldala termékeny Arabiában leve különösen az Asiai Magyaroknak menedék helyek. Itt támada a Philistaeus, az az Aleniticus öböl; itt Agra, Egres, azaz Magyarvár. Mások Afrikában keresének Cyrenaica körül menedék helyet, és különösen a Kádköziek Tangerig vetődtek, és ott a mai Cadixot idővel felépíttették. Olyannyira igazságosak valának a Győzedelmes Vezér nagy tettei eránt, hogy nem szégyenlének Tangerban oszlopot emelni íme föl írással: "Josue ellenségünk előtt futván, mi Kun Vezérek ide által tettük lakásunkat. "

Hosszabb idő szakaszig békességben kellett élni új Hazájokban a Vándoroknak, s nyögték is a vigyáztalanság vagy egyenetlenség következéseit. Az új tartományokban mindazonáltal mind inkább ki fejlett nyoma ott lakásoknak. Termékeny Arabia általok egyszerre Magyar Arabia nevet, kapott; de ők is, mivel termékeny Arabia Soba, vagy tisztább hanggal Saba Arabia nevet viselt, Soba, Saba Magyaroknak, utóbb Látium nyelvén Sabaeusoknak, Sabinusoknak, hívattak. Azon görög írok, kik későbben a Magyaroktól kölcsönözék a Boldogság képét, így nyújtottak okot Boldog Arábia nevének. Mások a Pártusok közül Barbaria ország nevétől Barbarus, meg mások Mauriától hasonlóképpen Maurus, Morinus, Murinus, görögül Myrinus, magyarul Mór, Murin nevet nyernek némelyek Aethiops, Niger, Feketeképű, Fekete névhez jutának. De ellenben a fennlévő Cyrenaicai pénzekre is Dolmányos, Pártus Süveges, és panyókás mentéjű vitézek veretének a későkor bámulására.

A rendbe szedett, és ínségét már kínszenvedte Pártus Szittya Nép, erőre kapván, nem feledheté rettentő lealáztatását bosszúállás nélkül. A nem henye rész tehát görög hajókra ül, és Ciliciában ismét Asia földére ki lépik. Győz; és régi lakhelyét Cappadociát magáévá teszi. Siet meg erősödésén, háta megett állva a zsidó Nemzetnek. Nem sokára Kis Ásia urává és a zsidó Nép ostorává lészen. Tarsus, Magyarvár, és Mallos várok épülének a történet emlékezetére Ciliciában, és már a Kun, Kazár, Jász, Melit, Dara, Magyar, Halas, Sáros, Temes, Lamos, Szamos, Tihany és a t. magyar hangok fénylének ismét Kis Asia abroszán.

Itt lakának ezentúl, mint győzedelem és dicsőség fiai, az Asiai Pártus Szittyák, és ezután nem csak a Szent Könyvekben foglalt zsidó háborúk hanem Asia Uradalma éleszté szíveket. Meghódították lassanként Armeniát, meg Persiát sőt az Indus vize sem vetett határt diadalmaiknak. Mindazonáltal a belső egyenetlenség a nagy dicsőség fényét is eltudta későbben homályosítani,

Midőn Schlözer (Weltgeschichte I. 153) fennhangon írja: "Mi köze a Világ Történetének a philistaeusokkal, Hetitákkal és Amonitákkal?" akkor, mint setétségben tapodatózó, szánakodást érdemel. Asiának számtalan viszontagságai között Abrahám időszakától, midőn a Szent írás először szól bővebben a Philistaeusokrol, a Machabaeusokig, midőn utolszor említtetnek zsidó Könyvekben a Philistaeusok, folyvást részt venni Ásia viszontagságaiban; későbben Ravennánál Európában megjelenni, és Siciliában Országot állítani; még sokkal későbben Prudentius és Paulinus említése szerént Olasz Ország, sőt egész Európa félelmévé lenni, sőt Isten ostorának tartatni, nem annyi-e, mint a Világ Történetének igen fontos tárgya lenni? Ha Schlözer, ha magok a Teológusok a Machabaeus Könyveket Flavius Jóseffel, és egyéb Görög és Római írókkal vigyázvábbán egybevetették volna, mi hamar szemekbe ötlött volna, hogy a Machabaeus Könyvekben Philistaeus, Allophylus, és Alienigena név alatt Pártus Nemzetet kell, és lehet érteni

Nem számlálom elő a zsidókkal viselt háborúkat. A Világ ezeket régen esméri. Inkább azt említem, hogy Szent Dávid, ki vándorolván hazájából, a Pártus barátságnál keresett menedék helyet. Nagy megkülönböztetése volt, hogy a vitéz Nemzettől Székel Naggyá (Markgraffá) tétetett. Ekkor tanulta meg az íjász Mesterséget, melyet, vissza térvén saját Nemzetéhez, a zsidókkal is most legelőször megtanultatott. A Szittyák (következésképpen Pártusok is) találván fel az íjat és Nyilakat, nem csuda, ha a nyilazásnak, sőt hátok mögé lövésnek is fő Mesterei voltak. Ki nem tudja e közvallás tételét a régi Classicus Seregnek? Hiszen Cyaxeres Medus Király is az Országában lakhelyet kérő Lófejű Szittyáknak adá által gyermekeit; hogy ezektől megtanulnák a Szittya Nyelvet és az íjász Mesterséget.

Említeni illik azt is, hogy a zsidók igen hajlának a Pártus Szokásokra örömest el vevék a Szittya Szüzeket; sőt ezeknek kedvükért a Szittya Nyelv udvariság nyelve is vala. Hát akkor, midőn adózója volt, a zsidó Nép a Pártos Népnek, mint folyhatott a dolog! Ezért dorgálta Nehemiás Esdrás II. Könyvében XIII. v. 23 - 26. imígyen a Sidókat: "De látám is azokon a napokon, hogy a zsidók Azótusi (Ászus, -Pártus), Ammoni, és Moábi feleségeket vennének. . És azok fiai félrészén Azótusúl (Ászus, Pártus Nyelven) szólnak vala, és nem tudnak vala zsidóul szólni, és minden népeknek nyelven szólnak vala. És meg feddém őket, és megátkozám. És megverék közülök némely férfiakat, és megkopaszítám (szolgává tevém) őket, és megesküdtetém az Istenre, hogy ne adnák az ő leányokat amazok fiainak, és ne vennének azok leányi közül az ő Fioknak és magoknak, mondván: Nem ilyen dologban vétkezett-e Salamon (és Ábrahám a Fiának adott tanács ellenére) az Israel Királya? És bizonyára sok Nemzetségek között nem vele hasonló Király őhozzája, és szereti vele őtet az ő Istene és Királlyá tevé őtet az Isten egész Israelen; őtet is azért az Idegen Asszonyok vivék a bűnre. " A mi a Magyar Nyelvben egyező a zsidóval, azt innen kell megfejteni. Tőlünk csúszott által inkább a zsidó Nyelvbe a Magyarság, nem pedig a Sidóból a Magyarságba a megegyezés.

Ebből esett, hogy a Szent írás tele vagyon a XI- XIV-ik századi Magyar Oklevelek neveivel. A Gothusokról is feljegyeztetett, hogy ezek többnyire Kun nevekkel éltek: Mennyivel inkább a zsidók, kik egyszersmind a régi Pártus Országban laktak, és gyakran adóztak a Pártus Nemzetnek? Az Árpád, Béla, Szala, Tháth , Szabad, Nadap, Sur, Bál (Baa1), Dara (Dárius), Zára, Haram, Haran, Simon, Uri, Saaph, Sáp, Lád Obád, Abád (Obadia) Orod, Arad (Herodium, Orod, és Arad-ból kár volt Philistaea Geographusainak három várost faragni), Ladán, Ládán (Laadan), Moholy (Moholi) Ber (Ber, Ber hida) Ur (Ur-hida), Kis, Hali, Bala, Acsád, (Achad), Mácsa, (Maacha), Hadad, Barok (Baruch) Álmos, Ámos (Ámos), Aba, Abba (Abba, így van Abba Király neve a magyar régiségekben), Abda, Szereda (Zereda, Mercurius), Aráts (Araach) Sáros (Sarus, mint az oklevelekben) Tihany (Tychon, mint az oklevelekben) és a t. mind annyi már nem mondom Pártus, hanem régi Magyar Szittya név. Pözsög a Szent írás mindenfelé a régi Magyar nevektől és régi Magyar írás módtól. Ti éjjel nappal Szent írást olvasó Rokonim, hogyan nem vevétek ezeket észre a sok század alatt!

Világos lészen innen az is, hogy a Vulgata nevei sokkal hívebbek, mint az új cikornyás olvasás formái. De hogy ne is volnának hívebbek? A Jerusálemben (Szala, Sala, Sól, Sólum, Sólyom Salamonváraban) tartózkodott, és Szittya nyelvet beszélő Jász tudós férfiú, Szent Hieronymus jegyzé fel ezeket. Így lehetnek a Magyar oklevelek idővel a Szentírás felvilágosíttatásának is segéd eszközei. Minden esetre a halhatatlan érdemű Férfiúnak, Lipszkynek, Repertoriuma ezentúl az egész három Világ Kincs és Tudomány Tárává válhatik, ha vele a régi Magyar Nyelv története és az Oklevelek szövetkezésbe foknak tétetni.

Figyelmet érdemel még, hogy az Apostolok Cselekedeteikben II. 9. előjövő Pártusok alatt nem Pártus Országban lakó zsidókat, hanem Pár tus Szittyákat kell érteni, kik közül Szent Paolinus szerént már Szent Máté Evangelista sokakat megtérített. Így keresztyénekké lettek sokan az Európai Szittyák közül is hamar a keresztyén Hit felállíttatása után. Hogy Arad, Orod, (Herodes) az utolsó zsidó Fejedelem Pártus Szittya volt, azt elég érintenem; de az, hogy a Tarsusi Szent Pál születésére nézve Szittya volt, következésképpen az első keresztyén Anyaszentegyháznak Fő Oszlopa és írója közelebbről hozzánk tartozik, sokkal nevezetesebb. Az sem elhallgatni való, hogy Peraeának Palaestinában a Halt Tenger mellett Macher roppant városa volt, és hogy Jeruzsálemnek még ma is vagyon (Scholz: Reise nach Palaestina. Leipzig 1822. 8. pag. 271) Bab-el Mogarbeh nevű kapuja, azaz Magyarvár felé vivő kapuja. Ha Josephus Flávius Porta Machaerájára emlékezünk, a Bab. -el Mogar náluk mint Scholznál, Mistthort nem fog jelenteni. Hát ha Sólyomvárnak is egyik része Magyarvárosnak neveztetett?

Időközben, míg Ásiában virágzott, vagy mint az emberi állapot változósága hozza magával, hanyatlott; sőt Ninustól szűkebb határok közé is szoríttatott az Asiai Szittya hatalom, az Afrika és Arábiában hátra maradott Szittya Népnek ismét csak egy második szakasza (hol szokott a nagy Sokaságban, kivált a fegyverviselőben, nagy tudomány nélkül egyetértés lenni?) Magyar vagy Liviai, Lybiai Herkules vezérlése alatt Afrikai Szittya Országból (Scithiaca Regio ad Aegyptum) meg hódítá a Görögöket, elfoglalván Görög Országot. Így eredének Hellasban a Pelasgusok, Philiscusok, Párthusok; így különösen az Agrianusok, Argolisiak, Argivusok, Agraeusok (Magyarok); - az Aecanusok, Hippoboták, Aegineták és a t. (Lófejűek); - a Jonesek, Panjoniusok, Pajonesek, Paeonesek (Jászok); a Cimeriusok, Basiliusok (Kunok); a Laestrygonesek, Plankták, Palaciusok, Placiusok (Palócok); a Sikelek, Skopik, Siculoták, Siculusok (Székelek); így eredének a görög országi Gigansok, (most már Óriások); a Curetes Argivusok, Quiritesek (Üstökös Magyarok); az Acarnanus Jonesek (hosszú hajat eresztő Jászok) - és a t. Rettenetes ember volt ez a Magyar Herkules, mivel hatalmát, erkölcseit, tetteit, csudáit az emberi nyelv ma is a nélkül, hogy tudná, szünet nélkül emlegeti. A Jász Tenger (Magyar Jonium), a Lófejű Tenger (Mare Aegeum) mik egyebek, mint az ő nagy lelkének szüleményei? És ha Cyprus szigete Macaria; - Rhodus szigete Macaria; - Lesbos szigete Macaria; - Kréta szigete Macaron; - Chios szigete Macris, az az Macaris; - jcarus szigete Macris, azaz Macaris; Euboea szigete Macra, azaz Macara nevet viselt a mint bizonyosan viselt a régi kútfők szerént, nem volt-e, édes Hazamfiai, Mare Macariurn, azaz Magyar Tenger is?? - Ah nem vala Boldog, vagy csak a Magyar Törvény alatt vala Boldog, mindegyik ezen szigetek közül!!! - Népségről van szó a Kútfőkben azon népségről, mellyel már Herodot a Pártusok között Makroneseknek, Scymnus Chius pedig egyenesen Makareseknek nevez. Írd le jobban, ha tudod, görög nyelven a Magyar nevezetet.

Csak most jöttek be először Görög Országba, sőt egész Európába, a Szittya Betűk, melyek a mai Római (!!!) betűkkel. (a legszebb nagy betűkkel) egy formájúak valának; Csak hogy a Magyar hangok többsége miatt számosabbak voltak és jobbról balfelé duplán szövött vászonba bészövetének, és bétűzetének. Plinius írja L. VII., 57- 58. "Gentium Consensus tacitus primus omniumt conspiravit, vt Jonum llteris vterentur. " ("Először minden néptörzs egyet értett abban, hogy a jón betűket használja")

Másutt: "L. VII., 56. "Ex quo apparet aeternum Literarum vsum. In Latium eas attulerunt Pelasgi. " (Ebből kitűnik, hogy a betűket rendszeresen használták. Latiumba ezeket a Pelaszgok hozták át")

Még másutt: "Nuper et in Euphrate nascens circa Babylonem papyrum intellectum est eumdem vsum habere chartae. Et tamen adhuc malunt Parthi v e s t i b u s literas intexere." ("Egykor az Eufrátesz mellett termő, Babylon környéki 'papyrus'-t tartották jónak papírlapként használni. Most pedig jobbnak tartják a parthusok (azaz a szittyák) a betűket beleszőni a ruhaanyagba")

Megfoghatatlan örök Mennyei Gondviselés térdet hajtva leborulok íme előtted, hogy több századok után nekem engeded megérteni e sorokat: "nekem engedéd több ezer esztendők után újra megesmérni a Pártus, azaz Szittya Betűket azon Aegyiptomi Mumia Pólyán (Fascián), melyet egyenesen magából a Nagy Thebából, az Aegyiptomi Szittya ország fővárosából (Lásd egyebeken kívül: Mémoires sur l'Armenie, par M. J. Saint -Martin a Paris 1818 -1819. 8. Tom. II. 449, 470. Vartán Örmény írónak Geographiájában) Neubauer Úr híres Bécsi Polgár a Magyar Nemzeti Múzeum számára hozott. A Pólya egyetlen egy darab levén, mivel sok helyeken a Balsamtól bé vagyon mocskoltatva, az kívántatnék, hogy nagy érdemű Barátom, Tekéntetes Tudós Légrády Imre, Cs. K. Udvari Ágens Úr, kit itt szíves bizodalommal nyilván a Nemzeti Dicsőség bővebb kifejléséért megkérek, a maga számos Pólyáit, ez minden esetre nevezetes kincset, hozzám további össze vetés és vizsgálódás végett leküldje. Egyeznek a betűk a Székel Szent Miklósi régi magyar Felírás betűivel (Deseritzky De Initis ac Majoribus Hung. Budae 1753. f. II., 154), csakhogy amazok szebbek és gömbölyűk; egészen egyek a Kecskeméti homokban talált régi Pelasgus, (bizonyosan Jászoktól eredett) Réz Táblával, mely Tekéntetes Tudós Jeszenicei és Vadasi Jankovich Miklós tisztelt Barátom kincseinek egyik fő ritkaságok; egyeznek az Oscus (Ozus, mert bizonyosan Oszus-t kell olvasni) és egyéb Olasz meg Spanyol Országi szokatlan belükkel. Mennyi új munka számotokra, buzgó Magyar Ifjak! A Kecskeméti Réz Táblán (Lásd Tudom. Gyűjt. 1817. XI. Köt. a réz táblát) "Arnó ees Lifeztra" olvasd "Arnó és Lifesztra". Ez pecsétje volt Arnobius nevű Jásznak, és Lifesztra Feleségének.

Hát Aegyiptus nem Hippomolgia, - a Josephus Flávius Hippenusai, és a Chevaeusok, Hevaeusok nem Equiculák-e? Aegyiptusban voltak a Pászták (Nomusok), hozzá kellene tehát Núbiához, és Abissiniához még Aegyptust (Lófejű Országot) is adni, és így meglesznek a hét Pártus Nemzetségek. Hanem Plutarchust is olvassuk (de Iside Edit. Reiskii VII, 418.) ki eképpen ír:

"Cum autem ad alenda, quae venerantur, animalia sumtum suppeditent constitutum Aegyptii soli, ut fertur, Thebaidos Incolae immunes sunt. Hi enim mortalem Deum nullum censent, sed Deum, qui Knep (Kanopus = Kan-Ap, = Kán- Apus= Kán - Após - Regum- Pater = Deorum-Pater) ipsis dicitur, ortus exsortem et immortalem putant. "

(" Mikor pedig az egyiptomiak, hogy segítsék az állatokat felnevelni, s ez tiszteletre méltó, állítólag olyan határozatot hoztak, hogy egyedül Téba lakói mentesülnek az adótól. Ők ugyanis a halandó istent nem becsülték, csak azt az istent, akit különféle neveken istenatyának hívtak, kiválónak és halhatatlannak gondolták. ")

A Nap ennek volt képe: de Aegyiptusnak későbbi lakosi, kiknek más betűik is voltak, más babonás vallást is tartottak,

Ekkor kezdettek, hogy ismét visszatérjek elhagyott tárgyamhoz, a Görögök is Jász Nótára (Saltus Jonicus) táncolni; ekkor támadtak Hellásban a Vitézi Játékok; ekkor írtak mértékre verseket a meg hódíttatott Görögök.

Szűk lett nem sokára Görög Ország tág földje a halhatatlan hírt szomjúhozóknak. - Már Herculesnek Sárd nevű fia (Sardus Pausániásnál) elfoglalta Sárdiniát. Hihetőképpen Sicilia is hamar a vitézek kezére került. - Utóbb az elfoglalt Dalmátiából és Illyricumból (az új Lybiából, Liburniából) a Görög Országi Szittyáknak jó nagy részök Olasz Országban vett lakóhelyet. Tele vagynak vele, akár akarjuk hinni, akár nem, a Római Classicus írók. Meg találhatni ezekben az Uzusokat Ofcus, Auson, és a t. név alatt; - a Hunokat, Cumanus, Con, Basilius, Peucinus, Picenus, Picentes, Peucetius név alatt; - a Lófejüket, Equiculus, Equi, Aequiculus, Aequus, Aecanus, Phaliscus és at. név alatt; - a Palóczokat, Plancus, Placius, Palacius, Laestrygones és a t. név alatt; - a Magyaroliat, Campanus, Agrianus, Sabirus, Samnites, és a t. név alatt, és a t.

Az Aborigenesek, azaz Latinusok, még ekkor igen gyávák és tudatlanok voltak, és azért a sok háborúk után azt találták legjobbnak, hogy csinosabb szomszédaiktól bevennék azoknak százados bölcs Intézeteiket. Bevették tehát Vallásokat; elfogadták az Üstökös Magyar Törvényt, a Jus Quiritáriumot, vagy is az Örökös Vagyont; továbbá a Pór Törvényt (Jus Mancipi); a Gyűléseket (Comitia) a Pártus Borostyánt (Laurus Pelasgica); a Karokat és Rendeket (Status et Ordines); a Pártus Süveget (Pileus Parthicius); a Székelységet (Confinia); az Udvari Szolgákat (Servi Conditionarii); a Jószágot (Dominium Bonitarium); a Birtokot (Possessio); a Triumphust, és a t. Felöltötték, főképpen úgy is magyar eredetű Feleségeik (a Sabinák) a gyönyörű magyar öltözetet, és a t. Ellenben a Szittyák, kiknek kebelökben csak a Vitézség, nem a tanulás szeretete (fájdalom!) forrott, készek valának itt is, mint görög országban görögül, az új hazában latinul beszélni és íratni. Valamint mindenkor még pénzeiken is az Asiaiak a Philellenismust hirdették, úgy itt is Latán Barátokká lettek.

Ezen Olasz Országi vándorlást haszonra fordíták a Görögök; haszonra fordíták a belső egyenetlenségeket is. Annál inkább könnyítheték az igát mivel a görög országi Szittyák szünet nélkül háborúkat viseltek majd az Európai, majd a Kis Ásiai Szittyákkal. Az Argonauták története. Magyar Háború; de az valósággal az Iliás tárgya is, melyet Homerus a Jászok között készített. Ilusvár (Helenopolis, Ilium,) lehetett a csata piaca. Ha kételkedik erről valaki, Arriránust olvassa mindenek felett, ki Nagy Sándor két útitársának munkáit minduntalan felhozza; ki látta saját szemével (Hins. Ind, Cap. IV.) a Száva és Anasus vizeket; volt tehát Jász Országban, azaz Pannóniában is, és mindezekért nagy hitelű író. Nem titok ebben, hogy az Agriánusok, vagy is Argivusok (Magyarok), és a Paeonesek, vagy is Toxoták (Jászok) BARBARUSOK, azaz nem Görögök voltak. Arr. De Exped. Alex. II., 7. szerént így biztatá Nagy Sándor Görög jobbágyait: "Ex Barbaris autem Thracas, Paeonas, Illyrios, et Agrianas, FORTISSIMOS totíus Europae et BELLICOSISSIMOS, adversus molles effeminatasque Asiae gentes (secum) in aciem ituros. "

("A barbárok közül a trákokat, a punokat, az illíreket és az agriánusokat, a csatába vele menőket, egész Európa legerősebb és legharciasabbjait, de nem Ázsia gyenge elpuhult népeit")

Nem is ütközött meg soha Nagy Sándor a nélkül, hogy a Magyarok és Jászok egyenesen a maga saját Corpusában oldalánál nem voltak volna.

De maga Homerus is, kiben a Makaris Deusokat (Magyar Királyokat) Boldog Istenekké; a Planetákat, vagy Laestrygoneseket, járkáló Szigetekké; Kyme, az az Kuma, Kun Várost, Habokká (Küpa) néhány helyen hibásan a tudós világ eddig lefordította, és ezért ezen helyeket semmi úton meg nem érthette, foghatta, elég világosan szól a Pelasgus hét Nemzetségekről. Érteni fogjuk mi ezután, érteni fogja a Külföld is, mit tésznek Od. VII., 206. "Agrestes Gentes Gigantum, azaz "A Magyar Óriás Nemzetségek"

Érteni fogjuk mi, érteni fogja a külföld is, a régi Poéta Seregnek sok száz meg száz eddig nem értett sorait; érteni fogjuk, hogy Homerusnak Peloponnesusi Argosa valóban Makar vár, melynek düledékeit Pausaniás emlegeti.

Bár boldogságban éltek is a meghódíttatott Görög Népek a Szittya Nemzet alatt; bár ez azoknak nyelvek iránt oktalan tisztelettel viseltetett is; találkoztak még is a Görögök között (és ki vegye vétkül nékiek?), kik jobban kedvelék a Szabadságot és Nemzeti Fenlételt a boldog Szolgaságnál. Ezek tehát lerázók a nem nyomó igát, és Pelalponnesusból kiszoríták a Magyarokat. Itt támadott az első Görög Respublica, mely utóbb a Félszigetből a száraz Földre is lassanként elterjedett. Az egy Görög országi nagy Szittya Nemzetből így apró Királyságok levének, mint apró Királyságokká feloszlott a Trójai veszedelem előtt az Asiai Partus hatalom. Támadott a száraz Görög földön Macedonia is, mely olyformán, mint egykor a Lengyelek Bátori, Istvánt, a Heraclides Nagy Sándor Őseit királyi Székére meghívá. Sokat tett a Görög Dicsőség felemeltetésére már Fhilippus. De fia, a görög királyi széken is a Szittya eredethez hív, Nagy Sándor lépett a Vitézségnek legmagosb polcára a Magyaroknak és Jászoknak s még több Szittya Feleknek, mint Frigyeseinek, össze munkálkodásokkal. Nem, éppen nem csudálhatni tehát, hogy a magyar eredetű és magyar Katonaság által győzedelmeskedő Nagy Sándor Ciliciába jöttekor Magyar Városban (Agra, Aregea, Argos Argeopolis) A MAGYAR BÖLCSESSÉGNEK (Arrian. De exp. Alex. II. 5. Minervae Magarsidi - Reinesius Inscriptióiban pag. 166. Argivus. Magyar- Ősi Szokás szerént bényujtotta hála Áldozatát, és igen Kegyesen bánt a Tarsusi, Magyarvári, és Mallosi Magyar Véreivel, mint Argivusokkal.

Ha Thucydides, a maga korának legnagyobb Hadvezére és igen tudós írója (II., 97), nem írná: "Scytharum potentiae non modo gentes, quae sunt in Europa, aequari nequeunt, verum etiam earum, quae in Asia sunt, nulla gente genti opposita, Scythis universis, SI CONCORDES inter se fuerint resistere valet. Quin etiam ne in alia guidem solertia et prudentia, quae in rebus ad praesentem vitam necessariis requiritur, caeteris nationibus sunt similes"; (A szittyák erejét nemcsak az európai, hanem még az ázsiai népekével sem lehet összehasonlítani, és ha a szittyák mind összefognak, helytállni velük szemben egyetlen nép sem tud. Ezenfelül ők azok a mások, akik leleményességben, bölcsességben, s ezek a dolgok a jelenlegi élethez nagyon is szükségesek, nem hasonlítanak a többi nemzethez.)

Ha Herodotus, a Históriának igazán tiszteletre méltó Atyja, erősségeket kezembe nem nyújtana: alig merném állítani, hogy az Afrikában maradott Harmadik Pártus Szittya szakasz, különösen a Mazicesek, Masyxok, Mazygesek, Mazugsek, Magorok, Magraoák és Magroák, (Leo Africánus született és Afrikában nagy utazásokat tett tudós Arabs írónál, Joan Leonis Africani Africae Descriptio. Antverpiae 1550. 8. pag 6.)

A Caesáriai Mórok, Kazárok; a Numidák, azaz Hippoboták, (ki nem esméri Szent Ágostont a Hippo Regiusi Püspököt Numidiából?) Spanyol Országban Luzitántát, Uzobonát. (Fraehn Ibn - Foszlanes und anderer Araber Berichte über die Russen älterer Zeit. Petersburg 1813. 4. pag. 171.) Ulysiponát, Lizabonát (Al-Uzobonát, L'uzobornát) felállították.

Nem merném mondani, hogy e derék Szittyák nem csak Vandal Uziát, auem Urciát, Urgiát Urgáot, Murciát (Strabo L. VII. Tom. I 470. ed i t. Amstel. fol. - edit Siebekees Tom? II, 384. -Plinius maior edit. Hard. fol. Tom. I. 136 - 159.), azaz Magyar Országot, későbben az Arabsok alatt, és mai nap is Al Mazarát (szinte úgy, mint Siciliában a Látiumi Szittyák az Agra, Magyar, és Agra- Gentum, Magyar Gent városokat a Magyar Völgyben, Valle di Mazara, építették) Nemzetünk örök dicsőségére alkották. Nem merném mondani, ha a fenn maradott pénzek és kövek (Sestini Dom. Descrizione delle Medaglie Ispane nel Museo Hederváriano. Firenze 1818) nem bátorítanának, hogy Aesona és Eguaesi, tudniillik Jász és Lófejű városok, a Jász és Lófejű Szittya Nemzetségtől eredtek. - Nem merném végre kinyilatkoztatni, hogy a nagy Karthágó; hogy Hannibál a régi Szittya nagyságnak mind annyi dicső emlékezetei.

Igaz, nem tagadom, hogy a Philistaeusoktól meghódíttatott Syrusok, hajón futva, Karthágó körül kerestek menedék helyet, és ők építették hihetőképpen Kárthágót; ők is lakták Afrikának ezen részeit. De a vitézség oroszlányinak, még, a Nagy Josue előtt szaladtokban is mi csekélységbe kerüle megalázni azon Nemzetet, melyet ők megvetve Szűröseknek, Gubásoknak (Gubati) neveztek? Légyen azonban elég itt egyszer említenem, hogy én a Szittya Nemzetet akkor, midőn ennyi helyekre szállítom, közel sem tészem az okos számvetést felül haladónak. Két, három száz ezer bátor Vitéz sok nyúlszivű lakost békóba tudhat hajtani. Más az a Szittyákat mindenkor frigyesekkel és hódított néppel szükség magunkban képzelnünk. Olyan volt a régi Szittya Sereg, mint a mi időnkben előbb Napóleon, - utóbb az Európa szabadságát vissza nyerő Nagy Szövetségeknek vitéz tábora. Úgy-e Dárius Persa Király temérdek sokasága (1. millió gyalog; 40 ezer Lovag) seregében is Nagy Sándor ellen a Persákon kívül Bactria melléki Indusok, Bactriánusok, Sogdiáausok, Sachák, Arachotusok, Hegyi Indusok, Ariusok, Pártusok, Hyrcanusok, Tohirusok, Medusok, Kadusiusok, Albanusok, Sina melléki Szittyák, Veres tenger mellékiek, Uzusok, Susaiak, Bábuliak, Káresek, Sitacinusok, Örmények, Cappadóciaiak, Koele Syriaiak, Dacusok, Mardusok, Szittyák, következésképpen 26. frigyes népek, küzdöttek?

E Spanyol Országi és egyszersmind Afrikai Szittyák ellen folytak a véres Poenus háborúk. Ezek ellen buzgott Kátó, midőn Kárthágó vég elpusztíttatását sürgette. Így öntötte a Szittya - a Szittya vért! Mondhatta volna nekik is, ha már ekkor élt volna, Lucánus: "Quis furor, o Cives!"- Mondhatta volna: "Jusque datum sceleri, populumque potentem in sua vicrtrici conversum viscera dextra: cognatasque acies: et rupto foedere regni, certatum totis concussi viribus orbis in commune nefas. " - Eldőlt végre Karthágó, de népét a föld el nem nyelhette. Egy rész Afrikában, a másik Spanyol Országban, vagy adózott lealáztatva; vagy a Római Sasok (Szittyai, Aegyiptomi, Athenai, Sasok - Turulok-fiai) után vitézkedett. Nerónak, Svetonius tanúsága szerént, az Afrikai Magyarokból gyűjtetett későbben Testőrző Serege. Az Uzitánusok (a Kazároknak egyik része) úgy látszik, e szakaszban legnagyobb számmal voltak. Noha azt is kell tudni, hogy a Pártusok Asiában, mivel a Sinai Néphez az Uzus, vagy Osus, Asus folyó melléki Kunok estek legközelebb, a Sinaiaktól (Klaproth. Tableaux Historiques de l'Asie. Paris. 1. 2. livraison 1824. 4-o. pag. 40. 68.) folyvást

Asusoknak (Uzasoknak) hívattak, így Asia a Pártus birodalomnak legnagyobb kiterjedésekor, melyet az írók eleget emlegetnek, a pártusoktól nyerte nevezetét.

Figyelemre méltó, hogy a Spanyol országi és Afrikai Szittya Nyelv, maradványaiban, amennyire összehasonlítani mostanig reá értem, egyenesen a Magyar Nyelvhez, és nem a mai Palóchoz közelit. A hangkövetésekben a Spanyol igen szorgalmatos. Nem mondja ő hat-szer, üd-nap, villá-vel, kéz-nál, ház-bé: nála (mint a Magyarnál hatszor; üdnep, ünnep, villával, kéznél, házba) a Trafalgar, Guadalaxara, Alcala, Aranda és a t. igen nagy mértékben él némely Dialectusokban. Azonban, hogy egykor e dologhoz velősen szólhasson akár a Spanyol, akár a Magyar; tudni kelletik előre jól a Spanyol és viszont a Magyar Kimondást; a Spanyol, és Magyar régi írásmódnak változásait; a Spanyol és Magyar mostani írásmód szoros egybe hasonlíttatását; az Arabs nyelv béfolyását a Spanyol szavakba; és az egész nyelv alkatmányába; szóval a Spanyol és Magyar Nyelv tudós belső történeteit. De hol állanak ezek még mind a két részről? Hiszen erről mostanig nem is álmodott a világ; mint arról sem: hogy a Római, Spanyol, és Angol Törvények a Szittyai Magyarnak édes gyermekei, Hogy a Spanyol Szittyák Franczia ország egyik részében is laktak (p. o. Volcae, -Tecto - Sagi, Tai. Fali, Tai - Vali és a t.) elég érintenem.

Régen, igen régen, elhagytuk az Európai Szittyákat, kik az Asiaiakat Pártusoknak nevezék és kik erőszakosan is vissza akarák vezetni a Nagy Nemzetnek haza hagyott fiait. Fordítsuk reájok is gondos szemeinket, mint méltókra, kik amazokkal mind a vitézségre, mind a nagy tettekre nézve össze hasonlíttassanak. Ezeknek történeteik, mind a mellett is, hogy mi semmit sem ügyeltünk mostanig reájok, Herodotus idő szakától kezdve a velős tudományú Gatterer, és magos lelkű Heeren fáradozásai által sok világosságot nyertek; és ha Német Országnak e két nagy tudósa annyit forgatta volna, mint én, a Magyar História tárgyait, bizonyosan ma már senki sem tartaná csalatkozásoknak előadásaimat.

Előre jelentenem illik azonban, hogy a Hunnus, Hunnus nevezet éppen olyan helytelen név, mint a China nevezet helytelen a helyesebb Sina név helyett. Már Ptolemaeus Chunokat, azaz Kunokat (volt tudniillik a Palóc Magyar Nyelvnek Kh, Ch, betűje is, mely utóbb hol K, hol. H, betűvé lett) emleget. Chunokról szólnak Claudianus, Ausonius, Sidonius Apollinaris, Paulinus Petrocorius, és néhol Ammaianus Marcellinus; mindenkor Chunokról beszél Gregorius Turonensis, kit Du Chesne több igen régi kéziratokból adott ki. Így Chunoknak, sőt Cománusoknak is nevezik a Hunusokat némely Görög írók. Nem azt kellett volna tehát a Magyar íróknak félszázad óta feszegetniük, hogy a Magyarok Hunusoknak maradékaik-e? Hanem inkább ezt: Magyarul beszéltek-e az Attila Kúnai? Én hiteles okoknál fogva állíthatom: hogy a Kún és Magyar egy nyelvnek két Dialectusát beszélte, és hogy Attila maga Egyenesen a Magyar Nemzet kebeléből született. Azt, hogy e szó Kún, Kón, Kán hajdan Királyt jelentett, már másutt érintettem. Ezért nevezik Plinius Máior és Mela a Sinus Cumanust Jlóniában Sinus. Basilicusnak; ezért hívja Plinius Máior a Cumana Olivát és a Cumana Uvát némely tévedései mellett is Oliva Basilica és Uva Basilicának. és a t. De lássunk az Európa Szittyáknak viszontagságait.

Az Európai Szittyák, vagy is inkább Fekete Tenger melléki Szittyák, a Pártusokkal viselt háborúkon kívül a Georgiai Armálisok szerént (Klaproth Reise in den Kaukasus und nach Georgien. Zweiter Band. Halle und Berlin 1814. 8. pag. 81. seq.) sok hadakozásokat vittek végbe Asiának különféle részeiben, és több ízben Aegyiptomig lementek. Herodotus időszakaszakor, ki, úgy látszik, megjárta Országok nagy részét, a Duna, az Éjszaki Nemet Tenger, és majd a Tanais, majd a Volga vala határa e Pontus Euxinus melléki Szittya Országnak. Különösen a Magyarok (Scythae Aroteres, Scythae Georgii) a Dunától fogva a Dnieperig és Dnieperen túl is laktak Havaselve (Trans Alpinak Erdőelve (Trans Silvania és Erdő Országban (Hylaea, Bessia, Silvania); mellettek laktak a Lófejűek (Scytae Nomades, Scythae Hippomolgi); ezek után tartózkodtak Maeotis tava körül a Jászok (Jazyges, Scythae Toxotae) a Volga körül és talán Volgántúl is, sátoroztak az Avarok, vagy Válok (Scythae Apostatae). Mindezek felett pedig az Éjszaki Tenger és Éjszaki Részek felé laktak a Kúnok (Scytlrae Basilii, Kazari, Baslii) és Palócok (Scythae Enareas).

Igy értvén a Görög Fordításokat, nem fogjuk többé nevetségesnek tartani Helmoldus nagy hitelű írónak (Helmoldi Chronica Slavorum~etc Lubecae 1659. 4. pag. 1.) eme sorait: "Russia autem vocatur a Danis Ostrogard, co guod in Orientee positus omnibus abundet bonis. Haec etiart Ghunigard dicitur, eo, quod ibi sedes Hunorum primo fuerit" (Oroszországot "Ostrogardna" nevezik, mert keleten az minden jóban bővelkedik, mert azelőtt a kúnok székhelye volt.) Nem fogjuk nevetségesnek tartani a maga korát tudományban megelőző híres Dánus írónak, (Saxonis Grammatici Historiae Danicae Libri XVI. Lipsae. 4. pag. 134) Conogardiáiját és a t. Másfelől Herodotusnak, Pytheasnak, Timacusnak, Metrodorus Scepsiusnak, Diodorus Siculusnak is hitelt adni fogunk az eránt, hogy az északi Tenger mellett valóban volt Basilia, azaz Kún, Kazar, Saca Ország. Az Insula Basilia kifejezést. oly módon, mint Michaelis (Spicil. Geogr. Hebr. Goettingae 1769. pag. 301.) az Insula Cappadociát megfejtette, talán el lehet igazítani. Amint a Geták hatalma nőtt, úgy szűkebb határok közé szoríttattak a Pontus melléki Szittya Népségek.

Azt mondá, és talán bölcsen mondá, az Első Ország (Arsaces) Pártus fejedelem: " Fortibus Arma sua sunt pro terminis; quantum arripiunt, tantum habent. "("Hadseregük erősen korlátozott, annyijuk van, amennyit maguknak ki tudnak harcolni. ")

Róla írja Móses Chorenensis (Mazarai Móses, Armenus író) Herodotus után "Atque ita Arsaces tertiae partis terrarum orbis (Asiae) impeium, obtinuit, sicut ex quarto Herodoti Historiarum Iihro intelligere licet"(L. II. cap. 2.) (És így Arsaces a földkerekség(Ázsia)harmadrészét tartotta uralma alatt, ahogy azt Herodotus történelem könyvének negyedik részében lehet megtudni.)

Mivel ilyen közel laktak egymáshoz a Fekete Tenger melléki és Görög Országi Szittyák, igen könnyen megtörtént, hogy vagy hadat viseltek egymással; vagy a belső háborúknak alkalmukkal némely Felekezetek egyik Szittya Országból a másikba kiköltöztek. Az Egyenetlenség pedig oly megrögzött vétkes szokások volt a Szittya Nemzeteknek, hogy a Római Classicusok még Tanais vízöket is Tanais DISCURS névvel illették. És valóban, úgy látszik, hogy a Bulgarusok, azaz Bessusok, Bisseneusoh, kik minden kétségen kívül Magyarok, vagy is inkább Kúnok voltak, sokkal előbb kiköltöztek Volga mellől Bulgáriába a Görög Országbeli Szittyákhoz, mint sem eddig gondolta a tudós világ. Az éles ítéletű Thummannak (Gesch. der östl. europäischen Völker. Leipzig 1774. 8.) hamvaiban is dicsőségére válik, hogy e históriai igazságot ő vette észre a nélkül, hogy Ibn Haukal Arabs írónak (Fraehn de Chasaris Excerpta es SS. Arabicis. Part. I. Petropoli 1822. 4. pag. 27.) eme sorait olvasta volna: " Lingua Bulgarorum similis est Iinguae Ghasarorum. Burtasi autem alia utuntur lingua. Chasarorum et Burtasorum differt. "

(A bolgárok nyelve hasonló a Kazárokéhoz, de a Burtazokétól különbözik. Más az oroszok és a burtazok nyelve is)

Tudni is kell minden Magyarnak, hogy azon Országok, melyeknek zászlóikat a Magyar Király koronáztatásakor a fejedelem előtt, hordozzák, és melyekben Püspököket, ma is neveznek a Magyar Királyok, még; Árpád kiköltözése után is mind annyi különös Magyar és Palóc Nyelvet beszélő, azonban más idegen nyelvű szövetséges népeket is magokban foglaló, Szittya Országok voltak.

De hogy lehet a Nemzet nevévé tenni a Kún, Basilius, Kazár meg Saca neveket? Nem én mondom, hanem Ruisbroeck, máskép Rubruquis Wilhelm Hakluytés Collection of the early Voyages, Travels, and Discoveries of the Englisch Nation. Vol. I. London 1809. 4. pag, 80. (Bergeron Voyages faits principalement en Asie dans les XII, XIII, XIV, et XV, siecles etc. Tom. I. a la Haye 1755. 4. Ruhruquis pag. I.) írja: "Quac vero ad. Aquilonem est, est Provincia quaedam, quae nunc dicitur a Latinis Gasaria" (Az Aquilo melletti tartomány, melyet a latinok most Gasriának hívnak, a görögök pedig, akik ott a tengerparton laktak, Cassariának- az Caesaria.)

Nem én mondom, hanem egy igen régi Arabs Krónika írója (Carussi Bibliotheca Historica Regni Siciliae. Tom. I. Panormi 1723. fol. pag. 5.) beszéli: "Anno 846 praelium Commissum est inter Moslemios et A1-Chasarianos (Caesareos), et occiderunt et Romaeis 9000. " (846-ban csata zajlott le a moslemok és az alkazarok között és a rómaiak közül kilencezren haltak meg.)

Nem én mondom, hanem már régen nevezik a Mesopotamiai Barsalium várost Kazar, a Kis Ásiai és Afrikai caesarea városokat Gazacena, Al-Kazar névvel. - Nem én mondom, ha nem Severus és Caracalla pénzein (Eckhel Doctr. Num. Vet. P. I. Vol. 2. Pag. 35I-353.) olvastatik: " IEPO KAICAPEON KOMANEON. " Nem én mondom, hanem Mela helyheztet oda Sácákat, hová más hiteles írók Basiliát helyeztetnek. és a t. - Ha a világ a napfénynél látni nem akart, én arról nem tehetek. Ily bizonyosan mindegyik szavamat több hiteles kútfőkből bebizonyíthatnám, ha e rövid Rajzolat nem különböznék természete szerént magától a készítendő nagy munkától.

Dühösködött az egyenetlenség lelke nagy mértékben a Látiumi Sittyák között is. Míg a Szittya Nemzeteknek egy nagy részek magát a Rómaikhoz kapcsolta; míg különösen Plinius Máior szerént. L. III. cap. 15. Ed. Hard l. T, 170. " Trecenta LX. millia Picentium in fidem Populi Romani venere. Orti sunt a SABINIS voto vere sacro" (360 ezer Picenti jött a rómaiaknak segíteni. Ezek a szabinoktól származtak, őszinte szent fogadalommal.) Addig a nagyobb rész Pannóniában és Német Országban választott lakóhelyet, és a Teutókkal együtt szünet nélkül bolygatta, nyughatatlanította Olasz Ország lakosit. Ha fel nem akarjuk forgatni a históriai hitelességet, meg kell esmérnünk, hogy a Scaldis vize mellett lakó Toxanderek (Jazyges Metanastae, Jazyges Exules); az Oroman Sacák (Baranya Vármegyében lakó Ormán Ságiak reá esmértek-e nevetekre?); a Peucinusok vagy is Bastarnák; a Jász vagy is Pannóniai nyelvet beszélő Osusok, Husucsok; az Angrik vagy is Magyarok (Campánusok); a Szászok vagyis Üstökösök; (Curetes); az Ost-Válok, Vest-Válok, Nahar-Válok és Várok (Avarok?); a Mark-Cománusok (Lovas Kunok, Lófejűek) és a t. nem Német, hanem Szittya Népek voltak. Csak ebből magyarázhatja meg a világ, miért hivatnák, a Burgundusok (esmeritek-e a Magyar Faluknak számtalanszor emlegetett Burgundiákat?), és a Turringusok (Túrvizmellékk) Kúnoknak vagy is Hunusoknak a régi íróktól. Hiszen még Béda híres Angol író is (Eccles. Hist. Gentis Anglorum Libro V. cap. 10. SS. Rer. Angl. Heidelhergae 1587. f. pag. 257.) a Dánusok mellé egyenesen Hunusokat helyeztet.

Nem mese tehát, amit Saxo Grammaticus a Gigansokról ír; nem mese, amit a Krisztus születése előtt kevéssel a Danusok és Kunok között történt borzasztó ütközetről beszél. "Hac virium fiducia (úgy mond pag. 134. cit. edit.) cum Hunis pugna censeritur. Cuius prima dies tanta interfectorum strage recruduit, ut praecipur tres Russiae fluvii cadaueribus, velut ponte constrati, pervii ac meabiles fierent. Praeterea quantum quis itineris per triduum equo conficere posset, tantum locorum humanis cadaueribus completum videres. Adeo spatiosa caedis vestígia erant. Itaque praelio septem dies extracto occidit Rex Hun. Cuius frater eodem nomine (Basilius) inclinatam Hunorum aciem conspicatus, cum sua se cohorte dedere cunctatus non est. Eo bel lo septuaginta ac centum Reges, qui aut ex Hunis erant, aut inter Hunos militaverant, submisere se Rehi "

(Férfias bizalommal csata kezdődött a kunokkal. És már az első nap akkora öldöklés lett, hogy három orosz folyó tele lett holttesttel, és azok hídként elterülve, ott a folyók szinte lábbal átjárhatókká váltak, sőt az emberi holttestekkel takart helyek mentén három napig lehetett lóval haladni, olyan nagy volt az öldöklés. A hét napig tartó csatában a hun király is elesett, ugyanúgy testvére Basilius, aki látván a hunok csatasorának hanyatlását, saját csapatát felsorakoztatni nem késlekedett. Ebben a csatában 170 király vett részt, akik vagy hunok voltak, vagy a hunok között teljesítettek katonai szolgálatot és engedelmeskedtek a királynak)

És mi lett a szomorú győzetésnek következése!

Így folytatja tovább Saxo Grammaticus a balesetet: "Igitur Frotho, vocatis in concionem Regibus, sub uno eodemque Jure degendi normam imponit. Praefecit autem Olimarum Holingardiae, Oneuum CONOGARDIAE, Hun; vero captivo SAXONIAM tribuens. Provincias Helsingorum, Jaroberorum, et Jamtorum, cum VTRAQVE LAPPIA, Dimaro cuidam procurandas attribuit; Dago Hestiae regimen erogauit. Quorum vnumquemque certis tributi legibus oneravit, obseqvium BENEFICIO. (vazallus Királyokká levének tehát a győzetett Fejedelmek) applicans. Itaque Frothonis Regnum Russiam ab ortu complectens, ad occasum Rheno flumine limitatum erat. " Érteni fogjuk tehát Tacitust (Germania cap. 33. 34.) Nunc Chamavos et Angrivarios IMMIGRASSE narratur, pulsis Bructeris, ac penitas excisis, VICINARVM CONSENSV NATIONVM. " Alább "Angrivarios (Angarios, Unganos, Hungaros) et Chamavos (Chamanos, mint Ptolemaeus néhány kiadásaiban olvastatik a tergo Dulgibni, et Chasuari (Chazari) cludunt. " és a t. Érteni fogjuk tehát a Névtelen Geographus Ravennas (Pomponii Melae de Situ Orbis Libri III. Lugd: Bat. 1722. 8 pag. 778) sorait: " Est patria, quae dicitur Albis. . . . Ungani. (Ungarii?) montuosa per longum, quae ad orientem multum extenditur, cuius aliqua pars Baias dicitur. Pmenominata Albis patria, secundum praefatum Marcum Mirum Philosophum, qui Saxoniam describit, designavimus. "

Tehát Frotho összehívta a királyokat és egyforma jogérvényű szabályt hozott az életben maradottaknak.

Olimart. . . élére állította. Hunnak, aki fogoly volt, Saxoniát juttatta. Helsingi, Jaruber, Jamtori tartományokat, mindkét Lappiával együtt bizonyos Dimarusnak ellátására bízta. Dagót Hestia kormányzójává nevezte ki. Közülük néhányat bizonyos törvények alapján adóval terhelte, engedelmességet jótéteménnyel odakötve. Tehát Frotho királysága, Oroszország, kelettől kezdve nyugatig, a Rheno folyóig be lett határolva. - Most arról van szó, hogy a Chamavosk és az Angrivarik költözzenek be, elűzvén a Brusterokat és teljesen elpusztítván a szomszédos népek egyetértésével. - Az Agrivariunokat (. .) és a Chamavuszokat (. . .) hátul a Dulgibinok és Chasuárok zárják. - Van olyan haza, amelyet "Albis"-nak mondanak az Unganok (Ungarii? Magyarok), amely hosszan kiterjed keletre és hegyvidékes s egy részét Baias-nak hívják? Az "Albis" haza kifejezést az előbb említett Mareus Misus filozófus szerint aki Saxoniát írja le, adtuk meg.

Továbbá érteni fogjuk a Névtelen Livóniai Történet írónak (Origines Livoniae Sacrae et Civilis. Francof, f. 1740.) Philistaeus Comoediáit, Vnganniáját, Poloczenseseit, Valveneit, Ingáriáját, Ingriáját. Érteni fogjuk a Lengyel írók Jazvingeseit, főképpen ha azt is tudjuk, hogy e Metanasták vagyis Exulok lefordítva Varangusoknak is hívattak, és ez által a Mare Varangicumnak is nevet nyújtottak. Érteni fogjuk, hogy a Hercules Saxsanus (Nachrichten über die Alterthümer zu Cleve. Berlin 1795. 8. pag.) Üstökös Magyar Herkulest; a Peutingeriana Táblának Ásiai Sassonesei, Ásiai Üstökös Magyarokat jelentenek. - Érteni fogjuk az Érden túl, Fehér vármegyében fennálló Szászhalmot nem Százhalom, azaz Centum Colles) hová Berónai halhatatlan Szász Detre, és utóbb Attila is, eltemettetett. Érteni fogjuk a világ különféle részeiben is ugyan, de főképpen Hollandiában, Angliában, Német Országban, mai napig fennálló Kun halmokat (Hunenbette, Hunengräber, Riesenbette, Riesengräber), melyeket, mint a Magyar Nemzet előtt egészen esméretlen nemzeti régi maradványokat méltó egynéhány sorok által megesmértetni.

Régen töri eszét a világ, melyik Nemzet hagyhatta maga után ezen óriási temető helyekét? Sok, igen sok értekezések jelentek meg e tárgyról, és midőn mi a Magyar Országi Kúnhalmok mellett észrevétetlenül járkálánk, akkor mások a külföldön aggódának a mi nagy lelkű őseink Sírhalmai felett. Maga a Hún név inthetne mindenkit (főképpen ha azt is észrevették volna, hogy a Hún nevet azok is, kik azt megrontva használták, a régibb időkben csak egy a betűvel írták le), hogy a Húnusoktól, vagy is Kúnoktól kellett ezen halmoknak eredniük: De a szorgalmas Német írók mostanig Hollandiában, Angliában, Német Országban Kúnokat, mint ott lakó nemzetet, nem képzelhetének. Nem csuda tehát, hogy Vestendorp Miklósnak a Harlemi Fő Oskola Jutalom Kérdésére készült nagy tudományú Felelete (Verhandelin ter Beantwoording der Vrage: welke Volkeren hebben de zoogenoemde Hune Bedden gesticht? In welke Tijden kan men onderstellen, dat zij deze Oorden hebben bewoond? Groningen. ed. 2-da 1822. 8-0) a sok habozás között a Keltáknak tulajdonítja ezen Temető Halmokat.

Már Herodotus (L. IV. cap. 71.) feljegyzette a Szittyákról: " Humum certatim aggerunt, magnumque studium adhibent, ut tumulum erigant quam maximum. " Ugyanott: "Sepulcra Regum in Gerrhis sunt eo loco, quousque adverso Borysthene navigari potest: Ibi, quando Rex Scytharum e vivis decessit, ingentem fossam. fodiunt quadratam. "

(A földet versengve hordják oda és gondosan átvizsgálják, hogy igen nagy, sírdombot emeljenek, A királyok sírjai, Gerrhis-ben olyan helyen vannak, hogy Borysthenéig lehet hajózni. Ott, amikor valamelyik szkíta király meghal, roppant nagy négyszögletes árkot ásnak.)

Más írók is emlegetik a Szittya Fejedelmeknek Sírhalmaikat. Claudianus is Sabaeus Cumulust emleget és a t. Azonban halljuk valamennyi bizonyság helyett Rubruquis (Hakluyt Voyages etc. I., 86-89.) sorait:

"Comani faciont magnum tumulum super defunctum et erigunt ei statuam versa facie ad orientem, tenentem ciphum in manu sua ante vmbelicum. Fabricant et divitibus PYRAMIDES, id est: domunculas acutas: et alicubi vidi magnas turres de tegulis coctis: alicubi lapideas domos, QUAMVIS LAPIDES NON INVENIATUR IBI. Vidi quemdam noviter defunctum, cui suspenderant pelles sexdecem equorunl, ad quodlibet latus mundi quatuor inter perticas altas: et apposuerunt ei cosmos ut biberet, et carnes ut comederet: et tamen dicebant de illo, quod fuerat baptizatus. Alias vidi sepulturas versus orientem. Areas scilicet magnas structas lapidibus, aliquas rotundas, aliquas quadratas, et postea quatquor lapides longos erectos ad quatquor Regiones mundi circa aream. És másutt: "Ibamus ergo versus orientem, nihil videntes nisi coelum et terram et aliquando mare ad dextram, quod dicítur mare Tanais, et etiarn Sepulturas Cumanorum quae apparebant nobis a DUABUS LEVCIS, secundum quod soIebant Paren telae eorum sepeliri simul. "

(A kunok nagy sírhalmot csinálnak az elhunyt felett és szobrot emelnek neki kelet felé forduló arccal; kezében tartva egy ciphust (sírkő?) a napernyő előtt. Készítenek drágaságokból piramisokat is, azaz magas házikót, van ahol égetett téglából nagy tornyokat, másutt kőházakat, bár ott helyben kövek nincsenek. Láttam olyan friss halottat is, akinek 16 ló bőrét a négy égtáj felé magas cölöpökre akasztottak fel és tettek oda neki "ital"-t, hogy igyék és húst, hogy egyék és azt is mondták, hogy meg lett mosdatva. Más sírokat is láttam keleten. A nagy területűek persze kőből épültek, és vagy kör-, vagy négyzetes alakúak voltak, sőt volt olyan is, hogy négy hosszú kő a négy égtáj felé fordítva. Tovább menve kelet felé csak az eget és földet láttuk, és egyszer egy tengert jobbról is, melyet Tanaisnak hívtak. Láttunk "Cumanok" kettős sírját is, minthogy az ilyen rokonok együtt szoktak temetkezni.)

Ilyen hiteles tanúságok után lehet-e többé arról kételkedni, hogy a Hunengräberek Szittya, - Óriás Szittya - Temető Helyek? Számtalan efféle Kúnhalmok vannak a Fekete Tenger mellett, Kis Ásiában, Babyloniában (Hoeck Monumenta veteris Mediae et Persiae. Goettingae 1718. 4. pag. 95-. -96.) Pártus Országban, Olasz Országban (Canziani Leges Barbar. III., 80.) és hihetőképpen mindenütt, a hol Szittyák laktak. Aki különösen Hazánkban e bámulásra fakasztó Óriási valóban csak Óriási Temető Helyeket látni kívánná, annak ajánlhatom, hogy Székes Fehérvármegyei Sukoró helységet, Fehérvár felé sietve, elhagyván, a szemközt fekvő két rendbéli Pákozdi szőlőhegyek között először is pillantson fel a magos Pákozdi hegyre, és csodálja a büszkén napkeletre tekintő roppant össze hordatott álló Kvarc Szikla köveket; azután pedig a két szőlőhegy között tegyen egy nem hosszú utat Pátka helység felé. Itt a Sági azaz Kún pusztán álljon a temérdek egymásra halmoztatott több rendbéli kövek alá. Vagynak ugyan Fehér vármegyében Csurgó helységnél is három Húnhalmok, de ezekről már sok kő elhordatott. Húnhalmok az Arad, Békés, Temes (itt lakának úgy-e a Kúnok?) és Nógrád és Hont Vármegyei számos halmok is. Ilyen köveknél szoktak Rokonaik felett áldozatokat tenni a régi Szittyák. Ezekről rendeli Szent László Magyar Fejedelem (Lib. I. cap. 22.) Törvényeiben " Quicunque ritu Gentium juxta Puteos sacrificaverint, vet ad Arbores et Fontes et LAPIDES obtulerint, reatum suum bove Iuant. " Összehasonlíthatni e Törvényt a 789-dik évi Capitulárénak 63. cikkelyével, úgy a többi Capitulárékkal Lib. I. cap, 62. Lib. VI. cap. 374. és a t.

(Bárki népi szokás szerint kutak mentén mutat be áldozatot, vagy fák, vagy forrás mentén követ el ilyet, büntetésül egy ökörrel lakoljon)

Hát nem tanuljuk-e Saxo Grammaticus fontos soraiból, hogy a meggyőzetett Kúnok Laponiába és Estoniába is által tétettek? Innen lehet megfejteni azokat, a mik a Lapplandi, Finnlandi, Esthlandi Nyelvekben egyeznek a Magyar Nyelvvel, nem pedig azt következtetni, amit hiába kiáltozott Schlözer, és utána sok majom Magyar; hogy a Magyarok Finnus Nemzetségből eredtek. Innen lehet megmagyarázni, hogy p. o. De Isle Atlasában, mely Párisban 1780-dik évben jött ki, Lapponia abroszán találtatik. Laponie d'Angermanie (Magyar Lapponia); Laponie de Kimi (Kún Lappónia): Pays d' Enare (Palóc Tartomány); Waranger és Meler de Waranger (Jász Tartomány és Jásztenger). - Találtatik Pors- Anger város felett Maggoeroe, talán Magyar, Sziget, melyben Nord-Cap legmagosabban fekvő északi város. A Wardhus tartomány nem War és Hus Ország-e? azt csak a tudós Svéd írók határozhatják meg. Finnlandban is vagyon Kimenegard, azaz Cumana, vagyis Kúmváros.

Innen lehet okát adni, miért egyeznek sokban a Pelasgus, Hetruscus, Spanyol és Rúna régi betűk. - Az északi Nyelvek néha a Magyar, néha a Palóc Nyelvet állítják elő: Ezt tehát jövendőre szem előtt kell annak tartani, ki e nyelveket fogja bővebben és tudósabban, mint mostanig történt, össze hasonlítani. Vajha e soraim arra bírhatnák a Magyar írókat, hogy a Székelyek, Palócok, Barkók, Matyók, Sárköziek, Ománságiak, Rábaköziek és Őrségiek (itt laktak a Bissenusok, azaz Kúnok, Basiliusok, Bászlik) Nyitra Völgyiek, Balog Völgyiek, Telegdiek, Bodrogköziek, Göcsejiek és a t. Dialectusának minden legkisebb apró sajátosságait nem nevetség okozás miatt, hanem azért, hogy azt, a mi számtalan fennlevő, úgy nemkülönben a kihalt Latin és Görög Classicusi, Nyelvekben tagadhatatlanul Szittya eredetű, meghatározhassák!

A dialektus jelentősége

Timon Sámuel idejéből olvassuk (Imago Novae Hung. Viennae 1762 4. pag. 52) e hiteles vallás tételt tiszteletre méltó Székel véreinkről "Siculi enim germanissimi sunt Hungaari; nisi tamen pagani sermonem expoliant, risum movent audientibus. " Olvassuk továbbá ugyan Timon éles eszű írónk könyvében (pag. 20.) a Kun és Jász atyánkfiairól:

Quod hoc aevo reliquiae ac posteri illorum (Jazygum et Cumanorum) ridicule atque insulse Hungarice loquantur, mirum non est, quando a ceteris gentilibus procul agunt, et aliis nationibus permisti sunt. Intelliguntur tamen Ungaris, quia hoc peculiare habct (bölcsen észrevette ugyan ezt már Galeotus de Dictis et Factis Matiae Regis cap. 17.) linqua Ungarica, quod utentes illa, quamvis pcr varias regiones sparsi sint, alter alterius tamen sermonem percipiat.

(A székelyek a magyarok legközelebbi rokonai, de ha falusiakként akarjuk beszédjüket finomítani, nem csoda, ha a hallgatóságból nevetést fakasztanak, ha pedig ezek (a jazigok és kunok) utódai nevetségesen vagy ízetlenül beszélnek magyar nyelven, nem csoda, amikor ebben túllőnek a célon, másokat csak megzavarnak. Értenek ugyan magyarul, hisz ez a saját nyelvük is, és bár a magyar nyelv más- más régiókban terjedt el, egymás nyelvét megértik.)

Ma a Székely még nagy mértékben hív Lófejű Nyelvéhez, de a Kún többé alig ha Palócz. Az uralkodásra kapott írói nyelv lassanként elfogja egészen nyomni az ezer éves régi Kún vagy is Palócz Dialectust, mely a Magyar Nyelv tudományos megértetésére elkerülhetetlenül szükséges. Dialectust emleget már a Bársonyban született Konstantin Görög Császár (Bandurii Imperium Oricntale. Tom, I. Parisiis 1711. fol. pag. 108, 109. De adm. Imp. cap; 59.) a Kazár és Magyar Nyelvekre nézve: És mi mai napon sem látszunk Könyveinkben emlegetni a Szittya Nyelvnek fen álló Magyar és Kún vagy is Palóc két fő Dialectusait. Sőt azt sem adtuk tudtára a Világnak, amit közöttünk és Erdélyben minden gyermek tud, hogy Magyar Országban Palócok és Erdélyben Lófejűek laknak, mint különös kiejtésű Magyar Nyelvet beszélő Népségek. Ha mi ezt Európának hírül adtuk volna, nem tette volna a Szent Péter vári Akadémia Klaprothnak egyik fő kötelességévé elindulásakor, hogy Ásiában felkeresse a Palócokat. Más, Hazafiak! históriát tudni, és más nálunk még most históriát tanítani.

Ha egy hamvaiban ezernyi áldást érdemlő Boldvai Benedictinus Szerzetes Férfin nem írta volna Palóc Nyelven: a Boldvai két Halottas Beszédet; ha a Nagy Révai (Antiqutitates Literaturae Hungaricae. Vol. I. Pestini 1803.) e Boldvai Beszédeket meg nem magyarázta volna, mit most sem érthetnők Nemzetünknek MAGYAR nevezetét. Nem nevetségre való tehát, édes Hazámfiai a Palóc Dialectus; és ahelyett, hogy mi is, mint Atyáink, ki nevessük Nyelvünknek több ezeréves formáit, barátkozzunk inkább azokkal Nemzeti Nyelvünk dicsőségének felfedeztetesére. A Magyar magát több ezer évek előtt Magar, Magyar, Magiar névvel nevezte; a Palóc a Magyart, az ősz régiséghez bölcsen ragaszkodva, Muger, Moger, Mager névvel nevezte. A Mária országlásából fennmaradott Bécsi Magyar Szent írásban, vagy is inkább O Testamentum némely darabjaiban, a dolgok Magyaráztatnak a Debreceni egyik XVI-dik századi Legendában, melynek hív másával közelébb a tiszteletre méltó Széphalom Ura, Tek. Tudós Kazinczy Ferenc Barátom, meg ajándékozott, Szent Katerina neve Mageról Mageráztatik. Nem hibák ezek, a mint egybe észre venni fogjátok, hanem drága kincset nyújtó ősi különbözések!

Plautus (Poenulus Prol. v. 85- 87. ; - Persae Act. I. Scen. 3. v. 57- 58.) Kárthágót, vagy annak egyik részét, Magara (Megara hibás olvasás némely kiadásokban) névvel említi. Egy régi Poenus Pénz (Eckhel Doctr. Num, I. vol. 3. pag. 416) Macharae Populust emleget. Pliniusnál (Lib. VI. cap. 29.) Magora Afrikai város. - Virgilius szerént (Leovardiae 1777. pag. 372. Aeneidos I., v. 425.) a Kárthágóban mulató Aeneás: "Adversasque adspectat desuper arces. Miratur molem Aeneas, Magaria quondam. (Aeneas az egykori Magariát, letekintve a magasból, megcsodálja, hogy milyen nagy.)

Servius szerént némely kiadásokban Megalia hibás olvasás. - Cornelius Neposnál (edit. Bip. pag. 151. collat. cum pag. 218.) Kárthágónak egyik külső városa Magaria volt. Salustius (edit. Bip. pag. 110.) tanunyujtása után: "Ceterum adhuc Aedificia Numidarum AGRESTUM (jól észre vegyük e kifejezést), quae Magaria (a téglás épületek Mapaliák, szekereken nem lehetnek) illi vocant, oblonga, incurvis lateribus tecta, quasi navium carinle sunt "

(Egyébként a "Numidai " parasztgazdák épületei melyeket még mindig "Magariák"- nak hívnak, a hosszú, befelé hajló oldalaikon fedettek, olyanok, mint a hajógerincek.) A Szántóvető Numidáktól fennmaradott tégla épületek Magar épületeknek hivattak. Plinius Maior és Arrianustól a görög nevű Argos, Argeopolis Ciliciai város, hol Nagy Sándor Argivus létére a Magyar Bölcsességnek áldozott, saját nevén Magarsus névvel hívatik. Ellenben az Afrikai Hercules Pausaniásnál Maker Hercules, mint Macher (így kell a Maxer-t olvasni) Peutinger Tablájában a Chorasmius népség neve. Armeniának Chorene, azaz Mazara vagy Mochora városa a Notitia utriusque Imperii nevű Munkának némely Kézirataiban (Vetera Romanorum Itineraria. Edit. Wesselingii pag. 204.) Mochera. Palaestinának híres városa is úgy-e Machera névvel jő elő, és a többi.

De ne menjünk fel olyan messzire, midőn a dolgot közelebbi Régiségekből is felvilágosíthatjuk. Béla Király Névtelen Jegyzője Históriájában (Hisz. Duc. Prol. cap. 1. 3. 5. 7. 11. 12. 14. 36. 45. 46.) több ízben olvastatik: Hetu Moger, Dentu Moger, SOBA Mogera, Mogerii, Portus Moger. Az újonnan Lengyel Országban feltalált XII. századi Magyar Krónikában (Kronika Wegierska na poczatku wieku XII. Warszawie. 1823. 8. pag. IV. in Praef.) találtatik Magerones, hoc est: Hungari. Szent Margit életében, és Szent Domonkos életében, noha mind a két kézirat XVI-dik századból való, több helyeken, és mindenkor, Mager király olvastatik. Második András Királynak 1214-diki oklevelében (Katona Hist. Crit. V, 118.) előfordul Praedium Mager (ma Magyarád Arad Vármegyében) a Körös vizén túl. Abulfedá Arabs írótól Büsching kiadása szerént (magazin V. ~Band. pag. 359) a mai Kaukasusi Madscharvár düledékei Kúma vize mellett Ku-Mager (Kun-Mager, Kuma-Mager?), Klaproth és Hammer híres Tudós férfiak szerént pedig Klaprothés Reise in den Kaukasus I. 134.) Ku-Madsher névvel említtetnek. A Liber Conformitatum vitae S. Francisci ad vitam Jesu Cristi nevű Könyvben foglalt Barát Klastrom Lajstromban, mely 1385. felé készült a Kaukasusi Madscharvár (edit. Bonon. 1590. fol. min. fol. 164. col. 2.) "Locus de MAGER név alatt jő elő. Ezek után nem mondhatni, hogy a Mager név ily sok és különbféle íróktól tudatlanságból íratott.

Ellenben a Magyar Nemzeti Múzeumnak 1507-diki oklevelében, mely a Nitrai Káptalanból adatott ki, a Posony Vármegyei Magyarád, vagy Magyarka falu (Ma: Uherski Brod: Sáfár) Terra Madarad nevet visel. Tek. Kálóczy Sándor Győr Vármegyei Szolga Bíró Úrnak 1367-diki oklevelében Csallóközi Egyházas Magyar falu neve, de Magyar Ecclesiastica néven fordul elő. Ugyan ezen Barátomnak 1379-diki oklevelében a fent említett falu "in villa Magyar" néven olvastatik. Ismét ezen Úrnak 1385-diki oklevelében ezen szavak: in praefata possessione Egyházas Magyart találtatnak. Mátyás Királynak 1475-diki oklevele (Benkő Imago Natonis Siculicae. Cibinii 1791. 8. pae. 50 -53. "Blasius Magar de Mera" nevet foglal magában. Hasonlóképpen az Ásiai Magyar várós is a Caucasusnál a Peutinger Táblában (Tabula VIII, sub c.) Macara; az Anonymus Ravennásnál a Nagy és Kis Madschar Caucasusi város - mert Klaproth szerént két város volt ilycn nevezetű - (Lib. IV. cap. 3.) Machara és Machare néven említtetik. A Derbendi Históriában (Derbend-nameh) Klaprothnak többször fel hoztam könyvében (Reise I, 450.) olvastatik "Statthalter von KITSCI (Klein) Madshar, und den Statthaltern von Ulu (Gross) Madshar. " Egy Nógai Tatár nyelven íratott Tatár Históriában Klaproth Reise I. 431 - 433.) találom: " Jaick Chanés Wohnung war Madshar. " - Abulghasi Bahadur Chán Tatár Históriájában is (Klaproth Reise I, 430 - 431, de a Német Fordításban csak a Magyar Nemzet, nem pedig e Város, neve jön elő) Caucasusi Madshar városról említés tétetik. Sok ilyen példákat lehet, sőt kell, utóbb a XII. és XIII. századi oklevelekből össze szedni, mert érdemes ara Nemzetünk neve, hogy annak változásai a leíratásban figyelmesen feljegyeztessenek.

Nem lehet a Magyar névből elérteni e szó jelentését, de a Mager névben, ha a nyelv tudós esmérete fény sugárt ereszt előnkbe, könnyű megérteni, mit tészen a Magyar nevezet. Hogy Mag annyi, mint a Lalán SEMEN, azt tudja ki-ki, hogy ER-Ek, ER-SZ, Er, hajdan annyit tett, mint a Latin PRODVCO, I'RODVCIS, I'RUDVCIT, azt a ki ovúlt igének mindennapi keletben forgó ER-Ö= PRODVCENS=VIS Participiuma, és a tőle származott ER-ED, ER-ESZ, ER-ESZ-T ágozatok minden kétségen kívül teszik. MAGER tehát név formában SEMEN PRODVCENS, azaz AGRICOLA Szittya. Csak az a Mager és a Magar formák között, a mi a hat-szer meg hat-szor, jó-ben meg jó-ban, ház-nak meg ház-nek, tűz-nál meg tüz-nél, vár-tól meg vár-től; rák-ész meg rák-ász, küt-be, Kut-be, villá- vel meg villá-val között a különbség. Ha azt kérdeném tőletek, mit jelent az Üd-nep, és Nep-est-i szóban a Nep szó úgy-e a Nap szóból magyaráznátok kérdésemet? A Palóc Nyelv tehát az Értelmességnek nyelve; a Magyar a Kellemes Hangzaté. Akkor tudnók: nyelvünket, ha mind a kettőt esmérnők. A Magar Tehát a Magyar Nyelv szava; a Magaer pedig a régiebb Palóc és Hún Nyelvé. Az Y hetű a később kori vagy később korú MAG-l és MAG-U (SEMENTIS) bővülésből eredett, amit tudósan itt most hosszú volna kifejteni. Minden esetre bizonyossá tehetlek benneteket, hogy a megfejtésre a zsidó Quiescens Vau Vau, Vau-ra, mellyel egy munkás Hazánkfia régen kínálgat bennünket, semmi szükségünk. Legjobb Vau a nyelv története. Ebből minden szavamat meg bizonyíthatom.

De megbizonyíthatom magyarázatomat a Történetírókból is. Midőn a régi Beszprém várba, azaz Brecisburgba, vagy is Posonvárba (csak itt lehetett elmenetelkor a meg indulás előtt a Duna vizével a palackokat megtölteni, és nem a mai Beszprémben) Svatopluchoz küldetett Követséget (nincsenek-e világos említések a Magyar Követségekről a Francia és Német Évkönyvekben már a Vezérek alatt) leírja Michovi Mátyás (Libro I. cap. 14. apud Pistoriium in Scriptoribus Rerum Polonicarum. Basileae 1582. fol. Tom. I. pag, 136.) így fejezi ki magát: "Quod Rex Suyatoplug concessit: aestimabat enim AGRICOLAS fore, tamquam hospites aliquidpiami terrae pro cultura exposcere. " Bonfniius (Rer: Ung. Dec. I. Libro IX. edit. Lipsiensis Anni 1771. pag. 135.) így adja elő az előbbi soroltat: "Suathes ratus nil sibi commodius accidere potuisse, quam regionem feracissimam, exhaustamque incolis, ab Ungaris, quam Rusticam Gentem esse opinabatur, instantissime posturai. "

(Ezt Szvatopluk is megengedte: úgy gondolta ugyanis, hogy azok is földművesek, és mint vendégeket kérheti a földek megművelésére Szvatopluk úgy gondolta, hogy neki semmi kényelmesebben nem történhetett meg, mint az igen termékeny és lakatlan földet a magyaroktól - akiket falusi földműveseknek hitt - azonnal követelje.)

A régi Képes Krónikában is (Parte II. cap: 3. apud Schrvandtnerum in SS. Her. Hung. edt. Vien, fol. Tom. I. pag. 82.) ezek olvastatnak: "Haec audiens Zwatapolug, gavisus est gaudio magno. Putabat enim illos esse Rusticos, et veníre, vt terram eius colerent. " (Ezeket hallva Szvatopluk nagyon megörült, mert azt gondolta, hogy azok falusi földművesek, és azért jöttek, hogy földjét megműveljék.)

"A Szilágysági Cháthy Demethernek "Emlékezzünk Régiekről" kezdetű Énekében (Révai Miklós Elegyes versei. Posonban 1787. 8. pag. 279.) íme Mohácsi veszedelem után készült sor: "Mert azokat Köz Népnek (nem Kész Nép) vélé " hasonlóképpen a Földmívelésre céloz. De nem a Földmívelés-e most is a Magyarnak fő foglalatossága szinte úgy, mint a Herodotus Aroter vagy Georgius Szittyáinak, kik Gabonával kereskedést folytattak? Pedig a vén Római Cátó azt mondja őseiről: "Et virum honom cum laudabant, ita laudabant, Bonum Agricolam, bonum que Colonum. Amplissime Iaudari existimabatur, qui ita laudabatur. " (És a becsületes férfit, mikor dicsérték, így dicsérték: jó földműves, jó telepes. A legnagyobb dicséretnek számított, akit így dicsérnek)

Azt, hogy a Földmívelés a régi írók szerént egyenesen Szittya találmány, elég érinteni.

Hát Cadinus György Görög író (Georii Cadini Curopalatae De officis Magnae Ecclesiae et Autlae Constantinopolitanae. Parisiis 1648, fol. In Not. Graec. Episcopatuum. pag. 405.) nem erősíti-e magyarázatomat, midőn ezeket írja: "Syrmium, munc Hungaria et Stridon: quondam vero Hungari GEPIDES vocabantur". Syrmium, most Hungaria és Stridon, régen valóban gepidáknak hívták a magyarokat (görögül: gépaidesz), gépeszin.

Stritter János (Memoriae Popul. Tom. 1. Petropoli 1771. pag. 365.) bölcsen feljegyzette: " Byzantini hanc gentem vel (gépeidasz) vocant, vel (gépedasz)- vel etiam (gipedasz). "

(A bizánciak ezt a népet vagy "gépaidasz "-nek hívják vagy "gépedasz"- nak, vagy gipedasznak is. A "gé " vagy "gi" földet, a "paidea" (pl. tapasztalat, oktatás, dorgálás, műveltség, bölcsesség, tudomány stb.)

A Gé vagy Gi Földet, a "paideia" -nem csak gyermeknevelést, ha nem Theophrastus szerint még egyebeken kívül (p. o. peritia, disciplina, castigatio, eruditio, sapientia, scientia és a t.) plánta termesztést és nevelést tészen. Sőt Plutarchusnál Földmívelést is jelent. A Gepida szó tehát annyi, mint Földmívelő, azaz Agricola. Nem esméretlen előttem Jordánes magyarázata; nem az is, hogy mostanig a Gepidákat Német Népnek, vagy is Gothusoknak tartották. De mit nyomnak ezek, ha a Chronicon Paschale írója ( Chronicon Paschale. Parisiis. 1688. fol. pag. 317.) beszéli: " Attilos ex Gepidis Hunnis ortus" (Attila gepida (gepaidon) hunoktól származik)

Hiszen az egész régi Magyar írói Sereg Atillát a Magyar Nemzethez számlálta, és különösen Kézai Simon a XIII-dik században még a Magyar Érd Nemzetséget, is különösen megtudta nevezni, melyből Attila származott. Hát az egész Görög, Latán, Örmény és a t. Régiség nem a mellett áll-e, hogy Magyar= Agricola? Csak hogy a Szittya szót, mint már említettem, hozzá kell függeszteni.

Az Agricolát a Görög Geurgausnak (Föld Munkásnak) nevezte, vagy Homerus szerént Aroter-nak is, azaz Szántónak, vagy is Szántó Vetőnek. De mivel a Mezei Munkás is Agricola, annyi, mint Feld, Land, a Szántó Vető Mezei Embert Agriánu vagy Argivus néven is jegyezte a Görög; a Latán pedig Agrestis, Campestris, Campanus szó is Georgus homo alatt Földmívelőt is értett. Így a Land és a t. szónál fogva a Chorasmius szó is Georgus, Georgius helyet használtatott. Nem Álmok ezek, hanem a Görög és Római Classicusoknak figyelmes olvastatásaikon épült Igazságok. Hol laktak az Agriánusok? Thucydidesből és más írókból tudhatjuk. Ezen vidékről Plinius Máior (Hist, Nat. L. IV. cap. 11. edit. Hard. T. I. pag. 206-205.) írja: "Totum eum tractum Scythae Aroteres cognominati tenuere. " A Caucasusi Georgusokról Plinius Máior (Hist. Nat. Lib. VI. cap. 12. pag. 310.) igy beszél: "Ultra eos plane iam Scythae, Cimmerii, Cissianthi, GEORG1, et Amazonum gens. " (Ezt az egész vidéket a szittyák "Aroteres" nevezetűnek tartották. Túl azokon közvetlen már a Szittyák nemzete.)

Ugyanő (Lib. VI. cap. 13. pag 311.) valamivel alább beszéli: "Supra maritima eius Udinorumque gentem, Sarmatae, Utidorsi AROTERES praetenduntur, quorum a tergo INDICATAE IAM (Lib. VI. cap. 12.) Amazones Sauromatides. " (A tengerparti területeken és az "udin' ok " népén túl a szarmaták, utodorzok, artereszek terjeszkednek, és ezeken túl a már említett, amazon szauromatidák".)

(Ki nem vészi észre, hogy a Georgusok meg az Aroteresek egy Nemzetet tettek és egy helyen laktak?)

Ezekről a Caucasusi Szittyákról Arriánus megént más néven, de csak egy népről, ír. "Eodem fere tempore (úgy mond Lib. IV. car. 15.) etiam fharasmanes CHORASMIORUM Rex ad Alexandrum venerat cum equitibus MD. qui so FINITIMVM COLCHORUM GENTI et MILIERIBVS AMAZONIBVS ESSE dicebat: et si Alexander in Colchos et Amazonas profectus Gentes EVXINO PONTO illic VICINAS subigere in animo haberet, se et ducem itineris fore, OMNIAQVE EXERCITVI NECESSARIA (Gabonát és Élelmet) SVPPEDITATVRVM pollicebatur. ". "Deinde Pharasmane collaudato, IPSOQVE in AMICITIAM et SOCIETATEM recepto, sibi quidem tum commodum non esse dixit in Pontum proficisci.

(Majdnem ugyanakkor a "Chorasmior"-ok Pharasmenes nevű királya is Alexander-hoz jött MD lovagokkal, aki azt mondta magáról rokon a Colchoszi néppel és az Amazoni asszonyokkal. És ha Alexander Colehoszba és Amazonba elindulna, ott a Fekete tengernél lévő népeket és szomszédaikat bátran le tudná igázni, ő maga és a vezér is rítnak indulnának, a hadsereg pedig minden szükséges felszerelést megkapna. Ezután "Pharaman"- t dicsérve barátként és társként elfogadva, azt mondta, hogy neki akkor nem lenne kényelmes Pontuszba utaznia.)

Ugye itt a Caucasusi Georgiáról, vagy is Magyar Országról emlékezik a hiteles Történetíró? Érteni fogjátok tehát Kézai Simonnak íme sorait: "Iste igitur Chaba filius Ethelae est legitimus, ex filia Honorii Imperatoris Graecorum genitus, cui Edemen et Ed filii sut sunt vocati. Erdemen autem, cum Hungari ín Pannoniam secundario suntt reversi, cum MAXIMA FAMILIA Patrissui, et MATRIS introiuit. NAM MATER eius de COROSMINIS orca erat. "

(Ő tehát Attila törvényes fia: Csaba, akinek az anyja a görögök tisztelt fővezérének lánya volt, Csaba fiait pedig Edemennek és Ednek hívták. Mikor a magyarok másodszor tértek vissza Pannóniába, Edemen akkor lépett be ide atyja és anyja igen nagy számú családjával. Anyja pedig a Chorosminoktól származott.) Csabának tehát Magyar Felesége volt, és innen jöttek ki Magyar Országból, azaz Chorasmiából a Magyar Nemzet ide költözésekor Edemen nevű fiának Rokonai és Népségei.

Volt éppen azon tájon, hová a Peutinger Tábla Maxerokat, Plinius pedig és egyéb írók Maxerokat, azaz Maszerokat helyez, túl a Caspium Tengeren, másik Chorasmia is. Ezt Ariánus (Lib. IV. cap. 2I.) Choriene, és Fejedelmét, úgy látszik, Chorienes névvel jelenti. Földmívelők voltak-e ezen Chorasmiusok (Magyarok), kitetszik Ariánusnak eme soraiból:

" Sed Chorienes cibaria duobus mensibus exercitui snbministraturum se dixit: exque co commeatu, qui ín Petra erat, FRVMENTVM et VINUM dedit, ac CARNES SALITAS per singula tentoria: quae omnia cum dedisset, ne decimam quidem partem commeatus, quem eo ad obsidionem sustinendam convexerat, exhaustam esse dicebat. Qua de causa maiore ab Alexandro in honore est habitus, quippe qui non tam vi, quam sua sponte deditionem fecisse videretur"

(Chorienes azt tervezte, hogy a hadseregnek két hónapig fog adni élelmet abból a szállítmányból amely Petrában van, gabonát, bort sózott húst is sátranként, de mikor adta volna mindezt, még tized részét sem szállította annak, amit szükség esetére fenntartott, csak annyit mondott, hogy kifogyott. Minthogy pedig Alexander őt igen tisztelte, úgy látszik, nem erőszakkal, hanem saját jószántából lett a híve.)

Ebben a Chorasmiában laktak utóbb is a Procopius és más Görög írók szerént egyenesen Földmívelést gyakorló Euthalita Húnusok, vagy is Kúnok, más néven Törökök; eben laktak a Bársonyban született Constantinusnak Persiamelléki, és Sabartoe- Asphali, (Sabartoe, vagy Zapaorte HEGY, neve a Caucasusi Kapun túl, melyen DARA- VÁR DAREVM vívhatatlan erősség építtetett Aszfalos = Tutus, Munitus, Securus. Lásd: Justini (Hist. Philippicae Lib. XLI, cap. 5.) Magyarjai; ebben laktak azon Magyarok, kikről Kézai Simon irja: "SED OVIA GYGANS MENROTH VXORES ALIAS sine Eneth perhibetur habuisse, ex quibus absque Hunor et Magor plurres filios et filias generauit. HI SVI FILII ET EORUM POSTERITAS PERSIDE INHABITANT REGIONEM, staturaa et colore Hunis similes, TANTVM MODO PARVM DIFFERVNT IN LOQVLA, sicut SAXONES ET THVRINGI"

(Mivel azt mondják, Gygans Ménrótnak Enethen kívül más feleségei is voltak, tőlük Hunoron és Magoron kívül több fia és leánya született. Ő maga saját fiai és ezek utódai akik a térségben folyamatosan letelepedtek, testalkatra és bőrszínükre nézve a hunokhoz voltak hasonlóak, nyelvükben is csupán annyira különböztek egymástól, mint pl. a szászok a türingiaiktól.)

Ha fennmaradtak volna azon Évkönyvek, melyeket Luitprand, s melyekből Kézai Simon vékony könyvében néhány darabokat, anélkül, hogy azokat értette volna, felhoz; ha nagyobb kiterjedésű tudományt gyűjtöttek volna (Igaza volt, bár mi érzékenyen fogadtuk is, a Banderium nevű munka Recenisensének) Magyar íróink: készen készen állna a Magyar História Nimród első Afrikai kiköltözésétől, melyet említeni sem mertem, Árpádig. A Babylóniai Archívumokban és Könyvtárokban (Moses Chorenensis Libro I. cap. 7. et seqq) kereste a Nagy Ország Pártus Fejedelem a maga Nemzetének és más régi Nemzeteknek is, legrégibb történeteit; Babyloniában, s ezentúl laktak a Susaiak (Equi) Uzusok, Chorasaniak, azaz Makeraniak. Minden esetre a mennyei Gondviselést én számtalanszor imádtam, hogy a hazai kútfőknek kivesztek után is a külföldi írókban számtalan nyomait hagyta a régi Szittya Nemzetnek. Kézai Simonban is láthatjátok, hogy ő a Szász és Turingus Nemzetek nyelvét még a Magyar Nyelv. dialectusának esmérte, mint a Persia melléki Magyaroknak nyelvöket is. Ezért vagyon az Erdélyi Szász Nemzet pecsétén még 1685-dikben Tek. Tudós Jankovich Miklós Úr, tisztelt Barátom gyűjteményében: "SIG. NATIONIS SAXONICE. ROM (így van) NEMZET BOLÁI" Ihol, a Szászok magokat más néven hívák! Ők Szászoknak a hites Saxo Grammaticus Cureticijától helytelenül hívattak. És a t. Nevezetes az is, hogy Abulfeda Híres Arabs író (Kinek minden munkáit mostanig a Hafniai kiadásban meg nem szerezhettem) Meuselnek bibliotheca Historica nevű Könyve rövid Kivonatában (Bibl. Hist. Vol. II. P. 1. Lilpsiae 1785. 8. pag., 13I.) Charezmici, vel Chowarezin - Schahi, azaz Ghowarezimi Sákák, Szittyák, vagy is szorosabban Kúnok és a t. néven nevezi a régi Chorasmiusokat.

De még sincsen végök a sok Fordításoknak. A Szláv Népek is meg tették a magokét, hogy nagyobb legyen a különbféleség. JYRY, mint a Magyaroknal Gyuri, Gyuró, Gyurka és a t. az Oroszoknál (Karamsin, Geschichte des Russischen Reiches. III. Band. Riga 1823. 8. pag. l89.) hajdan GEORGIVST teve. Nálunk is még mai napon Scvety JYR, azaz Szent-György, Sáros Vármegyei falu; Stvety JYR (Lipszky Repertor. pag. 280.), azaz Szent. György, hasonlóképpen Poson Vármegyei Város. Hogy ne lett volna tehát GEORGIÁBÓL is JYRA, vagy JYRIA Tartomány? Gesner Konrád írja (Mithridates Tiguri 1555. 8. fol. 26. verso): "GEORGIANI, vel ut a TYRCHIS vocantur, JVRIANI, non longe ab eo loco habitant, vbi GEORGOS collocant Geographi, juxta Albanos. "

Csak most érthetitek tehát, mit tészen azon állandó tudósítás a Lengyel és Orosz írókban, hogy a Magyarok mostani lakhelyekbe Juhrából vagy Juhriából, azaz GEORGIÁBÓL jöttek ki. Ezt említi (Schwandtneri SS. it. Rer. Hung. Tom. I. fol. pag. 49.) homályosan a régi Magyar Krónika is, eme szavaiban: "Ab orienteque (tehát nem az északi Jugoriáról van szó) Scythico Regno JVRIANUM Regnum et post haec Tarsiam, tandem Mangaliam iungi. " Azonban régiebb íróink mindent összezavartak, mint egy mostani ZAVAR FARAGÓ. Tehát JYRIA is annyi, mint MAGYARIA, azaz GEORGIA. Hogy a Németek is a Látiumból kivándorlott CAMPANVSOKAT saját nyelveken az ANGER = CAMPYS szótól Angereknek hivták, azt már ki tagadhatja?

Csak most vehetitek észre azt is, hogy a legrégiebb időkben, mint későbben is, a MAGYAR, azaz GEORGIVS vagy AGRICOLA név folyvást névül használtatott. Nem mondom, hogy Halicarnassusi Dionysiusnál Makares Krisus fia volt; nem mondom, hogy Polyaenusnál Mazares Cyrus (Koros) Királynak hites Hadi Vezére volt; nem mondom, hogy Arriánusnál Mazares, Mazaces, Mazacus nevek olvastatnak; nem mondom, hogy egy híres Su chung Kiang Lu nevű Sinai Könyvben (Klaproth Beleuchtung und Wiederlegung des Herrn v. Schmidt. Paris 1824, 8. pag. 47.) a Mekrit Vezérnek egyik fia már 1200-dik évben Madschar nevet viselt. Ezeket hiszitek is, nem is, hogy egyek a Magyar Nevezettel. De azt már fel nem forgathatjátok, hogy p. o. Robert Károly Magyar Fejedelmünknek 133-diki oklevelében (Horvát. Petri, Commentatio de Jazygibus et Cumanis. Pestini 1801. 8. pag. 97.) ezek olvastatnak: "Zaduch filius Kalben; GEORGIVS filius MAGYAR; et Petrus filius Channaz. " Íme az Atya nevét Magyarul, a hasonló nevű fiú nevét pedig Latinul tevék ki az oklevélben! Más oklevelekben is olvashatjátok keresztnév helyett a Magyar nevezetet. Ily kereszt Név (Baluzii Captiularia Regum Franc. Paris. 1780. fol, Tom. II. col. 69). . . Du Chesne SS. Rer. Franc. Tom. II., 421. et 557. Goldasti SS. Rerum Alemannicarum. Francof. 1730. fol. Tom. II, 95. és a t.) már az ősz régiségben a HVNGARIVS, HVNGAER, és HVNGER nevezet is. Hogy Ásia a Kő Épületeket oly formán, mint Afrika az Agrestis Numidáknak Kő Épületeiket MAGARIA névvel emlegette, MADSHAR néven (Klaproth Reise I, 431) nevezte, azon, úgy hiszem a fáradhatatlan Klaproth többé fennakadni nem fog; mint azt sem fogja csak gyanítani is, hogy valamikor a MAGYAR NEMZET neve KŐÉPÜLET lehetett volna. Csinosodásunk nyomai e MAGARIÁK. Hát azok, kik a KUN HALMOKAT és PYRAMISOKAT emelték, nem voltak-e jó Mechanicusok?

Most vegyük már kezünkbe Horátiust, és olvassuk belőle egyik igen szép versét Lib. III. Ode 24.

"CAMPESTES melius SCYTHAE,

Quorum plaustra vagas rite trahuut domos

Vivunt, et rigidi Getae

Immetata quibus iugera liberas

Fruges et Cererem ferunt,

Nec cultura placet longior annua:

Defunctumque laboribus

Aequali recreat sorte vicarius

Ilic matre carentibus

Privignis mulier temperat innocens

Nec DOTATA regitvirum

Coniunx, nec nitido fidit adultero

Dos est magna parentium

Virtus, et metuens alterius viri

Certo foedere castitas,

Et peccare nefas, aut pretium est MORI"

Meg esméritek Ti itt, ha nem mondom is, a MAGYAR SZITTYÁKAT, kiknek tévedésből ad Horátius Szekeres Házakat Magáriák helyett; meg esméritek azoknak adótól ment földjeiket; meg esméritek Ugaraiikat; meg esméritek a Magyar Móringot, melyet nem a Nő nyújt a Férjnek Római szokás szerint, hanem a Férj ad a Nőnek, és azért URÁVÁ lészen Feleségének; megesméritek a Házasságtörés büntetését, a Halált. Csak hogy meghalhatott a régi Magyar Törvények szerént valaki, és mégis Életben maradott. Fejét veszthette, és még is élhetett; sőt: Félfejét is veszthette és még is élhetett. A régi Hazai Krónikában (Schwandtneri SS. Rer. Huni. fol. Tom. I. pag. 141.) olvasom: " Dux ALMVS seueritate Regis Stephani Minoris MEDIAM CAPITIS SVI DIMNITUONEM passus fuerat. " (Álmos vezér attól szenvedett, hogy az ifjabb István király keménysége miatt elveszti polgárjogosultságát.)

Ezt, hogy igaz, Német Országi oklevelekből lehet bizonyítani. Bölcsőjében fekszik mostanig a Magyar Törvény Tudomány is. Elhinnétek szavamat, ha róla bővebben szólanék, és hinnétek: hogy sok JVRIS VTRIVSQVE DOCTOROK igazán indoctusok voltak.

Most olvassátok a Szittya Nyilazásról összevetve a Görög és Római Classicusokat, meg a közép Századi írókat; és majd érteni fogjátok azt, a mi egyedül a Szittyáknak volt a tulajdonuk. A hátok megé lövést, és futva győzést értem melyhez hajdan más nemzet nem értett. Plátó (Platonis opera. Biponti 1784. 8. Vol. V. Dial Laches. pag. 186.) írja: "Quemadmodum Scythae dicuntur non minus fugiendo, quam insequendo pugnare. " Ugyan ő (De Legibus Lib. VII edit. Btp. Vol. VIII. pag. 334.) beszéli: " Haec ita esse Lex Scytharum ostendit. Non enim sinistra solum arcum dextera sagittam tenent sed utrisque similiter ad utrunque utuntur. " Vigilius (Georgic. Lib. III. v. 31.) említi: Addam vrbes Asiae domitas, pulsumque Niphaten, Fidentemque fuga Parthum, versisque sagittis.

Horátius (Lib. I. ode 19. v. 1012) írja

"Nec patitur Scythas,

Et versis animosum equis Parthum dicere,

nec quae nihil adtinent. "

Másutt ugyan Horátius (Libro II. ode i3. versu 14-16) mondja

"Navita Bosporum Poenus perhorrescit, neque ultra

Coeca timet aliunde fata;

Miles sagittas et celerem fugam

Parthi, CATENAS Parthus, et Italum Robur.

Propertiusnál (Eleg. Lib. II. eleg. X. versu 13- 14.) látom

"Jam negat Euphrates equitem post terga a tueri

Parthorum, et Crassos se tenuisse dolet. "

Másutt (Lib. III. eleg. IX. v, 54.

"Parthorom astutae TELA REMISSA fugae. "

"Ahogy a szittyákról mondják, nemcsak menekülésszerűen, hanem üldözve is képesek harcolni. "Hogy ez így van a szittyák törvénye mutatja. Mert nemcsak balkezükkel az íjat, jobbal pedig a nyilat tartják, hanem mindkettőt mindegyikre ugyanígy használják.

Még másutt (Lib. IV. eleg. 3. v. 66.) ugyan Propertiusnál

"Subdolus et versis increpat arcos equis?"

Ovidiusnál (Art. Amat. Lib. I, v. 209.) találtatik:

"Tergaque Parthorom, Romanaque pectora dicam;

Telaque ab auerso, quae iacit hostis equo.

Quid fugis, vt vincas, quid victo Parthe relinquis?

Parthe malum jam nunc Mars tuus omen habet.

Ugyan Ovidiusnál egyéb helyeken kívül (Fastor. Lib. V. v. 580.)

"Persequitur Partha signa retenta manu.

Gens fuit et campis, et equis, et tuta saqittis;

Et circumfusis invia fluminibus.

Addiderant animos Crassorum funera Genti;

Cutn periit Miles, Signaque, Duxque simul.

Signa, decus belli, Parthus Romana tenebat;

Rormanaegue Aquilae signifer hostis erat.

Isque pudor mansisset adhuc, nisi fortibus armis

Caesaris Ausoniae protegerentur opes.

Ille notas veteres, et longi dedecus aevi

Sustulit, agnorunt signa recepta suos.

Quid Tibi nunc solitae mitti pons terga sagittae:

Quid loca, quid rapidi profuit usos equi?

Parthe refers aquilas: Victos quoque porrigis arcus,

Pignora lam nostri nulla pudoris habes"

Seneca (Thyestes versu 381.) feljegyzette

"Nil opca est equis;

Nil armis et inertibus

Telis, quae procul ingerit

P'arthus, cum simulat fiugas. "

Ugyanő (Oedipus versu 117.) beszéli:

"Cinnami silvis Arabes beatos

Vidit, et versas equitis sagittas

Terga, fallacis metuenda Parthi. "

Lucanus (Lib. I. vers. 229-230) hasonlót mond

It torto Balearis verbere fundae

Ocior, et missa Parthi post terga sagitta. "

Mennyi efféle helyeket lehetne még előszámlálni a régi írókból!

"Beszéljek hát a parthusok hátáról és a rómaiak kebléről, a hátulról jövő fegyverekről, melyeket az ellenség lóról hajit. Ami elől menekülsz, hogy győzz, amit elhagysz, mert a parthus győzött? Most a te Mars istened intő jelnek tartja ma a parthusi rosszat ".

Erős kézzel visszatartva üldözik a parthus jelvényt. A nép menekül a csatatérről, lovak elől, nyilak elől, és az elárasztott, járhatatlan folyók elől. Amikor a népet temették, odaadták Crassusok lelkét is, mikor elpusztult katona, jelvény, vezér is együtt. A római jelvényeket hadi zsákmányként a parthus tartotta meg. A római sas zászlótartója az ellenség volt. És még ottmaradt volna a szégyen, ha nem védenék erős karokkal a római császárság művét. Ő vállalta a régi jelvényeket és a hosszú élet gyalázatát, övéiknek ismerték el a vissza szerzett jelvényeket. Neked most mit küldtek a hátulról lőtt nyilak? Mire használtad a csatateret s a gyors lovakat? Ha visszahozod a parthustól a sasjelvényeket, a legyőzött íjakat is visszaadod, akkor máris nincs szégyenünk záloga. Nincs szükség lovakra, hadseregre, ügyetlen fegyverekre, mikor ezeket a parthus messze szórja, mikor futást színlel.

Fahéjas erdőkben boldog arabokat lát, lovagok elszórt nyilait csalfa parthusok félelmetes hátait. Az balearis parittya tekert korbáccsal gyorsabban jár, és így nyilaznak a parthusok a hátuk mögül.

Halljuk már a későbbi írókat is a Magyarokról és Kúnokról hasonlókat beszélni.

Bölcs Leo Császár Tacticájiban olvasom:

"At in RECEPTV (Hungari) adversus persequentem hostem ARCVBVS etcellunt. Másutt: "Sed praeliis eminus commissis (mint a Pártusok) magis gaudent, deinde struendis insidiis et circuitibus, cum scilicet protensa vtraque acie ala hostem circumvenire satagunt tum SIMVLATIS RECESSIBUS et REPENTINIS IN HOSTEM CUNVERSIUNIBVS; denique dispersis agminibus. Még másutt: "Neque enim TURCI (Hungari) quemadmodum cet!erae Nationes primo praelio victae pugnam deserunt, verum donec viribus fracti animos non abjiciant, id vnice student, vt omnibus viis et modis hostes suos ITERVM agrediantur. Egy névtelen Apát úr levelében (Lucae d'Acheri Spici legium. Parisiis 1725. fol. Tomo III. pag. 369 -370.) mely 906-dik évben készült, találom: "Sumnam, virium statuerunt in EXERCITATIONE SAGITTARIVM, quam artem ex necessitate didicerant. " Luitprand (Muratorii SS. Rer. Ital. Tom. II. Parte I. pag. 453) írja: VERSI TERGA, SEV IN FVGAM, directis acriter TELIS plurimos sternunt. " Ugyan ő beszéli: "Qvum Türci, sicut non incallidi, positis ex adverso insidiis FVGAM simulant. Quos dum Regis Populus, doti, ignarus, impetu validissimo insequeretur, omni ex parte prodeunt insidiae, quasi victi ipsi victores interimunt. REX IPSE e VICTORE se VICTVM esse miratur" Otto Frisingensis (Chronic. Lib. VI. cap. 10. edit. Urstisii anni 1585. pag. 123) nagy hitelű író állítja: VALENT autem VNGARI in Sagittarum ictibus plurimum, OVIBVS ETIAM DORSA VERTENTES nocere solent. "

De hiszen a magyarok az üldözött ellenség felé visszafordulva kitűnően nyilaznak.

De távolról harcba bocsátkozván nagyon örülnek, azután cselvetésekkel és kerülgetésekkel, természetesen amikor mindkét harcvonal biztosított, akkor színlelve visszavonulnak, majd újra szembetámadják az ellenséget, végül is szétszórják a csapatot. Ugyanis a törökök (magyarok), nem miként a többi nép, csak akkor hagyják el a hadszíntért, miután a csatát megnyerték, és ha még erős csapásokkal sem törték meg az ellenség lelkét, arra törekszenek, hogy minden erejükkel és minden módszerrel megrohamozzák újra. Minden erőt a nyilazás gyakorlására fordítanak, melynek művészetét kényszerhelyzetből tanulták meg. Hátat fordítva, azaz megfutamodva hevesen irányított fegyverekkel sokat le lehet teríteni. Mikor a törökök nagyon ügyesen ellenkező irányból cselezve menekülést színlelnek a király népe ezt pedig nem ismerve, erős támadással nyomon követi őket, de a cselvetések miatt a legyőzötteknek látszók ölik meg a látszólag győzedelmeseket. Maga a király is meglepődik, hogy a győztesből legyőzött lett. A magyarok nagyon értenek a nyílvetéshez, akkor is, ha hátulról nyilaznak.

Továbbá Thuróci régi Képes krónikájában (Lib. II. cap. 60. pag. 136. in SS. Rer. Hung. Swandt. Tom. I. fol.) a Kunokról mondatik Vnus autem ex; CHVNIS nomine Monoch, acriter persequebatur Hungaros; qtvem Mattheaus miles regius optimus, volens comprehendere, impetum feeit in illum: Ille vero, fugtens, missa pos tergum sagitta pedem Matthaei transfixit. " Efféléket ír a Magyar Nyilazásról Philelphous leveleiben; efféléket ír a maga koráról Ens Gáspár. "Bellicosi sunt (ugy mond Rerum Hung. Coloniae 1604. 12. pag. 17.); sed equestri pugnae, quam pedestri habiliores. In acie ordines minus accurate tuentur, et in pugnam temere procurrunt, aut ruunt potius: YNDE NONNVNQVAM NON MINVS INCITATO CVRSV, QVAM VENERANT RETRO FERVNTVR", és a t. Észre vehetitek ezekből, hogy én a PÁRTUS SZITTYA Nemzet Maradékainak tartom a Magyarokat, és különösen Georgiából vezetem ki Árpádot. Ezekről is írta Lucanus Lib. VIII. v. 428.

Egy pedig a kunok közül, akit Monochnak hívnak, hevesen kutatta a magyarokat, őt pedig Matteus nagyszerű királyi katona,le akarta tartoztatni, rátámadt, azonban az előbbi elfutva hátulról Mattheus lábába nyilazott. Harcosok, de a csata lovagjai, amennyire gyalogosként erre alkalmasak harcvonalban kevésbé pontosan figyelnek a csatában elhamarkodva nyomulnak előre, inkább nyargalnak: ezért néha nem kevésbé gyors futással, amint jöttek máris vissza fordulnak. És ha Tessalia civil háborút indít, a parthusokhoz aki győzött menjen. A világ egyetlen népe, akikért császári diadalmenettel tudnék örülni.

"Et si Tessalia bellum civile peractuin est,

Ad Parthos, qui vicit, eat, Gens unica mundi est,

De qua Caesareis possim ciudere triumphis.

Nem bámulásra méltó dolog tehát, hagy a Georgiai Históriának régiebb része (Klaproth Reis II. pag. 92. et seqq.) pártus História. De ez nem a mostani Georgiaiakat, hanem az innen utóbb kiköltözött Magyarokat illeti. Azonban tudni szükséges, hogy Georgia (Magyar Ország) még maga az egész Pártus Nemzetet ki nem meríti Voltak Pártus Kúnok is, és a t. Ezernyi köszönet a nagy tudományú Klaprothnak buzgó fáradozásiért!"

Aki még bővebben meg akar győződni állításomról, vesse össze Bölcs Leo Császárnak Tacticájában (Meursii opera ex editione Lamii. FIorentiae 1245. fol. Tomo VI.) a Magyarokat illető helyet Lucánusnak íme soraival Libro VIII v- 568. seqq.

"Parthus per Medici rura,

Sarmaticos inter campos, effusaque plano

Tigridis arva solo, nulli superabilis hosti est

Libertate fugae: sed non, ubi terra tumebit,

Aspera conscendet montis juga; nec per opacas

Bella geret tenebras incerto debilis arcu,

Nec franget nando violenti vortícis amnem,

Nec tota in pugna perfusus sanquine membra

Exiget aestivum calido sub pulvere solem.

Non aries illis, non vita est machina belli:

Haud fossas implere valent: Parthaque sequenti

Murus erit, quodcunque potest obstare sagittae.

Pugna levis, bellumque fugax, turmaeqve vagantes,

Et melior cessisse loco, quam pellere miles.

Illita tela dolis, nec Martem cominus vnqam

Ausa hiti virtus, sed longe tendere nervos,

et, quo ferre velint, permittere vulnera ventis.

Ensis habet vires, et gens quaecunque virorum est Bella gerit gladiis. "

A parthus földet, amely méd, falvakon át, szarmata síkságok közt fekszik, ahol is a Tigris folyó sima talajjal árasztja el a szántóföldeket, egyetlen ellenség sem tudja megközelíteni szabad meneküléssel az egyenetlen hegygerincen át, ott sem, ahol duzzad a főid, és nem fog háborút viselni az árnyékos sötétségeken a gyenge, bizonytalan ívben, és nem fogja megtörni erős forgatagával a folyót, és nem fogja megöntözni a földet a nyári meleg por alatt szétfolyó, csatában kiomló vér. Nincs ott sem faltörő kos, sem más hadi gépezet. Alig lehet eltömni az árkokat. Ott fal lesz a Parthiába igyekvő előtt, és nem tud ellenállni a nyilaknak, gyors és rövid idejű a csata, kóbor lovas csapatok miatt, így jobb távozni a helyszínről, nehogy a katona űzzön el. Vigyázni kell a cselvetésekre, és nem erény, kézi tusával harcba bocsátkozni, hanem messzire, kell feszíteni az íjakat, és ahová vinni akarják, szélnek ereszteni a csapásokat. . Van a férfiúnak kardja, és akármilyen nemzetből való, karddal visel háborút.

Tapasztalni fogja, hogy egy Nemzetről, a régi Magyarról, folyik a beszéd. Csak hogy arra is figyelmezzen, hogy a Poéta mindent elmondani nem tartozott; hogy a Magyar Nemzet a régiségének közvallása tétele szerént a Szittya Népek között legcsinosodottabb volt; hogy Lucánus és Bölcs Leó között Századok folytak és a t. Leónál p. o. már ezt is olvassuk: "Armantur vero frameis, LORICIS, arcubus, HASTIS; quare complures eorum duplicia in praeliis arma gestant, humeris quidem hastas ferunt, arcum vero tenent manibus, et tam hoc, quam illis pro occurrentis necesitatis ratione vtuntur. Non modo vero ipsi arrnis tecti sunt, sed equorum etiam, quibus nobiliores vehuntur, anteriores partes aut ferro, aut denso centunculo muniunt. " De ezekből némelyeket már az Augustus korából fennmaradott pénzeken is láthatni.

Dárdákkal, vértekkel, íjakkal, lándzsákkal vannak felszerelve, sokan közülük páros fegyvert viselnek a csatákban, ezért a lándzsákat vállukon hordják, az íjat pedig kezükben tartják, és úgy használják őket, ahogy az éppen adódó szükségből előnyös. Nemcsak ők vannak fegyverekkel ellátva, hanem is, amelyek a lovak is amelyek magasabb rendű férfiakat szállítanak, elülső részük vassal vagy pokrócdarabbal van eltakarva.

Méltó összehasonlítani Bölcs Leó (Arszlán, Oroszlán) Császárnak Tactikáját, melyet a Magyarok inkább a szorgalmas Kollár kiadásából (Amoenitates Historiae Jurisque Publici Regni Hungariae. Vindob. 1783. 8. Vol I. pag. 21-43.) esmérnek, Trogus Pompeius leírásával, melyet ez a Pártusokról Justinusnál (Libro XLI. cap. 2. et 3.) fennhagyott. Még méltóbb Regino Krónikájának (Joannis Pistorii Scriptores Rer. German. Ratisbonae 1726. f. Vol I. pag. 90) Magyarait, egyenesen Atyáinkat, Justinus Pártusainak össze vetni. Így ír a két író Justinus Pártusairól:

"Cominus in acie praeliari aut obsessas expugnare vrbes nesciunt. Pugnant autem procurrentibus equis, aut terga; dantibus; saepe etiam fugam simulant, vt incautiores adversum vuInera insequentes habeant. (Signum in praelio non tuba, sed tympano datur.) Nec pugnare dia possunt; ceterum intolerandi forent, si quantus his impetus est, vis tanta et perseverantia esset. Plerumque in ipso ardore certaminis praelia deserunt, ac paulo post pugnam ex fuga repetant, ut, cum maxime vicisse te putes, tunc tibi discrimen subeumdum sit. (Munimentum ipsis eguisque LORICAE plumatae sunt, qvae vtrumque toto corpore tegunt. Auri argentique nullus, nisi in armis usus.

Justinus Pártusairól

Hadvonalban kézitusával harcolni, vagy körülvett várost megszállni nem tudnak. De tudnak előre nyomuló lovakkal harcolni, vagy hátbatámadni, gyakran menekülést színlelnek, hogy az óvatlan őket üldözőket visszáról megsebesítsék. (Csatában nem kürttel, hanem üstdobbal adnak jelt.) Nappal nem tudnak harcolni, egyébként türelmetlenek lesznek, amekkora támadás, legyen akkora erő és kitartás, Általában a harc hevében abbahagyják a támadást, de kevéssel azután, hogy menekülést színlelnek, folytatják a harcot; azért, hogy azt hívén, te győztél, el kell szenvedned a döntő forduló ütközetet is. (Az ő harcmodoruk más népeknél sokkal szokatlanabb s ezáltal veszedelmesebb is. A britek és köztük az a különbség, hogy míg azok hajítófegyvereket, ezek pedig nyilakat használnak)

Regino Magyarairól

"Cominus enim in acie praeliari, aut obsessas expugnare vrbes nesciunt. Pugnant autem procurrentibus equis, aut terga dantibus, saepe etiam fugam simulant, nec pugnare diu possunt. Caeterum intoleraudi forent, si quantus est impetus (SZALMA TŰZ), vis tanta et perseverantia esset. Plerumque iu ipso audore certaminis praelia deserunt, ac paulo post pugnam ex Fuga repetunt, vt cum maxime vicisse te putes, tunc tibi discrimen subeundum sit.

(Quorum pugna quo ceteris gentibus inusitatior, eo et periculosior. Inter horum et Britonum conflictum hoc unum interest, quod illi missilibus, isti sagittis vtuntur)

Regino Magyarairól

Hadvonalban kézitusával harcolni, vagy körülvett várost megszállni nem tudnak. De tudnak előre nyomuló lovakkal harcolni, vagy hátbatámadni, gyakran menekülést színlelnek, hogy az óvatlan őket üldözőket visszáról megsebesítsék. (Csatában nem kürttel, hanem üstdobbal adnak jelt.) Nappal nem tudnak harcolni, egyébként türelmetlenek lesznek, amekkora a támadás, legyen akkora erő és kitartás, Általában a harc hevében abbahagyják a támadást, de kevéssel azután, hogy menekülést színleltek, folytatják a harcot, azért, hogy azt hívén, te győztél, el kell szenvedned a döntő forduló ütközetet is. (Az ő harcmodoruk más népeknél sokkal szokatlanabb, s ezáltal veszedelmesebb is. A britek és köztük az a különbség, hogy míg azok hajítófegyvereket, ezek pedig nyilakat használnak.)

Alább így ír ismét mind a két író:

Justinus Pártusairól

"(Vxores dulcedine variae libidinis singuli plures habent; nec vlla delicta ADVLTERIO gravius vindicant. Quamobrem feminis non conivia tantum virorum, rerum etiam conspectum interdicunt.) Carne nonnisi venatibus quaesit vescuntur. EQVIS omni tempore vectantur; illis bella, illis convivia, illis publica ac privata officia obeunt; super illos (equos) ire, consistere, mercari, colloqui. Hoc denique discrimen inter servos liberosque est, quod servi pedibus, liberi nonnisi equis incedunt. Ingenia Genti tumida, seditiosa, fraudulenta procacia; quippe violentiam viris, mansvetudinem mulieribus assgnant. Semper aut in externos aut domesticos motus inquieti; natura taciti; ad faciendum quam in ad dicendum promtiores" etc.

Justinus Pártusairól

A feleségeknek sokféle csábító szeszélyeik vannak. De semmilyen házasságtöréssel elkövetett bűnt nem tartják súlyosnak. Ezért a férfiak lakomáján nemcsak tilos a nőknek résztvenni, hanem még megnézni is. Nemcsak vadászatból származó húst fogyasztanak. Mindig lóval közlekednek, háborúba, vendégségbe, hivatalos vagy magánügyben azzal járnak, rajtuk ülnek pihennek, vásárolnak, beszélgetnek.

Így van különbség a szabadok és a rabszolgák közt, a szolgák gyalog, a szabadok csak lovon közlekednek. A nép természetesen lehet háborgó, nyugtalan, álnok, szemtelen. A férfiaknak természetesen erőszakosságot, a nőknek szelídséget tulajdonítanak. Mindig vagy az idegenekre, vagy a háziakra mondják, hogy nyugtalan vagy csendes természetű, cselekvésre mint elmondásra készségesebb.

Regino Magyarairól

"Vivunt non homirum sed belluarum more. Carnibus, vt fama est, crudis vescuntur. Sangvinem bibunt, corda hominum, quos capiunt, particulatim divdentes, veluti pro remedio devorant. Nulla miseratione flectuntur, nullis pietatis visceribus commoventur. Capillum vsque ad cutem ferrocedunt. Super illos (Equos) ire, meditari, consistere ac colloqui. solent. Liberos ac servos a suos equitare, ac sagittare magna industria docent. (Justinus jóval felebb mondotta: "Servos pari ac liberos suos cura habent; et equitare ac sagittare magna industria docent") lngenia - illis tumida, seditiosa, fraudulaenta, praecocia (?) Quippe eandem ferocitatem feminís, quam viris adsignant. Semper in externos aut domesticos motus inquieti, natura taciti ad faciendum, quam ad dicendum proniores. ", etc.

Regino Magyarairól

Nem emberi, hanem harcias életmódot folytatnak. Nyers hússal táplálkoznak ahogy hírlik Vért isznak, azok szívét, akit elfognak, részletekre osztva orvosságként felfalják. Semmi szánalom nem indítja meg őket, semmi gyöngéd bensőségre nem képesek. Hajukat vassal egészen a bőrig borotválják. Lovon menni, gondolkodni, pihenni, beszélgetni szoktak. Szabadosokat és szolgáikat nagy szorgalommal tanítják lovagolni és nyilazni. (Justinus mondotta. " Szabadokat és szolgákat egyformán gondozzák, és szabadokat, szolgákat nagy szorgalommal tanítják lovagolni és nyilazni") Azok természete háborgó, nyugtalan, álnok, szemtelen. Természetesen nőknek, férfiaknak egyaránt szilajságot tulajdonítanak.

Látjátok saját szemeitekkel, hogy Regino szóról szóra Magyarai helyett Justinusnak halhatatlan hírű Pártusait írta le; látjátok, hogy Bölcs Leó, Justinus, és Regino egy Nemzetről szólanak; látjátok, hogy néhol Justinus sorait Reginóból; néhol pedig Regino sorait Justinusból kell megigazítani. De néha mind a kettőt ismét más hiteles írókból is vagy pótolni, vagy különösen Rengino tévedését igazítani kelletik. Ha meg esméritek (ki ne esmérné meg?) Regino Magyaraiban a Magyar Characternak több szép gyenge oldalait, meg kell esmérnetek Regino soraiban a Magyarnak igazi Pártus eredetét is.

Említsem-e ezek után a Pártus és Magyar vállnak közös ékességét, a PÁRDUCBŐRT? Említsem-e, hogy valamint a Pártus a Nagy Arszág fejedelmétől Királyait állandóan Arszág vagy Ország (Arsac) néven hívta, úgy a régi Magyar is Fejedelmét Országnak és kormát Országlásnak nevezte? Még ma is, az Ország Bírája nem Judex Curiae REGNI, hanem Judex Curiae REGIS; és az Ország Út = Via Regia. Említsem-e a régi Pártusnak és régi Magyarnak közös vas Páncélos Hadi Öltözetét? Említsem-e a Szittya, Magyar, és Kún esküvésben a közös Vérontást? Említsem-e, hogy valamint Sambucus a Magyarokat némely helyen még Pártusoknak nevezi, úgy hajdan több igen nagy hitelű írók a Kúnokat is hasonlóképpen pártusoknak nevezék? Említsem-e, hogy a Pártus pénzeken feltalálhatni a Magyar Öltözetet? Említsem-e a Pileatus Pártusokat, és hasonlóképpen Pileatus Kúnokat? Nem, én mind ezeket most e rövid Rajzolatban elhallgatom, hanem inkább arra teszlek figyelmetesekké benneteket, hogy akkor, midőn Georgiában a hatalmas Sassanida Persa fejedelmi házból eredő királyok uralkodtak, a Sassanidáknak pénzeiken Magyar Ország régiebb Vértének Folyó Vízei, ha csak engemet a többféle hív réztáblák meg nem csalnak folyvást szemléltetnek.

Jeles dolog az is, hogy Georgia régiebb Évkönyveiben is (Klaproth Reise II, 108, 110, 116) az ott lakó Pártusok egyszersmind Gygánsok voltak. Előfordulnak ezen évkönyvekben több helyeken az Osusok, Kazárok, Pacinaciták; Zitsiek. Említtetnek bennük (II, 71.) a Nebrod Babyloniai Király igáját lerázó Hét Testvérek, hihetőképpen Hét Szittya Nemzetségek. Mondatik ezekben (II, 100.), hogy a Georgiaiak hat szakaszra voltak felosztatva. Az elsőt tevék az Erisztavik (Volkshäupter, Satrapen), a másodikat a Hercegek (Fürsten), a harmadikat a Nemesek (Edelleute), a negyediket a kereskedők (Polgárok), az ötödiket a Királyi, Hercegi, és Nemesi Szolgák (Servi Conditionarii), a hatodikat a Parasztok. Voltak a Pártusoknál már hajdan az Örmény írók szerént: Fő Udvari Szolgálatok is, azaz Baronátusok. De a Georgiai és Pártus Históriában található Nevek: is sokszor egészen egyek a régibb Magyar Oklevelekben található Nevekkel, amit mindenki oly hamar, mint én, észre nem vehet. Pedig ezen Georgiai Históriák még sok helyen igazíttatásokat és bővíttetéseket méltán kívánnak, és különösen az Örmény, és Arabs meg Persa Kútfőkből nagy gyarapodást nyerhetnek idővel. Azt, hogy a Caucásusi Táj abroszán (Vater, Allgemeines Archiv für Ethnographie und Linquistik. I. Band. Weimar 1808. 8. p 34.) ma is előjönnek az avarok; Ossetek (Osusok), Kunságiak és hajdan Klaproth szerint (Asia Polyglotta Paris. 1823. 4. pag. 87.) előjöttek a Jászok is, méltó észre venni. Sőt, a Névtelen Örmény Geographusnál (Moses Chorenensis, edit. cit. pag. 556) találtató GVDAMACARII (Guda-Macarii?) nemzetségi név, mely Saint-Martin-nál (Mémoires sur l'Arménie: Tom. II. Paris. 1819. pag. 357) franciásan KOVDAMAGAR, a tudós Klaproth abroszán (Reise II, Pag. 301. Tab. II) GVDAMAQARI formában most is olvasható. A Bosniai KVDVGEREK (Kud-Ugerek?), ha csak a szorgalmas Ruminak a Bosniai Magyarokról közlött tudósítása újabban meg nem valósodik, szemünk láttára más nyelvű néppé általváltoztak.

Még egy tárgy foglaltatik a Georgiai Évkönyvekben, mely figyelmünket különösen magára vonhatja. A Thargamosz nevű híres Férfiat értem, kitől a Georgiaiak magokat származtatják az Örményekkel együtt. Móses Chorenensis (Cit. Edit. pag. 12.) e Thargamosz-t kevés különbözéssel Thorgomus néven említi. Ha e Thargamosz vagy Thorgomus származatát Jáfettól a Georgiai és Örmény írók szerént össze vetjük a felette nagy hitelű Móses Könyveivel Genesis X, v. 2-4., azonnal észre vesszük: hogy Thargamosz vagy Thorgomus egy Név Mósesnek Thogorma nevével. Azonban Mósesnek Thogarma vagy Thogorma neve (Michaelis, Spicilegium Geographiae Hebraeorum Exterae. Goettingae 1769. 4. Part. I. pag. 67-78.)Thorgama, s a t. formában is találtatik, mint az Ezechielnek. (XXVII, , 14, és XXXVIII, 6.) Domus THÓGARMA kifejezése helyett THVRGAM a t, is olvastatik. Bochart Samu, igen nagy olvasású tudós férfiú szerént EzéchieL soraiban (Geographia Sacra. Lugd. Batav. 1707. fol. Col. 176) Thogarmának Georgia neveztetett. Ezt vélhette sokkal előbb (Liber COSRI. Basileae. 1660 4. Praef.) Rabbi Petachja zsidó író utazása szerént a híres Buxtorf János is. A nagy tudományú Michaelis János, kinek nevét akkor is tisztelettel említem, midőn véleményét el nem fogadhatom, nem tudta maga magát, úgy szólván, elhatározni, ha Thogorma név alatt a Törököket, vagy inkább Örményeket értse-e? - Közel sem tartom olyannak magamat, hogy a nagy hírű zsidó Nyelv Tanítók között Bíróságot viselhessek, de szemérmes arcával kimondom még is e dologról véleményemet.

El nem hitethetem magammal, hogy Mósesnél Genes. X. v. i - 32. minden Névben a tudós Michaelis magyarázata szerént Nemzetségi Nevet kellessék keresni. Ha mindet írót, a mi kétséget sem szenved, magából leghelyesebben lehet magyarázni úgy Móses, ki világosan megkülönbözteti a Személy Neveket a régi Nemzetek vagy Országok neveitől, Michaelis gondolkodása szerént helytelenül magyaráztatik. Midőn Móses p, o. Genes. X., v. 2. írja: "Filii Chus: Saba et Hevila, et Sabatha, et Regma, et Sabatacha. Filii Regma: Saba et Dadan. "

(Chus fiai: Saba, Hevila, Sabatha, Regma és Sabatacha, Regma fiai: Saba és Dadan. Az ő (Nemród) királyságának főhadiszállásai pedig: Babylon, Arach, Achad és Chalanne, Sennaar földjén)

A kor egyedül Férfi nevekről ír, és helyesen írja Genes. X. v. 25 - 28. hogy Jectánnak is volt Saba nevű fia. Másutt is helyesen tulajdonit (Genes. X. v. 11.) Chámnak későbben Assur nevű maradékot, és helyesen ad mind a mellett Semnek is egy Assur nevű Fiat. - Ellenben, midőn (Genes. X. v. 10.) írja: " Fuit autem princípium Regni ejus (Nemrodi) Babylon et Arach, et Achad, et Chalanne, in terra Sennaar" szembetűnő, hogy itt nem Férfi Nevekről, hanem Országokról beszél. és a t. Így tehát Móses Thogorma nevéből nem lehet Nemzet, vagy Ország nevet faragni; mint nem lehet az EzechieI Domus Thogorma kifejezéséből is Ország Nevét (valamely város vagy falu neve helyett) következtetni. Ki is merné mondani, hogy (Ezech. XLVIL, v. 116.) Domus Tichon = Tihany Háza valamely Tihany Országot vagy Tihany- Nemzetet tenne? innen továbbá az is világos, hogy Thogormától eredhettek a Georgiaiak és Örmények, és mégsem eredtek Jáfet véréből Gomernek Thogorma nevű fiától. Bizonyos, hogy minden régi napkeleti Férfi Név jelentett valamit; bizonyos, hogy hajdan a Nemzeteknek Neveik is mind jelentők voltak: De mind emellett éppen nem lehet vitatni, hogy a Nemzeteknek Neveiket, melyekhez hasonlók Móses Nemzetségi Táblájában találtatnak, e Nemzetségi Táblákból kellene és lehetne lehozni. Más az, midőn Móses, mint p. o. a Chamitákkal tészen, a Nemzetségeknek egyenesen Eredeteket fejtegeti. Itt, ha Szent író nem volna is, a legnagyobb hitelt érdemelheti.

De nem ezekre célozok én, midőn a Thogarma névre fordítom figyelmeteket. A Kazár, vagy is Kún Fejedelemnek igen régi levelében (Liber Cosri, cit. edit. praef. pag. d. 2. segg.) találom, hogy magát "Rex Thogarmorum" címmel nevezte. Ebben a levélben olvasom: "Scito nos esse de Posteris Japheti (Ez Mese) ex filiis Thogarmae fiaipsius filii. (Nem jól olvasta Móses könyvét) Invenimus in Libris genealogicis (itt kútfőre idéz, és ezért igazat mondhat) Patrum nostrorum Thogarmam decem habuisse filios, quorum haec fuerunt nomina: Agijor, Tirus, Ouvar, Ugin, Bisal, Tarna, KASAR, Sanar, Balgad, SAVIR. Nos sumus ex Casar, vel Casar. " Látnivaló, hogy itt a Nevek nagyon elrontattak. Máskép adja elő e Neveket (Bochart, Geogr. Sacra. cit. edit. col. 199.) Ben - Gorion Jósef nevű zsidó író, midőn ezeket jegyzi fel: "Thogarmae sunt decem familiae, scilicet CHOZAR, et PATZINAC, et Alichanus (Bochart helyébe tette: Anchialus), et BULGARI, et Ragbiga (Bochart helyébe lette: Raguza) et TVRCAE, et BVZ (VZ) et Zabuch Bochart helyébe tette: Zavolch) et HUNGARI, et Tilmats Bochart helyébe tette: Talmits, és a Szász Országi Misniának magyarázta) Omnes illi in Aqvilone degunt, et terras suas de nomibnibus suis appellarunt. Habitant autem ad fluvium Ethel qui est Elatach. Tamen Hungari et Bulgari et Patzinacae habitant ad magnum fluvium Danubium. " Honnan vehette e sok igazat mondó Zsidó író tudományát? Csak az az Eichornok, Paulusok, Rosenmüllerek s a t. Nem pedig én, mondhatják meg. Nem győzöm csudálni e Ben - Gorion Józsefet. Hogy Dalmáciában Szittya ország volt, az kérdést nem szenvedhet. De a Zavolch és a t. Nemzeteket nem értem.

Thogarmok királya. Tudvalevő, hogy mi Jafet utódai közül valók vagyunk. Hogarma fiaiból pedig az ő fiai. A mi apáink családfa könyvében azt találjuk, hogy Thogarmának 10 fia volt, ezek nevei: Agyor, Tírus, Ouvar, Ugin, Bisal, Tarna, Kasar, Sanar, Balgad, Savir. Mi Caasartól származunk vagyis Casartól. Thogarmának 10 csapata van, mégpedig: Chozar, Patzinac, Alichanus, Bulgari, Ragbiga, Turzae, Buz (Uz?), Zabuch, Hungari, Tilmats. Mindezek Aqillonban élnek és földjeiket saját nevükről nevezték el. Az Ethel folyó mellett laknak, ami (tulajdonképpen) Elatach. De a magyarok (Hungari), a bulgárok(Bulgar) és a Patzinacae (palócok) a nagy Duna folyó (Danubium, Ister) mellett laknak.

Mósesnek Gergesaesusait (Magyarjait) kellene még előállítanom, ha a Magyar névnél túl nem léptem volna a rövidségen. Nem mulatok sokáig e névnél, mivel már sokan előttem észre vették: hogy Georgius és Gergesaeus, egyet jelentenek. Azt mondom tehát futólag, amit a Magyar régi Oklevelekből ki-ki tapasztalhat, hogy a György név hajdan Gerg és Gergh formában is használtatott. Innen leve a Palóc Nyelvben Gerg-is, a Magyar Nyelvben pedig Gerg-es adjectivum, azaz Georgius, Ettől továbbá Gergesaeus, Girtgaschim; ettől a görög Gerghittae. és a t, Alig képzelhetnők, ha ma is friss példáink nem volnának, mint elrontották, forgatták, és csigázták különféle Nemzetek, sőt csak egyetlen egy Nép is, az emberi Neveket. Tudjuk mi p. o. hogy Elisabetha. = Ersébet= Ersi= Örzse= Liza; Lizi = Lilla= Bösi = Böske = Pere = Persi, és a t. : De hogy esmérje meg egynek e sokféleséget a tudós, ki bé nincsen avatva a közönséges nyelv szokásnak minden ágazataiba? Pedig míg ilyen formán, mint e példában látjuk, a sokféle egyet tevő neveket el nem határozzuk; míg az ilyen neveknek Fordíttatásaikat híven össze nem szedjük és meg nem értjük: Addig Száz meg Száz Nemzeteket a Föld nyel el, és nem lészen a világnak összefüggő Története ott is, hol valóban lehetne. És ilyen gondolatok okozták, hogy, a nagy tettekkel terhes időktől is figyelmetességre ösztönöztetvén, mindenek előtt a Fő Rendszabásokat szedtem össze, melyek szerént a régi Históriát készíteni kelletik, és azután nyúltam Nemzetünk Történeteihez. De elég légyen már a Magyar Nemzet nevéről és eredetéről.

Még egy példát kívánok adni a Palóc Nyelv használtathatásáról, de ez már a Lappóniai Nyelvel is szövetségben lészen. A Tárnok Mesteri fényes hivatalnak nevét próbáljuk csak magyarázni, ha tudjuk, a Palóc Nyelv nélkül. Elfogunk bizonyosan akadni mihelyest meggyőzetünk, hogy e szónak nem a Tár szó hanem a Tavar a gyökere. Száz meg száz oklevélben váltva találjuk, "Magister Tavarnicorum Regalium, " nem különben "Magister Tavernicorum Regalium. " Hidjetek állításomnak, mert tapasztalásból beszélek. Kézai Simon (és már előbb jóval a Váradi Regestrum) a mai Fehérvármegyei Tárnok falút és völgyet TAWARNVC néven emlegeti. Így nevezik a régi oklevelek is. A Tárnok név tehát olyan rövidítés, mint p. o. Metszek = Mitteszek; Ettem- Evettem. és a t. A mai Társzekér is hajdan Tárghszekér volt, és a t. Történt Dolgok ezek, melyeket hiteles tanúságokkal a Nyelv Történetéből támogatni lehet.

Honnan értjük meg tehát a Tavar, Tár Szó jelentését? Igazán megfogy itt tudományunk, ha tudjuk is, hogy Rogerius, Thuróci, és Istvánfy szerént a Tavernicus hajdan Camerarius saby is Thesaurárius volt. Ellenben ha a Palóz TAVER formára, mely a Latán névben most is fenforog, figyelmezünk, hamarább szemünkbe ötlenek a Lapponiai Nyelv Szókönyvében (Lexicon Laphonicum. Holmiae 1780. 4? pag. 400.) Íme, a sorok: TAWER=Thesaurus; TAWER-ATS, diminutivum" Van nálunk is Fi-ats-ka, Kul-ats, Gubats és a t. kicsinyítő ATS forma. Azonban a Taver és Tavar hajdan Thesauri Productor-t is jelenthetett, és ekkor Tav volt a gyökér Thesaurus jelentéssel, és a t. De ez csak annak elhitetésére szolgáljon, amit feljebb mondottam, hogy tudniillik az Éjszaki Atyafiságos Nyelvek néha a Palóc Nyelvet állítják elő. Közönségesen mondhatom: hogy Révai halála óta a Magyar Nyelvnek tudós esmérete, mely mindenek felett, és főképpen a Nyelv belső Történetén épülhet, igen keveset ment odább. Tanulni kellene a Magyar Nyelvet azoknak is kik tudatlanul újítanak; azoknak is kik tanítják (bár úgy volna!) a Nemzeti Nyelvet.

Most állunk már ott, hol megérthetjük Herodotusnak (I, 57.) igen fontos helyét a Pelasgusokról és azoknak nyelvekről. "Jam PELASGI (így ír a Magyar Históriának tiszteletre méltó Kut föje) quanam lingua vsi sint, pro certo adfirmare non possum. Sed si fas est coniecturam capere ex his, qui etiam nunc supersunt Pelasgi, qui supra Tyrrhenos Crestonem oppidum incolunt, qui eam terram olim, quae nunc THESSALIA vocatur, habitaverant, finitimique per id tempus fuerant eorum, qui Dorienses hodie nominantur; item ex illis Polasgis, qui PLACIAM et SCYLACEN in Hellesponto condiderunt, qui cum ATHENIENSIBVS vna habitaverant; sivc quae sunt alia oppida, quae nomen mutarunt: Ex his si coniecturam capere fas est, BARBARA LINGVA VSI SYNT PELASGI. (Nem voltak tehát Görögök) Quod si igitur cadem ratio fuit uvniurcrsi Pelasgici generis, statuendum fuerit: Atticum populum, CYM SIT PELASGIC1 GENERIS, ex quo in Hellenum nomen transiit, simul Linguan suam dedidicisse, et cum Hellenum lingua, permu asse. Et enim neque Crestoniatarum lingua cum ullis eorurn, qui nunc circum habitant, consentit, neque PLACIANORVM; inter ipsos autem conuenit: et Satis adparet, servasse vtrosque eamdem sermonis formam, quam secum adtulerant, quum in has, quas nunc incolunt, regiones immigrarunt" Ha tudjátok, hogy a Plauci, Placi, Palaci, Planci, Ploci és a t. Nevük a Palócnak nevei, értitek, hogy a Pelasgusok Herodotus szerint Palóc Nyelvet beszéltek.

Hogy éppen most a pelasgok milyen nyelven beszélnek, biztosan megerősíteni nem tudom. De ha szabad kikövetkeztetnem azokról, akik most is mint pelasgok élnek, akik a " Tyrrenek fölötti Creston városban laknak, akik hajdan azt a földet lakták, amit most Thessaliának hívnak és abban az időben szomszédosak voltak azokkal, akiket ma Borienseseknek mondanak, éppígy azon pelasgokról, akik Placiát és Scilacent Hellespontosban alapították és együtt laktak az athénekkel vagy más olyan városok, melyek nevüket megváltoztatták, mindezekből, ha szabad kikövetkeztetnem? Barbár nyelven beszéltek a pelasgok. Ha tehát ilyen megfontolásból az egyetemes pelasgok népe voltak ők, ezt kell megállapítani: az attikai nép, tulajdonképpen pelasgi nép, hellén nép lett, egyben elvesztette saját nyelvét és a hellénekkel együtt hellén nyelvre tért át. Mert sem a Crestoniatarok nyelve nem egyezik a környékükön lakóékkal, sem a Placionosoké. De ezek egymás nyelvét megértik: ebből elég világos, hogy mindkettő megőrizte azt a nyelvet, melyet magukkal hoztak, és nem vették át a területre bevándorlók nyelvét.

Olvassuk Herodotusnak (I. t. 104. l052) eme sorait is: "Ibi tum Medi cum Scythis congressi, praelioque superati, Asiae Imperium amise runt; Scythae vero universa Ásia sunt potiti. Inde Aegyiptum versus intendebant viam: sed Syriam Palaestinam ingressis occurrens Aegypti Rex Psammitichus, muneribus precibusque effecit, ut ulterius non progrederentur. Ubi regredientes Ascalonena venerunt, Syriae oppidum; maxima Scytharum parte sine maleficio pratergressa, Pauci ex illis, pone sequentes. Veneris Coelestis templum DESPOLIARVNT eorumque semper posteris, inflisit dea (muliebrem morbum) ita quidem: ut etiam Scythae dicant, ob hanc causam morbo hOC hoc laborare illos, et apud se ab adeuntibus Scythicam terram conspicí, quo pacto adfecti sint, guos ENAREAS Scythae adpellant.

Mostanig tudós világ, sőt a halhatatlan érdemű Heyne is (Commentationes Societatis Regiae Scient. Göttingensis. Clas. Hist. Et. Phil. Tom. I. Göttingae 1779. 4. pag. 28- 44) azt vélte, hogy az ENERAS szó Szittya neve a prédálóktól nyert Betegségnek: pedig olvashatni minden Görög Szó Könyvekben, hogy arma, exuuiae, Spolia, milites, Spoliorm detractores (Sajnos a görög írásokat nem tudom reprodukálni)

Scytae Spolitatores, mint Prédáló Szittyák. A Palóc nevet éppen így magyarázzák számos Lengyel írók. - Mondthatnék itt a Philistaeus, Enareas Szittya, és Camparus Nyavalyáról valamit, de ismét elvágnám vele a fonalat. Most tehát inkább hallgatok.

Ott akkor a médek a szittyákkal harcba bocsátkoztak s a csatát elveszítve elhagyták Ázsiát, a szittyák pedig elfoglalták egész Ázsiát. Aztán Egyiptom felé indultak, de Syriába, Palestinába érve, Egyiptom királya, Psammitichus ajándékokkal és könyörgéssel elérte, hogy ne menjenek tovább. Mihelyt azonban Ascalon-ba értek, egy Szíriai városba a szittyák tömege minden kártevés nélkül a város mellett tovább ment, néhány hátul menetelők azonban Coelestis Venus templomát kifosztották, illetve nőutódaikat az istennő bizonyos női - betegséggel sújtotta. A szittyák is elmondják, s hogy azokat a szerencsétlen szittya nőket, akik abban a betegségben szenvednek, azok akik az ő jelenlétükben Szittya földet meg szeretnék nézni, így szólítják meg. Íme, a kiszáradottak!"

Úgy, de volt-e igazán Prédáló Szittya nevet viselő Szakasza a Szittya Nemzetnek? Arriánus (L. IV. cap. 5. írja: "Haud multo post Legati a REGE Scytharum ad Alexandrum veniunt, factum excusaturi: non esse ei illata arma COMMVNI totius Gentis Scythiae CONSILIO, sed ab iis, qui LATRONUM more ex RAPTU viverent. " Ezen Görög Szavaknak jelentéseik: Räuber, Plünderer; Räuberey; Räuberische Gesellschaft; Rauben, Plündern, és a t. régen esmértetnek. Ha tehát ezeket mondanám: Scythae Laestrygones, Pelasgi Laestrygones, Scythae Enareas, Palóc Szittyák, Palóc Pelasgusok és a t. egyet mondanék. Ott vagynak az Odysseának (X. 80. seqq.) Olasz Országi Laestrygonesei, hol nem messze az Odysseának (XII., 60, 61,) Olasz Országi Planctái (mi az a Petrae Errantes?) laktak. Ezen környék mellett volt Virgiliusnak is (Aen. IX, 716.) INARIME, helyesebben ENARIA és ENARIME helye. Az lliásnak (II, 783.) szavait is Enarime vagy Enareas - nak kell megigazítani. Így lassanként (mert minden idővel érik) érteni fogjuk Homerusnak több mostanig nem értett helyeit, és elhisszük: hogy Homerus Planctái és Herodotus Placusai valóban Palóc Szittyák, vagy is Palóc Pelasgusok, azaz Palóc Pártusok voltak. Elhisszük hogy a Pelasgusok kétségen kívül Palóc Nyelvet (és nem Görögül) beszéltek.

(Nem sokkal ezután a szittyák királyától követek jöttek Alexanderhez a megtörtént dolog miatt mentegetőzni, ők nem az egész szittya nép közös elhatározásából létesített hadseregéből jöttek, hanem azok társasából akik zsivány szokás szerint rablásból élnek.)

Ne véljétek mindazonáltal, hogy a mi Palóc véreink oly értelemben voltak volna Rablók, Prédálók, vagy talán éppen Gyilkosok, mint sokan gondolni hajlandók. Most is, hajdan is, a Prédálás nem szokatlan a Katonák között. Ellenben Béla Király névtelen Jegyzője (cap. 1 Schwandtneri SS. Rer. Hung. edit. Vien. fol. Tont. 1. pag. 4.) így ír a régi Magyarokról: "Quando cnim Scythici victoriam habebant, nihil de PRAEDA volebant, vt moderni de posteris suis, sed tantum modo LAVDEM exinde quaerebant. " -Ezt írja Bölcs Leó Görög Fejedelem is Tacticájában (Kollár oh. cit. Pag. 33.) Atyáinkról: "Posteaquam vero hostes suos in fugam verterint, omni alia cura deposita, tergis eorum assidue inhaerent, tota mente animoque in persequendis defixí. NEQVE ENIM QVMADMODVM ROMAN1, CETERAEQVE NATIONES SATIS 1LLIS EST rnoderate insequi, ET FVGIENTIVM OPES DIRIPERE; verum tamdiu illis incumbunt, donec internecione deleant: quem in finem omni arte, conatuque vtuntur. " Ilyen bizonyságtétel a tudós és szövetséges Görög Császár szájából agyon ver ezer meg ezer klastrom falai között lakó tudatlan régi Barát írót kik Atyáinkat az Emberi Nemzet Sepredékének festették a nélkül, hogy őket esmérték volna. A Palóc törvény nem volt ilyen kemény hanem megengedte vizsgálni ütközet után és alatt is, az Ellenség Sajátját. Itt fekszik a PRÉDÁLÓ, vagy is PALÓC névnek igazi feneke. A Magyar nem prédált, hanem mai szólás mód szerént REQVIRÁLT. De volt még is annyi esze, hogy a Kincset (ezt most is mindegyik ellenség elvinné) meg nem vetette.

(Amikor ugyanis a szittyák győztek, semmit sem akartak a hadizsákmányból kérni úgy, mint modern utódaik, hanem csak győzelem, dicsőségét.)

Miután pedig ellenségeiket futásra késztették, minden más gondot félretéve, állandóan azok hátán csüngve, egész szívüket és akaratukat azok üldözésnek szentelték. És nem úgy, mint a rómaiak és a többi nemzet, hogy elég őket mérsékelten nyomon követni, a futók erejét szétszakítani, hanem addig kell rájuk rontani, még a lemészárlással el nem pusztulnak: s ezt a módszert minden ügyességükkel ösztönösen használják.)

Számtalanszor hallottuk mi oskoláinkban, olvastuk könyveinkben, hogy Atyáink prédálni jártak Európának különbféle országaiba, holott a fen maradott Kevés írókból is lehet bizonyítani, hogy ők soha el nem hagyták Hazájukat, hacsak vagy mint szövetségesek más külföldi Nemzetektől meg nem hívattak vagy pedig mint megbántatott Felek (p. o. és megtagadták tőlük a kikötött adót) torlani nem mentek a Sérelmeket. Számtalanszor hallottuk Oskoláinkban, olvastuk könyveinkben, hogy nyers húst ettek Atyáink; hogy pásztorok, hogy halászok, hogy vadászok voltak Atyáink. Igaz, meg itták szükségben a Ló és Tehén Tejet, de éppen ezért őket Éhséggel nem igen lehetett az Ellenfélnek gyötreni. " Comitatur eos (így ír Bölcs Leó Görög Császár, op. cit, pag. 29.) animalium magna multitudo, EQVORVM, EQVARVMQVE, item BOVM ac VACCARVM ARMENTA, tum ESCAE, tum LACTIS POTVS vausa, simul etiam vt Frequentiae Amplitudinisgue Castrorum speciem Praebeant. "

(Kíséri őket nagy csapat állat, kanca, ökör, aztán ételek, tejivásra, azért hogy emeljék a táborok forgalmának, tekintélyének külső megjelenését.)

Vadásztak is első gyermekségektől fogva, mivel a Nyilazás Fő Mestereinek állandó gyakorlásban kellett élniük a háború esetére. Halat is ehettek, de hiszen mi is megesszük, és más Nemzetek is megeszik a Halas ételeket. Azonban ilyen munkákat, mint a Földmívelést és Ló vagy Marha őrzést számtalan Szolgáik és Jobbágyaik által gyakoroltatták. Te ezután, mint az én nagy tiszteletre méltó Barátom, Tiszt. Tudós VIRÁG BENEDEK, régen intett bennünket, A PÁRDUCOS FÉRFIAKAT KÜLÖNBÖZTESD MEG a Magyar Nép Szolgáitól, és A GUBÁS EMBEREKTŐL. De azt is megjegyezd, hogy a legnemesebb ellenség háborúja is, távol levén a barátságos látogatástól természete, gyászos sebeket ejt; és hogy a Magyar Zászlók alatt hajdan is több nemtelen, mint nemes katonáskodott. "Exercitum (így ír Justinus a Pártusokról Lib. XLI. cap. 2). non ut aliae gentes liberorum, sed maiorem partem servorum habent. " Ha a zsidó Chatah = accepit, abripuit; ha Nechethah= captus est: úgy nem éppen hihetetlen, hogy Móses Khetaeusai más néven Palócok voltak, és a t.