30. rész

Mottó:
„Amelyik nemzet a múltját nem ismeri, az a jelenét sem érti, s a jövőjét meg nem teremtheti!"

Öt perc történelem fiataloknak és minden érdeklődőnek

Magyar sors - magyar történelem

Európának szüksége van Magyarországra ... amely soha nem hagyta magát legyőzni

Luxemburgi Zsigmond király és császár

Király és császár

Zsigmondot (1387-143 7), aki kereken ötven éven át gyakorolta a hatalmat, a legtöbb történeti munkában úgy emlegetik, hogy Zsigmond a császár és király. A hatalom oldaláról nézve a császári cím vitathatatlanul jelentősebb, de a történelmi hűség kedvéért meg kell jegyezni, hogy Zsigmond időben először magyar király volt. Magyarország nélkül a császár birodalma - mint ahogy később a Habsburg Birodalom - nem lett volna Európa egyik legnagyobb hatalma. (Fokozottan igaz a címben megfogalmazott mondat, mely szerint Európának szüksége van Magyarországra ... ) A Prágában született tizenkilenc éves Zsigmondnak Anjou Máriával 1385-ben kötött házassága után 1387-ben - amikor Fehérvárott megkoronázták - szinte az ölébe hullott Nagy Lajos Magyarországa. Európa egyik legnagyobb hatalommal bíró személyisége, illetve német eredetű elődei egy kis területű hercegi birtokról, Luxemburgról kapták a nevüket.

Zsigmond 1411-ben - ma úgy mondanánk puccsal - megszerezte a német királyi címet, de csak 1414-ben került fejére Aachenben a német korona. Ezt követően 1419-ben Prágában elnyerte a cseh trónt, amikor bátyja IV. Vencel szívbetegségben meghalt. A tényleges uralmat csak nagy nehézségek árán sikerült elfoglalnia, hiszen a huszita csehek ellenséges viszonyban álltak a Husz János hívei ellen háborúzó uralkodóval. Zsigmond a hatalomszerzés végső állomásához 1433-ban érkezett el, amikor apja, IV. Károly császár meghalt. A szerencsés csillagzat alatt született Zsigmondot, aki ekkor már magáénak tudhatta a magyar, a német és a cseh trónt, IV. Jenő pápa Rómában német-római császárrá koronázta. (Hogy milyen előnyt jelentett az akkori Európa nyugati felén németnek lenni, azt Mátyás példáján lehet a legjobban megérteni. A törökverő Hunyadi János fia, a páratlan tehetséggel megáldott Hunyadi Mátyás, a legnagyobb királyok egyike volt. Ám hiába próbálkozott ugyanazt az utat bejárni, ami Zsigmondnak természetes módon sikerült, a német-római császári címet a magyar király soha nem szerezhette meg. A minden politikai, hadi, diplomáciai tevékenységet megoldó Mátyásnak talán ez volt az egyetlen tévedése, hogy ezt nem látta előre.)

A trónviszály győztese

Ezek után felvetődik a kérdés, hogy mi magyarok, miképpen ítéljük meg Zsigmond fél évszázados uralkodását? Az erre adott válaszok annyifélék, ahányféleképpen értjük, értékeljük, megéljük múltunkat, kultúránkat. Az azonban tény, hogy a hosszú uralkodási idő ellenére Zsigmondnak nem áll szobra a Hősök terén, s a Kárpát-medencében is csak nagyon kevés emléke lelhető fel a nagyhatalmú császárnak. Számos dolog azonban javára írandó. Többek között az, hogy uralkodása alatt az országot Nyugat felől nem érte támadás, valamint az, hogy bár lett volna sok-sok város, templom, ahol megtiszteltetésnek vették volna, ha Zsigmondot ott helyezhetik örök nyugalomra, ő azonban végrendeletében Váradot választotta, hogy Szent László mellé temetkezhessen.

Nagyváradon a városháza díszes tanácstermében ma is látható Bihari Sándor freskója, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Zsigmond Szent László király sírja előtt fogadja Jagelló Ulászlót. A látványos alkotás szépséghibája, hogy Zsigmond fején eredetileg a Szent Korona volt látható. A közel tíz évvel ezelőtt restaurált freskóról - a nem éppen magyarbarátságáról híres román polgármester utasítására - eltüntették a Szent Koronát. A jelenet arról győz meg bennünket, hogy Zsigmond fontos városnak tartotta Váradot, hiszen Szent László a nagyhatalmú császár példaképe is volt. A jobboldali, eredeti képen Zsigmond fején még a Szent Korona látható.

A magyar történetírás az előző évszázadok - Árpád-kor - trónviszályait viszonylag pontosan leírja. Tudjuk azt is, hogy Zsigmond bár a legelőnyösebb helyzetből indult, voltak nehézségei, míg a magyar trónt elfoglalhatta. A három pártba tömörült bárók a saját jelöltjüket szerették volna trónra juttatni. A Lackfiak, Nagy Lajos győztes hadvezérének, a nápolyi hadjáratok hősének családja Zsigmondot támogatta. A Garaiak és Erzsébet anyakirályné a francia Orleansi Lajost, a délvidékiek, a Horváti családdal az élen II. Anjou Kis Károly nápolyi királyt akarták a magyar trónon látni. Ez utóbbit 1385-ben meg is koronázták, de negyven nap elteltével Garai nádor megölette. Zsigmond ekkor, felmérve az erőviszonyokat, Csehországba menekült. A Horvátiak azonban nem nyugodtak bele jelöltjük meggyilkolásába. A nápolyi párt csak az alkalmat várta, hogy megtorolja a sérelmet. Erre akkor került sor, amikor az udvar Erzsébetet és Máriát küldte a délvidékiek lecsillapítására. A küldöttséget azonban a Horvátiak elfogták. Garai Miklóst azonnal felkoncolták, majd Erzsébet királynét lánya szeme láttára megfojtották. Ebben a bonyolult, vérgőzös helyzetben kérte fel az udvar Zsigmondot a trón elfoglalására, aki 1837-ben lépett az Anjouk örökébe. Feleségét, Máriát ekkor még Novigrad várában tartották fogva a Horvátiak.

A ligák kora

Luxemburgi Zsigmond felismerte, hogy az egymás ellen hadakozó bárócsoportokkal ki kell egyezni. A Nagy Lajos által hátrahagyott királyi hatalom töredékére apadt. Ezek a hatalmi csoportok - ligák - erősen gátolták a független kormányzást. Az egyezkedés eredményeként a nádor Lackfi István lett, az ellenzék főurait a király újabb birtokadományokkal állította a maga oldalára. Nagy ára volt ennek, mert a várbirtokrendszer összeomlott, hiszen a királyi birtokok mintegy fele a bárók kezébe került. Nagy Lajos az ország több mint 300 vára közül még 160-nak volt a tulajdonosa, Zsigmond már csak 70-nek. Ahogy ellentétes érdekeltségű, eltérő világnézetű, megosztó hátterű támogatás esetén lenni szokott, a hatalomváltás ebben az esetben is nagy áldozatokkal jár. Az új vezető a hozzá hű emberek kinevezésével, azok javadalmazásával próbálja megszilárdítani a hatalmát. Így történt ez Zsigmond esetében is. Ekkor emelkedtek fel részben idegen, részben magyar családok. A stájer Cillei Hermann, a firenzei Filippo Scolari, akit apósa birtokai után Ozorai Pipo néven ismerünk, vagy a lengyel származású, de a Felvidék számos várát uraló Stiborici Stibor. A tehetséges idegen főnemesek Zsigmondhoz való hűsége arra utal, hogy a magyar király a határon túli szövetségesekben is gondolkodott.

Zsigmond jó taktikai érzékkel a magyar nemesek között is szert tett megbízható szövetségesekre. Így emelkedtek fel a Báthory, a Rozgonyi, a Garai és a Tallóci családok. A kiválasztottak között számos köznemesi család is helyet kapott, ami viszont a bárók ellenállását váltotta ki. A királyi családban 1395-ben tragédia történt, ami megváltoztatta az uralkodó, valamint szűkebb és tágabb környezete politikai karrierjét. A 25 esztendős, várandós Mária királyné a budai hegyekben lovaglás közben leesett lováról, amibe rövid idő elteltével belehalt. Ahogy ma mondanánk, ez nem volt életszerű már a középkorban sem, hogy egy szülés előtt álló királyné kíséret nélkül kilovagoljon. A gyermek még világra jött, de ő sem maradt életben. Zsigmond ebben az időben nem volt Budán, a Havasalföldre vezetett hadjáratot a vlachok ellen. A következő évben, 1396-ban, a pápa felhívására Zsigmond vezetésével a keresztény hadak Nikápolynál összecsaptak az oszmán seregekkel. Zsigmondnak kellett először komolyan szembenéznie az Európa felé nyomuló törökkel. A keresztények súlyos vereséget szenvedtek. Az iszlám hitű Oszmán Birodalom ezzel a győzelemmel ajtót nyitott Európára. (Súlyos volt a nikápolyi vereség. Ám a mai európai ember mégis nosztalgiával gondol arra, hogy a pápa felhívására Európa országai hadrendbe álltak a kereszténységet eltiporni akaró iszlám hadakkal szemben. Közel 12.000 magyar, 9.000 francia, valamint német, lengyel, spanyol, burgundi, angol, skót, svájci, olasz, cseh, továbbá a johannita és teuton lovagok érezték kötelességüknek, hogy a távoli Nikápolyban /ma Bulgária északi határa a Duna partján/ védjék meg Európát, a kereszténységet. Az öldöklő harcban 13.000 keresztény esett el. Zsigmond és szövetségesei tisztában voltak az iszlám veszéllyel, ezért szálltak harcba ellenük. És ez még csak a kezdet volt. Három évszázados háborúskodás, mérhetetlen pusztítás után tudták kiűzni az oszmán hadakat Európa földjéről. .. )

Zsigmond emberfeletti munkát vállalt. Egy olyan birodalom irányítását próbálta megszervezni, amelyik az Északi-tengertől az Adriáig, a Ligur-tengertől a Kárpátok keleti hegyvonulatáig terjedt. Igaz, hogy a birodalma központját Budán rendezte be, de voltak olyan évek, hogy utazásai, nagy horderejű birodalmi és egyházi ügyei következtében nem járt Magyarországon. Igaz, ezek az 1410-es években kezdődtek, de a magyar bárók - egy egész liga - fordult vele szembe már 1401-ben. Az ellentétek a századfordulón annyira eldurvultak, hogy a bárók 1401-ben Zsigmondot Siklós várába zárták. (A bátor Garai Miklós - aki a fia volt a királynők védelmében életét adó id. Garai Miklósnak - túszul adta magát Zsigmondért cserébe.) A siklósi fogság rádöbbentette Zsigmondot arra, hogy ki kell egyeznie a bárókkal. Ezt az egyezséget pecsételte meg a Cillei Borbálával 1405-ben megkötött házasság. A király ennek érdekében felbontotta a Piast Margittal már korábban történt eljegyzését.

Hadjáratok a török ellen

Az előző fejezetben láthattuk, hogy már Nagy Lajos is harcolt a török ellen. Az igazi veszély azonban az 1389. évi rigómezei csatában következett be. I. Bajazid szultán meghódította Szerbiát, ami a török vazallus állama lett. A magyar király ettől kezdve minden évben megelőző hadjáratot vezetett a Balkánra. A hadjáratok a szerbek és a törökök ellen folytak, váltakozó sikerrel. 1391-ben már véres harcok dúltak a Szerémségben és a Temesközben. A török elfoglalta a kulcsfontosságú Galambóc várát és elpusztította - többek között - Szávaszentdemetert. Zsigmond 1392-ben - amikor a török már minden eddiginél nagyobb erővel tört Magyarországra - segítséget kért bátyjától, Vencel cseh királytól és sógorától, II. Richard angol uralkodótól. Ez visszavonulásra késztette Bajazid szultánt, hiszen Európa több országa is felvonult ellene. Zsigmond ötödik hadjárata 1395-ben több győzelemmel is járt, ezért 1396-ban döntő csapást akart mérni a törökre. A már tárgyalt nikápolyi vereség azt eredményezte, hogy ezt követően a magyar király már csak a védekezésre összpontosított. Ez a csata ösztönözte Zsigmondot, hogy átszervezze a magyar haderőt. Így alakult ki a telekkatonaság rendszere. Lényege, hogy minden nemesnek húsz jobbágytelke után egy lovasíjászt kellett kiállítania.

A török elleni harcok a következő évtizedekben is folytatódtak, több-kevesebb sikerrel. Jelentős területi, anyagi és emberáldozatok árán kialakították a déli védelmi tagolt rendszert. Ennek első ütközőállama lett Havasalföld, a második vonalba a bánságok kerültek, a harmadik pedig a már említett végvárvonal, Nándorfehérvárra! a központban. Zsigmond utolsó jelentős török elleni hadjáratra - Galambóc visszavételére - 1428-ban került sor, de ez is sikertelen volt. Ráadásul Zsigmond elveszítette Dalmáciát, amit újra Velence vett birtokba. A gazdag városállam, jó szokásához híven a keresztény magyar király nehéz helyzetét kihasználva, zsarolással, pénzzel, megvesztegetésekkel jutott hozzá Dalmáciához.

Zsigmond belpolitikája

Nagy Lajos király uralkodásának tárgyalásakor már említettük a magyarországi települések típusait. Azt azonban tudni kell, hogy a városok Zsigmond idején érték el fejlődésük magasabb szintjét. Ez elsősorban a polgárosodó, városlakó, kereskedő német telepesek szorgalmának volt köszönhető. Ez megmutatkozott a városok lélekszámának emelkedésében, melyek közül a szabad királyi városok még inkább kiemelkedtek. A történelem folyamatosságát, az utókor emlékezetét jól példázza Pásztó, melyet Zsigmond 1407-ben mezővárossá tett.

Hasonló megbecsülésnek örvend Zsigmond király Kalocsán, ahol a 15. század elején elrendelte a városnak fallal történő körbeépítését, azaz védelmét. A Zsigmond kori városfejlődés példái közé tartozik Tata, Hatvan, de mindenekelőtt meg kell említeni Óbudát. Nyírbátorban a Sárkány Rend alapítójáról emlékeztek meg, de egész alakos szobra helyet kapott Révkomáromban, az Európa Udvar jeles magyar uralkodói, kiválóságai között.

A városok elkötelezetten támogatták Zsigmondot, ami részben pótolta a királyi földbirtokok eladományozásából eredő hatalmi gyengülést. 1404-ben olyan rendelkezést hozott - királyi tetszvényjog -, amely szerint a pápa rendelkezéseit csak akkor lehetett kihirdetni Magyarországon, ha abba a király is beleegyezett. Ez is, akárcsak a gazdasági, intézkedései, törvényei, Zsigmond erejét, a trón tekintélyének visszaállítását jelentette. 1405-ben bevezette a „budai mértéket", azaz a súlyt és a térfogatot a piacokon a Budán használatos egységekhez kellett igazítani. Még ebben az évben törvényt hozott, ami erősítette a városi polgárság politikai, gazdasági erejét. Ennek eredményeként 1435-ben a rendi országgyűlésen a polgárság, mint negyedik rend képviseltethette magát.

Kultúra, építkezések

A nagyszabású palotaépítkezéseket már Nagy Lajos elkezdte, amiket aztán Zsigmond még nagyobb méretekben folytatott. Bár a király folyamatosan úton volt, nagy gondot fordított az építkezésekre, a művészetekre. Kiemelten fejlesztette Budát, ami akkor érthető, ha tudjuk, hogy a királyi udvar 1408-ban ide költözött. A budai Várban feltárt épületek és szobrok a 15. század első felének művészeti értékeit bizonyítják. A gótikus leletegyüttes Európa bármely udvarában megállta volna a helyét. A budai vár kiemelkedő díszítőelemei a szobrok voltak. Az alkotások azért is érdemelnek figyelmet, mert lovagok, szentek, apostolok, budai polgárok alakjai tárulnak szemünk elé, bemutatva Zsigmond korának, színes udvarának kőbe vésett „életét". Sajnos, az 1420-as évek végén Zsigmond Pozsony fejlesztését tűzte ki célul, ami jelentheti azt is, hogy a központ nyugat felé tolódott.

A másik királyi központ Visegrád volt, ahol szintén nagyszabású fejlesztésekre került sor. Budán a várost a vártól egy mélyedés választotta el, s ennek mentén épült fel az úgynevezett Friss-palota. Óriási méretű lovagterme - bár nem érte el a diósgyőri vár nagytermének méretét - 70 méter hosszú, 20 méter széles volt, aminek kéthajós szerkezetét nvolc oszlop tartotta.

Nagy Lajos pécsi egyeteme után hazánkban a második egyetemet Luxemburgi Zsigmond alapította meg 1395-ben Óbudán. Ez a négy fakultással működő intézmény azonban 1403-ban bezárta kapuit. Az iskola szoros kapcsolatban állt a bécsi egyetemmel, ami valamilyen módon rányomta bélyegét az óbudai universitasra. Az egyetem bezárásának legfőbb oka, hogy 1402-ben Budán mozgalom bontakozott ki Zsigmond ellen, amibe az egyetem vezetői is belekeverdtek. A város azonban nem maradt egyetem nélkül, mert az Universitas Budensis 1410-ben újra életre kelt Óbudán. A ma is működő Zsigmond Király Főiskola (amely 2016-tól Zsigmond Király Egyetem) az 1410-ben alapított középkori intézmény utóda. A művelődés, a művészetek gazdag tárháza áll rendelkezésünkre a 15. század első feléből, de emeljünk ki két olyan alkotást, ami talán a legismertebb. Az egyik a csontból faragott nyereg, a másik a szarvserleg, melyből több is volt.

Zsigmond király utazásai

A Német-római Császárság óriási területe és az ezzel járó diplomáciai feladatok, továbbá éppen a 15. század első felében kirobbanó válságok nem kevés feladatot hárítottak Luxemburgi Zsigmondra. Az egyik, évekig tartó utazása 1412-1419 között zajlott, mely magába foglalta a konstanzi zsinat négy éven át tartó, Európa sorsát átalakító és részben meghatározó időszakát. A másik jelentős diplomáciai erőpróba 1430 és 1434 között zajlott. Ezekben az években Zsigmond bejárta a nagy német városokat Nümbergtől Kölnig, Regensburgtól Strassburgig, Bécstől Augsburgig. A birodalom határain kívül ellátogatott Párizsba, Londonba, Avignonba, Aragoniába, majd végül Rómába, ahol a pápával is találkozott.

A konstanzi zsinat (1414-1418)

Zsigmond korának kiemelkedő történelmi jelentőségű eseménye volt a nyugati egyházszakadás, illetve az azt megszüntető konstanzi zsinat. Zsigmondnak az 1414-1418 között zajló egyházi és államok közötti tárgyalásokra sikerült Európa több vezetőjét megnyerni, hogy részt vegyenek a zsinaton. (Megjegyzendő, hogy a pontosan 400 év múlva 1814-ben sorra kerülő Bécsi Kongresszusig ez volt Európa legjelentősebb nemzetközi politikai eseménye.) Az 1378 óta fennálló - Nagy Lajos korában már említett - egyházon belüli konfliktust, az „avignoni fogságot" meg kellett szüntetni, mert az már a pápaság intézményét sodorta veszélybe. Hiszen az avignoni pápa fennhatósága kiterjedt Franciaországra, Skóciára, Aragóniára, Kasztíliára és a Nápolyi Királyságra. A római pápát támogatta továbbra is Anglia, Dánia, Svédország, Lengyelország, Magyarország és Észak-Itália. A Német-római Birodalom semleges maradt, más néven eltérő függőségű, ami később feljogosította a döntőbíró szerepére.

Az 1414-ben összeülő zsinat egyik legfontosabb feladata a nyugati nagy egyházszakadás felszámolása volt. A Miasszonyunk Székesegyházban öt nemzet (francia, angol, német /benne magyar, lengyel, litván, skandináv/, itáliai, spanyol /portugál/ hat-hat képviselője, illetve a pápa és Zsigmond vettek részt hivatalosan. Az egyházszakadás felszámolása mellett az egyház reformja és a hitelvi zavarok felszámolása jelentette a három legfontosabb vitatémát. Husz János és tanainak elítélése ez utóbbi témakörbe tartozott. A résztvevők megfogadták, hogy addig nem oszlanak fel, míg nem születik mindenki által elfogadott döntés. Az első döntés három év elteltével, 1417-ben született meg, amikor a hivatalban lévő három pápa lemondott trónjáról és Ottó Colonna itáliai bíborost V. Márton néven elfoglalta Róma pápai trónját.

A zsinat legnagyobb horderejű eseménye a cseh Husz János Konstanzba idézése és perbe fogása volt. A szegénysorban született és nevelkedett Jan Hus a prágai egyetemen tanult, s 1402-ben már az egyetem rektorává választották meg. Ekkor kezdett el prédikálni a Betlehem kápolnában, ahol az angol John Wycliffe tanait fejlesztette tovább. Bírálta az egyház gazdagságát, a Krisztus tanításaitól eltérő életmódját, ami a nemzeti érzelmű cseheknek elnyerte a tetszését. A kápolnában, hogy az írástudatlan szegények is értsék, a pompás öltözetű, trónon ülő pápa képe mellé az egyszerű ruházatban megjelenő, a szegények között álló Krisztus képét függesztette ki. Husz a hit mércéjének a Bibliát tekintette és nem a papok beszédét. A prédikátor tanítása kiváltotta az egyház és a római katolikus hiten álló uralkodók haragját. Zsigmond király menlevelének birtokában Husz János elment Konstanzba a zsinatra. Tekintettel azonban arra, hogy a prágai prédikátor nem tartotta magát az egyházi parancshoz, hogy például ne mondjon misét, börtönbe vetették. Tanait ekkor sem vonta vissza. Ezért perbe fogták és 1415. július 6-án eretnekség vádjával máglyahalálra ítélték, amit még aznap végre is hajtottak. (Husz száz évvel előzte meg Luther Mártont, akit a reformáció megteremtőjének tartanak.)

Husz János kivégzése Csehországban óriási felháborodást váltott ki. Hívei Husz tanításait követve ragaszkodtak az ősi keresztény szokáshoz, mely szerint az úrvacsorában a szentostya mellett a kehely általi kiszolgálás is helyet kapott. Ez a jelképes szertartás és a közös veszély egységbe szólította a cseheket, a huszitákat Zsigmond és a pápai legátusok zsoldosai ellen. Az 1419 és 1432 között dúló háború sok áldozatot, számos további ellentétet szült a felek között. A zsinat sikere, a háborúskodás eredményei következtében azonban Zsigmond tekintélye, hatalma megszilárdult. Olyannyira, hogy a husziták egy részét, az úgynevezett kelyheseket (zászlajukon a kehely szerepelt) sikerült a saját oldalára állítani. A husziták másik része, a táboriták (központjukat Tábor városában alakították ki) 1434-ben döntő vereséget szenvedtek Zsigmondtól, akit a pápa 1433-ban koronázott német-római császárrá.

Zsigmond uralkodásának fény- és árnyképei

A magyar király 1408-ban hozta létre 24 bárói család részvételével a Sárkány Lovagrendet, ami nem mást, mint saját hatalmának megerősítését szolgálta. Igaz, hogy ezzel szövetségeseket szerzett, de a királyi hatalmat gyengítette. Erősödött a nemesi vármegyék rendszere, miközben a török dél felől egyre jobban nyomult észak irányába, az ország testébe. Az is igaz, hogy Ozorai Pipó irányításával épült a védelmet nyújtó déli végvári rendszer, de ahhoz pénz kellett. Zsigmond folyamatosan pénzügyi zavarba került, amin időnként úgy tudott segíteni, hogy az Magyarország érdekeit sértette. Közülük legismertebb, amikor 1412-ben tizenhat szepességi várost zálogba adott a lengyel királynak. Ezek az értékes területek csak 360 évvel később, 1772-ben térhettek vissza a Magyar Királysághoz.

Zsigmond magyar királyként fényes palotává építette ki Buda várát, ami egy időben Európa központjának számított, hiszen a birodalom ura itt rendezkedett be. Továbbá kiépítette Visegrádot, Tatát, Székesfehérvárt, Pozsonyt és számos más várost, várat. Pozsony jelentősége azáltal is emelkedett, hogy ebben a városban tartották a Német-római Birodalom első olyan gyűlését, amire a határokon túl került sor.

Nem tudhatta Zsigmond - mint ahogy korábban, 1273-ban Kun László sem tudta, amikor Habsburg Rudolfot győzelemre vitte -, hogy milyen nagy hibát követ el, amikor fiú örökös híján vejét, Habsburg Albertet jelölte utódjául. Ezzel precedenst teremtett arra, hogy a Habsburgok a következő évszázadokban igényt tarthattak a magyar trónra.

Zsigmond halála

Az 1437. esztendő Zsigmond fél évszázados uralkodásának végét jelentette, ami éppen olyan változatos volt, mint amilyen az egész élete. Zsigmond 1437-ben a huszitákkal történő megegyezés végett Prágába utazott. Betegsége ekkor már járóképtelenné tette. Tisztában volt azzal, hogy meg akarják ölni. (Erre ma már bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy a velencei Titkos Tanács 35.000 aranyat ajánlott fel a király megmérgezésére.) Zsigmond már csak a magyarokban bízott, akik a királyt egy díszes városi felvonulás keretében szinte „kilopták" Prágából. Várad felé tartva, ahol végrendelete szerint Zsigmond a végső nyughelyét jelölte ki, a király a morvaországi Znaim városában 1437. december 9-én elhunyt. Az év nyarán még hír érkezett arról, hogy Erdélyben kirobbant a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés. A felkelők két alkalommal is győztek a nemesi hadak fölött, aminek eredményeként 1437. július 6-án megkötötték a kolozsmonostori egyezményt. A szemben álló felek a végső döntést Zsigmondra szerették volna bízni, de erre már nem kerülhetett sor a király halála miatt.

(Folytatjuk) Bánhegyi Ferenc