20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2010 március 09, kedd

A Nagy Testvér elrendelte a holokauszt törvényt.

Szerző: Iványi Sándor

A világnak van egy problémája, amelyről csak kevesen mernek írni, és szólni. Aki ír, és szól róla, az könnyen a börtönben találja magát. De ha nem is zárják be, elveszítheti vagyonát, és a becsületét is. A probléma, amelyről nem illik beszélni, a zsidó kérdés. Erről csak zsidók beszélhettek minden időben, mert ha ők beszélnek róla, akkor minden az ő igazukat szolgálja. Más véleményt lesöpörtek az asztalról, és az illetőt meghurcolták.

 A Nagy Testvér elrendelte a holokauszt törvényt.

Beteljesedett Orwell 1984-e: Big Brother ( gyengébbeknek: a cionizmus vezetői) hazánkban is elérték, hogy büntethető legyen az, aki kétségbe vonja a holokauszt megtörténtét.

A döntés igen felháborító, mert igazságtalan, és ellentétes az Alkotmánnyal is, mivel a magyar Alkotmány is rögzíti a lelkiismereti- és szólásszabadságot.
A törvény hatályba lépése számos kérdést vet fel, amire sokan talán nem is gondolnak.
Magam amatőrként évek óta kutatom a zsidóság, és a világuralomra törő cionizmus történelmét. ( Vigyázat: nem szabad a kettő mellé egyenlőségjelent tenni, mivel sok zsidó nem vallja a cionizmust, és ellene van Izrael létjogosultságának is.!).
A világtörténelemben számos népirtás volt eddig, és a legtöbbet maguk a zsidók követték e
l.

Isten a Bibliában, a Tórában jelentette ki hogy a zsidóság kiválasztott nép. Sajnos a zsidók ezt a papi szolgálatra való kiválasztottságot azóta is félreértelmezik, hiszen kisebb időszakokat leszámítva, nem Isten szolgáiként éltek, hanem a mammont, a pénzt, és a hatalmat imádták. A zsidók mióta léteznek, világuralomra törnek.
Ez kezdettől így van, és ez az emberiség számára végzetes következményekkel járt.

A világnak van egy problémája, amelyről csak kevesen mernek írni, és szólni. Aki ír, és szól róla, az könnyen a börtönben találja magát. De ha nem is zárják be, elveszítheti vagyonát, és a becsületét is. A probléma, amelyről nem illik beszélni, a zsidó kérdés. Erről csak zsidók beszélhettek minden időben, mert ha ők beszélnek róla, akkor minden az ő igazukat szolgálja. Más véleményt lesöpörtek az asztalról, és az illetőt meghurcolták. Ez terror, a javából! A fájó az, hogy ehhez a keresztény egyházak is csatlakoztak, ők is zsidók pártján álltak szinte minden kérdésben. A zsidók olyanok voltak a világban, mint Indiában a szent tehenek, akiknek mindent szabad, még akkor is, ha az a cselekedet a közösség kárára szolgál.

Aki meg merte kérdőjelezni a zsidók igazságait, és cselekedeteik hasznosságát, vagy akár Izrael léthez való jogát, azt bíróság elé állították. 1984-ben éltünk, több mint két évezrede!

Orwell írta le ezt a szörnyű utópiát, már 1944-ben, és jóslata hamar valósággá vált. A világot uralók már a II. világháború után GONDOLATRENDŐRSÉGET, és VILÁGCSENDŐRSÉGET állítottak fel, hogy kizárják a közéletből azokat, akik az igazságot és az azzal járó szabadságot követelik. Az emberiség és az egész kulturált világ ennek a világterrornak az igájában senyved, csak sokan, akik elbutultak a multikulturalizmus, és a Carpe Diem dőzsölésében már nem is látják a valóságot. Csak fogyasztanak, és fogyasztottak: drága ruhákat, finomabbnál finomabb ételeket, autókat, nőket, italokat, és mindent, amit a pénzük és a Nagy Testvér megengedett.
Csak egyet nem lehetet senkinek: ismerni a valóságot, és a történelmet. Pedig, ha ismernék volna a történelmet, talán okultak volna belőle.
Hitler, és Rosenberg is téves úton járt, amikor a zsidó kérdést faji alapon közelítették meg. A Földön egy faj él a Homo sapiens. A zsidóság egy vallási- és kulturális fogalom.

A zsidó az én felfogásomban egy ideológiai és metafizikai képlet, annak a rövidítése, hogy „a zsidó paradigma alkalmazója”. A zsidó paradigma példázata azt mondja ki, ,,hogy a zsidó nép az Isten által kiválasztott nép, és hogy a Talmudra feltétlenül szükség van a Szentírás megértéséhez.”
/Az alkoholista George Bush, aki apja nyomdokain hitet tett az izraeli érdekek mellett./

A „zsidó paradigma alkalmazója” lehet bármelyik nép fia, nem csupán izraelita. Nem vádolhatnak tehát zsidózással, mert nem vagyok antiszemita. Senkinek sem kell zsidónak lennie, vagy akár katarnak, vagy dialektikus materialistának. A szónak nincs semmiféle faji jelentése, a zsidó paradigma alkalmazóinak mély, ebből fakadó rasszizmusa ellenére. A „zsidónak” rasszista, nacionalista származéka a cionista, mert a cionisták a figyelmüket a tényleges, történelmi zsidó népre összpontosítják és hisznek az ő egyedülálló kiválasztottságában. A „zsidó” univerzalista származéka a „mammonita”, mert a mammoniták a zsidó paradigma kifelé irányuló vonatkozásait elfogadják, és egyetemessé teszik. Egy „abszolút zsidó” cionista (saját maga és a többi zsidó felé) és mammonita (a nem zsidók felé). Egy nem-zsidó lehet cionista vagy egy mammonita, de ha mindkét elvet magáévá teszi, akkor „új-zsidóvá” válik.

A keresztény a zsidó ellentétele, mert tagadja a zsidók „isteni jogát” arra, hogy a nem-zsidókat (Palesztinában vagy másutt) elnyomják, és elutasítja a felebarátjával szembeni mammonita önzést. A keresztény anticionista, mert a tényleges, történelmi zsidókat úgy tekinti, mint lehetséges szeretett testvéreit Krisztusban, akiket föl kell világosítani, nem pedig elszigetelni, vagy valahol távol elzárni. A rasszista antiszemiták ezért nem lehetnek keresztények A keresztény mammon ellenes, mert mindenkit felebarátjaként kezel.
Csatlakozom Karinthy Frigyeshez. Ő - aki tudjuk maga, és családja által is érintve volt, ezt írta: ,,Üldözik a zsidókat, mert azt mondják, gazemberek. - Üldözzék a gazemberséget! S jaj a zsidóknak, ha azok...”

Mit is mondott Kossuth Lajos?
,,A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai, és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta Isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél, hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétrabolják. Ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.”

Félelmetes az egyezőség a 2010-es állapotokkal, mintha Kossuth látnok lett volna, olyan jól leírta a XX-ik, és a XXI-ik századi magyar tragédiákat.
A zsidóság fizikai egzisztenciájának, és spirituális elképzeléseiknek ugyanaz az alapja: a Mózes nevéhez fűzött Tóra, és ennek rabbik általi magyarázata, a Talmud. Az utóbbi mondatot azért szedtem szándékosan félkövér betűkkel, mert szeretném kihangsúlyozni az Olvasóknak, hogy ez az alap hamis, világunkra káros, és mégis – mint könyvemből ( Az európai Kánaán megszervezésének és a politikai háttérerők szerepének hiteles története I-II) látni fogják - döntően ez határozza meg a földi társadalmak életét.

Ezdrás a Tórát Kr.e. 450 körül törvényerőre emelte. Azóta akárhová megy a zsidó a világon, ezt a két törvényt magával viszi. A befogadó állam törvénye sohasem válik az ő törvényévé, mert az ő törvénye, a Tóra, és a Talmud már megvan, állandóan vele van; még ha amazt a törvényt – itthon az ősi, biblikus Szent korona tant - magáévá tenné, akkor veszendőbe menne az ő saját törvénye, és ezzel megszűnne zsidó lenni, ezzel elveszítené a vallá­sát, s beleolvadna az idegen népek tömegébe. Márpedig ez mindmáig nem következett be. A legékesebb bizonyítékot a békés asszimilációval szemben is tanúsított ellenállásukról a 2500 év óta fennálló diaszpóráik szemléltetik:

A zsidó kérdés kulcsa nem faji, hanem hatalmi alapból származtatható. Nem feltűnő, hogy a világot egy csöppnyi 15-16 milliós, és szétszórtságban élő nép irányítja? Nem feltűnő, hogy a birtokukban van a hatalom szinte minden eszköze, a hadsereg, bankvilág, a zsidó-keresztény vallás??
Carrol Quigley történész, a washingtoni Georgetown egyetem professzora, 1965:

,,A pénztőke hatalmasainak messze tekintő célja nem kevesebb, mint a pénzügyi ellenőrzés olyan, magánkézben lévő világrendszerének a létrehozása, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerét és a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudális módon ellenőriznék, összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal, amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákon elfogadnak.”

Abraham Lincoln, az Egyesült Államok tragikus sorsú tizenhatodik elnöke, aki tett is azért, hogy a pénz szervezett magánhatalma ne vegye át az uralmat a demokratikus állam felett, 1863-ban így foglalta össze véleményét a pénzhatalomról: ,,A pénzhatalom béke idején élősködik a nemzeten, háborús időben pedig összeesküszik ellene. Despotikusabb, mint a monarchia, arcátlanabb mint az autokrácia, s önzőbb mint a bürokrácia. Olyan válság közeledtét látom a közeljövőben, amely megbénít, és arra kényszerít, hogy remegjek hazám biztonságáért. A korporációk kerülnek uralomra és a korrupció korszaka köszönt ránk. A pénzhatalom arra törekszik, hogy fenntartsa uralmát, kihasználva az emberek elő-ítéleteit, egészen addig, amíg a gazdaság néhány kézben halmozódik fel, és a köztársaság elpusztul”.
Thomas Jefferson, aki 1801 - 1809 között volt az Egyesült Államok elnöke, így gondolkodott a zsidó kézben lévő magán bankokról:

,,Polgáraink szeme nincs eléggé nyitva ahhoz, hogy lássák bajaink igazi okát. Ezt szinte mindenben keresik, egyedül a bajok igazi okozójánál, a bankrendszernél nem. Ez a rendszer bizonyos formában hasznos is lehetne, de ma már visszaélésekhez vezetett, mivel összeegyeztethetetlen a közösség biztonságával és jólétével. A legőszintébben hiszem, hogy a bankok hatalma veszélyesebb, mint a fegyverben álló hadseregeké; és az az elv, hogy finanszírozás címén olyan pénzt költsünk el, amit majd az utódainknak kell megfizetni, nem más, mint hazárdjáték a jövőnkkel”.

Ezt a hatalmat azonban, amellyel leigázták, és adósságba taszították a világot, ideológiailag meg kellett alapozni. A zsidók ezért szerkesztettek egy tant maguknak, amelyet évszázadokon keresztül csiszoltak, élesítettek, mint egy harcos a kardját. A tan neve Tóra, és Talmud. Ez a két, ember által alkotott, és nem Isten által ihletett tanok voltak azok, amelyek által nyomorúságba döntötték a zsidók a népeket. A korai keresztények, XIII-ik Leó pápával bezárólag (1878-1903) mind tudták, hogy a Talmud és a Tóra a világ legnacionalistább, legsovinisztább tanításait tartalmazzák, amelyek a világ leg hatalomra éhesebb népét nevelték ki a zsidóságból. Népet, amely csak akkor tud létezni, ha mások vérét szívja, és kezében tart minden kulcspozíciót, hogy szegénységben, és terrorban tarthasson más népeket.

Én még ma is félek, ha arra gondolok, hogyan verették meg a zsidók talpnyaló helytartói lovas rendőrökkel, az ellenük fellázadó magyar népet 2006 őszén Budapesten. Az egész egy békés, Fiatal Demokraták Szövetsége által szervezett politikai rendezvény volt, ahová sok gyermekes család is kisétált. A tömeg meghallgatta Orbán Viktor beszédét, és többen azt követelték, hogy mondjon le a posztkommunista diktátor Gyurcsány Ferenc és rablóbandája. A diktátornak a besúgói a tömegben voltak, és mindent jelentettek a központnak. Gyurcsány Izrael és Washington talpnyalója, és kiszolgálója, azonnal kiadta a parancsot: támadjon a Rendőrség. És megindult a lovasroham, és a fegyvertelen magyarságra kardlappal rontottak a rend őrei, akik között - mint később kiderült, sok idegen zsoldos is volt.

Magyarország akkor már nyíltan egy felvásárolt ország volt, hiszen 2007 őszén Simon Peresz izraeli elnök bejelentette, hogy "Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, kivívtuk a gazdasági függetlenségünket, s fölvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot. S ez már majdnem csoda. De ki idézte elő ezt a csodát? S ha erre én azt mondom, hogy a kormány, akkor önök kinevetnek engemet. Ezt a csodát ugyanis vállalkozó szellemű, bátor, tehetséges és dinamikus emberek idézték elő. Ezt a sikert 20-30 ezer ember érte el".
A gyarmatot tehát meg kellett védeni az őslakos magyaroktól, akik szabadságot követeltek maguknak. Magyarországnak sok jó termőföldje, és más természeti kincse is van, bő vizei, és erre nagyon fájt Izrael foga, amely megalakulása óta harcban állt a szomszédaival…és már csak a végső, nagy csapásra készült, a 90 milliós iszlám köztársaság, Irán ellen. Kellett egy háttér ország, ahová a családjaikat, és az öregeket letelepíthetik, és ahonnan gazdasági javakat állíthatnak elő a háborúhoz. A legkönnyebben megszerezhető préda pedig Magyarország volt, amelynek már 1956 óta hazaáruló kormányai voltak, akik mindig idegen érdekeket szolgáltak, és maguk dőzsöltek, miközben a nép nyomorgott.

A már kissé megerősödött katolikus egyház nem nézte jó szemmel a rabbik tevékenységét, és meglehetősen korán meghozta a zsidók korlátlan szabadságát megnyirbáló törvényeit. II. Theodosiusnak és Justinianusnak a Codexeivel (V. és VI. század) kezdődnek az általános jellegű zsidóellenes intézkedések, majd kifejezetten a Talmud ellen először IX. Gergely pápa (1227-41) lépett fel a könyv betiltásával. Őt követte még 9 másik pápa XIII. Leóval (1878-1903) bezárva. A mai egyházak azonban félve a zsidók hatalmától, és az állami támogatások megvonásától, szemlesütve hallgatnak.
A zsidók oktalan gyűlölködést vetnek a keresztények szemére, míg a pápai cenzúra a Krisztust és a Szűzanyát gyalázó kifejezéseket, meg a nem zsidókat illető megalázó passzusokat panaszolja fel, melyek végett a maga részéről a Talmud betiltására vonatkozó intézkedéseit helyénvalónak tartja.
A két felekezet között folyó elmérgesedett vita addig dúlt, amíg a katolikus egyház nem állt be a világi politikusok mögé, mondván: ,,Nem szabad bántani a zsidóságot, eleget kaptak a nácizmustól.” A felvilágosodásig azonban mindkét részről egyforma hevességgel dúlt, aminek nem kis mértékben oka a zsidóság vonakodása, az egyház által sérelmezett kitételeknek a tisztázása.

A zsidók világuralmi nézeteiről borzalmas dolgokat találunk a Talmudban. Minthogy a Talmud szerint Izrael és az isteni Fölség ugyanazt jelentik, természetes dolog, hogy a zsidóké az egész világ. Ezért beszél így a Talmud:


Prev Next »

Hozzászólás  

#2 Nem test, nem vér!úgyistudodki 2018-10-01 10:43
János evangéliuma 8.44. ami meghatározó rájuk nézve ! Ezt nem lehet megkérdőjelezni,vagy ostoba törvényekkel hatályonkívü helyezni! Az Igazság megáll a saját lábán,csak a hazugságnak van szüksége támogatásra".
( Asperján György,Jézus és Júdás aktája, című könyvében a zelotákról írtak nem egészen egyeznek a fentebb írtakkal.)
Mit is lehetne akkor mondani azokról a vezető(?) politikusokról,akik elárulják választóikat, visszaélnek bizalmukkal,hamis jelszavakkal,ígéretekkel,csellel nyomorba döntik a Népet, kiárulják a Hazát, miközben nemzeti, demokratikus, keresztény színekben "tündökölnek", ünnepeltetik magukat saját rajongó táborukkal. ( " ki az,ki keveredjék bár saját hízelgői és talpnyalói táborába,még is nem ő az ki a legjobban tapsol önmagának ") Az Ember ennyire aljas nem lehet(ne),hogy pusztán anyagi javakért ( mert a cionisták amúgy megvetik őket) eladja Népét és saját lelkét is! De van !! Ahogy "ebben az országban is akik politikai szerephez(?) jutnak, vagy éppen ezért,hiszen tudatában kell lenni,hogy milyen csoportosuláshoz csatlakozott, és milyen feltételekkel. Nem véletlen,hogy az igazán fontos kérdéseket ,(mint az állam adósság(?), gazdaság,trianon,zsidóság "finanszírozása",számonkérések,fellelősségre vonások, stb) miért vannak kerülve az elmúlt harminc évben is. Hangzatos jelszavakból,mellébeszélésekből eddig sem volt hiány,de a Magyarság érdekében,irányába a tettek mindig elmaradtak. Európát,amerikát a cionista rothschild bankár maffia tartja a hatalmában,pénzpórázon,benne az összes hivatalokat, erőszakszervezeteket, kiszolgáltatva az Embereket saját kényükre,kedvükre, öldösve a Népet különböző természeti(?) katasztrófáknak, baleseteknek, öngyilgosságoknak álcázva .
Platon írta anno,hogy Zeusz így szólt anno amikor látta,hogy az emberiség mivé lett. " aki képtelen az Igazságra és a tiszteséges életvitelre,azt el kell pusztítani ." Csak is az Istenben bízhatunk!!
+1 #1 VÁ: A Nagy Testvér elrendelte a holokauszt törvényt.Tengerszem 2012-11-25 23:26
Sajnos ! " Tűzpiros nyakkendö " a zsidó mindenhová alánk csuszott , és szipolyozza a vérünket, Hát mikor akartok felébredni ti mélyálmotokban alvó magyar nemzet, sosem voltak az ösapáink ilyen tunyhák !, azt várjátok, hogy végkép kiirtson a zsidó cion bandája. Már nincs fedél a fejünkfelett, kenyeret sem tudunk venni nincs munka hely, de van mindenre kitalált büntetés, sárga csekk adó, Kutya csipp adó holnaptól meg már lesz zsidó szaros fenekére szóló tisztitandó adó, hát még mi a ..........adót találnak ki a becsületes szemét politikusaink. Piszkosul feszitik a gennyes hurukat. Áruló csürhe banda az összes politikusaink, mert ha kicsi becsület lenének valamelyikben is, nem mennének politikusoknak, ma a politika ótt kezdödik ahól a becsület végzödik. !!! 1956 után mitcsilált a zsidóság a Magyarnéppel, deportálta, börtönökben zárta ahól túlnyomó részben meggylkolta, az ember husdarálóban és lecsusztatták az erre kiképezett csuszdán a Dunába, a Bérkocsis utcai fegyház falai sokat tudna regélni még a többi esetekröl is, a kénsavas medence élve dobálták az embereket bele a többi rabtársuk szemük láttára, igy tartották rettegésben a bebörtönözött politikai fogjokat akiknek annyi volt a bünük, hogy magyarnak születtek, most nekünk is ugyan annyi a bününk, és éhen halunk, mindent elrabolnak töllünk, minimál bér és még azért is megadózünk, a rezsiköltséget nem futja ki, és 12-órát keményen ledolgozod naponta, hát gondolkozzatok Magyar testvéreim, vagy elpusztulunk, vagy elpusztitjuk hazánkban betolakodó zsidóságot, bevándorló kénygócokat, besimuló politikusokat , és ujfent talpra kinozzuk magunkat, szabadon élünk ha nehezen is egy darabig, de akkor is kölömben mint most !!!nem kell rettegnünk a korupciós bandáktól, a rendörségeintöl, igazságot, jogálamot, megélhetöséget, gyerekeinkel az igaz történelmet tanitsák az iskolákban ez a Magyarnép örök kivánsága. :eek:

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló