Meglepetésemre a férj aki román volt cáfolta állításomat, de közbe kiderült, hogy felesége magyar, de ő tagadta magyarságát és a nyelv ismeretét, mert, hát ő a románok között élt és románnak érzi magát. Persze apja anya magyar. A férj erélyesen állította, hogy a Dákó románok előbb voltak Erdélybe mint a magyarok, akik Mongóliából jöttek, de mivel a felesége is erősen azonosította magát a románokkal feleslegesnek véltem tovább belemélyedni a vitába és visszatereltem a beszélgetést az eladás témára. Kiderült hogy sürgősen kellene nekik a ház, így tárgytalan lett a további beszélgetés. Távozásuk után feleségem kijelentette: szó sem lehet arról, hogy ilyen románoknak adjuk el a házunkat. Tényleg irónia lenne, hogy a Magyar Trianon Bizottság elnökének és képzőművésznek a háza román tulajdonba esne.
Elgondolkodva az eseten, eszembe jutott több ilyen tapasztalat. A Szerb-Horváth háború időben Ottawában egy Horváth vendéglőben vacsoráztam és a mellettem lévő asztalnál többen beszélgettek angolul. Egyszer csak azt hallottam, hogy "a magyarokat ki kell irtani". Biztosra véltem, hogy ezek szerbek és oda akartam szólni, de végül is nem tettem, mert veszekedés, vagy verekedés lesz a vége.
Egy másik esetben kiállítás alkalmával megáll képeim előtt egy házaspár. A beszélgetésből látszik, hogy a férfinek nem az angol az anya nyelve. Kérdezem honnan származik: Szerbiából Újvidékről. Erre mondom, hogy az valamikor Magyarország volt. Ráförmedt, hogy az mindig a szerbeké volt csak a magyarok megszállták és a szerbek visszafoglalták. Közbe kiderült, hogy a felesége mellette magyar, ő azonban tagadta a magyar azonosságát és szerbnek érzi magát a férje mellett. Mivel az illető nagyon agresszívan beszélt a magyarok ellen, abba hagytam és ők tovább léptek.
Képzelem, hogy ez a helyzet másokkal is előfordul és ha ez mind így igaz szörnyű lehet a magyarság helyzete a leszakított területeken. Sajnos a mai geopolitikai viszonyokban elképzelhetetlen a magyar területek visszacsatolása, mindaddig, amíg a magyarság nem követeli nyíltan az igazságszolgáltatást, a nemzetközi közösségtől , ami elkerülhetetlen a történelem folyamán és akkor tényező lehet egy ilyen követelés. Azonban a „hallgatás, elismerés". Nem hiszem, hogy a magyarság többsége ezt a trianoni marcangolást elismeri, még akkor is ha Horthyval együtt az eddigi politikusok elismerték. Hit nélkül nincs haladás!
2015.-04-26
Hozzászólás
Azóta a legtöbben már másképpen beszélnek, de arra még emlékeznek (emlékezni vélnek), hogy velük kezdődött a történelem. De az egynyelvűséget már elfelejtették és már mindenki ellenség akinek más az anyanyelve. Szomorú!
Már csak az a kérdés: Ki emlékszik az egységre? Ki az aki még mindig egységesnek tekinti az emberiséget, vállalva azt, hogy ezért az emberek 99%-a kineveti? Ki lát át a körénk látszatból szőtt függönyön?