A 25 év önállóssága alatt az ukránok lezüllesztették hazájukat a világ legelmaradottabb országai közé. Magyarország 1989-ben a szocialista államok közt szinte mindenben az első helyen volt. Valami oknál fogva manapság ezt nem akarjuk nem hogy elismerni, de említeni sem. Nem vagyunk hajlandóak beismerni, hogy azokba az időkben is volt némi jó. A szocializmus korszakát csak becsmérelni szoktuk. Pedig a fejlett könnyű és nehéz iparunkat, magyar tulajdonú gyárainkat, üzemeinket a 27 év parancsuralomtól megszabadult országunkban „sikerült” majdhogynem nullára zülleszteni. A fejlett, jól jövedelmező mezőgazdaságunkat úgyszintén, nem említve az egyre romló egészségügyet, erkölcsöt és sok másat.
Ugyancsak fájó, hogy mint Ukrajnában tőlünk is mind többen kényszerülnek munkát vállalni külföldön. De itt egy kis eltérés van. Amíg az Ukrán kormányfő nem helyeseli, sőt (szavakban) elítéli a kivándorlást, a mi kormányfőnk azon fáradozik, hogy a hazájukon kívül boldogulni akaró emberek (elvtelen árulók) nehogy valami hátrányos helyzetbe kerüljenek ott külföldön. Ezzel bátorítja azokat kint maradni, a hazaiakat pedig a kivándorlásra.
És végül még egy nagyon keserű, fájó és aggasztó észrevétel. A statisztika szerint több mint 6000000 derék ukrán állampolgár vállal ideiglenes munkát külföldön(ingázik) Ezek évente hazavisznek átlagba 10000 eurót. Tessék kiszámolni mennyi valuta áramlik be az országba évente. Ingyen! Általában az ukrán vendégmunkások egy munkahelyen felváltják egymást rokonaikkal, megbízható közeli barátokkal, a pénzüket haza viszik, s így többet, gyakrabban vannak a családjukkal, és a pénzük is a hazájukban marad, azt gazdagítják. Csak egyesek telepednek le külföldön. Az ünnepek előtt az ukrán határon feltűnően sok olasz rendszámú ajándékokkal megrakott autót láttam. A kikapós ukrán fiatal asszonyok vitték haza bemutatni a talián férjüket. Mint megtudtam, nem kevesen azzal a szándékkal, hogy a megspórolt pénzzel, a piacgazdaságban jártas gazdag férjjel otthon, a szülőföldjükön kezdjenek valami vállalkozásba. A derék olasz amurozók: muszáj engednem, a szívnek nehéz parancsolni.
A mi gazdagodni kívánóink inkább egy idő után magukhoz rendelik a hozzátartozójukat, a kint meggyarapodott létszámú család nem sokkal jobb körülmények között él, mintha azzal az energiával itthon igyekezne boldogulni. Az ukrán sajtó, a közvélemény akár megértéssel is sajnálkozik, de elítéli a kivándorlókat, amíg nálunk a sajtó dicséri, hogy lám, a derék magyarok hogy gondoskodnak hozzátartozóikról. Külhonban szülik a gyermeküket, azon országok javát gyarapitják. Nem veszik észre, hogy fokozatosan magyartalanodik a Magyarok Országa, amely csak a nevében marad Magyarnak? Meddig ?
Valóban nagy aggodalmat kelt az a tény, hogy mind több fiatal diplomás itthon nem is próbálkozva, ugyancsak külföldön igyekszik kamatoztatni az itthon szerzett tudását, idegen állam szolgálatába helyezi tehetségét. Sőt, a fiatalok egy része azzal a szándékkal felvételezik az egyetemekre, hogy diplomásként rögtön megy külföldre. Az állam bácsi csak tehetetlenül tárja szét a kezét: mitevő lehetnék, hisz nálunk szabadság, demokrácia van. De!… Vajon mi, a tisztességes becsületes törvénytisztelő polgárok, oly könnyen áldozzunk gazdagabbak államok részére, hogy még gazdagabbá tegyük őket? Hisz azért mondunk le jövedelmünk egy részéről, hogy a fiataljaink minél műveltebbek legyenek, tanulhassanak , szakmát szerezzenek, és tudásukkal, tehetségükkel jobbá tegyék a MI életünket. Tehát, jogunkban van elvárni, hogy a tanulásukba fektetett pénzünket kamatostul vissza kapjuk. Vagyis, mivel az állam kitanítatta őket, jogosan elvárja, hogy ott dolgozzák le (ily módon térítsék meg) az adósságukat, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Vagy térítsék meg egészében a rájuk költött összeget. 5 évig tanítottuk, tehát 5 évre szól a kötelezettség. Már is hallom az ellenvetést, hogy akik tandíjat fizetnek, azokkal mi legyen. Hát a közgazdászok kiszámítják , hogy a tandíjak messzemenően nem fedezik egy diplomás, vagy szakmunkás felkészítésének a költségeit. Egy másik ellenvetés: ez esetben kevesebben fognak felvételizni az egyetemekre, hiányt fogunk szenvedni. Talán ez így is lenne. De ez esetben csak azok diplomáznak, akik itthon szándékoznak kamatoztatni tudásukat, a nemzetünk javát akarják szolgálni. Hogy mit szól az EU? Ne dugja az orrát a mi belügyeinkbe. De írjunk ki akár népszavazást e kérdésben. Állítsuk meg Brüsszelt!
És végül kérdések. Ukrajnában ua a szolgáltatónál a benzin ára azonos és hosszú időn át stabil.(és még sok minden más). És minálunk hogy is van ez? Vajon miért, kinek jó így? Már hallom is a sok „mert”-et, a gazdaságtanra utaló magyarázatokat. Pedig a magyarázat egyszerű: valakik ebből nem korrekt szép hasznot húznak…
Akarjuk és higgyük, hogy hamarosan „a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”, azonban ehhez fel kell ébrednünk. Cselekvésre van szükség!.
Isten minket úgy segéljen.
Ungvár – Záhony.