Napszámban húzzák a vészharangot a rövidesen jelentkező katasztrófa ígéretével. Főként a Föld vészes felmelegedésének veszélyével támogatják a kormányok újabb adókivetési igyekezetét. „Lejárt” politikusok is ragyogóan kezdtek megélni a harangkongatásból. Ennek nyomán a kormányok nyaktörő sebességgel róttak ki új adókat (carbon tax), ugyanakkor nem támogatták kellően a nap és más nem szennyező energiaforrások hadrendbe állítását.
Ami a klímaváltozást illeti, úgy rémlik, mintha a középiskolában emlegették volna a jégkorszak ciklikus voltát. Mostanában még mindig kifelé jövünk az utolsó jégkorszakból. Ennek tetejében még közbeeső, „mini” jégkorszakok vannak, mint az 1250 utáni, amikor a globális hőmérséklet egy Celsius-fokkal csökkent. Ezek a ciklusok hatalmas éhínségeket okoztak a jó öreg Európában. Tehát nyugodtan állíthatjuk, a Föld felmelegedése a természet műve, nem a miénk. Mi is besegíthetünk persze egy kicsit, de nem lényeges mértékben. A természet teszi a dolgát, akár tetszik nekünk, akár nem. Tehát ha egy jégkorszakból jövünk kifelé, nyilván emelkedni fog a bolygónk hőmérséklete és a tengerek szintje is.
Az írott történelmünk olyan szárazságokról is megemlékezik, amikor a kisebb folyók, tavak teljesen kiszáradtak, amelyek szintén éhínségekkel, tömeghalállal jártak. De „özönvizekről” is szól a történelem és hatalmas esőzésekről is. A földkéreg is mozgásba jön időnként, ismert területeket süllyeszt el, semmisít meg (Atlantisz).
Igaz, persze, mi rengeteg energiát fogyasztunk, és szeméthegyek sokaságát emeljük világszerte, mérgezzük tengereinket, civilizációnk nagyobb dicsőségére. És ez a fő baj, nem a levegő szén-dioxid-tartalma. Ugyanis ezen a téren az anyatermészet messze felülmúlja az emberiséget. Például a Krakatoa-vulkán 1880-ban tört ki, több száz megatonnás nukleáris bomba erejével. Ez a borzalmas robbanás több mint százezer embert pusztított el Szumátra közelében. Óriási mennyiségű port, kén-dioxidot lövellt a Föld teljes légkörébe.
Savas eső hullott az egész sárgolyón. Hatalmas viharok voltak, a por és gázfelhők csak három év után ülepedtek le a földre. A napfény ereje erősen csökkent, ez a mezőgazdaságban hatalmas károkat okozott. A Föld hőmérséklete 1,2 Celsius-fokkal csökkent. A robbanás hangja 4800 kilométerre is hallható volt. Földünkön körülbelül 1500 aktív tűzhányó van, nem említvén a tenger alattiakat. Ezek mind szennyezik levegőnket és tengereinket, ha nem is Krakatoa méreteivel. Az utolsó évszázadban is volt olyan tűzhányókitörés, amely hétmillió tonna port és gázokat lövellt a levegőbe (El Chichon).
Ami a szén-dioxidot illeti, mi is túlteljesítünk. Például az olajforrások közül nemcsak a mi fúrt kutaink szivárognak, hanem a tenger alattiak is szorgalmasan mocskolják a tengerek vizét. Ha már itt tartunk, említsük meg a háborúk alatt elsüllyesztett hajók olaját, a megtorpedózott tankerekkel együtt. Irak felgyújtott olajkútjaira már nem emlékszünk? A hatalmas területen élő tűlevelű erdeink ezer és ezer tonna terpentint juttatnak a levegőbe, tüdőnk ártalmára. 2016-ban, csak Kanadában akkora területű erdők égtek le, mint fél Dunántúl.
Az orosz Szibéria erdei még jobban égnek, mert az oltás ott nincs még jól megszervezve. Ugyancsak meg kell emlékeznünk Hamburg, Drezda, Tokió, Nagaszaki és Hirosima városok és falvak ezreinek felégetéséről, amelyek során káros gázokat, gőzöket juttattak ezer tonna számra a levegőbe, a szén-dioxidon kívül.
És persze a gyújtogatásra használt sok, sok tonna foszfor sem volt természet és tüdőbarát.
A soha nem szűnő háborúkban elhasznált gránátok, aknák, kézifegyverek, rakéták, repülőbombák óriási tömegét nem említi senki, pedig azok az „égéstermékek” sem kímélik levegőnk tisztaságát. Csak Vietnam és Laosz több bombát kapott, mint amennyit a második világháborúban felhasznált az Egyesült Államok. Azóta sorra került Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria. A támadások égéstermékei pedig csak részben hasonlítanak az aránylag ártalmatlan, a növények által felhasznált szén-dioxidhoz. Senki nem említi az űrhajók kilövéséhez használt anyag szívet melengetően gyönyörű fehér felhőit, amelyek lelkesen hozzájárulnak a kénsavas esők képzéséhez.
Ha valaki előveszi a 18. és a 19. század elején készült városi fényképeket, furcsa sötét foltok tömegét láthatja a utakon. Ne törjék a fejüket rajta, elárulom, hogy azok bizony az akkori „lóerők” anyagcseretermékei voltak, magyarul lótrágyakupacok. A köztisztasági hivatal emberei hősiesen küzdöttek ugyan az utak tisztaságát visszaállítandó, de naponta csak egyszer voltak sikeresek. Nos, tessék elképzelni azt a bűzt, ami a nyári melegben lengedezett a városi levegőben, különösen a konflis-, azaz a lovaskocsi-állomások környékén. És ne felejtsük, a 18. század elején még a bölények milliói gyártották a metángáz számolatlan köbmétereit, helyüket mára hatalmas marhacsordák vették át.
Az egész világon fával, szénnel, faszénnel, tevetrágyával fűtöttek, sütöttek, főztek. Angliát télen állandó füstszmog borította, talán 1960-ig, amikor is befejezték a földgázra való áttérést, és London, Birmingham, Manchester újra élhető városok lettek.
Néhány évtizede a gőzmozdonyok ezrei húzták maguk után a sűrű füstfellegeket. Minden valamirevaló gyár maga állította elő a működéséhez szükséges energiát szénfűtéses kazánokkal. A még kevés földgáz lévén a lignitből gázt előállító gyárak is ontották a füstöt tonnaszámra. Az ipari városok egét füstfelhők borították. Az amerikai gépkocsik olajat kezdtek égetni általában az első ötvenezer mérföld után (persze már az első mérföldek után is hetente egy liter olajat fogyasztottak), és a hideg motorok csodaszép kék füstöt húztak maguk után.
A levegő hamarosan tisztább lesz az elektromos autók folyamatban lévő, gyors térnyerésével. A nap és szélenergia használata is rohamosan terjed, nem is beszélve a tóriummal működő reaktorok fokozott iramú térhódításáról. Szóval, sok hűhó semmiért. A technika folyamatos és ugrásszerű fejlődése hamarosan megszünteti a levegő – humán eredetű – szennyezését.
Talán a haladást mindenáron fékező, hátráltató nagyipart kellene rábeszélni lelkesebb közreműködésre. A szén-dioxidból üzemanyagot is lehet csinálni, versenyképes áron. Tehát nyugodtan égethetjük a szenet és olajat az áramfejlesztőkben, ha a füstgázból azonnal új üzemanyagot termelünk. Persze ehhez az olajmágnások belegyezése és közreműködése is szükséges volna, amire nem számíthatunk. Igaz, Kínában már csinálják, egy magyar tudós szabadalmát használva.
Ami pedig a természetet illeti, arra semmiféle komoly befolyásunk nincs, az ott történő változások természetes folyamatok eredménye. De azért sürgősen be kellene tiltani az Amazonas-környéki s más erdők irtását, amelyek eddig szorgalmasan nyelték az általunk termelt szén-dioxid tonnáit.
Pillanatnyilag sokkal nagyobb veszélyt jelent a vizeink rettenetes szennyeződése és a termőföldjeink mérgezése, kimerítése, a nyomelemek teljes hiánya, hiszen meg kell említenünk, hogy a föld oxigéntermelésének 50-85 százalékát a tenger adja. Ha már belátjuk a kapkodás sikertelenségét, fel kell készülni a felmelegedésre. Először is a vizet kell takarékosan használnunk, s a tenger vizét kell óriási mennyiségben sótalanítanunk. A technika rendelkezésünkre áll, legfeljebb kevesebb okosbombát, tankot és repülőgép-hordozót gyártunk. Például egy vadászrepülőgép árából egy várost tudnánk ellátni sótlanított tengervízzel.
(Magyaródy Szabolcs)
Hamilton, Kanada)