20241222
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 február 17, csütörtök

Nem kell hasra esni !

Szerző: Lengyel Károly

Sorra oldják fel az országok a járványügyinek hazudott terror-hadonászást. Látványos engedmények, a nép tapsikol örömében. Táncra perdülnek az utcán, idegenek megölelik egymást. Mint 1945 tavaszán, amikor Európában vége volt a háborúnak.

Kik is oldják fel a szigorú, és az első perctől indokolhatatlan intézkedéseket? Segítek. Azok teszik ezt, akiket az önmaga létét is tagadó/tagadtató 6000 éves mikrócsoport képezett ki, mint utódokat. Akikkel majd szándékuk szerint végrehajttatják a nagy újraindítást. 

Nem furcsa? Ezeknek a háttérhatalmi erőknek az is jó, ha a lázadás polgárháborúba torkolik, az is jó, ha leverik, és most figyeljetek!, az is jó, ha a békés lázadók elérik céljukat. 

A sok ezer szerencsétlen sofőr nem is gyanítja, hogy az egyre durvuló huzavona úgy megy a bőrére, hogy közben lelkesen ünnepli a kikényszerítettnek vélt sikert. Közben akik engedményt tesznek, maradhatnak a helyükön, a hivatali hatalomban, amitől annyira megrészegültek, s amit most oly nehéz elengedni. 

Vesztesek azok a kisemberek is, akik a rendszert kiszolgálva fenntartották a tömegeket nyomorgató intézkedéseket, és csahos vérebként követelték a szabályok betartását. Gyakran gumibottal, vagy csekkekkel.

Ennek a lázadásnak az lesz az igazi fordulópontja, ami elvihet a valódi győzelemre, amikor a tömegek megértik, hogy nem szabad békésen futni hagyni a világ pszichopatáit. Ők tudatában voltak annak, hogy mit cselekszenek. Jó sok pénzért hogyne tudták volna?

Ők tudatában voltak annak, hogy a davosi konda mire készül, és nekik ebben milyen és mekkora szerepük van. Ja és mennyiért. Mind aláírt! Mert ezen a tetves világon minden vezető aláírt!

Ők tudatában vannak annak, hogy a világot becsapták egy nemlétező vírus meséjével, majd a csillagászati haszonnal kecsegtető kísérleti vegyszer injekcióval, amit minden aljas trükkel tettek kötelezővé.

Ők tudatában voltak annak, hogy ezért a célért gazdáik elvárják, hogy lerombolják a világ gazdaságát.

Megtették. Olyannyira megtették, hogy két év alatt több kárt okoztak, mint a két világháború összességének kétszerese. Mindent beleértve. És ez a legszerényebb becslés. Ja, ezt is tagadni/tagadtatni kell!

Fegyverrel kényszerítették az emberekre a rabszolgák szájkosarát, zárták be házaikba a tömegeket, aljas, mocskos médiájukkal mindenféleképpen megtévesztve és megfélemlítve az embereket.

Erre nincs és nem lesz bocsánat soha, sehol a világon!
És még abban merészelnek reménykedni, hogy egy csendes birtokon majd kivárhatják, amíg elül a vihar, aztán a régi-új, soha be nem váltott ígéreteikkel kezdhetnek mindent elölről?

Pokolian arcátlan népség! Nem, nem fogják megúszni!

Ahol egy gondolkodni képes ember marad és szót emel, ott ezeknek végleg befellegzett.

Ez olyan lesz, mint a pestis. Nem számít pénz, nem számít rang, vagy nagy hang, akik a davosi konda bűvkörébe tartoznak, mindnek, kivétel nélkül a Georgia-i kőoszlopok tövében a helye. Jó mélyen!

Nem kell hasra esni a békességgel visszavonulót fúvatók előtt.

Soha nem szabad elfelejteni azt a terrort és népirtást, amit ezek két év alatt véghez vittek!

Soha nem szabad elfelejteni a nyomort, amit ezek létrehoztak. Néhol ugyan még kevéssé érzékelhető, de egyre fokozottabban kúszik előre a világcsőd. Mert ezeknek az is jó. Ezeknek minden jó, csak mentsék és halmozzák a hasznot, no meg mentsék a bőrüket.

A történelem legnagyobb tévedése volna, ha ezeknek egy szemhunyásnyi esélyt adna az emberiség.

2022.02.16.
Lengyel Károly

A kiemelések és a külalak Zolitól

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló