OIvasói levél:

"Elegem van, undorodom az élősködő vajdasági magyar politikusoktól!"

Egyelőre a nevemet nem vállalhatom. Látom már nem egyszer, hogy mi történik azokkal, akik felemelik a szavukat, akik nem a „politikailag korrekt" módon fogalmaznak.

Elhunyt rákban egy barátom, nagyon fiatal volt, a kisgyereke csak nemrég tanult meg járni. Későn vette észre a bajt, talán már orvosi segítséget is túl későn kért. Nem tudhatjuk. Azt azonban mindannyian jól tudjuk, hogy egy ilyen betegségnél minden nap számít.

Tisztességes volt, szorgalmas, általában reggel hatkor ment el dolgozni és sokszor este nyolc óra után ért haza, mert a munkahely mellett „maszekot" is vállalt. Mit kapott hát Ő a szerbiai egészségügyi rendszertől és az államtól, a sok befizetett adó, a sok stressz, a rengeteg munka, a tisztességes és becsületes élet után amikor bajba került? Először is négy hét telt el az első vizsgálatok. Ezt követően újabb négy hét az első eredményekig.

Milyen egészségügyi rendszer az, ahol egy rákos betegnek két hónapot kell várnia arra, hogy egyáltalán eredményei legyenek? Ja, hogy nem volt elég pénze a „borítékban" és egyik rokona sem befolyásos politikus...?! Időközben korona vírus teszteket kellett minden egyes vizsgálat előtt csináltatni. Az egyik pozitív lett (mint később kiderült, tévesen). A pozitív eredményről egy belgrádi vezetékes telefonról hívva tájékoztatták. A szám azóta sem érhető el.

Rögtön másnap elkészült egy újabb teszt, mondanom sem kell, hogy negatív eredménnyel. Majd a következő öt napban még kettő negatív eredményű teszt. Mindez mit sem ért. Két hét karanténra kötelezték nem csak Őt, hanem az egész családját. A rendőrség minden nap ellenőrizte annak betartását. Hiába a sorban jövő negatív tesztek (amelyek a házhoz jövő orvosok és/vagy laboránsok által lett csináltatva) és a kézzelfogható tény, hogy a pozitív eredményt adó teszt hibás volt. Két hét. Időközben a meglévő orvosi eredmények „elavultak". Mindent újra kellett csinálni, mindent előröl kezdeni. És így elmúlt összesen 3,5 – 4 hónap. Közben Ő 50 kilósra fogyott, enni nem tudott, a kórházban pedig nem fogadták, nem feküdhetett be, mert „a kormányrendelet értelmében senkit nem fogadhatnak".

Az utolsó napokban már annyira krónikusan életveszélyes állapotba került, hogy sok szál és „veza" árán (és egy újabb negatív teszt árán) csak bevitték a kórházba. Másnap kezdeni kellett volna a rák kezelését. Az orvosa azt mondta, hogy most már túl gyenge hozzá. Még aznap elhunyt.

Az egy dolog, hogy hónapokat kell várni az eredményekre. De hogy egy ennyire elfucserált országban éljünk, ahol az egyik élet megmentése fontosabb, mint a másik. Ahol a korona vírusos beteg lélegeztető gépet és teljes kórházi ellátást kap, a nem korona vírusost (vagy a hibás teszt miatt kamu korona vírusos) pedig a rendszer magára hagyja. Hányan lehettek még ilyen helyzetben az elmúlt hónapokban?

Persze, mi birkák megyünk a pásztorunk után. Megszavazzuk a vezetőket, kiállunk mellettük, mert közben kimosták az agyunkat a koszovóval, az autópályákkal, a száz eurókkal, tüntetésekkel, meg a történelmi választási sikerekkel. És közben az ország egészségügyi rendszere leblokkol egy olyan betegségtől, amelyet még mindig a lakosságnak csak egy pici töredéke kapta el és amelyben még annál is kevesebben hunynak el. A hivatalos statisztika és a számok valóban tévednek. A vírus áldozatai valójában sokkal többen vannak. Mert ma egy rákos és egyéb krónikus betegségben szenvedő polgár nem kapja meg a neki járó egészségügyi ellátást. Ők is mind a vírus áldozatai. És ennek a szervezetlen bohóc államnak az áldozatai.

És mi van velünk, itteni magyarokkal? A többségünk (a választási eredmények alapján legalább is) továbbra is azt hiszi, hogy az a valódi érték, ha többnyelvű a helységnév tábla, ha a tolóablaknál magyarul is beszélnek, ha kilenc parlamenti képviselőnk van (olyan ismeretlen, a közösségért semmit sem tévő egyénekkel, mint a Kiss Nándor).

Továbbra is azt hisszük, hogy attól lesz nekünk jobb, ha a Pásztor a tartományi parlamenti elnök. Ha dől a pénz a Prosperitati Alapítványba, aminek köszönhetően a gazdag még gazdagabb, az úr még nagyobb úr lesz.

Persze örülhetünk a fiatalok házvásárlásának, meg a kezdő vállalkozóknak, de nagyon a béka feneke alatt van a mi társadalmunk, ha ennyire sokat jelent néhány ezer eurós támogatás (egy nyugat európai munkás pár havi fizetésének megfelelő összeg).

Azt hiszi a többségünk, hogy attól jó nekünk, mert az Orbán meg a Vucsics haverok, és közben már teljesen el is felejtjük és elnézzük a Vucsicsunknak a kilencvenes éveket, a háborút, a vérontást – lényegében azt, ami miatt ma úgy élünk, ahogyan élünk. Azt hisszük, az a jó nekünk, ha néhányunkat „hugyos körtének" meg „férgeknek" hívnak. Azt gondolja a többségünk, hogy nekünk az a jó, ha az ifjú Pásztor kimondja, hogy „mi értjük meg legjobban a szerbeket", és közben napról-napra tűrjük immár harminc éve, hogy koszovó, pár tízezer szerb, pár négyzetkilométer sorsa a topp téma minden egyes nyomorult napon.

Emberek, mindez semmit sem számít, ha nincs egészségünk! Ha az állam az egészséghez és az orvosi ellátáshoz való jogunkat nem garantálja. Ha hülyét csinálnak belőlünk. Egy pékhez, a boltba vagy épp egy buszra maszkban, távolságot tartva lehet bemenni, beszállni. Közben meg a medencéknél és a strandokon több százas tömegek vannak hetek óta. Ne vicceljünk már.

Az tudom üzenni a vmsz politikusainak és kiskirályainak, hogy ők is szorulhatnak egészségügyi ellátásra, az ő hozzátartozóik is megbetegedhetnek. Tudom, nekik van pénzük és „vezájuk", de majd ha ők sem kapják meg a nagy és történelmi csúcson lévő barátságaiktól azt, ami minden embernek jár, na majd akkor elgondolkodnak.

Azt tudom üzenni a pásztoroknak, juhászoknak, csikósoknak, vicsekeknek, hogy nem mások ők mint élősködők. Gerinctelen, kapzsi, ingyenélők.

Azt tudom üzenni a vmsz if ifjú karrieristáknak, hogy szégyelljék magukat, amiért némi haszon fejében elárulták a közösségünket. Vicc az egész. Undorodom az egésztől. Elegem van.

F.U.

Forrás: Délhír