20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2017 február 16, csütörtök

Ha Neked is fáj Trianon!

Szerző: Atilla

Ez a levél egy rendezvény kapcsán született, aminek a célja rendezni végre közös dolgainkat a Kárpátok ölén.

Magyar Apostoli Királyság

Tisztelt Honfiak!

Az évezredes folyamatnak, a magyarok irtásának itt az ideje véget vetni. Már nem csak az idegenek, hanem a látszólag saját vezetőink törekvése is kimutathatóan erre irányul. A nemzet vagyonának eltüntetése, a gazdaság leépítése, a multik általi gazdasági gyarmatosítás, az eladósodás miatti kilakoltatások, az egészségügy tönkretétele, a nyugdíjak sarcolása, a gyerekeink oltáskárosodása, a kivándorlás kikényszerítése nem véletlenek egybeesése, hanem a tervezett népirtás eszköze. Mindezek a hatások különösen a trianoni diktátum létrejöttével erősödtek fel, és jelenleg az utolsó fázisban járnak.

Magyar Királyi Koronatanács

A csökkenő létszámú magyarságot helyettesítendő betelepítés – népességcsere folyik – bár erről nagy a csend. A cél – ahogy 907 júniusában Annalium Boiarum lejegyezte: „Decretum… Ugros eliminandos esse”, azaz: „Rendeljük, hogy a Magyarok kiírtassanak” – nem változott.

A nemzet leláncolva és kivéreztetve haldoklik, de még nem adtuk fel. Minden erőnket összeszedve egy mozdulattal kell megszabadulnunk a rabiga alól.

1947-es Párizsi békét aláíró államok

Ezért a Magyar Királyi Koronatanács egy nemzetközi konferenciát hívott össze március harmadikára, melyre az 1947-es Párizsi békét aláíró államok utódállamainak kormányképviselőit hívta meg, hogy kimondassuk a diktátumok semmisségét. Erre jó esélyünk van a jelenlegi világpolitikai események állása szerint.

A várható eredmény lehetővé teszi az „újraindítást”, a normális működés helyreállítását. A rendezvény kapcsán lehetővé válik minden magyar közreműködése, aki a trianoni diktátum megsemmisítéséért tenni akar. A cselekvés nevesíthető a rendezvény támogatásával, az alábbi számlára való – lehetőséghez mért – befizetéssel vagy utalással: OTP 11703020-21137130-00000000

Aki 20000Ft-nál kevesebbel tudja a rendezvényt támogatni, azt csak a saját költségén tudjuk vendégül látni.

Tisztelt Honfitársak, a fentiekben leírtak szerint a jövő alakítása a kezetekben van.

 Bankszámla 1

Bankszámla2

 

Az eredeti PDF felhívást itt töltheted le. →


 

Már a függetlenséged kimondtad, akkor most cselekedjünk együtt!


Tisztelt Honfiak!


Ez a levél egy rendezvény kapcsán született, aminek a célja rendezni végre közös dolgainkat a Kárpátok ölén.
Az évezredes folyamatnak, a magyarok irtásának itt az ideje véget vetni.

Már nem csak az idegenek, hanem a látszólag saját vezetőink törekvése is kimutathatóan erre irányul.

A nemzet vagyonának eltüntetése, a gazdaság leépítése, a multik általi gazdasági gyarmatosítás, az eladósodás miatti kilakoltatások, az egészségügy tönkretétele, a nyugdíjak sarcolása, a gyerekeink oltáskárosodása, a kivándorlás kikényszerítése nem véletlenek egybeesése, hanem a tervezett népirtás eszköze.

Mindezek a hatások különösen a trianoni diktátum létrejöttével erősödtek fel, és jelenleg az utolsó fázisban járnak. (...)
Tovább: http://apostolimagyarkiralysag.info/news.php?readmore=110

Facebookon is jelen vagyunk innen tudod megosztani a hírt az ismerőseiddel ha nem közvetlen a honlap linkjét akarod osztani : https://www.facebook.com/Szent-Korona-Orsz%C3%A1ga-239044809639568/?ref=bookmarks

Csoportunk :https://www.facebook.com/groups/642952579108676/

Egy esemény vonalat is létrehoztunk ezt is lehet vinni ,hogy minél több helyre eljusson . Az eseményen való részvételi szándék gomb megnyomásával semmilyen kötelezettséget nem vállalsz , csupán a megosztásodról biztosítasz minket, mellyel támogatod a rendezvényt: https://www.facebook.com/events/384962731873680/

Természetesen a hagyományos e-mailes megosztás is jól jön.

Köszönjük a segítséget!

(...)A segítségnek több formája lehetséges, és bár minden fillér befizetése növeli a megvalósulás esélyét, egy megosztás, egy lájkolás is eljuttathatja azokhoz, akikhez még nem jutottunk el, hogy segíthessenek. Ez is támogatást jelent, amivel beírhatod a neved a „Nagykönyvbe” az utókor (az unokáid) számára. Itt lesz látható, hogy ki a magyar, ki a vitéz, ki a nemes, aki nem csak magyarul beszélve hivatkozik a kutyabőrre, de áldozatot is hoz a nemzetért, és önmagáért.(...)

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló