20240416
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 március 22, csütörtök

Magyarok VIII. Világkongresszusa 2012.08.15-20.

Szerző: MVSZ Sajtószolgálat

Március 17-én, Budapesten ülésezett a Magyarok Világszövetségének Elnöksége. A testület fontos nemzetpolitikai kérdésekről folytatott vitát, fogadott el határozatokat és állásfoglalásokat. Az Elnökség felhívással fordult a világ magyarságához, amelynek szövegét sajtószolgálatunk már közzétette, kérvén, hogy egy emberként vegyék védelmükbe Magyarországot, annak népét és kormányát.

MvszAz MVSZ Elnöksége a Patrubány Miklós elnök, dr. Léh Tibor térségi alelnök, és Szász Zoltán által megszövegezett felhívást fogadta el. A Védjük meg Magyarországot! című felhívás Magyarország, annak népe és Orbán Viktor vezette legitim kormánya védelmére hív minden magyar embert és magyar szervezetet. A teljes szöveg a világhálón olvasható, és ahhoz  bárki on-line aláírással csatlakozhat.

Nagy várakozás előzte meg az ülés tárgysorozatán szereplő tagfelvételt, hiszen első ízben járt el a testület az MVSZ új alapszabálya szerint, amely úgy rendelkezik a tagfelvételről, hogy az országos tanácsok és a megyei szervezetek ajánlása alapján az Elnökség dönt. A huszonnyolc tagjelölt között szerepelt Budaházy György is, aki ebből az alkalomból lakhelyelhagyási engedélyt kapott, így személyesen jelen lehetett az MVSZ Elnökségének ülésén, kifejthette nézeteit, és válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Az Elnökség, több mint egy órás, időnként éles vitát követően, Patrubány Miklós egyértelmű támogató felszólalása  után, nyílt szavazással, a jelenlevők egyhangú szavazatával felvette őt az MVSZ tagjai sorába.

A Magyarok Világszövetségének Elnöksége véglegesítette a Magyarok VIII. Világkongresszusa időpontját: 2012. augusztus 15-20. A Magyarok VIII. Világkongresszusát várhatóan ezer küldöttel hívja össze a Magyarok Világszövetségének Küldöttgyűlése. Közülük ötszázan népképviseleti elv szerinti, azaz alsóházi küldöttek, további ötszázan alanyi jogon, azaz a magyar nép szolgálatában szerzett érdemeik, betöltött tisztségeik alapján válnak felsőházi küldötté. 1996-ban, az MVSZ ugyan rendelkezett állami költségvetési támogatással, ám abból nem futotta a Magyarok IV. Világkongresszusának megszervezésére. Ekkor Horn Gyula a miniszterelnök rendelkezésére álló keretből folyósította azt a 40 millió forintot, amelyből lehetővé vált világkongresszus megtartása. Az Elnökség döntött arról, hogy most is a miniszterelnökhöz fordul, és kéri a Magyarok VIII. Világkongresszusának támogatását, hiszen a Magyarok Világszövetsége 2000. decembere óta arra kényszerül, hogy költségvetési támogatás nélkül végezze nemzetszolgálatát. Az Elnökség a Magyarok VIII. Világkongresszusának főszervezőjévé felkérte és kinevezte Oláh Istvánt, az MVSZ Heves Megyei Szervezetének elnökét, az egri fertálymesteri testület al-kapitányát. Az augusztusi világkongresszuson a nemzetstratégiai konferenciákat szakmai konferenciák egész sora egészíti ki, várhatóan tizenkettő. A Magyarok VIII. Világkongresszusának címe Jövő a Szent Korona jegyében. Legfőbb feladata pedig a nemzet magyar meghatározásának kimunkálása, és egy olyan gyökeresen új magyar nemzetpolitika körvonalazása, amely tartósan emelkedő pályára hivatott helyezni a fél évezrede hanyatló szakaszát élő magyar nemzetet.

Az Elnökség aggodalommal  értesült arról, hogy a világhálón közzétették Csoóri Sándornak – aki 1992-2000 között volt az MVSZ elnöke – 6-os kartonját. Az elfogadott nyilatkozat, amelyet sajtószolgálatunk a későbbiekben teljes terjedelmében közzétesz, leszögezi „Ha a Világszövetség elnöki posztjáról 2000-ben történt távozása óta voltak is súlyos és nyilvános összeütközések közöttünk, azt azért sosem feltételeztük, hogy kommunista ügynök lett volna.” „Felszólítjuk tehát Csoóri Sándort, nyilatkozzon az idézett hír és dokumentum valódisága tekintetében” – zárul a testület nyilatkozata.

A májusban sorra kerülő tisztújító küldöttgyűlés előtt, az egyes országokban és Magyarország megyéiben február 16-án lezárult küldöttválasztó közgyűlésekkel kapcsolatban felmerült teendőket is feldolgozta az Elnökség. A Magyarok Világszövetségének elnöki tisztére három személyt jelöltek: Patrubány Miklóst, az MVSZ jelenlegi elnökét, Rácz Sándort, az MVSZ tiszteletbeli elnökét és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest.

Az idén, Trianon 92. évében, június 9-én szombaton szervezik Versailles-ban az összmagyar megmozdulást. Amennyiben a hatóságok nem engedélyeznék annak a Trianon-palota előtti megtartását, úgy Versailles valamelyik közterén jelentenek be tüntetést. Az MVSZ Elnöksége felkérte franciaországi főszervezővé dr. Léh Tibort, az MVSZ franciaországi országos tanácsának elnökét. Az utazásokkal kapcsolatos főszervezői teendők ellátására pedig felkérte a stuttgarti Szegi Oszkárt.

Forrás: MVSZ Sajtószolgálat

[Szerkesztő: Milyen érdekes, hogy amióta nem egy ügynök az MVSZ elnöke, pontosan azóta, tehát 2000 óta egy fillért támogatást sem kap a magyarság egyetlen hiteles nemzetközi szervezete... Ellenfeleink persze nem adták fel, folyamatosan próbálkoznak, most például ezt a Semjén nevű izét akarják az elnöki tisztségbe segíteni - még belegondolni is undorító.]

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások