20211017
Last updateH, 19 ápr. 2021 6am

rovas logo

Gavallér interjú / Gavallér Jánossal 2010-ben az »Író kilencek nemzetközi köre« seregszemléjén találkoztam először. Azóta kapom több-kevesebb rendszerességgel verseit, amit a Szózat hasábjainak »Kortárs« rovatában olvashattak. A mostani beszélgetésre, riportra – több másik mellett –  régóta...
Héjjas István: „Most is nagyrészt ugyanazok ijesztgetik az embereket klímakatasztrófával, akik annak idején a vízlépcső ellen kampányoltak" Holland paradicsom, a jegesmedvék és a jó szén-dioxid Megy minden a maga útján, ebbe mi nem tudunk beleavatkozni, csupán...
A magyar társadalom túlnyomó része március 15-ét tartja a legnagyobb nemzeti ünnepünknek, holott a hatalom már a 19. század vége óta augusztus 20-át akarja ebbe a pozícióba helyezni. Miért nem sikerült?    Nem augusztus 20-át...
1990-ig szólni sem lehetett róla. Aki ezt kutatta Jugoszláviában, azt egyszerűen eltüntették. Letagadták itthon is. A mai kutatások szerint negyvenezer magyart mészároltak le a jugoszlávok (jórészt a szerbek) Délvidéken. Megölték azokat a kislányokat, akik virággal fogadták...
"A magyarság eredetét kutató különféle tudományágakban nagyon jelentős eredmények születtek a közelmúltban. Ám elbeszélnek egymás mellett a tudósok, relativizálják a másik bejelentéseit. Ezért is áll fel januárban a Magyarságkutató Intézet, amelynek feladata az lesz, hogy összegezze...

Az ősképek világa

Kategória: Szakács Gábor
2013. január 11.
Szakács Gábor beszélgetése Molnár V. Józseffel - Mit takar a néplélekrajz? Úgy tûnik, nem örvend túlzott népszerûségnek. - Oka van ennek. Mivel a hitleri idõkben ezt a tudományt a németek használták, Európa hátat fordított neki. A...

Badiny Jós Ferenc előadások.

Kategória: Filmtár
2011. december 15.
Badiny Jós Ferenc előadások. Három könyvbemutató és a Szűzanya előadás.     és egy hangfelvétel: Badiny Jós Ferenc - rádióinterjú     Beküldte: Gallery Gaal
" Petőfit én jól ismertem. Mintha még most is látnám: három évvel volt fiatalabb nálam a fiu. Rákos mezején hallottam egyszer szónokolni, volt is ott rivalgás, majd szétszaggatták szegényt! Amikor szavalt, toppantott a lábával és nagydühösen...
A cigányság problémájának gyökere a szegénység, valamint a többségi társadalom előítéletes viselkedése – halljuk sokszor. Aki azonban az észak-magyarországi régióban él, előbb-utóbb megkérdőjelezi e sokat hallott kisebbségvédelmi dogmát. Konok, szomorú tény: ahol a roma lakosság túlsúlyba...

Csíksomlyó után...

Kategória: Hitünk
2008. május 19.
" Az egyház nem teljesíti a kötelezettségeit, magyarellenes és immár ott tart, hogy önmagát is felszámolja. Persze ez a folyamat a II. Vatikáni Zsinat óta tart és emiatt a hívő nép tele van kérdésekkel, elkeseredéssel, és...

Alrovatok

Új írások

Hozzászólások