Le kell számolnunk a 150 éves élettudomány terén, három olyan dogmává merevedett elmélettel, mely történelmünkben az életellenes diktatúrákban, ember emberellenes gaztetteiben, háborúkban és népirtásokban jelentkezett:
-
Az élet keletkezésének molekuláris evolúciós elmélete.
-
Az élő sejt felépítettségének „membrán-pumpa-szabad oldat” elmélete.
-
Az ember létrejöttének elmélete, az evolúciós fajelmélet.
Mindhárom elmélet téves, hamis, hazug! Ezek az elméletek hordozzák az 1700-as évek „anyag örök” felvilágosodás eszmerendszerét, mely megszülte és kialakította, később átjárta Európa, majd az egész civilizált világ közgondolkozását. Sajnos ez a tragikus módon pusztító mértékűvé fokozódott életellenesség, emberiségellenesség azóta sem szünt meg. Tehát, azt a nyilvánvaló tényt, igazságot kell a „véka alól” a ma embere elé tárni, hogy az élő nem eredeztethető az élettelen világra érvényes törvényből. Hogy a „membrán-pumpa-szabad oldat” elmélet elnémítja az értelmes gondolkozást, az igazság keresését, s közben óriási szolgálatot tesz az élővilágra alkalmazott, egyre nagyobb károkat okozó vegyszeriparnak, gyógyszeriparnak. Az ember fajba sorolása, együtt az egész fajelmélettel okozta és okozza a legtöbb kárt, pusztulást. Egyértelmű, a holokausztumok sora is ebben a hamis fajelméletben nyer magyarázatot. A viszonyulás, amit az ember megenged magának - a természetbe való beavatkozásai során, - szintén abból a szemléletből fakad: alacsonyabb- és magasabb- rendű fajok, élőlények vannak. Az ember a tökéletességük csodálása helyett, jogot formál, hogy az élőlényeket, sőt embertársait is besorolja, minősítse.
Az evolúciós fajelmélet elterjedése, eszméjének elmélyülése előtt a tudomány az „ismerd meg!” (gnoszeológia!) parancsot követte. Azóta a „minősítsd!”, „bíráld!” parancsokat követi és az életellenes bűntetteinek beismerése helyett a túlnépsedést, mint tőle független, általa befolyásolhatatlan okot emlegeti. A feltornyosuló ártások áldozataként, a méltóságban megsértett, megalázott minden ember, és a magyar ember kiáltása is: Feljebb emeljetek, feljebb!
Úgy érzem: változás kell! Isteni fodulat. Már régóta tartjuk hüvelykujjunkat a Kárpát-medencei nemzettársaink pulzusán. Megvan a diagnózis; meglesz a terápia! A létező világmindenség kitüntetett középontjában ott van az ember, aki egyben a világmindenség értékközpontja is. Érzékelhető tapintat bizonyítja, hogy a puszta lét az ember számára maga a kárhozat – mert többre hivatott; az igazi tudomány pedig élettudomány, amely új tartalommal tölt meg.
Csodálatos az élettel, az élőlények és az ember életével foglalkozó fiatal tudomány, az élettudomány. Alig több, mint 150 éves. A kezdetét a sejttan megalapításától, Schlein és Schwann munkásságától számítjuk. Ők mondták ki először, hogy minden élőlény sejtekből épül fel. A sejt az élővilág tovább nem osztható egysége. Az élettudomány - a 19. század közepén - az erőszakos, makacs istentagadás és az „anyag örök” hamis dogma uralmának közepettén született. Igen érdekes, hogy a Nagy Francia Enciklopédia (1751-1780) szerzői: Voltaire, Rousseu meg D’Alambert, Holbach, Helvetius, Montesquieu, Diderot és mások milyen magabiztosan képviselték a természettudományos materializmust és nyilatkoztak az élővilágról és az emberről - sokkal előbb, - mielőtt az élőlényekről és az emberről szerzett ismeretek, felfedezések elérték volna a tudománnyá válás szintjét, mértékét. Figyelemre méltó, hogy a vallásgyakorlás a tudomány teljessége nélkül érzelmi töltetű humanizálódás, gyűlölködések, elválások, újabb és újabb darabolódások gerjesztőjévé lett. Az úgymond „dekrisztianizáció” folyamata, a robbanásszerű fejlődés, a gazdasági, társadalmi és politikai erőviszonyok vulgáris és agressziv hangvételűvé vált.
Igen nagy árat kell fizetnünk!
Mert az életellenesség, a szennyezés, az élővilág és benne a zöld növényzet, az erdőségek pusztulása olyan mértékű, hogy lényegi változtatás nélkül 30-50 év múlva, amire az utolsó csepp kőolaj is elfogy, a Föld az ember számára lakhatatlanná, vagy csak különös kínok közt lakhatóvá válik, állítja, vallja, hirdeti minden felelős, csak az igazsághoz ragaszkodó kutató. Tény az, hogy a pusztítás bekövetkezett. A tragédia végkifejlete itt van másfél, két eberöltő távolságra.
Illesse elismerés Dr.Kellermayer Miklós tudós professzor urat, Erdély nagy Barátját, hogy hitét és szívét megosztotta velünk. Lelke mályiben egyetlen értelmes társadalmi jövőtényező megtalálásában reménykedett, hogy létjogunk a múltunk, - a kovaszirtbből készült oszlopunk - melynek fényt és méltóságot Isten adott. Kőszikla szült minket, s csak a halmok felől recsegnek, recseghetnek az oszlopok:a rend, hit, igazság, a tudás, jog, nemzet, nyelv, gyermek... és jövő. Tudta, hogy a veszteség, fájdalom, rövidülés új dimenziókat nyít, még akkor is, ha „minden tisztességes író csak a halálról ír” (Kosztolányi), de minden ami van, így az öröm is, a fájdalom által születik. Akár az Élet!
A teremtő Isten szeretetéből fakad szívemben az az élő reménység, hogy ebből a mély szakadékból irgalma önmagához emel bennünket. Felemeltetésre más lehetősége nincsen ennek a világnak. Hinnünk kell szent bizonyossággal: az újjá teremtett istenképűséggel, életvitellé válik a küldetésünk: „szeresd!” az Urat és „őrizd!” ezt a Földet!