Ez a pártoktól független összmagyar civil szervezet kellene, hogy képviselje az összmagyarságot határok nélkül az egész világon. Sok tekintélyes ember véleményét, akik valóban a magyar ügyet akarták és akarják szolgálni csak azért teszik félre, mert nem azok a MVSZ vezető káderei, akik valamely pártot képviselik.

Ennek eredménye az, hogy valós összmagyar érdekek megfogalmazásnak nem adnak helyet. A Napnál is világosabb, hogy a MVSZ-nek a társadalmi szerepe elnyomás alatt áll a mai is hivatalos kormányzat részéről, hiszen ezért nem jut el a megfelelő helyre szavuk azoknak, akik még képesek arra, hogy mindenek felett az összmagyar érdekeket tekintsék fő feladatnak.

Példa erre az is, hogy amikor népszavazás tárgyává tették a külhoni magyarok kettős állampolgárságát, a pártok nem azon fáradoztak, hogy e téren gyorsan egységre lépjenek, hanem mindegyik párt a maga módján széthúzó magatartást tanúsított. Az MSZP és SZDSZ nyíltan ellene agitált, bele ölve hatalmas pénzeket azért, hogy az embereket a "nem" szavazatra bírja. Mások pedig, mint az MDF, KDNP, Kisgazda párt, Fidesz annyira tartózkodón viselkedett, hogy az már eleve arra utalt, hogy a magyar honban a hatalmat nem azok képviselik, akiknek szívügyük az összmagyar érdek. Szerencsére később akadt erő amely fordított e tekintetben a dolgokon. Talán ez főleg a KDNP kezdeményezése volt amit a Fidesz nemzeti érzelmű szárnya is jóváhagyott. Biztatónak tűnt az, hogy a Fidesz berkeiben kisebbségbe kerültek azok, akik liberális szemléletüket akarták rákényszeríteni az egész országra. Ebben pedig nem találtak helyet a magyar érdekeknek. Sok esetben ez még ma is így van, mert fél a kormány attól, hogy szélsőségesnek minősítik azok akik egyenesen szembe helyezkednek az összmagyarsággal úgy, hogy tetteiket pontosan az vezérli, ami ellentétes a magyarok érdekeinek. Ezek azok az erők akik magyarellenesek és egy olyan ország hatalmáért küzdenek, amely nem is fontos, hogy magyar legyen, hanem az, hogy csak polgárságuk magyar legyen és magyar hazaszeretetük, hűségük az évezredeken keresztül kialakult kultúrát letiporva, egy idegen kultúrát kényszerítsenek rá egy ugyanabba a masszába gyúrt polgárság által.

Nyilvánvaló, hogy a magyar nemzeti érzelmek nem olyan nacionalista szemlélet szüleménye, amely mások kizárását tűzi céljául, hanem befogadó készsége által olyan kultúra egységet hozzon létre, amelyben nem a vérszerinti faji hovatartozás a lényeg, hanem az ahogy Juhász Gyula fogalmazott: a magyar az akinek fáj Trianon. Ez azóta sem változott, amióta a magyarokat ért legnagyobb katasztrófa létrejött. Ma is olyan erők törnek fel, akiknek nem fáj Trianon. A kérdés az, hogy érzelmileg az ilyenek magyarok-e, vagy csak magyarul beszélő idegenek.

Ezer éve ez a népesség itt a Kárpát medencében azért küzd, hogy mindenkit befogadjon, akik elfogadják azok kultúráját akik befogadók. Szent István Király sem arról szólt Imre hercegnek írt intelmeiben, hogy az idegeneket azért kell befogadni, hogy azok saját államukat építsék, hanem azért, hogy akaratuk ne kerülhessen ellentétbe a befogadó népességgel. Ezért vallom azt, hogy ma is a lényeg az e kérdésben, hogy akik hazájukat a magyarok között találták meg, azok megfelelően beilleszkedjenek a magyar társadalomba és ne arra törekedjenek, hogy állandó ellentétet, ellenségességet szítsanak befogadóikkal szembe. A jövevények minden tekintetben befogadást nyertek és ma is nyernek, csak a baj abban van, hogy soha nem adtak maguk részéről olyan nyilatkozatot, hogy a befogadásuk ellenében tisztelik a befogadók törvényeit, szokásait, kultúráját, ha a befogadók nem tagadják meg a saját kultúrájuk gyakorlását.

Így van ez a külhonban is, ahol a magyar őslakosság élt, dolgozott és államot alapítva befogadott más nemzetek tagjait, kit menekülve egy közös ellenségtől, kit pedig azért, mert megélhetésük miatt telepedtek le. Aztán nagyhatalmak diktátumával elszakítottak a Szent Korona országától, hogy beindítsák azt az asszimilációs folyamatot, amely szinte teljes mértékben már sikerülni látszik. Oly mértékben elnyomják nemzeti érzelmeiket, hogy fokozatosan a saját országukban jövevényeknek tüntessék fel, akit jogosan akár ki is utasíthatnak ezeréves hazájukból, ahol országalapítók voltak, mondván most idegen ország polgáraiként mint raboknak kötelességük tisztelni a hódítók uralmát.

Mekkora különbség! A magyar befogadó politika és az idegen hódító és rabságot teremtő nem természetes országokba osztva. Igen, ez akkor is rabság, ha fizikailag nem is űzik őket, de a polgári életben már nem egyenrangú polgárok, hanem másod, harmad és ki tudja hanyadik osztályú polgároknak tekintik, akiknek nyíltan tudtukra adják, hogy jogaik soha nem egyenlődhetnek ki. Ők úgy képzelik el, hogy a saját szerepük ugyanolyan befogadó nemzeti állapot, közben pedig valójában rabszolgatartó, új köntösben az új országhoz csatolásukkal, béke szerződésnek csúfolt diktátum általi rabság, hiszen az elcsatolt országrész és nemzetrész nem a saját akarat által kényszerült országot váltani, hanem idegen erő általi kényszerből. E tekintetben még mindig kijár ennek a nemzetrésznek az a joga, hogy önállóan népszavazással nyilvánítsa ki valós akaratát a hovatartozásról és az autonómiáról.

Nyilvánvaló az, hogy egy országot kollektíven büntettek úgy, hogy szétszaggatták a nemzet részeit úgy mint a területét, ami ma már a legszigorúbban meg van tiltva mivel kollektív felelősség nincs, hiszen minden egyénnek a saját tetteiért kell felelnie és bűnhődnie.

E.