20240329
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2016 szeptember 13, kedd

" hogy az ex-katedra kijelentéseket enyhítsük "

Szerző: Joe Wolfy

Nem kisebbítendő célzattal szállok vitába Tácsi István itt leírt munkájával. Nem ellenérdekelt félként, de az a cél vezérel, hogy az ex-katedra kijelentéseket enyhítsük, egyszerűen megvitathatóvá téve azokat.

Recenzió Tácsi István „A Szentkorona-tan és a Természetbiblia című könyv tartalmi azonosságai" írására.

Például: „...az europid nagyrassz egyenesági leszármazása, az első történelmi embertípus hordozója, és az első emberi világkorszak megalkotója, az első történelmi embertípus hordozója, ..."

Ez így vitatható kijelentés, mert a magyarságnak tulajdonított történelmi kategória, „az első történelmi embertípus hordozója" lehetett más faj. Léteznek olyan kutatási eredményekre támaszkodó felvetések, amely szerint az írott történelem előtti időkből származó tudás egy extra-terrestrial fajtól ered, azt tanulta egy olyan embercsoport, amelynek összetétele több nemzetségből állott. Miután a tanítás megszűnt – okot vagy okokat most nem fejtem ki – ezek az emberek betelepültek a Kárpát-medencébe, mint egy jól védhető élettérbe, és innen rajzottak szét az afrikai, eurázsiai régiókba. Hogy kik voltak ezek az extra-terrestrialok, nos, erre a kérdésre bizonyítottság hiányában nem térek ki. Azonban az alábbi és hasonló felvételek elemzése segíthet e gondolat kifejtésében.

kik voltak ezek az extra-terrestrialok?

Az áttelepülés pedig az utolsó jégkorszak előtt zajlott, ami bizonyítható.

Más észrevétel; Varachan királyság a Hargalaten (Meótisz) ingoványtól délre a Herlagen (Azovi tenger) partjáig, a Nagy Tűzhegyekkel nyugatról, és a Mhrurlagen (Aral) tó által keleten lezárva terült el. Nehéz elképzelni egy nagyállattartó nép fővárosát mocsaras, és vulkáni tevékenységtől sújtott környezetben. Még akkor is, ha a környező hegyek igen gazdagok ásványokban, és némi zöldet azért az Ashen (Matzaron) erdők nyújtottak. De tegyük fel, létezett Varachan városa, azt azonban semmiképpen sem tudom elfogadni, hogy a Szentkorona (már ha erről ír Tácsi István) 445-ben, Atilla nagyfejedelem elrendelésére készült. Meglátásom szerint Mevr oázis-városban, Szilsárkány, Atilla anyja számára készült. Erre utalhat a koronán díszlő párta, ami a női minőségre utal. Erről elfogadhatónak tűnő levezetést írt Dr. Farkas István József a „Szentkorona és jogrend" című írásában. Lehetséges, hogy Tácsi István itt a hun beavató koronára utal, ami meteor ércből (csillagvasból) készült fejedelmi korona? Ez a későbbiekben lejegyzettek szerint elvethetjük.

Tácsi az ősi úrnépek államiságáról ír: „Mert közvetve számtalan adatról tudunk, ami az ősi úrnépek államiságáról fennmaradt." Sajnos, ezt a megállapítást helyből el kell utasítanom, tekintve azon tényt, amely szerint az államiság fogalmáról csak Niccolò Machiavelli ötlése óta (XVI. század) beszélhetünk. De ide sorolhatom a „feudális Magyar Királyság" kitételt, miután a magyar föld a mai napig a Szentkorona tulajdonában van. Annak birtoklását jogkiterjesztéssel az ősiség szabályozta, amit Ferenc József császár 1852. november 29-én kiadott pátense törölte el, hogy adható vehető lehessen a magyar föld. Márpedig földesúr földtulajdon nélkül annyi, mint sündisznó göndör tüskével. (Elnézést kérek a profán hasonlatért.)

Engedtessék meg, hogy az „ŐSMAMA" kifejezés ellen is berzenkedjek. A világvallás megalapítójaként egy valaha létezett, vagy létezhetett személyhez nem köthető „ŐSMAMA" nehezen emészthető nyelvi megnyilatkozás. Lehetne például Boldogasszony, Anyahita, vagy bármi, amihez kapcsolható egy hitvilág.

Elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor végképp elszakadt a türelmem fonala. Történetesen a

„Magyarország Új Alkotmányának az ősi Szentkorona-tan alapelveiből megfogalmazott ősisége: „

című részhez. Halász József után plagizálva levezetni egy ősiséget vagy alkotmányt, vagy nem is tudom mit, szerintem nem hiba, hanem vétek. Mi kutatók, már régen megegyeztünk abban, hogy a Magyar Királyság a Kozmikus Rend függésében nemzetek létközössége, nem állam, így nincs állameszméje, ahogyan országnak nem lehet alkotmánya sem, legfeljebb egy emberi közösség alkothat magának szabályrendet. De érthetetlen a 4.§-ban megfogalmazott a, b, c, pontok tartalma is. Képtelen vagyok eldönteni, hogy a felsorolásban mihez férhetek hozzá, és ha Magyarországon adózok, akkor hogyan lehetek magyar állampolgár – már ha létezik az a Magyarország. Tudjuk ugyanis, hogy a ma Magyarországnak nevezett állam törvénytelen módon létrehozott, jogcím nélküli, rosszhiszemű, területbitorló képződmény.

Sajnálom ezt az egész írást, mert bár tartalmaz néhány helyes irányba mutató gondolatot, de azzal, hogy „majd én megmondom mi a tuti", elfogadhatatlan.

Tácsi Istvánnak ajánlom szíves figyelmébe a

www. http://apostolimagyarkiralysag.info/news.php?readmore=96

URL-en olvasható írást, ahol tévedés megállapításaira magyarázatot talál.

Tisztelet a gondolkodó embernek:
Joe Wolfy

Hozzászólás  

#7 nem kötözködéscartwright 2016-09-30 17:02
"Sidonius Apollinaris szerint a kazárok 434-ben Atilla fennhatósága alá helyezték magukat, és követték őt az európai hadjáratain. szerinte 452-ben Katalóniában harcoltak a fekete hunok és az alánok vezetése alatt."

Akkor ez fenti a kijelentés, Salamin Anton bolgár történész művében található? Vagy ebben - William Hearth: Ormus the Secret Alhemy of Mary Magdalene?
Szerettem volna a fentebbi mondatot a szövegkörnyezetében megnézni.
#6 Apollinaris SidoniusJWolfy 2016-09-30 13:47
Kedves "cartwright"!

Nem pontosan értem a kérdését. A panegryricus dicsőítő költemény, és mint olyanban nem tartom valószínűnek, hogy A.S. felvetette volna a kazárok kérdését. Érdekelne, hogy egyáltalán melyik császárra gondol. Sok szerző úgy véli, hogy a kazár ismeretlen fajú törzs, bár a fennhatóságuk alá rendelt terület 198-ban, amikor először említik megjelenésüket, a szabír birodalom része volt. Azzal tűntek ki, hogy elfoglalták a Kaukázus és a Parathesys-tenger maradványának tartott tó (ma Kaszpi tó) északnyugati részét. Azt is állítják, hogy 440 körül a hunok vonták fennhatóságuk alá, amire alapozhat Tácsi István a hun főváros Varachan idehelyezésével, amivel a hun-kazár kapcsolat történelmi ténnyé emelhető.

A.S. püspök volt, amiből – szerintem – következik, hogy nem feltétlenül versekben, vagy levelezésekben kellene kutatni történelmi adatok felől.


Visszatérve Apollinaris Sidonius-ra, a rá vonatkozó forrást az említett cikkhez fűzött hozzászólásomban pontosan megjelöltem.

Üdvözlettel:
Joe Wolfy
#5 váltsunkcartwright 2016-09-30 10:13
Tisztelt Joe Wolfy!

Egy másik cikk alá írt hozzászólására válaszolnék. Apollinaris Sidonius melyik császárhoz írt panegyricus-ban található az a kijelentés, vagy a verseiben, esetleg a leveleiben említi a hunokat a kazárokkal?
Köszönettel: BÍZ
#4 Nem töröltem J.W IrásátZoli 2016-09-16 21:17
Idézet - sagi:
Eléggé sántára sikeredett ez a párbeszéd Joe Wolfy és Tácsi István közt azzal, hogy az első hozzászólását J.W.-nek kitörölted.


Nem töröltem JW.nek semmit. Az ő hozzászólása maga a cikk. Erre írt T.I.
#3 Kedves Zoli!sagi 2016-09-16 20:21
Eléggé sántára sikeredett ez a párbeszéd Joe Wolfy és Tácsi István közt azzal, hogy az első hozzászólását J.W.-nek kitörölted. Így nem igazán lehet tudni, mire válaszolt az 1-esként megjelenő hsz-ben Tácsi István, és erről a törlésről (a 0. hsz törléséről) semmilyen közlés nem jelent meg!
#2 Nem cáfolok!Joe Wolfy 2016-09-16 13:58
Tisztelt (TI:)!

Nem kívánom cáfolni egyetlen, a Szentkoronára vonatkozó állítását sem. A recenzió nem erről szól. Mindössze figyelemfelhívás arra nézvést, hogy az írásában vannak tényadatokkal cáfolható kijelentések. Ha szeretne konkrétumokat kapni a Szentkoronával kapcsolatos kérdőjelekre, nos, akkor szíveskedjék a recenzióban megadott URL-re ellátogatni, és elolvasni az ott közzétetteket.
Bár ott nem található dönthetetlen bizonyíték a Szentkorona eredetére, céljára és működésére, csupán logikai következtetések sora, az előállításra, mégis elégségesnek találom az Ön ex-katedra kijelentéseinek megkérdőjelezésre.

Elnézését kérem, A nevem olvasata valóban nem teljes. Hiányzik előle a Prof. Dr. címzet. Szükség esetén az összes, a címek viselésére jogosító dokumentumot bemutatom.

Tisztele taz olvasónak!
#1 Egy rész törölveZoli 2016-09-15 13:31
Kedves Tácsi István!

Sajnálattal közlöm, hogy a hozzászólás elejét töröltem a honlapunk szabályzatára utalva és bizonyos (itt) nem-elfogadott minősítés végett

Ami pedig a hozzászóló kilétét illeti ezen a honlapon mindenikek megvan engedve a más-néven jelentkezés lehetőségé, amit én döntök lehet e vagy sem. Nem az ideíró igazi kiléte a legfontosabb hanem amit közölni illetve leírni akar. - Most már csak bízom, hogy a válasz visszafogottabb lesz másképp nem juthatunk tovább ebben a vitában ami a végén még ezt a hozzászólólást is visszavonhatja.

Szeretettel >Zoli<

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások