Lehet elmenekülni sérelem okozta kedvtelenség, fájdalom, bosszuság, hiányérzet, szomoruság elől? Különösen ha személyt jogaiban, vagyonában történő háborgatásról, nyugtalanításról vagy megrövidítésről van szó. Azaz valamihez hozzányul, amit illetetlenül kellene hagynia. A kárt, sérelmet okozót „Ne bátsd a gyönge csemetéket!" és a „Kár azt bántani, ami nincs utadban!" szép és okos ildomossággal illették magyar őseink. Tehát „Ne bántsd a másét!" Sok, hallatlanul sok változata, árnyalata van a bántalomnak. Valami azt sugallja, hogy vannak bántalmazó szakemberek, népek, nemzetek, akik arra tökéletesítik ősi eredetű ismereteiket, hogy ingereljenek, bosszantsanak családban, kisebb, nagyobb közösségekben. Pedig jó tudni, hogy „Ne bántsd a makacs gyermeket, az ittas embert!"

Úgy érzem, már néhány napja, hogy ez a legismertebb érzelemi valami lerí, látszik rajtam (rajtunk?), és megkérdez majd valaki: „Mi bánt édes fiam?" Mi bánt? Mi is bánthat? Hisz most értesültem jövendőben van a tizenegyedik és férjhez megy a második unokám; mégsem kell levágni a lábamat, és az esztendő végére megjelenik az első könyvem...

Ugyan a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) – vagyis az alapítók, mindenekelőtt Széchenyi István szándéka szerint „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára" alakított Magyar Tudós Társaság – másfél évszázada, szinte megjelenése óta gyakorlatilag nem vesz tudomást a Nagyszótárról, mintha nem is a megbizásából, több évtizedes áldozatos munkával készítette volna el két kiváló tagja, a papköltő és nyelvész Czuczor Gergely és a jogtudós Fogarasi János az első tudományos magyar értelmező szótárt, amelynek hat kötete közül az első 1862-ben jelent meg. Az október 6-án és 7-én (2012) Budaörsön megrendezett nemzetközi konferencia főhajtás volt a szótár írói és az utókor által oly mostohán kezelt művük előtt. (Hudy Árpád, Irodalmi Jelen)

Csupán a magyar nemzetet ért „anyja vert meg" bántalom egyike ez. S csak úgy mondom, hogy Czuczor-Fogarasi féle Nagyszótárra a figyelmet nem én, hanen Attila fiam hívta fel Léváról...

Igen! Az én bántalmam a Bukarestben játszott magyar-román futball- mérközés. Pedig soha nem futballoztam. Szégyenként nyugtáztam magamban, hogy társaságokban a férfias sport témához nem szólhattam. Így megtanultam titokban Ajax-Amsterdam holland futballcsapat és Eusebiuo játékos nevét...

Igen nagy bajban vagyok, mert nem tudom megfogalmazni, hogy mi bánt a mérközés eredménye, az ott elhanzott afféle „beszéd", a nem-viselkedés, a mérkőzés előtt, alatt és utáni, a szurkolói megnyilvánulás, a rendfenntartás, a kívűlről-belülről alaposan összetört szerelvény vagy az összezsugorodott szívű jétékosok...

Az biztos, bántalom történt. A románok? Nem! Nem lehetnek ilyenek... Nyolc évig éltem közöttük Bürkösön... Nagyszerű, kedves, jóságos emberek. A magyarok? Nem! Nem agresszivek! Közéjük tartozom!

A magyar kormányfő pártfogásába vette a veszteseket... Nem kérdezte őket... Megerősíteni szeretné.

A missziói egyházközség főgondnoka, amikor nagy bántás ért engem, azt mondotta vígaszul. „Tiszteletes úr! A jóisten jó ember!"

Azért: „Ne bántsd a magyart!" (Zrinyi)

A szöveg megállapítását végezte: Pásztori Tibor Endre