Létező értékeink felmutatásának szándéka annak a számbavehető akaratnak a legnyilvánvalóbb bizonyitéka Kárpát-medencében, hogy ahol a történelem viharai a „kis Magyarország" árnyékában, trianoni békeszerződés, világháború érintettjeinek egyszerre recsegtek az ezeréves oszlopok: a rend, hit, jóság és becsület - jelentős anyagi kár és emberélet veszteség mellett, - megtanultuk mit jelent: ahol a part szakad.
Újraértékelődött a magyar állampolgársággal a régiós koncepció, sajátos térségi szerepkört kapott a kulturális, turisztikai, egyházi, valamint a civil szférához tartozók tevékenysége. Ideértve a számos testvérvárosi, illetve testvértelepülési kapcsolatokat is. Egyre erősebb, bensőségesebb és rendszeresebb a cserelátogatás a különféle érdeklődésű közösségek körében. Egyszerűen arról van szó, hogy eljött az ideje: el kell indulnunk. Elindulunk egymás felé. Mert nincsen más út. Szerre, egyszerre, egyenként, kisebb, nagyobb közösségekben...?
Csak az állatok életéből tanult egy idős asszony, akiről az olvastam, hogy visszavonult, szemlélődő életmódja miatt a világ különcnek tartott – megkérdezték egyszer, hogy miért kerüli az emberek társaságát és miért merül olyan szívesen az állatok életének szemléletébe? Így felelt: „ Az állatokban sokkal több összetartást, önzetlenséget és szeretetet fedeztem fel, mint az emberekben. Az emberek között például azt látom, hogy egymás gondján-baján legtöbbször csak üres frázisokkal sóhajtoznak, de a segítésre nem gondolnak: arra rá nem érnek: az alól minden elképzelhető módon kibújnak. Ezzel szemben megfigyeltem egyik sétám közben az erdőszélen egy kis temetőbogarat, amikor egy egérhullát akart a leendő gyermekei számára elásni. Amikor meggyőződött róla, hogy egymaga képtelen a keményre taposott út közepéről a puhább földre vonszolni a kis hullát: tovaröpült társakat hívni: pár perc múlva negyedmagával tért vissza s egy-kettőre alábujván a kis hullának, négyen hátukra vették, a fű szélében elhelyezték és villámgyorsan elásták. Utána azonnal továbbrepültek a kis felebarátok, nem várva jutalmat, sőt köszönetet sem. Így van-e ez az emberek között? Sok ilyen megfigyelésem van az állatok életéből, ami engem gyönyörűséggel tölt el: az emberektől ide menekültem"
- fejezte be keserű szívvel . Nem cselekedett helyesen a mi asszonyunk, mert ott rekedt a vélt intelligeciájával, a hiányos emberismeretével, ahol a part szakad. Meg kell keresnünk és meg fogjuk találni az embereket! Ehhez szükséges a tulsó part!
Ismét az emberi élet döntő kérdéseivel találkozunk. És ez nem csoda, mert az élet maga állít oda: megdöbbenni, megtorpanni, majd hinni tanít. Még a „hit" szó igazi jelentésével sem vagyunk tisztában. De még a keresztyének sem mindnyájan. A mindennapi életben szerzett tapasztalataink azonban eligazítanak. Hinni mindig annyit jelent, mint bízni valakiben. A hit mindig valami gyakorlati. Bízni valakiben aki tud segíteni, akinek hatalma van, ereje és könyörülő szíve van. A hit háttere is mindig sötét, homályos, amelyből a hit tárgya, akire bizalmunk irányul, hisszük, hogy kisegít bennünket. „Pucoljatok meg egy ablakot, hadd lássék, milyen koszos a többi." (Villányi László) A hitben éppen ezért soha nincs érdem: a hit az emberi léleknek ösztönszerű odafordulása a Segítő felé, aki „tud és akar segíteni". A hit ereje, érdeme nem a hitben, hanem a hit tárgyában van. Különben már Seneca is tudta, hogy „a könnyű dolgok beszélnek, a súlyosak némák." Mi, keresztyének az igaz, hatalmas Istenben hiszünk, azért birtokosai vagyunk az ígéretnek, miszerint: „a hivőnek minden lehetséges". Ha pedig egy dolog javulni látszik - csak úgy magától - akkor valami fölött átsiklottál; azt pedig nem szabad.
Ahol a part szakad... ott a ami számunkra megvan a tulsó part.
A biztos magyar part!
A szöveg megállapítását végezte:
Pásztori Tibor Endre