20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 február 05, szombat

Covid, Omikron és ami a háttérben van. (4. rész)

Szerző: Pataky Zoltán

Sajnos, fel kell ébreszteni a szellemeket! Vagy talán, mégsem? Már ébren vannak? Azt gondolom igen! Vannak jó, és vannak, rossz szellemek!

4. rész, a végjáték

Nézzük csak!

Kezdjük avval ami a legidőszerűbb, az oltások, az oltási igazolványok érvényességének gyors változása, és a velük kapcsolatos őrültségekkel.

Nemzettársaink többségének, mármint a beoltottak többségének, megvan a harmadik oltása. Megkapták az oltási igazolványt, utazhattak, közben érvényességét veszítheti,- veszítette is - ha nem oltatja be magát háromszori oltás után, negyedszer is!

Zsarolások halmaza állami szinten, a jobboldali demokratikus, oly keresztény kormány részéről. Zűrzavar egész Európában, sőt az egész világon! Sorra mondják fel az államok a szigorításokat, nem is csoda, hisz nem vezettek eredményre a szándékosan, mesterségesen létrehozott, járvány leküzdésére. Ennek bizonyítékaként egy példa Hazánkból. Ha hat millióan be lettek oltva, akkor már, ha csak a józan észt hívjuk segítségül, valamint a tudományt, a valós tudományt, és az eddigi több száz éves tapasztalatokat, akkor már régen létre kellett volna jönnie az úgynevezett nyáj immunitásnak! De valahogy nem jött létre! Vagy nem engedték? Kik, és miért.

Orbán Viktor egy pár nappal ezelőtt Moszkvában, Putyinnal találkozott. Örömmel számolt be utána, a sajtó tájékoztatón, hogy Magyarországon hamarosan beindul az Orosz oltóanyag, és más oltóanyagok, sőt a Magyar oltóanyag gyártása is, a saját gyárunkban! Biztos ami biztos, kell az utánpótlás hisz az eddigi vakcinák, méregkoktélok, nem voltak elegendőek ahhoz, hogy azt a teremtményt, amelyet embernek nevezünk, a méreg koktélokkal sikeresen kiütni! De ez az elmélet, nem áll meg a lábán! Miért? Mert nézzünk körül. Az újonnan kórházba került emberek többsége, a többszörösen beoltottak közül való! De láthatóan és főleg a látható események alapján világos, hogy mi megy végbe! Népirtás, röviden és rettenetesen kifejezve, létszám csökkentés van folyamatban, szándékos, előre megtervezett alapossággal, miközben Trianon folytatódik, azáltal, hogy például, lehetséges lett az Opre Roma pártnak a megalakulása! Röviden ezek az individuumok le akarnak szakadni az Anya országról, persze egyelőre önállóságot akarnak!

Az oltatlanokat űzik, zavarják, zsarolják! Ha nincs beoltva, nem számíthat orvosi támogatásra, nem operálják bármennyire sürgős is lenne az operáció! Közben az idősekkel, a Nemzet, természetes tapasztalat forrását, amelyet óvatosan és figyelemmel, odaadással kellene óvni ápolni, ezt teszi a Fidesz.

1. példa: Kósa Lajos FIDESZ. „Az emelkedő nyugdíjak miatt, üresedik az államkassza”! Szabad megkérdeznem, hogy az államkasszában csak a nyugdíjasoknak szánt pénz fekszik? Esetleg útban vannak a hűséges szavazóik, akiknek nagy része, hogy hogy nem, nyugdíjas?  Tegyük rá a cseresznyét a habos tortára.

2. példa: Novák Katalin aki  szintén a FIDESZ katonája. „ Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családoknak”!

Kérdésem: Tudja-e ez a nő, a sátán lánya, hogy a társadalom, minden társadalom alapköve, a CSALÁD? Közben azt a már nem jelenséget, hanem a mindennapi zsarolást amit az oly család és gyermek párti kormány gyakorol láthatóvá tette, ugyanis, tudjuk, hogy elveszti védettségi bizonyítványa érvényességét akinek nincs harmadik oltása és a második dózist, már több mint hat hónapja megkapta! Ez alól kivétel a kétszer oltott. Aki hat hónapon belül átesett a fertőzésen!

Persze a gyerekeket sem hagyja ki az oltásból a családbarát kormány! Itt álljunk meg egy pillanatra és pillantsunk át a nagy és demokratikus Németországba! Ott aki oltatlan és átesett a fertőzésen mint például én is, annak hat hónapi kegyelem időt adtak, hivatalosan írásban, én is kaptam, hogy hat hónapig egészségeseknek vagyunk számíthatóak. Ezt mos döngetik, megpróbálják megváltoztatni, és ennek eredményeként, már csak három hónapig szabad egészségesnek lenni. Ami ez mögött van nem más mint a kényszeroltás, vagyis egy módja az abba az irányba való terelésnek! Covid fasizmus, röviden! Csakhogy, a fasizmus eredeti értelme a rend, és fegyelem!

Ami manapság végbe megy annak semmi köze a rendhez, tehát a fegyelemhez sem! Védettségi kártyákat adtak ki idehaza, így írom mert Magyar vagyok, holott Németországban élek, de nem sokáig! Tehát, védettségi kártyákat adtak ki. Azok a kártyák, vajon mitől védenek meg? Nos, kiadták, ez is egy hatalmas összegű pénzbe került, közben, ó láss csodát, ezek, vagy azok a kártyák igen elasztikusak, érvényességüket illetően, mert eddig csak február elsejéig voltak érvényesek, de most, a Mi Hazánk tiltakozásának eredményeként, hirtelen  kitolódott a kártyák érvényessége, május elsejéig! Gumi kártya? Pókerezés megy végbe, és ebben a játékban, csak emberi életekről van szó, de mit számít az a politikusoknak, ha közben ebben a játszmában, pénztárcájuk, vagyonuk, a mérhetetlenségig dagad! Tulajdonképpen ez megy világszerte végbe, és ez már nagyon hasonlít egy végjátszmához, amelyben az emberi élet, már nem számít! A világ ellen felsorakozott, eddig láthatatlan erők, hatalmas lendülettel nyomulnak céljuk, a világ leigázása felé!  „A Napi Téma, írja: „A globális hatalmi elit, amely az emberi faj eltörlésére törekszik, megpróbálja utolsó, kétségbeesett lépését megtenni, az emberiség feletti teljes ellenőrzés érdekében.

Céljuk a világnépesség drasztikus csökkentése, és az emberek feletti globális kormányzás. És miután évtizedekig dolgoztak e cél érdekében egy mesterségesen előállított vírussal, a hamis világjárvány okozta halálfélelemmel, lehetőséget adott számukra, hogy megtegyék az utolsó lépésüket. A korrupt bírák nem fognak közbelépni, nincsenek már tisztességes politikusok, akik a segítségünkre sietnének és a rendőrség sem, amely a korrupt kormányok parancsát szolgálják.
A hatalom visszafordításának egyetlen lehetősége, a felébredt emberek cselekvése, a tömeges ellenállás, akik felállnak az orvosi és politikai zsarnokság ellen, és nemet mondanak az egészségügyi útlevelekre, a kötelező génterápiás oltásokra, a korlátozásokra, és a maszkokra.”

Hogyan lehet az alvókat felébreszteni? A valóság kimondásával, annak bizonyításával. Szomorú képtelenséggel állunk szembe, mert, a gyávaság, az igazságtól való rettegés az egyik oldalon, a másikon pedig a ledermedt mozdulatlanságba pakolt félelem az amely, nemcsak fizikailag, de legfőképpen szellemileg és lelkileg, béklyóba kényszerítette az emberek többségét. Azok pedig akik ezt tudják, vagyis azok akik félnek az igazságtól, mert a hazugság hegyét ők építették fel, félnek attól, hogy elveszítik hatalmukat. Itt az ideje a világelit elsöprésének és egy új emberiességre alapozott, világ felépítésének. Vegyük azonban tudomásul, nem azért mert kívánom, kívánjuk, hogy romboljuk, hanem azért mert változtatni kell! Naponta, minden órában minél hangosabban kell az elitet konfrontálni az igazsággal, addig ameddig nem késő, mert a világ rabszolgaság ajtaja, már megnyílt és, rajtunk múlik, hogy belépünk-e abba a megalázó, minden kultúrát eltipró korszakba!

A Magyar tudatnak, nyelvnek megvan a maga üzenete, megoldása, vagyis feladata. Ismerjük fel, ismerjük el és cselekedjünk!„  Az előbbi idézet saját korábbi írásomból való. Szándékosan vettem elő, hogy érzékeltetni tudjam a gyors változásokat, a Covid miatt előállt fogalomzavart a politikában. Mert mi is van? Az állandó tüntetések Európa szerte, nagy tömegeket mozgósítottak, és úgy tűnik egyre többen leszünk, akiknek elege van, az egész Covid cirkuszból, és a vele kapcsolatos zsarolási módszerekből! Vegyük sorjába. Kanadában kamionosok tízezrei lezárták Vancouvert, és addig akarják lezárva tartani ameddig a kormány vissza nem vonja a Coviddal kapcsolatos zsaroló intézkedéseket! Közben, állítólag, orvlövészek lettek elhelyezve a város magas épületein! Gondoljunk bele mi volt Ukrajnában, Majdan városában! Nem ismerős?

A kamionok ezrei leálltak és velük együtt, biztosan az áru szállítások is! Terv van mindez mögött? Valószínű! Dánia kijelentette, hogy nincs szükség szigorításokra, Svédország szintén. Az emberek betöltötték a tereket, azokban az országokban, ahol fel lettek oldva a „pandémia” általi áldatlan állapotok alól. Újra megteltek a kávézók, az emberek beszélgetnek, kávézgatnak, nevetgélnek, méghozzá távolság betartása nélkül, maszkok sem láthatóak, sehol! Mégsem szabad elfelejteni, egyik nap sem, annak egyetlen percében sem, hogy a világuralomra törekvő irgalmatlan hatalmas erő, bár vergődni látszik, továbbra is felettünk lebeg!

Ausztriában mától kezdve, 2022. február 5-től, életbe lépett az a törvény (!!) amely, kötelezővé tette az oltást! Aki nem oltatja be magát, pénzbüntetést kap, nem is keveset, több ezer Euróra is számítania kell, sőt a börtönbüntetés sem mellőzhető! Ausztria előre ugrott a Covid idiotizmus bevezetését illetően, a háttérhatalom visszaköszönt egész Európában!

A végjáték elkezdődött! Ennek a szelében rejlő rothadás szaga lassan beteríti Egész Európát! Idő kérdése, hogy a rothadás fertőző hullámai mikor érnek partot kis Hazámban! Mert ne feledjük azok akik ezt a játékot, a végső fázisba kényszerítették, mindenütt ott vannak, ott voltak akkor is amikor a nagy szocialista dalok tele üvöltötték egész Európát! Ott ülnek ma, már nemcsak az államok parlamentjeiben, hanem az európai parlamentben is, ugyan úgy, mint az európai tanácsban, és az európai unió valamennyi törvényhozó és bírói székeiben!

A végjáték valóság, közben ugyan azok, háborút szítanak Európa távoli határán, nem sokkal a sikertelen majdani lázadás országa, Ukrajna és Oroszország között.

Pataky Zoltán

A kiemelések és külalak Zolitól

Hozzászólás  

#1 Grand Jury 2022.02.05. Elkezdődött a vádemelési eljárás. A vád: emberiség ellen elkövetett bűncselekmények. A vádlottak: Bill Gates, Tedros, Anthony Fauci, Christian Drosten, BlackRock és ...R Zoltán 2022-02-08 07:01
Reiner Füllmich Nemzetközi ügyvéd és jogászcsoport egyik tagja akik már hónapok óta együttműködnek az emberiség ellen elkövetettet legszörnyűbb bűncselekményt egy corona világjárványnak álcázva.



www.facebook.com/100000179946473/videos/307128634724855/

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló