Legendás béketürés szemléletes iskolapéldájának jeléül, többszöri zaklatás, méltatlanság stb. türelmes elviselését követően - a Lélek indítására, - a hallgatás csendjéből tartozom a nyilvánosság elé vinni Tőkés László a Romániai Magyar Református Egyház, Erdélyi Sionunk ellen elkövetett merényletét.

Újabban hadi-jellegű, természetbeni kényszerteljesítés, - rekvirálás jogán -(összeszed, harácsol) valamikor számontartott szolgáltatásként volt ismeretes, és hadisarc néven vonult a köztudatba, mellyel az ellenség által megszállott terület önmagát a fosztogatástól saját kincseivel megváltani kényszerült. A mindenkivel vívó, vélt „bajnok" háborúja, elsőfokon a tulajdon református egyháza rokkant lelkészi kara (saját szóhasználata „főpapság", tanult tudósok) legyőzöttei ellen irányult és képzelt kárpótlása abban állt, hogy minden más egyházi és társadalmi intézménytől eltérően önkényes „átvilágító ötletével" – melyet hatáskörében másokra is ráerőszakolt, - tanulmány nélkül! és az általa szignált egyházi törvénnyel ellentétesen - olyan eredményre jutott dr.Molnár János Magyarországra áttelepült, ref. lelkész, „kutató professzor" többszöri kiadványaival, hogy mind nemzetközi, mind magyar nyelvterületen a társadalmi közélet botránykövévé tette az erdélyi református lekészi közösséget. Keresetlen módon kikezdte bérencével a törékeny nemzeti önazonosságunk védelmére újra szerveződött Vitézi Rend Kárpát -medence Kormányzóság Erdély Országos törzskapitányát is személyemben, két alkalommal nevével fémjelzett fórumon Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen. Természetesen, az ízetlen túlkapásaival a tudós, képzett teológus professzort, - a tényekben érintett édesapját és úgyszintén felfuvallkodott önmagát is a jó zavarba hozta. Magyarán, kiderült, hogy a Tőkés féle „pipakupak" is ugyancsak sárgaréz!

Csak a fegyver nélküli önvédelem derék, elismerést és megbecsülést érdemlő lelkészi közösség tud világosságot deríteni Isten Ígéjének fényében arra a korszakra ahol a denunciálásra kényszerült, kényszerített erőszak áldozatait újabb – az általa már korábban ismert, és többszörösen letagadott rangon aluli aljas eszközök alkalmazásával denunciára készteti a „derestapló" (ganoderma applanatum) jellemű volt püspök. Olyan kaotikus, démonikus szövődményrenszerhez kapcsolódott, - elárulva lelkésztársadalmát, - ami teljesen kizárja, lehetetlenné teszi a Krisztus Egyházán belüli együttműködést. Nem is beszélve arról a égbekiáltó fájdalomról, amely csak – kizárólagos értelemben ! - az inkvizícióhoz mérhető, amit személyek, családok, közösségek számára szemrebbenés nélkül okozott. Az élő Isten Ígéjével, hitvallásainkkal merő ellentétben álló egyéni, családi és közösségi élete arra késztet, hogy kérjük mennyei Atyánkat: „Ne vigy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól." Azaz, mivel mi magunkban oly gyarlók vagyunk, hogy még csak egy szempillantásig is meg nem állhatunk, a mi esküdt ellenségünk pedig, a Sátán, a világ és a mi tujajdon testünk minket szüntelenül ostromolnak: te tarts meg és Szentlelkednek erejével erősíts meg minket, hogy szilárdan ellenállhassunk, és a lelki tusakodásban meg ne győzettessünk, míg végre teljes diadalt veszünk..(Heidelbergi Káté 127.Kérdés)

Igen Uram! Ne engedd, hogy valamiképpen az álnok vádaskodó és érvelni akaró elvi, tárgyi végeláthatatlan bizonyítékokhoz nyúljak, hanem kérünk: nekünk - a Jézus véréért! – nyomorult bűnösöknek ne számítsd be a mi vétkeinket, se a folyamatosan bennünk lévő gonoszt; amiképpen mi is érezzük szívünkben a te kegyelmednek ama bizonyságát, hogy magunkban állhatatosan eltökéljük, hogy felebarátainknak, egy volt segédlelkészből episkopusszá monstruált püspöknek is szívünk szerint megbocsátunk.(HK.126.k.)
A bűnbocsánat ajándéka a meg nem érdemet jutalom, és a bűneivel felhagyó részesülhet benne.

Pásztori Tibor Endre