Fel kell tennünk a kérdést, mi lehet az oka ennek a korokat, kultúrákat átölelő, lankadatlan érdeklődésnek?

 Az élet - múlt, jelen, jövő - olyan finomkötésű szőttes, melynek végtelen fonatán ezernyi „idegpálya” kering. Ahol a legparányibb rebbenés is megrengetheti a neki teret adó egészet, és minden létező része az egynek, s az egy minden létezőnek.
 
Nos, ilyen organikus rendszerben nincsenek véletlenek. Többek között, céltalanul nem maradhatnak fenn évezredes történetek.
 
Mivel mindkét história egy gazdagságban, hatalomban dúskáló, világuralomra törő, majd valamiféle isteni rendeltetésű katasztrófa által eltöröltetett birodalomról tudósít, ésszerűnek tűnik a további párhuzamok, egyezőségek keresése.
 
Atlantiszt egy 100 sztation (kb. 20 km) átmérőjű szigetre, Babilont pedig a „tengerek szívébe” helyezik a szerzők.
 
Az egyiknél domb, a másiknál hegy van a középpontban.
Babilon az Éden-, a teremtés földjén, Atlantisz pedig az „isteni” nász színhelye körül helyezkedik el. (Poszeidón a központi hegyén termékenyíti meg a földi szüzet, Kleitot. Tőlük származnak a későbbi szigetlakók)
 
Amíg, Atlantiszon az ősi nászból eredő tíz király uralkodik, addig Babilon, mint „nagy parázna” ül a „tízszarvú fenevadon”, „A tíz szarv pedig…tíz király…” (Jel. XII. 12).
 
Poszeidón, három, körkörös, tengervízzel telt csatornával védi az atlantiszi „magot”. Nebukadneccar (Nabukondonozor) székhelyét, Babilont, csatornák övezik, „.. amelyekben a víz úgy hullámzott, mint a tenger”.
 
Általában elmondható, hogy a kezdetekben, az „aranykorban” az isteni törvényekkel harmóniában, boldogságban éltek az emberek. „A kincseket könnyen vették, sőt mint valami terhet tekintették”. Tisztában voltak vele, hogy a javak a „kölcsönös szeretet és erény folytán gyarapodnak”.
 
Sajnos, a későbbiekben túlsúlyba került a kapzsiság, és a pompázatos külcsín ellenére egyre hitványabbakká válnak az emberek. A földi javak előtérbe kerülésével elvész a nemesség, az erény, sőt mi több az isteneik is „arannyá változtak”.
 
Elindult a kincsek felhalmozásának véget nem érő folyamata, a királyok kiterjesztik hatalmukat, megtámadják a szomszédos népeket. A szenthelyre, a központi „magra” palotát, tornyot, templomot emelnek.
 
Az Atlantisz hegyén lévő királyi palotát minden nemzedék, egymást felülmúló pompával építette tovább, a központjában aranykerítéssel körülzártan, Kleithó és Poszeidón szentélye állt. Poszeidón templomának falait kívülről ezüsttel, a csúcsát színarannyal borították. Belől az elefántcsonttető arannyal, ezüsttel és oreikhalkosszal (nagy becsben álló rézötvözet) volt díszítve. A benne helyet kapó istenszobor oly hatalmas volt, hogy feje a tetőt verte.
 
A babiloni Nabukondonozor a város centrumában (a dombon) megépíti a kilencven méter magas Étemenankit, „Ég és Föld találkozását”, és vele szemben az aranytól roskadozó templomot, az „Észaligát”. A templom falait természetesen színarany fedi, és egyedül Madruk isten aranyszobra 26 tonnát nyomott.
 
Mindeközben a birodalmak is változnak, növekszenek. Atlantiszban a kör alakú síkságot hosszúkás négyszöggé alakítják. Az országhatárok már egy „Libüánál és Ázsiánál is nagyobb” területet fognak közre. Csatornákkal szabdalják a „központ védelmét” ellátó körgyűrűket, további területeket rabolnak a tenger, és a környező népek rovására.
 
Nabukondonozor a nagy építő, a nagy hódító újjáépíti Babilon falait. „A várárok mentén újabb falat építettem, akkorát, mint egy hegy”, „Széles kapukat nyitottam, vörösrézzel bevont, cédrusfa ajtókkal”.
Később rablóhadjáratokat indít,diadalmaskodik a fáraó seregein, s elfoglalja a lázadó Júdeát, és Jeruzsálemet.
 
Atlantisz alapítása egyértelmű üzenetet közvetít; a hegy az Ég (az Isten) és a Föld (Kleito) találkozásának, nászának, a fogantatásnak a helye. Babilon esetében is hasonló a helyzet, hiszen az Étemenanki az „Ég és Föld találkozása”, az „Ég és Föld oszlopa”.
 
Azaz, mindkét helyszín az ősi nászra, a Hierosz Gamoszra, a szentmag és az anyag egyesülésére, a teremtésre utal.  
 
Igen, a központi hegy, a domb, az isteni magot, a Logoszt, az Igét, a köré vont gyűrűk pedig kisugárzását, hullámait szimbolizálják. A klasszikus „atlantiszi kereszt” pedig nem más, mint mindennek a „keresztre feszítése”, térbe helyezése, avagy az isteni energiából kiemelkedő anyag születése, maga a TER-EM-TÉS. Az isteni rend, a mikro- és makrokozmosz összefonódása, az egyensúly, a „szentkereszt”, az örök harmónia.
 
Ebbe a csodálatos egységbe avatkozik bele az önző, „a fénytől eltávolodott, agyagtestébe süllyedt ember”. Megváltoztatja a „mag” szerkezetét, építi, újabb, és újabb emeletekkel bővíti palotáit, az emberi büszkeség tornyait. Átszabja a védelmi gyűrűket, terjeszkedik, rabol. A szerzési, harácsolási kényszere által űzve négyszögesíti az isteni kört, brutális késeivel felszaggatja az isteni szövet finom fonalait.
Szükségleteinek többszörösét halmozza fel, a rákos sejtekhez hasonlóan terjeszkedik Földanyánk, az egészvilág élő, organikus testén.
 
Csakhogy; miként a galaxisok hatással vannak a bolygókra, a bolygók az élővilágra, úgy az élővilág történései a sejtszerkezetekre, s nemkülönben igaz ez fordítva is.
 
Igen, „minden mindennel összefügg”, a folyamatok, a változások tükröződnek, leképződnek a szűkebb és tágabb környezetünkre, azaz a mérhetetlen birtoklási-, és hatalomvágy „megzavarja” a sejtek finomszerkezetét, s valóságos rákos folyamatokat indít el, úgy az emberi, mint a globális szervezetekben.
 
És ez még csak a kisebbik probléma, ugyanis a „természet” immunrendszere előbb, vagy utóbb korrigálja a rendellenességeket.
A kritikus „tömeg” elérésével bekövetkezik a robbanás, az elmúlás, azaz eltöröltetnek az „Égbe nyúló tornyaink”.
 
Manapság is hasonló helyzetben vagyunk. Létezik egy világhatalom, és körötte egy globalizálódó világ. A mérhetetlen profitvágytól hajtott globalizátorok feltörik a legbelsőbb, titkos kódjainkat, beszennyezik kútjainkat, csatornáinkat. A haszon és a globalitás oltárán gátlástalanul feláldozzák családjainkat, nemzeteinket, és nem utolsó sorban az aranyat, a pénzt, mint Istent tisztelik.
 
A felhalmozás érdekében, lelkiismeret furdalás nélkül fertőzzük a környezetünket, a világűrt, s a génjeinket is.
Totális támadást indítottunk önmagunk ellen.
Mint vásott gyermek mérgezzük vízforgási rendszereinket, egy pillanatra sem állítjuk le motorfűrészeinket, szinte másodpercek alatt tüntetünk el futballpályányi őserdőket, pár száz év alatt elégetjük az évmilliók teremtette fosszilis energiahordozókat.
S nem vagyunk tisztában a következményekkel. Vagy talán mégis?
 
„Forró fazekat látok én, mely Észak felé van nyitva…Észak felől támad a veszedelem e Föld minden lakosára.” (Jer. I. 13.)
 
Figyelmeztet Jeremiás próféta.
Az átlaghőmérséklet néhány fokos emelkedése, pár évtized alatt a sarki jégtakarók olvadását, a tengerszint emelkedését okozhatja. Szigetek, államok tűnhetnek el a földszínéről, járványok, természeti katasztrófák, háborúk, felkelések sorozata tizedelheti meg az emberiséget.
S eltűnhet a létező fajok 20-30 százaléka.
 
Ennek ellenére nincs megállás, mindent átsző a megsértett mag mutáns génjeinek ellentmondást nem tűrő parancsa; „Fogyasszatok, növekedjetek, gyarapodjatok!”
 
No, de némileg előreszaladtunk, térjünk vissza még egy kicsit a bibliai időkbe, s tekintsük át részletesebben Babilon, a babiloni tornyok pusztulásának körülményeit.
 
Különleges helye földünknek a Tigris és az Eufrátesz környéke. A „szent iratok” ide helyezik az Édent, az ember „bűnbeesését”. Itt élt Ábrahám, itt égtek Káin és Ábel áldozati tüzei. Folyamai ringatták az emberiség bölcsőjét, éltették első, (általunk) ismert civilizációit. „Köldökénél” magasodott, és döntetett a porba az „égig érő” torony. Ezért a földért vívtak öldöklő csatát sumér, akkád, amorita, hurri, asszír, hettita, méd, káld, perzsa, és a görög királyok hatalmas seregei.
És ezt a területet, Urukot (Irak) foglalja el a 21. század szuperhatalma, az Amerikai Egyesült Államok.
 
De hagyjunk fel a tisztelt olvasók előmanipulálásával, inkább vegyük sorra a korabeli forrásokat:
 
„Azután ezt mondták: Gyertek, építsünk magunknak várost és tornyot, amelynek teteje az égig érjen; és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész föld színén. Az Úr pedig leszállt, hogy lássa azt a várost és tornyot, amelyet az emberek építettek.” (Móz. 11,4 - 5.)

Miután látta az Úr, nem volt elragadtatva, sőt megelégelte az emberek mérhetetlen becsvágyát, az ellene elkövetett bűneit, és első haragjában a nyelvek összezavarásával hiúsította meg a torony további építését.
Nagy általánosságban ennyit tudunk a babiloni tornyokról.
Természetesen, nem csupán erről szól a történet, hiszen egyéb, más ókori tudósításokban is találunk utalásokat a világ valamikori csodáiról, a babiloni építményekről.

„És amaz asszony,…a nagy város, melynek királysága van a Földnek királyain….” 

„ …és mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében…” 

„Balga emberek azt hitték, hogy már elég közel jutottak az Éghez, s több nyilat kilőttek rá. 

„Isten….a nyilakat vérszínűre festette, és visszahullatta ...” 

„És hallék…szózatot az Égből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben és ne kapjatok az ő csapásaiból.”  

„Rémségesen cselekszem veled és nem leszel… „ 

 „És láték egy…angyalt az Ég közepén…”  

„És ezek után láték egy más angyalt leszállni a mennyből…”  

„…és tűzzel égettetik meg…” 

„…és látják az ő égésének füstjét.” „… távol állva…” 

„És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott…” 

„…egy nap jőnek reá az ő csapásai…” 

„…kiáltása hallatszik a nemzetek között.” 

„… páros lovagok és (egyik) szólott és monda: Elesett, elesett..” 

 „És leszáll királyi székéről a tenger minden fejedelme és elvetik köntöseiket, s hímes ruháikat levetik: Rettegésbe öltöznek, a földön ülnek és rettegnek minden szempillantásban, és elborzadnak miattad.” 

„És siratják és jajgatnak a Föld királyai, akik vele paráználkodtak és tobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják.” 

„…Jaj, jaj, te nagy város Babilon, te hatalmas város, hogy egy órán jött el a te ítéleted.” 

„A föld kalmárjai is siratják…” 

„Ezeknek árusai, akik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjaitól való félelem miatt, sírván és jajgatván.” 

„És a harmadik angyal…mondá nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét és bélyegét felveszi homlokára vagy kezére,…” 

„…, az is iszik az Isten haragjának borából.” 

„… csak rövid ideig folytattatik” 

„… és ismét elvész.” 

„Forró fazekat látok én, mely Észak felé van nyitva…Észak felől támad a veszedelem e Föld minden lakosára.” 

„Egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is hír, hogy erőszak van a földön, uralkodó tör uralkodóra.”

(Források: Talmud, Jelenések Könyve, Ezékhiel, Izajás, Jeremiás) 

Igen, Babilon, a babiloni „torony” lerombolásáról van szó! Vagy mégsem?
Annyi azért mindenképpen megállapítható, hogy egy világuralomra törő, koncentrált birodalmat kialakító hatalomról, annak végzetéről számolnak be a korabeli írások.
 
Mindennek szimbóluma atengerek szívében székelő város, a nagy parázna, és az ő tornyai. Nos, Babilonnak ugyan léteztek csatornái, de közel sem volt a tengerek szívében.
 
Az Ég felé kilőtt nyilait Isten vérszínűre festette, és visszahullatta a Földre.
Talán beláthatjuk, Istent aligha hozhatta lázba néhány kilőtt nyílvessző, továbbá azok megsemmisítésével sem igen pepecselne, mivel visszahull magától is.
 
Mégis, mire gondolhattak szerzőink, mi lehet ama, ember alkotta szerkezet, ami elérheti az Eget?
Természetesen, csak valamilyen űrhajóról lehet szó. Netalán, az űr fegyverekkel történő betelepítésén szorgoskodó expedíciókról. Azok „vérszínűre festéséről”, megsemmisítéséről, az amerikai űrprojektek (1968. Challenger, 2003. Columbia) végzetes kudarcairól.
 
Két angyal jő, páros lovagok, két csapás, mely egy órában éri a büszkeség tornyait. Tűzzel égettetik meg a torony. A Föld királyai távol állva látják, az ő égésének füstjét, s hallják kiáltását. Mégis, hogyan láthatták, hallhatták, hacsak nem, valamiféle ókori telekommunikációs rendszeren keresztül? Esetleg műholdas információátvitelről lenne szó?
 
És jő a harmadik angyal, aki a fenevad bélyegéről szól, amit többek az ötágú csillaggal (világuralmi jelkép) azonosítanak. Milyen alaprajz szerint is épült az USA kormányzati épülete, a Pentagon? Ugye, ide csapódott be, az a bizonyos harmadik repülő?
Szó, ami szó, a próféciákat olvasgatva, nem ok nélkül támad déja vu érzésünk.
 
Természetesen, mindez független az elkövetők, vagy a háttérben állók személyétől, indítékaitól, ugyanis így KELLETT történnie.
(Egyébként, nagyon nehezen magyarázhatóak a támadás előtti időszakban végrehajtott biztosítási spekulációk, valamint az érintett légitársaságok, és a -ben érdekelt vállalatoknak a megszokottnál nagyságrendekkel nagyobb tőzsdei forgalmai. Főként elképzelhetetlen az afgán hegyormokon egy száll bőgatyában, mobiltelefonján irányító Oszama bin Laden meghatározó szerepe. Aki egyébként - megrögzött terroristához méltatlan módon -, önmaga ismerte be, hogy nagyon örül a történteknek, de sajna semmi köze nincs hozzá.)
 
Igen, ezen írások nem csupán tudósítások, hanem jövendölések is, melyek nem másról szólnak, mint egy általános érvényű, az ősi tudást hordozó kódról, amely a makro-, és mikro-rendszerek kapcsolatára, összefüggéseire, az „isteni rend” megsértéséből adódó veszélyekre figyelmeztet.
 
És, ha már ennyire belemerültünk a katasztrófákba, folytassuk a sort Nabukondonozor, az Újbabiloni Birodalom kiemelkedő királyának álmával, pontosabban az álomfejtő, Dániel próféta magyarázatával.
 
Nabukondozor fenséges szobrot látott álmában, melynek feje aranyból, törzse rézből, vállai, karjai ezüstből, lábszárai vasból, lábujjai vasból és cserépből, valának.
S ezt a kolosszust egy „kéz érintése nélküli” (nem emberi eredetű!), hegyről leszakadó kő ledönti, és a cseréppel együtt porrá zúzza a legkeményebb fémeket is. A kő pedig nagy heggyé vált, és betölté a Földet.
Nos, Dániel az aranyfejjel azonosítja Nabukondozort, pontosabban az általa képviselt Babilont. A szobor karjait, törzsét, lábszárait, lábát mind egy-egy eljövendő birodalomnak felelteti meg.
 
Sok találgatás látott már napvilágot az érintett birodalmak miben, és kiben létéről. A mi szempontunkból a legérdekesebb a vas lábszárakkal jelképezett két római birodalom, illetve az ezeket egyesíteni szándékozó, vas és cserép lábújak által (tíz király?) megjelenített Európai Unió (mások szerint, világállam).
Csakhogy, a vas és a cserép „egymással nem egyesülnek”„És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át, hanem szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké" (Dániel 2:40-43).
Ezek szerint, mi lennénk a végidők népe?
 
Na most már elég legyen a tréfából, ismerjük be, hogy csak egy, a szent szövegekből öntörvényűen kirakosgatott puzzle játékról van szó. – mondhatnák kritikusaink.
 
Csakhogy, nem árt tudnunk, hogy több ősi nép emlékezetében megőrződtek a korábbi világpusztulások.
Ők még tisztába voltak az isteni törvényekkel, az idő spirális természetével, a pusztulások, újjászületések láncolatával, az anyagba süllyedés, a felhalmozás, a kritikus koncentráció okozta végzet elkerülhetetlenségével.
 
A mayák számításai alapján a jelenlegi világkorszak 2012. december 23-án ér véget, méghozzá tűz, és földrengések által.
 
Ezek után csak reménykedhetünk, hogy az a bizonyos „szikla” nem anyagi, hanem szellemi természetű lesz, és csupán világunk álságos alapjait, hamisságait zúzza szét.
Ezzel megteremtvén a teljes paradigmaváltás lehetőségét, egy új „aranykor” hajnalát.
 

                                                                          B. Kántor János