20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 szeptember 04, vasárnap

"Bocsássanak meg nekem a címzett vádakért!"

Szerző: Kőműves Géza

Ősi értékek hagyománya, a valós történelmet nem elhazudó, nem idegen kultúra, erkölcs, megbecsülés, igazság, a kettős mérce helyett, egy mérce, a tiszteletre méltóknak - tisztelet, nyugalom, biztonság, egészséges, örömökben gazdag, természettel ölelkező élet. Virágzó Haza, az utódoknak szépreményű jövő és azonnali ébresztő, mert eszméletlenül büdös bilibe lógott a lábunk!

SZENTENCIÁK és KABARÉBA OLTOTT DRÁMA TÖBB FELVONÁSBAN

Hölgyeim és Uraim!

Hosszasan elgondolkodtam, hogy az elmúlt hónapok történései vonatkozásában érdemes-e egyáltalán megszólalnom, hiszen a felszínen nem sok értelme látszik a jószándéknak, s az őszinte szónak, mert akik nem szokták, azoknak bődületesen botrányos egy ilyen írás. Nem is jelenhet meg az idegen ihletésű médiában. Elkezdtem írni, félretettem hetekre, aztán győzött bennem az örökérvényű: soha nem adhatjuk fel, ezért tovább folytattam!

Elnézést kérek önöktől, hogy az alábbiakban refrénként üvöltenek a vérszopók és szintén refrénként, kórusban nyögnek fel időszerű keserveink!

 Kezdjük töretlenül az aktuális lényeggel!

SÜRGŐSEN KI KELL LÉPNÜNK AZ EURÓPAI UNIÓBÓL, A NATO-BÓL ÉS MEG KELL SZABADULNUNK A NEMZETKÖZI HIPERPARAZITA BÉKLYÓKTÓL!

ALKALOMADTÁN GYÖKERES RENDSZERVÁLTÁST KELL VÉREHAJTANI! LE KELL MAGUNKRÓL PÖCKÖLNI A HAZAI ÉS A NEMZETKÖZI PARAZITÁKAT IS!

 Totális tévhit bedőlni a már teljességgel leszerepelt, újabb hatalomért karmoló, vagy most uralmon lévő hazai zsebtömők ravasz ígéretének, miszerint a Nemzetért küzdenének!

 Az egyik, újból kormányzásra vágyó hazai „jellem” az egész Nemzetet leköpte, nyíltan hazaáruló és nyíltan kirabolt minket.

A másik „jellem” nemzeti bőrbe bújva, hazug nemzetépítő retorikával kormányoz, több tényező alapján lassan, de biztosan pusztulni hagyja az egész Kárpát-hazai Nemzetet és strómanokat is bevet csonka Hazánk / vonagló nemzettorzónk kibuggyanó véréből történő gazdagodásához.

A harmadik „jellem” még nem volt hatalmon, de vágyik rá, csupán reformot ígér, ugyanezt a rendszert és parazitáit szolgálja, lassan de biztosan ez is a vérünket szívná.

JÓL VÉSSE ÉSZBE!

Önnek, mint szabad államalkotó hunmagyarból - teherhordó rabszolgává vált véreszívottnak soha nem hoz jót a nemzetközi paraziták által kiagyalt egyetlen társadalmi berendezkedés és bárminemű nemzetközi uniós - tákolmány sem.

Tehát ez a többpártrendszerű „demokrácia” és egyetlen helytartó párt sem Önökért van. Miként a NATO és az EU és a többpártrendszerű „demokrácia” sem az Önök érdekét szolgálja.

De nem volt ám Önért a Varsói Szerződés, a KGST és

az egypártrendszerű, bolsevik „demokrácia” sem!

Biztosan tudja, mert csak a hülye nem látja: Azon túl, hogy egyik sem a népek, nemzetek érdekeit szolgálta / szolgálja, még az a közös vonásuk is meg van, hogy miként, a ránk kényszerített nemzetközi-szocialista förmedvényeknek lényegileg nem volt köze az orosz és Európa népeihez. Miképpen a „német” népnek alapvetően nem sok köze volt a zsidó ihletésű nemzetközi- nemzeti szocializmushoz (nácizmus), úgy a mai „demokrácia” förmedvényeinek sincs köze Amerika és Európa népeihez. Csak felhasznált eszközök ezek egy nemzetköziekből álló hiperparazita kaszt számára. Tehát lényegileg akkor is és most is a nemzetközi hiperparaziták uralkodtak, valamint csörtéztek a világban.

A gondolkodással hadilábon álló, iskolázatlan, - buta, vagy iskolázott, de valójában is buta ember - jellemző meggyőződése, hogy a jelenlegi rendszer jó, nem lehetséges jobb, csak a politikusaink nem végzik jól a dolgukat, lopnak, csalnak, hazudnak, ezért nem működik jól a berendezkedés és ezért rossz neki. Eszébe nem jutna szerencsétlennek, hogy az ilyen áldatlan állapotoknak a rendszer az alapvető oka, s hogy ilyen rendszer van, az ő lelkén is szárad. Természetesen ezért a dolgokról való tudásának, adottságainak, lehetőségeinek mértékében felelős.Bár az utóbbi meglehetősen kényes kérdés, hiszen önzésből, kényelemszeretetből hajlandó az ember alulértékelni a saját lehetőségeit és felelősségét.

A másik szemellenzős, akiből teljességgel hiányzik az individuális gondolkodás, akinek az agya a média által szalonképesé kent pártnak, felszíni politizálásnak, vagy mindig az aktuális hatalomnak elkötelezett, jellemzően az éppen aktuális ellenzéket és a külföldi tényezőket okozza az elégtelen, tarthatatlan állapotokért, ha ezek az állapotok egyáltalán láthatók számára.

Van rengeteg rövidlátó ember, akik mindig csalódnak, mert képtelenek felfogni, hogy ezer éve, kisebb megszakításokkal, minden rendszer és szinte minden eddigi, ostobasága miatt általa is felkent hatalom az ő akadálytalan kifosztására, ehhez szükséges felépítmény fenntartására, vagyis egy kaszt uralmának, parazita életvitelének fenntartására lett kitalálva.

Fel nem fogja, hogy a hazai és nemzetközi parazita kasztnak „szalonképes” pártokban mindig a kaszthoz tartozók adják a vezetést, akik minden látszat ellenére a nemzetközi felépítmény csúcsán székelő hiperparazita bűnszövetkezetek tagjai, vagy lakájai és az estleges érdekellentéteik a nagy lényeget / a kifosztásunkat, Nemzetünk kifosztásának lehetőségét soha nem érinthetik. Akkor sem, ha idegen áradat betelepítésével, vagy éppen a kaszt egyes csoportjai a betelepítés ellenességgel elterelik a figyelmünket.

A végtelenül ostoba polgár a saját reménytelenségét és biztosan keserves jövőjét tovább generálva azt hiszi, hogy a köz érdekében tenni akaró, persze jellemzően nyilvánosságot nem kapó minden ember olyan, mint az előbbiek, vagy / és magából indul ki.

Azt hiszi, hogy nincsenek nemes szándékú emberek, nemes szándékú közösségek, nincs jó megoldás, nem érdemes fellázadni az elnyomás ellen és felesleges törődni a Nemzet sorsával.

Az ostoba, nemtörődöm ember meggyőződése, hogy elég, ha magával és esetleg a családjával törődik, hiszen úgy sem lehet mást tenni. Eszébe nem jutna, hogy pont azért ilyen áldatlan a helyzet, mert a többség hasonlóan gondolkodik, mint ő, aki a mosott agyával képtelen meglátni a lényeget, s főleg tennie ellene!

Talán még álmában sem suhan át az agyán, hogy hosszútávon kivenni a közösből, legyen az anyagi, szellemi, erkölcsi, … csak akkor lehet, ha teszünk is bele, különben kiüresedik és az űr helyébe minden tekintetben az értelmetlenség és a gonosz szándék fészkeli be magát.

A jövő generációk, a hunmagyarság, a Nemzet, az emberiség, a Földünk, az egész csodálatos természeti világ vonatkozásában a felelősségről, e beszűkölt tudattal rendelkező lény / „pillanatember” esetén szót sem ejthetünk.

Nem mellékesen az országutakon ez a primitív, egyre szaporodó lény a gyorshajtó. Ezek miatt veszélyes áthaladni egy keresztezősében, körforgalomban, autópályán előzni, … Ez dobja el a szemetet, az utak mentén, erdeinkben e stupid lény miatt rondít és károsít az amúgy is kártevő, nem civilizáció, hanem globalizáció. Sajnos az alapból kártevő, helytartó kormányainkban ez a jellem is domborít, hiszen csakis ezért nem fontos számukra az utóbbi tendencia azonnali és gyökeres felszámolása.

Sajnálatos, de ezen kialakított emberi jellemzők okán képes működni a világban a legnagyobb keservet okozó, mindent tönkretevő, lelketlen és gyilkos parazita gépezet. A felépítményről olvashatsz az: „Ébredj Európa, ébredj emberiség!” című írásomban.

Bocsássanak meg nekem a címzett vádakért!

Valójában nem az előbbiekben említett embertípusra akarom rakni a teljes felelősséget, hanem azokat az aljas, eszes, minden hájjal megkent, a világ dolgaival teljességgel képben lévő hiperparazitákat és a provinciáikban kormányzó helytartókatokolom a legjobban, akik generációk óta végzik az agymosást és a kifosztást, akiknek a szerencsétlen többség számtalan tekintetben áldozata, miként bizonyos tekintetben voltam, s vagyok én is, honfitársaim és az emberiség zömével egyetemben.

Valamennyire az áldozat kategóriájába tartozik még a szerencsétlen, önmagát a lényegében nem létező fajtához tartozónak gondoló, felhasznált, a nagy „zabálások alatt az asztal alá pottyantott morzsákhoz” férő eszköz is. Ezek elődeiből kiírtattak jó néhányat a háttérben előkészített nagy nemzetközi merénylet-terv egy részeként. Majd az emberiségnek okozott hasonló, vagy sokkal nagyobb tragédiákból kiemelve, megkülönböztetve, látványosan és kizárólagosan felcímkézve, aljasul, hogy a népek revolverezésének és vérszívásának egyik jó ürügye legyen.

A világban tobzódó parazita gazemberek és ostobák generációinak halmozódó produktuma által egyre tornyosuló emberi szennyhullám és a rendre csonkított, felbőszített természet haragja valamely közeljövőbeli generáció élete folyamán cunamiként fog rácsapni az emberiségre és kő kövön nem marad!

Némi vidámságra okot ad, hogy a Brexitpártiak győztek Angliában és Orbán felsült emiatt, mint Rottenbiller a hajnalig tartó, züllött ultipartiban.

A hamisan győzelmet ordító nemzetköziek kampányának bedőlt Orbán és a Hunmagyar Nemzet pénzén angol honban pártoskodó hirdetést adott fel, de csúfosan rajtavesztett.

Netán tudatosan vállalta a kockázatot, hogy a vészterhesen bukni látszó ügyben jópontot szerző, hosszúnyelvű megmentők egyike, esetleg koppanó prókátor legyen?

Ahogy tetszik, de egy biztos: Orbán hatalmasan bizonyította, hogy még töretlenül hálás hűbérúr és a hazai helytartó kasztnak kedvezőtlen iszlám betelepítéssel történő szembeszegülése ellenére is töretlen vazallusa a nemzetközi hiperparazita gengsztereknek.

Örülnék neki, ha … kilépéssel és számtalan más magyarérdekű lépéssel bizonyítaná, hogy valóban gerinc és fejedelmi tehetség, miként azt sok szerencsétlen vakhangya már az eddigi ténykedése alapján is állítja. Bebizonyíthatná, hogy képes fellázadni gazdái ellen, megtérni a hunmagyar érdekhez, a néphez, mely őseit befogadta, hiszen nem neki vagyok alanyi alapon az ellensége, hanem a szemfényvesztő, elégtelen és sok tekintetben a nemzetre káros, kétszínű politikájának.

A média és a politika magyarországi nemzetköziei úgy tesznek, mintha elfeledték volna a kasztjuk gyakorlatát, amiről most mindenki mélyen, cinkosan hallgat, hogy a választások előtti közvéleménykutatásokat, miként nálunk és szerte Európában, Angliában is rendre manipulálják. A nemzetköziek régi pszichológiai módszere, hogy a számukra kedvező döntést vetítik előre, mely a nem gondolkodó tömeglényt manipulálja, mert az orránál tovább nem látó, kizárólag a parazita médiából tájékozódik, s ami a legnagyobb katasztrófa, hogy az álláspontját is a parazita média által tálaltakból választja! Ez a lény, a pszichológia kiszolgáltatott alanya, nem szeret a vesztesre voksolni. Erről a piszkos játszmáról mélyen hallgatnak a média és politika jakhecei. Ebben is egyhúron pendült a nemzetköziekből álló teljes európai média és az álnemzeti politikai tábor.

Ott kezdtük a gondolatot, hogy az ébredező vidéki angolok tömegei szabotázsként vasvillát dugtak a lakáj kormányaink és a nemzetközi gonosztevők együttműködésével épülő világbirodalom EU-s segédfogaskerekei közé.

Persze ettől még a parazita gépezet nem áll le! Az angol haza nemzetköziei továbbra is uralkodnak a némi nemzetközi megakasztást elvégző angol nép felett, s ha a hazai-nemzetközi lakájkaszt uralmon marad, akkor a nemzetközi-hiperparaziták közvetett uralma is töretlen marad.

A Brexit egy következmény, de az nem a Brexit következménye lesz, ha a gyökereiben és céljaiban is álnok EU felbomlásának láncreakciója valaha beindul. Ennek záloga a csírázó igazság magvában és a mértéktelen aljasság elleni esetleges lázadás reményében foglaltatik. De egy jóravaló hazafi se higgye, hogy a főparazita / hiperparazita háttérhatalmi parancsra létrehozott EU-s berendezkedéshez / globális gyarmatbirodalmi részegységhez / világuralmat előkészítő egyik nagy átnevelő lágerhez ne ragaszkodnának minden körömmel, sőt gátlástalan hatalmi centralizáció tanúi lehetünk, viszont, ha beindul a bomlás, az a mai felállás szerint szintén az ő irányításukkal fog lezajlani, hiszen, ha a kilépő népek kormányait nemzetköziek adják, akkor ...!? Tehát az angol népnek, Nemzetnek is meg kell értenie, hogy addig, ameddig nem számolnak le a hazai- nemzetközi kasztbéli parazitáikkal, vagyis amíg ki nem rekesztik őket a hatalomból és az angol sorsot nem teszik angol-brit kézbe, addig a kilépés sem hoz teljes megoldást, csak egy jó lépés, mely után további lépések szükségesek.

Erre, a hunmagyarságnál már visszatérő felismerésre a nemzetközi parazitaságot évszázadokon át töretlenül szolgáló, főgyarmatosító és abból alsóbb szinten is hasznot húzó, totális agymosásban részesült lakosságú Angliában nem sok esély van, de soha nem lehet tudni.

A politikát, a médiát, a gazdaságot, a tudományt, a kultúrát, az oktatást, a hitéletet uraló és folyamatosan mérgező, a háttérhatalmi hiperparazitákat szolgáló hazai-nemzetközi kasztot, hunmagyar viszonylatban is a partvonalon kívül szükséges helyezni! Mindezt kizárólag a hunmagyar lelkületünk által vezérelve, emberséggel, de lehetőség esetén meg kell tennünk! Hogy ezután a teljességgel szükségtelen föderatív, vagy szintén szükségtelen konföderatív parazita berendezkedés-kelepcék nélkül, sorsunkat saját kezünkbe véve, szabadon, a világ bármely érdemes és alkalmas államával előnyös egyezségeket tudjunk kötni! Felvilágosult, szabad hunmagyar akarat teljében élhessünk, hogy adottságaink és megtermelt értékeink a hunmagyar nép javát szolgálják, s ne a nemzetközi és a hazai parazitákat gyarapítsuk.

Az mindenesetre természetes, hogy Izrael, USA, valamint az európai bábállamok, közte a hunmagyarság bábállama és annak nemzetköziekből álló keltetője/ paradicsomi inkubátorban élő kasztja nem örül a Brexites történetnek. A háttérhatalmi hiperparazitáknak meg lehet, hogy új stratégiát kell kidolgozni az emberöltők óta tervezett modern rabszolgatartó világbirodalom kibővítéséhez, átalakításához, a vérszívás tökéletesítéséhez, az új rabszolgatípus megteremtéséhez.

Jobban résen kell lenniük és kalkulálni kell az erőszakos betelepítési módszerük következményeivel, mert az elnyomottak felébredhetnek és kézbe vehetik sorsukat, akkor pedig bedőlhet a ma még töretlen nemzetközi parazita uralmi felépítmény.

Kérem, figyeljen rám!

Valójában ezt ordítja, ezért aggódik Orbán vazallus is, csak a kifosztott, agymosott nem érti. Azt hiszik az ostobák, hogy mivel Orbán aggódik és megpróbálja elhárítani bandavezérei gátlástalan és roppant kockázatos biológiai terrormerényletét, ezért teljesen más hajóban evez.

Nem mellékesen Orbán sem ismerheti főnökei minden tervét, minden módszerét, mert nem kötnek mindent az orrára, s ha ismeri, vagy sejti, akkor sem biztos, hogy mindennel egyetért, de a lényeggel, vagyis a kaszt nemzetközi uralmával, ravasz gyarmatosítással, okos, problémamentes elnyomási formákkal, vérszívással egyetért, mert kezes benne. Ezt képtelen eltakarni. Ordító bizonyíték rá, hogy szövetségese és gyakorlati támogatója a hiperparazita gépezetnek! Ordító bizonyíték, hogy politikája a nyíltan hazaárulókkal történő marakodás ellenére biztosítja Nemzetünk kintről történő kirablásának lehetőségét is. Kedvez a hazai parazita kaszt mindennemű uralmának és ehhez töretlenül hozzájárul a hivatalosan torzított oktatás, kultúra, gazdasági és történelemszemlélet is! Nem utolsó sorban NEMZETTORZÓNK hivatalos nemzetközi viszonyában, letudott, megváltoztathatatlan tényként kezeli a soha le nem tudható és a mindenképpen rehabilitációt követelő trianoni gyalázatot. Mert bizony nem hunmagyar lélek az, aki ezt képes letudni! Gyakorlatilag ölbetett kézzel nézi, hogy az elrabolt Hunmagyar Haza tájain, az egykoron erőszakkal rabosított magyarjainkkal idegenként, egyelőre megtűrt, de rendre megrugdalt, eltüntetésre szánt kutyaként bánjanak.

Egyes politikai és nemzetbiztonsági szakértői hangok talán tájékozatlanságból, de jobbára hátsó szándékkal azt állítják, miként a nagy törésvonal a betelepítési és egyéb világpolitikai kérdéskörben a liberálisok és az ortodoxok között lenne. Természetesen mindegyiknél lehagyják a parazita jelzőt is, sőt egyesek odáig merészkednek, hogy a szabadkőművesség támogatására és majdhogynem Izraellel történő együttműködésre kérnek minket, mivel a kaszt egy része nem betelepítés párti és az uralmát, vérszívását egyébként is más eszközökkel kívánja biztosítani. A hangok elvétve, s egyre ritkábban szólnak arról, hogy a terrorállamot az USA-t, Izraelt is a hiperparazita háttérhatalom hozta létre és mindig csend volt arról, hogy a terrorállam vezetőjét Izraelben képezték ki. Hogy a világban folyó terrorért, legyen az öngyilkos merénylő általi, zömében ártatlan birkák életét kioltó terrorért, ki a felelős valójában, arról nagy a csend. A felelősséget általánosságban az iszlámra és a szintén felhasznált, lényegében ártatlan, agymosott, szemellenzős tudatlanokra kenik!

Szerintem örök szabály kell, hogy legyen, ki mit tud, olyan mértékben felelős a tetteiért, s azon történésekért, melyre befolyása van, vagy lehetne!

Valójában kik a felelősök a terrorakciókért!

A pszichológia torzított hitbéli eszközével vakított, agymosott terrorista muszlim fiatal nem bűnös, „csak” bűnt követ el. Nem mellékesen érdemes mérlegelni, hogy nem ugyanolyan kártékony-e, vagy kártékonyabb az önző, a világ értékeinek szempontjából semmirevaló európai fiatal! Mert az ilyenek nemtörődömsége, felfogása is hozzájárul, hogy züllik az emberiség, tönkre megy a Földünk, tobbzódnak a paraziták, jönnek az idegenek, terrorizmus van és mindennek következtében nagyságrendekkel nagyobb létszámú ember harap a fűbe, viszont az európai selejt egyre csak szaporodik.

Él olyan jöttment, véglény szócsöve a parazitáknak e hazában, aki nyíltan fel van háborodva, hogy „nem engedik be a szenvedő migránsok ezreit, emberségből.”

Az nem fejtegeti, hogy miért is szenved, mi és ki az oka és hol lehetne elejét venni a szenvedésének. Azt akarja, hogy szenvedjen más is! Mi is! Számára nem emberség, ha nem robbantanak ki háborúkat, nem tesznek földönfutóvá népeket, nem uszítanak fel hazájuk elhagyására tömegeket, terrorra predesztinált elemekkel, később aktivizálható katonasággal és idegen kultúrával, terrorral nem igyekeznek szétverni más nemzeteket, kultúrákat.

A valódi bűnözők, az emberiséget gátlástalanul manipulálók véletlenül sem iszlámvallásúak, hanem háttérhatalmi hiperparaziták és a felépítményükben szereplők a súlyuknak, a feladatuknak megfelelően ténykednek!

Ezek a paraziták művelik a kultúrák szétzüllesztését, emberi genetika manipulálását, az egyéni és tömeglélektan degenerálását, szorongást, félelmet keltenek, a lényegről viszont elterelik figyelmet, hogy kiszolgáltatott eszköz légy, ők meg lapíthassanak a háttérben, mert a mai politikusok is csak jól fizetett csicskásaik, lakájaik.

Az iszlámot radikális, szétzüllesztő eszközként és figyelemelterelésre is használják.

Wolfgang Schäuble, Németország pénzügyminisztere, illetve Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke, elszólta magát a piszkos tervről: „Faji- és kulturális keveredés és sokszínűség Európa és az európai nemzetállamok jövője.” Vagyis a még nyomokban meglévő nemzetállami tulajdonságok felszámolása és az új rabszolgatípus megteremtése: „az oszd meg és uralkodj!” - gyakorlat tökélyre fejlesztéseés a totális parazita világuralom kiteljesítése, és szükség esetén háborút kirobbantó eszköz, ha ezzel nem is a teljes cél felvázolásával folytatta.

Némelyek állítják, hogy már háború van, melyet az iszlám visel a „keresztény” népek és kultúrák ellen. Egyeseknél ez az állítás tájékozatlanságból, másoknál elterelési szándékból adódik.

Hogy teljességgel érthető legyen, hogy miről beszélek: Jómagam tisztelem Allahot / a Teremtőt, mert az csak egy lehet, ha van és nem is emberi lény, hanem őslélek, ősértelem, a világ princípiuma, kvintesszenciája, az ősmagyarnak a világot szülő Uranya, de a valóban ábrázolhatatlan EGY! Teljesen mindegy kik, hogyan nevezik és nem keverendő a prófétákkal, apostolokkal / földi lényekkel, mint Jézus, vagy Mohamed. Tudtommal az iszlámvallás hasonlóképpen az asszír-latin-„zsidó” paraziták által mesterségesen kifundált vallás, mint a judeo-„kereszténység”, bár alapból az eredeti iszlám talán igazságosabb, mint a judeo-„keresztény”. Valamint az sem mellékes, hogy ennek az „álkeresztény” vallásnak legalább annyi, ha nem több vér tapad a kezéhez, mint magának az iszlámnak.

Az iszlámról, mint egészről, ma nem beszélhetünk terror ügyben, csak zömében azokról az elhajlásokról, amiben a mesterkedő parazita ügynököknek a manipulált „iszlám” tanokat sikerült elültetni és egyben felhasználni a hívőket.

Másrészt az iszlám nem háborút viselő fél, hanem csupán eszköz / kard a paraziták kezében, még akkor is, ha sok felhasználtnak erről fogalma nincs.

Másrészt a gondolkodó ember rájön, hogy ez a háborúnak nevezett terrorhadjárat egyáltalán nem a hiperparaziták ellen, nem is a provinciákban uralkodó parazita-lakájaik ellen, hanem pontosan a paraziták által véreszívott gazdanépek ellen, vagyis ellenünk folyik, még akkor is, ha netán a tudatlan és kézivezérléssel minden estben nem irányítható eszköz buzgóságában célt téveszthet. Persze a hiperparaziták a kötelékek erősítése, a nyilvánosság megtévesztése, manipulálása okán direkt is áldoznak be kasztjuk alsó szintjéhez tartozó, rang nélküli sleppet is.

Tehát nincs itt háború, hanem a nemzetközi, nem iszlámhoz tartozó paraziták, aljas célok okán, migrációs - biológiai támadást, valamint közvetett, aljas, fegyveres orvtámadást indítottak saját, véreszívott gazdanépeik ellen!

Egyrészről szervezik és generálják a terrort, másrészt a katonasággal és a rendvédelmi szervekkel a megtévesztés okán végeztetik el a kötelező árnyékolást.

Tehát ez nem háború, szabadságharc meg viszont akkor lenne, ha szembefordulnánk a parazitákkal!

Valószínűen folyik egy háború lehetőségének előkészítése is, miként történt ez többször a történelemben és lehet, hogy rákényszerítik a népeket, miként „kard- ki – kard” menjenek szembe egymással, most éppen az iszlámmal, pedig minden baj megelőzhető lenne a parazita hatalmi felépítmény semlegesítésével.

Hol is van az a valódi törésvonal!

Tehát tudomásul kell vennünk, hogyaz óriási szakadék a kijátszott, kifosztott, zömében agymosott, orránál fogva vezetett, manipulált terrorizált emberiség és a nemzetközi parazita kaszt / felépítmény között van, nem az iszlámisták és a keresztények között!Legyen az egyrészről az elnyomott, manipulált emberiség - muszlim, keresztény, vagy hitetlen - tagja. Másrészről lehet liberális, ortodox, balos, álbalos, jobbos, áljobbos, vagy bármely vallási, vagy látszólag egyéb filozófiai eltérést képviselő, de lényegileg a nemzetköziek parazita kasztjához tartozó.

Az iszlám és bármely idegen kultúra vonatkozásában nem a békétlen egymással élést, hanem békés különélést kell szorgalmaznunk. Tehát ne jöjjön hozzánk egy sem, de nemzetközi kártevők befolyásától és hazai kártevők bajt hozó nemzetközi pártütő bandázásától is meg kell mielőbb szabadulni!

A türelmüket vesztett hiperparazita főnökök úgy is gondolhatják, ha nem fogadjuk szépszerével az általuk kitervelt migrációs-biológiai fegyvert, vagyis az új rabszolgatípus és új társadalmi forma, új „piaci” berendezkedés, lényegében a világbirodalom megteremtésének kísérletét, akkor zsarolást és közvetett terrort, majd felmentő szerepet eljátszva közvetlen terrort fognak alkalmazni. Ha a hiperparaziták a legkezesebb EU helytartói segédletével nem tudják keresztülverni az iszlám betelepítését, ha nem tudják szétverni a még minimálisan független provinciák államiságának felszámolását, ha nem lesz transz-atlanti gazdasági szipoly, akár fegyveres bandákat is szabadíthatnak rájuk és akár háborús frontot nyithatnak, nálunk is (Lásd: orosz-ukrán ellentét szítása!). Persze a fegyvertartást szigorítják, nálunk nem is engedik, nehogy védekezni, vagy lázadni tudjunk, mert ennek is ez a lényege, hiszen a terroristákat nem érintik az ilyen korlátozások, sőt felfegyverzik őket.

Ezeket titkolják előtted ezerrel Orbánék is, legfeljebb álcából érintik a valóságot.(A felépítmény!!!) No és mit titkolnak még politikusaink, nemzetbiztonsági szakértőink? Miféle elterelés, vakítás, uszítás folyik?

Kövessük csak a csapákat! Némi empátiával érthető, hogy a helyi-nemzetközi kasztbéli lakájparaziták (Benne a Fidesz népség és a parlamenterek zöme.), akiknek alapvető feladatuk a hiperparaziták nagytételű rablási lehetőségeinek biztosítása, közben egymással is marakodnak a vagyonosodást lehetővé tevő helytartó szerepért. A „jobboldaliak” aggódnak a feletteseik túlzóan erőltetett birodalomépítő menete és gátlástalan, kockázatos módszere miatt, hiszen számukra jól bevált világ az eddigi.

A Brexites történések tükrében a magyarországi nemzetközi kaszt tagjai a baltól jobbig rémálomként vizionálják magukban az EU megszűnésének lehetőségét, mert akkor nem lesz kire hivatkozni, nem lesz kivel fenyegetőzni, s nem tarthat soká a vérszopó hatalmuk. Bár Orbánék plusz egy ciklust nyernének az önkéntes kilépéssel. Ha viszont a „magyar sors - magyar kézbe” kerülne, hamarosan vége lenne hazánk fosztogatásának is! Rémítgetnek, magyarázzák a bizonyítványt, hamisítják az okokat. Orbánék EU-s sakkfigurákat cserélnének, mintha csupán egyes személyek alkalmatlanságáról és tévedéséről lenne szó. Szidják az álbaloldalt, minta politikai táborok között komoly lenne a törésvonal, csakhogy mentsék, amíg menthető a piszkos lehetőségeket garantáló szemük fényét, az EU gennyletet / a gyarmati világ legfontosabb, minden eresztékében nyiszorgó, zsizsikes fiókját, melybe a komoly felvirágzást hozó semlegesség békés terepe helyett, az egész kaszt együttesen vállvetve, nekifeszülve taszajtották a magyar népet.

Mélyen hallgatnak az EU tarthatatlanságát jelentő politikai, gazdasági, emberjogi és háttérhatalmi vonatkozásairól, a valódi piszkos céljáról.

Mélyen hallgatnak ennek a nyirkos és sötét, visítozó patkányokkal, férgekkel, csúszómászókkal, tolvajokkal, útonállókkal, elmebetegekkel teli építménynek a kártételéről, a megreformálhatatlanságáról.

Hatalmasan titkolják, hogy ez nem a népek szabad társulása, hanem a nagy nemzetközi parazita galeri döntése alapján kötelezően létrehozott, eleve aljas célokat szolgáló társultatás volt, amiben egy másodpercig nem volt szó a demokráciáról!

A világbirodalom elsőlépcsős intézménye az Európai Uniónak nevezett láger / agymosó kényszer - elmegyógyintézet / munkatábor és munkanélküli tábor / emberi faj tömegeivel, csoportjaival történő kísérletezésre szánt telep. Mutatványos bohócok, lakájok és új bérrabszolgák képzője, emberi masszakeverő. Agymosó, nemzetietlenítő, bűnöző és buzikeltető, erkölcstelenítő, mindennemű identitás zavart gerjesztő ideológia!

Milliók verítéke árán fenntartott játszóház orvosi eseteknek, önhitt, demagóg, közhelyekkel operáló, vagyont halmozó kleptomániás pojácáknak, valamint ingyenélő, talpnyaló, mindennemű ripacs-klientúrának, többes szemléletű jognak. Ördögi tervvel rendelkező hiperparazitáknak alattomos eszköz és tehetetlen gazdatest.

A köznépnek alapból, fokozatos elvonás, hülyítés!

Nemzetnek, hazaszeretetnek, kultúrának, hagyománynak, emberségességnek, méltányosságnak, becsületnek, önzetlenségnek, kötelességnek, bölcs tudásnak, rasszvédelemnek, igazságnak és igazságszolgáltatásnak, információ- szabadságnak, ez sírgödör.

Egyébként Orbánék arcátlanul még tőkét is kovácsolgatnak a Brexites felsülésükből. Népakaratról, kvótaellenességről, tehetetlen és alkalmatlan EU-s vezetésről prédikálnak és csak a bevándorlás-politikát hibáztatják. Minta az valami téves gazdaságpolitikai érdekeltségű, vagy humánum által motivált tévedés lenne. Hintik, hogy az EU ostobán a munkaerő hiányát szándékozná pótolni, mikor jól tudjuk, hogy az unióban 21 millió embernek most sincs munkája. A nyugat- európai bérszínvonal csökkentésének szándéka csupán egy és roppant nehezen kivitelezhető eleme az aljas terveknek.

Kormányunk egyetért helyi-nemzetközi-parazita-lakájokból és nemzetközi-hiperparazita-bűnöző-fővezérekből álló, nemzetközi kaszt uralmának fenntartásával, további gyarmatosításával, csak a módszerek megítélésében van eltérés.

Orbánék csupán más, jól bevált eszközökkel, kisebb kockázattal és helytartó szerepük megtartásával gondolják a nemzetközi paraziták birodalomépítésének kivitelezését, az európai és a magyar gerinc végleges kerékbetörését!

Orbánista módszer: A púder ellenére idehaza jóval a nyugati szint alatt szándékoznak tartani a fizetéseket / jövedelmeket. Nem mellékesen minden hamuka ellenére, sőt a „hanuka” miatt nem nőhet az életszínvonal sem!

A multikhoz képest messze nem támogatják a magyar vállalkozások beindítását és nem engedik felvirágzásukat, magyar kézben lévő munkahely teremtési lehetőségét. A Fidesz-es kliensek kivételével, ugyan úgy, miként előtte az állibes-balos gennyleteknél.

Az ország számtalan körzetében nincs munkahely, ahol van, az idegen kézben, tehát bizonytalan! Ami biztos, hogy csak éhbért fizetnek. A rendszerváltás után, a Fideszt is beleértve, váltott műszakban gyilkolták le a magyar háttérre épülő, magyar ipari ágazatokat.

Mára, vidéken, a kivételektől eltekintve egyenesen nulla a megélhetési lehetőség és a tetejébe, kormányunk által építendő, soha nem látott nagybirtokrendszer az intenzív, rengeteg gyilkot / halálos betegségeket okozó kemikáliák számtalan válfaját felhasználó gazdálkodásával még jobban lehetetlenné teszi, hogy a vidéki ember, majdan jól eladható bioterméket termelő, sok kézimunkát igénylő gazdálkodásba legyen képes menekülni. Szertefoszlik a remény, hogy a magyar gazda esténként, miután a szövetkezetben eladta a biotermékét és szénát tett a jászolba, ha fáradtan is, de nyugodtan, boldogan, egészséges ételtől teli hassal, kétpohárnyi bio-bor után, a „saját uram- és jó gazda vagyok!” öntudattal bújhasson a szeretett felesége / párja mellé az ágyba.

Roppant mód vigyáznak rá, hogy a hunmagyar nép idegenek függőségében maradjon, megélhetése a liberális városi, paraziták által pörgetett mókuskerékhez kötődjék.

Gondjuk van rá, hogy a vidéki háztáji, kisipari termék előállításával értelmetlen legyen foglalkozni, hiszen a paraziták üzletei, áruházai át nem veszik az ilyen termékeket. Gondjuk van rá, hogy sok legyen a gondos gazda nélkül lézengő, legfeljebb bérbe adott vidéki föld, hogy könnyen és áron alul meg lehessen szerezni az új nagybirtokrendszer számára. Legyen olcsó föld, olcsó porta a betelepülők számára. A szerencsétlen hunmagyart, pedig az Orbán kormányzat is világgá kergeti, hogy ott nyomja le, vagy tartsa a béreket! Ide pedig más bérleverők jöjjenek. Ezáltal továbbra is alacsonyak legyenek az ingatlanárak is és bizony jöjjenek „A BETELEPÜLŐ IDEGENEK!” Kínai, izraeli, holland, német és már a török betelepülők is! De a már régen itt élő, töretlenül szaporodó, primitív, kriminálisan-parazita hazai réteg(Minden esetben tisztelet a kivételeknek, ebben az esetben a már beilleszkedetteknek, vagy a beilleszkedni szándékozóknak, mert van ilyen, ha kevés is!) is a helytartó rabigában vergődő, csonka Hunmagyar Nemzet felszámolásának eszköze. Persze a Hun, s a Magyar név maradhat, jó lesz az másnak is.

Orbánék azt is jól tudják, hogy Európa lezüllesztése töretlenül folyik az iszlamisták Magyarországra történő kvóta szerinti betelepítése nélkül is. Mert népszavazás ide, vagy oda, kvóta ide, vagy oda, azt is tudják, hogy csak idő kérdése, hogy a töltés alatt lévő migrációs-biológiai fegyver lehetőségével arab emberanyagot lőjenek a hazánkba. A már Európába bárhova letelepedetteknek, vagy az újonnan jövők egy részének az uniós állampolgárság megszerzése után bármikor célpontja lehet Hazánk. Ne vigasztaljon minket, hogy a Fidesz-es púder ellenére nálunk, mások által nem kívánt életszínvonal van, mert majd csak akkor kap a migráns-biológiai fegyver az EU-tól postán havi „apanázst”, ha uniós állampolgárságával átjön hozzánk. Osztrák - törökök már jöttek, önként, hiszen itt olcsóbb nekik a lakhatás és az ingatlan, itt könnyebb megélni az osztrák szociális ellátásból. Amúgy lehet, hogy az osztrák küldi őket, miként azokat a gazdákat, akik ezer hektár számra vásárolják fel a magyar földet, ha másként nem, strómanok nevére.

Magyarországon van bőven lakhatási lehetőség, az egyre ürülő vidéken szaporodik az üres ház. A felújítások, korszerűsítések kullognak, mert nem telik rá a nyomorult népnek. Ennek ellenére a kormány több okból az új lakások vásárlását, új építkezéseket támogatja kiemelten, szaporítja az amúgy is feleslegesen sok üres ingatlan számát. Csak látszatmértékben támogatja a használt, felújításra szoruló ingatlanok vásárlását.

A kártevő hozzáállás oka, a Fidesz-es, vagy a klientúrához tartozó lakásépítő biznisz és a vidék kiürítése, felvásárolhatóság növelése, függővé tétele, un. mobilizálhatóság, had ne soroljam tovább, de végeredményében a jelenlegi társadalmi bázis még szipolyozhatóbbá tétele, a vidék ledarálásának ravasz eszköze.

No és Orbánék aljas módon szerkesztett népszavazási kérdéssel húzzák csőbe a hunmagyar nép akaratát! A ravasz kérdésre adott igennel a nép felhatalmazását szerzik meg arra vonatkozóan, hogy bármely betelepítés vonatkozású döntéshez többé ne legyen köze a népnek, vagyis az uralkodó kétharmadnyi parlamenter akadálytalanul dönthessen ilyen létkérdésekben. Mely lehet nem kvóta szerinti betelepítés, akár menekültek befogadása fedőnévvel, fizetés a direkt betelepítés helyett, ami szintén a magyarság rovására megy …

Ezek vagy biztosak a voksoló tömeg korlátoltságában, vagy nem érdekli őket a kockázat, hogy gondolkodó ember ilyen kérdésre nem is fog válaszolni, másrészt nem a ravasz módon megfogalmazott kérdésfeltevésen és az arra adott válaszon múlik a betelepítés. Hanem azon múlik a betelepítés, hogy ebben a tekintetben is hazaárulást követ-e el kormányunk, parlamentünk, vagy nem. A betelepítésre vonatkozó, az EU pribékjei által közvetített hiperparazita szándékot megváltoztatni egy ilyen népszavazás által nem lehetséges. Nagy ívben tesznek rá! De, ha már népszavazás, akkor egyértelműen mindennemű idegen náció, mindennemű betelepülési lehetőségének teljes tiltását kellene törvényesíteni! Ne gondolja senki, hogy a nemzetközi paraziták, miként a mi kormányzó parazitáink nincsenek tisztában a hunmagyar nép akaratával! Mindezt összevetve nemhogy teljességgel felesleges cirkusz, hanem tisztességtelen, hátsószándékú csőbehúzás, figyelemelterelés ebben a kérdésben és egyáltalán az ilyen formában megfogalmazott népszavazás! „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Olyan mocskos játék ez, mint a kettős állampolgárságról szóló merénylet- népszavazás! A Fidesz akkor nem költött százmilliókat az igenek mellett, mert alig várta, hogy megalázódjék a hunmagyarság. A jött-mentek érdeke szerint kedvét szegje a hunmagyarság trianoni jóvátétel igényének és nemzetegyesítési szándéknak. Most sem költ a felvilágosításra, csak az átverő népszavazást reklámozza.

A győzelmes népszavazás eredménye az lesz, hogy az országgyűlés az EU által előírandó, kötelező minősítésű befogadás lehetőségén túl, tejhatalommal bárhogy dönthet, azt fogad be, akit akar. Egyébként sumákban folyik az idegenek betelepítése. Az egyik jöhet, a másik nem. A zsidók előtt tárva minden kapu. A Nemzetünk számára legkártékonyabb bevándorlást nem, hogy nem engedik, hanem direkt elősegítik. Tehát kormányaink, parlamentereink számára a népszavazás által nem íratik elő, hogy nem engedhetnek betelepülni semmilyen címszó alatt, vagy címszó nélkül idegeneket. Mivel hazaáruló politikusaink már régen feladták a nemzeti függetlenségünket, az EU, népszavazás ide, vagy oda, amúgy is úgy dönt, ahogyan akar, méghozzá az uniós parlament döntése nélkül, mert az is csak egy „díszparlament”, ahol hatalmas pénzért bohóckodnak a bőrünkre, mert kell a színjáték és eljátsszák azt a népuralmat, melyről a parazita felépítményben szó sem lehet.

Miként már máskor írtam, lehet, hogy Orbánéknak a helyzetüknél fogva ez a kvótaellenes színjáték meg is van engedve, mert kizárólag csak ennek a segítségével maradhatnak a hatalomban. Az eszes hiperparaziták tudják, hogy egy Fecó-féle kormányzással könnyen bedőlhetne a magyarországi provincia.

Hazug és beteg ideológiákra, piszkos célból, aljas módon szőtt, sehonnaniak által uralt vérszívó pókhálóból soha nem lesz jóléti intézmény!

Tény, hogy Nemzetünk még köpőcsészéje is a külföldi - nemzetközi hordának. A kárpát-medencei hunmagyarnak nem ugyanaz a jog jár, mint másoknak és az elrabolt nemzetrészek hunmagyarjai hovatartozásának felszámolásán túl az anyanemzet belső felszámolása Orbánék álnemzeti mutatványa ellenére is töretlenül folyik. A kirakatban mutogatott sikeres EU-s pályázatok, melynek a felhasználási kötelezvénye is ravasz, csak a hivatalos befizetésünk viszonylatában kerül szóba. Hallgatnak arról, hogy az EU-ból „visszaszerzett”/ sikeresen pályázott pénz nagyobb hányada a nemzetközi hiperparazitákhoz és a hazai parazita kaszthoz kerül. A pályázatokból az osztókhoz nem visszavándorló összegek egy része oly módon kerülhet beruházásra, hogy az EU-t népszerűsítse, pedig a tőlünk elvett vagyon egy része, a harmadik összeget a hazai paraziták nyelik le. Mélyen hallgatnak arról, hogy az EU-ba történő hivatalos befizetésen túl a Nemzet által megtermelt vagyon közel háromnegyede, az EU tagság és „nemzetgazdasági” liberalizmus okán alapból a nemzetközi hiperparazitákhoz vándorol.

Orbánék és a többi álmagyar parlamenter érdekeinek bűzös masszája a rövidlátók számára érthetetlenül ellentéteket is tartalmaz, de jól össze van ez gyúrva!

Testestől, lelkestől alkatrészei, csicskásai, fenntartói és középszintű haszonélvezői voltak és máig haszonélvezői a nagy nemzetközi hiperparazita gépezetnek. Lehetőségük lett az elődeik által a „bolsevizmus” zászlaja alatt államosított nemzeti és magánvagyonból, valamint az azóta eltelt idők népnyúzásából származó mindennemű állami tőkebázisból történő vagyonosodásra. Az előbbi úton szerzett vagyonuk miatt éppen nem érdekük a főnökeik által szervezett iszlám attak. Egy részük nyugodt, mert Európa lezüllesztése töretlenül folyik az iszlamisták Magyarországra történő betelepítése nélkül is, mely mindenképpen visszahat Nemzetünkre is. Biztosak a meghatározó hunmagyar genetika térvesztésében, hiszen a hunmagyarság fogy, a kriminális kategóriát képező kisebbség pedig erőteljesen szaporodik, a különböző idegen nációjú bevándorlás is nő. Az pedig csak idő kérdése, hogy a most zajló folyamat következményeként elkezdődjék az elkerülhetetlen, hogy az Európába bárhova letelepedőknek, vagy az újonnan jövők egy részének célpontja legyen Hazánk is.

Máig vonagló nemzettorzót létrehozó trianoni nemzetgyilkossági merénylet óta semmi, még a II. világháborús veszteség és a nemzetköziek bolsevizmusa sem okozott akkora kártételt a nemzetünknek, mint a kaszt helytartóinak 1989-es gengszter / módszer váltása.

Vagyis az idegen uralkodó kaszt köpönyegforgatása.

Egyrészt:

A hazai nemzetközi kaszt, alapból a nemzetközi hiperparazita felettesei érdekét szolgálva fillérekért árusította ki a nemzetet, de -még ezen fillérek- jó részét is lenyelte. A látható sakkfigurák egy részének szemfényvesztő lecserélésével, több- pártrendszerű elnyomásra váltással és általuk levezényelt rablóprivatizációval szerezték meg azt, amit a háború után államosítottak.

Másrészt:

A terv következő lépcsője szerint következett a még nagyobb kártétel! Nemzetünk európai uniós lágerbe történő taszítása, ahol a nemzetköziek tejhatalommal döntenek sorsunk felett és bevégzik a Trianonból megmaradt nemzettorzó vérének teljes lecsapolását, hogy a világ nemzetközi népsége számára új, ideális bázis, paradicsomi élettér legyen a Hunmagyar Hazából.

Már az „Ébredj Európa, ébredj emberiség!” című írásomban részleteztem a felépítményt, a törésvonalakat, de a lényeg tömören:

Minden országban van egy nemzetköziekből álló, lakáj, kisparazita kaszt, ebbe tartoznak: politikát, médiát, oktatást, kultúrát, tudományos életet, gazdaságot, egyházakat és egyéb kulcshelyeket vezénylők, a nemzeti vagyonból hatalmasat merített rablók, egyéb strómanok. Ezek mindenképpen szövetségesei, kiszolgálói bolygónk tetemes része felett rendelkező háttérhatalmi hiperparazitáknak, hiszen rokoni, vallási, ideológiai szálak összefűzik őket, de a nagy lényeg, hogy a hazai parazitáink a hiperparaziták beleegyezésével és segítségével lettek a tejtől, méztől ragadó helytartó felépítmény részei. Mi meg vagyunk a jólelkű, naiv kultúrlények, akik mindezt eltűrjük.

A pártrendszert felszámolni és a „hunmagyar sorsot-magyar kézbe helyezni” szándékozó pártot, és / vagy egyéb ilyen célú összefogást szabad csak támogatni!

Természetesen nem mindegy, hogy a cél őszinte és elégséges-e, vagy valamilyen átvágás, elterelés, újabb hatalomátmentése a nemzetközi kasztnak, mert az álmagyarba bújt paraziták ügynökserege a pártokon és a parlamenten túl, civil csinnadrattával is egyre erősebben dolgozik!

Egy őszinte és békés megoldás a Le a pártokkal! című írásomban megtalálható.

Sopron, 2016. 08. 06.

Kőműves Géza

Drótposta:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hozzászólás  

#4 BetelepítésBérczi Katalin 2016-09-05 03:58
A hozzászólásom első része.

Kiváló írás! És éppen most olvastam egy hozzászólást mely szinte összefoglalja a fentieket (tutiblog.com/mikor-liberok-keresztenyek-lesznek/) Mivel annyira passzol ide, ha szabad idemásolom:

A migráltatás a “háttérhatalom” által előre eltervezett. Része az un. Kalergi-tervnek, mely során kiirtják a fehér-embert s helyette gondolkodásra kevésbbé képes, az Új világrend számára jobban megfelelő, kevert fajt hoznak létre.
Kezdetét vette Európa “áttenyésztése”.
Merkel utasítást hajt végre, bábu, ugyanúgy mint az összes kormány illetve államhatalomnak mondott politikai szervezet.

Meghúztak egy képzeletbeli vonalat észak és dél között mely vonal rajtunk keresztül halad. Tőlünk nyugatra Eurábia lesz.

Hiába a kvóta, a “kormányok akarata” ellenében nem lehet betelepíteni. Ebből következően, nincs szükség betelepítés elleni népszavazásra.
A népszavaztatás valódi célja, nép általi felhatalmazás, legitimáció, bárminemű döntés meghozatalára, a nép megkérdezése nélkül, vagy akár a nép akarata ellenére.
Magyarországot felvásárolták. A “magyar kormány” nem értünk magyarokért épített kerítést!

Az erőszakban tobzódó hírek célja, félelemkeltés, uszítás, nyugaton és itthon egyaránt.
A liberálisok a betelepítésellenes hangulatkeltéssel, méginkább a népszavazásra ösztönzik a népet. A népszavazásra ösztökélés bevett gyakorlata módszere, a lankadó figyelmet felemelni fenntartani a médiák által: nem múlik el nap úgy, hogy a médiákban ne esne szó legalább egyszer betelepítésről, és az ellene elengedhetetlenül fontos népszavazásról.
#3 BetelepítésBérczi Katalin 2016-09-05 03:27
Második rész.

Nem árt tisztában lenni a következőkkel: Az állam, politikai szerveződés. „Olyan intézményrendszer, amely egy földrajzi terület lakóit politikailag szervezi egységgé. Ennek eszköze a legfőbb hatalom központosított gyakorlása a közigazgatás és az erőszakszervezetek révén. A modern államot a hatalmi-ágak szétválasztása jellemzi. …” (Wikipedia)
A “demokrácia” szó, népakaratot, néphatalmat jelent. Ami azonban nem teljesül, mert a hatalmat nem a nép gyakorolja, hanem az állam.
A hatalmi-ranglétra legfelső fokán egy az államok és kormányok felett álló hatalom, a pénzhatalmi világelit áll. Ők mozgatják a politikai szálakat. Az államok, kormányok, a háttérhatalom akaratát érvényesítik. A politikusok, bábuk.
A pártok, a hatalom eszköze. A hatalom célja a pártosodással, megosztani a társadalmat: A pártprogramokkal a népességnek csak egy-egy szeletét célozzák meg. A pártok ideológiai alapon megosztják és szembeállitják egymással a választókat, azt az érzetet keltve, mintha a különböző pártokkal szimpatizáló választók érdeke, különbözne egymástól. A pártok a szavazókat nem képviselik, illetve nem a szavazóikat képviselik hanem csakis a hatalmat szolgálják.
Mindegy melyik párt kormányoz, mert mind ugyanazt a programot hajtja végre.
A pártoknak egy a gyökere. Bármelyik pártra szavaz a nép, ugyanazok ülnek a nyakába.

Fontos, hogy ne legyen érdeklődés “ideológiai kérdések” iránt.
A “rész”, csak az “egész” által létezik. A részből nemigen lehet az egészre következtetni, ellenben az egészből, következik a rész.
Az iskola nem nevel nemzeti értékekre, miáltal a valódi értékek elvesznek. (Hagyományok, művészet, történelem.) Ahelyett liberális eszmékre nevel, családtól nemzettől idegen gondolkodásra. Az oktatás részleges, minek következtében a felnövő nemzedék előtt ismeretlen marad a teljes, az “egész”. Ez megalapozza a társadalom irányíthatóságát (megtéveszthetőségét, félrevezethetőségét).
#2 BetelepítésBérczi Katalin 2016-09-05 03:08
Harmadik rész.

“Oszd meg és uralkodj!”.
„A mesterségesen elidegenítő, a külső és a belső, az emberi tényezőinkkel szembeforduló kultúrák viszonylag új keletűek, s csak hathatós társadalmi manipuláció kíséretében váltak lehetségessé. A manipuláció változatos mutációdzsungele az “Oszd meg és uralkodj!” elve alapján minden embert alapvetően különállóvá, a természettel szembefordulóvá igyekszik tenni. Megteremtette önazonosságunknak a teljes elkülönülésen, a deviancián alapuló mítoszát, arra igyekezvén rávenni bennünket, hogy önmagunkat minden más embertől és a természettől elválasztva, elkülönítve, a devianciában éljük át. Ha meg akarjuk érteni, miért él a kibékíthetetlennek látszó ellentétek ilyen elképesztő változatossága elménkben és világnézetünkben, annak okát a manipulációban, az atomizáló, elidegenítő tudatlanságban, a megosztó és eltorzító társadalmi hatásokban kell keresnünk.” (Grandpierre Attila: “A filozófia alapfeladata és a világnézet megalapozása” – Valóság 2002.5. 27-39.)

A demokrácia eszméje, szelleme.
„A demokrácia felsőbbrendűségében hinni minden közéleti szereplőnek, értelmiséginek és alattvalónak kötelező. … … Azt, aki a demokrácia elvi alapjait nyilvánosan tagadni merészeli, kizárják a közélet és a nyilvánosság fórumairól. A demokrácia alapeszméiről nyilvános vitát folytatni nem lehetséges. … … A “népakarat” illúzió, mivel a nyugati világot irányító cionista elit a bankjain és a médiáin keresztül határozza meg, mi is legyen a “népakarat”. …” (“A globális birodalom négy alapeszméje, melyben hinni mindenkinek kötelező” – kuruc.info 2013.10.28.)

A multikulturalizmus ideológiája.
„Minden, a demokratikus cirkuszban komolyabb szerephez juttatott politikai erőnek szóban és tettekben alkalmazkodnia kell a multikulti eszméjéhez. Az ideológia fő célja a nyugati világba irányuló bevándorlás ütemének fenntartása azzal a céllal, hogy egyrészt a faj- és népkeveredés révén a hagyományos európai nemzetek nacionalizmusa kioltható legyen, másrészt pedig a sokféle népcsoportot az “oszd meg és uralkodj” szellemében könnyebben lehessen kormányozni és elnyomni. Mivel azonban a multikulti nevében zajló idegeninvázió óriási feszültségeket gerjeszt, ezért – az indulatok lecsillapítása és a tömegek megtévesztése érdekében – még a cionista oligarchia pénzén kitartott politikusoknak is megengedik időnként a multikulturalizmus elleni kirohanásokat. Gondoljunk Angela Merkel nevezetes kijelentésére, mely szerint a “multikulturalizmus halott”. (Tettek természetesen nem követték a német kancellár asszony szavait.) Hasonlóképpen “elnézik” egyes jobboldali pártok szórványos fellépését a bevándorlókkal szemben, sőt, most már a cionista “szélsőjobb” muzulmánellenes retorikája is engedélyezett. Mindettől függetlenül a “multikutli projekt” teljes gőzzel halad előre, melynek következtében az őshonos európai nemzetek öntudata és ereje rohamosan gyengül.” (“A globális birodalom négy alapeszméje, melyben hinni mindenkinek kötelező” – kuruc.info 2013.10.28.)
#1 ?Bérczi Katalin 2016-09-05 02:50
Egy hosszabb kommentet szeretnék feltenni, de egyben nem engedi a rendszer. Regisztrálni akartam, gondolva hogy úgy majd sikerül.
Egymás után ötször próbáltam regisztrálni! Nem megy: Állandóan azt írta ki hogy valamit felcseréltem vagy ilyesmit. Pedig egészen biztos hogy nem vétettem el semmit. Nem próbálkozom tovább, inkább több darabban próbálom beilleszteni.

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló