20241221
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2015 július 07, kedd

Gondolatok a Petőfi temetésre

Szerző: Dr Halász Józsed

1.  Petőfi Sándor temetése. - Minden diktatúra (szocialista-kommunista és liberális-kapitalista) sajátjának tekinti Petőfi Sándort, és azt igyekszik bemosni az agyakba, lelkekbe, hogy a „Magyarok Istenére" esküdve elfogadjuk az ő szabadság-értelmezésüket, ami az embert „emberi tőkének" tekinti, szabadságát a szabadság korlátait elszenvedő (passzív) szabadságnak, és nem cselekvő (aktív) szabadságban élő ingéniumnak, aki mindenkori lehetőségeit és adottságait felhasználja annak érdekében, hogy szabadság-korlátokat ledöntve szeretetben éljen.

Azt mondják, hogy a nyíl célja az a királyi trón, ami a diktatúra másik válfajnak vezér-megnevezésére utal, nem pedig arra a társadalmi rendszerre, ami az oltár és a trón emberellenes szövetségében kirekesztőkre és kirekesztettekre osztja meg az emberiséget.

A „szent világszabadság” pedig szerintük az internacionalizmus, vagy (a diktatúra másik változatában) a kozmopolitizmus szinonimája, vagyis egy titkos háttérszervezet érdekérvényesítése a nemzetek fölött (föderáció), nem pedig az Isteni Iránymutatás követésében egységes érdekű emberiség társadalomszervezési (konföderatív) rendszere, amelyben a nemzetek szabadsága abban mutatkozik meg, hogy egymással összehangolják érdekeik érvényesítését. 

 Nos – bármennyire is identitás-emelő gesztus – Petőfi temetése a diktatúra üzenet fogja közvetíteni, az elmondott beszédek és a beszédeket elmondók személyén keresztül. 

 Ennek ellenére, részt veszek a temetésen, lelkemben azt a Petőfit éltetve, aki tudta, hogy mit jelent a Magyarok Istenére tett eskü, mit jelent a Magyar Küldetés cselekvő szabadsága, mit jelent az Isteni Iránymutatás „szent világszabadságot” hozó szelleme.

 Ha akarjátok, ebben a szellemben megosztom gondolataimat azokkal, akik képesek láncban megélt, elszenvedő szabadságunkat felcserélni „régi kardunkra”, a cselekvő szabadságra. 

 2.  „Az Orosz és a Burját Elnök is levélben jelezte szándékát.... a MAGYAR NEMZET MEGKÖVETÉSE érdekében.”

      A jelenlegi világpolitikai helyzetben a trójaiak aggályát osztom, ránk alkalmazva a mondást: „tartok az oroszoktól akkor is, ha bocsánatkérést hoznak”. 

      A kétpólusú diktatúra hidegháborújának természetes következménye, hogy mindkettő erőt akar elnyerni ellenségétől. Nem kell ezt különösen bizonygatni, mindenki látja, mi a cél Ukrajnával, a másik oldalon Görögországgal és Magyarországgal.

     Az tény és nem „nyílt titok”, hogy az USA igyekszik az EU-t bekebelezni. Azt érdekeink védelmében kell kimondani, hogy ez nemcsak számunkra, hanem egész Európa számára elfogadhatatlan.

     Az Oroszország vezetésével létrejött Eurázsiai Gazdasági Unió ugyanarra a négy liberális alapelvre (tőke, áru, szolgáltatás és munkaerő szabad áramlása) épül, mint az EU és a tervezett Transzatlanti Unió.

 Magyarországnak kulcsszerepe van, de nemcsak geopolitikai helyzeténél fogva, hanem elsősorban azért, mert mi vagyunk a Hagyaték letéteményesei, azé a Hagyatéké, amely megszűntetni hivatott minden diktatúrát, az individuum „énje” helyére a közszabadság „személyét” állítva.

 Az kétségtelen, hogy Putyin politikájának erőteljes konföderatív vonásai vannak: közreműködés a BRICS létrehozásában, az értékcsere mintaadó gyakorlati megvalósítása az Iránnal kötött „olajért árut” szerződéssel.  

 Mindezek figyelembevételével: az Eurázsiai Gazdasági Unióra váltani EU-tagságunkat, a magyarság érdekeivel ellentétes.

Ugyanakkor minden olyan – szigorúan konföderatív alapú (vagyis célzott területre vonatkozó, egyenlő előnyöket biztosító értékcsere) – kapcsolatra késznek kell lenni, amely az igények és lehetőségek összhangjának megteremtését szolgálja.

 Természetesen ez Magyarország teljes függetlenségét jelenti.

Ha Oroszország ezt elfogadja, akkor lehet kibontani a Petőfi temetésre hozott ajándékot.

 Kelt Szegeden, 2015. Napisten havának 26. napján

Halász József 

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló