20240419
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2012 december 14, péntek

A Váralja Szövetség álláspontja

Szerző: Váralja Szövetség

Álláspontunk a fizetős felsőoktatás bevezetéséről       (10 érv a tandíj ellen)

Váralja Szövetség

Tisztelt Közvélemény!

A kormányzat múlt héten kiszivárgott, majd az Oktatási Államtitkárság által hivatalosan is megerősített, felsőoktatási képzést érintő reformját rendkívül elhibázottnak, összességében rossz oktatáspolitikai koncepciónak, a helyzet csupán átmeneti jellegű „orvoslásának" tartjuk.

Mint ismeretes, a kormányzat az államilag finanszírozott képzési helyek számát a 2010-es szint ötödére, 56 ezerről mindössze 10480-ra (!) csökkenti a következő tanévre vonatkozólag. Az elképzelés valamennyi képzésen – ideértve a műszaki, orvosi, agrár terülteket is – komoly érvágást jelent a tanuló nemzedék számára.

Mivel mostantól 100 hallgatóból 84-nek fizetnie kell tanulmányaiért, kijelenthetjük: Magyarországon bevezetik a fizetős felsőoktatást.

A Váralja Szövetség az alábbi súlyos szakmai érvek miatt a tervezetet elhibázottnak, rendkívül károsnak és elfogadhatatlannak tartja:

  1. A tandíj zsákutca, mivel ezáltal a jómódúak kiváltságává válik a tanulás és a tudás – ami különösen egy olyan országban elfogadhatatlan, ahol alig létezik középosztály, s ahol minden harmadik ember a létminimumon vagy az alatt él;
  2. A magyar innováció nemzetünk legendás komparatív előnyeinek egyike. Mi azt gondoljuk, a jövő nemzedékek műveltsége és képzettsége által még több érték szabadulhat fel nemzetünk és az egész emberiség javára;
  3. Nemzetközi példák bizonyítják, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatás –szükséges átalakításokkal – sikeresen, eredményesen képes működni (pl. finn modell);
  4. Tévedés, hogy a felsőoktatás színvonala a tandíj által javulhat. Mivel egyetlen férőhellyel sem lett kevesebb, azok csupán fizetőssé váltak, ezért a felsőoktatás színvonala nemhogy nem fog javulni, hanem valójában lényegesen romlani fog – a fizetős helyeken ugyanis már hosszabb ideje terjedőben van az a vélekedés, amely szerint „aki fizet, annak a diploma jár";
  5. A tudás hatalom. A fizetős felsőoktatás tovább szilárdítja a jelenlegi posztkommunista elit helyzetét, biztosítva annak újratermelődő képességét;
  6. A koncepció egy olyan kormány intézkedéseire hasonlít, amelyet a népharag 2010-ben elsöpört, s amely felsőoktatást fizetőssé tevő intézkedését a társadalom demokratikus módon, népszavazás útján 82%-os egyetértéssel utasított vissza;
  7. A diákhitel is hitel, ami csupán időbeli eltolódását eredményezi a tandíj megfizetésének (kivéve, ha az állam azt átvállalja). Mivel várhatóan tömegesen lépnek be a rendszerbe, ezért a diákhitel gazdasági okok miatt összeomolhat, a rendkívül alacsony kamat a költségvetés tarthatatlanságát idézheti elő – így akár néhány éven belül elveszíthetjük mindazt a vámon, amit a réven nyertünk a felsőoktatásbeli megszorító intézkedések megtakarításai által;
  8. Nem elfogadható, hogy a gazdasági szféra érdemben beleavatkozik a magyar oktatásügy átalakításába. Ha országunk sanyarúságának konzerválása helyett a többé fejlődés útját választjuk, akkor a magyar oktatásügyet nem transznacionális tőkés vállalkozásoknak, hanem a nemzetstratégiai irányelveknek kell meghatároznia. Az oktatásügy legyen állami monopólium!
  9. A fizetős felsőoktatás tovább gerjeszti az így is robbanásszerűen emelkedő kivándorlási hullámot, amely az ország elnéptelenedését, etnikai szerkezetének megváltozását fogja előidézni, veszélyeztetve ezzel az ország működőképességét;
  10. Számunkra az sem mellékes, hogy a jelenlegi kormánypártok a választások előtt mindvégig az államilag támogatott felsőoktatás elkötelezett képviselői voltak.

A fentiek tudatában arra kérjük Magyarország Kormányát, a nemzet akaratát figyelembe véve és kötelező erejét tiszteletben tartva vonja vissza a felsőoktatást lényegében fizetőssé tevő intézkedését.

Az ország nehéz helyzetbe került, az elmúlt évek, évtizedek, több mint fél évszázad erősen meggyötörte úgy hazánkat, mint népünket. De a jövő nemzedékek érdeke mindennél előbbre való! Ahogy a nagy oktatáspolitikus, a Váralja Szövetség oktatáspolitikai célkitűzéseinek példaképet adó Klebelsberg Kunó mondta: Trianon után az oktatásügy hadügyi tárca. Kívánjuk, követeljük, hogy így legyen!

Budapest, 2012. december 13.

Váralja Szövetség

-------------------------------------------

Váralja Szövetség Hírlevele
Szabadon terjeszthető! Ha továbbküldi, megköszönjük!
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Beküldte: Domrova Éva

Hozzászólás  

#2 Kaposvár, Ezredév u 8.NTK Horváth Sándor 2013-01-21 10:29
Először is -
Egyetértek a helyzetértékeléssel. Másrészt nem szabad eltekinteni a kötelezettségektől,az állami ösztöndíjnál, mert ez a háttérben lévő nemzetellenes attitüde provokációja. Ebben a kérdésben a kormány és a társadalom elvárása azonos.
Javaslat a szerkesztőknek! Ne állítsa provokációk célkeresztjébe a hozzászólókat bizalmas adataik kérésével!
Vagy bátorságpróba itt a hsz?
A háttérben támadások érik a neten a nemzeti címeket!
üdv.alex.
#1 VácBodor Attila 2012-12-15 13:55
Szerintem a tandíj bevezetésének van jó oldala is és az nagyobb mint a rossz. Igaz az elfuserált közoktatásunknak, már mindegy, hogy hogyan toldozgatják foldozgatják
Aki meg hitelt vesz fel azok után, ami ma a világban kiderült a bankokról, megérdemli a sorsát.
Felesleges a felsőoktatásban rengeteg beképzelt, okosnak látszó, magát ellátni képtelen idiótát képezni.
Számítógép, kütyük, nyomkodjuk, küldözgetünk, megfogalmazunk, kinyomtatunk értelmetlen szövegek tömkelegét, amit nem lehet megenni, felvenni stb. A többség ezt tanulja meg, de profi szinten.
Nem beszélve arról, hogy a tudomány már rég bizonyította rengeteg olyan tétel hamis voltát, amit még ma a felsőoktatásban tanítanak.
Mert ma a felsőoktatásunkból kikerülök java része még egy sárgarépát sem ismer föl a természetben, hogy kihúzza ha éhes. A csirkéről azt hiszi a nylon zacskó fedi, nem is beszélve arról, ha le kéne vágnia és abból étket készíteni. Szakemberekre, okos, szorgos munkás kezekre lenne szükség, akik tudják és képesek csinálni is, mert értéket a munka teremt és nem a duma, amit megtanulnak. Ugyanis mindent meg tudnak magyarázni, mindenkit, aki tanulatlanabb le tudnak nézni és alázni, azt nagyon jól megtanulják. Nagy az önbecsülésük. Tisztelet a csekély hányadú kivételnek
Igaz a törvény meghozatalával, ezek után már csak az tanulhat, aki meg tudja fizetni, de kérdem én: van értelme ezt megtanulni?
A költő mondja: "Bár felül a gálya, de alul a víznek árja, de azért a víz az úr"
Ha mindenki gálya akar lenni, miben fognak azok a gályák hánykódni? Szárazra kerülnek és nem tudják feladatukat betölteni. Minden, ami cél nélkül van a teremtésben, csak idő kérdése megszűnik létezni, mert léte értelmetlen. Így, vagy úgy, trágya lesz belőle a teremtés trágyadombján, hogy így nyerjen értelmet léte.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások