TRIANONRA EMLÉKEZVE

Szomorú, hogy telnek az évek, és semmi sem változik. A három Trianonról szóló dokumentumfilm (Koltay Gábor: Velünk élő Trianon; Drábik János: Száz évvel Trianon után és a teljes igazságot világosan felfedő Jelenczki István filmje, a NEM, NEM, SOHA) a mindenkori magyar állam támogatása nélkül készültek el, és nem jutottak a széles közönség elé.

Legnagyobb gyászunkat ünnepnappá módosították, és ezen a napon magyarok ezrei ünnepelnek, vigadnak. Elképesztően néz ki a 100 méteres trianoni emlékmű is a Parlamentnél. A föld alá süllyesztették Nagy-Magyarország elcsatolt területeit. A falain ott van a történelmi Magyarország összes településének a neve, az 1913-as helységnévtár szerint, 3 féle méretben, attól függően, hogy 100 éve mennyien lakták. Szerintük a föld alá süllyesztve, a több mint 12 ezer településnév kifejezi a nemzet összetartozását.

Szerintem örökre elásták a történelmi Magyarországot, hogy soha ne is reménykedjünk a magyar feltámadásban.

Lipusz Zsolt, tragikus hirtelenséggel elhunyt történész, nálam jobban fejezte ki a magyar valóságot:

„ Amennyiben a jelenlegi demográfiai trendet nem sikerül belátható időn belül drasztikusan megváltoztatni népünk javára, abból nagy baj fog hazánkra származni. Egy esetleges több milliós betelepülés esetén Magyarország elveszíti európai, magyar és keresztény jellegét, s egy etnokulturális posvány jön létre Európa közepén.

Ez még Trianonnál is fenyegetőbb veszedelem, hiszen 1920-ban „csak” az történt, hogy nemzetünket öt állam határai közé szabdalták, most viszont nemzeti és biológiai létünk, fennmaradásunk kerülne végveszélybe. Egyáltalán tágabb perspektívába helyezve a dolgot, a fehér faj kerül a kipusztulás szélére Európában. Természetesen az is egy ordenáré hazugságnak bizonyult – miképpen az előre sejthető volt –, hogy az uniós csatlakozás a határok légiesítésével, s az ottani jogi normák kötelezővé tételével mintegy automatikusan megoldja a nemzetiségi problémákat, így a magyar kérdést is.

Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük: semmit sem oldott meg. Idegen államok fennhatósága alá kényszerített testvéreink sorsában, a kollektív nemzetiségi jogok elismerésében, az autonómia tekintetében csak akkor következhet be pozitív, optimizmusra okot adó fejlemény, ha a mindenkori magyar kormány következetesen és határozottan, az uniós és egyéb nemzetközi kapcsolatait kihasználva, kőkeményen fellép az összmagyarság érdekében, s felveti 65 esztendő után a határrevízió kérdését. Ugyanis helyettünk senki sem fogja ezt megtenni. Olyan gyalázat, mint amelyet velünk szemben elkövettek 89 évvel ezelőtt Trianonban, egyetlen európai nemzettel sem esett meg, kivéve a lengyeleket, akiknek országát a 18. század végén háromszori felosztás után letörölték a térképről, ám az ő helyzetük annyiban mégis jobb a magyarokénál, hogy éppen az első világháborút követően helyreállították államukat. Éppen ezért van óriási jelentősége a trianoni évfordulóval csaknem egybeeső európai parlamenti választásoknak, hogy végre olyan politikusok kerüljenek ki Brüsszelbe, akik következetesen a magyar érdekeket képviselik, s végre felvetik az európai nagyhatalmak képviselői előtt, hogy mi, magyarok Trianont nem tudjuk elfogadni, és tűrhetetlennek tartjuk, hogy csaknem 3 millió magyar – sajnos az egész Kárpát-medencére jellemző a népességfogyás – idegen, velük ellenséges állam fennhatósága alatt éljen.”

Szomorú, hogy az utódállamokban kemény nemzeti vezetőségek működnek , nálunk meg az úgynevezett nemzeti kormány is lágy, megalkuvó. Már eltelt 101 esztendő. Fogy az igaz magyarok száma és nő a silány, közömbös, magyarul beszélő magyar állampolgárok száma. Nem tudunk olyan vezetőséget „kitermelni", mely keményen kiállna a revízió mellett. Szerencsére vagyunk még néhányan, akik ebbe a szörnyűségbe soha nem nyugszunk bele, és évről, évre meggyászoljuk elveszett Kárpát Hazánkat, őseinkre, hőseinkre emlékezve, akik életüket adták a Hazáért, és utolsó szívdobogásukig remélték, hogy ez nem maradhat így!!!!!!

Kívánok mindenkinek méltó megemlékezést a Trianoni gyalázat áldozatairól, az elcsatolt országrészekben kisebbségbe került magyar testvéreinkről, és soha ne nyugodjunk bele a jelen helyzetünkbe!

Sok szeretettel: Ballán Mária?

Reményik Sándor - Mindhalálig - Szeleczky Zita ⇒ 

Zsuzsi Nosztalgia / (Kolozsvár, 1890. augusztus 30. -- Kolozsvár, 1941. október 24.) költő, a két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Az életében több neves díjjal és elismeréssel kitüntetett Reményik a legutóbbi időkig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után -- jórészt politikai megfontolásokból -- évtizedekre száműzték a magyar irodalomból.

Kapcsolódó csatolmány:

Magyaródy Szabolcs:

A Trianon szindróma
Az 2001-es kiadás naprakész változata
2010 augusztus 20
2014, július 2
Megoldatlan ellentétek a Kárpát Medencébe

Kiemelések és a külalak Zolitól