20241218
Last updateCs, 08 febr. 2024 7pm

rovas logo

2022 június 14, kedd

Kérdezted már?

Szerző: Pataky Zoltán

Feltetted már magadnak kedves olvasó a kérdést, hogy miért „Nemzeti dohánybolt” a dohánybolt, és miért Nemzeti, a „Nemzeti oltóanyaggyár” amelynek alapkövét, 2021 szeptember 5-kén rakták le?

Mi a Nemzeti a hangzatos jelszavak szerint?

Folytassuk hát, egy idézettel, utána elemezzünk. Tehát:

A TASZ (Társaság A Szabadságjogokért) szerint súlyos  súlyos visszaélés a gyámhivatalban azt mondani a szülőknek, ha kiállnak saját jogaikért, nem kaphatják vissza gyermekeiket- a jogvédő szervezet ezért pert is kezdeményezett a hatósági gyakorlat ellen. Az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma is igazat adott a civileknek, írják közleményükben.

Azt állítják a szülőknek, hogy ha kiállnak a jogaikért, nem kaphatják vissza a gyerekeiket. A legkiszolgáltatottabb szülők ilyen fokú félretájékoztatását nehéz másnak látni, mint hatalommal való súlyos visszaélésnek”

-írják.

A szervezet arról számol be: évek óta, visszatérően hallják a hozzájuk forduló szülőktől azt, hogy valamilyen módon lebeszélték őket arra, hogy fellebbezzenek vagy pert indítsanak a döntés ellen, amellyel elszakították tőlük gyereküket. Ám most először egy megyei gyámhatóság hivatalos döntésében is megjelent a jogellenes gyakorlat, amelyben az állt: mivel a szülők jogorvoslattal éltek a gyermekkiemelés ellen, ezért – ameddig az eljárás tart – nem hajlandóak felülvizsgálni a gyermekek helyzetét, hiába javasolta szinte az összes szakember a mielőbbi hazagondozást.

„A hivatalban olyanokat mondanak a kiszolgáltatott szülőknek, hogy előbb visszakapják a gyereküket, ha nem „ugrálnak”. Ezek a szülők általában egyetlen dologra vágynak, és arra mindennél jobban: visszakapni a gyermekeiket”

-írja a TASZ közleményében.

A Borsod megyei gyámhatóság döntése ellen telefonon, e-mailben, jogi beadványban is tiltakozott a szervezet, igyekezték elérni, hogy vonják vissza a döntést és jelezték, hogy a gyermekvédelmi törvény szerint a hatóság feladata éppen az lenne, hogy amint a család körülményei rendeződnek, mielőbb hazagondozzák a gyerekeket. A gyámhatóság hivatkozása, miszerint a gyerekkiemelés indokoltsága egy „előkérdés” ahhoz, hogy felül lehessen vizsgálni a család aktuális helyzetét, nyilvánvalóan téves.

„Hiszen attól még, hogy az adott pillanatban akár jogszerű is volt egy gyermekkiemelés (mondjuk mert krízis állt be a család életében), abból nem következik, hogy négy hónappal később, mire a család rendezte a körülményeit, ne lehessen hazaadni a gyermekeiket.”

A gyámhivatal felé viszont hiába jelezték ezt, telefonról e-mailre irányították át őket, a leveleikre pedig nem válaszoltak érdemben.

A TASZ ezen a ponton fordult a gyámhatóság felettes szervéhez, az EMMI-hez: a minisztérium pedig válaszában részletesen megindokolva támasztotta alá a szervezet érveit, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a gyámhivataloknak nincsen joguk ilyen módon az ügyfeleket.(ez a mondat nincs befejezve-nem az én dolgom befejezni...)

Az EMMI válaszában többek között ezt írja:

„A gyermek elsődleges érdeke az, hogy saját családi környezetében nevelkedjen. Amennyiben nevelésbe vett gyermek vonatkozásában ennek lehetősége felmerül, a gyámhatóság soron kívül kell lefolytassa az eljárást. Ennek nem lehet előkérdése a nevelésbe vételi határozat jogszerűségének vizsgálata, mely egy másik időállapotban vizsgálja a család élethelyzetét, körülményeit. A közigazgatási per folyamatban lététől függetlenül szükséges vizsgálnia a gyámhatóságnak a gyermek családba történő visszakerülésének lehetőségét, tekintettel arra, hogy a közigazgatási per végeredménye nem befolyásolja annak megállapíthatóságát, hogy a gyermek családja képes-e a gyermek megfelelő nevelésére és gondozására.”

Menjünk neki a fenti idézetnek, mert annyi benne az embertelenség, annyi benne a Magyar ellenesség, hogy az még „a Holdon is látszik”, nemcsak a megnyert választás! Amikor a FIDESZ-KDNP kettős elindult sikerének útján, sok volt a hangzatos jelszó,sok ígéret alapján pedig, az ébredő remény! Reméltük, hogy végre valahára, szabadok leszünk, önállóak, és nyugodtan dolgozhatunk a, sajnos maradék Hazánk határain belül! A kezdetben  volt a „Nemzeti dohánybolt” és senki sem tette fel a kérdést, hogy azok a boltok, miért, és mitől Nemzetiek? Dohánytermelésre létező termőföldek nem nagyon vannak  Magyarországon! Akkor mitől „Nemzeti dohányboltok” azok a boltok? Még egy példa: „ Nemzeti oltóanyaggyár” amelynek alapkövét, 2021 szeptember 5-kén rakták le” Abban  mi a Nemzeti , a hangzatos jelszavak szerint? Netalán-tán az, hogy most már magunk gyártjuk a Nemzet irtásához a mérgező „oltásokat”? A Covid „pandémia” alatt beoltottak, ma már, ez tagadhatatlan, sokan szenvedek komoly következményekkel  járó utóhatások alatt, sőt fiatalok halnak meg szívbántalmakban. Fiatalok, akik egészségesek voltak,  és sportoltak is! Ez is Nemzeti? A Nemzeti szó értelme már régen elkopott, és értelmét veszítette! Folytassuk az elején idézett szöveg elemzésével. Összefoglalva, világosan kirajzolódik valami, amit Nemzet ellenesnek kell neveznünk, és még véletlenül sem nevezhetjük, Nemzetinek.

A gyámhivatalról van szó és a szülőktől elvett gyermekekről, vagyis a gyámhivatal által a szülői házból elragadott, elvett gyermekekről! Idézet annak kapcsán, hogy hogyan „működnek” a gyámhivatalok: „ A TASZ (Társaság A Szabadságjogokért) szerint súlyos  súlyos visszaélés a gyámhivatalban azt mondani a szülőknek, ha kiállnak saját jogaikért, nem kaphatják vissza gyermekeiket- a jogvédő szervezet ezért pert is kezdeményezett a hatósági gyakorlat ellen. Az ügyben  az Emberi Erőforrások Minisztériuma is igazat adott a civileknek, írják közleményükben.

Azt állítják a szülőknek, hogy ha kiállnak a jogaikért, nem kaphatják vissza a gyerekeiket. A legkiszolgáltatottabb szülők ilyen fokú félretájékoztatását nehéz másnak látni, mint hatalommal való súlyos visszaélésnek – írják!”

Ha a szülők, kiállnak saját jogaikért, akkor nem kaphatják vissza gyermekeiket? Ez is Nemzeti, vagy csak a Nemzeti kormány mellékes jelszavának,  a mellékhatása? Esetleg, jól átgondolt tevékenykedése? A „Nemzet” kiirtásának egy összetevő része? Lépjünk tovább: „ A Borsod megyei gyámhatóság döntése ellen telefonon, e-mailben, jogi beadványban is tiltakozott a szervezet, igyekezték elérni, hogy vonják vissza a döntést és jelezték, hogy a gyermekvédelmi törvény szerint a hatóság feladata éppen az lenne, hogy amint a család körülményei rendeződnek, mielőbb hazagondozzák a gyerekeket. A gyámhatóság hivatkozása, miszerint a gyerekkiemelés indokoltsága egy „előkérdés” ahhoz, hogy felül lehessen vizsgálni a család aktuális helyzetét, nyilvánvalóan téves.” Méghogy téves! Nem, nem tévedésről, hanem szándékról van szó! Miért? Mert ha egy család bajban van, nem azt kellene-e csinálni, hogy segítséget nyújtsanak neki? A családból kiszakított gyermekek, kegyetlen traumát kénytelenek átélni a szülőkkel együtt! Mi ebben a Nemzeti? Nem Nemzet ellenességről van inkább szó?
Végezetül: „Az EMMI válaszában többek között ezt írja:

„A gyermek elsődleges érdeke az, hogy saját családi környezetében nevelkedjen. Amennyiben nevelésbe vett gyermek vonatkozásában ennek lehetősége felmerül, a gyámhatóság soron kívül kell lefolytassa az eljárást. Ennek nem lehet előkérdése a nevelésbe vételi határozat jogszerűségének vizsgálata, mely egy másik időállapotban vizsgálja a család élethelyzetét, körülményeit. A közigazgatási per folyamatban lététől függetlenül szükséges vizsgálnia a gyámhatóságnak a gyermek családba történő visszakerülésének lehetőségét, tekintettel arra, hogy a közigazgatási per végeredménye nem befolyásolja annak megállapíthatóságát, hogy a gyermek családja képes-e a gyermek megfelelő nevelésére és gondozására.”

 Egy szó mint száz, jogtalanság, jogtalanság hátán, a szenvedő alanyok a gyermekek és szüleik. A hatóságok, nem tudnak, vagy nem akarnak összedolgozni, és akkor újra felteszem a kérést, hogy mi ebben a Nemzeti? Mármint abban, hogy gyermekek, és azok családjai mennek sorra tönkre?

Pataki Zoltán

A hozzászólások lehetősége 2023.11.03-án megszűnt.

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások

Honlap ajánló