Lassan feledésbe merül, hogy Nagy Imre miniszterelnök és társainak újratemetésén, 1989. június l6-án, az egyik meghatározó beszédet Rácz Sándor mondta. Egy ötvenhat éves, érett politikus szólalt meg, - túl az életfogytiglani börtönbüntetésen, amelyet 1958. március 17-én , 25. születésnapján róttak ki rá. Hangjából végtelen alázat csendült ki magyar népe iránt, majd a felelősség vállalás; a kommunizmus és a szovjet megszállás kérlelhetetlen bírálata és a méltányosság a Pesti srácok iránt, „akik nélkül nincs forradalom, és akik nélkül nincs szabadság!" – mint mondotta.
Levelet írt Balázs Tibor a Littera Nova Kiadó vezetője a Másokért együtt (Gemeinsam für andere) 48. évfolyam, 3. számában Szépfelusi-Wanner Márta okleveles fordító Bécsben 2004. január 24-én bekövetkezett halálát követően: "Tudnunk kell: nem ment el, hanem megtért Mindenható Atyánkhoz, és vissza-tért Szépfalusi Istvánhoz. Nem ment el az, aki másokért – a kisemmizettekért élt. Anyaországi és határontúli írókért, nem-írókért, akik a kietlen történelem kegyvesztettjei voltak. Halkan élt a földi tereken, halkan vitte véghez csodákat. Sütő Andrást, Lászlóffyt stb. fordított. Remekműveket, olyanokat, amelyeknek nincs tőkehozama, viszont annál nagyobb az eszmei értékük. Bekopogtathatott bárki a BPT-be, menekült, aki vízum-ügyben kért segíséget, tanácsot – és ő nem tanácsolt el senkit, - ennek is többször tanúja voltam. Köztünk marad, mert az emlékezetnek csak nyelvtanitag van múlt ideje."
Látja! Mert valakinek látnia kell a „ki- és bemenetelemet!" Az egyre elviselhetetlenebb világomat, a dohosodó, üzérségbe menő nemzetáruló, önmagát arcátlanul ajánló politizálást, a kiútat megfogalmazni nem merő, de segítséget mégis felülről remélő értékítéletet: „ateista vagyok, de hiszem azt, hogy hinni kell Istenben" eladni sem lehet, de újból magunkévá tenni sem szabad.
Ugyan? Messze fölötte a föld törpe lakóinak tornyosulnak égbe nyuló hegyek. Hegyek, várak, falak..? Várfalak! Oda néz fel a zsoltáríró (121.Zsoltár). Idelenn minden olyan kicsiny, korlátolt, kiábrándító! Odafönt, hegyeknél sokkal magasabban, van mégis valami, - nem valami! Valaki! – mérhetetlenűl nagy, a megoldás. A megoldások ura: Isten! Hozzá menekül a lélek biztonságért. Idelent is vannak jóbarátaink, de az erejük véges. Jöhetnek ránk veszedelmek, amikkel a legjobb akarattal sem tudunk megbirkózni. De Ő „az eget és a földet teremtette." Övé minden hatalom. Előtte semmi sem lehetetlen. Idelent is van szeretet, de a kitartása gyönge. Fényes napok után jöhetnek nehéz éjszakák és a legjobb barátaink is kimerülnek a virrasztásban mellettünk. De Ő az aki „nem szunnyad és nem alszik." El nem lankad, nem fárad, bármily hosszú a próba. Idelent is van segítség, de a figyelme gyarló. A leghivebbek sem vesznek észre minden szükséget és nem hatolhatnak bele életem minden bajába. De az Ő gondjait semmi sem kerüli el. „Minden gonosztól megőriz."
Csak úgy tegyetek mint akkor, hogy „Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer. Így cselekedjél hat napon át. És hét pap hordozzon hét kos-szarvból kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljékek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefúnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek a szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép."
Így vették be Jérikhót akkor. Ez volt a szófogadók áldása!
A kürtösök a kürtökkel kürtölvén kürtölve kürtöltek!

A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre