Amerikában a „fehér némaságot” rasszizmusnak deklarálják

– Nagyszabású történelemátírás kezdődött az Amerikai Egyesült Államokban. Mi az oka annak, hogy az amerikaiak egy része elégedetlen országa történelmével?

– Mindennek régre nyúló, történelmi okai vannak. A lehetőségek hazájában, az Amerikai Egyesült Államokban hamar kiderült, hogy egyes társadalmi csoportok sikeresebbek lehettek, mások pedig kiszolgáltatottabbak.

Martin Luther King mozgalma volt a főáram, mely elsődleges célját az integrációban jelölte meg. Ugyanakkor más, szélsőséges vonulatok is jelen voltak. Megjelentek a radikális fekete csoportok. Ilyen volt többek között a Fekete Párducok vagy éppen az Iszlám Nemzete. Azt hirdették, hogy a feketéknek a fehérektől egy különálló párhuzamos kultúrát kell létrehozniuk. Sőt, egyes mozgalmak és vezetőik nem álltak meg ennél: a feketék faji felsőbbrendűségének nézeteit vallották.

– Milyen mértékben találtak társadalmi támogatásra?

– Korlátozottan, de az évtizedek alatt a különböző törekvések felpuhították az amerikai közvéleményt. Végül erodálni kezdték az addigi, nagy amerikai történelmi narratívát is. Már a 80-as évektől voltak olyan egyetemek és főiskolák, amelyek az ókori filozófusok és a keresztény teológusok munkáiban a fehér faji felsőbbrendűséget látták. Főleg a latinók és a feketék törekednek arra, hogy a főiskolákon, egyetemeken, a fehér politikusok, tudósok, művészek stb. megítélése radikálisan más színezetet kapjon. Az európai műveltséget és kultúrát a fehér felsőbbrendűségként értelmezték.

Mivel ők és felmenőik kevés maradandót tudtak alkotni, így ezt a fehér elnyomásnak tudták be. Így jutottak el oda egyes egyetemek és kutatóintézetek, hogy ma már azt vallják, hogy a fehér kizsákmányolással jöhetett létre az Amerikai Egyesült Államok.Mára egy összetett állami intézményrendszer dolgozik azon, hogy a múltat megváltoztassa.

– Ezért próbálják többek között George Washingtont és Thomas Jeffersont is kiszorítani az államok történetéből?

– Igen, hiába voltak korszakalkotó államférfiak. Mivel egykoron rabszolgákat tartottak, ezért igyekeznek a történelemkönyvekből kiradírozni őket. Mindenkit megillett az, hogy saját korában ítéltessék meg a tevékenysége. Ma nem tartunk rabszolgákat, de az ő korukban ez a hétköznapi élet része volt. Tevékenységüket, politikai képességeiket nem a mai kor elvárásai alapján kell megítélni. Ennek az irányzatnak az egyik szélsőséges megnyilvánulása az „1619 projekt”.

– 1619? Miért, mi történt akkor?

– Ennek a baloldali történelemszemléletnek a hívei, azt állítják, hogy Amerika igazi „haladó” történelmét nem a fehérek, hanem a feketék alakították. Így ők az igazi amerikaiak. Az 1619-es dátum azért kiindulópont, mert ekkor hozták be az első néhány afroamerikai rabszolgát Virginia gyarmatra. Az igazság azonban az, hogy nem nagyon tudjuk, hogy ők úgynevezett örökéletű rabszolgák voltak vagy úgynevezett szerződéses szolgák, akik bizonyos idő múlva szabadokká válhattak. A korban egyébként nagyon sok fehér szerződéses szolga is volt. Mindenesetre Nicole Hanna-Jones – a New York Times hathatós segítségével – Pulitzer-díjat is kapott e „nagyszerű”, „történelmi” munkájáért.

– Mit szólnak ehhez a valódi őslakosok, az észak-amerikai indiánok?

– A mozgalom hívei teljesen át akarják írni az Egyesült Államok történelmét. A valóság kevésbé fontos. A lényeg számukra az, hogy bebizonyítsák; kizárólag afroamerikaiak hozták létre azt, ami maradandónak kellene, hogy számítson az Amerikai Egyesült Államokban.

Ennek megfelelően át kívánnak alakítani minden meglévő korábbi – a társadalom nagy része által elfogadott – történeti narratívát.

– Csak a történelmet kívánják átírni, vagy az élet más területén is jelen vannak ezek a múltat megváltoztató tevékenységek?

– Nemcsak a történelmi narratívák alakulnak át, hanem minden más, például az irodalom is. Az új irodalomtanítás évek óta megpróbálja csökkenteni a fehér szerzők létszámát és súlyát a tananyagban. Nincs semmi bűnük, csupán annyi, hogy fehérek voltak! Új irodalmi antológiák jöttek létre, melyekben fekete altatódaloktól kezdve indián ráolvasásokig minden megtalálható.

– De hiszen ezek folklór műfajokba tartozó alkotások, nem pedig a szépirodalom kategóriája.

– Amerikában ez nem számít. Már nem lehet értékítéletet mondani, így Herman Melville Moby Dickje ugyanolyan jelentős teljesítményként van feltüntetve, mint egy fekete altatódal.

A zenében ugyanez a helyzet figyelhető meg. Az elmúlt években Mozartot is kipécézték, mert fehér volt. Kitalálták, hogy mivel a Metropolitan Opera zenekarába egyetlen színes bőrű sincs, így akkor ez semmi más nem lehet, mint a fehér felsőbbrendűség jele. A sportban szintén ez a helyzet. Tavaly a Washington Redskinsnek a nevét változtatták meg Washington Sports Clubra. A narratívák átalakítása tehát mindenütt jelen van. Ez az élet minden területébe beférkőző mozgalom egyre inkább kezd egy tömegpszichózisra építő társadalomátalakításra emlékeztetni. Mindez már túlmegy minden józan meggondoláson. Mára már ott tartunk, hogy az úgynevezett „fehér némaságot” is rasszizmusnak deklarálják. Tehát ha valaki nem térdel le az utcán, amikor a BLM-mozgalom tagjai elmennek előtte, akkor a némaságával is kirekesztő és rasszista.

– Európai szemmel nézve hatalmas identitásveszteség történik a tengerentúlon.

– Igen, ez valóban így van. Ezeket az új identitáspolitikákat a baloldalon erősen hangsúlyozzák, és ebből politikai tőkét kovácsolnak. Mindezzel azonban a meglévő amerikai társadalom kohézióját verik szét. Erre már a 80-as években figyelmeztetett többek között Allan Bloom és az ifjabb Arthur M. Schlesinger. Schlesinger liberális beállítottságú történész – aki John Kennedy egyik tanácsadója volt – a 80-as években könyvet írt az amerikai államfelbomlásáról (The Disuniting of America). Leírta, hogy a társadalom egységessége belátható időn belül el fog tűnni, és párhuzamos identitások jönnek majd létre. Úgy néz ki, ez az idő elérkezett.

– A színes bőrűek csak a fehérekkel szembehelyezkedve tudják saját identitásukat felépíteni?

– Részben igen, egyelőre eddig jutottak. A legrosszabb az egészben, hogy egy bűnbakképzési mechanizmus indult meg. Most a fehér, heteroszexuális férfiak kerültek a célkeresztbe. A Demokrata Párt jelenleg erősen támogatja ezeket a mozgalmakat – holott korábban éppen a rabszolgatartók pártja volt. A választási kampányukban azt is ígérték, hogy a rabszolgák leszármazottainak kártérítést is adnak. Mindez nagyon jól mutatott egy kampányszövegben, de kérdéses, hogy hogyan is lehet ezt valóban megcsinálni? Nehéz lenne igazságosan, bármilyen módon megítélni ezeket a folyamatokat. Nyilvánvaló, hogy jelentős erőfeszítések kellenének ahhoz, hogy az Egyesült Államok társadalma beismerje azt, hogy a történelmében voltak nem igazán vállalható tettek.

– Például szembenézni azokkal a háborús bűncselekményekkel is, melyet más országokban követtek el.

– Igen, de ez szembemegy egy sor olyan nagy amerikai mítosszal, amelyek közül több egy évszázad óta tartja magát. Ilyen például az az elgondolás, miszerint az Egyesült Államok az emberiség haladása miatt avatkozott be háborúkba a világ különböző pontjain. Úgy tekintenek magukra az amerikaiak, mintha ők lennének az emberiség utolsó reménysége. Úgy vélik, az Egyesült Államoknak missziója van, mely nem más, mint hogy megmentsék a világot. Ezt pedig békésen és erőszakkal is megvalósíthatják. Ez utóbbit láthattuk Afganisztánban, Irakban, az arab tavasz vagy az ukrajnai események mögött.

– Mára már kiderült, hogy nem lehet átültetni a nyugati liberális demokráciákat más kultúrákba.

– Igen, ez így van. Ennek a kísérletezésnek azonban több millió áldozata lett. Sokakat kisemmiztek, elűztek a szülőföldjükről. A nagy átalakuló amerikai történeti narratívában ezekről természetesen egyetlen szó sincs. Most belpolitikai harc dúl az Egyesült Államok társadalmának a „szívéért”, melyben fontos szerepet kapnak a megváltozó történelem narratívák, hogy meggyőzzék saját lakosaikat valamiről, ami abban a formában sohasem létezett.

Tóth Gábor