20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2013 augusztus 09, péntek

Rendkívüli Közlemény – NEMZETGYŰLÉS

Szerző: Kásler Árpád

2013. augusztus 1-jén 11:00 órakor a Teve utcai Rendőr-főkapitányságon bejelentettem 2013. augusztus 19-én 09:00 óra és 2013. augusztus 20-án 21:00 óra közötti időre, a Budapest,XIV. kerület Regnum Marianum kereszthez (Hősök terétől öt perc gyalogút) összehívásra kerülő Nemzetgyűlést azzal, hogy amint nyilvánossá válik, az augusztus 20-i hivatalos állami ünnepség helyszíne, a tömeg szervezett formában átvonul és csatlakozik az ottani tömeghez.

Az ellenünk cselekvők és szervezkedők megtévesztésére, kénytelen voltam meghirdetni azt, hogy az április 21-én, húszezer ember részvételével megtartott „Összefog A Nemzet” Gyülekezőn augusztus 17-re kihirdetett Nemzetgyűlést október közepén fogjuk megtartani. Mint Önök is értesülhettek róla, politikai pártok már megtették az előkészületeket, hogy őszire rászervezzenek, addig a „jól megérdemelt” szabadságaikat töltik az „elitek”.

Így cselekedve minimálisra csökkentettük az ellenünk szervezőknek az esélyeit. Mint tudhatják Önök is, április 21-re, könnyebb támadási felületet biztosítottunk, mert elegendő idejük volt rá, hogy ránk szervezzenek több eseményt is, illetve az Adj Gázt motoros felvonulást, megpróbálták összemosni a mi Gyülekezőnkkel és a Hősök terén lévő fegyelmezett, jogkövető magatartást folytató magyar állampolgárokat neonáci tüntetésnek igyekeztek feltüntetni.

Az elmúlt hónapok eseményei azt bizonyítják, hogy rohamosan felgyorsították a kilakoltatásokat és végrehajtásokat. Addig, míg korábban több év is eltelt egy végrehajtás foganatosítására, ez most lecsökkeni látszik három hónapra. Olyan méreteket öltött a magukat betegre aggódók és az országból elmenekülő kifosztottak száma, hogy tovább nem halogathatjuk a Nemzetgyűlés összehívását.

A Felvonulási Téren a Regnum Marianum kereszt mögött ideális helyet választottunk. Óriás fák árnyékában, védve leszünk a tűző naptól mindaddig míg a kritikus létszám felfejlődik. Ez a végső esély, hogy a népakarat érvényt szerezzen a jognak és a jogállamiságnak. Február 9-től hosszú utat tettünk meg. Rengeteg tapasztalatot szereztünk és felismertük, hogy sokan vannak akik látszólag nemzetmentésben gondolkodnak, de valahogy mégis az uszítást és a megosztást táplálják. Viszont rengeteg tisztességes ember tudott ez idő alatt egymásra találni, akik képesek lesznek érvényt szerezni akaratuknak. Minket nem a bosszú hajt, nem valaki és nem valami ellen jött létre A Haza Nem Eladó Mozgalom, hanem valamiért. Ez a méltóságukért, a jogbiztonságért és a jogállamiságért kiálló emberek békés forradalma lesz.

Csak Önök tudják elérni azt, hogy a tudatos kritikus létszámú tömeg létrejöjjön. Sok mindent megtettünk eddig a cél érdekében, de egy valamit mi sem tudunk megtenni. Azt, hogy más helyett is ott legyünk. A Nemzetgyűlés létszámától, az ott megjelentek tudatosságától és elszántságától függ az, hogy azonnali hatállyal véget vetünk-e a kifosztásunknak. Nem csak a „devizahitelesek” kifosztásáról van szó, hanem a kisvállalkozók, a munkavállalók kifosztásáról, Magyarország kirablásáról. Arról, hogy van egy réteg Magyarországon, aki törvényen felülinek gondolja magát.

Aki eljön az maradjon is ott éjszakára, maradjon ott addig, ameddig szükséges, addig míg felfejlődik a kritikus tömeg. Az aki úgy gondolja, hogy lelkiekben elég velünk lenni, az önmagának hazudik elsősorban. Mindenkinek el kell jönni! A vidékieknek kell megmenteni az országot, mindaddig míg a fővárosiak is csatlakoznak. Puskás Ferenc annak idején megmondta, „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.” Puskás után szabadon, „kis támogatottság kis eredmény, nagy támogatottság nagy eredmény.” Hát tegyenek róla, hogy nagy eredmény legyen.

Az események egyre inkább felgyorsulnak, ezzel egy időben a személyemet ért nemtelen támadások száma és mértéke is. Ez teljesen normális egy nem normális világban. A hatalom nem tud mit kezdeni egy tiszta mozgalommal, a törvények mellettünk állnak. Marad a lejárató hadművelet. Minden előadásomon elmondom, hogy egy órát biztosítok kérdések feltételére, (kivétel, ha két előadás van egy napon és kevés az idő közöttük) bárminemű kérdést feltehetnek, a legintimebbtől a pénzügyekig. Nincs mit és nem tagadok semmit. A közelmúltban közzétették, hogy CIA ügynök vagyok, azért éltem Amerikában hat évig. Én tényleg ügynök, a magyar nemzet ügynöke vagyok, ha lehet így fogalmazni. A művésznő által közzétettekre, annyit reagáltam, hogy őrizzék meg a méltóságukat, mert ha azt elveszítik semmijük sem marad. Ami a doktori címet illeti, sohasem használtam, nem vagyok az és kiráz a hideg tőle, ha az adósok ledoktoroznak. Szerintem a természetes józan ész többet ér bárminemű címnél. Nem tartok attól, hogy alaptalan, értelmetlen és igaztalan állítások veszélybe sodorják a Mozgalmat, mert amit abban a levélben olvashatnak, nélkülözi az igazság szikráját is. Csak sajnálatomat tudom kifejezni miattuk, mert ettől sokkal többre lettek volna érdemesek. Aki erre meginog, az nem állt biztos lábakon, ez is egy szűrő, a természet rendje működik. Arra kérem Önöket is, hogy őrizzék meg higgadtságukat és csak tisztességgel, méltósággal válaszoljanak az ilyen kirohanásokra, ha válaszolnak. Csak bízni tudunk abban, hogy egyszer mindenki visszatalál a jó és helyes ösvényre, mi várni fogjuk az eltévelyedetteket is.

A további értesítésig mindenki vegye ki a részét és hirdesse, hogy 2013. augusztus 19-én 10:00-tól, több napon keresztül, NEMZETGYŰLÉS lesz Budapesten, kezdjék meg a buszok szervezését, hogy azok is eljussanak, akik már teljesen ki lettek fosztva.

Tisztelettel, Kásler Árpád.

Nemzetgyűlés szórólapok itt!

Hozzászólás  

#32 ORBÁN A VALÓDI HAZAÁRULÓ!!!Pálos Trend 2018-11-21 13:21
"Kedves" Orbán Viktor miniszterelnök "Úr"!

A rózsadombi diktátum óta nyílt titok, hogy sehonnai bitangok százezreit akarják a magyar NEMZETTESTBE oltani!
Itt most naprakész trükkjét mutatom be a Patkányforradalom unokái által működtetett egyik legnagyobb ómigráns betelepítő cégnek (Intrum Justitia! - ami manapság már csak INTRUM néven szedi áldozatait!).
Fontos megjegyezni, hogy Trianon második felvonása most zajlik a bankok és a Soros féle idegenszívű spekulánsok Jézus gyilkos fajtája által, akik már egyszer sikeresen felkoncolták Magyarországot!
Ezért sürgős ezt az újabb kivégzési kísérletet immár hathatós tettekkel, azonnali hatállyal meg is akadályozni…
Mindenki megtudhatta, hogy az ERSTE eladott 20 MILLIÁRD forintértékben bedőlt követeléseket az INTRUM JUSTITIA nevezetű hírhedt pénzmosó bandának!
Az INTRUM vezetője Felfalusi Péter !!!
Az Intrum kiíratja árverésre az ingatlant!!!
...és Felfalusi Péter másik cége a Lakóingatlan-Forgalmazó Kft!!! az árverésen megveszi!!!
Ja és a végrehajtó elfelejti kiértesíteni a tulajt az árverezésről!
Ma már százával vannak, akiknek elárverezték az otthonát és mindenütt ez a tetű jelentkezik „vevőként”!
Ezek a manőverek mintha választások után hatványozottan fordulnának elő!
Létezik, hogy ÚJ USRAHELL megteremtésén munkálkodik a jelenlegi kormány is a Rózsadombi Diktátum ránk erőszakolt pontjai szerint… vagy ÉN LÁTOK RÉMEKET?!...- és nincs összefüggés az új honfoglaló telepesek százezres lélekszám ugrásával?!
Mindennemű segítségét és közreműködését alig várom egy világraszóló, de ugyanakkor csak a magyar szíveket megdobogtató hétvégi nemzetközi sajtótájékoztató keretében!

Baráti üdvözlettel: Pálos Trend
www.youtube.com/watch?v=AE-iz1UxKxk&t=8s
#31 JELENTÉS ORBÁN LAKÁSMAFFIÁJÁRÓL!Pálos Trend 2018-08-25 19:46
ORBÁN VIKTOR UNOKATESTVÉRÉNEK VALLOMÁSA A BANKÁRKORMÁNY LAKÁSMAFFIÁJÁRÓL ÉS AZ ISRAEL PARANCSÁRA ZAJLÓ MAGYARIRTÁSRÓL‼️‼️‼️

TALÁLKOZZUNK 2018. 11. 11-én 11.00-kor A HŐSÖK TERÉN GÁBRIEL ARKANGYAL VILÁGTARTÓ OSZLOPA ALATT!!!
Idegeneknek nem akarod odaadni a hazád, házad, otthonod? Akkor ott vagy!
Nem akarod, hogy a házadba hazátlan telepeseket telepítsenek? Akkor ott vagy!
Eleged van a rabszolgaságból? Akkor ott vagy!
Eleged van a kizsákmányolásból? Akkor ott vagy!
Eleged van a bankárkormányból? Akkor ott vagy!
Eleged van az öncélú burzsoázia törvénytelenségeiből? Akkor ott vagy!
Emberi jogaidat érvényesíteni akarod? Akkor ott vagy!
Vissza akarod kapni ellopott életedet? Akkor ott vagy!
Nem akarsz HAZÁNKBAN se ó és se új migráns telepest? Akkor ott vagy!
Nem akarsz kivándorolni uzsorás elnyomóink miatt? Akkor ott vagy!
Tisztességes munkáért európai béreket akarsz? Akkor ott vagy!
Ott a helyed Neked is ha eleged van abból, hogy vadidegen régi-új honfoglalók és kollaboráns hazaárulók lopják el Jó Istenünk hagyatékát!
JUSSUNK EL EGYÜTT KÖZÖSEN A CÉLIG!
Minden magyar embernek egyetlen közös célja egy valóban magyar Magyarországért; - csakis az ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS lehet!
MUTASD MEG A GYERMEKEIDNEK , hogy mi MAGOK VAGYUNK; - mert MAGYAROK vagyunk‼️‼️‼️
www.youtube.com/watch?v=tK--OjL_FNs
#30 Sértő?Remete 2014-04-25 11:23
[Törölve... Szerk.]
#29 Figyelmeztetésleszerelt 2014-04-24 20:15
Kedves Remete,

Honlapunk használati szabályait súlyosan sértő hozzászólásodat kénytelen voltam törölni magyarmegmaradasert.hu/nyitolap/honlap-tajekoztato/1678, magyarmegmaradasert.hu/nyitolap/honlap-tajekoztato/1677. További szabálysértéseid fölhasználói előjogod visszavonását vonhatják maguk után.
#28 Az én válaszomRemete 2014-04-24 14:17
[Törölve... Szerk.]
#27 Válasz Remete honfitársunk Kásler-párt című hozzászólásáraleszerelt 2014-04-23 19:39
Idézet:
...róla is hasonló véleményem alakult ki már a tevékenysége elején, mint Patrubanyról.
Belátom, hogy vannak, akik nemleges véleményt alkotnak honfitársaikról. Mi ezen a honlapon igyekszünk tartózkodni az efféle tevékenykedéstől.

Idézet:
elfelejtettetek alaposan utánajárni Káslernek
Érthetetlen, hogyan tudhatja valaki azt, hogy embertársa mit felejtett el. Sajnos nem áll rendelkezésünkre olyan erőforrás, amilyent a hírek vagy megcáfolásuk érvényesítése igényel. Azt közöljük, ami legjobb meglátásunk szerint szolgálja e honlap céljait, függetlenül attól, hogy mi a véleménye egyes olvasóinknak az anyag szerzőjéről vagy mondanivalójáról. Ez a kérdés már korábban fölvetődött és meg is lett vitatva a Kiszely István ügy megjelentetésekor (magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1835, magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1782, magyarmegmaradasert.hu/szerzok/o-sz/oszkatona/item/1951). Kétségtelen, hogy tévedhetünk. Ezért nyitjuk meg a hozzászólás lehetőségét, remélve, hogy ott honfitársaink kisegítenek bennünket értelmes viták keretében.

Idézet:
Nektek nem az számít hogy milyen fontosat ír vagy állít az illető, ha nem tetszik ahogyan írja, könyörtelenül kimoderáljátok! (Ez a jellemző rátok!)
Megalapozás nélkül ezen állítás első fele csak találgatásnak tekinthető. A második fele helytálló, kivéve azt, hogy a "tetszik" ige a szerkesztőség ízlését sejteti. Minden társadalomban vannak viselkedési normák. Úgy itt is. E honlap szabályait súlyosan sértő hozzászólásokat vagy részeiket nem tűrjük (magyarmegmaradasert.hu/nyitolap/honlap-tajekoztato/1678, magyarmegmaradasert.hu/nyitolap/honlap-tajekoztato/1677). Hogy ez esetleg jellemző ránk, azt elismerésnek tekintem.

Idézet:
Egy ilyen weblapot üzemeltetni mint ez, felelősség is!
Köszönjük. Tisztában vagyunk felelősségeinkkel.

Idézet:
A Kásler-féle valóságról is, volt lehetőségetek tájékoztatni a látogatókat, meg volt hozzá az alap a hozzászólásokban! De ti nem éltetek vele! (Ezzel sem.)
Amint azt már említettem, nem áll rendelkezésünkre olyan erőforrás, amilyent a hírek ellenőrzése igényel. Ugyanez vonatkozik a nemtetszéseket közlő hozzászólásokban megjelenő vádakra is.

Idézet:
Még Patrubanyira is visszatérve egy mondat erejéig: Kíváncsi volnék, míly magasságban leledzik az a küszöb, amely szinten még a ti fejetekben is felébred a gyanú, és egyszercsak fény gyúl a sötétség helyén?!
Tapasztalatom szerint, a gyanú küszöbe az egyén gondolkodását tükrözi. A tisztaszívű másokban is a becsületet látja, s emiatt jóhiszemű. Akinek saját cselekedetei becstelenek, az mindenkire gyanakszik. Az előbbi sokat szenved, de képes szeretni és jelentőségteljes életet élni. Az utóbbi kíméli önmagát a csalódásoktól, de képtelen szeretni vagy bármilyen jelentős személyes viszonyt fönntartani. Sötétség pedig ott van, ahol a világosságot már nem keresik, mert abban a tévhitben élnek, hogy azt már megtalálták.

Idézet:
...a magyarmegmaradasert.hu oldalon a szerkesztők tisztánlátásnak még a nyoma sem tapasztalható!
Tudtommal, az egyéni tapasztalat minőségét és mennyiségét az egyén fölfogóképessége korlátozza. Mindenki csak azt és annyit tapasztal, amit és amennyit képes észlelni.
#26 Véletlenül törölt hozzászólásleszerelt 2014-04-23 19:28
Honfitársak!

Egy hozzászólás visszavonás helyett véletlenül mindenestől törölve lett. Élnézést kérünk. Azt itt újra bejegyzem, kitörölve annak e honlap szabályait súlyosan sértő szakaszát.


# Kásler-párt — Remete

Olvastam az oldalatokon Káslerről is. Azért említem, mert róla is hasonló véleményem alakult ki már a tevékenysége elején, mint Patrubanyról. Több a Káslerrel kapcsolatos cikk is fent van itt, közülük erre esett a választásom (amely alatt most írok), részben mert amikor feltettétek a cikket, ti elfelejtettetek alaposan utánajárni Káslernek. És a hozzászólások miatt is ezt a lapot választom.
Az itteniek, hasonló az MVSZ-hez kapcsolódó lapjaitokon tapasztaltakhoz. Az első hozzászólónak például ezt írtátok: „/EGYES RÉSZEK TÖRÖLVE LETTEK VAGY ÁTÍRVA. LEGKÖZELEBB AZ EGÉSZ TÖRÖLVE LESZ HA HASONLÓ MODORBAN ÍRÓDNAK/ >Zoli”
Nektek nem az számít hogy milyen fontosat ír vagy állít az illető, ha nem tetszik ahogyan írja, könyörtelenül kimoderáljátok! (Ez a jellemző rátok!)

[Töröltem e hozzászólás 4. bekezdését. Kérem a kedves hozzászólót fogalmazza azt újra, ezúttal tiszteletben tartva e honlap szabályait. Szerk.]

Nem tudom megállni hogy megjegyezzem: Igaz ugyan, hogy ez a honlap a tiétek és azt tehettek vele amit csak akartok, azt jelentettek meg (vagy nem jelentettek meg) amihez kedvetek van. De! Zoli! Egy ilyen weblapot üzemeltetni mint ez, felelősség is!
A Kásler-féle valóságról is, volt lehetőségetek tájékoztatni a látogatókat, meg volt hozzá az alap a hozzászólásokban! De ti nem éltetek vele! (Ezzel sem.)

Még Patrubanyira is visszatérve egy mondat erejéig: Kíváncsi volnék, míly magasságban leledzik az a küszöb, amely szinten még a ti fejetekben is felébred a gyanú, és egyszercsak fény gyúl a sötétség helyén?!

Így írnak a naívak! A magyarmegmaradasert.hu/.../... lapon írta Dobrova Éva: „Lenne ugyan egy-két hozzáfűznivalóm, DE nem teszem, bízva a tisztánlátásotokban!” Neki üzenem: Kedves Éva! Nyugodtan hozzáfűzhette volna a gondolatait, mert a magyarmegmaradasert.hu oldalon a szerkesztők tisztánlátásnak még a nyoma sem tapasztalható!
#25 Sikerült!leszerelt 2013-10-12 07:37
Honfitársak!

A hozzászólások értékelése lehetőségét a fölforgatásra törekvő visszaélések miatt kénytelenek voltunk kikapcsolni. Esetleges értékelések továbbá is bejegyezhetők hozzászólásként.
#24 Hohyan lehet kikapcsolni az értékeléseket?leszerelt 2013-10-10 05:56
Idézet - levi:
... A szavazási lehetőség szinte minden honlap esetében be ki kapcsolható az admin felületről. A kapcsolót kell csak megtalálni. De a weboldalak különbözősége miatt nehéz lenne megmondani hol keresd. (Támpontként annyit mondhatok hogy általában olyan címszó alá teszik a honlapkészítők a kapcsolókat mint Szolgáltatások vagy valami hasonlót keress. Lehet hogy van olyan is hogy Egyéb, azt is nézd meg.) Azonban ha nincs mód a kikapcsolásra, akkor csak a honlap készítője segíthet.

informatikus


Köszönjük, pont ezt keressük már egy ideje az "extensions" meg a "plugin" listákon, de eddig sajnos eredménytelenül.
#23 szavazás ki belevi 2013-10-10 04:35
Ha a honlap admin felülete nem ad lehetőséget a tulajdonosnak hogy beleszóljon a szavazásba, akkor a kevésbbé tisztességes honlaptulajdonos látogatóként látogatja meg a saját oldalalát, és ott ugyanúgy szavazhat mint bárki más. Sajnos sok honlaptulajdonos alkalmazza ezt a csaló megoldást.

A szavazási lehetőség szinte minden honlap esetében be ki kapcsolható az admin felületről. A kapcsolót kell csak megtalálni. De a weboldalak különbözősége miatt nehéz lenne megmondani hol keresd. (Támpontként annyit mondhatok hogy általában olyan címszó alá teszik a honlapkészítők a kapcsolókat mint Szolgáltatások vagy valami hasonlót keress. Lehet hogy van olyan is hogy Egyéb, azt is nézd meg.) Azonban ha nincs mód a kikapcsolásra, akkor csak a honlap készítője segíthet.

informatikus

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló