20220529
Last updateK, 24 máj. 2022 4pm

rovas logo

2022 január 19, szerda

A magyar tisztifőorvos nem engedélyezte a vakcinák alkalmazását

Szerző: Gedeon Zsolt

"KEDVES MAGYAR HONFITÁRSAIM! / ITT AZ IDŐ BEMUTATNI, MILYEN PÉNZÉHES FOLYAMATOKNAK ÁLDOZATA AZ EMBERISÉG, EZEN BELÜL PEDIG HAZÁNK NÉPE.

Történt pedig, hogy kíváncsi voltam arra, hogy a magyar tisztifőorvos a koronavírushoz bevezetett vakcinákat mikor, milyen okirattal engedélyezte rendszeresíteni.

Különösen érdekes mindez annak fényében, hogy a magyar kormány megfosztja honfitársaink sokaságát munkájuktól, ha nem veszik fel azokat az oltásokat, amelyeket a magyar tisztifőorvos nem is engedélyezett.
 
És akkor most nézzük meg azt a gazdasági háttér folyamatot, amelynek útján van elegendő pénz és befolyás arra, hogy a legradikálisabb intézkedéseket hozzák világszerte az emberek ellen azért, hogy sok bevétel legyen a vakcinák eladásából. (Hiszen az IMF vezérigazgatója is elmondta, a vakcina gazdasági kérdés.)
 
2015. májusában a BioNTech partnerségre lépett a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó vállalatával, az Eli Lillyvel, és ezzel 30 millió dollárt nyert, valamint az amerikai óriás partner a Cell & Gene Therapies GmbH-ba, a BioNTech egyik alvállalkozásába is bevásárolta magát, ugyancsak 30 millió dollár értékben.
Egy hónapra rá a Siemensszel léptek stratégiai együttműködésre automatizált gyártókapacitás létesítése céljából. Még ugyanebben az évben, novemberben, 60 millió dollár értékben több éves együttműködési szerződést kötöttek a Sanofival.
2019. szeptemberében a BioNTech újabb tehetős fejlesztést finanszírozó partnereket nyert Bill Gates és Melinda Gates személyében. A Gates házaspár alapítványán keresztül 55 millió dollárt fektetett be a biotechnológiai vállalatba.
 
2019. decemberében a BioNTech 50 millió euró támogatást kapott az Európai Beruházási Banktól. Emellett a BioNTech az Európai Beruházási Banktól 100 millió eurót kapott adósságfinanszírozás címén, hiszen a vakcina eladás előtt komoly adósságokat halmozott fel ez a vállalat.
 
Majd pedig megérkezik 2020. novembere, amikor a BioNTech és a Pfizer szerződést írt alá 300 millió adag SARS-CoV-2 vakcina szállítására az Európai Unióval. Ezt követően a következő hónapban már Ursula von der Leyen férje, Heiko von der Leyen, aki 2005 óta egy hannoveri klinika igazgatója, megérkezik annak az amerikai cégnek, az Orgenesisnek, orvos-igazgatói székébe, amely cég elindította új, sejtalapú vakcinaplatformját a súlyos akut légúti szindróma koronavírus 2 (SARS-CoV-2) ellen.
 
TEHÁT ITT A VILÁG ÖSSZES GYÓGYSZERGYÁRTÓ ÓRIÁSA, ÉS NAGYVÁLLALATAI SZERETNÉK, HA MEGTÉRÜLNE A BEFEKTETÉSÜK, EHHEZ KORRUPT MÓDON ASSZISZTÁL AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG, S AZÉRT KÖTELEZIK AZ EMBEREKET A VAKCINÁK FELVÉTELÉRE, HOGY EZ A SOK CSIRKEFOGÓ PÉNZÜGYI ÓRIÁS SOK PÉNZT KERESHESSEN ÁLTALA.
 
A MAGYAR TISZTIFŐORVOS PEDIG AZ EU MÖGÉ BÚJIK, GONDOLVA, HOGY NEM LESZ FELELŐSSÉGRE VONÁS, HA NEM VÁLNAK BE A 0 TAPASZTALATTAL RENDSZERESÍTETT VAKCINÁK.
 
Kérem a magyar embereket, vegyék észre, az egész járvány a pénzről szól.,,
 
Megnyitva 1055 alkalommal

Hozzászólás   

#2 Marianne egyik véleményét és válaszát közvetítem nektek is itt:R Zoltán 2022-01-23 19:15
A másik írás, hogy a magyar tisztifőorvos nem engedélyezte, félrevezető a címében. Nem neki kell engedélyezni, és mondja mint egy papagáj, amit muszáj.

üdv

Marianne
#1 Ph.D. Peresztegi Sándor: Az oltóanyagok hatásai, és várható következményeibiogyogyaszdoktor 2022-01-23 13:22
A Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat klinikai honlapján már 2015-ben olvashattak az érdeklődők arról (több előre megírt cikkből), hogy egy nemzetközi program keretében az emberiség létszámát ötszázmillióra fogják csökkenteni…

A klinika hátterében apostille jogkörben a világ leghatalmasabb és leggazdagabb tulajdonos társasága, és felügyelőként a szlovák kormány áll, valamint többmillió háttérmunkás, egy nemzetközi kutatógárda és a világ leghatékonyabb bio-gyógyszereit biztosító gyártók és forgalmazók állnak…

Természetesen nyomon követjük a kormányok és a nemzetközi gyógyszermaffia tevékenységeit és igyekszünk csepegtetni az igazságot, hogy az arra érdemes emberek túlélhessék ezt a világjárványt, amelyet főleg oltásokkal terjesztenek, megbetegítve a tömegeket a COVID-19 és a COVID-21 koronavírusokkal…
Íme egy kis ízelítő:
A klinika nemzetközi kutatóközpontja már korábban megerősítette (lásd a cikkeket a klinika honlapján) és a Salk Intézet tudományos közleménye is kimutatta, hogy a covid tüskefehérje okozza a halálos vérrögöket…

„A rangos Salk Intézet tudományos bombázó cikket írt és publikált, amelyből kiderül, hogy a SARS-CoV-2 tüskefehérje az, ami valójában érkárosodást okoz a covid betegeknél és a covid vakcinázottaknál, elősegítve stroke, szívroham, migrén, vérrögök és egyéb káros reakciók, amelyek már több ezer amerikait megöltek…” (forrás: vaers.hhs.gov/ ).

Leegyszerűsítve azt jelenti, hogya vakcinákat úgy tervezték, hogy tartalmazzák azt az elemet, amely megöli az embereket.

Salk Institute: A tüskefehérje vírus nélkül is „károsítja a sejteket” és „érrendszeri betegségeket” okoz!

„A Salk kutatói és munkatársai megmutatják, hogy a fehérje hogyan károsítja a sejteket, megerősítve a COVID-19 elsősorban érrendszeri betegség.”

A kutatás eredménye szerint a covid vakcinák érrendszeri betegségeket váltanak ki, és közvetlenül vérrögökből és más érrendszeri reakciókból eredő betegségeket és haláleseteket okoznak.

Mindezeket az oltásokba szándékosan beépített tüskefehérje okozza.

A tudósok egy ideje tudják, hogy a SARS-CoV-2 jellegzetes „tüskés” fehérjéi segítenek a vírusnak megfertőzni gazdáját azáltal, hogy egészséges sejtekhez tapadnak.

Az eredmények segítenek megmagyarázni a COVID-19 látszólag nem összefüggő szövődményeit...

...a tüskefehérje fokozott mitokondriális fragmentációt okoz az érsejtekben.

>Ez megmagyarázhatja, hogy egyeseknek miért van stroke, és miért vannak olyanok, akiknek problémái vannak a test más részein. Közöttük az a közös, hogy mindegyiküknek van érrendszeri alapja.<

... a fehérje először károsítja az érsejteket.

OLTOTTAK hamis illúziója
Mit mond a magyar kormány hivatalos virológus képviselője a hivatalos fősodrású médiában?
Rusvai: "Én megkaptam a két Pfizeromat, én sem fogok oltakozni és reménykedem abban, hogy megkapom a DELTA-variánst, és átesem majd úgy a fertőzésen. Mert azért hosszú távon IGAZI VÉDETTSÉGET, nagyon jó hármas szintű védelmet, nyálkahártya védelmet is csak a fertőzés átvészelése eredményez."
"A problémát azok jelentik, akik oltatták magukat, de esetleg nem védettek. Na, őrájuk kellene legjobban figyelni, hiszen ez egy hamis illúzió, tehát hamis biztonságérzetbe ringatják magukat. Hiszen OLTOTT, IGAZOLVÁNYA VAN RÓLA, de VÉDETTSÉGE NINCS."
BIO HÍR TV - TISZTÁNLÁTÁS - HIVATALOS FŐSODRÁSÚ MÉDIA HÍR - Oltott vagy oltatlan?
A fenti, szó szerinti idézet található a riportban.
www.youtube.com/watch?v=kldhkAIVjWE
Főleg a 40. másodperctől 1 perc 30 másodpercig AJÁNLOTT aktívabban figyelni a riportot.

Itt logikusan felmerül a kérdés: Oltassak vagy ne oltassak? Remélem, a helyes választás a fenti közhasznú cikk alapján egyértelmű…

A Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat és még sok-sok egészségtudatos ember a LifeCare cég által forgalmazott BIO-ellenanyagokat, BIO-készítményeket ajánljuk, amelyek regisztrációköteles készítmények…

Logikus, hogy a legjobb taktika a kivárás és az ellenszerek időben való beszerzése. Hiszem és vallom, hogy a földön minden családnak érdemes beszereznie az ellenszereket, hogy ha baj van, megvédhessék önmagukat és szeretteiket…

Mindenkinek jó egészséget kívánok! ...
Ph.D. Peresztegi Sándor, EU Apostille Jogkörű Független Orvosi Főtanácsadó, az Ellenőrző- és Minősítő Orvosi Bizottság elnöke, a Dr. Kim & Peresztegi Hungagu Biogyógyászat főigazgatója, több BIO-gyógyszer feltalálója, a koronavírusok izolálásában világelső nemzetközi kutatócsoport vezetője

Read more: biogyogyaszdoktor.hupont.hu/.../...

Hozzászólni csak a bejelentkezett felhasználók tudnak

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások