Nyílt levél Fiamnak, Honfitársaimnak! Aki hallja, adja át!
„Rossz a világ? Légy jó tehát magad!
Üres a lét? Adj tartalmat neki!
Az ember szolga mind? Légy te szabad!
Hídd sorsodat bátor versenyre ki!”
Komjáthy Jenő
Kedves Ati fiam!
A legutóbbi vitánk után villant be nekem a két éve látott álomképem: egy folyó partján állva arra lettem figyelmes, hogy a folyó áradni kezd, egyre gyorsuló ütemben emelkedik a víz szintje, menekülnöm kell, mert kilép a medréből, elözönli a szárazföldet én nagy nehezen, szárazra vetődök, de egy férfialakot, téged elsodor mellőlem az ár, és én képtelen vagyok téged megmenteni!
Nem értettem, tehát nem is szóltam e szomorú álmomról! Hála istennek élsz, egészséges vagy, az álom meg csak egy rossz álom és kész! Azonban a legutóbbi veszekedésbe, sértődésedbe torkolló beszélgetésünk után ráébredtem arra, hogy az álombéli jóslat tulajdonképpen beteljesedett! Téged, édes fiamat anélkül, hogy észrevettem volna, hogy mikor és mi módon valójában már el is veszítettelek!
Elsodort mellőlem az a szennyáradat az a téveszme, melyet liberalizmusnak neveznek! Ez okozza a családok széthullását, különböző társadalmi rétegek, családtagok egymással szembefordítását, a tisztességes emberek lejáratását, a zavarkeltést, a széles néptömegek létbizonytalanságba kergetését, fenyegetettség érzés, megfélemlítés érzés tudatos alkalmazását a globális hatalmi céljaik elérése érdekében!
Minden embereszményt, tisztességet, Isten morálját elveszi az emberi társadalomtól, s helyette hatalomvágyat, a pénz imádatát, bálványokat erőszakol ránk! Ez a morálját vesztett társadalom közönyös, tudatlan, akaratgyenge gondolkodásra nem képes és befolyásolható nemzedékeket hoz létre, mely alkalmas és kedvező terepet kínál, könnyű prédájává válik a globalizációs világhatalmi törekvéseknek!
Miért mondom azt, hogy elveszítettelek?
Mert nem találtam meg a módját, hogy ráébresszelek: áldozatává válltál a dogmáiknak! Azt a szöveget fújod, melyet a médiákon keresztül agymosás céljából rázúdítanak az országunkra!
Elhitetik veled, hogy a te érdeked, hogy tagadd meg a magyarságod, hogy azt szégyellni kell, a Turulmadár, a Szent Sólyom, mely Jézust jelképezi a Jézushitű magyarságnak, az csak egy jogtalanul felállított ócskavas tömeg, amely rontja a pesti városképet, meg a „morált”, nincs is rá engedélyük! Mégiscsak, irgum-burgum, hogy a magyar nép nem tartja be a szabályokat, és ragaszkodik Jézus eszményéhez, mely a szeretetet és a könyörületességet jelképezi a magyarságnak!
Nem veszed észre, hogy elszakítanak a gyökereidtől, és életképtelenné válsz tőle! Szembefordítottak velem, akitől az életedet kaptad, és örökül hagyhatnám azt a szellemi tudást, mely engem teljes lényemben átalakított, Isten morális rendjét ismerő, és szándékom szerint a szerint élő tudatos lénnyé változtatott.
Amióta azt a furcsa ismeretlen betegséget kaptam és az orvosok nem tudtak rajtam segíteni, elindultam az önismeret eleinte nehéz, küzdelmes, és emiatt mégis felemelő érzést adó ösvényén! Életemnek ez a 25 éves szakasza következetes és folyamatos tanulássá vált, ráéreztem, hogy a betegségeknek lelki oka van! Az betegszik meg, aki emberi kapcsolataiban a szeretetét, érzéseit Isten törvényes rendjétől eltérő módon éli meg. Innentől kezdve lettem ateistából hívő ember, mely nem azonos a vallásossággal, amit a családomban fiatal koromig gyakoroltam! Több annál!
Rájöttem arra, betegségem eszköz volt Isten kezében, hogy a Jézusi útra, a szeretetteljes lénnyé válás útjára vezessen. Ráébredtem, ha önzetlen szeretetet adok, az engem jó érzéssel tölt el, felemelő érzéssé válik, és az is boldog lesz tőle, akinek adom! Szeretettel gyógyulni és gyógyítani is lehet. Később másokat is segíteni tudtam a gyógyulásában! Közben a lelkem is tisztult. Ingám segítségével a szellemvilággal kerültem kapcsolatba, a segítő szellemekkel, akik nekem gondolatok formájában elküldték a tudatalattimban lévő betegségemhez tartozó lelki okokat. Kaptam hozzá imát is, melynek gyógyító ereje a megbánásban és megbocsátásban rejlik.
Ez az a szelíd gyógymód, melynek során a lélek tisztulását követően a testi elváltozások is meggyógyulnak. Isten segítségét kérve, ima formájában megbocsátást kérek az általam megbántott lelkektől, s megbocsátom a nekem ártó, vagy ahogy én nevezem, rontást küldő lelkeknek, valamint Jézusi szeretetet kérek nekik! A szeretet kioltja a gyűlöletet. Neked is a megbocsátó szeretetemet küldöm, mert gúnyolódtál velem a komoly szavaimért, amiért gondolkodásra bíztattalak a gyerekes kijelentéseidért, megsértődtél, mert szerinted lenézlek azzal, ha nem akarlak meghagyni tudatlanságodban. Amikor kis unokám megbetegedett, s csak a harmadik kórházban látták el szakszerűen, te panaszkodtál a nemtörődöm Heim Pálbeli orvos nőre aki a beteg gyerekedet vizsgálat nélkül hazaküldte. Megkérdeztem tőled tudod e, hogy azok tették tönkre az egészségügyet, akikre szavaztál! Azt mondtad, ez nem érdekel!
Előző levelemben a félős kis unokám miatt arra biztattalak benneteket, hogy önzetlen szeretetet kell minden gyermeknek adni! Erre tanít bennünket Isten a családi moráljában, akkor válik a gyermek bátorrá, akkor nem fél, ha önzetlen szeretetet kap! Ez által nyeri el érzelmi önállóságát, s ha felnőtté válik, meg tudja állni a helyét az életben. Írtam arról is, hogy életet adni a szülőanya csupáncsak a szülés fizikai sikerességével nem tud gyermekének, kell még az önzetlen szeretete is ahhoz hogy életrevalóvá váljon gyermeke. Életrevalóságon a szeretetteljes magatartást értem, azaz szeretetadásra legyen képes a gyermek, mire eléri a felnőttkorát! S a felnőttkorban élete párjával képes legyen ezt a szülőktől tanult önzetlen szeretetet közösen megélnie, majd később a megszülető gyermekeiknek továbbadnia, mint valami stafétabotot! Valójában ebben rejlik Isten teremtő akarata. Úgy vehetünk részt Isten teremtő szándékában, úgy válunk teremtő erővé magunk is, ha a családban az Édesanya képes önzetlen szeretettel nevelni gyermekeit. Írtam ezt azért, mert a nektek két éve karácsonyra adott könyvben ezt olvastam, mert magunkat is meg ajándékoztam ezzel a könyvvel, annyira jónak találtam a benne levőket, amikor a könyvesboltban erre rábukkantam. S azt a figyelemre való szempontot sem szeretném elhallgatni, hogy az önmegismerésem útján járva, valamint másokat lelki segítő feladataim végzése közben én is megismertem a birtoklás, önzés pusztító hatását az emberlelkekben, s következményeit, az ebből adódó betegségeket.
Talán te is ismered azt a gyermek-játékot, amikor körben állnak a gyerekek, s azt kiáltja a játékos: add tovább, mert szamár maradsz! S e közben egy kis tárgyat dug a másik kezébe. Aki e tárgyat megkapta, kénytelen kiabálni és a tárgyat továbbadni, mert ha nem, akkor…!?
Talán mondanom sem kell, mi emberek a szeretettel is így vagyunk: ha továbbadjuk, életet adunk vele a másiknak s magunk is gyarapodunk tőle, szeretetlényekké válunk, nemes emberi tulajdonságokra teszünk szert, a TISZTESSÉGRE.
Ellenkező esetben, ha a szeretetet magunknak visszatartva éljük életünket, önzővé, szeretethiányossá válunk, depresszió, stressz, rossz közérzet, intolarencia, harag, s egyéb alantas emberi érzések lesznek úrrá rajtunk. A lelkünk diszharmonikus állapotba kerül, és előbb utóbb meg is betegszünk tőle!
A betegség tehát azért ér bennünket, hogy figyelmeztessen: a szeretet dolgában nem a helyes úton járunk. Isten teremtő akaratával szembe masírozunk, csikorgó homokszemek vagyunk a teremtői rend finomra kimunkált eszmerendszerében.
Az anyaság: életet ad témájában nektek írt levelem nagy ellenérzést váltott ki belőletek, felhívtál, és kikérted magatoknak, hogy ily módon szólok bele az életetekbe. Én erősködtem, hogy az édesapád vagyok, és maradtam akkor is ha te már harminchét éves, házas, s másféléves gyermek édesapja vagy! S nekem kötelességem átadni nektek azt a tudást, melyet már megszereztem, hogy segíthessek ott ahol elakadtok. Te eldöntheted, hogy megfogadod tanácsomat, vagy sem, ez a szabad akarat dolga, de megsértődni, haragudni, hogy apádként segítsek olyan témákban, amit lelki gyógyítóként már megtapasztaltam, ezt nagy botorságnak éreztem, és meg is mondtam neked. Ebből még nagyobb harag lett, két hétig nem is jelentkeztél, s amikor másodszor én hívtalak közölted is velem, hogy direkt nem kerestél, s tudom-e hogy miért?!
Mit tagadjam, nagyon rosszul esett, hogy megleckéztettél, rendre utasítottál, s tulajdonképpen kitagadtál az apaságomból, hiszen én azt a szellemi tudást próbáltam néked át adni, amivel én már rendelkezem! S az a világ rendje, hogy a tudás apáról fiúra száll! Ezzel a tudásommal idegeneket tanítok, gyógyulni segítek, te meg vélt haragoddal minden tisztelet nélkül ellenemre törsz, megbírálsz, pálcát törsz fölöttem! Pont úgy, ahogy a Robi! Csakhogy ő a nevelt fiam, őt húsz éves koráig máshol nevelték, készen kaptam.
Mondtam is magamban: te is fiam Brútusz !?
Egy világ dőlt össze bennem, nem értettem, hogy kerülhettünk mi az ellenoldalra!?
E dilemmámra, mint rendesen, most is az élet adta meg a választ! Sugallatot kaptam, hogy szélesebb körben tanítsam az ember- társaimat Isten szeretetére! Merthogy lelki segítőként ez idáig a hozzám forduló, lelki segítségre szoruló embertársaimmal ezt tettem! E feladatomat rutinnal, s jól oldottam meg: a hozzám forduló elmondta mi a panasza, én megkérdeztem szellemi segítőimet, hogy a panaszos testi elváltozásaira milyen lelki okok vonatkoznak. E lelki ok a vétek, vagy a bűn fogalmával azonos. E vétkeket belefogalmaztam egy megbánást, vagy megbocsátást foganatosító imába – melynek szövegét szintén szellemi segítőimtől kaptam- s ezzel az én feladatom teljesítést nyert! A segítségre szoruló kezébe vette sorsát, azzal hogy imába fogalmazva megbánta vétkét, vagy megbocsátott az ellene vétkezőnek. Ezzel egy szennyes lelki ruháját sikerült levetnie, lelke megkönnyebbült, testi panasza semmivé vált. E lelki segítői feladatomban a gyógyítás mellékhatásaként Isten áldása a lényeges elem: a tanítás. Megtudhatjuk, milyen vétkekkel tértünk el az Isten Rendjétől, meg azt is, hogy Isten törvényeinek megszegése miatt betegszünk meg akkor is ha Istenhittel önmagunk nem rendelkezünk.
Azzal a feladattal kellet megbirkóznom, hogy amit az egyenként hozzám fordulóknak a betegségük konkrétságából kiindulva tanításként adhattam, azt több embernek általánosítva nem látszott megoldhatónak.
Ilyen előzmények után terelték gondolataimat szellemi segítőim az általatok is birtokolt modern bibliában szereplő családi morál fogalma felé. Ezért a lelki gyógyításról szóló baráti beszélgetéseink általam elővezetett témájának meghívóban is szerepeltetett alcímében- a családi morál, mint Isten szeretetében megtartó erő – lett megfogalmazva.
A feladat már adott volt, meg kellett határoznom mi tartozik ebbe a fogalomkörbe! Ezt sem nekem kellett kitalálnom. Az említett szent könyveinkben ez is szerepel: Isten a családi moráljában azt tanítja nekünk, hogy mindenkinek az a dolga itt a földön, ha férfinek, vagy nőnek születik, hogy a nemiségéhez tartozó feladatait kell tudatosan fel vállalnia. Mert ezen a téren van tanulnivalója. Ebből az is következik, hogy nem vagyunk tökéletesek, amikor férfi és nő egymásra talál, és házasságot köt, családot alapít.
A férfi nő egymásra találása nem véletlenszerű, Isten segítő keze van benne. Ö tudja nagyon jól, hogy akiket egymásnak szánt, azok képesek lehetnek megélni egymással a boldogságot. Minden azon múlik, hogy ezek a boldogságra Isten által kiszemelt emberpárok
megtalálják-e, a boldogsághoz vezető utat: a nemiségükhöz tartozó szerepük tudatos felvállalását.
Mi tartozik a nő szerep fogalomkörébe? A vénuszi Hold szerep.
Mi tartozik a férfiszerep fogalomkörébe? A Nap szerep.
Mi tartozik a nap szerepű férfi feladatok körébe? Ő a családfő! Fontossága a családon belül döntő tényező Isten akarata szerint, mert nemi szerepe szerint Isten a férfit jelölte meg annak a tisztségnek a betöltésére, hogy ő közvetítse a holdja, azaz felesége, majd gyermekeik felé bennünket az ő szeretetében megtartó szándékát a Teremtés rendjét, azaz a családi morált.
Mi a morál? Isten szeretetének törvénybe foglalása, az a szellemi erő melyel Isten bennünket magához emel!
Mit jelent a nap szerepű férfi tudatossága? Hogy mindazt tudja amit eddig a neked írtakban a teremtés rendjéről leírtam, ezenfelül azt is tudja, hogy ez csak kivonata annak a hatalmas ismeretanyagnak, melyet modern bibliánkban a Gonda Isván-Illés Csilla szakrális tudású szerzőpáros a Dallamok – A szépség szimfóniájából című kétkötetes művükben nekünk a boldogságukat kergető bajbajutott lelkeknek fogódzónak ajánlanak. Tudatossága alatt azt is értjük, hogy tudatában van annak a fontos ténynek ami felelősséget is jelent egyben, hogy az ő kezébe tette le Isten hozzátartozóinak sorsát. A családban ö képviseli Isten rendjét. Ő Isten földi helytartója. Ha ő nem uralja feladatát, nincs családon belül más alkalmas személy, aki ezt a tisztséget átvehetné tőle, mert a nemi szerepüknek ez nem megfelelő, s ezért teljesíthetetlen feladatnak számít.
Mi a hold szerepűség? Az a boldogságot eredményező szituáció, amikor egy nőnek szellemi tudatosságban megvalósult napszerepű férje van. S a nap fénye visszatükröződik a holdon. Csak az a nő lehet boldog, az tudja tisztelettel szeretettel odaadással illetni férjét, ha a hold arcán a nap visszfénye ragyog. A morál ekkor válik teremtő erővé a nő lelkében, a nő ettől válik vénuszi szerepűvé, ettől válik önzetlenné, és szeretetadóvá, ettől tudja gyermekét önzetlen szeretetével illetni, ettől válik a gyermek érzelmileg önállóvá, és szabaddá, mert nem kell magával cipelnie az anyai birtoklással járó lelki koloncokat. Ezzel az önzetlen szeretettel a tarsolyában tudja csak minden felnőttsorba lépő fiatalember szilárdan megvetni a lábát a nagybetűs életben. Ezt a tudást tudja aztán saját gyermekeinek a későbbiekben átadni, felkészített lelkeket a létforgatagba segíteni.
Mi akkor válunk magasztossá, fennkölté, ha isten teremtői rendjében nemi szerepünk tudatos felvállalásával családunkban morális magatartásunkkal boldogságra képes utódokat nemzünk. Magasztos azt jelenti, hogy a nemzés és a szülés aktusában a teremtés gyönyörélményében részesülünk. Amit őseink az ős Tantrában, a Tantrikus vallás gyakorlói párkapcsolatukban nemi szerepük öntudatlanul jó értelmezésével Istenélményben részesültek.
Talán mondanom sem kell neked Ati fiam, hogy mire levelemet idáig volt türelmed elolvasni rájöhettél magad is hogy én vagyok az a tanító, aki vizet prédikál, és bort iszik.
Nekem nagyon keserű lett az a méregpohár, amit most ki kell ürítenem. Mert az én jóhiszeműségemmel vegyes tudatlanságom nem ment fel annak vétke alól, hogy édesanyád halála, s a te önállótlanságod, alantas érzelmeid, mellyel ellenemre fordultál, mind az én lelkemen szárad. Nem uraltam morálommal családomat. Nem voltam családfő, hanem csak egy főkolompos. Édesanyád, akit én csak tudatlanságommal szerettem, hold arcára napfényemet nem sugároztam, ezzel elveszejtettem. Anyukád miattam vált önzővé, azért nem tudott téged önzetlen szeretetével érzelmi biztonságodat előidéző fiatalemberré nevelni.
Sok nap telt el azóta, mióta ezt a vétkemet tudom, azóta minden nap imában kérem a teremtőt, hogy megbocsátassék nekem az a szörnyű vétkem, melyet anyukád és ellened elkövettem.
És most személyesen arra kérlek bocsássál meg nekem tudatlanságomban elkövetett szörnyű vétkemért.
S most arra kérlek, figyelj rám! Mi egy cipőben járunk! Az én sorsom hasonlatos sok szempontból a tiéddel. Én ráébredtem hibáimra. Kijártam egy utat, melyen követhetsz engemet! Már belekezdtem napszerepem visszaállításába, és ettől kapcsolatunk Ditkével kezd szépségessé válni. Kövess engemet. Járt utat a járatlannal eztán fel ne cseréld.
Dunaújváros, 2008. dec.10. Szeretettel ölel apád, Pisti.
„Nem elég a jóra vágyni, a jót akarni kell
S nem elég akarni, de tenni, tenni kell!”
Váci Mihály
Honfitársaim!
Ismereteim szerint Magyarország lakossága nagyobbrészt velem azonos sorsú, magát magyarnak valló jó szándékú emberek sokaságából áll, akik szenvedünk a piacgazdasággal országunkba is begyűrűző farkastörvényektől, korruptciótól, létbizonytalanságtól, családunk széthullásától, szeretetlenségtől, a morálját vesztett társadalmunk megsemmisülését előrejelző fenyegető rémtől!
Helyzetünk azért látszik reménytelennek, mert az életünk során bőségesen kapott pofonok eredetét nem ismerjük, s ezért a tehetetlenség keserű érzésével a lelkünkben ölbe tett kézzel nézzük, hogy átcsapnak fejünk felett a hullámok. Sorsunkat nem mi irányítjuk!
Ez vitathatatlanul szomorú ténynek látszik sokunk szemében, s egy hónappal ez előtt még nekem is ez volt a véleményem. Ekkor, ugyanis mint önismeret útján járó magamat és más lelkeket gyógyulni segítő, tanító ember, előadásom témájául a családi morált, mint Isten szeretetében megtartó erőt határoztam meg.
Felkészülésem közben jöttem rá, hogy a már két éve birtokomban lévő könyvben többször átolvasott családi morálról írottak nekem is szólnak. Rádöbbentem, hogy a nálam is hiányzó tudatosság következtében én voltam feleségem velem szemben egyre jobban békétlenkedő idegkimerültségét nyugtatókkal ivással kompenzáló depressziójának, korai halálának, s fiam kisebb rendűség érzetének, létbizonytalansága érzetének, velem szembe fordulásának, apai intelmeimre sértődéssel, engem megleckéztetésével reagálásának előidézője. Nagy nehezen rájöttem fiam velem szembeni ellenérzésének tudat alattijában megbúvó indokaira: apaszerepemben hiteltelenné váltam azzal, hogy nemi szerepemet tudatosan fel nem vállaló, nap szerepemről így mit sem tudó jóhiszemű tudatlanságban éltem, nemzettük, neveltük gyermekünket feleségemmel. Aki tőlem a Hold arcára a Nap fényemből egy szikrányit sem kaphatott, hiszen nem rendelkeztem Isten teremtői rendjének, családi moráljának ismeretével. Aki e miatt nem tudott önzetlen szeretetet adni fiunknak, ő pedig e miatt érzelmileg önállótlan, gyengeakaratú, befolyásolható, önmaga tudását, és érdekeit képviselni nem tudó, magyarságát elfelejteni szándékozó, a családi hierarchiában elkényeztetése miatt titkon önmagát legfelülre helyező, tétovázó, önismerettel nem rendelkező, életfeladatai felől tudni nem szándékozó, tetteiért felelősséget fel nem vállaló, zárkózott, tedd ide-tedd oda fiatalemberré vált.
Aggódva figyeltem az amúgy jóravaló fiunk zárkózott, magába forduló magatartását. Akkori tudásom mellett nem jöttem rá, hogy a feleségemmel közös igyekezettel nevelt fiúnk fura viselkedését a létbizonytalanság érzéssel együtt járó félelemérzet okozza. E miatt volt időnként intoleráns, másokkal szemben türelmetlen, folytott agresszivitást, harapósságot felmutató viselkedésű.
Arra sem jöhettünk rá, hogy akit minden igyekezetünkkel, minden földi jóval ellátva, aggódó szeretettel neveltünk, szeretethiányban szenved!
Most azonban kénytelen vagyok belátni, hogy a családalapításhoz, gyermekneveléshez, a boldogság forráshoz jutáshoz, a jó szándék kevés! Mert boldogsághoz az Isten teremtői rendjét ismerő és tudatosan felvállaló szülőpár juthat, ha képessé válnak gyermeküket önzetlen szeretettel, érzelmileg önálló, helyét a társadalomban megtaláló, felnőtté nevelni.
Nem elég a boldogságteremtéshez a testi igények szorgoskodó igyekezetünkkel való kiszolgálása! Mert nekünk, Isten teremtményeinek, lelkeknek, a szeretethez jutáshoz szellemi táplálékra van szükségünk! S ehhez a tudáshoz nekünk lehetőségünk van megkeresni a hozzávezető utat! De ezért tenni, s tenni kell!
Bárárndy István
Dunaújváros, 2008. dec.18. pontifex – lelki segítő
Hozzászólás